Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-24 / 143. szám

‘“^LÍrícm 1969. JttNIUS 24., KEDD Főt Gondolatok a présházban Hangversenyek Liszt Ferenc orgonáján Berda emléktábla - „Kincskereső" úttörők A szelíd fóti lankákon Fáy i András• présháza látta hétfő délelőtt vendégül a Hazafias Népfront és az MSZBT Pest megyei elnökségét. A meghí­vottak között volt Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizott­ság titkára. Novak Imre tanár színesen beszámolt munkájukról, a la­kosság kérésére megalakított Vörösmarty-emlékbizottság­TUDÓSÍTÓVERSENY „Aranyos" furulyás Ülnökök Dunaújvárosban Tízdollárosok Tudósítóversenyünk értékelése 1D naponként történik és minden dekádgyőztes 300 forint jutalomban részesül. A hó végén a 200 forintos vigaszdíj is gazdára talál. A tudósítóversenyben a frisse­ség, a gyorsaság és az ötletesség dönt. Vasárnap fejeződött be a magyar televízió „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok” című gyermek-népdalvetélke- dője. A 21-es döntőbe négy Pest megyei került. Az éneke­sek közt a csővári Kovács Zsu­zsanna és a ráckevei Taligás Mária „aranyoklevelet” szer­zett, a túrái Pető Ferenc pe­dig „ezüstoklevelet”. A hang­szeren játszó gyermekek közt a túrái Tóth Péter furulyaszó- lójával szintén „aranyos” lett. — Milyen érzés országos versenyt nyerni? — kérdeztük a győztes furulyástól. — őszintén mondom, nem Gondoltam ily sikerre. Én csak arra törekedtem, hogy szépen tolmácsoljam azokat a dalo­kat, melyeket nagyszüleim, szüleim munka közben vagy séták alkalmával szívesen éne­kelnek. — Mióta furulyázol? — Héftéves korom óta. A kulturális seregszemléken gya­korta szerepeltem, megyei be­mutatókon is részt vettem már, az első aranyjelvényt öt Ipari tanulókat FELVESZÜNK BÁDOGOS. AZ ÁCS ÉS KŐMŰVES SZAKMABA. FELTÉTELEK: általános iskolai véqzettséq és a 14. életév (az ács szakmában a 15. év) betöltése. A jelentkezéshez szükséqes az iskolai jelentkezési lap és a születési anyakönyvi kivonat. Szállást munkaruhát, szerszámot és teljes ellátást díjtalanul adunk. A tanulmányi eredménytől füqqö ösztöndíjat fizetünk. JELENTKEZÉS A „Prosperitás“ Ktsz munkaüqyi osztályán. Bpest IX., Viola u. 45. évvel ezelőtt, harmadikos ko­romban kaptam. — Terveid? — Felvettek a Miskolci Ze­nei Szakközépiskolába. Ma­gammal viszem a szép túrái népdalokat és kedves tanárom, Sára Ferenc népművész mo­solyát, kitől kedvet kaptam a furulyára. Takács Pál ★ A Pest vidéki Járásbíróság ülnökei vasárnap tanulmányi kiránduláson vettek részt Du­naújvárosban. Itt a Dunaúj­városi Járásbíróság népi ülnö­keivel váltottak tapasztalat- cserét. Meglátogatták a Dunai Vasművet, és a város neveze­tességeivel is megismerked­tek. Téri András ★ Az alábbi beszélgetésre let­tem figyelmes egyik este a pe­regi moziban. — Tessék, itt van egy 10 dolláros bankjegy, ha külföld­re megy, jó lesz a zsebpénz­hez. A fiatalember boldogan haj­totta össze a ropogós papír­pénzt, dollártulajdonos lett. Persze, nemcsak ő kapott 10 dollárost Peregen, kaptak so­kan mások is. A MOKÉP ugyanis „Az örökös” című ma­gyar filmnek csinál így rek­lámot, a film főszereplőinek képmásával ellátott bankje­gyeket osztogat. Bálint Ferenc ról, amelynek elnökéül Károlyi Mihálynét kérték fel. Károlyi Mihályné a fel­kérést örömmel elfogadta, ígérte: amint visszatér háromhónapos külföldi út­járól, tevékenyen részt vesz munkájukban. S ime az idei gazdag prog­ram: Ismét felelevenítik a fóti szüretet, amelynek műsorát lo­vasbemutatóval tarkítják. A régi orgonán, amelyen egykor meg Liszt Ferenc játszott, ne­ves művészek közreműködésé­vel több hangversenyt rendez­nek. Mint tavaly, idén és jövő­re is ifjúsági szavalóversenyt tartanak, amelynek szervezé­sét Selley Zoltán előadómű­vész vállalta. Ezenkívül író­költő-színész találkozók lesz­nek. Leleplezik a présház fa­lán Berda József költő emlék­tábláját. Kiállításokon mutat­ják be Németh Kálmán szob­rász-, M. Szabó István és Lő- rincz Vitus festőművészek al­kotásait. Tervezik, hogy a présház mellett művészi kivi­telű emléktárgyakat árusíta­nak. t Igen érdekesnek ígérkezik az úttörők kincskereső mozgalma. A háború befejezése után a Károlyi-kastély berendezésé­ből sokat széthordták. A gye­rekek most ezeket kutatják fel. Az állam a tárgyakat a jelen­legi tulajdonostól illő áron megveszi, és az úttörőket is ju­talmazza. Néhány szó a törpevízmű- építésről, a csatornázásról, az építkezésekről. A falúban rendbe hozták a kis nádastavat. Itt, valamint a fenyveslejtőn parcelláznak. Eddig több mint háromszáz telket adtak el, de az igénylők száma 1700. A falu különösen gazdag programmal kíván bene­vezni a felszabadulásunk 25. évfordulójára indított községfejlesztési verseny­be. A vita során felszólalt Lu­kács Lázár MSZBT-titkár és Barinkai Oszkárné is. A vendégek — dolguk vé­geztével — látogatást tettek Németh Kálmán szobrászmű­vész műtermében, majd a na­pot a vácrátóti botanikus kert megtekintésével fejezték be. k. m. TV-FICYELO CSÚCSOK ÉS VÖLGYEK NÉLKÜL Szép, sima hetet hagyott maga mögött a televízió, amelyből hiányoztak a csú­csok és a völgyek, tehát a „leg”-ek, szinte egyformává simultak a napok, minden különösebb várakozás — de ellenérzés — nélkül is nyit­hattuk ki a tv-t. Ilyen nap volt például a keddi. Szerdán azonban a Fórum — külpolitikai — ismét iga­zolta: a tv akkor a leghatá­sosabb, amikor közvetlen be­szélgetéseket folytat a néző­vel. Csütörtökön egy másik, ha­sonlóan „tömegeket megmoz­gató adás tarthatott számot fő érdeklődésre, az Idegen- vezető kerestetik című vetél­kedő, amely — mint már szombati számunkban megír­tuk — elmaradt lehetőségei­től. Pénteken a legnagyobb vá­rakozást a „Péntek esti be­mutató” előzi meg. Azonban most ez elmaradt technikai okok miatt. — Csontos Gábor tv-drámája helyett, amelyet a műsorban jeleztek, angol fű­met mutattak be, Lelemé­nyes asszonyságok címen. És, hogy mit tesz a tv? Ezt, a már néhány éves vígjátékot a moziban bizony kénysze­redett mosolygással néztük volna végig, hiszen nem érte el még a közepes angol víg­játékok nívóját sem. Szombaton mindenki hama­rabb nyitja ki készülékét, most bizonyára különösen így volt, hiszen labdarúgó- mérkőzést közvetítettek és a válogatott sohasem tudja úgy kiábrándítani a közönséget, hogy azért a tv-ben meg ne nézzenek egy kis focit. Re­méljük, a Tv jelenti mostani műsora sem riasztotta el az aktuális, informatív- jellegű műsorok kedvelőit, mert ez az adás sovány, ötlettelen, té­maszegény műsor volt. A hét legszínvonalasabb műsora, Vörösmarty Mihály történelmi drámája, a Czillei és a Hunyadiak Nemzeti szín­házi előadásának bemutatá­sa volt. A fő érdem Marton Endre rendezőé, aki a feledés homályából bányászta elő ezt az elfeledett Vörösmarty-drá- mát, hogy gazdagítsa — a bizony elég szegény — nem­zeti drámatermésünket. A kí­vánatos előadhatóság érde­kében Benedek Andrással és Mészöly Dezsővel átdolgoz­tatta, és egyet kellett érte­nünk nyilatkozatával: az át­dolgozás nem belekontárko- dás, hanem olyan műtét, amely révén ez az értékes történelmi dráma fennma­radhat, megújulhat, a ma kö­zönség- és színházigényeinek megfelelhet. Az adás bebi­zonyította ezt. A kitűnő rit­musú és pergő előadásban Vörösmarty költői nyelvének gyönyörű gazdagsága bomlott ki. Ki kell emelnünk Sinko- vits' lmre, Kállai Ferenc és Iglódi István alakítását. Vasárnap újabb krimit raktározhattunk el tarsolyunk­ba. A Maigret legnagyobb ese­te bizonyítja, hogy a krimi sem mindig a legalantasabb emberi ösztönökre apellál, ha megfelelő alapanyag áll rendelkezésére. Georges Si­menon, a neves francia bűn­ügyi — de nemcsak az — regényíró nevezetes alakja Maigret felügyelő — itt a ki­tűnő színész, Heinz Rühmann jóvoltából is — nem mágus, nem „Angyal”, nem kitűnően célzó és nem dagadó izmú detektív, hanem / egy ember, akinek foglalkozásához elen­gedhetetlenül szükséges — és a krimikhez nélkülözhetetlen — logikája van. Berkovits György Könyvespolc Az elátkozott hivatal „Es mi történik abban az, esetben, ha ezek a hivatalok nyíltan bevallják a mulasztá­sukat? — Ilyen eset nincs..A hivatal nagyon jól tudja, hogy abban a pillanatban, amikor egyetlen hibáját bevallja, rög­tön kiderülne a többi is és a láncolat törvényszerűleg elve­zet a hivatal létezésének tel­jes fölösleges voltához. Már­pedig egy hivatal mindent be­ismerhet, ezt az egyet kivé­ve ...” Moldova György az Elátko­zott hivatal című kötetében —. amelyet a Magvető Kiadó je­lentetett meg — szerepel ez az idézet és ez jelzi is egyben a kötet tartalmát. Tizenegy szatirikus novellában az író vitriolba mártott tollal jellem­zi korunk rákfenéjét: a bü­rokratizmust. De nemcsak megállapítja a tényt, hogy ná­lunk is tenyészik a bürok­rácia növényvilága, hanem az okokat is keresi, hogy társa­dalmunk miért jó talaj a bü­rokrácia virágzásának. — K — Megnyilt a Barcsay-kiállítás Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész nagyméretű, 33 négyzetméteres mozaikjának karton tervét, a hozzá tartozó váz­latokkal együtt a vasárnap megnyílt kiállításon mutatják be a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban. A hatalmas mozaikot — mint megírtuk — a Szentendrén felépülő művelődési ház előcsarnokában helyezik el. Anyámnak szép althangja volt, bármilyen rangos angyali kórusban lehetett volna szólista. De nem volt, mert nem is nagyon járt templom­ba. Istenfélő volt, de valahogy a templomot kerülte. Csak nagy ün­nepeken ment, de akkor nekünk is mennünk kellett. Elvált szegény, első férjét nem szerette. Anyám azt hit­te, bűnét a jóisten sohasem bocsátja meg, ezért ritkán járult a színe elé, inkább csak távolról, titokban imád­ta. Három nagy ünnep volt nálunk, a családban. Ha szalonnát pirítottunk, hátul az udvaron, a fűben. Ha édes­anyám szitában kukoricát pattogta­tott. És amikor vasalt és énekéit. A szalonnasütés szertartását mindenki ismeri, a városi ember is. A küko- ricapafctogtatást már kevésbé, pedig nagyon egyszerű munka ez is. Tüzet raktunk száraz venyigéből, szitába egy bögre hegyes kukoricát szór­tunk, és édesanyám forgatta a tűz fölött. Én időnként vizes ruhát cse­réltem a szita tetején, a kukorica így nem tudott megszökni, és a vi­zes rongy hűsítette anyám kezét. Szegény, magát látta bennem, ezért minden munkát rám bízott. Amikor inasnak küldött és öcsémet a gim­náziumba íratta, azt mondta, neki szüksége van rám, te így is boldo­gulsz. Apámrrjal gyakorta veszeked­tek ezen, anyám bizonygatta, hogy az öccsére hasonlítok, akit én nem is ismertem, mert a kommün után agyonverték a fehérek. Csizmadia­legény volt. H.-ban, öntudatos szer­vezett munkás, nem illett akkoriban efféle hóbortosság abba az elmara­dott porfészekbe. Apám js szemérmes volt, ő sem magáról beszélt, a bátyjára hivat­kozott, Sándorra, akinek gyerekko­Altatódal és Seduxen rában, harangozás közben a nyakára tekeredett a kötél, és felrántotta a gyermek nagybátyámat. De ő ügyes volt és bátor. Kiszabadította magát és tovább húzta a haragot. Később egy jégtáblán áLlva, több mint egy órát utazott a zajló hegyi patakban. Apám arra célzott, hogy nemrég én is eltűntem a patak jege alatt kor­csolyástul. nagykabátostul, de vala­hogy mégis partra evickéltem. Ami­kor hazamentem, kihámozott jéggé fagyott páncélomból és egy kutya­korbáccsal fél óráig vert, ijedtében. Aztán rumos teát adott, ágyba du­gott és azt mondta, ne haragudjak. Szeretete mindenkivel szemben egy­értelmű volt, mindenkit azzal kí­nált, amit ő is szeretett. Imádta az erős paprikát és Szuszi nevű farkas­kutyáját. Amikor evett, az állatnak is dobott egy-egy jó falatot, és hozzá egy darab erős zöldpaprikát. A ku­tya mindig prüszkölt, de nedves, barna szeme hűségesen csillogott. Apámnak is ilyen szép, nagy őzike­szeme volt, és olyan foga, mint a farkaskutyáé. A rumos teát is na­gyon szerette, ezért kaptam a verés után én is, mert engem is nagyon ^szeretett. Akkoriban, ha valakivel valami jót tett, még nedvesebb lett a szeme. Később, hogy öregedett, ha vele tettek jót, akkor könnyezett. Felnőttem, elkerültem szülőfalum­ból, ritkán találkoztunk. Hazaláto­gattam, az utcán találkoztunk, ke­gyetlenül fújt a szél, alig bírt vele, már nagyon sovány volt, külseje szegényes, sajnálatra méltó, mintha megrokkant volna. Fején ócska, nyűtt lapos sapka, levettem és mesz­szire hajítottam, fejébe nyomtam új kalapomat. Elvittem a boltba, mikor kijöttünk, mindene új volt. Bemen­tünk kedves kis kocsmájába, marha- pörköltet ettünk, savanyú cseresz­nyepaprikával, nagyfröccsöt ittunk, boldog volt, én is könnyeztem. Visz- szafelé a vonaton eszembe jutott, miként figyelmeztette egyszer hús­vét előtt anyámat, a gyerek nagyon kopott, így nem mehet locsolkodni. Akkor elvittek ugyanabba a ruhás­boltba, mintha a skatulyából húztak volna ki, díszzsebkendőm is volt. Klein Marci bácsi, a boltos, egy nagy könyvbe felírta az egészet. Nagyszombaton, a feltámadási me­netben teld torokkal énekeltem anyámmal az alleluját. Szeme ott lebegett előttem a vo­nat félhomályában, lassan elnyo­mott az álom. Másnap az értekezle­ten éppen én beszéltem. A titkárnő elém tett egy cédulát: „Édesapja éj­szaka meghalt, most telefonált az öccse ...” — Az öntudat, elvtársak... — folytattam gépiesen, és a sós víz el­mosta a cetlin a betűket. Anyám tíz év múlva halt meg. Mentem be a szerkesztőség forgó­ajtaján, a portás köszönt és azt mondta: — Őszinte részvétem, szegény mama ... reggel hatkor telefónált a nővére. Állva halt meg, a tűzhely mellett... A tüzet körülültük, az édes illatú kukorica pattogott, ropogott, gyűlt a vájdlingban, sokan voltunk. Nagy passzió az ilyesmi, alig lehet kivárni a végét. Mégis a legnagyobb öröm nálunk a vasalás volt. A faszenes, parazsas vasalót is rámbízta anyám. Kiküldött az udvarra, lehasaltam, fújtam a parazsat, aztán himbáltam nagy ív­ben jobbra-balra. Amikor fehéren izzott, visszavittem. A tiszta ruha vasalt, friss szaga elhódított, anyám szép althangon énekelt: „... Udva­runkban van egy kerek halas­ztó...” A mi udvarunkban csak fű nőtt. És egy nagy öreg eperfa bólogatott, de én elképzeltem a halastavat, amelyben puszta kézzel fogom a ha­lakat és rakom anyám fazekába, és akkor nem kell szegénynek annyit dolgoznia, csak főzzük, sütjük a jó halat, utána epret szedünk és eszünk, és mindannyian énekelünk: „ ... Abban fürdik három fekete holló...” Hárman voltunk testvérek, igaz, az öcsém szőke, de hát mit számí­tott az? Elaludtam, és távolról hallottam anyám szép hangját. Mindig elalud­tam, édes szívvel, pedig a dal nem is nekem szólt, öcsém egyéves volt, én hat. Öt is rámbízták, ringassam álomba. Kegyetlen volt és zsarnok, sírós. Hiába raktunk lepedőt, taka­rót a szoba ablakára, a hűs sötétben sem aludt. Amikor már nem bírta, bejött a konyhából anyám és éne­kelt neki. Én azonnal álomba anda- lodtam, az öcsém csak figyelt nagy kék szemével és hallgatott. Mostanában rosszul alszom, az orvos Tardylt írt fel, és nappali kí­sérőnek Seduxent. — Nem lehetne altatódalt? — kér­deztem. Az orvos intelligens fickó, egy szót sem szólt, pedig sokan áll­tak kívül is a fehér ajtón. (suha)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents