Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-23 / 195. szám
1969. AUGUSZTUS 24.. VASÄRNAP Mindenki sajnálja? Megjegyzések az üllői Kossuth Tsz bérmunkáiról Körösi disputa I. Termelékenység: gyárban és gyáron túl Az igazgatói szoba vitrinjében megtöltött üvegek, bennük a föld adta arany, pirosló paradicsom, mélybíbor meggy, kemény húsú őszibarack... A szoba lakója, Kovács Sándor lassan már a húszadik szezont tudja maga mögött a közben termelésben, létszámban hatalmassá növekedett Nagykőrösi Konzervgyár irányítójaként. Széles körű tapasztalati alapról ítélheti meg tehát a kérdést, melyről beszélgetünk: a termelékenységet. — A sokat vitatott, s sokféleként vitatott kérdések esetében mindig van olyan érzésem: valóban a lényegről vitatkozunk-e? Most is, a termelékenység esetében is él bennem ez a gyanakvó érzés, önben nem? — A termelékenység növekedési ütemének csökkenése valóban a legtöbbet vitatott kérdés ezekben a hetekben, hónapokban. A vita jó, főként, ha felszínre hozza az ellentmondásokat, a gátló tényezőket. A termelékenység fogalma ugyanis igen bonyolult, sokféle októl függ a növekedés vagy csökkenés üteme, s éppen ezért a leegyszerűsítések mindig veszélyesek. — Mit ért leegyszerűsítés alatt? — Azt, hogy a mai helyzetért sokat korholják a gyárak, üzemek vezetőit. Holott ez nem korholás, feddés kérdése. A növekedés üteme nem azért csökkent, mert a gyáraknak — azok vezetőinek — így tetszett, hanem mert ilyen irányba hatottak és hatnak a gazdasági szabályozók. Az átlagbérszint megkötése, a ma is extenziv beruházások előnyös volta az élőmunka megtakarítást eredményező beruházásokkal szemben, a termelőszövetkezeti kiegészítő .tevékenység félremagyarázása és félreértelmezése... — A Minisztertanács a közelmúltban rendelettel szabályozta e kiegészítő tevékenységet. — Az utolsó percben. A határozat ellenére sem érzem megnyugtatónak a helyzetet. Túl sokba kerül a népgazdaságnak az, ami sűrűn kiegészítő tevékenység címkéje alatt történik. Szétforgácsolja a munkaerőt, az anyagi-technikai eszközöket, s ezzel társadalmi méretekben rossz hatással van a termelékenységre, az egy főre jutó termelésre. — Ez elég „keményen” hangzik, bár hozzáteszem, magam egyetértek vele. Kérdés azonban, hogy most már közös egyetértésünket mivel tudjuk példaként igazolni? — A saját portánkról. Ebben az évben meglevő kapacitásunknál ezer vagonnal (!) kevesebb konzervet gyártunk. A gyárban nagytermelékenységű gépek, berendezések állnak, a legkorszerűbb higiéniai körülmények között készült árut tudjuk produkálni, de: csak megrendelésre. S mivel nincs megrendelés, kevesebbet termelünk. Miközben a termelőszövetkezetekben olykor kellő megfontolás nélkül létesítik a manufakturális módszerekkel dolgozó tartósító üzemeket, de a piacot alig ismerve. Arról nem szól a fáma, amikor ezeket az üzemeket jelentős veszteség után, bezárják. Mi hasznosabb a népgazdaságnak, mi valósítja meg inkább A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára FELVÉTELRE KERES tízéves gyakorlattal rendelkező * FIZETÉS: megállapodás szerint. a társadalmi összérdeket? Aligha kell külön megfogalmaznom a választ. A társadalomnak egyetlen esetben sem lehet közömbös, hogy az egy főre jutó termelési érték növekedése mögött mi áll: termék, esetleg értékesebb termék-e, vagy árszínvonal emelkedés, a korszerűtlen eredményekből következő költség- többlet! — 1969 első félévében az állami iparban az egy foglalkoztatottra jutó termelés indexe 97 volt a múlt év hasonló időszakához mérten, tehát a tavalyi, korántsem kielégítő szint tovább csökkent. Ez azt igazolja: többről, mint átmeneti kérdésről van szó. — A termelékenység alapvetően műszaki színvonal, koncentráció kérdése. A vállalatokat viszont anyagilag és erkölcsileg egyaránt nem erre, hanem az extenziv fejlesztésre ösztökélték, ösztökélik. Az, amit általában vidéki ipartelepítés címszó alatt szoktak ösz- szefoglalni, sok esetben nem más, min az extenziv fejlesztés tipikus esete, a tényleges tennivalók elodázása. Különösen most, hogy már a vidéki vállalatok is kezdenek létrehozni „még vidékibb” telepeket... A foglalkoztatás megoldása nem vállalati feladat, hanem népgazdasági, gazdaságpolitikai teendő. Mégis, ma vállalati feladatként kezelik. Semmi, de semmi a világon nem ösztönzi a vállalatokat arra, hogy kevesebb emberrel dolgozzanak, sőt, ha ezt az utat választanák, relatíve még hátrányosabb helyzetbe is kerülnének, mint a többiek, a létszámot növelők. — Valóban, többféle módon folyik a felmérés és vizsgálódás, miként lehetne változtatni a helyzeten. Kérdés: meddig tart ez a vizsgálódás? — Egyetértek. A megfontoltság ugyanis megítélésem szerint nem azonosulhat a halogatással. Furcsa helyzet, hogy napról napra mindenki ostorozza a meglevő, s valóban kedvezőtlen állapotokat, de alig beszélnek arról, hogy míg a szabályozórendszerben nem lesz változás, addig a termelékenység emelkedésében sem várhatók számottevő eredmények. Gazdasági torzulásokat tudati tényezőkkel nem lehet korrigálni. Márpedig nem ritka eset, amikor az erőfeszítések erre irányulnak, s hangos a méltatlankodás, ha nem járnak eredménnyel, holott ez természetes. — Korábban már érintettük a termékelőállítás gazdaságosságát, ami úgy hiszem, fontos tényező az egy főre jutő termelés növelésében is. Erről azonban — amennyire ismereteim terjednek — kevés sző esett a vitákban. Ne kövessük el tehát mi is ezt a hibát, térjünk vissza rá, s arra, vajon lokális érdekek s népgazdasági érdekek egyeztetése miként valósulhat meg e kérdésben? — Szakmai példával felelek, de a tanulság nemcsak szakmai. A múlt év végén konjunktúra keletkezett tésztafélékben. (Mi nem gyártunk tésztát, nem vagyok tehát érdekelt.) Nosza, ahogy mondani szokták: ráálltak mindenütt. Igen ám, de míg a Békéscsabai Konzervgyárban három műszakban összesen nyolcvanszáz ember évente hétszáz vagon tésztát gyárt, addig egy- egy szövetkezeti üzemben ugyanennyi asszony ennek egy százalékát sem. Még ez sem baj, ha vevő van. Ám a konjunktúrának hamar vége szakadt, s most sorra zárják be a tésztaüzemeket. Ma már piaci ismeretek nélkül nem lehet egyetlen termék gyártását sem megkezdeni, mégis, a szövetkezeteknél — például a léüzemek esetében — sorra-rendre ez történik. Gyümölcsléüzemünk kapacitásának töredékével dolgozik, mert nincs vevő. Vajon lesz-e a szövetkezeti léüzemek termékeire? A gazdálkodásban az ötletek ötletszinten történt megvalósítása súlyos károkat okozhat. — A példák is erősitik meggyőződésemet, hogy a termelékenység nem önmagában álló, minden mástól elszakítható fogalom, hanem lényegében mindennel összefügg, s éppen ezért növelésének lehetőségeinél mindent számításba Kell venni. Mert arról van szó, hogy társadalmi méretekben kívánatos az egy főre jutó termelés növekedése, ehhez viszont a társadalmi méretű vizsgálat, s intézkedéssorozat szükséges. — A munkamegosztást betartva az elvi fejtegetés után következzék a gyakorlati példa. Általánosnak, s nem kivételnek számít az az eset, amikor meglevő termék hasznosítását kutatják lázas igyekezettel, ahelyett, hogy azt termelnék, ami kell, amire kereslet van. Ez alapvető kérdés, még a mezőgazdaságban is. Nem képtelen helyzet, hogy míg exportkötelezettségeinket alig tudjuk teljesíteni őszibarackból, addig idehaza hatalmas a túlkínálat? Mert nem ritkítottak stb., s most megpróbálják elsózni az apró gyümölcsöt, vagy azt mondják: majd a léüzemben feldolgozzák. Igen ám, de mi örülünk, ha évente harminc-negyven vagon őszilét eladhatunk. A szövetkezeteknek majd sikerül? Vagy ott kellene kezdeni: maga a termelés igazodjék a kereslethez. Ha nagy barack kell külföldre, akkor nagy barackot termeljenek... Persze: nemcsak a mezőgazdaságra érvényes ez. — Ha már a kettőnk közötti munkamegosztásról szólt, miszerint én az elvi fejtegetések... nos, most gyakorlati példát említek: sokat beszélnek újabban a porításról, mint nagyszerű lehetőségről a tartósításban, s a szövetkezeteknél. — Csak egy tényt említek: egy porító, a kiegészítő berendezésekkel együtt százmillió forint! Mi tervtanulmányt készíttettünk, viszont hallom, vannak akik azt mondják: belevágnak. Vajon mindegy-e a társadalomnak, hogy a beinvesztált forintok kamatoztatása — „termelékenysége” — milyen lesz? Mert ismét úgy néz ki: néhány szövetkezet azt gondolja, hogyha nyersen vagy szörpnek nem tudja eladni gyümölcsét, akkor majd pontja. Ahelyett, hogy magát az „alaptevékenységet”, azaz a termelést tökéletesítenék, arra költenék elsősorban anyagi eszközeiket. Hiszem, hogy mindennek, s a belőle következő gondolkodásmódnak nagy szerepe van a mezőgazdaság lassú emelkedésében, persze, nemcsak a mezőgazdaságban, hanem mindenütt. Azért beszélek a mezőgazdaságról, pontosabban az élelmiszergazdaságról, mert ez a magam területe. — Ezek a kérdések, úgy hiszem, jól érzékeltetik, hogy a termelékenység emelése minden területen éppúgy függvénye az ágazati kapcsolatoknak, mint a helyi, gyáron belüli helyzetnek. Ha így nézzük, mit állapít meg összegezésként? — Azt, hogy a jelenlegi helyzetben hideget és meleget is fújunk ugyanabból a szájból. Akarjuk, hogy növekedjék a termelékenység, az egy főre jutó termelés, s ugyanakkor a szabályozók egy részével — a bérszínvonallal, a fejlesztési alapok leterhelésével stb. — éppen ellenkező irányba terelik a vállalatokat. Nem szabad éppen ezért megelégedni azzal, hogy a termelékenység „foglalkoztatja” az embereket. Csak töprengeni nem lehet. A halogatás ma furcsa védőpajzs lett — megfontolás címkével. — Utolsó kérdésem, mégpe- dig azért, hogy az olvasó ítél- kezhessék az erkölcsi alapokat illetően: az élelmiszeriparban 1968-ban egy százalékkal csökkent az egy foglalkoztatottra jutó termelés, önöknél? — Nem a „bizonyítvány megmagyarázása” vezetett. Nálunk ugyanis az egy foglalkoztatottra jutó termelés 7,4 százalékkal emelkedett... Mészáros Ottó * Az interjúban szereplő kérdések fontosságára való tekintettel szerkesztőségünk szívesen helyt ad a vitatkozó vagy új szempontokat megvilágító \ hozzászólásoknak. 1969. június 24-én a Pest megyei Tanács VB mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya vizsgálatot tartott az üllői Kossuth Termelőszövetkezetben. A vizsgálat tárgyát a tsz kiegészítő tevékenysége képezte. Idézünk az érdekesebb megállapításokból: „...Az általános lakatos és gépjámű szerviz 202 alkalmazottja közül 131 fő változó munkahelyen, telephelyen kívül van foglalkoztatva; 19-en Nyergesújfalun a Vegyi Műveknél karbantartó munkát, 21-en Kazincbarcikán a Vegyi Műveknél ugyancsak ilyen jellegű tevékenységet; 9-en Vácott, a DCM-nél; 45 fő Budapesten a Chinoin-gy árnál; 16-an a Hajtómű- és Felvonógyárnál, 19-en az ATRA-gyár- nál bérmunkát végeznek ... Hódmezővásárhelyen, Dorogon, Hejőcsdbán is ... a kooperációs munkák elszámolása a teljesített munkaórák alapján történik. A vállalatok átlagosan óránként és személyenként 29—50 forintot fizetnek a tsz-nek... a tsz az alkalmazottainak pedig 12—16 forint órabért fizet...” stb. Nem kétséges, a munkások bérbeadása kitűnő üzletnek bizonyult. Viszont az sem kétséges, a tsz ez irányú tevékenysége szöges ellentétben áll — az 1025-ös kormányhatározat megjelenése után — a törvénnyel. Hogyan kezdődött? A 4134 holdon, ebiből 3789 hold szántón gazdálkodó üllői Kossuth fő erőssége a 450 holdas kertészet és a fejlett szarvasmarha-tenyésztés. — Ezt a nyavalyás bérbeadást — mondja derűsen Horváth Árpád főmezőgazdász —, idén kezdtük el. Innen is, onnan is hallottuk, mennyi hasznot hoz, üsse kő, mondtam, csináljuk mi is. — Én megjósoltam — nevet Záhonyi Elekné főkönyvélőnő —, ha mi elkezdjük... megtiltják, megszüntetik. És tessék... — Hozamainkat a mezőgazdaságban állandóan növeltük — veszi elő a tervnyilvántartást Horváth Árpád — Búzából 300 hold átlagában 16,70 mázsát értünk már el, őszi árpából 16—17 mázsát, a kukorica holdankénti hozamát is 7—8 mázsával növeltük ... de a bővített újratermelésihez nem tudtunk elég pénzt előteremteni. A korábbi években még hitellel lehetett operálni, ma már nem lehet. Varga Pál elnök előtt sem volt más kiút... A termelőszövetkezet majorságában 1967-ben nagy munkába kezdtek. Az évi átlagban meglevő 500 szarvasmarhatartásának korszerűsítése érdekében 300 férőhelyes tehenészeti telep felépítését határozták el. Ebből jelenleg készen van egy 98-as és egy 108-as férőhelyű istálló. A tehenészetüket ne- gativizálják, a szelekciót már elkezdték: A komplex tehenészeti telep 1972-re lesz készen ... Nincs hitel? A számvitel adataiból kiderül, az üllői Kossuth Tsz a tehenészeti telepre nyolcmilliós ártámogatást kap népgazdaságunktól. Mintegy kétmilliót saját erőből invesztál majd az építkezésre, 1,5 millió forint hitelt pedig a banktól kap. — Lehet hitelt kapni, de nehezebb — mondja a Magyar Nemzeti Bank monori járási fiókjának tsz-hitelügyi előadója, Nyíri Ferencné. — A versenytárgyaláson az kapja, aki kedvezőbb visszafizetési feltételeket nyújt. A tsz-nek azonban további pénzre lett volna szüksége, berendezésekre, gépek vásárlására, palántanevelő létesítésére. A tsz a kiegészítő tevékenységeiből (faipari és exportcsomagolás, fuvarozás, lakatos- és járműszerviz) összesen 1969-ben négymillió forint tiszta haszonra számított. Zá- honyiné szerint ebből 3,7 milliót a tsz mezőgazdaságának fejlesztésére fordítottak volna. Az 1025-ös rendelet végrehajtása látszólag az üllői tsz-t érzékenyen érinti, elesik a nagy haszontól. A jelenlevő vezetők, de a bank képviselője is alig tudta elégedett mosolyát visszatartani. Az első félévben ugyanis olyan kitűnő „hozam” mutatkozott, hogy pótolja az egész évet. (Mennyit kerestek volna, ha nem jön a rendelet?!) A munltások bérbeadását szeptember 1-ig, a telephelyen kívül végzett tevékenységet január 1-ig meg kell szüntetni. Az üllői Kossuth is kiadta már rendelkezéseit, Kazincbarcikáról máris bevonultatták a dol- I gozókat. 1000 alpesi ház? — Minden gyárban, Tisza- szederkénytől Budapestig — nagyon sajnálják dolgozóinkat — mondja a főkönyvelőnő. — Ha kellett, vasárnap is dolgoztak. A hegesztők, lakatosok sem hagyják most szívesen el a tsz-t. Helyben pedig nem tudjuk, gépek és transzformátor hiányában foglalkoztatni őket. A bérlistákat elkérve láthatom, valóban sajnálhatják az alkalmazottak keresetüket. A Tiszaszederkényre „kihelyezett” szakmunkások közül Barabás Pál átlagos havi keresete elérte a 3296 forintot, Loims Mihály a 4195, Lovas Lászlón 3846 forintot. Igen ám, de ha megvizsgálom a teljesítménylapot, azt látom, az emberek nem napi 8, hanem sokszor 10—12—14 órát, havonta 300— 320 órát is dolgoztak! Egy-egy órára nekik sem jutott több 12 forintnál, csak éppen jóval hosszabb munkaidővel érték el a magas havi keresetüket. A tsz ugyanakkor az állami vállalattól óránként 40—50 forintot kapott. ... Ez az üzlet!... Főleg fiatal emberek jöttek át a gyárakból — hallom a védőbeszédet —, akik családot akarnak alapítani, építkezni, kellett nekik a jó pénz, amelynek reményében nemegyszer a törzsgárdatagok is csapatostól hagyták ott gyáraikat. Az üllői Kossuth Tsz is ehhez nyújtott — ha nem is rosszakaratból — segítséget, ezzel bérfeszültséget, elégedetlenséget keltve a gyári munkások között. Mert soha ne feledjük, valamikor régen a szervezett munkások véres harcokat vívtak a napi nyolcórás munkaidőért, de azt csak a felszabadulás után sikerült megszerezniük. Most, huszonnégy évvel később, lehetőséget adni a korlátlan, napi 12—14—16 órás igénybevételre, az egészségtelen, fárasztó, az embereket gyorsan kizsigerelő munkára — még akkor is, ha „keresni” akarnak —, mind annak megtagadása lenne, amiért harcoltunk. A tsz-ek pedig a bérbeadással olyan pénzhez jutottak, ami mögött már nem volt érték, megtermelt áru. Nem lehet, és nem szabad tehát sajnálni a bérbeadást. Az üllői tsz-ben vannak olyan melléküzemek, ahol jó hasznot remélhetnek. Mint mondották, az úgynevezett „alpesi” házukra, amelyet fából készítenek és darabja 70 ezer forint, már érkezett külföldről megrendelés. Ezer darabot akarnak vásárolni. Talán jövőre nem lesz négymillió tiszta haszon a kiegészítő tevékenységből, de közvetve mégis haszna származik a termelőszövetkezeteknek is a törvénytelen módszerek megszüntetéséből. Szüts I. Dénes Strandavatás decemberben? „Még jő, ha decemberre készen lesz”, jegyzik meg a rosszmájnak. Vagy nem is rossz- májúak, csak egyszerűen óvatosak, s tanultak abból, ami eddig történt. Helyesebben abból, ami eddig nem történt. Mert az erre járók a tanúi annak, hogy nem sok történt a lepergett hónapokban annak érdekében) hogy a papszigeti, majdan versenyzésre is használható nagy medencét átadják a fürdő- zőknek. Elfoglaltság itt persze mindig akad, de a strand csak nem akar épülni. Főpróbáját alighanem már csak jövő tavasszal lesz érdemes megtartani. (Foto: Urbán)
