Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-07 / 129. szám

1969. JÚNIUS 7., SZOMBAT n KÉK MADÁR A B UDAI JÁRÁSBAN Mit lehet látni, mennyit le­het tapasztalni egy nap alatt akkora és olyan gazdag já­rásban, .mint a budai? Még akkor is keveset, ha a járási pártbizottság első titkára, Novak Béla és Tuza Sándorné titkár mindenhová igyekez­tek elvinni a szomszéd mo- nori várból itt vendégeskedő Guba Pált és az újságírókat. A házigazdák vendégfogadó kedvességgel, de a gazda jo­gos büszkeségével mutatták meg járásuk nevezetességeit, de nemcsak a sikereiket, ha­nem kudarcaikat is elmon­dották, sőt megmutatták. És ki vehetné zokon, ki ítélkez­hetne felettük azért, hogy Rakusz József, megyénk egyik legszínesebb egyéniségű „parasztja". Habuda Tamás tsz-elnök. reggeltől estig a végigjárt na­pon győzelmeikre voltak büszkék és balsikereikről egy kissé kurtábban beszéltek. De ez így nem is helyénvaló megállapítás, mert ennek a két vezető embernek és a ké­sőbb hozzánk csatlakozóknak is megvan az a különleges képességük, hogy a balsi­kerek és romok fölött is tud­nak álmodozni palotákról. Es nekik van igazuk, ez az al­kotó, reális álmodozás viszi előbbre az életet. Ezt bizo­nyította utunk első állomá­sa is. Budakeszin, ahol mos­tanában igencsak nagy dolgok történnek. És ezek a nagy dolgok év elején még csupán botor álmodozásnak tűntek. Még az itt élő emberek, sőt talán az itt élő vezetők is a megszállottak mániákussá- gának vélték a tervet, akik­nek jobb híján nincs más dolguk, mint szaladgálni az örökké tovaröppenő kék madár után. Most állunk és szótlanul bámuljuk az utolért és meg­fogott kék madarat... Buda­keszin, itt a dombok tetején és a dombok tövében idén 36 család költözhet új lakásba és a közeli években még 40 család költözhet majd ide, szintén új lakásba. 76 csa­lád kijöhet a penészes, nyir­kos barlangból a levegőre, a napra, a két szoba, konyhás boldogságba. A tőid Egyetér­tés Tsz építőrészlege szor­goskodik itt, kubikosok, szak­munkások öltöztek itt Miku­lásnak, ők építik a lakáso­kat, ők hozzák télre a bol­dogságot. Varga Lajos épí­tőrészleg-vezető nagy tiszte­lettel tájékoztatja Novak Bé­lát, szavain érződik, tudja, hogy ő, Novak Béla ennek az építkezésnek az első em­bere. Ezért hát nagy tiszte­lettel, de némi humorérzék­kel mutatja, hogy ez a karó lesz a Kossuth Lajos utca és így a karókra mutogatva elmond még néhány utcát. Igen, Novak Béla, a járási pártbizottság első titkára ez év elején elkezdte a vereke­dést. Szervezett, harcolt, em­bereket lelkesített és állított maga mellé, az ügy mellé, építési terveket tanulmányo­zott, megmutatta az idevo­natkozó pénzügyi törvénye­ket, rendeleteket, a KÖJÁL sza­bályait, mindent. Menetköz­ben levágta társai segítségé­vel a bürokrácia mind a hét sárkányfejét és most a jász­árokszállási kubikosok már végzik a földmunkát, sőt az iparosok már cementeznek, jókedvű mindenki, pedig van olyan kubikos, aki egy nap egymaga 27 köbméter földet dob ki. Igaz, napi fejadagja is ennek megfelelő: 1 kiló szalonna, egy vekni és hozzá, ami akad, retek, hagyma, sa­vanyú paprika, szóval min­denféle jó. Vidámak, mert a nap szépen süt és tudják, hogy ebben az évben sok em­bernek okoznak örömöt mun­kájukkal. . Varga Lajos építésvezető kezet fog a vendégekkel és azt mondja: ' — Novák elvtárs, ha hiszi, ha nem, november 7-re kész leszünk. A Mechanikai Müvekbe Nó­rák Béla hazajön, itt dolgo-. zott évekig, Itt -az ő hazája most is egy kicsikét. Sátor János igazgató, Péter Pál fő­mérnök és Koller Tamásné párttitkár fogadnak bennün­ket. Micsoda kontraszt! Amott sár, fcubikmunka, OTP- hi-tel, az „iroda” fala: a min- denség „plafonja”; a menny­bolt. Itt minden úri, itt min­den tiszta, itt minden szép. És itt olajkályhák elektrolit kondenzátorok, számok, szé­dítő számok, érthetetlen szak­mai terminus teehnicusok röpködnek a levegőben. Az újságíró szédül és első gon­dolata: vajon mit kell ma tudni egy járási titkárnak? Vajon, mihez kell ma érte­nie? No, itt a Mechanikai Művekben Novák elvtársnak könnyű a dolga. De nem úgy Guba Pálnak és az újság­íróknak. Azért annyit mi is megértünk az egészből, hogy 1958-ban csupán 37 millió volt, 1989-ben pedig már 1200 Munka közben millió a gyár termelési érté­ke. Ehhez nem kell műszaki embernek lenni, sőt talán po­litikai iskola sem szükségelte­tik az értéséhez. Járjuk az üzemet. Virág­ágyak, szép lányok, és asszo­nyok, mind fehérben. És nem tudjuk, hogy őket csodáljuk-e, vagy a gyár új konstrukcióit, a fürdőszobakályhát, amely szintén olajfűtésű, nagyon tetszetős portéka és nagy elő­nye. hogy a szobát is jifielegíti. És az a sok új automata, mind szorgalmas manó, hang­talanul, zajtalanul dolgozik, ultrahanggal hegeszt, végzi munkáját. És Sátor, Péter, Kollerné és Novák, mintha egy bokorban születtek volna. Itt van szemük előtt a sok szép, új és ők újabbakról ál­modoznak. Félek, hogy ez ta­lán már bűn is, bűnös elége­detlenség. Tudom, ez butaság, de nekem már ma is úgy tű­nik, szép és jó itt minden és akkor ők arról álmodoznak, hogy 1970-re, de különösen 71-re ilyen etázs, amolyan kályha, szóval, hogy ami ma szép és jó, az holnapra elha­tároztatott, hogy kimegy a divatból. Nagyüzem, valóságos nagy­üzem, másfél percenként jön a szalagról a kályha. A han­gulat mégis akár egy régi ma­nufaktúra műhelyben, ked­ves, családias, köszön minden­ki mindenkinek ... Megjöttek a tévések. Két kolléganő, mi továbbállunk. A herceghalmi állami gaz­daságban Varga János igaz­gató, Nagy György párttitkár és Szili János sertéstelep ve­zető nem ismer se istent, se embert, azonnal fehérbe és kalocsniba parancsolnak ben­nünket. Hittük, milyen kedve­sek, • féltő gonddal vigyáznak ránk, hogy ne legyünk piszko­sak. Szó nics róla, tőlünk fél­tették a sertéseket. Nem cso­da. nyolcvan millió forintot fizették ki értük, kemény dol­lárban. A vendégek meg csak amolyan forintos emberek, szóval csalódtunk. Vagy még­sem? Hát mit írjak? Ez az állatte­nyésztés jövő századának re­génye. De ezt a regényt itt Herceghalmon már ma írják, összkomfort, sőt, ennél sokkal több. évenként 14—15 ezer hí­zónak. Ide eljött velünk Sá­tor > elvtárs is, és a látogatás végén azért nem tudta meg­állni. hogy ne évődjön egy kissé. Megjegyezte, hogy a Mechanikai Művekben volt olyan terv, miszerint valami­lyen mezőgazdasági jellegű melléküzemágat létesítenek a közeljövőben. Ez a terv, mon­dotta Sátor, jogos, hiszen nap­Guba Pál, a Monori Járási Pártbizottság első titkára szor­galmasan jegyzi Varga Lajos építésvezető szavait. Nevűk Bé­la, a Budai Járási Pártbizottság első titkára mindezt már be­téve tudja, hiszen az építkezés közös művük. éjszaka elvitt tőlünk ötven­ezer forintot, lucernában. De hozott egy milliót, gabonában. Itt is alig csodáltuk meg a természet szépségét, már ro­hantunk is a baromfitelepre. Megtekintettük Kollár Imré- nét és birodalmát. Évenként kétszázötvenezer baromfit küld ez az asszony négy segí­jainkban igen csak málészájú tsz-nek számít az, amely nem kontárkodik bele az iparba. Szóval, a mezőgazdasági mel­léküzemágat létrehozzák, de sertéshizlalda helyett inkább kölnigyárat létesítenek, és le­vendulát telepítenek. Biatorbágyon, a festői szép­ségű panoráma kellős közepén Habuda Tamás, az elnök és Fodor József párttitkár azzal fogadott bennünket, hogy: — Titkár elvtárs, az eső az jó minőségű fej, meleg szív, erős kéz, ezzel ejtik ,el, és mindig másnak, a kék mada­rat. Búcsúzóul Rakusz foga­dást ajánl: — Novák elvtárs, 1969. no­vember 7-re Budakeszin át­adjuk a 36 családnak a laká­sokat. Ha nem, én fizetek! Ha átadjuk, akkor Novák elvtárs fizeti az áldomást. A fogadás gilt, érvényes. A két ember kezét én csaptam Ezek azok az életveszélyes lakások, ahonnét az emberek nemsoká kiköltöznek. A Mechanikai Művekben Sátor János igazgató, Koller Tamásné párttitkár és Péter Pál főmérnök mondották el álmaikat, terveiket. tőtársával a piacra. Próbálkoz­zanak azok a csirkék, hátha elkelnek. És elkelnek, eskü­szik az elnök is. Tökön is vendégre éhes em­berek vártak minket. Rakusz József, az egyik legszínesebb egyéniség megyénk „paraszt­jai” között. — Konyak? Pálinka? És már ültet is mindenkit kocsiba, mellette ülök, amíg beszél, az Opel ablakából gyö­nyörű tájat látok. Harsogó zöld minden, amerre a szem ellát és hatalmas táblákon új, ter­mőre forduló szőlő- és gyü­mölcstelepítések, azután épülő modern vágóhíd, hatalmas szerelőcsarnok, épülő tenisz^ pálya... És amikor lemegyünk ro­mantikus pincéjükbe és isz- szuk csodálatos ízű, aranyszí­nű borát, ismét megérzem: Rakuszt is ugyanazzal a szé­rummal oltották be. Birodal­mát a világ közepének is ki­nevezhetné, talán szebb is Greenwichnél, a bora minden­képpen jobb. És ő tervez, ál­modozik: konzervgyárról, szeszfőzdéről, ki, tudja, miről. Neki is kevés itt minden, szűk a határ. Mondom, úgy félhan­gosan, hogy ebbe bele lehet szakadni, ha végrehajtjátok. Kelemen Béla párttitkár el­érti a megjegyzésemet és azt mondja, hogy ne Mészáros La­jost, az ipari ágazat vezetőjét nézzem, ő azért van „átsza­kadva”, azért girhes, mert nemrégen került a tsz-be. No, lám... Igaz is, ahogy el­nézem az embereket, látniva­ló, ezeknek tényleg megvan az erejük álmaik valóra váltásá­hoz. Amit ma láttunk, tegnap még mind az 6 álmuk volt csupán. És a mai álom hol­napra szintén megvalósul. Igen, ezek az emberek szen­vedélyes vadászok, de nem sö- réttél vadásznak. Fegyverük Kollár Imréné és birodalma. összkomfort a Herceghalmi Állami Gazdaság sertéseinek. szét. Novák elvtárs biztos nem haragszik, de én azt kí­vánom: most ő veszítsen és fizessen. Szöveg: Suha Foto: Gábcr

Next

/
Thumbnails
Contents