Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-15 / 136. szám

1969. JÜNIUS 15., VASÁRNAP Zivatar után — zökkenő Szombat hajnal óta csak minden harmadik 6-os villa­mos jár a Moszkva- téri végál­lomásig, három közül 2 szerel­vény a Margit-híd budai hídfő­jétől visszafordul a Nagykörút felé. Ennek az az oka, hogy szombaton hajnali fél három­kor az esőzés okozta üzemza­var következtében a BKV Pálffy áramátalakító telepén kiégett az egyik magasfeszült­ségű kábel, ezáltal csökkent a villamos felsővezetékek fe­szültsége. A javítási munkák körülbelül 3—4 napig tartanak, addig a villamosokkal csak csökkentett forgalmat tudnak lebonyolítani a Moszkva tér és a Margit-híd budai hídfő kö­zött. A villamosok pótlására mégy autóbuszt helyeztek izembe. Vádirat felnőttek ellen A szoba nagyon csendes. Négy ágyból háromban kócos gyermekfejek. Mélyen besüppedinek a fehér párnákba, csupán a szemük követi az üvegfalon túli jövés-menést. Attila még erre sem figyel. Halkan liheg, görcsbe merevedett arca, félig hunyt szeme változatlan. Egyik keze bénán csuklik előre, a másikban játékbabát szorongat — azóta. A motorbaleset otá. Hat hete lesik, mikor bukkan fel vegre az eszméletlenség sötét lázából. S ki tudja, emlékezik-e majd még valaha? VÁCI VÍZIBUSZ A TISZÁN Szombaton a szegedi Tisza- szakaszon megkezdte próba­járatát az új vízibusz, ame- ' Ilyet a szegedi Fürdők és Hő- I forrás Vállalat igényeinek 'megfelelően tervezett és ké­szített el a Magyar Hajó- és Darugyár váci hajóépítő üze­me. A Szeged testvérváro- i sáról Odesszáról elnevezett *50 személyes modern vízijár- imű egyelőre a szegedi oldal fés az újszegedi strand közötti forgalmat bonyolítja le, de •felhasználják majd sétahajó­zásra is, főként az ünnepi he­tek idején. Gondatlanság Andrea mindössze egyéves. Még alig tud a világról vala­mit, de a fájdalmat már is­meri. Benzinnel férget irtottak a lakásban. A robbanás az anyán súlyos harmadfokú égést okozott, a kislány már túljutott az életveszélyen. Ebből a teremből vitték nemrég haza Dabasra a két­éves Margitot. Magára rántot­ta a forró darával telt kan- dért. A „gondos” szülők két napig még orvoshoz sem vit­ték. Magától is meggyógyul — mondották. — Anyukám bement a bolt­ba és azt mondta a testvérem­nek, hogy jól fogjuk egymás kezét. Én fogtam, de aztán el­engedtem és kiszaladtam az útra és mikor jött az autó, már szerettem volna vissza­futni ... Mari hatéves, elsős. Lassan egy hónapja fekszik a Heim Pál gyermekkórház baleseti sebészetén. A furgon vezetője már nem tudott fékezni, de a gyerekek bemehettek volna az üzletbe. Gabriella meglepetést akart szerezni: apja elé szökött a gyárhoz. A kórházi ágyon tért magához az oxigénsátor alatt. Lába nyílt törést szenvedett, bőre teljesen lenyúzódott öt hete kezelik. Angliából hoza­tott új bőrmetszővel kis mű­tétek sorozatával állítják helyre sérüléseit. Pajtásai nél­küle vizsgáztak. Irén az országút szélén ját­szott Motor lökte fel, könyö­ke többszörösen eltört Sérült karját bonyolult gépezet rög­zíti s még hetekig lesz a rá­csos kiságy foglya. Laci Dunaharasztin kerék­pározott Megijedt felbukott, bal könyökét csak műtéttel lehetett rendbehozni. A négy­éves Antit Vácott autó ütötte el. Kulccsonttörés, agyrázkó­dás, agyalapi törés. Ez volt olvasható a fejlapján. Még legalább négyheti további megfigyelésre lett volna szük­sége, de a szülők ' kijelentet­ték: — elég volt a kórházból, a mi gyerekünk, jogunk van hazavinni... Száz gyerek fekszik az üveg­falú szobákban. Sírdogálnak, ha eszükbe jut a mama, az ott­hon, a testvérek. Lesik a nő­vért, a doktor bácsikat, akiktől ezek a gyerekek — nem fél­nek. Igaz, a legtöbb beavatko­BUDAPEST AUTÓBUSZOK KARAMBOLJA Öt halott — négy sebesült A „vétkes” busz Foto: Urbán Szombaton délelőtt a fővá­rosban, a Münnich Ferenc ut­ca és a József Attila utca kereszteződésénél Héder Mi­hály gépkocsivezető, enyingi lakos, a Veszprémi AKÖV autóbuszával — tilos lámpa­jelzésnél — összeütközött «gy 15-ös autóbusszal. Az összeütközés következté­ben a 15-ös autóbusz fel­hajtott a járdára és halálra gázolta Titz József és Titz Anna román állampolgáro­kat, nagyváradi lakosokat, Király Mihály budapesti ko­vácsmestert és unokáját, a 4 éves Bucsuházi Ritát, vala­mint Mikó Ildikó 14 éves budapesti tanulót. A Veszprémi AKÖV autó­buszával utazó iskolai tanu­lók közül senki nem sérült meg. A 15-ös autóbusz utasai közül négyen szenvedtek sé­rülést, közülük hármat a mentők kórházba szállítottak, egy embert pedig a helyszí­nen részesítették elsősegély­ben. A rendőrség Héder Mihály gépkocsivezetőt őrizetbe vette, s a baleset körülményeinek tisztázására vizsgálatot indí­tott. Segédgépkotsivezetőket budapesti telephelyre, GYAKORLAT NÉLKÜL FELVESZÜNK. Előnyben részesülnek o katonaságtól leszerelt autójavító szakmabeliek. A gyakorlat megszerzése utón ió kereseti lehetőség. UGYANITT GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat is i felveszünk Budapest különböző kerületeiben levő telepeinkre és kirendeltségeinkre. Vidékiek részére munkásszállást és utazási költségtérítést adunk. JELENTKEZÉS: Építőipari Szállítási Vállalat 1. sz. Szállítási Üzemegység. Budapest III., Zay u. 1—3. Forgalmi Iroda. zást, kezelést bódításban vég­zik el. Nem elég szeretni! Dr. Horváth György főorvos ajtaja előtt reggeltől-estig riadt szülők álldogálnak. A doktor utasít, intézkedik, operál, kö­töz, és még arra is jut ideje, hogy egy kicsit játsszon a vára­kozó gyerekkel. Szinte szégyell­jük, hogy ha pár percre is, ki­szakítjuk munkájából. — Mindenkor boldogan te­szem, ha némi kis reményem van rá, hogy szavam eljut a nyilvánossághoz. Nézze az ajtó előtt ezeket a döbbent arcokat. Tisztelem a fájdalmukat. Még­is azt mondom, ha csak egy kicsivel több figyelemmel vol­nának otthon, jobban felkészí­tenék gyermekeiket, nem vol­na ennyi szívszorító eset. Nem elég szeretni, óvni is kell őket a veszélytől. ősz hajjal is fiatalember dr. Zala György osztályos or­vos. Sétálunk a folyosón. Meg- símogat egy buksit, ágyba- zavar egy hosszú hálóinges fiúcskát, akinek még nem sza­badna felkelnie. — Tíz évi sebészeti prakszis után „érdekes eset” már nincs. De ha szirénázva befordul a mentő az udvarra, összeszorul a szívem. Soha nem tudom „megszokni” a szenvedő gye­rek látványát. Elviselhetetle­nebb, mint a felnőtt baja. Vá­rost benépesítenének azok a gyermekek, akik csak az el­múlt években balesetet szen­vedtek. Legsúlyosabbak a köz­lekedésiek, az otthon történ­tek a gyakoriabbak. Az iskoláskorú gyermekek balesetbiztosítása az Állami Biztosító feladata. Statisztiká­juk már több mint megdöb­bentő. Vádirat a felnőttek el­len, hiszen a szerencsétlensé­gek nagyobb része felelőtlen­ig, a gyermek magárahagyá- sa következtében történt. Az elmúlt évben 30 ezer kisebb- nagyobb balesetről készítettek jegyzőkönyvet. Nehéz leírni: 153 gyermek halt meg ily mó­don. Egy falusi iskola. A 153- ból 106 gyerek az utakon vesztette el életét A sport, a fürdés, és a kirándulás 21 al­kalommal végződött temetés­sel, A balesetek kétharmada a fiúkat éri, hiszen vitalitásuk nagyobb, inkább keresik a ka­landot, a veszélyt. Tavaly 673-mal többen sérültek meg, mint áz előző években. Pest megye 2472 esettel részesedik ebben a szomorú statisztiká­ban. Ügyeljünk rájuk! Nehéz volt könny nélkül a kórtermeken végigmenni. Ne­héz volt a látottakat tárgyila­gosan megírni. Vége az isko­laévnek, gyermekeink mint a számyrakelt madár élvezik a szabadságot. De ne csak sze­retetünk, hanem figyelmünk is kísérje őket. Komáromi Magda Foto: Gárdos Katalin Országos vízi Fennállásának tízéves év­fordulóját ünnepli a dunaúj­városi Búvár Kund úttörőcsa­pat. Ebből az alkalomból elő­ször rendezték meg — kezde­ményezésükre — a vízi úttö­rők országos versenyét június 12—14 között. Esztergom, Fonyód, Szeged, Budapest és a vendéglátók mérték össze erejüket, képzettségüket a versenyen. Mozgalmas vasárnap Bankett és évzáró — Tábornyitás — Tűzoltók és modellezők Legtöbb helyen tegnap tar­tották meg az évzáró ün­nepségeket — fűszerezve a bizonyítványosztással. Azon­ban ebből jutott még mára is: a nagykőrösi gimnazisták délelőtt tíz órakor veszik át indexüket. És hogy a témánál marad­junk, a szóbeli érettségi vizs­gák is hattyúdalukat élik — hétfőtől még vár egy kis iz­galom a ceglédi közgazdasá­gi szakközépiskola végzősei­be — itt ekkor kezdődnek a szóbelik — de a jövő hét­től tényleg itt a vakáció. Előre senki nem iszik a medve bőrére _ De utána! T egnap alkonyaitól, ma haj­nalig mulattak a dunakeszi negyedikesek, bankettjükön Vácott. A szentendrei Határ­csárdában is találkozót ad­tak egymásnak a volt diá­kok, igaz — ők már tavaly leérettségiztek, de a haléte­leiről híres csárdát — egy­éves találkozó ürügyén meg­látogatják ma a budapesti Kilián György Gimnázium-. bóL Sokan vannak, akik mostj vasárnap még ünnepelnek^ szórakoznak és. hétfőtől —, két héten át keményen dől-, goznak az állami gazdaság gokban, az útépítéseken. Ma Halásztelken, Buda- | keszin, Szentmártonkátán j gyulladnak meg a nyitó- tábortüzek. Az építőtáborokban egésa nyáron át tart a munka. Az általános iskolások —> a modellezés hívei — vasár-; naptól tíz napig táboroznak a Pokol-szigeten. A Pes me-s gyei MHSZ modellező tábo-. rában érdekes programok várják őket. A népdal és a népi tánc szerelmesei Nagy­kőrösön tartanak bemutatót, A bátor fiatalok pedig ma bizonyíthatnak. Legalábbis a nagykátai és a ceglédi já­rásból, no meg a nagykőrö­siek. Cegléden gyűlnek ösz- sze tűzoltócsapataik, hogy, versenyen döntsék el, melyik! közülük a legjobban felké­szült. T. E. Tanév végi beszélgetés Bagón IBofßigun tovább? Ha lehet, el a faluból Tegnap a bizonyítványosz- tással megint befejeződött egy tanév. A bagi általános iskola két nyolcadik osztá­lyában is. Félszáz diák bú­csúzott az alma matertől, amely nyolc esztendőn át második otthonuk volt. (is ezután? Hogyan tovább? Mi lesz ezután? Ezekre a kérdések­re kértem választ néhányuk- tól. Katona Jancsit a cseresz­nyefa tetejéről kellett lésfcólft tani. Boldogan újságolta: — Holnap megyek iratkoz­ni. A vasút-, útépítő szakis­kola diákja leszek. Mióta az eszemet tudom, szeretem a vonatokat. Az édesapám is vasutas. A Hatvan—Salgó­tarján Pályafenntartási Fő­nökségen dolgozik már közel harminc ■ esztendeje. Szeret­nék a nyomába lépni. Nem lesz könnyű dolog. Bejárni innen reggelenként Buda­pestre. Talán ha felvesznek a kollégiumba... Novak Magdit Katona Jan­csi invitálja át hozzájuk a beszélgetésre. A szőke, csi­nos kislány mindjárt a lé- I nyeggel kezdi: — Felvettek. Pestre, a Pus­kás Tivadar Technikumba, Nagyon szeretem az elektro­mosságot. A matematika és a fizika volt a kedvenc tár­gyam. A szüleim — apám vasutas, anyám a termelőszö­vetkezetben dolgozik — nem szóltak bele, hogyan legyen tovább. Rám bízták a válasz­tást. Én pedig tanulni szeret­nék. Csak a kollégium is si­kerülne ... Munkapadhoz Verne Lacit keressük, ko­pogtatunk a következő házba Klotz István tanár úrral, a nyolcadikosok volt osztályfő­nökével. — Kint van a grundon fo­cizni — mondja elnézően a mama. — De most már jön­nie kell. Jön is percek múlva, fá­radtan, esapzottan, farkas­éhesen. _ ú ttörő napok Pest megyét a váci Hajós Alfréd úttörőház vízicsapata képviseli a nagy vetélkedőn. A százfőnyi gyereksereg fák­lyás felvonulással nyitotta meg az ünnepi programot. A vízi sportszámokra pénteken —szombaton került sor. míg a találkozót tegnap este nagysi­kerű „matrózbál” fejezte be. — Hétfő reggel már mun­kába állok. Itt, a faluban. Festőinas leszek. Matos Jós­ka bácsi mellett. Nagy ked­vem van hozzá. Ez most még csak a próbaidő lesi Ha meg­felelek, augusztusban szer­ződtet Jóska bácsi. Ha nem sikerülne a próba, gáz-, víz­vezeték-szerelő leszek, mint a bátyám. Esetleg épületbur­koló, mert az meg az apám foglalkozása... Sápi Ilona szintén tovább­tanul. — A II. Rákóczi Ferenc ■ Gyakorló Közgazdasági Szak* középiskolába vettek fel. Ta­lán furcsának tűnik, hogy miért ide jelentkeztem, mi­vel óvónő vagy tanítónő sze­retnék lenni. Ha nem sike­rülne a tervem, a szakközép- iskola akkor is szakmát biz­tosít számomra. Egyébként anyám húga is ebbe az isko­lába járt. Bejáró leszek én is, apámmal együtt, aki daruke­zelő Budapesten. Pecze Terit a nyári kony­hában találjuk édesanyja tár. saságában. Borsót fejtenek. — Dolgozó nő leszek az egyik pesti csokoládégyár­ban. Hogy miért éppen ezt választottam? Ott dolgozik a legjobb barátnőm, Farkas Anna is. Ö tavaly végzett az iskolában. Napi hat óra mun­kával havonta ezerszáz forin­tot keres. Ha betöltöttem a tizenhatot, szakmunkásvizs­gát tehetek, s akkor megke­reshetek havi ezernyolcszazai is. Az «-■■■ínens S vajon hogyan készül az életre a nyolcadik eminens tanulója, Matkovics Margit? — Felvettek a Teleki Blanka Közgazdasági Szak- középiskolába. Ha elvégzem, a külkereskedelemben sze­retnék elhelyezkedni. Na­gyon szeretem az idegen nyelveket. A tanáraim sze­rint tűrhetően megtanultam oroszul az általános iskolá­ban. Most németül és angolul szeretnék megtanulni. A szü­leim — anyám könyvelő a termelőszövetkezetben, apám géplakatos a Ganz-MÁVAG- ban — örülnek a választá­somnak. Remélem, nem csa­lódnak majd bennem. Hat vélemény a félszáz végzős bagi diákéból. Mint­egy harmaduk középiskolá­ban tanul majd tovább. A többiek szinte kivétel nélkül pályát, választottak, ipari ta­nulónak szerződtek. Sajnos, a termelőszövetkezetbe — pedig ugyancsak jól gazdál­kodik már esztendők óta — alig néhány fiatal jelentke­zett. Csak el, el a faluból. Fel a városba, de lehetőleg Pest­re F- foglalkoztatja ezekben e • kban a bagi fiatalokat. Prukner Pál

Next

/
Thumbnails
Contents