Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-08 / 155. szám
CSATORNA ÉPÜL Több évtizedes mulasztást pótol a városi tanács a konzervgyár segítségével. A Ceglédi úton immár egy hónapja fúrják- faragják az úttestet, készül a város vízvezeték-hálózatának „alapköve” — a szennyvízlevezető csatorna. Szeptemberig dolgoznak a Mélyépítő Vállalat munkásai, hogy az egyik tő gerincvezeték-csatornát elkészítsék. Mint minden ilyen munka, kellemetlen a környezetnek, mégis hozzá kellett kezdeni, hogy Nagykőrösön is megépülhessen a vízvezeték-hálózat. Foto: Kiss Az idén szerepeltek legjobban az úttörő-olimpián a körösi sportolók Heves eiőcsaitározások után Baranya megye székhelyén, Pécsett bonyolították le június 3*-től július 1-ig az V. nyári úttörő-olimpia országos döntőit. Atlétikában, kosárlabdában, modellezésben és tornában jó néhány körösi fiatal is eljutott a nagyszabású eseménysorozat finiséhez. Szereplésük annyira jól sikerült, hogy a hatszázegynéhámy kiosztásra került éremből néhányat ők érdemeltek ki. Sajnos, a rendezőség nem minden pályán állt feladata magaslatán. Hibáik a mieinket több esetben is érzékenyen sújtották. Kosárlabdában a fiúk II. korcsoportjában a Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata (Molnár Csaba, Szabó Tibor, Marton László, Pécsi György, Tóth Ferenc, Horkai László, Czira Ferenc, Ruttner Zoltán) zuhogó esőben, forró melegben is egyaránt jól játszott a hatos döntőben. Kóficét negyedenként a cserejátékosokat kellett szerepeltetni, a nelyi rendezőség szabálymódosítása miatt, s ez hátrányos volt a mieink számára. Egymás utáni sorrendben a következő eredményeket érték el (zárójelben az ellenfelek végső helyezését tüntethetjük fel). Pécsi Bánki Dónát iskola ellen 17:18 (2), Szeged ellen 28:16 (4), Nyíregyháza ellen 31:30 (5), Budapest, IX. kerület ellen 11:31 (1), és végül Esztergom ellen 22:11 (6). Végeredményben a körösi fiúk az igen előkelő harmadik helyen végeztek az ország legjobbjai között. Ebben a korcsoportban Molnár Csaba lett a „kosárlabdakirály”, 65 ponttal. Edző: Varga György. A lányok I. korcsoportjában a következő sorrend született: 1. Nagykanizsa 10, 2. Hajdúszoboszló 9, 3: Szeged 8, 4. Tatabánya 7, 5. Budapest VIII. kerület 6, 6. Nagykőrösi Arany János iskola (Czira Enikő, Becset Noémi, Pászti Ágnes, Tóth Ilona, Horváth Elza, Urbán Zsuzsa, Tóth Péli Katalin, Magyar Agnes, Tuza Mária, Balogh Katalin, Urbán Piroska). A körösiek szoros küzdelemben minden mérkőzésükön vereséget szenvedtek. Biztató, hogy zömük még csak a hetedik osztályt végezte most. Edzőjük: Varga György és Gregor József. A televíziónézőknek örömet | okozott, hogy néhány fiatal körösi sportolót láthattak a képernyőn, sőt néhányat közülük a tv riportere név szerint is említett. A többi körösi vonatkozású eseményről is beszámolunk. Erről talán — legközelebb. (sulyok) LOTTOSZELVENY A BOLTOKBAN „Lottós boltok” lettek hétfőtől a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat boltjai Nagykőrösön és Cegléden. Három héten keresztül a hét első három napján ajándékot kapnak a vásárlók, ha 150 forint fölött vásárolnak. A jutalom: lottószelvény. A kísérlet eredményeitől függően máskor is rendeznek hasonló akciót a vállalat boltjaiban. mfflMó * * PE5TME CrV E. I HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1969. JÜLIUS 8., KEDD * Körút a város zöldségboltjaiban HOGYAN ALAKULNAK AZ ÁRAK? Tegnap reggel — piaci napon — végigjártam a város összes zöldségboltját, beleértve a piaci elárusítóhelyeket is, hogy az árakat összehasonlíthassam. A legnagyobb árdifferencia a paradicsomnál volt. Átlagban 18 forint kilója, a Szabadság Tsz piaci boltjában 20, a Rákóczi Tsz Örkényi utcai boltjában, a Petőfi Tsz piaci boltjában és még két üzletben azonban 16 forintért árusították a paradicsomot. A csöves paprika (erős) ára 30—60 fillér között ingadozik, a minőségtől függően. A húsos paprikát már kilóra is adják. A Petőfi Termelőszövetkezet Szolnoki utcai boltjában 12 forintért, a Dózsa Termelőszövetkezet piaci elárusítóhelyén 13-ért. A piaci ÁFÉSZ-boltban 18 forint kilója. Igen szép zöldpaprikát árusított Sípos Ist- vánné a piacon, 1 forint 50 fillérért A paprika ára darabszámra 1—1,80 forint között mozgott. A főzőtök kilója 40—50 fillér, a Rákóczi Tsz Deák téri üzletében 1 forintért adták. A salátauborka kilója 2 és 3 forint között változott. A zöldbab ára a minőségtől függően, 2 forint 50 fillér és 3 forint között volt, a Szabadság téri ÁFÉSZ zöldségboltIndul a barackexport Olcsóbb a burgonya Csirkét is hoz a MÉK A fogyasztási szövetkezet átvevőtelepein megkezdődött a kajszibarack felvásárlása, melyet legnagyobb részben exportálni szándékozik a kereskedelem. A kajszibarackból általában jó termés van, s az exportot a MÉK bonyolítja le. Irházi Gyula, a MÉK járási vezetője így nyilatkozott: — Az exportkilátások elég kedvezőek — mondotta. — Fontos az, hogy a termelők jó minőségű, megfelelő érettségi fokú, hibátlan, kemény, de már sárgulni kezdő barackot szállítsanak, melynek átmérője eléri a 36 millimétert. A 36 milliméter alatti barackot hagyják megérni, mert azt exportra nem tudjuk átvenni. Azt szállítóképes, érett állapotban belföldi fogyasztásra vásároljuk fel. Telepünkön az exportbarackot válogatjuk, s ezért a MÉK-telepen válogatóasszonyokat és leányokat veszünk fel. — Mi újság van a MÉK körül? — A termelőszövetkezetek most már komoly mennyiségekben szállítják a zöldségféléket. A főzőtökből túlkínálat van, a zöldbab szinte eladhatatlan. Teljes mértékben biztosítjuk a fogyasztóközönség burgonyaellátását. Az új fehér burgonya fogyasztói árát 2 forint 80 fillér, a gülbabáét 4 forintra szállítottuk le. Miután a helyi piacon kevés a csirke, csirkét is hoztunk Kőrösre. — kopa — KONZERVGYÁR Közelednek az ezredik vagonhoz A borsó még tartja magát, az idáig beérkezett 184 vagon hüvelyes és 410 vagon szemes borsóból 992 vagon borsókon- zervet készítettek. A zöldbabfeldolgozás is megkezdődött, 13 vagon az eddigi termelés, a savanyítóüzemben 5 vagon csemege- uborkát tartósítottak. Huszonnyolc vagon főzőtököt vásárolt fel eddig a gyár, amiből natúrtököt készített, 25 vagonnal. A gyümölcsvonalakon az időjárás miatt nem volt még igazi hajrá. Meggyből negyvenegy vagonnal dolgoztak fel, ribizliből 408 mázsát. MáZ- na nincs, gyorsan befejeződött a „szezonja”. A következő gyümölcs a Sárgabarack, az előszezonban 19 mázsából készült sárgabarackvelő. AApÖ .Z»A*|i*K B izalmasan — Pszt! Kimentem a piacra. A legnagyobb csődületben. Alaposan bevásároltam. Mégis háromszáz forinttal több pénzem volt, mint amikor elindultam. Érted? — Persze! így csinálta Robi is, de október 7-én szabadul! Nem szerencsétlenség — Leesett a negyedik emeletről. — És meghalt? — Ugyan! A házfelügyelő kisfia felkapta és gyorsan felszaladt vele. Gordonná egy tízest adott neki. Ne éljek, ha az az ócska tollporoló megért egy ötöst! Szerelem — Dávid forró hangú levelet kapott Iréntől. — És? — Beletette a termoszba, nehogy kihűljön! Eredméhy — No, hogyan végződött a tegnap esti biliárdparti ? — Megvertem Aladárt! Thonet-székkel! Észhez tért Kimentettük a vízből. Mesterséges légzést alkalmazturik. Nagy nehezén észhez térítettük. Pillái megremegtek, amikor szemhéját felnyitotta. Olyan nehezen nyögte kis az első szavakat. — Szomjas vagyok! Adjatok egy pohár bort! Adás után Hátborzongató krimit sugároz a televízió. Telt ház. Itt vannak a rokonok, ismerősök, szomszédók. — Vége az első résznek! — mondja a'felirati A házigazda tálcával a kezében körbejár. — Parancsoljatok, kedveseim! Legatin, Belloid, An- daxin, Valeriána és Seduxen. Kezdődik a Tv-híradó második kiadása. i A háziasszony is Kedves figyelemnek neveztem otthon azt, hogy a vendéglátóipar milyen gondosan ébresztgeti az utcán sétáló ember figyelmét. A Zöld hordó ablakában cédula. — Ma este pacal! Bográcsgulyást kínál a felszegi falatozó. — Nyúl vadasan! — mozgósít az Alföldi. — Jókai-bableves csipetkével! — olvasom a Matróz ajtajára kitett cédulán. Irén roppant tanu'ékony. Amikor tegnap este hazahu- zakodtam, az ablakban fehér papír virított, rajta kurta szöveg. — Zsíros kenyér, gezemicé- vel! Lelemény — Elváltunk! De sajnos, .egyelőre kénytelenek vagyunk ugyanabban a lakásban maradni ! — És hogyan oldottátok meg? Te alszol a szobában és a férjed a konyhában? Vagy fordítva? — Nem! Ö alszik az egyik ágyban, én a másikban! — És ha a férjed esetleg éjszakának idején?... — No, mondd, az ítélet még nem jogerős! (rossi) ban 3 forint 60 fillér. A fejes káposzta 1 forint 80 fillértől 2 forint, a kelkáposzta 2 forint 30 fillértől 2 forint 80 fillér között ingadozik. (Karfiolt egyik boltban sem láttam, az eladók panaszkodnak, hogy ez az áru a „nyakukra” romlik, pedig 6 forintért adják kilóját. A piacon a termelők 10 forintért adták tegnap reggel.) A leveszöldség és sárgarépa csomója a Rákóczi Termelőszövetkezet Örkényi úti boltjában 1 forint 20 fillér, a Deák tériben 1 forint, legmagasabb az ára Sípos Istvánné- nál a piacon, 2 forint 50 fillér. A burgonya ára erősen tartja magát, legtöbb helyen 4 forint 50 fillér; a tsz- boltokban, a piacon viszont 3 forint 20 fillérért, a Szolnoki úti Petőfi Tsz boltjában 4 forintért is lehetett kapni. A gyümölcsárak magasak. A meggy ára a' szem nagyságától függően 6—15 forint között alakult. Szép meggyet árult Síposné — 13 forintért — és a Rákóczi Termelőszövetkezet Örkényi úti boltja. Cseresznyét csak egy helyen láttam, 12 forintért, Czira Fe- rencné kiskereskedőnél. A sárgabarack 3 forint, a körte 3—4,50 forintos áron kapható; néhány helyen már megjelent az alma, 2—4 forintos árban. Az egres már leért, általában 7 forint 50 fillér az ára, a Rákóczi Termelőszövetkezet Deák téri boltjában volt csak 8 forint 50 fillér. Sok helyen volt „idősebb” áru,mmég a piaci boltokban is, ahol pedig a termelők friss áruja nagy konkurrenciát jelent. Köszönetnyilvánítás! Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és jó ismerősöknek, akik szeretett testvérünk, illetve nagynénénk. özv. Szabó Dezsőné Székely Zsuzsanna temetésén megjelentek. sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló Székely család. Köszönetnyilvánítás, Köszöne- tünket fejezzük ki rokonainknak és ismerőseinknek, akik szeretett Jó édesanyánk, nagyanyánk. özv. Eqyedi Józsefné temetésén részt vettek, sírjára a megemlékezés virágait és koszorúit helyezték, szomorúságunkban velünk együtt éreztek. Ä gyászoló család. Országos ünnepség Nagykőrösön a kubai forradalom évfordulója alkalmából A kubai forradalom 16. évfordulója 7Úlius 25-én lesz. Az országos ünnepséget július 25-én városunkban tartják meg, amikor délután 4 órakor ünnepi nagygyűlés lesz a művelődési ház színháztermében. Az ünnepségre eljön a kubai nagykövet is. Lengyel látogatók Lengyel élelmiszeripari dolgozók szakszervezeti küldöttsége járt Magyarországon. A delegáció néhány tagja meglátogatta a konzervgyárat, ahol a nők és fiatalkorúak munkakörülményeit tanulmányozták. Brigádvezetők fóruma Rövidesen megalakul a konzervipari szakszervezeti tanács mellett a szocialista briigádve- zetők fóruma. A testületben — a Nagykőrösi Konzervgyárat — Antal István brigádvezető képviseli. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Kis Balázs és Róka Katalin: Balázs, Rafael Károly és Seres Ilona: Tímea, Bugyi Miklós és Mészáros Erzsébet: Erzsébet, Utasi Balázs és Fancsali Eszter: Attila, Kaszala István és Varga Terézia: András, Horváth József és Bódi Erzsébet: József, Pálfi József és Dénes Julianna: Ágnes, Kolompár József és Kolompár Rozália: László, Dobi István és Fekete Mária: Györgyi,Király János és Bágyi Julianna: Erzsébet, Bata László és Szabó Julianna: László, Kimmel' Pál és Kiss Etel: Csaba nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Magyar Dénes és Tóth Mária, Gáncs Kálmán és Molnár Magdolna. Meghaltak: Lengyel Adám (Jázmin u. 7.), Puskás An- talné Szabó Veronika (Sziget u. 4.), Rédai József (Toldi u. 20.), Csete György (Örkényi u. 55.), Csönkös Balázsné Kőházi Kis Katalin (Somogyi Imre u. 3.), Urbán Péterné Bugyi Ilona (Kossuth u. 15.). Mit látunk ma a moziban ? Rocheforti kisasszonyok. A Cherbourgi esernyők alkotóinak színes, francia filmmusicalje. Korhatár nélküli. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. szerencsés vásárlást : a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat nagykőrösi szaküzleteiben. /