Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
PES1 él EC ^MírSap 1969. AUGUSZTUS 20., SZERDA A kísértet árnyéka „Hát újra itt. Őszi hegyek közt Újra rosszkedvűen, betegen, Köhécselni a többiek közt, Míg szél süvölt a szirteken. Akik szeretnek, messze vannak, Akit szeretek, messze van,...” Park. Méreteit csak sejtheti az idegen. Szemmel nem láthatja be, csak az értelem éri fel a nagyságot és annak miértjét. Széles betonút, ritkán autó gördül rajta valamelyik épület elé a sok közül. Óvatosan lépegető sok szoknyás öregasszonyokat hagy maga mögött. Fel sem néznek betegségük elmerült szemléletéből. Padok. Fürdőköpenyes férfiak előrehajolva hónapokkal ezelőtti önmagukat keresik a kis műtavacskák víztükrébe bámulva. Közben beszélgetnek, hirtelen, gyors hallgatásokkal adózva gátlásosságuknak. Eleinte még mindenki szemérmes. Csend. Nem tömbszerű, nem darabos. Inkább a maga kis örömében lubickoló gyerekhez hasonlít. Ide-oda kúszik a fák között, meghajlítva az ágakat, levéve egy keresztrejtvényt fejtő fiatalember szemüvegét. Ha elfárad, megpihen az ölbe- ejtett kezek ujjai között. Korányi Frigyes Országos Tüdőbeteggondozó Intézet, Budakeszi. Igazgató-főorvos, egyetemi tanár: dr. Böszörményi Miklós. Adatok. A szanatórium a maga nemében első volt Magyarországon. 1899-ben épült, Korányi Frigyes kezdeményezésére, közadakozásból. Akkor még csak a tbc-t gyógyították itt. Próbálták gyógyítani. Ma. Minden tüdőbeteget itt kezelnek. Ezer ágy, köze] száz orvos és diplomás vegyész, 193 nővér, több laboratórium, tüdő- és csontsebészeti klinika. Az állam évente körülbelül 60 milliót költ erre áz egyetlen . intézményre. A gyógykezelés ingyenes. A betegség. Harminc évvel ezelőtt az esetek nyolcvan százaléka halálos volt. Rendszeres vizsgálat, ellenőrzés, utópiának számított. A kezelést természetesen csak vagyonosak engedhették meg maguknak. Magyarországon a tuberkulózis népbetegség volt. A gyógyulási idő kezdődő baj esetén is majdnem két év. A fertőzés az ismert életkörülmények között rendkívül gyorsan terjedt. A gyerekek sem mentesültek. „Természetesen.” A gyógyulás. Az elmúlt tizenkét év statisztikája szerint: 1957 óta a felnőtt megoetegc- dések száma mintegy egy harmadával csökkent. Ma 40. ezerre tehető a kezelés alatt álló tuberkulótikus betegek száma. Főleg az idősebb korosztály, zömmel 50 éven felüliek. Az ország minden városában, falujában, körzetében évente egyszer tüdőszűrés. Az iskolásokat tanítási idő alatt, csoportosan viszik el. Gyermektuberkulózis Magyarországon ma gyakorlatilag nincs. A rendszeres ellenőrzések biztosították a felnőttek számára is, hogy a bajt még kezdeti stádiumában észrevegyék. Ennek és az orvostudomány fejlődésének, a kitűnő gyógyszereknek köszönhető. hogy a kórházi kezelési idő ma. átlagosan négy-öt hónap. Az alkoholistákkal, az idegbetegekkel külön osztályon foglalkoznak. Ilyen esetben persze nehezebb a gyógyítás. Es nehéz azoké is, akik évtizedekkel ezelőtt szerezték be a betegséget. De a gyógyítók, s lassan a betegek is, elfelejtik ezt a szót: menthetetlen. Rémület. Mindenkit elkap, mikor a röntgenfelvétel könyörtelenül kimutatja, hogy ... tbc. Kísértet. A halálfélelem beidegződései fonják körül. A reflex: kapkodás. Kérdések rohama. Mi lesz? A munka, a család ... Hogy jogos-e ez ma már? A tudat lassabban (Tóth Árpád: A Palaceban — 1925 októbere.) változik, mint az élet. Amely epizóddá egyszerűsítette, rövidítette az életre szóló szenvedést. Az életformát, a végzetesen meghatározó jelzőt, sorsot: tüdőbajos. Epizóddá, mint bármely könnyű lefolyású betegséget. Fél, egy év után változatlan élet következhet. Nem elölről kezdve: folytatva. Konkrét eset a közelmúltból: két borsodi bányász visszament munkahelyére dolgozni. Vájárnak, mint azelőtt. A kórház. Teraszok, sorban egymás mellett fekvőhelyek, színes kockás takarók. Fák. Hegyek karéjban, szelíd, állandó mosollyal, a János-he- gyi kilátó karnyújtásnyira, úgy tűnik. Virágok. A parkban, a folyosókon, az orvosi szobában, a kórtermekben. Levegő. Itt nem észrevétlen mechanizmus a légzés. Pillanatonként bevett gyógyszeradag. Kártya, újságok, táskarádió. Semmi Varázshegy Minden emeleten televízió. Hatalmas hall, két büfé, csak szeszes italt nem árusítanak. Könyvtár, lemeztár. „Korányirádió.” Kedden és pénteken délelőtt 10-től 12-ig. Fejhallgatóval figyelhetik a szív küldi adást. A lemezlistáról kiválasztják, amit betegtársuknak — aki esetleg másik épületben, másik osztályon van — küldeni akarnak és bemondatják. A lemeztárolóban előkeresik a kért lemezt és felteszik. Minden hónapban legalább egyszer, de inkább gyakrabban, hazaengedik a fennjáró betegeket. Mindnyájan emberek vagyunk. így nem bomlanak fel. a családok, mint azelőtt. Azelőtt ez a betegség és a hosszas gyógyulás: válóok volt. Az orvosnő. Fiatal, befelé néző ember. Ezért tud annyira figyelni a betegeire. Nem kórlapokkal, esetekkel dolgozik. Néha rigolyás, szeszélyes, fáradt, ingerült, különböző ízlésű, temperamentumu, gondtalan, vagy gondokkal küszködő emberekkel. „Csak” segíteni akar. És ehhez barátnak, testvérnek, rokonnak kell lennie. Mindent tudni, ismerni és áldozni is önmagából. Az édesanyja tüdőbajos volt már az ő születése előtt. Gyerekkorában nézett farkasszemet a betegséggel. S ezt azóta sem hagyta abba. Akkor tehetetlen volt. Most kezében van minden eszköz. Dohányzik és fütyül minden veszélyre. „A kis dolgok számítanak, egy véletlenül meghallott dicséret, a mosoly, ami az ember megjelenésére felvillan. Ezért élek. És a kézszorításért, amivel elbúcsúznak azok, akik már hazamennek.” A betegek. Hatvan év körüli, ősz hajú férfi. Tervosztályvezető. — Lábon hordott tüdőgyulladás. Mentő hozott be. Háromszor operáltak, négy hónapja vagyok itt. A jövő héten megyek haza. — Felesége, villamos mérnöknek készülő fia és bölcsészhallgató lánya várják. — Nagyon rosz- szul voltam. Nem számítottam ilyen gyors- gyógyulásra. Visz- szamegyek dolgozni. Szeretem a munkámat. Mióta fennjárok, sokat olvastam. Itt minden megvan, ami a pihenéshez kell. Az orvosok úgy bánnak velünk, mint a saját gyerekükkel. Mindenkivel megvan a külön bejáratú témájuk. ötvenegy éves, de jóval fia- talabbnak látszó, élénk taglejtésű, mimikájú férfi. — Húsz évvel ezelőtt... emelésnél. Asztalos vagyok, egy nagy darabot akartam az ajtón kifelé ... bevérzett a tüdőm. Visszaeső vagyok, soha nem bírtam a rendes kezelési időt kivárni. A húsz év alatt, ötször kezeltek. De csak most jöttem rendbe. így mondta az orvos, hogy most már rendben leszek. Még kilenc évem van a nyugdíjig. Dolgozni akarok. Én már nem reméltem. De most, remélek. Visz- szamegyek a műhelybe. Várnak. Sajnos, nem mindenütt. Az egészségesekben még élnek az előítéletek. Bizalmatlanság, rosszhiszeműség. Ellesett párbeszéd. — A doktornő még azt is mondta, hogy mindent szabad. Üvölte- ni, káromkodni, - mindent. De elkeseredni, az az egy tilos. — Igaza van. Én is azt hittem... És látja, itt a bőrönd a’ kezemben. Viszontlátásra. — Jó, de kint! „Legyenek jók ... isten nevében ... Simítsák meg az arcom szépen ... Anyásán... lágyan... ha lehet ... S tiszteltetem az életet.. Varga Vera A SZÉP MllNKA R ecés vaslemez. Ez a padló. Súlyos vaskoriatok. -Ezek jelölik a bejárható világot. Morajló gépek. Ezek adják az ittlevők munkájának ritmusát. Nehéz vegyszer- és olajszag a levegőben. Ezt lélegzik be műszak alatt. Gumicsizma. Munkaruha. Mindkettő ormótlan. A verítéket törlő kéz maszatos nyoma az arcon. Hétköznapi dioráma, élőkép a Dunai Kőolajipari Vállalat egyik üzeméből, a parafinos mentesítőbői, ahol a fiatalokkal beszélgetünk, a beruházás KISZ-titkára, s magam. Ott dolgozni: nem leányálom. Mégis, az egyik fiú azt mondja: „szép munka”. Frázis? A gyerek komolyan gondolja, mondja, mert: hisz annak értelmében, amit csinálni kell. Pedig főnökei vannak, akik nem mindig kedvesek, akik utasítanak, a levegő nehéz, a munka piszkos. Mégis: szép munka. Mitől, miért szép a munka? Akkor'is, ha piszkos? Ha nehéz? Marx mondta ki a történelem új irányát is magába foglaló megállapítást: a munka emberi szükségletté válik a jövő társadalmában, a szocializmusban. Illúzió lenne ma arról beszélni, hogy ez így van? Illúzió, ha úgy gondoljuk: mindenki és mindenütt már így, szükségletből végzi munkáját. Szükségletként, mint a lélegzést, a táplálkozást, az alvást. Az életműködés ' szükségletei ezek. Még,s, már ma is vannak— s nem is egészen fehér hollóként —, akik így, szükségletből végzik munkájukat. Mert elégedettek vele, mert értelmét látják, mert nyomon követhetik, miként épül be munkájuk a nagy egészbe, miként válik annak szerves, soha többé el nem választható alkotó elemévé. Van közöttük ács — a váci kórház építkezésén találkoztam vele —, esztergályos — Cegléden, az útépítőgépjavító vállalat szerszámüzemének egyik brigádvezetője mérnök — a Csepel Autógyár feltalálója —, mindenféle foglalkozású ember, aki hittel mondja: szép munka. Qzép munka — csúnya O munka. Jó munka — rossz munka. Egyszerű, iskolás párhuzamok. Pöttöm gyerekek írogatnak ilyeneket a füzetükbe, s csöpp praclijuk szorítja a tollat, hogy szépen sikerüljenek a betűk. Szépen? Hiszen már bennük, alig nyíló tudatukban megvan a szép munka, az értelmes erőfeszítés iránti vágy, akarat, elszánás, mindaz, ami kényszerűből, muszájból mássá, örömöt, elégedettséget adóvá változtatja a munkát. Termőre fordult már a nyár Messzire fénylik a gyógyítás háza Az építmény .körül egyre kevesebb az állvány, bontják, kívül készen állnak. Az üvegcsempéről vakítóan verődik a nap fénye, messziről látszik a készülő új kórház Vácott, a Naszály hegy szomszédságában. Az ország egyik legszebb és legmodernebb kórháza lesz. Ev végére várhatjuk elkészültét. Mégis: az ösztönt és tudatot csúffá teszi még sokszor a közöny, a semmit nem tiszteletben tartás,, az ostobaság. Amik a tiszta, a könnyű munkát is nehézzé, rosszá torzítják, mert értelmét veszik el. A kapáló, falat húzó, esztergáló, tervező asztalnál dolgozó ember percnyi pihenői alatt mindig fölméri, mit tett, meddig jutott, s tekintete jól- esően simít végig a gyomtól tisztult sorokon, az összekötött téglákon, az újat körvonalazó tusnyomokon, ha tudja ... Ha tudja, hogy nem marad ebek harmincadjára a termés, nem döntik le a falat, mert közben mást gondoltak, nem fuserálják el a tervet... Ha tudja, hogy munkája valódi értéke és haszna szabja meg rangját, hitelét mások előtt, ha tisztában van azzal, hogy pontosan azt tette, amit tennie kellett, mert ezt várták tőle. Szép munkát csak olyan ember végezhet, aki a helyén van, aki úgy érzi, hogy amit ő csinál, s ahogyan csinál ja, azt más és úgy nem tudja megcsinálni. Mégis: ritkán s akkor sem elég alaposan figyelünk erre. A munka pszichológiája és szociológiája tudomány, ma már az, de ezt a tudományt csakis a gazdaságitársadalmi alapok szocialista formája tudja igazán kibontakoztatni. A gazdasági-társadalmi alapok adottak, szocialisták. Mégis: sokan vannak, akik nem hisznek munkájukban, lenézik azt, mert rossznak, értelmetlennek, semmiféle örömöt nem tartogató- rak ítélik meg. Miért? Mert látják, elég, ha összeütik a bútor eresztékeit, eldolgozni, enyvezni, száradni hagyni nem kell. Elég, ha fölskiccelik a vázlatot a papírra, hisz’ úgysem lesz meg a kellő anyag, a mikronra való megmunkálásra a gépkapacitás. Elég, ha megmagyarázzák, miért silány az, ami silány. Elég? Kinek kell az ilyen munka? Kinek lehet elég? E mbertelenebb, erkölcste- iérícbb,. lealázóbb, . mint az értelmetlen, a céltalan munka nincsen. Mert szégyell- nivaló. Szégyellnivaló az, ami — emberré tette az embert! Olcsó, s elkoptatott példa lenne 1945 tavaszára hivatkozni? A rongyosan, éhesen, de csillogó szemmel végzett munkára? A hitre? Az értelem fölfedezésére. Annak megdöbbentően gyors fölfedezésére, hogy: valóban magunknak dolgozunk? Semmivé lett volna, eltűnt volna? A szép, s az érdelem iránti igény és vágy nem tűnt el az emberekből. Csak mintha rös- tellnivaló lenne. Mintha nem illene beszélni róla. Miért? Hát lehet-e röstellni azt, nem beszélni arról, ami örökre és visszavonhatatlanul elválaszt bennünket a múlttól?! Mészáros Ottó A ZÁSZLÓVIVŐ FÉL ÉVSZÁZADA VITATJÁK a burzsoá világban a Szovjetunió szerepét, s ez a vita be-betör a nemzetközi munkásmozgalomba és a felszabadító mozgalmakba is. Változik a vitatkozók alapállása, színezete, változnak nézeteik, le-letűnnek a politikai porondról, hogy azután- néhány elhasznált régi doktrínából egy újat összehozva új zászlóval jelentkezzenek. De ez a körforgás egy szilárd pont körül kavarog, ami nem más,_ mint a Szovjetunió tényleges történelmi szerepe, vagy ha úgy tetszik, küldetése. Ez az, ami — vitassák bárhogy — nem változik mindaddig, amíg nem következik be alapvető történelmi fordulat a szocializmus és a kapitalizmus küzdelmében. A KÉRDÉS IDŐSZERŰSÉGÉT bizonyítja, hogy a kommunista és munkáspártok moszkvai világértekezlete résztvevőinek szinte mindegyike szükségesnek tartotta megerősíteni a Szovjetunió történelmi szerepéről vallott egyértelmű nézetét. Arra itt kár lenne sok szót vesztegetni, hogy most is, mint rendszerint, a velünk szemben hagyományosan ellenséges polgári sajtó a saját önkényes mércéjével méregeti a Szovjetunió tekintélyét. Kétségtelen, hogy a tekintély (amely nem ugyanaz, mint a szerep, amelyet a Szovjetunió objektíve betölt a nemzetközi életben és a munkásmozgalomban), függhet különböző megítélésektől. De ezek mit sem változtatnak a Szovjetunió objektív szerepén: azon, hogy megtestesíti a szocializmus legnagyobb gazdasági, politikai, diplomáciai és katonai erejét —■, hogy nemcsak a munkásmozgalom, de általában a forradalmi és haladó mozgalmak legnagyobb támasza. II KADAR ELVTARS a kommunista világértekezleten egy szokatlanabb nézőpontból kiindulva is felvetette a Szovjetunió szerepének kérdését. „... Egyenjogúak vagyunk ugyan, de nem egyforma a helyzetünk a felelősségben és a teherviselésben. Ha mindent viszonylagosan számítunk is, ha őszinték akarunk lenni, akkor meg kell mondanunk, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép, amely a jogokból csak az egyenlő, törvényes részt igényli magának, mérhetetlenül több felelősséget hordoz bármelyikünknél. Internacionalista és önzetlen módon mindenki másnál többet áldozott és áldoz a kommunizmus ügyéért, a nemzetek szabadságáért, a világháború megakadályozásáért, az emberiség szebb jövőjéért*. Gondoljunk csak arra: szovjet berendezésekkel alapozta meg a fiatal szocialista országok legtöbbje az ipari fejlődést; a szovjet nép óriási erőfeszítéseivel létrehozott rakéta-, nukleáris potenciál tartja távol az imperialistákat attól, hogy a katonai erővel állítsák helyre uralmukat akár a szocialista országokban, akár a volt gyarmatokon. TÜL AZON, hogy ez a szerep tiszteletet kelt —, túl a téma minden érzelmi vonatkozásán —, a helyzet egy bizonyos történelmi funkció betöltésére készteti az SZKP-t, a Szovjetuniót, immár fél évszázada. S rajta kívül nincs olyan párt, olyan szocialista ország, amely ezt a funkciót át tudná vállalni és ténylegesen be is tudná tölteni. Ez a szüntelenül bővülő, fejlődő funkció kezdetben abból állt, hogy ez az ország volt a kommunista világmozgalom egyetlen bázisa és támasza. Később azzal bővült, hogy a Szovjetunió katonai győzelme a fasizmus felett, léte, helyzete, nemzetközi tekintélye lehetővé tette a szocialista v'lág- rendszer létrejöttét. Ebből az is következik, hogy a szocialista országok, s minden valóban kommunista törekvés viszonya az SZKP-hoz, a Szov-
