Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-11 / 132. szám
1969. JÜNIUS 11., SZERDA HEGYEI ^Jiíriap 5 Napirenden: a területi szövetség múlt évi munkája KÜLDÖTTGYŰLÉS CEGLÉDEN Küldöttgyűlésen adott számot múlt évi tevékenységéről tegnap délelőtt Cegléden a Dél-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnöksége. Vimola Károly titkár értékelte az 1968-as tapasztalatokat, majd tájékoztatta a küldötteket a szövetséghez tartozó tsz-elnökök politikai, erkölcsi és anyagi helyzetéről. Ezt követően a belső ellenőrzés továbbfejlesztésének lehetőségeit tárgyalták meg. Június 23~24 Békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár június 23-án és 24-én rendezi meg Budapesten a II.,~III. és IV. Békekölcsön 1969. első félévi sorsolását. A kétnapos húzáson a három kölcsönből összesen több mint egymillió kötvény számát sorsolják ki 159 millió 600 ezer forint nyereménnyel és törlesztéssel. — Virágba borultak a sze- lidgesztenye-ligetek Nyugat- Dunántúlon. A szakemberek jó gesztenyetermésre számítanak. Agyú és ballonok a verebek ellen A Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kiszombori búzanemesítő telepén minden évben nagy kárt okoztak a verebek. Sokszor a legfontosabb nemesítő anyagot dézsmálták meg a hívatlan vendégek. Ez ellen most az érési időszakban karbidágyúval védekeznek. Az öngyújtó fogaskerékkel működő ötletes berendezés kétpercenként automatikusan ad le egy-egy „lövést”. A védekezésnek egy másik módszerét is alkalmazzák: hidrogénnel töltött ballonokat engedtek a búzatáblák fölé a madársereg elűzésére. Bíróság elé kerül a jászkara jenéi árdrágító Mint beszámoltunk róla, a budapesti, XVIII. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság néhány nappal ezelőtt befejeződött vizsgálata kimutatta, hogy a házi készítésű száraz- tészták minőségével kapcsolatban nincs minden rendjén. Az ellenőrzés a jász- karajenői Űj Barázda Mezőgazdasági Tsz termékeinél olyan adatokat hozott napvilágra, amelyekből visszaélésre lehet következtetni. (A tsz-ben készített különféle száraztésztákból 12 féle mintát vizsgáltak meg, és ezekből mindössze egy felelt meg az előírásnak. A fogyasztók megkárosítása ezeknél az áruknál elérte a 10 százalékot.) A XVIII. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság a vizsgálatról tájékoztatta a területileg illetékes Ceglédi Járási NEB-et. A járási NEB a vizsgálat eredményeinek ismeretében — az ügyészséggel folytatott konzultáció alapján — feljelentést tett Előd József, a tsz- üzemág vezetője ellen, minőségrontás formájában elkövetett árdrágításért. HÍREK + HÍ :-f-HÍREK- HÍREK + H] .REK+H1 -HÍREK - ÍREK 4H [REK^ f HÍR] ÍREK-HÍREK4HÍ 2K:4 HÍREK- ♦-HÍREK 4 H REK f HÍ1 [RE* Ix + HÍREK + HÍREK 4- HÍREK4HÍREK4HÍ Forradalom a patikákban Az angliai gyógyszertárakban bevezették a tizes mérték- rendszert: az uncia, a gran és a pint átadta a helyet a grammnak, milligrammnak, a liternek és a köbcentiméternek. Ez a „kis forradalom” sok kényelmetlenséget okozott: ki kellett cserélni minden gyógyszertári .mérőeszközt és a gyógyszerek szedésére vonatkozó minden előírást. Az orvosságokat a tizes rendszer alapján új használati utasítással kellett ellátni. § Tíz nap rendeletéiből A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek belső ellenőrzésének továbbfejlesztéséről megjelentek a TOT irányelvei a Tanácsok Közlönye június 5-i számában. A növényvédelem szervezési kérdéseiről, és a munkavédelmi feladatokat ellátó dolgozók besorolásáról a Tanácsok Közlönye 26 .számában találják meg az érdekeltek a TOT—MÉM közleményeket. Bentlakásos, és nem bentlakásos tsz mérlegképes (képesített) könyvelői oktatáson való részvételre ugyanitt van a MÉM felhívása. A közleményből az érdekeltek a különféle fokon létesített tanfolyamok feltételeit ismerhetik meg. Jelentkezési határidő bármelyik fokon június 15. Az építési engedélyekről, az épületek és egyes építmények használatbavételének engedélyezésével kapcsolatos eljárásról a Magyar Közlöny június 8-i számában találjuk a 10/1969. (VI. 8.) ÉVM. számú rendeletet. Ebből megismerhetjük, hogy melyek azok az építési munkák, amelyek csak engedély alapján végezhetők, és melyek azok, amelyekhez nem kell engedély. A közlöny tartalmazza, hogy az építési engedély iránti kérelmet az ingatlan fekvése szerint illetékes elsőfokú építésügyi hatóságtól kell írásban kérni, és ahhoz az ott feltüntetett mellékleteket kell csatolni. Az elsőfokú építésügyi hatóság az építési engedély megadása vagy megtagadása felől harminc, egyes esetekben tizenöt napon belül köteles határozni. Tartalmazza a rendelkezés a jogorvoslati lehetőségeket is. Ugyanebben a közlönyben a használatbavétel engedélyezésével kapcsolatos eljárást ismerhetjük meg. Az említett rendeletek ez év július 1. napjával lépnek hatályba. Rendelkezéseit az elsőfokon még el nem bírált, folyamatban levő ügyekben is alkalmami kell. * Mitől döglik a hal? Észrevette már, hogy halai legyengültek az akváriumban? Elvesztették az étvágyukat? Egy szép napon fájdalmas döbbenettel pillantotta meg felfordult halait a víz felszínén, holott előző nap még ragyogó egészségben látta őket. Látszólag sem táplálékukban — amelyről ön gondoskodik —, sem vizükben — amelyet rendszeresen cserél — nem volt semmi olyan anyag, ami miatt ennek a hirtelen pusztulásnak be kellett volna következnie. Nos, mi a klórt vádoljuk. A klórt — amely gáz formájában fertőtlenítőként feloldódik a vízben — városainkA GUMIABRONCSOK ÉS TÖMLŐK jó állapota elősegíti a gazdaságos és balesetmentes üzemeltetést. — Traktor és vontató gumiabroncs, tömlő, *— teher-, személy- és pótkocsi gumiabroncs, tömlő, — kombájn- és munkagép gumiabroncs, tömlő megrendelhető és beszerezhető: BUDAPESTI AGROKER Vállalat központi telepén BUDAPEST XV., Cservenka M. u. 107. T: 635—494 Személyes megrendelés esetén soron kívül kiszolgáljuk, levélbeli megrendelés esetén a megadott címre azonnal szállítunk. Pest—Nógrád— Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat ban a hatósági szervek széles körűen alkalmazzák a víz iha- tóvá tételére. Márpedig ha a klórt olyan adagban használják, amelytől a víz nem árt az embernek, s szagtalan és íztelen marad, nem biztos, hogy ártalmatlan sok halfajta számára, amely a klóros víztől megbetegszik, és néhány napon belül minden látható ok nélkül elpusztul. Amilyen mértékben terjed a klór alkalmazása, úgy fenyegeti mindinkább pusztulás halainkat. Erre a veszélyre három lengyel biológus mutatott rá. Klórozott vízben pontyokkal kísérleteztek. A három tudós megállapította, hogy a klór jelenléte a vízben — főként alacsony hőmérsékleten — már alig észrevehető mennyiségben is (0,1—0,2 milligramm egy literben) a pontyok elpusztulását ókozza. A vegyi anyag azonban csak lassan hat, s az ily módon „kezelt” pontyokon azon nyomban semmilyen tünet nem jelentkezett. Végül is: a hal levertté és passzívvá vált. mozgása lassult, légzése gyengébb volt. A biológusok tapasztalták, hogy a pontyok általában csak a 30. és 40. óra közötti időszakban pusztulnak eL A lengyel tudósok szerint a folyó víz mind nagyobb mértékű fertőtlenítése megnenezí- ti a halak akváriumban tartását. Halaink számára tehát sürgősen olyan csapvízről kell gondoskodni, amelyben meg tudnak élni. A következő módszert ajánlják: a halaknak csak tőzegrétegen átszűrt vizet szabad adni. A tőzegnek ebben az esetben azt a képességét használják fel, amellyel a klórt elnyeli anélkül, hogy a víz más kémiai és szerves tulajdonságait megváltoztatná. Hulladékból — hullámlemez Érden a műanyagfeldolgozóban történik a csoda. Csaknem kidobásra ítélt hulladékból készül az egész országban keresett hullámlemez. A gondosan átvizsgált lemezeket a szélrózsa minden irányába szállítják. Krimi (Kertész László rajza) MA, 1969. június 11., szer- iXIrl« da, Barnabás napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.41 órakor. A hold kél: 1.23, nyugszik: 16.36 órakor. Kevesebb felhő, néhány helyen átfutó eső, zivatar. Mérsékelt, napközben élénk, egykét helyen átmenetileg erős, északias szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — Országos kertészeti tanácskozást tartottak tegnap Szekszárdon a megyei tanácsok kertészeti felügyelői, szakemberei, továbbá a kertészettel kapcsolatos tudományos és oktatási intézmények, vállalatok, trösztölt, valamint az országos főhatóságok képviselőinek részvételével. — Megyei tanácstagok fogadóórái. Dr. Fördős István ma délelőtt 8 órától 10 óráig Péteriben, a tanácsházán, Nagy János 12 órától 14 óráig Pilisszántón, 14.30-tól 16 óráig Pilisszentkereszten, a tanácsházán, Kohut Pál 14 órától 16 óráig Szigetszent- miklóson, a házkezelési igazgatóságon, holnap Nagy János Csobánkán fogadóórát tart — A pomázi munkaterápiás intézet betegei W. Weirauch nyugatnémet író „Japán halászok” című drámájának bemutató előadásával kedveskednek a Budapesten tanácskozó XV. nemzetközi alkoholizmus elleni konferencia részvevőinek. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Könnyűzene. 9.00: Kamarazene. 10.05: A tigriseket ingerelni tilos. Elbeszélés. 10.25: Verseny- művek. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Ifj. Lakatos Vince népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Paul Baclu- ra-Skoda zongorázik. 14.33: Pompadour. Részietek Fali operettjéből. 15.10: Grabócz Miklós müveiből és feldolgozásaiból. 15.20: Vivaldi: A négy évszak. 16.05: Nóták. 16.38: Hej, regő — rejtem... 17.20: Vendégszerkesztő: Radnai György. Operarészletek. 18.00: Szá- lasi naplója. 18.18: Népzenei magazin. 19.25: Patachou új dalai. 19.55: Közvetítés az Újpesti Dózsa —Newcastle United VVK-döntő labdarúgó-mérkőzésről. 22.15: A főbíró temetése III. rész. 22.25: Üj felvételeinkből. 22.50: A francia politika és a forradalmi Magyarország. 23.05: Tánczene. 23.43: Angol kórusművek. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 9.05: Balettzene. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Hoffmann meséi. Részletek Offenbach operájából. 13.05: Két szimfónia. 14.00: Kettőtől — hatig... 18.10: Utak, terek, emberek . . . 18.50: Hangverseny a stúdióban. 19.35: Francia- országi napló II. rész. 20.25: Uj könyvek (ism.). 20.28: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 21.08: Sárközi Béni népi zenekara játszik. 21.28: Bölcső — nyoszolya — koporsó. I. 21.48: Janine Micheau és Ferrucció Tagliavini énekel. 22.20: Szimfonikus könnyűzene. 23.10: Kamarazene. 23.43: Endréd! Mimi énekel, Csikós István cimbalmozik. URH 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: A XX. század zenéjéből. 20.04: Janacek operáiból. 20.55: A Bartók-vonósnégyes Mozart-cik- lusa a Zeneakadémia kistermében. I. rész. 22.20: Az 1968. évi varsói dzsesszfesztivál műsorából. V. rész. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Dzsessziskola. 18.30: Pontosan 05-kor. Jugoszláv rövidjátékfilm. 18.55: Esti mese. 19.05: Orvos, író humanista. 19.35: Tv-híradó. 19.55: Telesport. Ü. Dózsa—Newcastle. Közvetítés a Megyeri útról. Vásárvárosok Kupája labdarúgó-mérkőzés. 22.00: Tv-hír- adó — 2. kiadás. Öl ven éve történt 1919. június 11-én Pilisszent- kereszt Munkástanácsa ülést tartott. Pásztoréit Sándor javasolta a megüresedett tanítói állások betöltését. Állásfoglalás történt az analfabéták őszi oktatásával kapcsolatban is. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye munkás-, katona- és földművestanácsa Vojticzky Gyula javaslatára határozatot hozott a forradalmi kormányzótanács támogatásáról. „Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye a forradalmi proletariátus diktatúrája mellett töretlenül kitart, kész a burzsoázia ellenforradalmi mozgolódását, az imperialista antant támadásokat fegyveres erővel visszaverni és letörni, valamint kész minden olyan kísérletet, mely a proletariátus mai osztályharcát akár nyíltan, akár burkolt formában veszélyezteti, megsemmisíteni... Pest vármegye Tanácsa minden élelmiszerfeleslegét felajánlja a nélkülöző budapesti proletár- ságnak, de elvárja, hogy a diktatúra mellett való kitartásban a budapesti proletárság is törhetetlen lesz.” — Vitaülést rendez ma Budapesten, a Technika Há- zában a Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei csoportja. Fóris József- né „A talaj térképezés és felhasználási területe” címmel tart előadást. MOSZKVA Riportunk nyomán: Őrizetben a halásztelki Hajevszky Ferenc „Halásztelki döbbenet: A két öreg éhezett” című június 5-én megjelent riportunkban megírtuk, hogy a halásztelki Hajevszky Ferenc — bár semmiben sem szenvedett hiányt, többszörös telektulajdonos — öreg szüleit, apját és anyját, Hajeveszky Ivánt és feleségét hosszabb idő óta hiányosan táplálta. Az öregeket, a teljes testi leromlás állapotában, kórházba kellett szállítani, ahol Hajevszky Iván néhány nappal ezelőtt meghalt. Riportunk nyomán a rendőrség őrizetbe vette Hajevszky Ferencet, gondozási kötelezettség elmulasztása miatt. A TU—144 a hangsebesség felett A TU—144 mintájú, hangnál sebesebb utasszállító repülőgép kipróbálásának programja során június 5-én először végzett a gép a hang sebességénél gyorsabb repülést. A gép személyzetének jelentése szerint a hangsebesség küszöbéneik átlépése és a hang- sebességnél gyorsabb repülés kifogástalanul ment végbe. — Közel 180-an adtak vért a szigetszentmiklósi önkéntes véradónapon. A Pestvidéki Gépgyár tanműhelyéből az érettségizett tanulók 60 százaléka adott vért. — Üjra kikötnek a hajók a szentendrei állomáson. A MAHART közli, hogy a Dunán levonuló áradás hatására kedvező vízszint alakult ki a szentendrei hajóállomáson, ezért tegnaptól kezdve ismét bekapcsolták a forgalomba a hajóállomást. — Szentendre nevezetességeivel ismerkednek a rába- kovácsi általános iskola felső tagozatos tanulói. — Elkészült az Egyesült Izzó váci robbanásmentesítő üzeme. Megkezdték már a technológiai berendezések szerelését, és így hamarosan sor kerülhet a termelés megindítására is. — Harc a szövőlepkék ellen. Somogybán, főleg a Ba- laton-parti részeken, megjelentek a szövőlepkék. A növényvédő állomás riasztása után azonnal megkezdték irtásukat, mely több héten át tart. — A pomázi művelődési házban csütörtök este 19 órakor Bállá Benjamin a Dunakanyarról tart előadást AZONNALI BELÉPÉSRE KERES szövőátképzős női betanított munkásokat a HP S Soroksári Gyára Budapest XX., (Soroksár), Marx Károly u. 294. Albérletről gondoskodunk költséghozzájárulással. Minden második szombat szabad.