Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-13 / 134. szám

8 1969. JÜNITTS 13., PßNTEK HÉT SPORTÁG ÚTTÖRŐI A PORONDON MNK-párosítás Vác a Diósgyőrt fogadja A labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupában a kővetkező for­dulóban már pályára lépnek az NB 1-es csapatok is. Június 16-án 16 NB I-es, 2 NB I B-s, 8 NB II-es, 5 NB III-as és 1 megyei első osz­tályú együttes küzd a 16-ba Jutá­sért. A Jelenleg versenyben levő 32 együttest négy csoportba osztot­ták, adva van így a teljes menet­rend egészen a döntőbe jutásig. A sorsolás érdekessége, hogy az U. Dózsa, a Ferencváros és a Va­sas egy ágra került, így a nyolcba kerülésért lehetséges Ferencváros —Vasas összecsapás, a négybe ju­tásért pedig U. Dózsa—Ferenc­város, vagy Vasas rangadó. A Váci SE a negyedik csoport­ban szerepel, s június 18-án, a Diósgyőrt fogadja. A csoport to­vábbi három mérkőzése: Vasas Izzó (NB II)—MTK, Máza-Szász- vár (NB II)—Szombathely, Veszp­rémi Vegyész (NB II)—Tatabánya. Rajtolnak a 100 méteres fiú mellúszás részvevői. Ebben a számban szép Pest megyei siker született. A ceglédi Ungvári Imre lett az első, a harmadik hely pedig a 13 esztendős ceglédi Kertész Attilának jutott. Ungvári 1:21.4, Kertész 1:27.4 percet úszott. Járási foci . A szerdai ünnepélyes meg­nyitó után csütörtökön meg­kezdődött a nagyüzem az út­törő-olimpia területi döntő­jén. A ceglédi versenyekről Vngureán László tudósítónk a következőket jelentette. Úszásban elsöprő szolnoki •iker született. A nyolc fiú- és nyolc leányszámból tizennégyet a szolnokiak nyertek, míg egy arany jutott Fejér, il­letve Pest megyének. A fiú kézilabdázóknál Al- bertirsa, a lányoknál a Fóti Gyermekváros képviseli me­gyénket. A fiúknál Szolnok megye ellen mérkőzésbefejezés előtt nem sokkal még két gól­lal az irsaiak vezettek, végül is 15:15 arányú döntetlen szü­letett. A másik találkozón: Pest—Nógrád 23:11, Fejér megye 4 ponttal ve­zet a 3 pontos Pest előtt, s kettőjük mai egymás elleni találkozóján dől el az elsőség sorsa. A döntetlen Fejér me­gyének kedvez. Lányok: Szolnok—Pest 7:6, Pest—Nógrád 8:1. Fejér 4 ponttal veziet a 2 pontos Pest előtt. Nagykőrösről Sulyok Zoltán ezeket közölte. Az atlétáknál 22 számot bonyolítottak le, s a Pest megyeiek nyolc első és hat második helyet szereztek. Számonként az első kettő jut az országos döntőbe. A Pest megyeiek eredményei: Fiúk. I. korcsoport. Magas: 1. Télesi István 166, 4x100 m: Z. Pest 49.7. Távol:... 2. Kof­fer József 570. 11. korcsoport. 60 m: 1. Sós Ferenc 8.5. Magas: ... 2. Kiss Gábor... 147. Tá­vol: 1. Szalma László 480, 2. Sós Ferenc 469. Lányok. I. korcsoport. 100 m: ... 2. Horváth Ilona 13.2. 4X100 m: 1. Pest 53.4. 300 m: ... 2. Sándor Enikő 45.8. Kis- labda: 1. Romhányi Katalin 55.18. Magas: 1. Sámuel Edit 148. II korcsoport 60 m: 1. Hanny Judit 8.4. A távolug­rást is ő nyerte 475 centivel. A tornászoknál a fiú II. osztályban az első és ne­gyedik helyezettet öttized pont választotta el. A Pest megyeiek a 4—6. he­lyet szerezték meg Zsoldos Péter, Kovács István és Ki­rály Sándor révén, s mivel ebből a sportágból hatan jut­nak tovább, az országos dön­tőbe kerültek. A lányoknál az első hat hely a Fejér me­gyeieknek jutott. Kispályás labdarúgásban a budaörsi fiúk jól vették az első két akadályt. A szolnokiakat 3:0-ra, a nóg­rádiakat 3:l-re verték. Négy ponttal vezetnek a 3 pontos Fejér megye előtt. A leány röplabda-mérkő­zések több színvonalas talál­kozót hoztak. Nógrád—Pest (Budakeszi) 2:1, Pest—Fejér 2:1. Fiúk: Fejér—Pest (Nagy­kőrösi Rákóczi Általános Is­kola) 2:0, Szolnok—Pest 2:0. A kosarasoknál nagy a küzdelem. A fiú második korcsoportban a Nagykőrösi Petőfi iskola képviseli megyénket, míg a többi három együttes a Nagy­kőrösi Arany János Általános Iskola diákjaiból kerül ki. A Pest megyei kézilabdázók közül a lányok kezdték meg előbb a szereplést. Szolnok megye volt az ellenfelük, s bár a félidőben 6:4-re vezettek, a Fóti Gyermekváros sportolói végül Ls 7:6-ra kikaptak. Képünkön Sípos Eszter bombája útban a szolnokiak kapuja felé. (Foto: Urbán) Fiúk I. korcsoport: Pest— Szolnok 36:25, Fejér—Pest 49:14. II. korcsoport: Pest— Nógrád 20:14, Pest—Szolnok 27:6. A 4 ponttal vezető körö­siekre Fejér megye lehet ve­szélyes. Leányok. I. korcsoport: Pest —Nógrád 31:24, Szolnok—Pest 23:19. II. korcsoport: Nógrád —Pest 40:14, Fejér—Pest 19:8. A mai program ATLÉTIKA. A négytusaverseny befejező számai a Nagykőrösi Ki­nizsi-sporttelepen 9 órától. 10.50: Ünnepélyes eredményhirdetés. KÉZILABDA. Fiúmérkőzések a Ceglédi Építők-pályán. 8: Nógrád —Szolnok, 9: Fejér—Pest. Leány­mérkőzések a Ceglédi Közgazdasá­gi Szakközépiskola pályáján. 8: Szolnok—Nógrád, 9: Pest—Fejér. KOSÁRLABDA. Az I. korcsoport mérkőzései a Nagykőrösi Kinizsi Sportotthon udvarán. 8: Nógrád— —Szolnok (leány), 8.45: Pest— Nógrád (fiú), 9.30: Pest—Fejér leány), 10.15: Szolnok—Fejér (fiú). A II. korcsoport mérkőzései a nagykőrösi Úttörő parkban. 8: Fejér—Pest (fiú), 8.45: Nógrád—Fe­jér (leány), 9.45: Szolnok—Nógrád (fiú). LABDARÜGÄS. Kispályás mér­kőzések a Nagykőrösi Kinizsi sporttelepén. 9: Pest—Fejér, 9.45: Szolnok—Nógrád. RÖPLABDA. Mérkőzések a nagy­kőrösi Üttörő parkban. Fiúk. 8: Szolnok—Fejér, 9: Nógrád—Pest. Lányok. 8: Szolnok—Pest, 9: Fe­jér—Nógrád. Néhány helyütt már befejeződtek a tavaszi küzdelmek, több járás­ban pedig a spartakiad döntő miatt nem rendeztek fordulót. Dabas Dabas I. kér.—Bugyi Vasas 3:2, Fürst SE—Hernád 3:0, Inárcs—Fel- sőpakony 3:2, Alsónémedi—Tábor­falva 1:0, Gyál—öcsa II 7:1, Dabas II. kér.—Örkény 1:1. Az élcsoport: 1. Fürst SE 17, 2. Bugyi Vasas 17, 3. Dabas I. kér. 16. A következő fordulóban lesz a Bugyi Vasas— Fürst SE rangadó. Ráckeve Lórév—Áporka 1:2, Kiskunlachá- za II. kér.—Tököl II 7:0, Sziget- csép—Kiskunlacháza I. kér. 3:3, Szigetbecse—Dunavarsány II. kér. 1:0, Ráckeve II—SZTK n 5:5, Ma­kád—Délegyháza 1:4, Dunavarsány I. kér.—'Taksony 1:2. Az élcsoport: 1. Délegyháza 22, 2. Szigetcsép 19, 3. Kiskunlacháza II. kér. 18. Buda Bia—Tárnok 2:1, Zsámbék—Per­bál 0:1, Sóskút—Buda j enő 2:1, Piliscsaba—Érdi Építők 0:0. A töb­bi találkozó a járási spartakiád- döntő miatt elmaradt. Szentendre Dunabogdány—Szentendrei Pa­pírgyár 2:2, Visegrád—Csobánka 2:2, Tahitótfalu—Pilisszántó 1:1, Szigetmonostor—Szentendrei Ma* thiász 0:9, Kisoroszi—Leányfalu 4:1. Az élcsoport: 1. Dunabogdány 16, 2. Sz. Mathiász 15, 3. Sz. Pa­pírgyár 14. Dunabogdány egy mécs­eséi többet játszott. Sós csak Dániában hirdet csapatot A vasárnapi Dánia ellen i világbajnoki selejtező mérkő­zésre készülő magyar labda­rúgó-válogatott keret csütör­tökön délelőtt edzést tartott a Népstadionban. A 16 tagú keretből — Szentmihályi, Fatér, Káposz­ta, Mészöly, Páncsics, Ihász, Solymosi, Juhász, Szűcs, Du­nai III, Bene, Göröcs, Albert, Dunai II, Zámbó, Farkas — az újpesti játékosok délelőtt pihentek. Sós Károly szövet­ségi kapitány o további 8 lab­darúgónak egyórás edzést ve­zetett le. Könnyed játék után labdagyakorlatok következtek, majd fejelésből és lövésből „vizsgáztak” a sportolók. — Még két edzést tartunk a dán fővárosban — mondotta Sós Károly szövetségi kapi­tány. — Sok függ az újpesti játékosok állapotától. A pén­PEST MEGYEI HÍRLAP . Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Taoács lapja. Főszerkeszt*: SOHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőseg: Budapest. VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em Kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész aap Dívható központi telefon: 343-100. 143-220 Gépíró szobák: 343-100 280. ülétve 343-100/413. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462. 141-258. Előállítja: Szikra Lapoyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizet hetó bármely DOstahivataloál. * kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­téiben és a Posta Közpooti Hírlap Irodánál (Bp.. V.. József nádor tét L sz.j. Előfizetési dl) I bónapra 20 forint. teken vagy szombaton látottak alapján derül majd ki, melyi­küket viselte meg a New­castle United elleni hétközi játék. Több elképzelésem van, csapatot majd csak Dániában hirdetek. Ma reggel indul a válogatott Koppenhágába. Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarú­gó-bajnokság, Ceglédi Vas­utas-Nagykörös 1:0, Pomáz —Tököl 4:2, Szigetújfalu— Maglód 2:0, Törökbálint—Csepel Autó 4:0, Váci Vasutas—Isaszeg 3:0, Fóti SE—Pécel 4:1, Gödöllői Vasas—Budakalász 2:1, Üjhartyán —Albertirsa 1:6. A Kőolaj atlétái A Hőerőmű sakkozói Pilisvörösvárott rendezték a bu­dai járási spartakiáddöntőt, ame­lyen először képviseltette magát a Dunai Kőolaj atlétikai szakosztá­lya. Sportolóik igen jól szerepel­tek, kilenc számban verekedték ki a megyei döntőbe jutást. Figye­lemre méltó eredményt ért el 1500 méteres síkfutásban Poszpisek István 4:19 másodperces idejével. 100 méteren Winkler János 11.6 másodperccel nyert. Poszpisek An­tal, Tóth Györgyi, Horváth László- né és Süki Lászlóné tűnt ki még az egyesület versenyzői közül. ★ A Dunamenti Hőerőmű sakkver­senyén 36-an vettek részt. A két­napos viadalt 6 hatos csoportban kezdték meg, s végeredményben a következő sorrend született.: 1. Szabó István 3,5, 2. Sollér Imre 3, 3. Kecskés József 3, 4. Nagy Ist­ván 3, 5. Kocsi F.rvin 2,5, 6. Lakosa József pont nélkül. A hatos dön­tőbe jutott sakkozókat értékes dí­jakkal jutalmazták. A vigaszver- seny első és második helyezettje — Varga Csaba, valamint Cseh Nándor — a megyei szövetség könyvjutalmát kapta. VÁLLALATOK! KISZ-SZERVEZETEK! SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOK! Rendezzenek kirándulást az Alföld egyik legszebb parkjába, a nagykőrösi CIFRA KERTBE! SZÁLLODA! ÉTTEREM! STRAND! TENISZ! Az ország LEGOLCSÓBB LOVAGLÖISKOLÁJA! Felvilágosítás: Róna Rendezvényszolgálat, Cegléd, Rákóczi u. 1. JÚNIUS 22. KUTYAKI ÁLLÍTÁS CEGLÉDEN Tel.: 479. APRÓHIRDETÉSEK Eladó stabil RABA 28 lóerős. Vízátemelésre, távnyomásra, fűrész­gép, aggregátor, stb. meghajtásra alkal­mas. Üzemképes ál­lapotban; akkumulá­tor, önindító, világí­tás, sebességváltóval. Cegléd, X. kér., Pesti út 71. szám, délután 16 órától. Jó kereseti lehetőség­gel azonnali belépéssel felveszünk Érettségiző fiatalok! Közép-Európa egyik legkorszerűbb kő­olajfinomítója a Du­nai Kőolajipari Válla­lat, Százhalombatta (Budapesttől 30 kilo­méterre) jó elhelyez­kedési és előmene­teli lehetőséget nyújt a termelőmunkát és műszakos beosztást vállaló fiatalemberek számára. Csökkentett mun­kaidő. Korszerű munkás- szállás. Védő- és munka­ruha-juttatás. Csekély térítésért kedvezményes ét­kezés. Budapestről, valamint a környező községek­ből — műszakoknak megfelelő — autó- buszközlekedés. Üzemen belüli szak­munkásképzés. Továbbtanulási lehe­tőség. A betanulás idejére havi 1700 Ft-os jöve­delmet biztosítunk. FELVESZÜNK vasipari szakmun­kásokat és segéd­munkásokat is. Érdeklődni lehet: Dunai Kőolajipari Vállalat, személyzeti és okta­tási önálló osztályán, Százhalom­batta 3. Pf. 1. Szövőátképzős munkakörbe 16. évét betöltött fiatalokat FELVESZÜNK. Leányotthon! elhe­lyezést biztosítunk. Jelentkezni tevéi­ben. Hazai Pamut­szövőgyár OJPEST, Bp. rv., Baross a. 99. SL 1. számú Autóközleke­dési Vállalat, Nagykő­rösi Üzemegysége, gyakorlott gépkocsi- vezetőket autószere­lőket és segédmunká­sokat vesz fel. Jelent­kezés : Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 79. IX. kér. Közért Élel­miszer Értékesítő V áHalat felvételre ke­res boltvezetőket, ön- kiszolgáló boltba pénztárosokat, eladó­kat teljes vagy rövi­dített munkaidőben és 6 órára fiatalkorú ki­segítőket. Felveszünk festő szakiparosokat is. Érdeklődni lehet: Bp. IX., Szamuely u. 12., a munkaügyi cso­portnál. MÁV Dunakeszi Jármű­javító Üzeme előnyös feltételek mel­lett dunakeszi lakos lakatosokat, esz­tergályosokat, cső­szerelőket, hegesz­tőket, kovácsokat, gyalust, asztaloso­kat, villanyszere­lőket, kőművese­ket, cső szigetelő­ket, betanított fér­fi munkásokat, fű­tőket, szivattyúk e- zelőt, szeneseket, salak ózó kát. Kéthetenként szabad szombat. Vidékieknek albérletet biztosítunk. Hazautazás! költséget térítünk. Jelentkezés: HAZAI PAMUTSZOVÖ­GYAR Bp. rv., Baross u. 39. „Lamport” Zománcipari Művek Leszabó Gyáregysége FELVESZ Budapest XIII., Árboc u. 3. sz. alatti telephelyére: villanyszerelőt, férfi segéd­munkásokat; anyagmozgatási munkára és gépmunkára betanítunk, nőket ülőmunkára betanítunk Z műszakban szerszámkészítő szakmunkást állandó délelőtti, egy műszakban (8 hetenként egy hétig délutános műszakban ügyele­tes) 44 órás munkahét, minden páros héten szabad szombat. Budapest X., Noszlopi út 1. sz. alatti telephelyén villanyszerelőt (heti 4,5 napos munkarendben, másnaponként 12 óra munkaidő, 3 hetenként 1 12 órás szabadnap) 40—42 órás csök­kentett munkaidő­ben, három mű­szakban férfi és női segédmunkásokat zománcozói mun­kára betanítunk. Bérezés: megegyezés szerint. Beton- és Vasbeton­ipari Művek Szent­endrei Gyára. (Szent­endre. Dózsa Gy. u. 34.) azonnali belépés­re alkalmaz férfi- dolgozókat beton­elem gyártó munka­körbe. Két hetenként szabad szombat, üze­mi étkezést és mun­kásszállást biztosí­tunk. útiköltséget té­rítünk. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. 44 órás munka­hétre KERESÜNK több éves gyakorlattal rendelkező: bérelszámolót, SZTK ügyintézőt, építésvezetőt. MONORI JÁRÁSI építőipari ktsz. Monor, Vöröshadsereg u. 21. Telefon: 96. Hófehér, 403-as gara- zsírozott Moszkvics megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Cegléd, Szolnoki út 21. Munkanapokon, 7 —17 óráig. ____________ O pel-Olympia felújí­tott állapotban, mű­szaki vizsgázott, sür­gősen eladó. Vác, tele­fon: 40 (248-as mel­lék).__________________ A Monori Gépjavító Állomás azonnali fel­vételre keres gép­gyártásban és forgá­csoló munkában jár­tas m émököt va gy technikust. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az állo­más főmérnökénél. A Monori Gépjavító Állomás azonnali fel­vételre keres eszter­gályosokat, lakatoso­kat, vízvezetékszere­lőkét, géplakatosokat, és segédmunkásokat. Jelentkezés az állo­más főmérnökénél. Azonnali belépésre felveszünk két műsza­kos üzemünkbe szö­vetkezeti tagnak férfi felsőruházati termé­kek gyártásához szak- és betanított vagy be­tanulni kívánó mun­kásokat, valamint var­rógéppel rendelkező bedolgozókat. Minden második szombat sza­bad. Jelentkezni lehet mindennap 8—16 óra között a Gyömrői Sza­bók Ktsz, Gyömrő, Steinmetz kapitány út­ja 71. sz. alatti telep­helyén. Vecsési Háziipari Szö­vetkezet felvételre ke­res gyakorlattal ren­delkező, érettségizett női dolgozót admi­nisztratív munkakör­be. Jelentkezés sze­mélyesen 9—16 óra között a főkönyvelő­nél. Vecsés. Bajcsy- Zs. u. 62. Beton- és Vasbeton- ipari Müvek Szent­endrei Gyára azonnali belépésre felvesz női dolgozókat, irodata­karító munkakörbe. Kéthetenként szabad szombat. Munkás- szállót és üzemi étke­zést biztosítunk. Úti­költséget térítünk. Fel­vétel személyes jelent­kezés esetén. Beton- és Vasbeton* ipari Művek Váci te­lepe, Vác, Kisrét dű­lő 1.) azonnali belé­pésre alkalmaz férfi­dolgozókat beton­elem gyártó munka­körbe. Két hetenként szabad szombat, üze­mi étkezést és mun­kásszállást biztosí­tunk. útiköltséget té­rítünk. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szent­endrei Gyára. (Szent­endre. Dózsa Gy. u. 34.) azonnali belépés­re alkalmaz őr. por­tás munkakörbe fér­fidolgozókat. Két he­tenként szabad szom­bat. munkásszállást, biztosítunk. Útikölt­séget térítünk. Nyug­díjasokat nem alkal­mazunk. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. RACKEVÉRE, moziüzem vezetésére érettségizett mélyt azonnal felveszünk. Jelentkezés szemé- lyesen vagy levél­ben : Pest megyei Moziüzemi vállalat, Budapest V-, Egye- tem tér 5. Beköltözhető 2 szobás konyhás, fürdőszobás házrész eladó. Nagy­körös, Damjanich u. 4. 3 szoba, konyha, für­dőszobás ház sürgősen eladó. Azonnal beköl­tözhető. Vác, Mária u. 13. Minden káros szenve­délytől mentes, 24 éves, 160 cm magas, MAV-nál dolgozó fia­talember keresi kor­ban hozzáillő, lakás­sal rendelkező, rendes dolgozó leány ismeret­ségét házasság céljá­ból. Választ: „Megértés 75 482” jeligére kérem a ceglédi hirdetőbe, postafiók: 86. Budapest környéki vasipari kis vállalat azonnali belépésre autóbuszvezetőt keres felvételre Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán naponta 7—14 óráig. Figyelem! Kérem a becsületes megtalálót, hogy aki megtalálta barna orkánkabátomat május 24-én temetés után, 4—5 óra között, egy sírra volt letéve, térítés ellenében le­gyen szíves a nagykő­rösi Magyar Hirdetőbe leadni. Tanulót felvesz Majo­ros gumijavító. Vác, Széchenyi utca 33. Parkettázást vállalok. Tóth József, Vác- Deákvár, Bácskai u. 7L ____________________ E ladó egy jó állapot­ban levő kerekes kút, egy cserépkályha, 2 részes bekeretezett, jó állapotban levő üveges fal. Nagykőrös, Arany János u. 38. __________ E ladó egy jó állapot­ban levő 350-es JAWA motorkerékpár áron alul. Monor, Széchenyi u. 27. felvesz gyakorlattal rendelkező norma- és munkaügyi előadót. Jelentkezés részletes leírással a Felszabadulás téri hirdetőbe ,,Fém- tömegcikk 3068*9 jeligére.

Next

/
Thumbnails
Contents