Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-16 / 162. szám
f Vasutasdinasztia / HÁRMAS ÜNNEPET vasárnap Dákay József, ült cl váci fűtöház főnöke. Aznap volt 55. születésnapja, szolgálatba lépésének 35. évfordulója és ő is együtt ünnepelt a vasutatokkal a vasutas- isstpon. Munkatársai köszöntötték a háromszoros ünnepen. Elmondta, hogy régi vasutascsaládból származik. Édesapja mozdonyvezető volt. Öt gyermeke mind a MÁV-nál dolgozik. Amikor átvette a fűtőház vezetését, régimódi „kávédarálók” pöfögtek még az állomás körül. Most büszkén újságolja, hogy 1970-töl die- selesített rendező lesz a mai fűtőház. AZ ELŐKÉSZÜLETEK megkezdődtek. Tizenöten átképezték magukat Diesel- rendszerű vontatókra. Ennek vonzóereje van. Ma már technikumi érettségivel is jelentkeznek, és akik egy éve a magasabb órabér csábítására átmentek tsz-segéd üzemekbe, most sorra kérik visszavételüket. Két fiú van a Dákay-család- ban. Egyik a MÁV-raktár- ban dolgozik, a másik gyógyszerész a budapesti — MÄV- kórházban. (p. r.) — A zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolán tegnap dr. Végvári Lajos Bevezetés a huszadik század művészetébe címmel tartott előadást, VÁCI O F C T M FGVfl HÍRLAP KÜIÖNKIAOÍU XIII. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM 1969. JÚLIUS 16., SZERDA Holnap kezdődik városunkban a IV. nemzetközi audio-visual fesztivál Három nap alatt 24 vetítés a fotoklubban Csütörtökön délután fél hatkor Arany István, a városi tanács titkára elmondja beszédét és ezzel ünnepélyesen megnyílik a Dunakanyar Fo- toklub rendezésében a IV. nemzetközi audio-visual fesztivál. Mindazok, akik e rangos kultúresemény szervezésében részt vettek, örömmel állapították meg, hogy négyéves erőfeszítéseik, fáradozásaik ennek a műfajnak a kibontakoztatásáért nem voltak hiábavalók. Ezt igazolja a beküldött anyag mennyisége és minősége. A kéthetes Duna presszó A nemrégiben elkészült Duna presszó bizony egyáltalán nem hasonlít elődjéhez, annak ellenére, hogy a személyzet — mondhatni — nem változott. — Valóra vált-e minden elképzelés? — kérdeztük az üzlet vezetőjét. — Tökéletesen. Amit nemrégiben hiányolt még a Váci Napló — a fogasok — már megvannak. De ezen túl sincsenek nagyobb problémáink Most, hogy nem lehet táncolni, és esténként, csak egy zongo- rtsfa játszik, kicserélődtek a vendégek: bármikor, bárki jön ide be, nem talál „kétes elemet”. Nem csúszott hiba a számításokba sem: 5—6 ezer forint napi forgalomra számítottak — és ez megvan. A kiszolgálással sem volt eddig semmiféle fennakadás. A vendégeknek nem kell sokat várakozni: délelőtt egy és délután két ki. szolgáló dolgozik. Természetesen a fizetésnapokon „erősítést” kérnek. Nem lehet panasz az ellátásra sem: azok az áruk, amelyeket beterveztek az induláskor, eddig még mindig idejében érkeztek meg, és eddig nem hiányzott semmi. — Vannak-e már a fiatal presszónak törzsvendégei? — Több, mint amennyit vártunk. Nemcsak a váciak, hanem az átutazók között is akadnak, akik minden útjukon meglátogatják a Dunát. Lehet, hogy a háromféle kávé csábítja őket... M. S. A bemutatásra kerülő művek színvonala egyeneltesebb és magasabb, mint eddig bármikor az előző fesztiválokon. A kevesebb tapasztalattal és technikai lehetőséggel rendelkező hazai szerzők is magabiztosabban, tudatosabban, az eddigi tapasztalatokat felhasználva oldották meg a maguk elé kitűzött feladatokat. Három nap alatt huszonnégy vetítés lesz a Lenin úti művelődési központban. Először a magyar Homonnay Péter: Évszakok és Magyarország című képsora kerül közönség elé, Vival- i di zenéjével. A jugoszláv Drágán Feldic az ősz jellegzetes motívumait sorakoztatja fel művében. Rozslay Géza a Színek világában csodálatos színű levelek, virágok, ritkán észlelhető, rejtett esztétikumát tárja elénk. Dr. Gerendás Mihály Kristályországba viszi nézőit. Gemencei barangolások, Ri_ lai kolostor, Herrsching és környéke, Brugge, Lima, Cuzco és Machu-Picchu: a címek is mutatják, hogy változatos, gazdag a Vácott bemutatásra kerülő anyag. Mindehhez Börtönből a vádlottak padjára Egyszerre három járásbíróságnak adott' munkát Balogh József többszörösen büntetett előéletű kisvárdai lakos. A 22 éves segédmunkás ellen szinte egy időben indult büntető eljárás Kisvárdán, Vácott és Tatabányán. Mindez akkor derült ki. amikor a tatabányai városi bíróság előtt lopás miatt kellett volna Baloghnak meg-- jelennie, de nyoma Veszett. Országos körözésit adtak ki ellene, végül ű váci börtönben akadtak rá. Itt ugyanis a Váci Járásbíróság társadalmi tulajdon elleni vétség miatt másfél évi börtönbüntetésre ítélte, s ennek letöltését kezdte meg. A tatabányai tárgyalásra a börtönből vezették elő, és az ottani bíróság most két és fél évi börtönre ítélte, mert meglopta a munkásszálláson szobatársait. Baloghnak ezzel még nem ért véget a tárgyalássorozata, mert a kisvárdai bíróságon rövidesen egy korábban elkövetett garázdaságért vonják felelősségre. (P.) . irr:xm Egy mezőgazdasági műemlék Már szinte közhelynek tűnik, ha azt mondjuk, hogy ez vagy az a váci műemlék-épület ritkaság, pedig a „Vörösház” is az. Barokk stílusú, művészi igénnyel tervezett gazdasági épület nem sok van az országban. Ekkora méretű, mint a „Vörösház”, talán egy sem. A többi váci barokk épületekhez viszonyítva korán épült, 1731-ben. Tragor Ignác szerint nápolyi kőművesek munkáia, akik ottani szokás szerint vörösre festették az épületet. Nevét születése óta viseli. Már a korabeli latin nyelvű iratokban is ezen a néven szerepel. A földszint normál méretű és az emelet kisméretű ablakai a barokk paloták szokásos homlokzatbeosztását követik, természetesek az ablakok záróköves kőkeretei, és a barokkra ugyancsak jellemző, az utcára kidomborodó ablakrácsok. A főkapu kosáríves. A kisméretű oldalkapuk kőkerete különösen szép. A magas nyeregtető jól zárja le az épületet. Sajnos, az új■ kémények annál inkább megbontják az épület stílusegységét. Egyik kézikönyvünk megjegyzi, hogy az épület tömegét az utóbbi évtizedekben „számos kapu nyitásával több helyen megbontották". A megállapítás helytálló, de az épület tömege akkora, hogy ez a megbontás teljesen nem tudta tönkretenni eredeti jó arányait, kivéve a homlokzat hosszát, mert az már eredetileg is túl volt méretezve. Méreteire jellemző, hogy a főhomlokzat 25 tengelyes, oldal- homlokzatai 14 és 13 tengelyesek. Érdekes és az egyéb barokk épületeknél ritka megoldás az is, hogy a kapu még a felső ablaksorba is belenyúlik, amire nyilván azért volt szükség, hogy magasan megrakott szekerek is át tudjanak haladni alatta. Természetesen jobb lenne, ha lett volna olyan műemlék- védelem, amely az új kapuk bevágását megakadályozhatta volna, de ha már így történt, vigyázzunk most már így mezőgazdaság-történetünk e ritka műemlékére. Stefaits István Beethoven, Haydn, Smetana, Händel, Bartók Béla csodálatos muzsikája. Kocsis Iván, a fesztivál rendező bizottság vezetője nemrégen tért haza franciaországi útjáról és sok jó tapasztalatot felhasznált a négynapos fesztivál mukájában. A zsűri tagjai: Csányi Miklós filmrendező, Lő- rinczy György fotóművész, Mizser Pál festőművész, Perneczky Géza művészettörténész és dr. Végvári Lajos főiskolai tanszékvezető tanár. Osztrák, belga, csehszlovák, francia, jugoszláv, mexikói és NSZK-beli művek vetélkednek a 11 magyar művel közösen a művészi kivitelű trófeáért. Vasárnap délelőtt ki a végeredményt ■ át a díjakat. hirdetik ás adják (papp) V&LASZ OliVASOSNKlUAH: Jöiwc hisp r#Iíff«i/í Szád-Újtelep Július 9-én jelent meg szód—újtelepi olvasónk: Vo- lentics József levele, amelyben Újtelep lakóinak villanyt kér. Petróczky Gusztáv, a végrehajtó bizottság elnöke válaszlevelében ezt írja: „Az újtelepi telkeket a községi tanács három évvel ezelőtt az OTP-n keresztül adta el —, villany nélkül. Akkor a vevőkkel úgy állapodtunk meg, hogy ha a községi tanács a villanyhálózat bővítésére pénzt kap, akkor Újtelepre is bevezetjük a villanyt. Miután a telkek vételárában nem szerepelt a villamosítás költsége, a lakók hozzájárulását is i igénybe kell vennünk, amit ők 1 meg is ígértek. A pénzt meg- i kaptuk, amelyből a jövő évben Szód—Újtelepre is beve- I zetjük a villanyt”. ! Az újtelepi házak lakóival 1 együtt örülünk a hírnek. IBUSZ: Hová mennek a váciak? Néhány- héttel ezelőtt a váci idegenforgalmi hivatal így panaszkodott: — Nehéz összefogni az embereket itt, kevesen jelentkeznek túráinkra ... De a péntek—hétfőre tervezett sopron—kőszeg—szombathelyi út nemcsak emiatt marad el, hanem azért is. mert a soproni IBUSZ nem tudott már szállást biztosítani. Persze az igazsághoz tartozik az is; hogy mindössze nyolc jelentkező volt, és egy járat indításához legkevesebb 33 kell... Kevés a jelentkező. Mégis, most a félévben, hogyan értékeli az, IBUSZ a forgalmát? — Jól sikerült eddig az év: 29 utunk volt, de hátra vannak még a termelőszövetkezetek, ahonnan természetesen az aratás és a többi mezőgazdasági munka miatt még korai lenne jelentkezőket várnunk. — Melyik űt a legkeresettebb? — A budapesti. Az, amelyhez a margitszigeti szabadtéri színpad előadása is társul. De emellett sok jelentkező van a szegedi szabadtéri játékokra is — mondta Pásztory Lóránd kirendeltségvezető. —ms— INGYENES JOGI TANÁCSADÁS Holnap délután öt órakor dr. Gergye Mária, a Váci Ügyvédi Munkaközösség tagja ad díjtalan jogi tanácsot a hozzáfordulóknak, a Lenin út 45. számú székházban, a szakmaközi bizottság helyiségében. Nyugdíjasklubot alakítanak A szakmaközi bizottság ülése Üjjáválasztása után most tartotta első ülését a váci szakmaközi bizottság. Várnai Károly titkár javaslatára élfogadták a második félévi munkatervet. A következő hónapokban arra ügyelnek, hogy a nagyüzemeknél és tanácsyállala- toknál fokozottabb gondot fordítsanak a balesetelhárt- tásra, az egészségvédelemre. Megvizsgálják a váci sütőipari vállalat munkáját, figyelemmel kísérik a kenyér minőségét. A jelen levő Szikora Pál NEB-elnök a szakmaközi bizottság segítségét kérte a népi ellenőrzés munkájához. Össze! klubot alakítanak olyan nyugdíjasok számára, akik nem tartoznak a meglevő szervezetekhez és igénylik a társas, klubéletet. fP.) Piaci jelentés Az évszaknak megfelelően bőven volt zöldáru és gyümölcs a tegnapi piacon. Az árak valamennyit csökkentek — de még mindig magasak. A borsó 6, a bab 3—4, a burgonya 3,80—4, a tök 70 fillér, 1 forint, a sóska 5, a spenót 8, a karfiol 10, a paprika kilója 16—20, a paradicsomé 9,60—10 forint volt. Először láttunk kifejtőbabot, kilóját 12 forintért adták. Az őszibarack 5—10, a sárgabarack 4—5, az alma 3— 5, a meggy 17, a málna 16, a ribizli 13, az egres 5, a sárgadinnye 8 forintba került kilónként. Levonulóban van a gomba. A rókagomba kilóját 20 forintért mérték. Tejtermékből keveset hoztak. Csak apróbaromfit és kisnyulakat láttunk. A halászok sok apró halat hoztak a tegnapi piacra. Szerelem Erdőkertesen Az erdőkertesi borházban, nagyszámú közönség előtt mutatta be új irodalmi összeállítását a községi irodalmi klub. Az esten a szerelemről volt szó..; A hangulatosan „Irodalmira” átrendezett helyiségben a közönség között jelen volt két fiatal budapesti költö is. SPORT Vidéki evezősbainoksóg Szolnokon A Magyar Evezős Szövetség a vidéki egyesületek számára július 19-20-án rendezi meg Szolnokon a vidéki bajnokságot. A versenyre Győr, Szeged, Mohács, Szolnok, Esztergom és Vác evezősei neveztek be. Már-már veszélyben volt több egyesület indulása — a drága szállásdíjak miatt —, végül Patai László szakosztályvezető „lealkudta" az árakat. A verseny mezőnye erős, a- futamok izgalmasak lesznek. A Hajó versenyzői bíznak benne, hogy az! elmúlt évekhez hasonlóan a csapatversenyben ismét Vác lesz az első. (u. gy.) Akikről még ma is bsszslnií: Ácsán AZ EGYESÜLT D’WAMENTI MGTSZ alsógödi telephelye felvételre keres EGY ÉPÖLET- ÉS BÚTORASZTALOS CSOPORTVEZETŐT, nagy gyakorlattal, továbbá ASZTALOSOKAT ÉS BÚTORFÉNYEZŐKET. Bérezés: szerint. megegyezés Jelentkezni lehet: ALSÓGÖDON. Marcsekné sem volt különb, mint Pavló. Egy alkalommal lakodalomba készült a családja Vanyarcra. A ház előtt állt a kocsi felsallangozott lovakkal, és a család türelmetlenül várta az indulást, de a lovak nem akartak indulni. Az ostor sem segített. Kiment az öreg Marcsekné, és megkérdezte: „Miért nem indultok már?" — Mondták, a lovak nem hajlandók elindulni. — No várjatok! Odament az egyik lóhoz, a sallangról levágta az egyik csengőt és azt két ujjal fogva bevitte magával a házba. A lovak abban a pillanatban vágtatva megindultak Vanyarc felé. Amikor megérkeztek, a kocsis lelépett a kocsiról, hogy megsimogassa a futásban megizzadt lovait. Nagy csodálkozva látja, hogy minden csengő a helyén van, fjedig az egyike* az öreg Marcsekné levágta Ácsán. ★ Az urak egymásnak leveleket írogattak, de azokat nem posta hordta, mint ma, hanem erre külön inast tartottak. Egyszer a vanyarci báró halálhírét hozta az inasa Ácsára. Mikor hazafelé tartott, a gyepeken vezető úton, háta mögött kocsizörgést hallott. Négylovas hintó érte utol, aminek kitért. Bár nem volt ismerős a kocsis, megállította a lovakat és leszólt: — Hol jártál és hová mész? — Itt jártam a bárónál, és most megyek haza, Vanyarcra. — Ülj fel, menjünk együtt, míg az ütünk el nem válik. — Az kétszer sem kérette magát. — A kocsis az első lóra csapott ostorával. A ló felugrott és szinte a levegőben szálltak a lovak. A kocsis rámutatott az első lóra, és azt mondta az inasnak: „Az a te megholt gazdád.” — Amikor Vanyarc közelébe értek, az inas leszállt a kocsiról. A hintó felemelkedett és eltűnt a porban. — Ez mind igaz volt — bizonygatja Zvaráné. (Nádasdy Ottó gyűjtéséből). (Folytatjuk)