Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-19 / 139. szám

1969. JÚNIUS 19.. CSÜTÖRTÖK ;,“:kJŰí4íw A ROYAL VENDÉGE A szívsebész Illusztris lakója van a Royal Szállónak: Budapesten tar­tózkodik Christian Barnard, a fokvárosi Groote Schuur kórház világhírű szívsebésze. Foto: Szigetfü Christian Barnard profesz- szor, a fokvárosi Groote Schuur kórház szívsebésze, aki a világon első ízben hajtott végre emberen szívátültetést, szerdán előadást tartott a Ro­yal Szálló különtermében, a Nemzetközi Atamenegia Ügy­nökség konferenciáján. A professzor ismertette a Szívátültetések másfél éves történetét, hangsúlyozta, hogy e fontos műtétek lebonyolítá­sa mór megoldottnak tekint­hető. A betegek viszonylag gyorsan gyógyulnak. Eddig öt szívátültetést hajtott végre, páciensei közül hárman élnek. Blaiberg már másfél éve él új szívével, s igen jól érzi magát. Egy másik betege, akin ezelőtt^ kilenc, hónappal . haj­tott végre szívátültetést, most már sportol, elsősorban teni­szezik. Betegeit, köztük Blai- berget is, három hónapig ke­zelték hagyományos módsze­rekkel a szívátültetés előtt, eredménytelenül. Ma még a legjelentősebb probléma az, hogy a szerve­zetet alkalmassá tegyék az idegen szív befogadására. Már előrehaladtak azok a kísérletek, amelyeknek se­gítségével az eddiginél ha­tékonyabban csökkenthe­tik az úgynevezett anti- testecskék vándorlását az átültetett szív felé, s ha ezt a kérdést sikerül megoldani, úgy a szívátültetés műtétjének kockázata alig fog különbözni bármely más mű­tététől. Hasonló problémát kell megoldani például a máj és a vese átültetésénél is, bár a szervezet reakciója a jelen­legi szervátültetések közül a szívátültetésnél a legnagyobb. További fontos feladat, hogy pontosan felismerjék az anti­testecskék mozgását, vagyis azt, hogy a szervezet milyen mértékben igyekszik kivetni magából az idegen testet. En­nek többféle ismérve van, bár nem mindig lehet teljes biz­tonsággal megállapítani, hogy a szervezetben tapasztalt egyes jelenségek összefüggés­ben vannak-e a szervtáültetés- sel, vagy attól függetlenek. Ha a szervezetben az ide­gen test kivetésének fo­lyamata megindul, az többnyire a gyulladások­hoz hasonló jelenséggel jár. Emelkedik a hőmérséklet, nő a pulzusszám, néha puffadá­sok, ödémák keletkeznek. Ál­talában enzimek is felszaba­dulnak és a véráramba ke­rülnek. Ilyenkor a legfonto­sabb feladat az, hogy a szer­vezet reakciójának visszaszo­rítására a megfelelő szerek­ből az optimális adagot ad­ják a betegnek. Akár kicsi, akár túlméretezett az adag, mindenképpen ártalmas. A legintenzívebb immunszup- resszív kezelést a műtét utáni első két hétben kapja a be­teg. A professzor ezután etikai kérdéseket elemzett. Hangsú­lyozta, hogy a szívátültetés sem az újszíves beteg, sem a donor szempontjából nem üt­közik az orvosi etikába. Ide­gen szervet csak a halott em­ber szervezetéből szabad el­távolítani, s hogy a halál be­állt-e, azt ideggyógyászok és idegsebészek közreműködésé­vel állapítják meg. Mivel a szív az ember halála után még egy-két órával is életképes, embe­ri életet lehet vele meg­menteni. A máj és a vese ugyancsak túléli az embert, így a halál SZIVES FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK elsőrendű gyártmányainkat: egy- és három­fázisú motorok (leadott teljesítmény: 60 W-tól 3000 W-ig), szellőzők, villamos háztartási készülékek. Kaphatók a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat megyei szaküzleteiben IPARI MŰSZERGYÁR, IKLAD beállta után is át lehet eze­ket a szerveket ültetni. A professzor elmondotta, hogy a szervátültetések szem­pontjából is nagy a jelentő­sége a nukleáris technikának, a sugárzásos kezelésnek. Az előadás után a konferen­cia résztvevőinek számos kér­désére válaszolt Barnard pro­fesszor. Mindent tud Éghetetlen celluloid A mannheimi (NSZK) Schüdkröt cég szabadalmaz­tatta az éghetetlen celluloidot. Ez az anyag melegen és hi­degen egyaránt hengerelhető vagy sajtolható, vágható, for­gácsolható, acetonnal ragaszt­ható, stb. Az új műanyag a tortutit nevet kapta. TUDOSITOVERSENY T ápiógyörgye-Dunaharaszti-Aszód Tudósítóversenyünk értékelése 10 naponként történik és minden dekádgyőztes 300 forint jutalomban részesül. A hó végén a 200 forintos vigaszdíj is gazdára talál. A tudósítóversenyben a frisse­ség, a gyorsaság és az ötletesség dönt. Bartók és Kodály ólma Tá- piógyörgyén is valósággá vált. A Jászsággal határos kis köz­ség művelődési házának zene­iskolájában bizonyította ezt a vizsgahangverseny. 17 növen­dék adott számot tudásáról, Laszkovits Franciska tanítvá­nyai. A györgyei gyerekek Ko­dály, Bartók, Bach és Mozart muzsikáját szólaltatták meg. S a gyermekhangversenyt a művelődési ház igazgatónőjé­nek, Csabafy Enikőnek szava­lata vezette be, Illyés Gyula egyik zeneszerető versét tol­mácsolva. — as — A ráckevei járás legnagyobb községéből, a 17 ezer lakosú Dunaharasztiból jelentjük. A közeli napokban adták át ren­deltetésének a több százezer forintos orvosi rendelőt; be­fejeződött a Bezerédy utca építése: 543 folyóméter szilárd burkolatot kapott; s befejezés előtt áll a kilencmillió forintos nyolc tantermes, napközi ott­honos, konyhás gimnázium építése, melynek valóra válá­sához a környező községek is hozzájárultak. Ősszel már tan­évnyitóra kerül sor az új gim­náziumban. Dr. Biró Gábor A budapest—hatvani ország­út mellett, Aszód előtt, a Pe- tőfi-forrásnál, a csintoványi csárda helyén italmérő pavi­lont nyitott a Túrái Földmű­vesszövetkezet, ahol az ország­út vándorait sült hal, tsz-bor és habzó sör várja. Csiba József HÁZUNK TÁJA A legyek, szúnyogok, rovarok irtása ROVATUNKAT OLVA­SÓINK KÉRÉSÉRE INDÍTOT­TUK. KÉTHETENKÉNT, CSÜTÖRTÖKÖN, AKTUÁLIS TANÁCSOKKAL SZERET­NÉNK SEGÍTENI A TELEK- TULAJDONOSOK ÉS A KIS­KERTEK ÁPOLÓINAK MUNKÁJÁT. KÉRJÜK, ÍR­JÁK MEG, MIRŐL SZERET­NÉNEK TÁJÉKOZÓDNI, MI­RE KIVÁNCSIAK? „Hatásos és egyénileg is kapható szúnyog, és légyirtó, illetve riasztószerre lenne szükségünk" — írja Tislér Fe­renc, Bugyi községből. A tájé­koztatásra a Pest megyei Jár­ványügyi és Közegészségügyi Állomástól dr. Balogh Györ­gyöt kértük meg. — A légyinvázió elleni leg­fontosabb védekezés a meg­előzés. Az úgynevezett te­nyésztőhelyek (trágya, sze­méttelepek stb.) zárt kezelése, az istállók takarítása, és így tovább. Az irtásra kiválóan alkalmas a kifüggeszthető, csalétkes ferrotox lap. Három darab ára: 3,65 forint. Ugyan­így az aerosolos palackok, mint a chemotox palack is. Ára: 24 forint 70 fillér. — A szúnyogok ellen lakás­ban védekezhetünk szúnyog­hálóval és riasztószerekkel. Például a Moszkitó krém, tu­busonként 4,40-be kerül. Hasz­nálhatók az aerosolos palac­kok is. — Vizek mentén repülőről és hajóról permetezik a szú­nyogtelepeket. Ugyanezt kicsi­ben, a kertekben, nem lehet megoldani ? — Az effajta permetezés rendkívül veszélyes a méhek és háziállatok miatt. Mérgező szerekről van szó. Ezért az összes helyi adottságot meg kell vizsgálni, ehhez szakem­berek kellenek. Azt tanácso­lom az olvasóknak: keressék meg a járási, vagy városi köz­egészségügyi csoportot, s tőlük kérjenek segítséget. A levél­írót rövidesen felkeresi egyik szakemberünk és segíteni fog a speciális védekezésben. A növényvédelem aktualitá­sairól Winkler István, a Pest megyei Növényvédő Állomás főmérnöke tájékoztat: — Legelőször az óvórend- szabályok betartására hívom fel a figyelmet. A növényvédő szerek dobozain látható egy „k”-jeLzés. Ez azt jelenti, hogy az utolsó kezelés után hány nappal lehet a termést leszed­ni. Az egyes szerek k-ideje különböző, ezért kombinált alkalmazásnál a leghosszabb k-időt kell figyelembe venni. — A csapadékos időjárás hatására számítani lehet a va- rasodás megjelenésére az al­ma- és körtefákon. Ellene az Orthocid 50 0,2 és a Zinét 80 0,3 százalékos oldatával véde­kezhetünk. A k-idő 30, illetve 21 nap. Egyszázalékos bordói- lével is permetezhetünk, 14 napos a várakozási idő. — Aktuális a szőlőpero- noszpóra elleni védekezés. Bordóilé egyszázalékos, a réz- oxicloridok félszázalékos ol­datával, vagy Orthocid 0,3-es oldatával. Ez utóbbit homokos alföldi területeken és virág­zás után nem javaslom. Véde­kezzünk a szövőlepke, a pajzs- tetű és az almamoly ellen is. K+HÍREK+HÍREK -P HÍREK + HÍREK + Hl TŰI A , 1969. június 19., csü­törtök, Gyárfás napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.45 órakor. A hold kél: 7.36, nyugszik: 22.51 órakor. Nyugatról felhösödés, több­felé zápor, zivatar. Fokozato­san megélénkülő, helyenként megerősödő és délkeleti, délire forduló szél. A nappali felme­legedés gyengül. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet álta­lában 22—27 fok között. — Megyei tanácstag foga­dóórái. Czapp Miklós ma délután 14 órától 16 óráig Gombán, 16 órától 18 óráig Káván tart fogadóórát. — A váci Fehérek temp­lomában péntek este 7 óra­kor orgonaestet tart Lehot- ka Gábor. — Véget ért a nemzetközi alkoholellenes konferencia. — Figyelmen kívül hagy­va a piros lámpa jelzését kedd délután Budapesten, a Május 1 út és a Kacsóh Pongrácz út kereszteződésé­nél Hajdú Imre 46 éves gép­kocsivezető, gyáli lakos egy 55-ös autóbusszal egy szabá­lyosan közlekedő 25-ös vil­lamossal ütközött össze. — A Pest vidéki Gépgyár esztergomi telepén 300 sze­mélyes fürdőt építenek, mely augusztusra készül el. • • Otvcn éve történt 1919. június 19-én Újpest vá­ros Munkástanácsa önálló mű­velődésügyi osztályt szervezett. A közoktatásügyi népbiztos művelődésügyi megbízottakká Illés Bélát és Desbry Károlyt nevezte ki, akik működésüket megkezdték. Ezzel Újpest vá­ros Pest vármegye művelődés­ügyi osztályától függetlenül in­tézte a város művelődésügyét. A szerdai pártnapokon Duna- harasztin Tatár Gyula, Kistar* csán Szaton Dezső tartott elő­adást. Törökbálint községben több udvarban sertéspestis lépett fel, a körállatorvos a csorda kihajtását beszüntette. Az Ürö­mi Községi Munkástanács ülé­sén Schuck Jakab intézőbizott­sági elnök bejelentette és java­solta, hogy az élelmiszeruzso­ra és a csempészés megakadá­lyozása végett szükséges lenne a Vörös Őrség felállítása. A munkástanács az őrség felállí­tását határozatbag jóváhagyta, de az őrség tagjaiul csak hely­belieket kívánt alkalmazni. — Cseterki Lajos kétna­pos látogatást tett Tolna me­gyében. — Ilku Pál művelődésügyi miniszter tegnap a Zrínyi Nyomdába látogatott. — Ülést tartott az ország- gyűlés kulturális, szociális és egészségügyi bizottsága. — Szeszélyes területi el­oszlásban hullott kedden a csapadék országszerte. Gö­döllőn 16 milliméteres esőt mértek. — Becsületbüfék. Az Egye­sült Izzó váci tv-képcső- és alkatrészgyárában becsület­büféket nyitottak a szocia­lista brigádok. — A vasárnapra tervezett monori országos állat- és ki-* rakodó vásár elmarad. DOMSOD i tiíu moiián Oklevél az elsőnek A napokban került sor me­gyénk termelőszövetkezetei ta­valyi évi gazdálkodási ered­ményeinek értékelésére. Az elsőség a dömsödi Dózsa Tsz tagságáé: s méltán, mert amíg az 1967-es évet 13 mil­lió forintos bruttó termelési értékkel zárták, a tavalyit már 17 millióval. Szerda délután került sor az első helyezettet megillető ok­levél, s a 15 ezer forintos ju­talom átadására. Az ünnepsé­gen megjelent Dobrai Lajos, az MSZMP járási bizottságá­nak első titkára, dr. Pénzes János, a Pest megyei Tanács vb-elnökhelyettese, dr. Kecs­keméti Lajos, a Dél-Pest me­gyei Mezőgazdasági Termelő­szövetkezetek Területi Szö­vetségének elnöke és a járási, valamint a helyi társadalmi szervezetek képviselői. A tsz tagsága a megyei ver­seny első helyét azzal érte el, hogy az új gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségeket a maximális mértékben hasz­nálta ki, s egyben lefektette az alapjait a korszerű szarvas- marha- és juhtenyésztésnek. Amerikai újságíróitok Budapesten A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Don Juan. Részletek Mozart operájából. 9.00: Krimi és valóság. II. r. (ism.). 9.25: Kedvelt régi melódiák. 10.05: A Postások Szim­fonikus Zenekarának és a Vasas Művészegyüttes Énekkarának hangv. (ápr. 18. hangv. felvétele.) 12.20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben (élő). 12.30: Me­lódiakoktél. 13.40: Nyár a Velen­cei-tónál. Riport. 14.00: Szabó Fe­renc: III. szonáta (Szűcs Loránz zongora). 14.20: Fényes Szabolcs operettjeiből. 15.10: Csak öregek­nek! Balia Anna műsora. 16.05: Bartók: II. zongoraverseny. Gabos Gábor és az MRT szimí. zkr. Vezé­nyel: Lehel György. 16.38: Argirus királyfi és Tündérszép Ilona. 17.05: Titkos háború. V. rész. 17.25: Szö­rényi Levente táncdalaiból. 17.35: Nyitott stúdió. 18.00: Operacsilla­gok — operaslágerek. (Szombaton a Petőfi rádióban 16.19-kor ism.) 18.30: Népdalcsokor. 19.22: Herbert von Karajan operettfelvételeiből. 20.04: Iliász. Homérosz époszának rádióváltozata. 21.20: Zeneművé­szeink reflektorfényben. 22.15: A Maghreb prófétát keres. IV. rész. 23.05: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik, Kemenes Sarolta és Csőr József énekel. 23.45: Bar­tók: Négy magyar népdal. 0.10: Tánczene. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Magánvélemény — köz­ügyekben. 12.00: Mozart-művek. 13.05: Miskolci stúdiónk jelentke­zik. 13.20: Mignon. Részletek Tho­mas operájából. 14.00—18.00: Kettő­től hatig . . . 18.10: Kotlári Olga vi­rágénekeket énekel. 19.00: Beetho­ven: II. szimfónia (Berlini Filh. zkr. Vez.: H. von Karajan). 19.32: Vendégségben Fekete Gyulánál. Kelemen Kata műsora. 19.52: Jó estét, gyerekek! Cirmos és Thé- Ba, a gőgös sziámi cica. Francia mese. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Ritmusturmix. 21.00: Csatári Dániel: Forgószélben. Könyvismer­tetés. 21.10: Népdalok, néptáncok. 21.45: Ki nevelje Melittát? Riport. 22.00: Könnyűzene. 23.10: Wagner: A walkiir — zárójelenet. 23.49: Filmzene. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Dalok. 19.21: A dzsessz kedvelői­nek. Victor Feldmann együttese játszik. 19.36: Versenyművek. 20.50: Etel Sussmann énekel. 21.05: Pó­dium 69. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Mankó nél­kül. Riportfilm. 18.25: Reklámmű­sor. 19.30: Machalia Jackson éne­kel. 18.40: A világ lapjaiból. 18.55: Esti mese. 19.05: Idegenvezető ke­restetik. II. Vetélkedő. 21.10: Egy héttel a Kék fény után. Riport. 21.20: A postaláda. 22.25: Tv-hír- 1 adó — 2. kiadás. A Budapesten tartózkodó 75 amerikai újságírónő most európai körútja so­rán fővárosunkkal ismer­kedik.

Next

/
Thumbnails
Contents