Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-11 / 158. szám

1969. JÚLIUS 11., PÉNTEK rtsí HEGYEI .$ Pest megyei vasutasok kitüntetése (Tudósítónktól.) A XIX. vasutasnap tisztele­tére már csütörtökön délután megrendezték Kőbányai út 20. szám alatti kultúrtermünkben ünnepségüket a Budapest Jó­zsefvárosi Pályafenntartási Főnökség (a Budapest— Aszód—Galgamácsa vonal) dolgozói. ' Csiszér Lajos műszaki fő­felügyelő, a pályafenntartás főnöke méltatta a vasutasnap jelentőségét, majd jutalmakat és kitüntetéseket nyújtott át. B7-en kiváló dolgozó kitünte­tésben részesültek, 150-en pénzjutalmat kaptak (közöt­tük 60 ezer forintot osztottak szét), 19-en pedig előléptetés­ben részesültek a Pest me­gyei vasutasok közül. Oláh Sándorné kertészmérnök pe­dig érdemes vasutas lett. Jó hangulat, kellemes kul­túrműsor és éjfélig tartó bál tette emlékezetessé az idei vasutasnap józsefvárosi előze­tesét Csiba József Áru és fogyasztó A bútorvásárlás - türelem és szerencse dolga A vevő nézelődik a bútorüz­letben és csakhamar rájön, hogy lakását nem úgy rendez­heti be, ahogy elképzelte, hogy meglevő világos asztalához ugyanolyan színű széket nem kap, bordó heverőjéhez csupán citromsárga fotelok között vá­logathat, s az egyik falhoz el­képzelt és pontosan kimért helyre csak akkora szekrényt vásárolhat, amekkora ott nem fér el... Mindezek ellenére a vá­sárlóközönség berendezheti otthonát szépen, ízlésesen, korszerűen, vagy kiegészítheti meglevő bútorait hasonló módon — csupán hetek, eset­leg hónapok gondját, ideges­kedését, rossz közérzetét veszi a nyakába. A bútorvásárlás­hoz nálunk ma — termé­szetesen, ha a pénz megvan — legalább három dolog szüksé­FÉL ÉVSZÁZAD UTÁN Megrendítő találkozás Megrendítő találkozás tör­tént nemrégiben Pécsett, öt­venhat év után — mint már megírtuk — először ölelte meg egymást két testvér, Zajonc Pál pécsi órásmester és Bo­risz Bencionovics Zajonc ba- kui futballbíró. Zajonc Pál — az egykori Pavel Bencionovics Zajonc — 1913-ban Bakuból vonult be katonának. A há­ború kitörésekor frontra küld­ték, és még abban az évben fogságba esett. A háború után nem tért vissza hazájába, Pé­csett telepedett le A ma is köztiszteletben álló pécsi kisiparos, Zajonc Pál hosszú ideig kereste Bakuban élő hozzátartozóit, ám választ nem kapott. Tavaly október­ben egy Pécsett tartózkodó szovjet turista betévedt a vá­ros közepén levő órásműhely­be. Nyomban vállalta, hogy segít felkutatni Zajonc Pál öccsét. A fáradozás sikerrel járt. 1968 szilveszterének elő­estéjén távirat érkezett Ba­kuból, Zajonc Pál öccsétől. Az 58 éves Borisz Bencionovics Zajonc (a- képen balra) most Pécsre látogatott elveszettnek hitt bátyjához. Ifjú szakmunkások! KIEMELT BÉKEZÉS, 44 ÓRÁS MUNKAHÉT, MINDEN SZOMBAT SZABAD. A legmodernebb technológia mellett alkalmazunk benneteket a kőműves, ács, vasbetonszerelő, fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, festő-tapétás, parkettás, asztalos, lakatos, műköves, gépszerelő szakmákban. Szállásról gondoskodunk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN: 43. sí. Állami Építőipari Vállalat Budapest XL Dombóvári út 19. ges: türelem, szerencse és ügyeskedés. Kirakatok, üzletek, raktárak Hogyan kezdi el az ember a bútorvásárlást? Bizonyára úgy, hogy egy ideig gyűjt és közben nézegeti a kirakatokat, időnként be is tér az üzletbe tájékozódni. Cegléden azon­ban, ha csak a kirakatokat szemléli, nem sokat lát. A bú- torszaküzlet kirakatai nem kí­nálhatnak megfelelő választé­kot. mert kicsik, kevés van belőlük és így a még szűk kí­nálatnak is csak halvány ke­resztmetszetét mutathatják. Ha bemegy a vevő a boltba, ak­kor tulajdonképpen egy rak­tárban találja magát — egy­más hegyén hátán minden — keskeny, szűk az üzlet. Meg­felelő választékot tágas raktár hiányában nem is tarthatnak. Figyelemre méltó, hogy a vá­ros új szövetkezeti áruháza eleve nem rendezkedett be bútor tartására, csupán egy szűk „kiállítási területet” tart fent e célra, ahol három gar­nitúrát tehetnek ki közszem­lére. Itt vásárolni nem is le­het bútort, ehhez el kell men­ni a régi áruházba, amely ideiglenes felvonulási épület benyomását kelti, és nemhogy üzletnek, de raktárnak sem megfelelő. Bizony, a vevő az egymásra rakott és becsoma­golt bútorok között nem sokat lát. Tehát végül is honnan tud­hatja meg a vevő, hogy milyen bútorok között válogathat? A prospektusokból. Azonban ezek gyengék, kevés van be­lőlük, nem lehet rájuk tá­maszkodni. Hiánycikkek — általában és időnként Milyen bútorokat keresnek manapság az emberek? Tulaj­donképpen mindent — kivéve a hálót, sőt a kombinált szek­rényt sem nagyon — még a legdrágább lakószobákat is megveszik. Az igény a világos bútor és a szolid színű és mintázatú huzat. A minőség ellen sem emelnek a vevők különösképpen kifogást, örül­nek, hogy kapnak valamit. És miért bosszankodnak a bútor vásárlók? Mert általában hiánycikk a „Zala”, a ,.Kani­zsa”, a „Velence”, a „Mohács” garnitúra —, többek között — a „Tulipán”, a „Gsilla”, a „Má­jus” típusú heverők. Szeren­csés, aki kap kétajtós szek­rényt, előszobaszekrényt — és falat, ágyneműtartót, tv-asz- talt, Íróasztalt, falra szerelhető könyvespolcot, virágállványt. A legnagyobb mérget az okoz­za, amikor széket és fotelt sem lehet kapni —, bizony, elég gyakorta. Tehát türelem kell kivárni, hogy mindez legyen, sűrűn be-be kell nézni a boltba, hátha szerencséje lesz az em­bernek, s éppen megjött az. amit szeretne. Ugyanis nincs minden bútor állandóan, időn­ként kifogynak — például a „Tulipán” rekamié — időn­ként meg ugyanezek uralják a piacot. Megtörténik az is, hogy azért nincs egy bútorfajtából, mert az üzlet keveset igényel belőle és a nagyker, vagy a gyártó cég csupán nagyobb mennyiségben hajlandó szállí­tani. A vevőt természetesen ezek a „kulisszatitkok” nem érdeklik, inkább az izgatja, hogy miért van időszakos hiány egyes bútorokiból. Választék és korlátok Mindenesetre a bútorkeres­kedelem elég messze van még attól, hogy valóban keresked­hessen — inkább „elosztja” a bútort — és a vásárlóközönség sincs közelebb ahhoz, hogy el­képzeléseinek, igényeinek megfelelően valóban válasszon a bútorok között —, mert ha választhat is, ez igen szűk korlátok között történhet. Ma még nagyon nehezen megvaló­sítható az —, ha az ember csupán a bútorkereskedelemre támaszkodik —, hogy valaki ízléssel, igénnyel, egyéni el­képzeléssel harmonikusan ren­dezhesse be lakását. Előfor­dulhat , de csak türelem, szerencse, ügyeskedés és gon­dok, idegenkedés árán. Berkovits György — Az angol Humboldt cég képviselői a Pestvidéki Kő­bánya Vállalatnál folytattak üzleti tárgyalásokat. HÍREK-}-HÍREK + HÍ RE K +HÍREK-}-HÍREK r 1 UTDCV X HTDrVAHÍRpS-d-HTRKIf 4-HÍ1 HÍREK+HÍREK + HÍREK+HÍREK-f HÍREK K-f HÍREK-}-HÍRE E-j- HÍREK-j-HÍREK + HÍ MA, 1969. július 11., pén- ul™* tek, Lili napja. A nap kél: 3,57, nyugszik: 19,41 órakor. A hold. kél: 0,45, nyugszik 17,52 órakor. Várható időjárás Változóan felhős, az évszak­hoz képest hűvös idő, néhány helyen esővel, zivatarral. Mér­sékelt, időnként élénk, néhány helyen erős északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőm érsekiét 19—24 fok között. • • Ölvén éve történt 1910. július 11-én a gödöllői járási mérnökbiztos, Hettyei Gyula, a Vármegyei Műszaki Hivatalhoz javaslatot nyújt be a gödöllői HÉV vonalnak Jász­berényig történő meghosszab­bítására. Az új vonal az alábbi községeket érintené: Gödöllő, Valkó, Vácszentlászló* Dány, Zsámbok, Tóalmás, Kóka, Jászfényszaru, Pusztamonostor, Jászberény. Az érintett 10 köz­ség területe 115 000 holdat tesz ki, a megépítendő HEV-vonal megkönnyítené a főváros élel­mezését is. Virágzik a kék rózsa Vácott Gyakran keresik fel ezekben a napokban Vácott Gánti Vil­mos 69 éves órásmester P.etőfi utcai házának kertjét. Az idős ember fél évszázada foglalko­zik rózsatermesztéssel, ötven négyszögölnyi kertjében jelen­leg 140 fajta rózsa pompázik, francia, holland, nyugatnémet, tengeren túli és természetesen hazai fajták. A virágok között hatféle kék és a rózsaszínűek­ből legalább húszféle árnyala­tú látható. A mester legújabb szerzeménye egy holland szár­mazású ezüstös-rózsaszín faj­ta. — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak vasár­nap Dabason és Gödöllőn. — Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára szerdán Szegedre, Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, a buda­pesti IKARUS gyárba láto­gatott. — A Budapest környéki Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége kereté­ben működő agrárszakembe­rek klubjában ma délután 14 órai kezdettel az új mezőgaz­dasági számviteli rendszer gyakorlati tapasztalatairól vrtaülést tartanak (Bp. XL, Ménesi út 26.). — A Pest” megye 1919-ben című vándorkiállítások ma Dunabogdányban és a Csepel Autógyár művelődési ottho­nában zárják kapuikat. Aki- állítások vasárnap Nagyma­roson és Érden nyílnak meg. — A váci Madách Imre Művelődési Központ ifjúsági klubja e hét végén, szomba­ton és vasárnap kirándulást tart Kisinócra. — A budapesti Körszín­házban a Nagykőrösi Erdő- gazdaság szállította nyírfák közt játsszák a Kalevalát. Részeg — a sínek közt Nem mindennapi eset tör­tént Vértesszőlős és Tatabá­nyaalsó között a vasútvona­lon. A Hegyeshalom felől ér­kező gyorsvonat vezetője megdöbbenve vette észre, A rendőrség felhívása Keresik a Mátyás-templom tolvajait A rendőrség keresi Csorba Jenő 23 éves, Budapest II. kerület, Szi­lágyi Erzsébet fasor 59. szám alat­ti lakost. Személyleírása: körülbe­lül 170 centiméter magas, vékony A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: A zene nem ismer határo­kat. A kölni, a genfi, a londoni, a luganoi, a ljubljanai, a monte- carló-i, a bécsi, a dublini és a bu­dapesti rádió közös szórakoztató­zenei műsora. 8.55: Magyar mu­zsika. 9.25: „Üzletkötő” növények. Garancsy Mihály írásai. 9.35: A varázshegedű. Részletek Offen­bach operettjéből. 10.05: Magá­nyos telefon. Elbeszélés. Felolvas­sa: Rajz János. 12.25: Gyurkovics Mária és Losonczy György éne­kel. 11.00: Édes anyanyelvűnk. Lö- rincze Lajos műsora (ism.). 11.05: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz perc­ben „(élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Kerekes Tóth Erzsébet és Marczis Demeter népdalokat éne­kel, Balogh Elemér cimbalmozik. 13.45: Kinek a számlájára? Beru­házások, túllépések. Riporter: Radnóti László. 14.00: Ebe Stignani énekel. 14.18: Kóruspódium. 14.30: Zsibongó. A Gyermekrádió mű­sora napköziseknek. 15.10: Jan Peerce Händel oratóriumaiból éne­kel. 15.28: Tycho Tamás és együt­tese játszik. 15.47: Európai folklór. IV. 16.05: Odessza lépcsői. Csapó György műsora. 17.20: Üj leme­zeinkből. 18.09: Mikrofórum: Iz­galom, szórakozás, művészet. Az Ifjúsági Rádió műsora. Vitaveze­tő: Kelemen Gyula. 18.24: Táncze­ne. 19.25: Pódium 69. 22.20: Pálya­nyitó zeneművek (élő). Esti hang­verseny a 22-es stúdióban. 23.20: Verbunkosok, népdalok. 0.10: To­ronyzene. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán. 11.49: Földindulás. Nagy Lajos és Móricz Zsigmond publicisztikai írásaiból. 12.00: A Pénzügyőr ze­nekar játszik. 12.15: Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik. 12.30: Beszélgetés az irodalmi groteszk­ről (ism.). 13.05: A vadorzó. Rész­letek Lortzing operájából. 14.00— 18.00: Kettőtől hatig... 18.10: Fa­lusi esték — Szentgyörgyhegy Bú­zás Andor és Vass Ottó műsora. 19.00: Hanglemezgyűjtők. 19.20: Nóták. 19.35: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Kamarazeneest a Zeneakadémia nagytermében. 21.17: Láttuk, hal­lottuk. Szerkesztő: Vajda Ferenc. 22.14: Lázadás a Pápa ellen. Gel- lért Endre írása. 22.29: Részletek Szirmai Albert operettjeiből. 23.10: Colette Dereal énekel. 23.18: Ber­lioz: Harold Itáliában — szimfó­nia. URH 18.10: Tánczenei koktél (mai adá­sunk ism.). 18.55: URH zenei ka­lauz. 19.35: Schubert: F-dur ok­tett (Berlini Filmharmonikusok oktett je). 20.33: Hangfelvételek — felsőfokon. 22.07: A dzsessz ked­velőinek. 22.22: Báthory Zsigmond. Részletek Horusitzky Zoltán ope­rájából. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Mi újság a Futrinka utcában? Szárazkolbász­kerítés (ism.). 18.35: Matematika a gazdasági életben. A termelőtől a fogyasztóig. 19.05: Esti mese. 19.15: Magyar Dante Album. Válogatás a Magyar Dante-illusztrációkból (ism.). 19.40: Mongólia nemzeti ün­nepén. 20.00: Tv-híradó. 20.20: „Ide nekem az oroszlánt is”. Az idén végzett színinövendékek mű­sora. Kb. 21.20: Családtervezés I. Nők fóruma . .. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Hálás köszönetét mondunk ro­konainknak, szomszédainknak, ismerőseinknek, akik felejthe­tetlen jó édesapánk, nagy­apánk, dédapánk: Idősebb Fehér János temetésén Tör­teién megjelentek, részvé­tüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a tőrtell Rákóczi Tsz vezetőségé­nek és tagságának. A gyászoló család. testalkatú, fekete, rövid, hátrafé­sült hajat visel, ovális arcú és Zöld János 21 éves, budapesti VII., Rózsa Ferenc utca 15/b. szám alatti lakost. Személyleírása: 165 centiméter magas, egyenes test- tartású, szőkésbarna, oldalra fé­sült hajú, különös ismertetői ele: selypítve beszél. Mindkét fiatalember alaposan gyanúsítható a Mátyás templom­ban elkövetett betöréses lopással. A rendőrség kéri, hogy akik a nevezettek tartózkodási helyéről, vagy személyükkel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tud ad­ni, értesítse a rendőrséget telefo­non, vagy személyesen: Budapes­ten a 07-es telefonszámon, vidé­ken a legközelebbi rendőri szerv­nél. hogy a sínek között — párhu­zamosan a sínekkel — egy ember fekszik. Azonnal fékezett, de mire meg tudta a vonatot állí­tani, a szerelvény keresz­tülhaladt az emberen. Kétségbeesve rohant vissza többedmagával, s nem kis csodálkozással tapasztalta, hogy az ,Áldozat" részegen al­szik. A „baleset", hétfőn, a délutáni órákban történt, de a férfi — akit karcolás sem ért — csak éjfélkor a rendőr­ségen tért magához. Ekkor de­rült ki, hogy a különös ese­mény főszereplője Zabos Zol­tán, a tatabányai hatos akna dolgozója, a szomszédos Vér- tesszőlősön a kelleténél jobban fel­öntött a garatra és fogal­ma sem volt arról, hogyan került a sinek közé. Arról sem volt tudomása, hogy a gyorsvonat áthaladt felette. Ifjú szakmunkások! Magas bérezéssel alkalmazunk benneteket budapesti és Pest megyei építkezéseinken kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, asztalos, parkettás, fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, műköves, lakatos, gépszerelő szakmákban. 44 ÓRÁS MUNKAHÉT, MINDEN SZOMBAT SZABAD, SZÁLLÁST, ÉTKEZÉST TERÍTÜNK. UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉST FIZETÜNK. Jelentkezés: személyesen. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat BUDAPEST XXL, Kis János altábornagy u. 19—21. Boráros térről HÉV-vel 2 megálló.

Next

/
Thumbnails
Contents