Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-19 / 165. szám
PF.ST HECYrl <cfűrlap 19(59 JULIUS 19.. SZOMBAT Elrekesztik a Dunát.. Elérkezett a vaskapui építkezések legkockázatosabb szakasza Befejeződtek az előkészüle- l na medrében 7000 köbmétertek a Vaskapunál közös jugoszláv—román beruházásként épülő Aldunai Vízierőmű munkálatai legnehezebb és legkockázatosabb szakaszának megkezdésére, a Duna el- rekesztésére. Az utóbbi napokban elvégezték az összes próbákat, és az első hatalmas kőtömböket a tervek szerint július 22. és 24. között eresztik bele a folyóba. Az akciót a jugoszláv építészet eddigi legmerészebb vállalkozásának minősítik. A szakemberek elsősorban attól tartanak, hogy esetleg jövőre kell halasztani az elrekesztést, mert a munkálatokat csak akkor lehet elkezdeni, ha a Bűnél kevesebb víz folyik másodpercenként. Ha az elrekesztés a tervezett időpontban megkezdődik, szeptember 10-ig be lehet fe- i jezni a munkának ezt a 1 részét. A legérdekesebb időszaknak az augusztus 20-tól szeptember 10-ig tartó húsz napot tekintik, mert ekkor kell elrekeszteni az utolsó 15 métert. Emelődaruk segítségével húszezer darab 25 tonnás, külön erre a célra készült betontömböt eresztenek ekkor a Dunába. A jugoszláv oldalon levő hajózsilip, amelynek majd a legnagyobb mennyiségű vizei kell befogadni az elrekeszten- dő Dunából, eredményesen kiállta a szárazpróbát. Az elrekesztés ideje alatt a hajózás előbb a jugoszláv, majd a román hajózsilipen keresztül fog lebonyolódni. Ma tér Hold körüli pályára az Apollo 11 (Folytatás az 1. oldalról.) ben az űrhajósok bemutatták az Apollo 11 belsejének egyes részleteit. Az Apollo 11. eddig nem okozott gondot utasainak; az egyetlen probléma egy vízvezeték csöpögése volt, ezt azonban Collins percek alatt megjavította. A houstoni űrkutatási központ közlése szerint az Apollo 11. amerikai űrhajó pénteken reggel 9 órakor 141 630 kilométerre közelítette meg a NESSIE ES HONEY .Állati" kánikula Angliában VITKOVICE Gyárudvarra zuhant egy MÍG A CTK hírügynökség közölte, hogy július 16-án a Csehszlovák Néphadsereg egy MIG-típusú sugárhajtású repülőgépe lezuhant a Klement Gottwald nevét viselő vitko- vicei kohászati kombinát 2-es számú műhelyének < területére. A Rudé Právo pénteki száma részleteket közöl a légi katasztrófáról. A repülőgép, amelyben az előzetes vizsgálat szerint motorhiba következett be, a finom- acélhengerde előtti betontérre zuhant. A földhöz csa- pódás'kor a gép felrobbant és darabjai a műhely falába és tartószerkezetébe vágódtak. A katasztrófa következtében egy munkásnő életét vesztette, két munkás súlyosan megsebesült. A pilóták időben katapultáltak és az üzem területén értek földet. A tűzoltóság a gép robbanása után keletkezett tüzet rövid idő alatt eloltotta. Angliát méltán nevezhetnénk manapság mediterrán országnak, hiszen a hőmérő higanyszála már egy hete ma- kacsul a 30 fok fölött van, és mind magasabbra kúszik. Csütörtökön Londonban 33 fokos párás fülledtség emyesztette a turistákat, akik Európa hidegebb zugaiból zarándokoltak ide. A lutoni repülőtérről szerdán a lökhajtásos gépek nem tudtak felszállni, mert a nagy hőség miatt a gépek hajtóművei felmondták a szolgálatot. Elszaporodtak a kánikulai hírek is. Ismét sajtótéma a loch- nessi szörny, amelyet már — mint hírt adtunk róla — búvárhajókkal keresnek. A loch- nessi tóban végzett „mélyvízi Földrengés - valahol Kínában A jénai fizikai intézet földrengésjelző állomása pénteken reggel 7,75 erősségű földFELVÉTELRE KERESÜNK női munkaerőket betanított fonodái, cérnázói, kikészítő és kiszerelő üzemi munkahelyekre. • Két hétig 5 napos, egy hétig 6 napos munkaídőbeosztással, átlag 42,7 órás heti munkaidővel, havi 1400—1900 Ft-os kereseti lehetőséggel. • Naponto egy alkalommal 4 forintért ebédet vagy vacsorát adunk. • Vidéken lakóknak útiköltséget térítünk, szükség esetén albérletről gondoskodunk. Jelentkezés levélben a Pamutfonóipari Vállalat Újpesti Cérnagyárának személyzeti osztályán. Bp. IV., Váci út 91. Vas- és gumikerekes Habarcsszállitó kocsi (japáner) tSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ *; Kapható a VASÉRT következő boltjaiban: Budapest VII., Majakovszkij u. 53. Budapest Vili., üllői út 32. 8—10 NAPON BELÜL SZÁLLÍTJUK. rengést észlelt. Az intézet által végzett mérések szerint a földrengés középpontja valahol Kínában volt. expedíció” szerdán már a felsőház lordjait is élénken foglalkoztatta. Az egyik főrend, Lord Kilmany egy 1876-ban hozott törvényre hivatkozott, amely büntetendő cselekménynek minősíti az állatkínzást és nyugtalanul tudakolta, vajon a tengeralattjárók nem tesznek-e kárt „lVessie”-ben (a szörny beceneve). Lord Hughes parlamenti államtitkár megnyugtatásul közölte, hogy ha sikerül nyomára bukkanni „Nesste”-nek, fájdalommentesen mintát vesznek az „állat” bőréből azonosítás céljára. A másik sajtószenzáció szintén „állati” történet. Jövő kedden nyitja meg Anna hercegnő az állategészségügyi szervezet New Market-i intézetét. A megnyitó ünnepség sztárja egy Honey névre hallgató farkaskutya, a „négylábú véradó” lesz. Honey ötvenegynéhány kutyatársa életét mentette meg, és eddig több mint 30 liter vért adott. A Thieu-blöff (Folytatás az 1. oldalról.) ta szűkkörű pártkonferenciáról is, amelyekre jellemző, hogy azokon sok szót ejtenek az állítólagos „északi veszélyről”. Ugyanakkor a maoisták egyre türelmesebbek Csang Kaj-sek- hez, „déli veszélyről” már egyáltalán nem beszélnek. Aranykehely - szamócaléért (Folytatás az 1. oldalról.) zervgyár tízféle gyümölcslevet készít — és nem hűti ugyanúgy mint a Coca-Colát. A gyár a gyümölcsléfogyasztás propagálása érdekében több kiállítást és bemutatót szervez, de emellett készítményeinek minőségét is tovább javítja. Több szénsavval dúsított gyümölcslevet is forgalomba akar hozni s ennek egy része palack helyett eldobható csomagolásban kerül majd a vásárlókhoz. Holdat, amely felé 4160 kilométer óránkénti sebességgel halad. Az űrhajó három pilótája a közlés időpontjában az előírt programnak megfelelően pihenési idejét töltötte, mindhárman aludtak. A kísérlet a terveknek megfelelően halad. Az űrkutatási központ ugyancsak közölte, hogy a péntekre tervbe vett pálya- módosítást nem fogják végrehajtani, mert az szükségtelen. Clifford Charlesworth, az Apollo 11. útjának egyik földi irányítója csütörtök esti sajtóértekezletén nem tartotta kizártnak azt a lehetőséget, hogy az ember Holdra lépése a tervezettnél előbb fog bekövetkezni. Mint mondotta, ha minden úgy halad, mint eddig, esetleg engedélyezni fogják, hogy Armstrong és Aldrin három órával lerövidítse a holdkomp belsejében végzett előkészületeket és már hétfőn hajnali négykor (magyar idő) kilépjen a Hold felszínére. Az eredeti tervben reggel hét óra 20 perc szerepelt. Minden attól függ — mondotta Char- lesworth — mit jelentenek a holdkompon tartózkodó űrhajósok saját pihentségükről és a berendezések működéséről. A bizakodó hangulattal párhuzamosan természetesen jelentkezik az aggodalom is: az Apolló 11. vállalkozásának kockázatai is vannak. Chris- tofer Kraft, az űrkutatási központ egy másik szakértője a kockázatokat latolgató kérdésekre válaszolva közölte, hogy noha erre az eshetőségre gondolni sem szeret, természetesen bekövetkezhetnek nem várt fordulatok is. Amennyiben Armstrong és Aldrin a Holdon eltöltött 21 óra és 36 perc után valamilyen okból nem tudna visszatérni a holdkomppal az űrhajóhoz, a holdkomp áramforrásai még további 13 óra 7 percig üzemeltetnék a rádióadó-vevőket és számítógépeket, az oxigénkészlet pedig 15 óra 37 percre lenne elegendő. Ha a rendelkezésre álló idő alatt a hibát nem sikerülne felderíteni és esetleg kijavítani, az áramforrások kimerülnek és az űrhajósok a Földtől teljesen elszakadva pusztulnak el a Holdon. Az űrhajóval keringő Collins- nak mindaddig a közelben kellene maradnia, amíg a legcsekélyebb remény van társai csatlakozására. Az említett idő lejárta után azonban egyedül kellene visszatérnie a Földre. A Föld az adott idő alatt semfniféle segítséget nyújtani nem tud. RIMINI A MŰVÉSZ ÁLMA Nello Galli olasz festőművész azt állítja, hogy az Egyesült Államokban az ő kozmikus témájú festményei alapján konstruálták meg az Apollo 11-et. A festőművész levelet küldött Nixon elnöknek, amelyben másfél millió dollár kártérítést követel. Elaludtak pénteken az Apollo 11 űrhajósai: több mint másfél órával a tervezett időpont után ébredtek fel. Orvosi tanácsra a földi központ nem ébresztette fel Armstrongot, Aldrint és Collinst, annál is inkább, rímért délelőtti programjuk nem írt elő különösebb feladatokat. Az űrhajó egyébként lassuló sebességgel halad célja, a Hold felé mindaddig, míg be nem érkezik az égitest vonzásterébe — ettől kezdve ismét felgyorsul. Szombaton, magyarországi idő szerint este hét óra után kezdi meg Hold körüli keringését az Apollo 11. A holdkomp vasárnap száll le égi kísérőnkre, és Armstrong a tervek szerint hétfőn, magyarországi idő szerint reggel 7 óra tájban lép a Holdra. Keldis professzor, a Szovjetunió tudományos akadémiájának elnöke táviratban biztosította Frank Borman ezredest, az Apollo 8. amerikai űrhajó parancsnokát, hogy a Hold körül keringő Luna 15. űrállomás nem zavarja meg az Apollo 11. útját. A táviratról az amerikai országos űrhajózási hivatal (NASA) számolt be. Keldis professzor közölte, hogy a Luna 15. sehol sem fogja metszeni az Apollo 11. ismertetett pályáját, s ha mégis valamiféle változás következne be, úgy arról nyomban tájékoztatja Bormant. A távirat tanúsága szerint a Luna 15 július 17-én, moszkvai Idő szerint 13 órakor 55,5—203,5 kilométeres hold körüli pályára tért, s 48 órán keresztül kering ezen a pályán. Keringési ideje két óra harminc másodperc. Borman ezredes szerdán Christopher Kraftnak, az amerikai űrprogram irányítójának megbízásából tájékoztatást kért Keldis professzortól, majd csütörtökön a Szovjet— Amerikai Kapcsolatok Intézetétől, amely legutóbb a Szovjetunióban vendégül látta őt. A Luna 15. pályaadatait ismertető távirat csütörtökön este érkezett meg Keldis akadémikustól. Motorizálás Lengyelországban Szándékok — valóság — távlatok Lengyelországban annak, aki szereti a saját négykerekű járművet — be kell fizetnie a gépkocsiért járó összeget és — várnia kell. A lengyel gépkocsikra — a „Syrenára”, a „Warszawára”, a „Polski Fiatra”, a „Trabant”-ra egy évet, másfél évet várnait. Van olyan külföldi gépkocsi — amelyre lényegesen többet. Ezeket ugyanis elsősorban azoknak tartják fenn, akik lemondanak a beosztásukkal járó szolgálati gépkocsik használatáról és szeretnének saját gépkocsit. Ezek hosszú lejáratú fizetési kedvezményt és megfelelő pénzbeli egyenértéket kapnak, amelyet havonta fizetnek ki saját gépkocsi szolgálati célokra történő használatáért. Csaknem 5 millió jogosítvány Lengyelországban négy és fél millió embernek van hajtási jogosítványa. De közülük csak minden harmadik rendelkezik saját járművel — gépkocsival vagy motorkerékpárral. Jelenleg ugyanis a lengyel utakon 300 ezer magán-személygépkocsi és körülbelül 1,5 millió motorkerékpár közlekedik. Az első szám — a hajtási jogosítvánnyal rendelkezők száma — a társadalom szándékát fejezi ki. A második — a rideg valóságot, amelyet a gépjárművek kínálatával és a lakosság vásárlóerejével mérhetünk. E szándékok és a valóság közötti eltérés fejezi ki az ország motorizálásának további távlatait. Az elmúlt évben Lengyelországban 80 ezer gépkocsit gyártottak, beleértve a tehergépkocsikat is A Polski Fiatok ez évi termelése 15 ezer lesz; a kitűzött cél — évi 130 ezer. A Zerani gyár termeléséből, e kapacitás elérésének mértékében, kivonják majd a „Syrenákat” és a „Warszawá- kat”. Jelenleg mérlegelik annak lehetőségét, hogy egy új, nagy gyárat létesítsenek kis gépkocsik gyártására.-4 millió autó A lengyel motorizálási prognózis, vagy inkább hipotézis, hogy 1985-ben elérhető a 2,6—3,3 milliós személygepko- csipark. Ez azt jelentené, hogy erre az időre minden negyedik vagy ötödik lengyel családnak lenne saját gépkocsija. Ez évi 400—500 ezer személy- gépkocsi szállítását jelentené. Ezen a téren folyamatban van a tervező kutatás. Bonyolult munkák ezek. Figyelembe kell ugyanis venni a motoriparnak és szállítóinak (kohászat, gumiipar stb.) megfelelő fejlesztésén kívül az intenzív motorizálási folyamat messzemenő következményeit is. A benzinkutak és javítóállomások, az alkatrészkereskedelmi hálózat megsokszorozását, továbbá vezetők millióinak kiképzését, utak építését, új urbanisztikai megoldásokat. Végül számolni kell annak az állapotnak a közvetett következményeit, amikor már néhány millió személy- gépkocsi Lengyelország lakosságának negyedrészét fogja nagy távolságokra szállítani. Vagyis szállodák, motelek és kempingek, vendéglők és bárok óriási méretű építését, s kemping- és turistafelszerelés ennek megfelelő gyártását. Elő kell irányozni továbbá a nagy városokban a motorizálás olyan negatív következményeinek a megelőzését, mint a levegő kipufogógázokkal való mérgezése, az egészségre veszélyes intenzitású zaj, a kocsiforgalom ütközése, a közúti balesetek szaporodása. Összehangolás A motorizálási folyamatok erőteljes meggyorsulása bizonyos idő óta minden szocialista országban megfigyelhető. Éppen ezért szükségesnek látszik a KGST keretében az e téren folyó tevékenység határozottabb összehangolása, a szakosítás és az integráció. Az utóbbi évtizedben a KGST tagországaiban együttvéve a gépkocsik gyártása és száma 5 évenként megkétszereződik. Ez a tempó figyelhető meg Lengyelországban is. Az eredmények egyelőre szerények, mint ahogy a háború utáni indulás is a nullával volt egyenlő. Minden év közelebb hozza azonban ezt az országot is ahhoz, amikor a saját gépkocsi minden dolgozó ember számára megszűnik fényűzési cikk lenni, s általános közlekedési eszközzé válik. • Andrzej Mozolowski