Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-07 / 129. szám

^Mírtap 1969. JÜNIUS 7., SZOMBAT A moszkvai tanácskozás második munkanapja (Folytatás az 1. oldalról.) rusi testvérpárt küldöttségé­nek vezetője. A felszólalások előtt közöl­ték, hogy a tanácskozás tit­kárságának munkájában ön­kéntes alapon 41 pártküldött­ség képviselője vesz részt. A titkárság négy társelnöki tisztét a Francia Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szudáni Kom­munista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártjának kép­viselői töltik be. A világsajtó tájékoztatását a tanácskozás munkájáról a titkárság irányítja. Az ülések­ről szóló sajtóközleményeken kívül közreadják az úgyneve­zett ülésnaplókat, amelyek es­te kerülnek kiadásra és össze­gezik az előző esti és aznap délelőtti ülések felszólalásait. A tanácskozáson részt vevő küldöttségek a titkársághoz juttatják el a közlésre szánt be­szédszövegeket. A közlésről az egyes pártok központi bizott­ságai döntenek. A titkárság sajtócsoportot létesített az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának, továbbá a ma­gyar, a szovjet, a francia, a spanyol, a román, az uru­guayi, az indiai, a Szíriái, és a libanoni testvérpártok megbí­Azonnal felveszünk lakatos, hegesztő, csőszerelő, ács, állványozó szak- és segédmunkásokat OCM fVáci munkahelyünkre. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Bérezés megállapodás szerint. JELENTKEZÉS: Gép- és Felvonószerelő Vállalat, Vác DCM Kirendeltség, Palotai szaktársnál. A Heuréka Gumigyár (Vác, Derecske dűlő 1.) AZONNALI FELVÉTELRE KERES: • számviteli osztályvezetőt, • gépipari technikumot végzett munkavédelmi előadót, • képesítéssel és gyakorlattal rendelkező normást FIZETÉS: megegyezés szerint. MUNKAIDŐ: heti 44 óra. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, mindennap 7 órától. Telefon: 635. zottaiból. A sajtócsoport veze­tője az Egyesült Államok Kommunista Pártjának kép­viselője. A tanácskozás rövidnek ígérkező délutáni ülése magyar idő szerint 14 óra­kor kezdődött a Kreml­ben. A szovjet fővárosban a sajtó képviselőinek rendelkezésére bocsátották a Jordániái Kom­munista Párt és a Libanoni Kommunista Párt küldöttsége 1 vezetőjének csütörtökön el­hangzott beszédét. A jordániai testvérpárt de­legációjának vezetője, D. F. Nasszar azt a véleményét fe­jezte ki, hogy a marxizmus— leninizmussal felvértezett kommunista mozgalom — az egyes kommunista osztagok közötti proletár internaciona­lizmus elvein nyugvó kölcsö­nös megértés és a célok kö­zössége révén — képes leküz­deni a nézeteltéréseket és ne­hézségeket, s megerősítve egy­ségét, tovább halad előre győ­zelme útján. A jordániai kommunisták hangsúlyozzák azt a vélemé­nyüket, hogy az előkészítő bi­zottság mélyrehatóan elemez­te a nemzetközi helyzetet. Ki fejezték egyetértésüket azzal az értékeléssel, hogy az impe­rializmus ellentámadásai nem tudták az imperialisták javá­ra megváltoztatni az erővi­szonyokat. Ennek a tételnek alátámasz­tására a jordániai testvérpárt képviselője a Közel-Kelet pél­dáját idézte, amely meggyő­zően tanúsítja: jóllehet az imperialisták agresszivitása növekszik, mégsem tudják elérni alapvető céljaikat. Az imperialista és a cionista propaganda igyekszik úgy fel­tüntetni az e körzetben kelet­kezett konfliktust, mint az arabok és a zsidók összecsa pását. Ez otromba és hazug beállítás — mondotta F. Nasszar —, mivel a térsé­günkben kirobbant konfliktus valójában egyfelől az arab né­pek, a nemzeti és társadalmi felszabadulásukért indított mozgalmuk, másfelől az im­perialista tömb közötti össze­ütközés. Ez a tömb az arab népek nemzeti akciója és ha­landó rendszere elleni agresz- sziójának támaszpontjává tet­te Izraelt. A jordániai küldöttség őszinte köszönetét mondott a testvérpártoknak eddig nyúj­tott támogatásukért és felkér­te a jelen tanácskozáson kép­viselt összes pártokat: tovább­ra is vállaljanak szolidaritást az arab népekkel és az ag­resszió következményeinek felszámolásáért vívott harcuk­ban. A jordániai kommunisták nevében F. Nasszar főtitkár ki jelenítette: küldöttségünk teljes mértékben egyetért a tanácskozás fő okmányának itt előterjesztett tervezetével, hatékony fegyvernek tartja azt a nemzetközi kommunis­ta mozgalom kezében. A Libanoni Kommunista Párt képviselője méltatta azo­kat az erőfeszítéseket, ame­ÖTFÉLE kiváló minőségű, szovjet gyártmányú HŐÁLLÓ ÜVEG FŐZŐEDÉNY KEDVEZŐ ÁRON KAPHATÓ A FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT ÜVEG, PORCELÁN- ÉS KONYHAFELSZERELÉSI SZAKÜZLETEIBEN lyeket a testvérpártok az el­múlt tizenöt hónapban a ta­nácskozás összehívása érde­kében fejtettek ki. Küldöttségünk — mondot­ta — különösen nagyra értékeli az SZKP és az MSZMP erőfeszítéseit. Ezek a pártok nagymérték­ben kivették részüket tanács­kozásunk politikai és szerve­zeti előkészítéséből és a leg­kedvezőbb feltételeket biztosí­tották munkájához. A libanoni küldött felszóla­lásában nagy figyelmet szen­tel a tanácskozás elé terjesz­tett fő dokumentum terveze­tének, amely „megvilágítja a nemzetközi helyzet alakulásá­nak jő tendenciáit és jellemzi a világban működő erőket. Ennek az elemzésnek az alap­ján tudományosan megindo­kolt objektív és realista képet ad a Jő dokumentum terve­zete a nemzetközi erőviszo­nyokról és az imperializmus még meglevő lehetőségeiről. Rámutat az imperializmus ag­resszivitásának fokozódására, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a világban léteznek olyan társadalmi és materiális erők, amelyek konszolidáció­juk esetén képesek megfékez­ni az imperializmust". A nemzetközi tanácskozás előkészítése során végzett kö­zös munkánk kollektive lét­rehozott fő okmányt adott nekünk — húzza alá a liba­noni párt képviselője — amely megmutatja az utat a kom­munista és munkáspártok és a többi antiimperialista erők akcióegységének programjá­hoz. „Ezért támogatjuk ezt az okmányt egészében, mind a négy fejezetét szerves egysé­gében és logikai következetes­ségében” — hangsúlyozta a li­banoni delegáció vezetője. A kommunista és munkás­pártok tanácskozásának pén­tek délutáni ülésén az auszt­ráliai, a kolumbiai és a sal- vadori testvérpárt küldöttségé­nek vezetője szólalt fel. Az ülésen Franz Muhir, az Osztrák Kommunista Párt fő­titkára elnökölt Nyugati körkép (Folytatás az 1. oldalról.) szavazásra jogosultak igen je­lentős százaléka távol marad június 15-én az urnáktól. A Figaro közvélemény-kutatási statisztikája szerint Jacques Duélos választói közül eddig 51 százalék határozott úgy, hogy követi az FKP bojkott­felhívását és ez a szám a to­vábbiakban csak növekedhet. A holland fővárosban, Há­gában folytatta munkáját a a Nyugat-európai Unió kon­ferenciája, és Luns holland külügyminiszter sajtóértekez­leten számolt be az eddigi legfontosabb döntéséről. Esze­rint a résztvevők egy feltétel nélküli, de az USA és Kanada bevonásával, gondos előkészí­tés nyomán megtartandó össz­európai biztonsági konferen­ciában egyeztek meg. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a budapesti felhívás világméretű hatása alól még a Nyugat-európai Unió álta­lában nem éppen konstruktív magatartásáról ismert vezető­sége sem vonhatta ki magát. MARGÓ Hamisan iújják A jó zenész jó kottából csak jól játszhat. Am mi történik akkor, ha jó a zenész, de rossz a kotta? Vagy fordítva: rossz a zenész s jó a kotta? Avagy: ha mindkettő rossz? Ez az elmejáték jutott eszünk­be, amikor az U. S. News and World Report egyik legutóbbi —■ április 28-i — példányát la­pozgattuk. A szerkesztőség in­terjút készített Paul W. McCrackennel, Nixon elnök legfőbb gazdasági tanácsadójá­val, a Gazdasági Tanácsadók Tanácsának elnökével. Az in­terjúban szó esett mindarról, ami napjainkban aggasztja az amerikai átlagembert, neveze­tesen az inflációról, az áremel­kedésekről, a nagyvállalatok növekvő hasznáról, melyet az árak szüntelen emelésével ér­nek el, s így került szó a — munkanélküliségről is. Annak ellenére, hogy a gazdasági ta­nácsadó, a Nixon kormány belpolitikájának kottáját hűen követve, optimista hangokat fújt, mondván, hogy az Egye­sült Államokat mindig is a gyors gazdasági növekedés jel­lemezte, a munkanélküliség kérdésében már óvatosabban, s kevésbé optimistán fújta azt, ami a kottán áll. Érdemes szó szerint idézni az interjú idevágó részét: „KÉRDÉS: A fellendülés las­sulásával milyen mértékben növekedhet a munkanélküli­ség? VÁLASZ: Ezt egész egysze­rűen nem tudom. Becsülettel nem mondhatom azt, hogy a lanyhuló infláció problémáját eléggé ismerjük ahhoz, hogy azt bizonygassuk: ez nem lesz káros hatással a munkanélkü­liségre. KÉRDÉS: Ha a munkanélkü­liség aránya megközelíti a négy százalékát, ez kinek lesz hátrányos? VÁLASZ: Általában a nők­nek, a fiataloknak és azoknak, akiknek kevés a szolgálati évük.»» Amiből a jámbor olvasó jog­gal azt a következtetést von­hatja le, hogy az amerikai kormányzat számol a munka- nélküliség emelkedésével, s azt is bekalkulálja, hogy annak árát elsősorban a nők és a fia­talok fizetik meg. A kormány, az elnök legfőbb gazdasági ta­nácsadójának már csak hinni lehet? Hiszen ha a maga vé­leményét mondja is, mindenki jól tudja, miféle kotta szolgái alapul ahhoz! Am úgy látszik, baj van a kréta, akarjuk mon­dani a kotta körül. Ugyanis ugyanennek a lapnak ugyan­ebben a számában ugyanilyen prominens személyiség egészen mást és másként fúj. A lap, az említett interjú után jó néhány oldallal, beszámolót közöl ar­ról, hogy április 14—16 között a Virginia állambeli Wrliite Sulphur Springsteen bizalmas, zárt ajtók mögötti tanácskozást tartottak Nixon legfőbb gazda­sági tanácsadói, s az amerikai szakszervezetek, az AFL—CIO vezetői. Mint a lap közli, arról tárgyaltak, miként lehetne el­érni, hogy: „szorosabb együtt­működés alakuljon ki a kor­mány és a szakszervezeti veze­tők között.»» Nos, aligha lehetett bárme­lyik félnek is panasza, hiszen maga a lap állapítja meg: „A jelek arra mutatnak, hogy a szakszervezetek és Nixon el­nök mézeshetei folytatódnak.’* Igaz, e tanácskozáson a szak- szervezeti vezetők szóba hozták a munkanélküliség növekedése miatti aggodalmukat. Rögtön választ kaptak, nem kisebb * embertől, mint dr. Arthur F. Burnstól, Nixon elnök jogtaná­csosától. Mr. Bums megnyug­tatta a szakszervezeti vezető­ket: szó sincs a munkanélküli­ség növekedésének lehetőségé­ről. Azt mondotta: „Valószí­nűnek látszik, hogy a munka­adók nem bocsátják el felesle­ges munkásaikat.»» Mi viszont nemcsak valószí­nűnek, hanem biztosnak tart­juk, hogy Mr. McCracken és Mr. Bums hamisan fújta a kottát. Mr. McCracken azért, mert disszonanciát érez a kot­ta és a tények között, s ezért inkább utóbbiknak enged. Mr. Burns pedig azért, mert maka­csul a kottához ragaszkodik, s a tényekre nem sok ügyet vet. Ügy tűnik tehát, a két említett úr — más és más szempontból ugyan — nem túl jó muzsikus. Vagy Inkább arról van szó, hogy olyan kottát nyomtak a kezükbe, amelyet csak ilyen hamisan lehet le- és elját­szani...? <m) Egy ismeretlen Skorzeny-sztori Pénteki lapszámunkban „Partraszállás Norman- diában” címmel megemlékeztünk az 1944. június 6-i eseményről: a második front megnyitásáról. Az ame­rikai Header’s Digest című folyóiratban most jelent meg John Carlow fotoriporter érdekes visszaemlékezése a partraszállás utáni események egyik eleddig isme­retlen epizódjáról. A fotoriporter a háborús évek alatt Eisenhower tábornok törzséhez tartozott, mint hadi­tudósító. Az X Day sikerült, 1944. június 6-án az angol, ameri­kai és kanadai csapatok part- raszálltak Normandiában. Az Atlanti Fal áttörhetetlenségé- be vetett hit összeomlott. A Harmadik Birodalom sorsát Sztálingrád megpecsételte, a nyugati partraszállás pedig meggyorsította bukását. Az 1944-es év végére a né­met vezérkar elkészítette az ardenni áttörés tervét és ak­kor a német Wehrmacht föl­derítőszolgálata jelentette: a szövetséges csapatok főpa­rancsnoka, Eisenhower úgy határozott, hogy még kará­csony előtt meglátogatja a reimsi parancsnokságot. Hit­ler kiadta a parancsot: Eisen- howert el kell fogni, vagy ha ez nem sikerül, el kell tenni láb alól, hogy az áttöréskor a lehető legnagyobb legyen a fejetlenség a szövetségesek­nél. A luxemburgi határ és Trier között egy kastély parkjában sebhelyes arcú, magas rangú SS-tiszt lépett el a sorfal előtt. Amikor befejezte a szemlét, elégedett vigyorral fordult az őt kísérő tisztekhez. — Kitűnő emberanyag — mondta — az akció sikere biztosnak látszik. Még aznap megkezdődött a különleges kiképzés. Az SS- katonák amerikai egyenruhá­ba bújtak, csak angolul volt szabad beszélniük, megismer­kedtek az amerikai fegyverek­kel és a csapatbeosztásokkal. Két hét múlva mindnyájan megkapták az amerikai iga­zoló irataikat — a német jegybank kitűnő hamisítvá­nyait — és a tíz csoportra osztott egység bevetésre ké­szen állt. Nem messze ugyan­csak felszállásra készen vára­kozott öt Junkers 52-es szál­lítógép. A rádiólehallgatók egész hada ráállt a szövetsé­ges főparancsnokság hullám­hosszára. Otto Skorzeny, a sebhelyes arcú ezredes és száz válogatott SS-legénye ugrásra készen lapult. Versailles-bem a szövetsége­sek főparancsnokságán Eisen­hower magához kérette a se­gédtisztjét és utasította, hogy készítse elő a másnapi utat Reimsbe. Munkába léptek az amerikai rádiósok s három óra múlva, este 8 órakor, Tri erben feldübörögtek a Ju 52-esek motorjai. Beszállás előtt Skorzeny vezényelt csa­patának: — Also, los! Für Heimat! Für Adolf Hitler! Sieg! — Heil! — visszhangzott száz torokból. Az amerikai ruhába bujta­tott német katonák aznap éj­jel tizes csoportokban ugrot­tak le mélyen a frontvonal mögött. Minden baj nélkül elfoglalták kijelölt helyüket, tökéletesen álcázták magukat, csak az egyik csoport indult útnak, járműszerzés volt a feladata. Mire másnap kora reggel a főparancsnok zöld színű új Cadillac-je s az őt követő Buick kigördült Ver- sailles-ból, az amerikai ruhá­ba bújt németeknek már há­rom jeepjük és két Buickjuk volt. A reims-i parancsnokságon tett látogatások után a főpa­rancsnok és kísérete délután indult vissza a főhadiszállás­ra. Az öreg Buickok nem tud­tak lépést tartani az új Cadil- lac-kel és jócskán elmaradtak mögötte. Amikor a vezérkari autók két főútvonal kereszte­ződéséhez érkeztek, a Militari Police emberei megállították. Az útmenti árokban egy zöld színű autó roncsai hevertek. — Mi történt, az istenért? — kérdezték a vezérkari tisz­tek. — Néhány katonánk kézi­gránátot dobott erre az autó­ra. A tisztek egymásra néztek és egyet gondoltak. Egy teherautóról újabb fe­hér sisakos csendőrök ugrál­tak le és körülfogták a vezér­kari tiszteket. — Kicsodák maguk? — A főparancsnok törzsé­hez tartozunk. — Na ne mondja. Fegyve­rezzétek le őket, s bilincset a mancsukra. Hiába volt minden tiltako­zás. A tábori csendőrség állo­másán megmotozták őket, ok­mányaikat elszedték, majd a csendőrhadinagy egy ezredes elé vezette a foglyokat. — A papírjaik rendben vannak, My Colonel — jelen­tette a hadnagy. — Az nem jelent semmit — válaszolta az ezredes, majd John Carlow felé fordult. — Bist du nazi? A fotoriporter, aki egy kuk­kot sem tudott németül, értel­metlenül bámult az ezredes­re. — Colonel — szólalt meg az egyik vezérkari tiszt — ha felhívná a főhadiszállást, azonnal tisztázódna a hely­zet. Az ezredes dühösen ká­romkodott: — Kuss! Mindnyájan nácik vagytok! Fogdába velük! A börtönben rajtuik kívül már két amerikai százados volt és az egyik vadul rázta a rácsot. — Engedjenek ki! Valaki ezért még megfizet! A rágógumit rágcsáló őr egykedvűen sétált a cella előtt. A Reims—Párizs közötti or­szágút melletti egyik kis er­dőben a sebhelyes arcú ezre­des őrjöngött: legszebb terve összeomlott. „Mussolini elrab­lása Gran Sassóról ehhez ké­pest gyerekjáték volt — gon­dolta. — Mindennek vége, fel­fedeztek bennünket. Menekül­ni ...” villant az agyába. Éjszaka ismét az ezredes elé vezették az elfogott amerikai vezérkari tiszteket. A tábori csendőrség vezetője hellyel és itallal kínálta őket. — Elmehettek, fiúk — mondta az ezredes. — Érdek­lődtem utánatok. I am sorry. — Mi történik itt? — kér­dezte az egyik tiszt. — Amerikai egyenruhába öltözött németek hatoltak be a körzetbe. Az egyik csoport­juk a tiétekhez hasonló kocsi­kon járkált. Nem tudjuk, me­lyik az amerikai katona és melyik a német. — Ahol elfogtak bennünket — mondta az egyik vezérkari tiszt — egy összetört kocsi he­vert. — Valószínű, avval a kocsi­val tévesztették össze a főpa­rancsnok kocsiját. . — És a két századost ve­lünk együtt miért nem enge­ditek szabadon? — Szerintem németek, ha­bár okmányaik rendben van­nak — felelt az ezredes. — De már érdeklődtem utánuk telefonon. A két „amerikai” tisztnek ez lett a végzete. Csapattestjük nem tudott róluk. Valóban né­metek voltak. Skorzeny ezredes sem tu­dott már kapcsolatot teremte­ni tizes csoportjával, rádiója süketen hallgatott. Két leg­megbízhatóbb emberével el­indult az erdőben rejtőző tisz­tás felé, ahol az a helikopter várakozott, amely az elfogott Eisenhowert vitte volna Né­metországba. Amikor a gép Skorzenyvel és társaival fel- emelkedett a levegőbe, lenn a földön tovább folyt a hajtó­vadászat az amerikai ruhába bújt németek után. Később kiderült minden: Ike gyors kocsijának köszön­hette az életét. A keresztút- nál várakozó, amerikai ruhá­ba bújtatott német katonák rejtekhelyükön rádión keresz­tül értesültek a főparancsnok érkezésének idejéről. A pa­rancs értelmében — hogy a le­leplezést elkerüljék — a rej­tett helyet a megadott idő­pont előtt csak két perccel volt szabad elhagyni. A tíz SS-katona feszülten várako­zott a bokrokban, s nem tud­ták, hogy a főparancsnok új Cadillacja már negyed órával azelőtt áthaladt az útkeresz­teződésen. A jelzett időpont után tűnt csak fel, jó sokára, egy zöld színű autó. Két SS- katona kiállt az útra és kar­felemeléssel megálljt paran­csoltak. Az autó lelassított és a sofőr kiszólt az ablakon. — Ne marháskodjatok, fiúk — mondta —, sietünk. És rátaposott a gázpedálra. Az egyik, bokorban rejtőző német katona a távolodó, zöld színű autó után vágta a nyeles kézigránátköteget. A száz, amerikai ruhába bújt németet vagy harc köz­ben lelőtték, vagy elfogták, de az egész akció irányítója: Otto Skorzeny ezredes kicsú­szott a kutyaszorítóból. Ma is jólétben és békében él Por­tugáliában. Igaz, ma már nem ezredes, csak ezreket kereső üzletem­ber. (karácsonyi)

Next

/
Thumbnails
Contents