Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-17 / 163. szám

ß MEG 1969. JÜLIUS 17., CSÜTÖRTÖK 600 vagonra számítanak Megérkezett az első vetómagszálHtmány a moneri tisztítóözembe Bemutatjuk népköztársaságunk intézményeit (5) Az Elnöki Tanács Török atomerőmű Törökországban folyamat­ban van az atomerőmű terve­zése. Teljesítménye 300 ezer— 400 ezer kilowatt lesz. Most válasz*ják ki az atomreaktor típusát és az erőmű építésének színhelyét. Az erőmű építése 150 millió dollárba kerül és 1977-ben helyezik üzembe. HARMONIKAS KONTÉNER Egy Tanzániában élő iráni mérnök, aki 16 évvel ezelőtt kaucsukgyárat létesített Dar Es-Salaambun, olyan újfajta konténert talált fel, amely forradalmasíthatja az ország­úti, vasúti, tengeri és légiszál­lítást. A találmány harmóni- kaszerűen összecsukható, gumi­falú konténer, amely a folyé­kony anyagok magába fogadá­sára felfújható. Ha a benne szállított folyékony anyagot, kiszivattyúzzák, a konténer összecsukható és tetejére szi­lárd anyagok csomagolhatok. Folyékony hal A japán élelmiszeripari szakemberek új ételfajtát hoz­tak forgalomba: halat folyé­kony állapotban. A megfele­lően kiválasztott fermentumok feloldják a halhúst, a csonto­kat, szálkákat és a pikkelyt pedig különleges szeparáto­rokkal távolítják el. Így igen Ízletes, folyékony halkonzervet kapnak. Karlskronai idill Elsa Schuster 40 éves nő egy és ugyanazon a napon lett ismét anya és nagymama. Schuster asszony a múlt héten fiúgyermeknek adott életet, ugyanaznap pedig 18 éves leánya leánygyermeket szült. Fehérre meszelt, fertőtlení- | tett betonraktárak várják az I új vetőmag megérkezését a monori tisztítóüzembe. Még konganak a helyiségek az ürességtől, de már megérke­zett az első vetőmag a tiny- nyei „Uj Élet” Tsz-ből. A bal­tacin e héten már próbatisz­títás alá kerül. Az idei borsótermés bősé­gesnek ígérkezik, a kedve­zőtlen időjárás miatt azon­ban az egyes fajták minő­sége nem a legjobb. Az első borsószállítmányt kedden várták a tisztítóüzem­be, ahol felkészültek a vető­mag fogadására. A tisztítógé­pek teljes karbantartását a legszakszerűbben végezték el. Pet-e György irányításával ebben az esztendőben az ideá­lis^ munkahely kialakításában először használták a színe­zést. A szeparátor fémrészét sötétzöldre, a motorvédő rá­csot . citromsárgára festették. Az üzemben még nincs mun­kapszichológus, de Pete György ismeri a munkalélek­tan sajátosságait. Egyes szí­nek ugyanis hideg- vagy me-1 legérzést keltenek. A kék és zöld csökkenti a meleg érzé­sét és kitűnően tompítja a zajártalmat. Megfigyelték, hogy az erős szagok ellen eredményesen véd a kék és a sárga szín. A tisztítóüzemben a felké­szülés tehát ebben az eszten­dőben körültekintőbb volt. Szükség is van erre, hiszen az idei szezonban mintegy 600 vagon vetőmag fogadása és ki­készítése ad munkát az üzem dolgozóinak — 220 vagonnal több, mint az elmúlt eszten­dőben. — Sajnos, a munkaerőhely­zet nem a legkedvezőbb. Hi­ány mutatkozik zsákolóban, gépmunkásban és borsóválo­gatóban. pedig a kereseti le­hetőség az utóbbi esztendők­ben jelentősen megnövekedett, I ehhez járult a természetbeni juttatásként kiosztásra kerülő I borsóalj is. Jelenleg is tárt | kapuk fogadják a jelentkező­ket, munkaalkalom van és lesz, a természet az idén bő­kezűen fizet... (ö) BERLIN Konyha - 1743-ból Hat évszázad konyhaművé­szetének remekeit ajánlják a berlini nemzetközi gasztronó­miai és szakácskönyv-kiállí­táson, amelyen a különböző országok és korok ételkülönle­gességeinek receptjei mellett egy 1743-ból származó eredeti konyha makettje is látható. Két évvel ezelőtt, 1967 no­vemberében a sajtó is meg­emlékezett az első pesti vil­lamos próbajárat megindulá­sának 80. évfordulójáról. 1887. november 29-én gördült ugyanis végig elektromos erővel működő közúti kocsi az addig csupán lóvasúti sze­relvények döcögését ismerő pesti utcán, a Nyugati pá­lyaudvar előtt létesített ideig­lenes kocsiszíntől a Király (mai Majakovszkij) utcáig lerakott kísérleti pályán. A próbajárat megindulása azon­ban még nem jelentette a villamosvasút győzelmét a fővárosi közlekedésben, hi­szen a közlekedést lebonyolító lóvasúti társaságok min­dent elkövettek a villamo­sítás megakadályozására. A lóvasúti társaságok csak ott létesítettek vonalat, ahol a profitjuk biztosítva volt, a fővárosi tanácsot azonban ar­ra kényszerítették a növekvő igények, hogy módot keres­sen kevésbé gazdaságos, de közérdekű vonalak kiépíté­Hazánkban az államhatalom folyamatos gyakorlását legfel­sőbb szinten — az alkotmány életbelépése óta — a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa látja el. Megalakulását, szervezetét, feladatkörét, működését alap­jaiban az alkotmány, részle­teiben pedig törvények, tör­vényerejű rendeletek és az El­nöki Tanács ügyrendje szabá­lyozza. ★ Az Elnöki Tanács elnökből, két helyettes elnökből, titkár­ból és tizenhét tagból áll, aki­ket az országgyűlés első ülé­sén maga választ meg a kép­viselők közül. Az Elnöki Ta­nács tagja tehát csak ország- gyűlési képviselő lehet; mi­niszter viszont nem lehet a NET tagja. Az Elnöki Tanács az országgyűlésnek felelős, és köteles annak rendszeresen beszámolni. Az Elnöki Tanács megbizatása az egész ország- gyűlési ciklusra szól, sőt — éppen az államhatalom legfel­sőbb szintjén, folyamatosan történő gyakorlása érdekében sére. Elsősorban a Podma- niczky (ma Rudas László) és a Stáció (ma Baross) utcá­ban tartották szükségesnek vasútvonal létesítését. Ek­kor azonban még nem volt eldöntött, hogy lóvontatású, vagy gőzüzemű vonalak le­gyenek-e. A közúti villamos próba- vasútnál szerzett tapasztala­tok alapján elvetették mind a lóvontatású, mind a gőz­üzemű terveket, s a főváros is hozzájárult az általa is szorgalmazott Stáció utcai és Podmaniczky utcai vona­lak villamos üzemre való berendezéséhez. A két meglehetősen hosz- szú pálya rövid két év alatt megépült s a Stáció utcai vonalat 1889. jú­lius 30-án, a Podma­niczky utcait pedig szep­tember 10-én adták át a forgalomnak. A körúti villamos próbavasút után tehát ebben a két utcá­ban indult meg először Bu­dapesten a rendszeres köz­forgalmú villamosvasúti köz­lekedés. — megbizatása csak akikor szűnik meg, amikor az új or­szággyűlés az új Elnöki Taná­csot megválasztja. ★ Az Elnöki Tanács feladat­köre, hatásköre két alapvetően különböző részből tevődik össze: az országgyűlést helyet­tesítő feladatkörből és saját feladatköréből. Az alkotmány rendelkezése, hogy az ország- gyűlés jogkörét, ha az nem ülésezik, az Elnöki Tanács gyakorolja; tehát ez a testület helyettesíti az országgyűlési ülésszakok közötti időben az országgyűlést. Az alkotmány e helyettesítő szerepkörben lé­nyegében egyetlen korlátot ál­lít: az Elnöki Tanács az al­kotmányt nem változtathatja meg. Az Elnöki Tanácsnak az al­kotmányban ismertetett saját feladatköre az alábbiakból áll: az országgyűléssel kapcso­latos teendők; az állam nem­zetközi képviseletével kapcso­latos feladatok; a kinevezési hatáskör; a rendjel- és cím- adományozás ; az államhata­lom helyi szerveinek irányítá­sa; a kegyelmezési jog gyakor­lása és végül a külön tör­vényben az Elnöki T* .ácsra ruházott f'.kdatok. Ezek közül kiemelnénk, hogy az Llröki Tanács ’eglel- sőbb fokon irányítja az állam­hatalom i elyi szétvernek munkáját. F. hatáskörében az Elnöki Tanács bármely taná­csot feloszlathat, ha annak működése az alkotmányba üt­közik, vagy a dolgozó nép ér­dekeit súlyosan veszélyezteti. Szervezeti vonalon dönt a fő­város, a megyék, a megyei jo­gú városok, járások, a járási jogú városok és a városi kerü­letek határának megváltoz­tatásáról, abban az esetben, ha ez új tanács alakításával vagy működő tanács megszün­tetésével jár együtt. Kitűzi a tanácstagok vá­lasztását és az új választást abban az esetben, ha a fővá­rosi, a megyei, illetve a me­gyei jogú városi tanács el­hunyt (vagy visszahívott, il­letve lemondott) tagjának a helyét be kell tölteni; biztosít­ja a tanácstagok választásá­nak és visszahívásának törvé­nyességét; legfelsőbb fokon dönt a tanácstagoknak tanács­tagságukkal összefüggő ügyei­ben. Megvitatja a tanácstagok (különösen a fővárosi, a me­gyei és a megyei jogú taná­csok) tevékenységét, megvizs­gálja határozataikat. Ezzel kapcsolatban a NET jogosait bármely tanács határozatát (rendeletét) megsemmisíteni, megváltoztatni, ha az alkot­mányba ütközik, vagy a dol­gozó nép érdekeit sérti. ★ Az Elnöki Tanács gyakorol­ja — mint már említettük —* a büntető igazságszolgáltatás­sal kapcsolatos kegyelmezési jogot. Ezen elsősorban az egyé­ni kegyelmezési értjük, mivel a közkegyelem gyakorlása az országgyűlés hatáskörébe tar­tozik; az országgyűlési üléssza­kok közötti időben azonban az Elnöki Tanács is hirdethet amnesztiát. Az Elnöki Tanács, mint az államhatalomnak a két ülésszak közötti időben legfelsőbb szerve, bármely büntetőügyben megszüntetheti az eljárást (tekintet nélkül arra, hogy az milyen szakasz­ban van); a kiszabott fő- és mellékbüntetést együtt vagy külön-külön elengedheti; a büntetést enyhítheti. A NET az egyéni kegyelmezés jogát konkrét határozattal és rend­szerint kérelemre gyakorolja, de ilyen kérelem hiánya sem zárja ki a kegyelemadás lehe­tőségét. Halálbüntetés kisza­bása esetén az ügy iratait a Legfelsőbb Bíróság elnökén és az igazságügyminiszteren ke­resztül — a legfőbb ügyész meghallgatása után — min­den esetben fel kell terjesz­teni az Elnöki Tanácshoz, s az ítéletet a NET döntéséig nem lehet végrehajtani. Köz­kegyelmet mind az országgyű­lés, mind — helyettesítő jog­körében — az Elnöki Tanács általában a Minisztertanács kezdeményezésére ad, törvény, illetve törvényerejű rendelet formájában. Említettük az Elnöki Ta­nácsra külön törvényben rá­ruházott feladatokat. Ezek kö­zött szerepel, hogy az egyhá­zak magasabb állásainak be­töltéséhez, az egyházi tisztség- viselők áthelyezéséhez vagy elmozdításához a NET előzetes hozzájárulása szükséges; az országgyűlési és tanácsi vá­lasztások lebonyolítására, az azok törvényességének biztosí­tására hivatott országos • vá­lasztási elnökség tagjai az El­nöki Tanács elnöke előtt tesz­nek esküt; dönt a magyar ál­lampolgárság honosítással (visszahonosítással) való meg­adása, illetve az állampolgár- sági kötelékből történő elbo­csátás (a magyar állampolgár­ságtól való megfosztás) ügyé­ben. ★ Az Elnöki Tanács testületi szerv, s mint ilyen, döntéseit testületileg, az ülésein hozza. Ezeket a szükséghez képest tartja, de a tagok egyharma- dának kérelmére az ülést ösz- sze kell hívni. A NET ülésein a kormány tagjai és a legfőbb ügyész tanácskozási joggal részt vehetnek. Űjlaki László dr. Eldorado Kertész László rajza »> *’ ;.w -.-j-wí | fi ,LUSi(H«d <;)■• -ru Vas- és gumikerekes Habarcsszállltó kocsi (japáner) sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssss Kapható a VASÉRT következő boltjaiban.­Budapest VII., Majakovszkij u. 53. Budapest Vili., üllői út 32. 8—10 NAPON BELÜL SZÁLLÍTJUK, Ifjú szakmunkások! Magas bérezéssel alkalmazunk benneteket budapesti és Pest megyei építkezéseinken kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, asztalos, parkettás, fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, műköves, lakatos, gépszerelő szakmákban. 44 ÓRÁS MUNKAHÉT. MINDEN SZOMBAT SZABAD, SZÁLLÁST, ÉTKEZÉST TÉRÍTÜNK. utazási költségtérítést fizetünk. Jelentkezés: személyesen. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat BUDAPEST XXI., Kis János altábornagy u. 19—21. Boráros térről HÉV-vel 2 megálló. ati dekoratív jelenség volt. Hosszú, természetes szőke haja rendezetlen műviséggel az arcába lógott. Az alakját csak így értékeltük: divat- lapszerűen méretarányos, legnagyobb értéke a formás csípő és a hosszú, kemény comb volt. Róla mintázhatták a XX. század nőideál­ját: csinos, nincsenek bíbelődő érzelmei, ter­mészetes, nem mérlegelő és ami fő: szeret szeretni. — Katit először egy jó barátommal láttam. Kati ekkor 18 éves volt, a barátom harminc. Két hétig jártak együtt, ezalatt ha kétszer találkoztam velük. Aztán barátom felesége fülest kapott és Bandi felszámolta a kis ideált. — Kati hosszú hónapokon át nem jelent­kezett. Sétált, lobogtatta szőke sörényét a szél­ben, természetes maradt és ahogy én gondo­lom, továbbra is ideál. Szüleivel keveset be­szélt, néha meglátogatta bátyját a börtönben. — Kati karácsonykor rosszul lett. Mondta az anyjának hívja a mentőt, mert már napok óta rosszalkodik a vakbele. A mentő kijött, s Kati még aznap egy sovány, gyenge és csúnya fiúnak adott életet. — Nem, Katin nem lehetett észrevenni az anyaságot. Decemberben láttam és csettintve állapítottam meg, hogy Kati napról napra nőiesebb. Elfűzte magát, ezért lett a kisfiú sovány, gyenge és csúnya. Az első hónapokat gipszben töltötte. — Kati a szülés után természetes közvet­lenséggel jelentette be az örömhírt barátom­nak. Nem volt követelőző, nem akarta elvá­lasztani a családot, nem kérte Bandit, hogy vegye el, csak a pénzt. Havonta rendszeresen a pénzt. Bandi fizet. , — Katit a következő évben is sokat láttam a sétányokon. Egyedül. A kisfiút sosem hoz­ta magával. Lobogott szőke haja a szélben, olyan csinos volt, mint eddig talán soha. Sok szabadidőt biztosított magának: élt a gyer­mekgondozási segéllyel. — Ez év karácsonyán, szinte ugyanazon a FŰZŐ napon, menetrendszerűen megérkezett a men­tő. És Kati egy sovány, gyenge és csúnya kis­lánynak adott életet. — Nem, Katin nem lehetett észrevenni a második anyaságot sem. Elfűzte magát, ezért lett a kislány, sovány, gyenge és csúnya. Az első hónapokat gipszben töltötte. — Kati nem csinált patáliát. Természetes közvetlenséggel jelentette be az örömhírt, nem akarta elválasztani a családot, csak a pénzt kérte, ami őt törvényesen megilleti. Nem többet. Azóta havonta rendszeresen kap­ja a százasokat. — Kati ma már ideje nagy részét kint tölti a sétányokon. Strandra jár — fürdőruhában ellenállhatatlan— sokat táncol, nem láttam még nála sikkesebbet a parkettán. Húszéves bájaiban a város minden pontján gyönyörköd­het a sétáló. — Nem, Katit nem lehet megvásárolni. Ka­ti erkölcsös, mintegy igazi családanya. Csak és kizárólag ideál: csinos, nincsenek bíbelődő érzelmei, természetes, nem mérlegelő, és ami a fő: szeret szeretni. — Kati nem dolgozik, de többet keres, mint sok nő: két gyermekgondozási segély, plusz két családipótlék, plusz két tartásdíj. Tudod, hányán megelégednének ekkora fizetéssel? — A két gyerek hetes ■ napköziben él, Kati havonta ha négyszer látja őket. A többi időt mosolygással, csellengéssel, tánccal, strand­dal tölti. Fiatalos, mint bármely húszéves. A különbség csupán annyi, hogy Kati sokkal jobban öltözik, mint kortársai. — Kati az apákkal nem tartja a kapcsolatot. En sem láttam már vagy fél éve. Hoppá, el­felejtettem mondani, a második tartásdíjat én fizetem... Fóti Péter 1889. július 30: Stáció (Baross) utca Nyolcvan éve indult meg a rendszeres villamosforgalom a fővárosban

Next

/
Thumbnails
Contents