Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-06 / 154. szám

1969. JÚLIUS 6., VASÁRNAP fi r4*nn Végrehaithatatlan \ ceglédi Dózsa Népe Tsz valóban kiveszi részét a város lakosságának élelmiszerellátá­sából. Tavaly még húsárudát is nyitott és abban zsírt is árul. Szívesen vásárolják a ceglédi háziasszonyok a tsz boltjának zsírját, odahaza sem olvaszt­hatnának ki jobbat. Gondolko­zás nélkül meg is adták, amit a tsz kért érte, kilónként 24 forintot. Senki sem drágállot- ta, egyetlen vásárló sem fir­tatta, miért kerül a 20 forintba rögzített áránál a Dózsa Népé­nél néggyel többe. Ez év januárjának legelső napjaiban azonban egy ellen­őrzés során az illetékes ható­ság észrevette a dolgot. Jegy­zőkönyvezés, eljárás és a vá­rosi tanács szabálysértési elő­adója előtt tárgyalás lett be­lőle. Megjelent a tárgyaláson Skultéti József tsz-elnök, s merőben szokatlanul úgy értel­mezte a vezető felelősségét, hogy senki mást, csakis őt le­het megbírságolni a szerinte is súlyos szabálytalanság miatt. Érvelése mellett olyan kono­kul kitartott, hogy a szabály- sértések elbírálója végül Is magáévá tette és nyilván ép­pen, mert elismerte vétkét, s a következményekkel is szem­be kívánt nézni, Skultéti Jó­zsefet mindössze 200 forint pénzbírsággal sújtotta. Közölte azonban a határoza­tában megnyugvó tsz-elnökkel, ezzel még nem ért véget az ügy. Megállapítást nyert ugyanis, hogy múlt év augusz­tusától decemberig 1170 kilo­gramm zsírt adott el a megen­gedett árnál négy forinttal drágábban a Dózsa Népe bolt­ja, és ilymódon a tsz 4680 fo­rint jogosulatlan vagyoni előnyhöz jutott, amit meg nem tarthat. Törvényes rendelkezés írja elő, vissza kell fizetnie az árkülönbözetet. A vásárlóknak, ha személyük hitelt érdemlően kideríthető, ha pedig nem, úgy az állam elvonja a jogosulat­lanul felvett pénzt. A tsz-elnök ezt is rendjén ta­lálta, csak hát ki tudná vala­mennyi zsírvásárlót kinyomoz­ni? Kijelentette azonban, meg­fizeti az utolsó fillérig a több­letbevételt, adjanak egy csek­ket, mindjárt viszi is a postá­ra. Viszont erre azt a felvilá­gosítást kapta, várjon a fize­téssel további intézkedésig, majd kap értesítést. Ez még februárban történt, most júliusban járunk, de az értesítést azóta is hiába várja. Távolról sem az eljáró tanácsi dolgozó mulasztása vagy fele- dékenysége miatt. Az bizony rövidesen megkereste a Buda­pesten székelő Vállalati és Szövetkezeti Adóhivatalt, gon­doskodjon a Dózsa Népénél a 4680 forint jogosulatlan vagyo­ni előny elvonásáról. Hamaro­san megjött a hivatal válasza is, nem teheti. Hozzá csak a vállalatok, kisipari és fogyasz­tási szövetkezetek tartoznak, ott van azonban a városi ta­nács pénzügyi osztályának adóügyi csoportja. Mezőgazda- sági termelőszövetkezeteknél az az illetékes, hiszen adójuk beszedése is rátartozik. Nos, az adóügyi csoport a tsz-ekre vonatkozóan adókive­tési és behajtási illetékességét elismerte, ellenben, hogy el­vonhatná esetleg felmerülő jo­gosulatlan vagyoni gyarapodá­sukat, azt már nem. Nincs ugyanis ilyen jogkört reáruhá­zó törvény, sem rendelet. Vagyis törvénysértést követne el, ha a Dózsa Népétől behaj­taná a pénzt. Számos törvényünk közül hát egyetlen, a jogtalan vagyo­ni előny elvonásáról intézkedő, legalábbis a tsz-ek viszonyla­tában végrehajthatatlan. Nem derül ki belőle, sem más ki­egészítő jogszabályból, hogy az elvonást mezőgazdasági terme­lőszövetkezetekkel kapcsolat­ban ki, és hogyan gyakorolja. A jogalkotás eme hiányossá­gáról azóta a legilletékesebb fórumok is tudhatnak és min­den bizonnyal már munkál­kodnak a paragrafuson felej­tett lyuk eltömésén. Szokoly Endre Interjú a rendezővel TEGNAP TARTOTTA BEMUTATÓ ELŐADÁSÁT A SZENTENDREI TEÁTRUM Hogy milyen a színházakban egy próba? Kevesen tudják, hiszen a nézőtér ilyenkor üres, csak a rendező képviseli a közönséget, az ő utasításai szakítják olykor-olykor félbe a színészek párbeszédét. Éppen ezért talán még egyetlen szín­ház sem élte át azt a furcsa, de talán nagyszerű érzést, amin ezekben a napokban a szentendrei teátrum társulata keresztülment. Ugyanis itt es­téről estére zsúfolt „ház” előtt zajlottak a próbák. A sötéte­déssel és a próbakezdéssel egy időben megjelent a főté­ren Szentendre apraja-nagyja. Egyszer az is megtörtént — mikor a francia és a magyar televízió felvételeket készített a darabról és azt nem az ele­jénél, hanem a végefelé kezd­ték el játszani —, hogy óriási hangorkán, fütty hangzott a nézőtérről és a házak ablakai­ból. Békés András rendező za­vartan magyarázott és kért türelmet, majd megígérte, hogy a próba rövidesen a szo­kott tempóban kezdődik. Most már ennek is vége, tegnap be­mutatkozott a két darab és a népszerű színészek. / — Annyi biztos, hogy szokatlan lehetett ilyen nagy nyilvánosság előtt próbálni? — őszintén meg kell mon­danom, az első nap nagyon za­vart — mondja Békés András rendező. — Az Operában hoz­zászoktam, hogy rendezés köz­ben a művészeken kívül sen­ki nem tartózkodik sem a né­zőtéren, sem a színpadon. Inst­rukcióimat néma csendben hallgatják végig, hiszen, ha ez nem így lenne, zavarná egy- egy jelenet kibontakozását, késleltetné a színdarab bemu­tatását. Itt minden másképp volt, szinte úgy éreztem, szük­ség van a közönségre. Azok a kedves megjegyzések, melyek időnként a nézőtérről vagy valamelyik ablakból elhang­zottak, nemcsak megmosolyog­tattak, hanem serkentettek is. — Hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy ilyen régi színházi formát eleve­nítsen fel? — Nem az én érdemem. Az jró, Békés István hívta fel rá figyelmemet. De ez sem lett volna elég a teátrum megren­dezésére, ha nem kapom meg azt a legmesszebb menő segít­séget dr Csicsay Ivántól, a Pest megyei Tanács vb-elnök- helyettesétől, a szentendrei pártbizottságtól, a helyi tár­sadalmi szervektől, gyáraktól, a katonaságtól és a rendőrség­től. Hogy mást me mondjak, a helybeli kocsigyár dolgozói társadalmi munkában készí­tették a színpadot és a nézőte­ret. A katonaság és a rendőr­ség állította fel. Az üzletek dolgozói eltűrték a kényelmet­lenséget, hogy távolabbról kell az árut behordani és a lakos­ság is csak kisebb-nagycubb kerülőkkel juthatott él az ut­cán különböző helyekre. — Milyen rendezési fel­fogás vezérelte önt, hiszen a két darab teljesen eltér egymástól műfajában, té­májában? — Valóban így van. De egy­ben mind a két darab azonos nevezőn van: egyszerűen és őszintén kell őket játszani, ahogy írva vannak. Ha azokat az igazságokat, melyek a da­rabban elhangzanak, látvá­nyos színészi játékkal vagy rendezéssel mondanánk el, hihetetlehmé válnának. Az egyik darab az élet, nagy el­lentmondásaira épül és ezt nem lehet másképp, csak na­gyon őszintén, könnyedén és egyszerűen előadni. A Pikkó herceg és Jutka Perzsi való­ban pontosan az ellentéte an­nak a drámai hangulatnak, mely a Comico Tragoedia hangvétele. Először is azt kel­lett tisztáznom, hogy nem ope­ráról, hanem zenés komédiá­ról van szó, mely 1793-ban íródott, mikor már három éve működött magyar színház, de azért nem tudott versenyezni a németekével, mert nem volt zenés darabja. Bár a Pikkó herceg és Jutka Perzsi sem magyar szerző műve, hanem Philip Hafner bécsi író paró­diájára magyarították, 1793- ban nyomtatásban is megje­lent. Ennek a színdarabnak a lényege, hogy eltúlzott érzel­meket, eltúlzott hősiességet, el­túlzott emberi butaságot, ke­gyetlenséget gúnyoljon ki, iro­nizáljon. Ezért a színészek­nek ezt az eltúlzott érzelmet I kell még jobban karikíroz- j niuk, hogy a közönség is érez- j hesse. — A régies szövegmon­dáson kívül milyen nehéz­ségekkel, problémákkal kellett még megbirkózniuk? — Az egyik és legnagyobb probléma az volt, hogy a Pik­kó herceg és Jutka Perzsi ze­néje nem volt meg. Csak a korabeli zenei hagyományokra tudtunk támaszkodni. így Vu- jicsics Tihamérnak teljesen új zenét kellett komponálnia és étitől bizony kicsit féltem. De azt hiszem, most már ebben is bízhatunk. Remélem, hogy a két színdarab a közönségnek is tetszett és fog is minden előadáson. Ungvár Mária Csaknem 60 ezer kilométer hosszú a magyarországi „vízi út” A jó fejű kisdiák könnyen elsorolja hazai folyóinkat, hi­szen csak alig 30 elnevezést kell megjegyeznie. Nagy baj­ba kerülne azonban, hogyha a tanár a folyók magyar szaka­szának hosszát tudakolná, de tanítója is zavarba jönne, ha az összes magyar vízfolyás számát, hosszát kellene meg­mondania. Nincs is még teljes körű összesítő, s csak hosszas búvárkodással, sokféle nyil­vántartásból lehet kinyomoz­ni ezeket az adatokat. Meg­lepő számok. Kiderült, hogy a föld egyenlítőjét majd­nem másfélszeresen érnék körül a magyar vízfolyá­sok, tehát csaknem 60 ezer kilo­Olcsóbb lett az AKKUMULÁTOR E—6—3 tip. 6—DE—4 tip. 6—E—5 tip. 6—E—6 tip. 473 Ft 604 Ft 810 Ft 945 Ft 6—E—7 6—E—8 tip. tip. 1080 Ft 1210 Ft 1490 Ft 6—E—10 tip. Mezőgazdasági gépekhez, teher- és személy­gépjárművekhez időben gondoskodjék szükségletéről. Megrendelhető, beszerezhető: Budapest AGROKER Vállalat központi telepén BUDAPEST XV., Cservenka M. u. 107. T: 635—494 Személyes megrendelés esetén soron kívül kiszolgáljuk, levélbeli megrendelés esetén a megadott címre azonnal szállítjuk. BUDAPESTEN személyes átvétel esetén FELTÖLTÉST, üzembe helyezést lehetővé teszünk. Pest—Nógrád— Komárom megyei Hlezőgazdasági Ellátó Vállalat méter hosszú vízmeder hálóz­za be hazánk területét. A folyók rövidek, együtt­véve is mindössze 2800 kilo­méter hosszú folyómeder szállít vizet magyar területen. A patakok, erek, csermelyek hálózata már jóval kiterjed­tebb, összesen 26 315 kilométer hosszú. A Duna nagy áradása legfeljebb 12—14-szer annyi vizet szállít, mint nyári sekélyes időben. A patakok nyári vizét azon­ban több mint ezerszeresére megdagasztja egy-egy kiadós felhőszakadás. A természet erőivel folytatott küzdelem és áldozatos munka méltó és ér­dekes jele hazánkban, hogy sokkal hosszabb — kereken 30 ezer kilométer hosszú — az emberi kéz alkotta belvízleve­zető csatornahálózat, mint fo­lyóink, patakjaink érrendsze­re, mederhálózata. Végered­ményben ha játékcsónakot bocsátanánk vízre és a víz­sodrás sebességével éjjel-nap­pal utaztatnánk, akkor is majdnem egy évig tartana, amíg bejárná az ország 60 ezer kilométeres „víziútját”, s ennek csaknem 20 ezer ágát, azaz patakját, folyóját, csatornáját. Összerakható garázs Az új szolnoki Épületelem­gyárban még ebben a hónap­ban megkezdik az előregyár­tóit elemekből összerakható garázsok gyártását. A 6,4 ton­na súlyú és tizennyolc négy­zetméter alapterületű garázs univerzális jellegű: gépkocsik elhelyezésén kívül szükség szerint vegyszerek, szerszámok tárolására, zöldség- és gyü­mölcsárusítására is alkalmas. Az első szériában ötven előre- 1 gyártott garázst készítenek. Katona-emlékmúzeum Emlékmúzeumot rendeznek be Katona József kecskeméti szülőházában. A renoválás után — a tervek szerint ősszel — a nagyközönség is láthatja majd Katona József ismert műveinek kéziratait, illetve az életével kapcsolatos érdekes dokumentu­mokat. A helyi levéltárban dr. Baranyi Béla igazgató és Bár­sony Magdolna a gazdag anyagból már gyűjti a Katona-doku­mentumokat. ietett, roppant sietett, mert tudta, hogy 3][ ^ a lány nyolc órakor már ott szokott állni a gyárkapu előtt. Különbek is el­határozta; ma dűlőre viszi az ügyet, bármi történjék, vagy ne történjék semmi. De vajon mi is történhet? Talán kiszól a kapus a gyár vasrácsos ka­puján és éppen órájuk fog mutatni, hogy tes­sék: Szatmári Imre és Földes Julianna, van hely, lesz munka, csak jöjjenek, igyekezze­nek. Tudjuk, hogy magának, Szatmári Imre, igen fontos ez a munka, talán az életénél is fontosabb. Elvégre ebben a korban, a katona­évek letöltése után már gondolni kell a csa­ládalapításra. Ami pedig Földes Juliannát illeti, szintén akad egy takarítónői állás, szó­val minden rendben lesz... Álom, álom, édes álom — mondta félig hangosan maga elé és felnézett a fénylő, ké­ken szikrázó égre. Valószínűtlen messzeség­ben két pufók bárányfelhő készült össze­ölelkezni, s valamivel távolabb egy barnás másik lebegett mozdulatlanul. Mintha a kopasz lenne — gondolta — még a pettyek is rajta vannak a fejebubján és fi­gyel bennünket. Hogy is mondta a diplomás? „Olyan a fizimiskája, mint a viperáé, a két kidülledt szeme az ember veséjét kaparász- sza. Ha megtetszel neki, van munka, ha nem, lógathatod az orrod, ki tudja meddig a gyár­kapu előtt.” A diplomás is hosszú hetek óta ácsorgott velük a gyárkapu előtt. Alig volt harminc­éves. Szolid, csendes embernek látszott, s ha csoportba verődtek és beszélni kezdtek, min­dig alaposan széjjelnézett. Néha furcsa és érthetetlen idegen szavakat használt, fasiz­must meg monopóltőkét emlege­tett és a jövőről beszélt, amikor fordítva lesz minden és a gyárak ka­puja előtt nem kell majd ácsorogni. Ilyenkor melegebb lett a hangja, mosolygott és ... és olyan jó volt elábrándozni azon a bizonyos jövőn, amiben vajmi keveset hittek. A jelen, az érdekelte őket, mert szép, szép az élet, a nap olyan melegen tud sütni így augusztus­ban, szívet vidítóan pezseg minden, a nagy gyár igazgatói kertjében szemfájdítóan zöl­dek a lombok, a kertész arany sugarú esőt permetez rájuk egész nap a csapból. A dip­lomás azt mondta, szívesen elmenne ide is se- tédkertésznek, ha már nem tervezhet gépe­ket. Azután az egyik reggel nem jött a diplo­más. Voltak, akik látták, amint két kalapos között bandukolt a lovardánál. Júlia is sajnálta, kettesben sokat beszéltek róla. Amikor az apjának elmondta, hogy mi lett a diplomás sorsa, sokáig nyugtalan­kodott és affelől érdeklődött, vajon a kopasz látta-e őket együtt. Csak később, hetek múlva nyugodott meg, miután nem történt vele semmi k’Pönös. Ma azonban.; Határozottan érzi, hogy valaminek történ­nie kell. Cigányokkal álmodott, mesélte a fa­terjának, amikor reggel visszafelé jöttek a kis kocsi fával, az erdőből. Mert mindennap hoztak, mióta az öreg sem dolgozik. Az a kis kocsi fa jelenti most a mindennapi kenyeret. Még jó, hogy az is van, a fene egye meg, bár le kell fizetni az erdőkerülőt, a két csomag nyolcas, meg a deci pálinka pedig viszi a fáért kapott pénz egyötödét. Keresztülment a villamossínen, s a kon- zum kirakatai előtt megállt egy pillanatra, így szokta ezt tenni minden reggel, két-há- rom percig elálmodozott, hogy mi mindent fog A kopasz magának venni, ha a kopasz végre rámutat egyszer. Még az sem lesz baj, ha Júlia egye­lőre nem kap munkát, majd csak el lesz va­lahogy az öregekkel. A faterjának is letelik az ideiglenes kényszerpihenője és csodálatos jólétben fognak élni. Csak dolgozni, dolgozni végre! Mindegy, ha nem is a szakmában, jó lesz a kőművesek mellett is, csak bent legyen a gyárkapun be­lül, a többi 'mär' néni’ érdekes. Valaki megérintette a vállát, Júlia volt. — Azt hittem már, ki sem jössz ma — mondta a lány. A fiú mosolygott, belékarolt. A gyárkapu felé indultak. A szokott reggeli kép fogadta őket, legalább ötvenen lehettek a kapu előtt, apróbb-kisebb csoportokba verődve álldo­gáltak az emberek. Halkan, csendesen beszél­gettek, a nagy zaj, onnan, a gyáron belülről jött. Friss kenyérszaga volt ennek a zajnak, s az arcok mind arra fordultak, a kémények füstje felé. Szatmári egészen a kapu közvetlen köze­lébe húzta a lányt, s közben elmesélte az ál­mát. — Figyeld meg — mondta — ma szeren­csénk lesz, kevesebben is vagyunk, figyeld meg, a kopasz inteni fog. — A kopasz mindig int valakinek — je­gyezte meg a lány — talán azért nem vett észre még bennünket, mert sohasem jöttünk ilyen közel a kapuhoz. — Ma hajnalban az erdőben beszéltem az öreggel. Semmi kifogása, hogy hozzánk köl­tözz. Anyámnak úgyis nagyon fájnak a lábai, majd segítesz neki, örülni fog. — De a munka? Úgy egyeztünk meg, csak ha dolgozni fogsz, akkor megyek hozzátok. Majd, ha a kopasz... — Figyeld meg — türelmetlenkedett el a fiú hangja — a kopasz ma észrevesz bennün­ket. Nézd, már jön is... Mozgolódás támadt. A gyárkapu előtt be­szélgető csoportok mind előre jöttek, a nya­kak megnyúltak. A fiút és a lányt egészen közel nyomták a vaskapuhoz, ahová két ka­lapos ember kíséretében érkezett a kopasz. Szeplős, tar fejét ide-oda mozgatta, láthatóan kényelmetlenül érezte magát. A két kalapos meg beszélt neki valamit, mire az kinyújtott karral a fiúra mutatott. — Engedj — mondta Szatmári a lánynak — látod, hogy engem hív, na mit mondtam, úgye — sietett a kapuhoz. A körülötte állók irigy szemmel nézték, ahogy befordult a szent kapun. Az egyik kalapos Szatmári mellé lépett: — Hogy hívnak? — Szatmári Imre. Esztergályos vagyok. Jól tudok kérem dolgozni és ha lehetne, a menyasszonyom... — Fogd be a szád. Börtön kell neked, te.. 1 A kopasz hebegett. — Nem vagyok egészen biztos, de úgy em­lékszem, hogy ez is beszélt a diplomással. — Majd megtudjuk kérem. Na indulás, arra a másik kapu felé. A nap már ontotta melegét, fenn a magas­ban, két bárányfelhő távolodott egymástól... Holdi János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents