Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-17 / 163. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA/ i XIII. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM AHA 80 FILLÉR 1969. JŰLIUS 17., CSÜTÖRTÖK 11 felé Csaknem egymillió ember gyűlt össze szerdán az Apollo 11 rajthelye közelében, hogy tanúja legyen a Holdra induló űrhajó fellövésének. Az időjá­rási viszonyok kiválóak vol­tak és a rajt az eredeti tervek szerint ment végbe. A meghívott vendégek so­rában volt Johnson, volt el­nök, Agnew alelnök, a tör­vényhozás mintegy 300 tagja és sok más ismert közéleti személyiség. A külügyminisz­térium meghívására számos Washingtonban akkreditált diplomata érkezett a helyszín­re, köztük Nagy Lajos, a Ma­gyar Népköztársaság washing­toni nagykövetségének ideigle­nes ügyvivője és Mozsik Imre alezredes, hazánk katonai és légügyi attaséja az Egyesült Államokban. A rajtra az előre meghatáro­zott időpontban, délután 14 ára 32 perckor került sor. A televíziós közvetítés segítsé­gével világszerte milliók lát­hatták, amint a hatalmas Sa­tum 5 típusú hordozórakéta első fokozatának hajtóművei működésbe lépnek, sok kilo­méterre látható lángoszlopot lövellve ki, majd a rakéta las­san emelkedni kezdett. Három perccel a rajt előtt az űrhajó a külső energiafor­rásokról már teljesen a belső energiaforrásokra volt átkap­csolva és a rajtot automatikus berendezések irányították. Röviddel a rajt után az űr­hajósok jelentették, jól van­nak és a rajt kiválóan sike­rült. A Satum 5 első fokozatának hajtóművei 3 375 000 kilo­gramm tolóerő kifejtésével in­dították útnak az űrhajót. A több mint 41 méter hosszú első fokozat leválása után, hat per­cen át a második fokozat haj­tóművei mintegy félmillió ton­na hajtóerő kifejtésével röpí­tették tovább az Apollo 11-et. Menet közben levált az űr­hajóról a mentőtorony raké­tája, amely a kilövésnél fel­lépő szerencsétlenség esetén repítette volna el a szeren­csétlenség színhelyéről az űr­kabint. A harmadik fokozat első üzembe helyezése adta meg az űrhajónak az úgynevezett ke­ringési sebességet. Ekkorra már az eredetileg 109 méter hosszú komplexumból csak a mintegy 17 és fél méteres har­madik fokozat és a 16,8 méter hosszúságú űrhajó, illetve ki­szolgáló egység keringett a pá­lyán. A Satum 5. rakéta harmadik fokozatának üzembe helyezé­sével az Apollo 11. csaknem pontosan az előre megadott Föld körüli orbitális pályára állt rá, nagyjából mintegy 160 kilométerre a Föld felszíne fe­lett. Ezen a pályán az űrhajó, még mindig egybekapcsolva a rakéta harmadik fokozatával, két fordulatot tett meg. A houstoni földi ellenőrző központ szerd in délután, ma­gyar idő szerint 17.00 órakor az Apollo 11. legénységének meg­adta a rajtengedélyt, hogy a Föld körüli parkolópályáról a Hold felé vezető útra térje­nek. Két óra 44 perccel a rajtot követően az Apollo 11. sze­mélyzete ismét működésbe he­lyezte a rakétahajtóművet, hogy a parkolópályáról elin­duljon a Hold felé, ahova szombaton, magyar idő szerint röviddel délután hat óra után érkeznek meg. Nem sokkal a Hold felé vivő pályára állítás után szétkap­csolták az űrkabint és az azt kiszolgáló egységet a rakéta harmadik fokozatától, amely­nek orrában helyezkedik el különleges védőburokban a holdkomp. Az űrkabin eltávo­lodott a rakétától, tengelye kö­rül megfordulva szembefor­dult azzal, majd közeledve vég­rehajtotta a két rész összekap­csolását — ahogy ezt a két előző Apollo-manőver során is csinálták — és kihúzta a hold­kompot a rakétából. A harma­dik fokozattól elvált egység indult azután el a Hold felé. Erre a manőverre magyar idő szerint 17.47 órakor került sor. A három űrhajós egyébként kitűnően viselte el a rajtot. A földi telemetrikus berendezé­sek adatai szerint szívverésük és vérnyomásuk egyaránt ala­csonyabb volt, mint megelőző űrutazásuk során. Az első adatok szerint az űrhajó a megadott pályán ha­lad a Hold felé és három utar sa: Armstrong, Collins és Aldrin kiváló hangulatban várja az újabb feladatokat. FIDEL CASTRO NYILATKOZATA Fidel Castro kubai minisz­terelnök kedden fogadta Mi­chel Tourguay-t, a Francia Távirati Iroda tudósítóját, s nyilatkozott kormányának kül- és belpolitikájáról. „Az Egyesült Államok Ku­bával szemben alkalmazott blokádjának megszüntetése már nem elég ahhoz, hogy Kuba elfogadja a két ország kapcsolatainak helyreállítását — mondotta Castro. — Az Egyesült Államoknak ezenkí­vül gyökeresen szakítania kell bizonyos országokkal szemben folytatott agresszív politikájá­val, egyszer s mindenkorra le kell mondania a világ csend­őrének szerepéről Ázsiában, Latin-Amerikában és másutt. Megalkuvók lennénk, ha olyan körülmények között vennénk fel ismét a kapcsolatokat Wa­shingtonnal, amikor utóbbi változatlanul támad és fenye­get más országokat A miniszterelnök képtelen?- nek minősítette azt a próbál­kozást, amely a szovjet hadi­hajók kubai látogatását Nixor? amerikai elnök bukaresti látor gatására adott szovjet válaszr nak igyekszik feltüntetni. Castro kijelentette, hogy nem óhajt véleményt nyilvánír tani Nixon bukaresti meghí­vásáról, csupán annak kijelenr tésére szorítkozott, hogy a „ror mánok azt hívnak meg, akii akarnak”. Az ország belső fejlődésérői szólva elmondotta, hogy felújír tották az állatállományt, a kár véültetvényeket és a gyümölcsr termesztést. Az állatállomány jelenleg hétmilliós. Kitűnőnek ígérkezik a kávétermés, két éven belül sor kerülhet kávé- kivitelre is. Castro biztosított­nak mondotta a tízmillió ton­nás cukortermést. Transzkontinentális földgázvezeték Belátható időn belül transz­kontinentális földgázvezeték épül az Ural hegység és a Szovjetunió középső vidékei között. Az új földgázvezeték segítségével a nyugat-szibériai Tyumeny földgázmedence — melynek készleteit geológusok 15 billió köbméterre becsülik — földgáz kincse felhasználá­sára kerülhet sor. A Szovjet­unió jelenlegi földgáz fogyasz­tása mellett csupán ez a föld­gázlelőhely nyolc évtizeden keresztül fedezni tudná a szűk­EAK—ROMANIA BÚZÁÉRT RIZS Az AI Ahram című egyipto­mi lap közlése szerint az Egyesült Arab Köztársaság és Románia között létrejött egyezmény értelmében Romá­nia a soronkövetkező három hónapban összesen háromszáz- ezer tonna búzát szállít Egyiptomba. Ugyanabban az időszakban az Egyesült Arab Köztársaság 90 ezer tonna rizst szállít Romániának. SIKERES START Az Apollo útban a Hold A Shenandoah ­Heyerdahl papiruszhajóját — mint az újabb rádióüzenet­ből ismeretessé vált — még mindig három-négy méteres hullámok ostromolják, de a metsző szél ellenére a sze­mélyzet bízik abban, hogy egy-két napon belül ki tudják javítani a szárny- vitorlát, amely eltört ugyan, de nem vált le. A vihartépte vitorla pótlására is megvan a remény. A kis hajó jelenleg körülbe­lül 480 kilométernyire van Barbados szigetétől, az ameri­kai földrész legközelebb fekvő szigetétől. A Shenandoah nevű moto- | ros fedélzetéről szerdán dél- l előtt megpillantották Thor He- j yerdahl papiruszbárkáját, a 1 „Rá”-t. A Shenandoah rádiósa kapcsolatba lépett egy ame­rikai rádióamatőrrel és a kö­vetkezőket közölte: „Látjuk mind a hét embert (a „Rá” nemzetközi legénységét). Ta­lán fél mérföldnyire lehetünk, a „Rá” eléggé viharvert”. A Shenandoah a „Rá” út­jának ezt a szakaszát film­re veszi és elkíséri a bár­kát Barbados fővárosáig, Bridgetownig, amelynek eléréséhez még 1247 kilométert kell megtennie a papiruszhajónak. Heyerdahl és társai mindeddig nem voltak hajlandók átszállni a Shenan- doahra, bár a hullámoktól szétvert fedélzet már azt sem teszi lehetővé, hogy kialudjék magukat. Napirenden: a szolgáltatások fejlesztései „Pest megyéért“ emlékérmet alapítanak Ülést tartott a Ismét rendkívül fontos, a lakosságot közvetlenül érintő tárgykörről: a különböző szol­gáltatások helyzetéről, s a fejlesztés irányelveiről tanács­kozott tegnap a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen, amelyen valameny- nyi érdekelt szerv — a KI- SZÖV, a KIOSZ, a MÉSZÖV, a GELKA. a megyei tanács szakosztályai, s a területi szö­vetségek vezetői is részt vet­tek — Nagy Miklós, a megyei tanács elnökhelyettese szá­molt be az ipari, a kereskedel­mi és az áruszállítási szolgál­tatás gondjairól. Közismert tény, hogy Pest megyében igen sok még a „fehér folt”, vagyis a szolgál­tatások szempontjából elha­nyagolt terület Egyes körzetekben még mindig kevés a kisiparos, nincs elegendő fodrász, háztartási és kisgépjavító. Amíg például 1960 és 1968 kö­zött országosan 106 százalék­kal fejlődött a lakossági szol­gáltatás, — megyénkben — alig érte el a 82 százalékot. Az elmaradást elsősorban a sajá­tos megyei gond, a bevándor­lás nagyarányú és állandó nö­vekedése okozta. A helyiipari vállalatok meg a kisipari szö­vetkezetek a gazdaságosság érdekében inkább a jövedel­mezőbb árutermelésre törek­szenek. Bár az utóbbi évek­ben több mint ezer új ipar- engedélyt adtak ki, az elöre­gedés következtében újabb kisiparosok beállítására lenne szükség. E tények ismeretében állították össze az illetékes szervek a IV. ötéves terv szol­gáltatás-fejlesztési irányel­veit Az előzetes tervezet szerint, az átlagosnál nagyobb mérté­kű ütemben fejlesztik a szol­gáltatást az elmaradottabb te­rületeken. A textiltisztító­ipar a IV. ötéves terv idősza­kában — elsősorban a re­konstrukciók révén — mint­egy 80 százalékkal fejlődik. Ily módon az egy főre jutó mosó- és vegytisztító tevé­kenység megkétszereződik. A lakáskarbantartó kapacitás 70 százalékos fejlesztésével szá­mol a tervezet. A kiemelt tele­püléseken állami házkezelési szervezeteket szándékoznak létrehozni. Az elektromos, ház­tartási javító szolgáltatás megyénkben az országos 60 százalékos előirányzattal szemben 120 százalékra nö­vekszik. Megkülönböztetett gondot fordítanak Szentendre és Cegléd városok lakossági szolgáltatásának fejleszté­sére. E feladatok végrehajtása ter­mészetesen jelentékeny anyagi erőfeszítéseket igényel. A vitában tizen kértek szót, s valamennyi szerv képvise­lője elmondotta, mi akadá­lyozza saját területén a szol­gáltatások fellendítését. Sok javaslat hangzott el a problé­mák megoldásához. Végül dr. Mondok Pál, a megyei tanács vb-elnöke foglalta össze a több mint háromórás eszme­csere tapasztalatait. Mint megállapította, fontos szerep vár a tanácsokra, de különö­sen a szolgáltatás fejlesztésé­ben részt vevő vállalatokra, kisipari szövetkezetekre, kis­iparosokra. > MAGASODIK A KAZAL A ceglédi Kossuth Tsz-ben befejezték a lucerna begyűj­tését. A 110 holdas tábláról átlagosan holdanként 18 má­zsát vágtak. Most hatalmas kazlakba rakják a vontatók rakományát. (Foto: Urbán) megyei tanács végrehajtó bizottsága Az elhangzott észrevétele­ket, javaslatokat a végrehaj­tó bizottság a Minisztertanács Tanácsi Szervek Osztályához továbbítja. A megtárgyalt és jóváhagyott irányelvek alap­ján pedig hamarosan elkészí­tik a szolgáltatásfejlesztés konkrét tervjavaslatát. Az egyéb ügyek tárgyalása során dr. Kulcsár János, a megyei földhivatal vezetője számolt be a föld jogi törvény végrehajtásáról. A vb elisme­rését fejezte ki dr. Kulcsár Jánosnak, valamint a földhi­(F oly tatás a 2. oldalon.) A pilisi bányák helyén FeSépül az ország első műkő-kombinátja Évente: 50 ezer tonna, 40 millió értékben Jól ismert, hogy a pilisi bá­nyák ma már nem gazdaságo­sak, s ezért bezárásra ítéltet­tek. Mi lesz a sorsuk? Mint Keresztesi István, a Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat főmérnöke elmondta, a szén­bányákat vállalatuk vásárolta meg. Január elsején kapják meg az üzemeket, s utána itt alakítják lei az ország első nagy mükő-kombi- nátját. Pilisszentiván határában, a meglevő üzemek mellé új, 2500 négyzetméter alapterüle­tű csarnokot építenek. Itt lesz a csiszolóüzem, melyet mo­dern olasz és nyugatnémet gé­pekkel szerelnek fel. A Budapesten szétszórt kis üzemeket is ide telepítik át, s az újonnan vásárolt gépekkel együtt évente 50 ezer tonna nemeskövet tudnak majd fel­dolgozni. A széntörpket kőtörő, és osztályozó berendezésekké alakítják át. Az ország első nemeskőzúzdá- jában a környékbeli hegyek­ben bányászott köveket dol­gozzák majd fel elsősorban, de ideszállítják a süttői már­ványt, a rakacai és más bá­nyák nemesköveit is. Mindez azt jelenti, hogy csupán a vájároknak kell Do­rogra költözniük, a többi munkást foglal­koztatni tudja a vállalat. Mintegy 350 bányász megél­hetését biztosítják. Arra is számítanak, hogy a fővárosba járó építőmunkások közül so­kan falujukban maradnak, s náluk dolgoznak majd. Szük­ség van a munkaerőre, hiszen az éves termelési érték eléri a 40 millió forintot, s ehhez szorgos munkáskezek kelle­nek. Elsőként az országban KALYHABEMUTATŰ TEREM NYÍLIK CEGLÉDEN Rövidesen megnyitják Ceg­léden az ország első kályha- bemutató-termét. A Puskin és a Szolnoki út sarkán, a volt „Pack-féle” üzlethelyiségben a Pest megyei Kéményseprő és Cserépkályhaépítő Vállalat állítja ki a legújabb kályhatí- pusokat; kandallókat, gáz-, villany- és olajfűtéses készü­lékeket Itt egyben megrendeléseket is felvesznek majd, kályha­építésre, kéménytisztításra, vakolásra és gázszerelésre. Az iroda a propagandacélokon túl a szerviz szerepét is betöl­ti. Karbantartó-javitó üzemet Nagykőrösön és Szigetszent- miklóson létesít a vállalat. Ezeken a helyeken ingyen szaktanácsokkal is szolgál­nak majd a lakosságnak.

Next

/
Thumbnails
Contents