Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-08 / 103. szám
1969. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK ":fe«frtop a nagykátai járásban Amint arról lapunkban már (beszámoltunk, kedden Vályi 'Péter pénzügyminiszter a Pest megyei Pártbizottság első titkárának, Cservenka Ferencné elvtársnőnek társaságában a nagykátai járásba látogatott. Most, hogy eltelt egy nap, talán ennyi elég is a hivatalos jelentésből, mert a krónikás mikor e sorokat írja, első gondolata az, hogy semennyi pénországgyűlési képviselő, honanyával együtt nagyon okosan, intelligensen, ahogy mondani és írni szokták, korrektül tájékoztatta a minisztert a járás életéről, fejlődéséről és ahogyan hallgatta az ember ezt a a tájékoztatót, ez a fejlődés, amelyről számot adtak, nem is kicsi. A miniszter elvtárs figyelt, szorgalmasan jegyzetelt, a miÉs a miniszter szemlátomást őrült, mert azt hallotta, hogy az utóbbi két évben a járásban számtalan üzem létesült, hogy a községekben, üzemekben száz és ezer ember kapott kenyeret, azt hallotta, hogy a járás vezetői nagy gonddal, figyelemmel és hozzáértéssel gazdálkodtak a rájuk bízott pénzzel. Később felkerekedtek és elláSALOMVARI LÁSZLÓ IGAZGATÓ AZ ALLAMI GAZDASÁG VALYI ELVTARSNAK. ELETERÖL BESZEL VENDÉGSÉGBEN TAPIOSZELÉN, AZ ALLAMI I’ENZVEBÖ UZEMEBEN. zárt nem lenne miniszter, főleg nem pénzügyminiszter! E sorok írója ezt nyugodtan állíthatja akkor is, hogy ha a neve ilyen értelemben sohasem jött kombinációba. Végtére választó és választható állampolgár ő is. Hogy miért nem lennék semmi pénzért miniszter, különösen a pénzügyminiszteri tárcát miért utasítanám visz- sza? Nagykátán arra gondoltam, hogy könnyű dr. Csaná- dy Györgynek, őtőle legfeljebb egy mozdonyt kérnek, vagy a hepehupás utakra céloznak finoman a házigazdák. Dr. Szabó Zoltán egészségügy-minisztertől maximum egy kórházat kérnek a járás vagy a város vezetői, ha arra látogat. Bondor József építésügyi- és városfejlesztési minisztertől „csak” kapacitást és téglát kérnek a párttitkár és tanácselnök elvtársak. De a pénzügyminisztertől?! Hát létezik, hát van olyan téma, amelynél ne várnák, hogy ő a zsebébe nyúljon? „Ha már éppen erre tetszett járni Váiyi elvtárs, miniszter elvtárs, nem bánnánk, jól jönne, ha a csatornázásra megkapnánk azt a kis 25 mil- liócskát, jövőre nagyközség szeretnénk lenni... Meg a forgóalap, tetszik tudni és talán a hitelakciót is lehetne szélesíteni, bővíteni... A kormánynak is megérné a befektetést ... Tessék megnézni, hogy azt a csekélyke 185 millió forintot hogyan ruháztuk be... Ügy gondoljuk, helyesen, jól gazdálkodtunk a pénzzel ...” Természetesen ezek csak az újságíró badar gondolatai, melyek a nagy hőségben születtek, mert Antalfia Jenő, a nagykátai járási pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő, honatya, a járás vezetőinek társaságában dr. Vámosi Erzsébet járási főorvos, niszter elvtárs akkor is figyelt és jegyzett volna, ha Pista bácsi vagy Juli néni mondta volna el búját, baját, vagy éppen örömét. De itt a járás vezetői számoltak be örömükről, gondjukról, akik végső fokon persze Juli nénivel, a néppel együtt a miniszter „főnökei” is. fogattak Tápiószelére, az Állami Pénzverő éremüzemébe. Az ember, aki először jön ide, nem is hinné, hogy hová érkezett. Száz fehérköpenyes, csinos szép asszony, és leány! És az udvar csupa nyíló, illatos orgona. Nem üzem ez, inkább üdülő! És hogy mégis üzem, arra akkor döbbennek rá a vendégek, amikor Csonka Ferenc tartja szóval a minisztert és kíséretét Közben a nap delelőjére ért, ott eltátotta a száját, izzadtak, szenvedtek a földi halandók. A járás vezetői nagy figyelemmel és tapintattal a szomszédban levő Űjszilvási Állami Gazdaság árnyas fái, majd Salomvári László igazgató a fák közé ragasztott Bagolyvár hűs falai közé invitálta a kedves vendégeket. Gondolná a vendég, a fáradt vándor,“ hogy a' megnyugvás ösvényére érkezett. Kisüstivel kínálnak mindenkit, az ebéd is arról árulkodik, hogy a házigazda általános kultú- ráltságába fakultatív tantárgyként felvehette a gasztronómiát is. Igaz, a szakácsnők is remekeltek. De az esetleges elképzelés a megnyugvásról itt is megbukott. A jó levegő, a fák zöldje, a csend, a romantikus Bagolyvár nádfedele és hűs falai bizony félrevezették az ide betérőket. Itt is dolgoztatták a minisztert. Valljuk be, azért kellemesebb munkahely volt, mint a fülledt, áporodott levegőjű irodák itt Pesten, ilyenkor kánikulában. Nem, nem, a házigazda, Salomvári László, ő tényleg házigazda maradt, csupán néhány szóban tájékoztatta a vendégeket, az állami gazdaságról, főleg az állatokról, a juihokról, a szarvasmarhákról. Oázis volt azért ez az állami gazdaság, nagyszerű, jópofa dolgokat hallott a vendégség, az emberekről, az állatokról, az egykori főagronómusról, alti minden héten -ír egy levelet, amelyben 'féltőn figyelmezteti a gazdaság vezetőit, hogy a juhokat szeressék, azoknak mindenből a legjobbat juttassák. De hát itt volt vendégségbe a kíséret is, szóval ismét szóbakerültek a pénzügyek, a beruházások, a megyei kórház, a hitelakció, a forgóalap, az építkezés. És közben Salomvári László igazgató, a komlótermesztés rejtelmeibe és fogásaiba vezette be a vendégeket, a szarvasmarhafajtákról beszélt, amelyeket meghizlalva Olaszországba exportálnak, a juhok- ról, amelyeket Görögországba szállítanak és ki tudná még felsorolni, mimindenről esett itt szó. Az emberek - talán megbocsátják a krónikásnak, hogy nem pontos, natúr igazságot Ír, hanem csupán csak azt, amit impresszióiként elraktározott. Ezen az alapon ide kívánkozik hát a megjegyzés, hogy a nagyszerű vendéglátás, az okos beszéd és végtére a nép számára, a népért, Nagykáta lakosságáért elhangzott kérések között a vendég szemlátomást jól érezte magát. És amikor búcsúzott, megígérte, hogy azért azokat a szarvasmarhákat visszajön megnézni, mert sajnos már szorít az idő. És hogy mi fér bele egy miniszter napjába? Vissza kellett mennie a minisztériumba, a késő délutáni órákban előadást kellett tartania az egyetemen, azután a család, esetleg mozi, színház. De valószínűbb, hogy az egyetem után vissza a minisztériumba. Hadd zárjam azzal, amivel kezdtem: semmi pénzért nem lennék pénzügyminiszter. Szöveg: Suha Andor Képek: Gábor Viktor SZÁZ SZÉP FEHÉR KÖPENYES ASSZON Y ES LEÁNY. Szeretnék-e play boy lenni? T öbben és már több ízben megkérdezték tőlem: szeretnék-e play boy lenni? Nem kevés ideig töprengtem a válaszon, és azon legfőképpen, hogy egyáltalán nyilvánosan válaszoljak a kérdésre, ám végül mégis úgy döntöttem: ennyi kérdés és kérdező után nem halogathatom tovább a világos, nyílt és egyértelmű választ. Kedves kérdezők, kijelentem önöknek, hogy nem, én nem szeretnék play boy lenni. A play boyság, mint olyan, rendkívül messze esik felfogásomtól, erkölcsi értékítéletemtől, általános egyéni és emberi magatartásomtól. Nem, én nem akarok play boy lenni! Nem mintha én nem szeretném azt a női nemet, amely a mi társadalmunkban kivívta a teljes egyenjogúságot, s amelynek tagjaitól, kivétel nélkül mindegyiktől, már régen messze áll az anyagiasságnak ama formája, amelyet a formával, na és mondjuk, még a forma tartalmával akarnának a kölcsönösség alapján kielégíteni. — Mucuskám, négy darab százas — mondja társadalmunk egyik nőtagja, de én tudom, hogy itt nem egy play girl szólt egy play boyhoz, csupán egy megszorult ember fordult bizalommal egy másik megszorult emberhez. A férfi és a nő ilyen viszonylatában mégha szeretnék se tudnék play boy lenni. Nem beszélve arról, hogy nincs .. fürdőmedencém, csak egy fürdőkádam, amelyben csak akkor van víz. ha nincs vízkorlátozás. Play boy vízkorlátozással! Nevetséges. Vagy: nem mintha nem szeretném azt, hogy sok pénzen: legyen, kevés, vagy semmi munka, de sok összeköttetéi árán. — Barátom, a miniszter — mondanám, miközben egy kö- teg százassal törölném meg play bolyhomat a hajam tövében. Mondanám, s már jönnének is a lakásigénylők, a gépkocsi kiutalás óhajtók, ar: egyetemi felvételért esdeklők, s rövidesen mindenre lenne időm, csak éppen a play boy- ságra nem lenne már sem erőm, sem egy szabad percem. Nem beszélve arról, hogy hónapokig, vagy talán évekig nem lenne szabad percem. Hát ezért nem akarok p’áy boy lenni. Köszönöm szíves türelmüket) Gyurkó Géza Vályi Péter
