Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-17 / 163. szám

1969. JÚLIUS 17., CSÜTÖRTÖK íJ Tökszüret Napi 7—8 vagon tököt szállítanak Szolnok és Pest megyéből Tör­teire, a Nagykőrösi Konzervgyár begyűjtő és feldolgozó telepére. Hasítógéppel vágják ketté a termést, a belét takarmányozásra hasz­nálják a helybeli Rákóczi Tsz-ben, a tököt a konzervgyár dolgozza fel. A telep most — csúcsidőben — százötven embernek ad munkát. Házunk táján Kertbarátok klubja Cukrosvizet a meggyfának Akár esik, akár fúj, kéthe­tenként hétfőn délután 40—50 ember húzza be maga után a kertkaput Pomázcai és indul a kertbarát klubba. Forr-pezseg az élet ebben a kis közösségben. Vezetőjük, Kulin Imre agrármérnök, na­gyon fiatal ember. Az a tí­pus, aki soha nem fogy ki az ötletekből, az elgondolásokból. Másfél éve, hogy a Szerb­klub, a honismereti és az if­júsági klub mellett már őket is „jegyzik” a faluban. A ta­vaszi házikert-kiáUításuknak majd ötszáz látogatója volt, a dísznövénykiállítás,nak már a kétszerese. Most is minden,ki kérdez tőle, választ vár. Alig tudtunk egy fél órát beszélni a tanácselnök szobájában, a kertbarát klub életéről, céljai­tól. — Másfél éve« a Hazafias Népfront segített a klub­alakításban. Uj módszer kell a házikertek propagálására. Nem elég csak az előadás, egész évi élő ok­tatás szükséges, operatív se­gítséget kell nyújtani. A sok Ismeretterjesztés tulajdonkép­pen csak a nagyüzemekkel foglalkozik. Szóban elismerik a kiskertek jövőjét, de gya­korlatilag senki sem foglalko­zik velük. Fáj az ember szí­ve, ha az elhanyagolt, beteg növényt látj$, a gyümölcs he­lyett kukacot termelő fákat, a kertek mélyén tengődő szőlő­ket. Sok apró mesterfogása Van a kertészkedésnek, amit bárki elsajátíthat. Egyik tag- társunk például elmondta: cukros vízzel kell permetezni a meggyfákat virágzáskor, így a méhek valóságos fátyolt bo­rítanak rá, duplája, lesz a ter­més. Sokan kipróbálták, azóta fesküsznek a módszerre. Rengeteg értékes egyedi tapasztalatuk van a kis- kerttulajdonosoknak, amit még a kutatók is haszno­síthatnának. Ezek az eredmények most még elkallódnak. Külön fog­lalkoznak a házikert tervezé­sével, esztétikájával. A hét- végiház-tulajdonosok e té­ren teljesen magukrahagyot- tak. össze-vissza ültetnek mindent. Tulipán mellé kel­káposztát, egresbokorra kúszó hajnalkát. Világos, hogy csak kudarc lehet a vége. Akkor el­megy a kedvük és a kitűnő föld parlagon marad. Vagy nem tudják, milyen földbe, milyen zónába mi való. A mieink most nagyon. örülnek. Olyan eper szaporítóanyagot kaptunk, amely ültetés után még abban az évben termést hoz. Egy előadásunknak a bor készítése és kezelése lesz a tárgya. Foglalkozunk majd a gyümölcs- és zöldségfélék téli tárolásával és házi feldolgo­zásával. Pomáz régen híres volt a kertkultúrájáról. A Hazafias Népfronttal együtt ankétot tervezünk a po­mázi táj kertészeti értékei­ről. Meghívjuk erre a régi neves szőlő- és gyümölcstermesztő­ket és minden, e kérdésben érdekelt szakembert. — Ne is folytassa. Boldog és elégedett társaság, sinen fut már minden. — Tessék: néhány szál a gondjainkból: a tavasszal el- intézettnek vettük, hogy kis­kertbolt nyílik a faluban. Nem lett belőle a mai napig semmi. A falu több pontján hirdető- táblát szeretnénk felállítani. Fontos közleményeinket, a várható ártalmak előrejelzé­sét, a védekezés módját kö­zölhetnénk rajta tagjainkkal és mindenki mással, akit érde­kel. Nincs rá pénzünk. — Ez a jelen. És a jövő? — Törjük a fejünket. A ké­sőbbiekben szeretnénk orszá­gos kertbarát-találkozót és tapasztalatcserét rendezni Po- mázon. k. m. M9N0RI JÁRÁSI SZOLGÁLTATÓ KTSZ VECSÉSI KÁRPITOS RÉSZLEGE MINDENFAJTA BÚTOR KÁRPITOZÁSÁT VÁLLAUA OTP-H1TELLEVÉLLEL IS. •••L .'írAj--'" Felvevőhely: Vecsés, Somogyi Bacsó B. u. 2. kérje Árajánlatunkat A KILIMANDZSÁRÓ REPÜLŐTERE A Dar Es-Salaamban most megkötött egyezmény értelmé­ben Olaszország pénzügyi hoz­zájárulást folyósít Afrika leg­nagyobb hegye, az 5895 méter magas Kilimandzsáró lábánál létesítendő nemzetközi repülő­tér építéséhez. A tervek sze­rint ez a repülőtér is vonzani fogja Tanzániába a turistákat. — Mikszáth: A Noszthy fiú esete Tóth Marival című művének színpadi változatát szombat este Domonyban mutatják be. 1 Közreműköd­nek Vörös Tibor, Kiss Erzsi, Létai Klára, Galgóczy Imre, Szilárd Sándor, Papp Ibo­lya, Sághy István és Tassi Tamás. Ez lesz a társulat 150. előadása. MISKOLC Erdőlakó vadgerlék a városba költöztek Nem mindennapi fészkelő helyet választott magának egy vadgerlepár: Miskolc székhá­zának emeleti ablakát díszítő virágos ládában telepedett meg. A, fészkén ülő gerlepár két fiókát nevel. Az ornitoló­gusok érdeklődéssel figyelik, hogy a hagyományosan erdő­lakó vadgerlepár fiókái felne­velése után is megmarad-e városlakónak, vagy visszaköl­tözik a nagyobb nyugalmat adó erdőbe... — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak vasár­nap Cegléden, hétfőn Vá- mosmikolán. — A 20. sz. AKÖV (MÄV- AUT) közli, hogy menetrend­módosításokat léptetett élet­be a Budapest—Páty—Zsám­bék, a Budapest—Zsámbék— Bicske—Csákvár, a Budapest —Zsámbék—B icsk e—Vál— Baracska és a Biatorbágy— Etyek—Botpuszta autóbusz- vonalakon. Ittasan vezetett — felborult Szeszes ital hatása alatt ve­zette motorját Kiskunlacházán a 34 éves Samu György és felborult az úton. A motorve­zető és utasa, a 19 éves Csa­nádi Gyuláné könnyebben megsérült. Szabálytalanul kanyarodott pótkocsis vontatójával Duna­keszi közelében a 33 éves Ko- kovecz József, s összeütközött egy motorkerékpárossal. Bagi László 72 éves motorvezető és utasa, 14 éves fia könnyebb sérülést szenvedett. Szoknyabolond robot Az Arthur Arthur című angol film forgatókönyve szerint a cselekményben fontos szerepet játszik egy robot a női fősze­replő mellett, akit Margaret Courtenay alakít. Forgatás közben kellemetlen esemény történt: a két méter tizenöt centi magas gépember egyik karjával átölelte a filmszínésznő derekát, má­sikkal pedig letépte az ingét, majd acél ujjaival szorongatni kezdte. A rémült színésznő sikoltozott, a férfi színészek hiába próbálták megfékezni a robotot. Végül is a villanyszerelőnek sikerült a robotot ártalmatlanná tennie. Szó nélkül ütött Búcsúztatóból - börtönbe — Fiúk, nemsokára bevonu­lok, tartunk egy kis búcsúz­tatót! — mondta barátainak egy nap Losó József 20 éves segédmunkás, s akkor még nemigen számított arra, hogy a katonaság helyett a börtön­be fog bevonulni. A három fiatalember, Losó, Berki Mátyás 22 éves, bünte­tett előéletű raktári munkás és Radios József 19 éves se­gédmunkás egyik este jóked­vűen indult „búcsúztatóra”, a gödöllői kisvendéglőbe, ahol a poharak számának gyarapodá­sával egyenes arányban emel­kedett hangulatuk. Kilenc óra után úgy döntöttek, folytatják a mulatságot, de most már másutt: ellátogatnak egy má- riabesnyői keresztelőre. Éne­kelve rótták az esti város ut­cáit Losó lakása felé, ahonnan aztán hamarosan tovább ban­dukoltak. A Bacsó utca és Vörösmarty út sarkán ácsorogtak, beszél­gettek egy darabig. Ekkor sé­tált el mellettük Samu János. Berki hirtelen kivált a cso­portból és a fiatalember után sietett. Hozzálépett és szó nélkül megütötte Samut. Du­lakodás. Losó és Radics egy pillanat alatt ott termett, s az indok nélkül megtámadott embert agyba-főbe verték, még az árokban is, ahova Sa­mu bezuhant. Az ütlegelésnek csak odasiető ismerősük ve­tett véget, mondván, ne bánt­sák, mert a fiú a barátja ... Losónak fölösleges volt el­búcsúznia társaitól. Most együtt mennek a börtönbe. A Gödöllői Járásbíróság Losó Józsefet 6 hónapi, szigorított büntetésvégrehajtási munka­helyen letöltendő szabadság- vesztésre, Berki Mátyást ko­rábbi, háromhónapi felfüg­gesztett büntetésének letölté­sére és 8 hónapi börtönre, Ra­dics Józsefet 4 hónapi, három évre felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélte. A fellebbezése­ket a másodfokú bíróság el­utasította. RföEK^HÍREK + HÍREK + HÍEEK + HIRE 4-HÍREK + HÍREK^HÍREK+HIREK + H HÍRE&^HÍREK+HÍREK-I- HÍREK-I- HIRE1 K + HÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍREK4-H MA: 1969. július 17., csü­törtök, Elek napja, nap kél: 4,03, nyugszik: A 19,36 órakor. A hold kél: 21.15 órakor. 6,36, nyugszik: Napos, száraz idő. Mérsékelt légáramlás. A felmelegedés tovább erősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet megközelíti a 30 fokot. — Veszprémben megnyi­tották a balatoni nyári sza­badegyetemet. Addig nyújtózz... — I>r. Dimény Imre me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter vezetésével hazaérkezett az a küldöttség, amely a román mezőgazda- sági főtanács elnökének meghívására Romániában tett látogatást. — Meggyorsítják az építő­ipart ellátó iparágak fejlesz­tését és ennek érdekében tárcaközi bizottság alakult. — S. Hegedűs László orr szággyűlési képviselő szom­bat délelőtt 9 órától fogadó­napot tart Nagykőrösön, a városi tanács vb-termében. — Amos Imre (1907—: 1944) és Anna Margit festő­művészek kiállítása vasár­nap délelőtt 11 órakor nyílik meg Szolnokon, a Damja­nich Múzeumban. — A gáztűzhellyel rendel­kezőknek Domonyból már nem kell Aszódra menni pa­lackot cserélni, mivel a köz­ségben is nyílt gázcsereter lep. — A tápiószecsői Egyetér­tés Termelőszövetkezet nem műanyag csomagolóeszközö­ket készít, hanem textil, ru­házati anyagokat sző a fővá­rosi Finomposztó Vállalatr nak. — 264 jelentkező közül 67 új hallgatót vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, az 1969—70-es tanévre. — A váci Dunakanyar Fotóklub 4. nemzetközi audió-visual fesztiválján ma délután 6 órakor vetítésre kerül sor. (Kertész László rajza) ZAMBIAI KATONÁK ITÁLIÁBAN 1970-tŐl kezdve az olasz lér gierő látja el Zambia repülői­nek kiképzését — közölték olasz hivatalos helyen. Ko­rábban ezt a feladatot a brit légierő látta el. Hetven zam­biai fiatal már megérkezett Olaszországba. Zambia egyéb­ként ötven helikoptert vásá­rolt Olaszországtól. Postabontás Apró, de jogos kívánság A kalauz nélküli közleke­déstől mindenki azt várta, hogy ily módon zavartalanab­bá válik az utazás. Így is lett — csak nem mindenkinek. Például a péceliek jó részé­nek. Dobrovolni István tudó­sítónk leveléből arról értesü­lünk, hogy a 69-es kék busz péceíi végállomásán és sehol másutt a községben nem lehet előre váltani jegyet. Akinek nincs bérlete és buszra szeret­ne szállni, az vagy kölcsönkér jegyet valakitől, vagy csak vo­nattal utazhat a fővárosba. Apró és magától értetődő kívánság. Reméljük, a Fővá­rosi Autóbuszüzem megoldja a jegyárusítást. Más perem­községből ilyen panasz nem érkezett, talán ott előbbrelá- tóan gondoskodtak az eseten­kénti utazók kényelméről. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Tu­dományos körkép. 9.25: Tánczene. 10.05: Jasha Heifetz hegedül. 10.56: Boross Lajos népi zenekara ját­szik. 11.19: Nagy énekesek életre­génye. Somogyi Vilmos összeállí­tása. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.43: Hétvégi vo­natok. Riport. 14.03: Kamarazene. 14.30: A magyar népdal II. Katona Imre előadása. 14.51: Kóruspó­dium. 15.10: Csak öregeknek... Balia Anna műsora. 16.05: Népdal­csokor. 16.38: Berlini memoran­dum. IX. rész. A. Hall regénye folytatásokban. 17.15: Pol-beat. 17.27: Kentner Lajos zongorázik. 18.02: Nyitott stúdió. Riport. 18.28: Operacsillagok — operaslágerek. 19.25: Iliász. Homérosz époszának rádióváltozata V. rész. 20.42: Of- fenbach-ciklus. 23.07: Szimfonikus zene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Magánvélemény — köz­ügyekben. Szántó Jenő írása. 12.00: Dóry József nótákat énekel. 12.22: Beethoven: Hármasverseny. 13.05: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Barokk muzsika. 14.00—18.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig . . . 18.10: Sándor Judit énekel. 18.28: Vendégségben Faragó Vilmosnál. 18.48: Nagy siker volt, hallgassuk meg újra. — Tánczene. 19.25: Já­róka Sándor népi zenekara játszik. 19.52: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Énekelni fogok mint a madár. Kerekes Ist­ván írása Alpári Gyuláról, halálá­nak 25. évfordulóján. 20.38: Vival­di- és Bach-művek. 21.27: Hónap­ról hónapra. Illés Lajos folyóirat- szemléje. 21.42: A Bartók vonós­négyes hangversenye az Országos Filharmónia kamaratermében. 23.10: Verbunkosok, nóták. URH 18.10: Hanglcmezparádé. 19.00: MRT Gyermekkórusa énekel. 19.10: Zongoraművek. 19.40: Pelleás és Melisande. Részletek Debussy ope­rájából. 20.30: Európai dzsessz­együttesek műsorából. 21.13: A hu­mor dicsérete. Agárdi Gábor sze­repeiről. 22.13: Századok balettmu­zsikája. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Mi újság a Futrinka utcában? IV, Sárgarépa főzelék (ism.). 18.35: Miről ír a vi­lágsajtó? Napilapok, hetilapok. 18.50: Esti mese. 19.00: Világszínvo­nal Környén. Riport. 19.20: Rek­lámműsor. 19.25: Vágyakozás. Ma­gyarul beszélő szovjet kisjáték­film. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Szá­zadunk XV. Mi történt a Bank- gasseban? A „tárgyalás” negye­dik napja. 21.15: A cirkusz po­rondján. Filmösszeállítás. 21.50: Teleimpex. Külkereskedelmi és vi­lággazdasági híradó. 22.20: Tv- híradó — 2. kiadás. A Pest megyei Építőanyag és Szerelőipari Vállalat verőcei telepe FELVÉTELRE KERES • hegesztő, • kőműves, • lakatos szakmunkásokat, valamint • férfi segéd­munkást. Bé' megegyezés szerint. 'i órás munkahét! 1ENTKEZÉS: A VERŐCEI TELEPEN.

Next

/
Thumbnails
Contents