Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-24 / 143. szám

< 1969. JÚNIUS 24., KEDD ‘hegyei yílWflD 5 Bevált a rotációs kasza Százból tíz Apujoii Mind több öntözött legelő­vel rendelkezik a Kiskunsági .'Állami Gazdaság is. A beta- ; kari tás korszerűsítése azonban ;gondot okoz: ezen igyekezett ■segíteni a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár, egy új típusú kasza megalkotásá­val. Az úgynevezett rotációs ka­szák sorozatgyártása röviddel ezelőtt kezdődött. Eddig szá­zat adtak át a kereskedelem­nek. A praktikus gépújdonsá­gok iránt mindig is érdeklődő gazdaságvezetők tizet nyom­ban megvásároltak, s ezekben a napokban rpár a rotációs kaszák vágják az öntözött le­gelők dús füvét. . Fekete Mihály, az egyik ka­szás — őt ábrázolja képünk — így nyilatkozott az új gép­ről: — Lassúbb, mint a legjobb nyugati kaszák, de van egy olyan tulajdonsága, amely mégis azök elé helyezi. A te­rep egyenetlenségei nem te­szik tönkre. Ha vasdarab ke­rül más kaszák elé, azonnal törnek. Ez kidobja a követ, vasat, minden baj nélkül. Tálay Ferenc, a gazdaság üzemmérnöke elmondta, hogy rövidesen olyan rotációs ka­szákat is vásárolhatnak majd, ^melyek a munkagép előtt és oldalt helyezkednek el. Ezek­kel akár lucernát is vághat­nak: a vontató kereke nem töri a kasza előtt a takar­mányt. A mostani konstruk­ciót inkább csak fű vágására használják. — A svájciak „bérelték” ki Bugacot az idén. Ebből az országból érkezik idén ide a legtöbb turista. Hétfőn kö­szöntötték Bugacon az ezre­dik svájci vendéget. £ OSTABONTÁS ,Kis" szabálytalanság E hó 5-én történt: A gáztűz­helyem bekapcsolására megje­lent a szerelő. A munka elvég­zése után jegyzőkönyvet Íratott velem alá, majd eltávozott. Ki­kísértem, és már az utcán megkérdezte, mikor adtuk be az igénylést. — Május 28-án — feleltem. — Akkor 40 Ft sürgősségi díjat kell fizetni — csattant fel a szerelő hangja. Csekket vagy utalványt nem adott. Kételyeim vannak a pénz jogosságát illetően. Bodor Józsefné Abony IV., Tószegi út Fővárosi Javító-szerelő Vál­lalat megyei szolgálata, dr. Fi- lippovics Károly: — A gáz bekapcsolásakor sürgősségi felárat akkor szá­mítunk, ha ügyfelünk külön kéri, hogy a 21 napos határ- i időtől eltérve, hozzá soron ki- j egy úttal kapcsolunk be több tűzhelyet. A panaszos véletle­nül beleesett egy ilyen útba, pár nappal kérvénye benyúj­tása után. Jogtalanul járt el szerelőnk, amikor ebben az esetben sürgősségi felárat kért. Figyelmeztetésben részesítjük, és a panaszostól elnézést ké­rünk. Az ajándék-könyvsorsjegyek húzása A Liszt Ferenc téri Könyv­klubban. vasárnap tartották az ünnepi könyvhét ajándéksors­jegyeinek húzását. A főnyereményt, a Skoda szeménygépkocsit a XV. osz­tály 19 724-es számú sorsjegy tulajdonosa nyerte. A hatezer, illetve az ötezer forint értékű IBUSZ-utazásban a XIII. osz­tály 13 114 és a XI. osztály 17 748-as számú sorsjegy tu­lajdonosa vehet részt. Sztár típusú tévékészüléket a VII. osztály 10 827-es és a VII. osz­tály 17 026-os, Calypso magnó­készüléket a IV. osztály 1268- as, az I. osztály 12162-es és IX. osztály 1259-os számú sorsjegy nyert. Az említetteken kívül kisor­soltak 15 630 egyéb nyere­ményt, összesen 597 000 forint értékben. A nyereményjegyzé­ket június 27-től valamennyi könyvesboltban meg lehet te­kinteni. Tudni ülik, hogy mi illik AZ ÜDÜLÉS Az üdülés illemtanának alapvető tétele, hogy semmi olyat nem illik tenni, ami üdülőtársunkat zavarja, ide­gesíti, bántja. Az üdülés il­lemtana tehát az alkalmaz­kodás illemtana. Hol akkor az üdülés, a pihenés? Az al­kalmazkodás nemcsak azt je­lenti, hogy mi alkalmazko­dunk másokhoz, hanem azt is, hogy mások alkalmazkod­nak hozzánk. Aki nem tud, vagy nem akar alkalmaz­kodni, semmi esetre se men­jen közösségbe üdülni. Rágyújtani egy olyan asz­talnál, ahol valaki étkezik, csak akkor lehet, ha erre en­gedélyt kértünk. Amikor asz­taltársunk befejezte étkezé­sét, minden további nélkül lehet dohányozni. Általános jelenség hogy az emberek jó része megválto­zik, athint beteszi lábát az üdülőbe. A baj az, hogy hát­rányára változik meg. Ä fér­fiak lehúzzák ujjúkról a jegy­gyűrűt, a szende kislányok démonnak maszkírozzák ma­gukat és tisztes családapák úgy viselkednek este a sétá­nyon, mint a huligánok. A fér­fiak hevesen és felelőtlenül udvarolnak, a lányok és asz- szonyok meg- udvaroltatnak maguknak. Pedig nem az üdülő az alkalmas hely a kép­zelt és valódi béklyók leve- tésére. Alaptételnek elfogadhatjuk: a legnagyobb üdülési illetlen­ség — a jelvágás. A felvágás, amely az apró füllentésnél, a kis szépítésnél kezdődik és szélhámossággal végződik. A szórakozásnál, játékoknál ügyeljünk arra: nem illik senkit olyan társasjátékra kényszeríteni, amihez nin­csen kedve és nem illik olyan társasjátékot játszani, amely I BALESETEK A HÉT VÉGÉN Gyorsan hajtott — házfalnak rohant vül menjünk ki. Munkamód­szerünk: egy-egy terület igé­nyeit összegyűjtve, lehetőleg Nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette autóját Örkény határában Sproch Jokim jugoszláv ál­lampolgár, s elgázolt egy kivi- lágítatlanul közlekedő kerék­párost, Kévés János, a kerék­EZÜSTBEVÁLTÁS! Július 7-től piaci napokon 8-tól 13 óráig a Nagykátai Kiosz helyisegében (mozi mellett) VÁSÁROLUNK ezüst-tárgyakat, tört-, hulladék ezüstöt a legmagasabb napi áron. Állami Pénzverő Budapest pár vezetője súlyosan megsé­rült. Dunakeszi közelében gyorsan hajtotta autóját a 36 éves Fel- sővályi György és felborult. Az autóvezető súlyosan, 32 éves felesége könnyebben megsérült. Nem adita meg az elsőbbsé­get autójával Szentendrén Bukovics Béla Géza, s össze­ütközött egy motorossal. A 22 j éves Jakubács István motor- i vezető és utasa, a 20 éves Fe- I kete Mária könnyebben meg­sérült. A szabálytalankodó autóvezetőt már ma bíróság elé állítják. Figyelmetlenül vezette mo­torkerékpárját Örkény köze­lében Balogh Géza, s karam­bolozott egy autóval. A moto­ros súlyosan megsérült. Érden gyorsan hajtott mo­torjával Csikós Lajos, s elgá­zolta Jurás László 69 éves nyugdíjast, aki féktávolságon belül lépett járműve elé. A gyalogos könnyebben, a mo­torvezető súlyosan, utasa a 21 éves Lukács István pedig könnyebben megsérült. Kerepesen nagy sebesség­gel vezette autóját Szigeti Gé­za, egy kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, lesod­ródott az útról, s nekirohant egy ház falának. Az autó két utasa, a 49 éves Martinecz Mátyás és az 56 éves Párvi Jó­zsef súlyos sérülést szenve­dett. alkalmas arra, hogy bárkit is nevetségessé tegyen. Az üdülő szobájában nem illik rendetlennek lenni és nem illik saját holminkkal szobatársunk fekhelyét, a bú­torokat elfoglalni és a szek­rényben és polcokon sem il­lik nagyobb, több helyet igénybevenni, mint amennyi bennünket megillet. Aki horkol, ne üdüljön? Ez igazságtalan lenne, de az is igazságtalan, hogy egy hor­koló szobatárs tönkreteheti más, sőt mások üdülését. Ügy illenék, ha a horkolók be­jelentenék ezt a szokásukat az üdülő vezetőjének és közös szobát kérnének. Más holmiját ne használ­juk az üdülőben sem; legyen az ruhadarab, szappan, bo­rotvapenge, vagy törölköző. F elháborítóak az üdülök strandjainak hangszórói. Mi jogon meri rákényszeríteni sa­ját lemezízlését valaki sok száz pihenni vágyó emberre? Még valamit: Az üdülőben még inkább nem illik a fel­tálalt ételeket megszagolni és nem illik gusztustalan meg­jegyzéseket tenni még vicc­ből sem. ÚJ JÁRAT Magyarkút üdülőtelep két kilométerre esik Verőcétől, s eddig, a nehéz csomagokkal érkezők is gyaloglásra vol­tak kárhoztatva; semmilyen közlekedési eszköz nem állt rendelkezésükre. A verőcei ta­nács, és a MAVAUT között azonban most megegyezés született: szombatonként két, vasárnaponként négy autóbusz viszi oda—vissza az utasokat. Ezzel a kocsik biztosítják azt is. hogy a kismarosiak szin­tén kényelmesen feljussanak Magyarkútra, a buszjárat őket is bekapcsolja a forga­lomba. „Haver“ a kedvenc Nagykőrösön, az állami gaz­daságban működő lovaglóisko­lát nemcsak a helybeliek, ha­nem a városba érkező hazai és külföldi turisták is szí­vesen veszik igénybe. Az ál­lami gazdaság méneséből ki­válogatott hátasok közül leg­többen „Havert” kedvelik. Jól irányítható, és engedelmesen követi lovasa parancsait. HÍREK + HÍREK -h HÍ RE K +HÍREK 4-HÍ RE sr HÍREK + HÍREK+HÍREK+RÍREK + HIRE] K + HÍREK + HÍREK + HÍREK+HÍREK+ H) MA, 1969. június 24., kedd, c1. Iván napja. A nap kél: 3.47, nyugszik: 19.46 órákor. A hold kél: 13.30 órakor. Várható Főként nappali felhőképző­dés, egy-két helyen fellépő záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. Enyhe éj­szaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 folt között. — SZOT-küldöttség uta­zott a Szovjetunióba, Gás­pár Sándor vezetésével. — Versennyel zárult teg­nap Vácott, a Pokol-szigeten az úttörő repülő-, hajó- és rakétamodeliezők táborozá­sa. — Ä július 5-i nemzetkö­zi szövetkezeti nap jegyében tartotta tegnap ülését az Or­szágos Szövetkezeti Tanács. — Egy szabálytalanul ka­nyarodó személygépkocsinak ütközött Budapesten, a XVII. kerületben, a Pesti út és a Zrínyi utca keresztező­désében Velkei Sándor 32 éves tápiószelei lakos motor- kerékpárjával. Velkei. súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. — Szabálytalan tüzelés kö­vetkeztében kigyulladt va­sárnap délután Dunakeszin, az Alagi Állami Gazdaság területén a Budapesti Talaj­javító Vállalat nyolcszemé­lyes lakókocsija. A tüzet a váci tűzoltóság oltotta el. Az anyagi kár 29 ezer, a meg­mentett érték 50 ezer forint: • • Ütvén éve történt 1919. június 24-én a Munka­ügyi és Népjóléti Népbiztosság táviratban értesíti a Gödöllői Járási Direktóriumot, hogy a péceli Fáy kastélyt augusztus 20-án az Országos Gyermek- üdültetési Hivatal rendelkezése alá helyezi, kezdetben gyerme­kek nyaraltatására íogják fel­használni, majd később epilep­sziás gyermekeket fognak el­helyezni benne. A Községi és Közegészség- ügyi Munkások Országos Szö­vetségének jegyzői szakosztá­lya Kun Mórt és Lendvai Kál­mánt a járási direktóriumhoz rendeli be. Kun Mór, Kun Béla népbiztos édesapja. (A Monori járási Direktórium irataiból.) A Tápiósági Direktórium egyik tagja Kun János tisztsé­géről lemondott, mivel a Bel­ügyi Népbiztosság politikai osztályán nyomozó lett. Direk­tóriumi helyére Kiss Sándor asztalost választották meg. A ceglédi városparancsnok­ság a ceglédi munkásgárdák működését beszüntette. — A váci szocialista brL gádvezetők klubjába szerdán délután 5 órakor Lehotka Gábor orgonaművész látogat el. — ABC — virágokkal. Gö. döllőn, a fonsz 53-as számú ABC-áruháza előtt hétfőn délután megkezdték az üz­let előtti tér parkosítását az áruház dolgozói. A palántá­kat a vevők hozták. — öregek napját tartott a nagykovácsi Vörös Hajnal Ternjelőszövetikezet. A szál piros szegfűn túl a tizen­nyolc 19.57-es alapító tag 500—500 forint jutalmat is kapott. — A szombati, évszakhoz képest hűvös, esős idő során a legtöbb csapadék Szege­den, Kecskeméten és Gödöl­lőn hullott: 17 milliméter. — Országos állat- és ki­rakodóvásárt tartanak ma T ápiógyörgyén. Amerikai „farmertanulók“ Monoron A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO: 8.15: Dvorzsák: IX. Újvilág szim­fónia. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Bástyasétány 77. Részletek Eise- mann—Dalos operettjéből. 10.05: Város esti fényben. 10.25: Rossini: Otelló. Háromfelvonásos opera II. és III. felv. 11.47: Népdalok. 12.20: Ki nyer ma? (élő) Játék és zene tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Törvénykönyv. 14.00: A MRT Gyermekkórusa énekel. 14.07: Diákkönyvtár magnószalagon. 15.10: Kóruspódium. 15.22: Mágnás Miska. Részletek Szirmai—Gábor operettjéből. 16.05: Könnyű szim­fonikus zene. 16.34: Dalok. 17.05: Közös felelősség. Pálos Tamás írá- rása. 17.20: Horváth Lajos népi ze­nekara játszik. 17.38: Örök szép áriák — V. 17.58: Gép és ember a földeken. Dokumentumműsor. 18.28: Könnyűzenei híradó. (Ism. holnap Kossuth 8.15-kor). 19.25: A Szabó család, (holnap a Kossuth rádión 11.20-kor ism.) 12.55: Nóta­csokor. 20.36: Kozmosz. Tudomá­nyos magazin. 21.04: A Rádió le­mezalbuma. 22.45: Változott egek­ben. Könyvismertetés. 23.00: Pa­tentee. Részletek Sullivan ope­rettjéből. 0.10: Tánczene. PETŐFI RADIO: 10.00: A zene hullámhossszán. 11.45: Építőkövünk a vörös mész­kő. 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Bolgár művészek operafelvételei­ből. 14.00—18.00: Randevú kettőtől hatig... 18.10—19.27: Fiatalok hul­lámhossszán. 19.37: Kijevi klubok­ban. Jegyzet. 19.52: Jó estét, gye­rekek. Az elveszett kiskacsa. Fran­cia népmese. 20.25: Üj könyvek (ism.) 20.28: A Pro Arte vonósné­gyes játszik. 21.02: Tündérkert I. r. 22.00: Tánczene. 22.45: Dvorzsák: Ruszalka — Finálé. 23.10: Francia kamaramuzsika. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Magyar szerzők művei. 19.19: Mu­zsikáló könyvek. Toye: Rossini. 20.24: Glazunov: Raymonda balett­szvit. 20.52: Goar Gáspárján és Waldemar Kmett énekel. 21.26: A jazz kedvelőinek. 21.46: Virág End­re orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Csak gyere­keknek ! l. Kozmikus hajótest (len­gyel bábfilm). 2. Cirkusz, (szovjet rajzfilm). 3. Gitár (lengyel kis- film). 18.45: Reklámműsor. 18.50: Esti mese. 19.00: Banda Ede gor- donkázik. 19.30: Nők félórája . . . Riporter: Molnár Margit. 20.00: T\-híradó. 20.20: Mi történt a Bankgasse-ban? Századunk XII. rész. 21.20: Manfred Mann-show. 21.40: Az öltözködés művészete. III. Divat a lovagkorban. 22.00: Tv- híradó. — 2. kiadás. Az amerikai Minnesota ál­lam mezőgazdasági szakközép- iskolájának ,25 tagja néhány- napos tanulmányi kirándulás­ra hazánkba érkezett. Elláto­gattak a Monori Állami Gaz­daság szarvasmarha-tenyész­tő telepére is, ahol Ihász László üzemegységvezető ka­lauzolta a vendégeket. Sátrak A Kelet-bükki Állami Erdőt gazdaság hetvenezer hektáros erdőségeiben több mint félszáz táborozóhelyet jelöltek ki. Az első csoportok hétfőn érkezt tek: megkezdődött a táborvet rés a Csanyiki- és Garadna- völgyben, valamint a miskolc —tapolcai üdülőhely közelében kijelölt területen. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat Dunántúli Üzemvezetősége segédmunkáso­kat mélyfúrási — terepi — munkára felvesz. Havi kereseti lehetőség 2200 — 2400 Ft. Csa­ládlátogatás címén havonta 1 alkalommal díjtalan, a továb­biakban kedvezményes utazta­tást térítünk. Jelentkezés: Mély­fúró. Várpalota.

Next

/
Thumbnails
Contents