Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
1969. JÜNIUS 15., VASÁRNAP-35 százalék A Német Szövetségi Köz- , társaságban több intézet és I szervezet közös kutaitások révén kimutatta, hogy a világon az évi növényi termés egy- harmada mindig tönkremegy. A kutatók megállapítása szerint a világ termésének 35 százalékát már előre le kell írni. Ebből a 35 százalékból mintegy 14 százalék veszteséget a különféle növényi kártevők okozzák, 12 százaléknyi ter- ; mést a növényi betegségek ! pusztítanak el, további 9 szá- 'zalókot pedig a gyom tesz tönkre. Gyémántexport India az 1967—1968. években 150 millió rúpia értékű gyémántot exportált. Ez háromszorosan felülmúlja az ország 1965—1966. évi gyémántkivitelét. If jodó világ A legújabb adatok szerint az öt-huszonnégy éves korú -fiatalok száma Ázsiában 750 ■millió, Afrikában 102 millió, (Latin-Amerikában 89 millió, Észak-Amerikában 65 millió, Európában pedig 135 millió. Kóbor „sarok" A tudósok megállapították, hogy az Északi-sark helyváltoztatásának évi átlagsebessége 11 centiméter. A pólusok eltolódásának problémájával foglalkozó szovjet kutatók véleménye szerint az Északi- sark legutóbbi 60 esztendőben az említett átlagsebességgel Labrador irányában tolódik el. Tisztázatlan azonban, hogy a korábbi évtizedekben hogyan és milyen sebességgel tolódott el, illetve, hogy a következő évtizedekben milyen irányban mozdul el az Északi-sark. A játék tud Előtérben a testedzés Országszerte vidéki városainkra is jellemző a fokozódó ütemű beépítés, toronyházak nőnek ki a földből, új város- központok és lakótelepek alakulnak ki. Ezek szinte „kötelező” kísérői a gyermekek idő- kihasználásához, mozgásigényük kielégítéséhez nélkülözhetetlen játszóterek. Sokak képzeletében a játszótér fogalmához még ma is csak a hinta, a körforgó, a libikóka és a homokozó társul. Valóban ezek a hagyományos felszerelési tárgyak, sokáig ezek uralták a játszótér képét. Pedig e szerek többségükben csak ülésre, minimális mozgásra késztetik a gyermeket. A modern játszótereken egyre inkább előtérbe kerülnek a mozgásra ösztönző szerek: bordásfalak, különféle nyújtók, mászórudak, kötelek, ugróbakok, lubickolok stb. Nem a játékosság visszaszorításáról van itt szó, hiszen jól összeegyeztethető a játékosság a testedzéssel. Bizonyítja ezt a körforgó módosított változata: a körhinta alapja egy földbe (betonba) erősített fémcső, melynek a felső végére csapágyazott forgókorongot szerelnek. Erről 10—12 centi- méteres fémrudak lógnak le, melynek végén szabadon függő kapaszkodók helyettesítik az ülőhelyet. Az ilyen szer a forgás örömélményén kívül lehetővé teszi a gyermekek számára a testmozgást is (kapaszkodás, lábbal való lökés stb.). A játszótérnek tehát — pedagógiai és pszichikai hatásain kívül — elsősorban a gj’ermek testedzését kell szolgálnia: gyorsaság, állóképesség, ruganyosság, agilitás, ügyesség stb. A testnevelés előszobája a játszótér, tehát itt kell elsajátítani, illétve tökéletesíteni a A Szövetkezeti Javító Szolgálat BÁRMILYEN Háztartási kisgép és villanymotor Ceglédi út 8. Híradástechnikai eszköz Személy- és tehergépkocsi Motorkerékpár és kerékpár Szolnoki út 1. Ceglédi út 8. Ceglédi út 6. GARANCIÁLIS ÉS AZON TÜLI JAVÍTASAT VALLALJA sssssssssssssssssssssssssyssssss Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz A GUMIABRONCSOK ÉS TÖMLŐK jó állapota ' elősegíti a gazdaságos és balesetmentes üzemeltetést. — Traktor és vontató gumiabroncs, tömlő, — teher-, személy- és pótkocsi gumiabroncs, tömlő, — kombáin- és munkagép gumiabroncs, tömlő megrendelhető és beszerezhető: BUDAPESTI AGROKER Vállalat központi telepén BUDAPEST XV., Cservenka M. u. T: 635-494 107. Személyes megrendelés esetén soron kívül kiszolgáljuk, levélbeli megrendelés esetén a megadott címre azonnal szállítunk. Pest—Nógrád— Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat mozgás alapformáit: a járást, futást, kúszást, mászást, dobást, ugrást, forgást, rúgást, húzást stb. A játszótér helykijelölésének . legfontosabb igénye, hogy megfeleljen a közegészségügyi követelményeknek. Kellő időn át süsse a nap, jól járja át a szél. Rendszerint fás, bokros, füves területek mellé vagy parkok egy részébe telepítik. Az új lakótelepek építésénél célszerű a már előre kiszemelt területeken otthagyni a fákat (még a szárazát is), a nagyobb köveket, kisebb dombokat, amelyeket később jól fel lehet hasznalxu mászásra, v.qsüszkáT, lásra. Á. növényzet szerves része a játszótérnek, és már a telepítésnél ügyelni kell a helyes kiválasztásra. Ügyelni kell a beültetésnél, hogy a zöld növényzet árnyékot vessen, a berendezési tárgyak viszont a legnaposabb helyen legyenek. A növényzet nem lehet tüskés vagy mérgező bogyókat termő. Törekedni kell a változatosságra, hogy a különféle levelek, magvak gyűjtésével is tanuljanak a gyermekek, ismerjék meg a természet egy darabját Fontos, hogy a berendezési tárgyak ban megjelentek a mobil játékok, a hordozható szerek játékra ösztönzők, változatosak és fantáziaserkentők legyenek. A játszótér talaja újabban vita tárgyává vált. Sokan ellenzik az aszfaltozott pályákat, féltik gyermekeiket a sérüléstől." A talajburkolatok közül kétségtelenül legelőnyösebb a pázsit: kevéssé melegszik fel, csökkenti a levegő porral való szennyeződését, eleséskor tompítja az ütést. A gyep azonban a mi éghajlatunk alatt rendkívül költséges, ezért sok helyen salakborításhoz folyamodnak. Ennél viszont sokkal jobb az aszfalt, amely olcsó, tartós, könnyen tisztán tartható, és nem okoz olyan sérülést, mint a salak. A jövő, persze, itt is a szintetikus anyagoké, amelyek már a j sportpályákon is beváltak. I Mindenesetre feltétlen szilárd burkolat szükséges az intenzív használatnak kitett felszerelési tárgyak alá (hinták ellökési helye stb.), továbbá a labdajátékokhoz, kerékpározáshoz, rollerezéshez, görkorcsolyához stb. Feltétlenül legyen azonban a játszótéren egy füves terület, mert ez az egyik legfontosabb „szer”. Itt lehet fogócskázni, tornázni, mászni, kúszni, mezítláb különféle járásokat végezni (sarkon, lábujjhegyen, külső és belső talpaién), amely jól véd a bokasüllyedés ellen. A modern játszótéren újabis. Színes ládákban tárolnak például fatéglákat, korongokat, hasábokat, műanyag mértani testeket, amelyeket a gyermek talicskával szállít az „építkezés” színhelyére. Ugyancsak megjelenik a modern játszótéren a könyv is. A könyvkölcsönzővel és olvasóhelyekkel ellátott játszótereken jól kombinálható a mozgás és az- olvasás, a-terhelés és á: pihenés. Természetesén az ilyen felszerelésű ’ jatszötéreken vezetőre, felügyelőre van szükség. Külföldön már régóta alkalmaznak testnevelő tanárokat a nagyobb játszótereken. Feladatuk a játék bemutatása, kapcsolattartás az iskolával és a szülőkkel, csoportok szervezése, versenyek és bemutatók lebonyolítása. A szerekkel kapcsolatban a kisebb és egyszerűbb eszközök a jobbak. Legelőnyösebbek a kerek, lépcsős és félkör alakú nyújtók, korlátok, gyűrű, kötél, ugróbak, gerenda, mászórudak és egyéb, függeszkedést szolgáló eszközök. Jól beváltak a beton játékszobrok, labirintusok és betoncsúszdák, búvóhelyek, amelyeken a gyermekek szeretnek mászkálni, belebújni, fel- és leugrálni. A sorba rakott, változó magasságú fatörzsökön való sétálás jó lábgimnasztikát jelent, fejleszti az egyensúlyozást és a ritmusérzéket, növeli a bátorságot. Ahol .még nincsenek modern játszóterek, ott is meg kell oldani a gyermek mozgásigényének kielégítését. Az új lakótelepek parkjaiban pedig remélhetőleg necsak a „Fűre lépni tilos!” táblák, hanem megfelelő játékszerek is lesznek. Tersánszky Józsi Jenő emlékére... Szünet nélkül kutat az emberi elme S millió éveknek titka nincs megfejtve Átültetünk szívet, elérjük a Holdat, S életre kelteni nem tudjuk a holtat A fájó nagy műsor cseppet sem változott Egy kedves barátunk isimét eltávozott. Pedig szerettük volna visszatartani A halálnak semmi kincsért át nem adni A Kakuk Marcinak ábrándos íróját Könnyes szemmel állva körül koporsóját. Ki jó és balsorsban velünk együtt érzett, Szerette hazáját, a dolgozó népet Távozott, de műveiben velünk marad Míg magyar nép él a kéklő égbolt alatt. Misik János népköltő Nyári kozmetika PAKOLÁSOK A női arcbőr nemcsak krémre vágyik, bármilyen szupervitaminos, szuperelegáns nevű szuperdrága krém legyen is az. Bőrünk szívesen fogadja időnként a vitaminok jótékony hatását friss állapotban is. íme, néhány egyszerű módszer bőrünk tavaszi—nyári felfrissítésére. Az uborkapakolás szinte meghökkentő hatású, kisimítja és rugalmassá teszi a bőrt, összehúzza a pórusokat, sőt még a szépiákét is halványítja. Kétféleképpen alkalmazható: egyszerűen vékony szeletekre vágunk egy ríedvdús uborkát és a karikákat arcunkra helyezzük. O Egy tojásfehérjéből kemény habot verünk, hoz- :X^adpnk egy kanál yhörkálé- .vet és a habot arcunkra ken- bfe. • A sárgarépa vagy zöldborsópakolás ideális a fáradt, sápadt bőr számára. A nyers sárgarépát egyszerűen karikára vághatjuk és arcunkra rakhatjuk. A sárgarépa gyógyítja a zsíros és pattanásos bőrt. Ha zöldborsót főzünk ebédre, egy marék főtt zöldborsót nyomjunk szét villával és keverjük el egy kis tejfellel, majd kenjük az arcunkra. Az almapakolás télen is alkalmazható. A meghámozott, megreszelt almát szintén tejfellel elkeverve rakhatjuk arcunkra. A paradicsompakolás különösen zsíros pórusos bőrnek előnyös. A szétnyomott paradicsomot tojáshabbal elkeverve használjuk. Az őszibarackpakolás hidratáló hatású, felfrissíti és simává teszi a bőrt. Legkönnyebb módszere, ha egyszerűen bekenjük arcunkat ősziibaraoklév^l, vagy szeleteket rakunk rá. A burgonyapakolás kitűnő orvosság a kiszáradt vaigy a napon leégett bőrnek. Egy szép nagy lisztes burgonyát héjában megfőzünk, meghámozzuk, szét- nyomjuk és egy kis tejjel vagy tejszínnel elkeverjük. Melegen kenjük fel arcunkra. Az eperpakolás felélénkíti a szürke, sápadt arcbőrt. A túrópakolás egész évben alkalmazható, de a túró nyáron a legnagyobb vitamintartalmú. Két kanál túrót elkeverünk egy kávéskanál mézzel, és kész a csodaszer. Ez a pako-: lá^vljidratálja, felfrissíti és simává (eszi abnormális vagy ráncosodásra hajlamos, kényes bőrt. Cápától cápáig Az angol sajtó cikket közöl bizonyos Worms nevű építőmunkás különös kalandjairól a dél-afrikai Durban városban. Worms szeretett horgászni és egyszer sikerült neki egy cápát kifogni. A hal gyomrában pénztárcát talált pénzzel. A talált pénzen lottójegyet vásárolt és megnyerte a 40 000 fontos főnyereményt. Worms költekezni kezdett Vásárolt egy yachtot is, amelyen víg társaságban hajó- kázott a tengeren. Háromheti mulatozás után részegen a tengerbe esett, s egy hatalmas cápa felfalta. Nyársonsült — percek alatt Világszerte növekszik az I rűsége. Előnyük, hogy a hőugyncvezctt grillsütők népszehatás közvetlenül éri a sütésre ‘ szánt ételt, és így igen rövid idő alatt fclmelegíti azt. A hús felszínén kéreg képződili, mely megakadályozza, hogy a víztartalom elpárologjék, s a zsiradék kicsöpögjön, ezáltal sokkal zaftosabb ízletescbb lesz a sült, amellett tápértékeit is jobban megőrzi. A képen látható grillsütőt a szovjet ipar állítja elő igen nagy sorozatban. Hússzeleteli, egész csirkék, halak vagy akár almák is süthetők a forgó nyársakra tűzve. A légmentesen záró ajtó hőálló üvegből készül, így a háziasszony láthatja, miként pirulnak a finom falatok. A háromfokozatú fűtőtest maximális fogyasztása 1,5 kilowatt.