Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-08 / 103. szám
MST iiECvei hírlap 1969. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK Fiafalok pozícióban A magánytól tízezrekig Beszélgetés Szegedi Pál népművelési felügyelővel Hetedik osztályos korától kezdve legjobban az irodalom 'érdekelte — és ehhez legközelebb álló foglalkozásnak a pedagógusságot találta, Szegedi Pál a nagykátai járás népművelési felügyelője. Apja — aki volt kubikos, vasbeton- szerelő, maszek gyümölcs- és zöldséges, majd boltvezető és mint portás ment nyugdíjba — és anyja (most takarítónő) is bíztatta, legyen pedagógus. Akikor Zagyvarékáson laktak. Felvették a balassagyarmati tanítóképzőbe. Ez volt az első megrázkódtatása: 14 évesen hirtelen elszakadni az otthontól. Először 59-ben Szászberekén tanított, kerékpárral járt ki mindennap otthonról, majd messzebb. tanyára került, Szandaszöllős-Tenyőszigetre. A kerékpárutakon és a tanyai magányban volt ideje elmélkedésekre. Már a balassagyarmati önképzőkörben kezdett verseket írni, a Nógrád megyei lapban néhányszor meg is jelent — majd második megrázkódtatása idején a mindentől elzárt tanyán még többet írt és megjelent a Szolnok megyei Néplapban, a pedagógusok lapjában, a Tisza tájban, a Kortársban. 1964-ben került Nagy- kátára Megnősült, apa lett és ez a harmadik „megrázkódtatás” abbahagyatta vele az írást. Utoljára politechnikát tanított a felső tagozatban, egy éve a járás népművelési felügyelője. 29 éves. — Mi indította arra, hogy írni kezdjen? — Érzékeny voltam — sokszor meg akartam szökni a gyarmati kollégiumból — azonkívül elmélkedő hajlamú, mindezeket túlfokozta a társ- talan, villanyitalan, tanyai magány. Olvastam — főleg a modem francia költők tettek rám nagy hatást — gondolkoztam és írtam. A költészetben kerestem meg mindazt, amit más a társas érintkezésben vagy mondjuk a tv-nézésben talál meg. Ez utóbbiaktól én akikor el voltam zárva. Itt Nagykátán azonban mindez megváltozott, az írást abbahagytam. Ha az ember igazán tehetséges, akkor minden esetben, minden helyzetben alkot — én nem tartom annak magam. Találtam mást: családot alapítottam, vagy például beléptem a járási könyvtár irodalmi színpadának tagjai közé. — Pedagógusi működésének mi volt a vezérmotívuma? — Az, hogy megtanuljam: mit is kell csinálni, hogy az ember a lehetőségiekhez kéA Váci Autójavító- és Fémipari Vállalat FELVESZ váci telepére: lemezlakatosokat, sződligeti telepére: lehetőleg heqeszteni tudó lakatosokat. Bérezés meqeqyezés szerint. Továbbá női munkaerőket 4 és 8 órás. rendszeresen délelőtti, esetenként délutáni műszakra. Kereseti lehetőséq: 1400 — 1600 Ft. Utazási költséqhez hozzájárulunk. Minden második szombat szabad. JELENTKEZÉS: VÁC, Dózsa Gy. út 53. pest megtanítson mindent Erre volt alkalmam, hiszen rögtön Szászberekén önálló harmadik osztályt kaptam, a tanyán pedig tanítottam elsőtől a nyolcadikig összevont osztályokban. — Legutóbb politechnikát tanított. Hogyan került erre sor? — Elment az iskolából a po- litechnikus, és senki sem akarta vállalni. Nem is tanultam, nem is foglalkoztam azelőtt politechnikával, de birizgált az, hogy egy ismeretlen területen mit tudok nyújtani, és bizonyára a hiúságomnak is tetszett, hogy egy járási székhelyen felső tagozatban taníthatok. Menetközben kellett megtanulnom a fa- és fém- munkákat, az elektromos dolgokat, vagy a kerékpárszerelést, amit sokszor a gyerekek jobban tudtak, mint én. Ilyenkor az óra után megcsináltam még egyszer, és a következő osztályban már az anyag teljes birtokában voltam. — Hogyan lett járási népművelési felügyelő? — Hívtak, rám esett a választás. Irodalmiszínpad-tag voltam, ankétokon, író—olvasó találkozókon mindig hozzászóltam, kérdéseket tettem fel, vitatkoztam. Lehet, hogy ezért? Először azonban nem vállaltam a pozíciót, mád miközben gyötörtem magam, hogy előbbre tudnám-e mozdítani a járás népművelését, az jött ki, /hogy nem! Aztán mégis meggondoltam: ha alkalmasnak tartanak, nem lehetek kishitű. — Mi a különbség a pedagógus és a népművelő között? — Az oktató-nevelő munkában szinte minden adott. A népművelésben meg majdnem semmi. Népművelési törvény nincs! Talán a sok nehézség az oka annak, hogy még a szakképzett népművelők is más pályára mennek. Az anyagi helyzet nem túl rózsás, olyan kedvezményekkel sem rendelkeznek, mint a pedagógusok — nem kapnak például építési kölcsönt, illetményföldet — és olyan kötetlen a munkaidő, hogy dolgozhatnak akár 24 órát is. ■— Milyen eredményeket könyvelhet már el? — Néhány újabb kezdeményesésünk nem énmiattam van, csupán partnernek bizonyultam. Megindítottuk a járási könyvtár „olvasó népért” mozgalmát, a művelődési központban színházi bérletsorozatot indítottunk, szerződést kötve a környező színházakkal, ősz óta a művelődési autó nemcsak játékfilmeket, hanem ismeretterjesztőket is vetít, több TIT-előadást tartunk tanyákon, és javítottunk a népművelési propagandán. Tervezzük, hogy megalakítjuk a járási népi együttest, hogy a honismereti köröket a hagyományok, a folklór feltámasztására serkentjük. Igyekszünk tovább folytatni az elavult művelődési házak, mozik, könyvtárak, múzeumok felújítását. — Mi foglalkoztatja mostanában leginkább? — Például, hogy hogyan lehetnék olyan jó népművelő, mint Király Zoli bácsi a budai járásban? Amikor legutoljára beszélgettünk, rengeteg új dolgot mondott el a munkatervkészítésről, a kiskörzeti patronáló rendszerről. Azonkívül az ingázók helyzetén rágódom sokat, a járásban 16 ezer ember dolgozik másutt, mint ahol lakik. Az állomások mellékellene telepíteni a fiókkönyvtárakat ... Azonkívül az is foglalkoztat, hogy hogyan lehetne minden réteget jobban kielégíteni. Több réteg- és ifjúsági klub kellene. Szeretném, hogy a járásban élő írással és képzőművészettel is foglalkozók ne legyenek egymástól elszigetelve ... Azután KISZ vb-íag vagyok, marxista—leninista esti egyetemre és államigazgatási tanfolyamra is járok. © — Munkája mellett mi köti még le az érdeklődését? — A tudományos-fantasztikus irodalom, a nyugati diák- mozgalmak, a kínai események, néhány új film, például a Fényes szelek... Berkovits György Miért szépek A CSÖVEK? A csövek a földben futnak. A csöveket ritkán láthatjuk. A csövek a földben futnak, csak a fehér falú lakásokban szöknek elő. Mi úgy hívjuk őket csap, gázvezeték, fűtőtest. Ök máshogy. A szakmában szakkifejezések vannak, s ezek a laikusnak semmit sem mondanak. Nekik mindent — hibát, javítást, építést; az évek során őik mindent elneveznek. Mi csak annyit tudunk: a csövek a földben futnak. ök mindent, ami szakmájukhoz tartozik — mesterek már mind a ketten. Eddig csak egyikük volt: az oktató. Darázs János tanítványa most szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt. Vizsga nélkül. Bodó Gyula harmadéves ipari tanuló, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóAZ OKTATÓ ja a víz- és gázvezetékszerelők országos versenyén első lett. Bemutatkozás Az oktató: Büszke vagyok rá. Nagy dolog, hogy első lett, nehéz verseny volt — a elöntőbe az országból 28-an jutottak be. Én csak az eredményhirdetésre mehettem le Szegedre, Vácott izgultam végig a két napot. A tanítvány: Nem ezt a szakmát akartam választani. De az első évben úgy megszerettem. hogy itt maradtam. János bátyám két évig tanított. Meg a versenyt megelőző 5 héten. Az oktató: Afféle edzőtáborozás. Átismételtük a főbb részleteket. A tanítvány: Nyírbátorról jöttem Pestre. Most Gödöllőn dolgozom. Itt egy 58 lakásos ház csővezetékeit fektetjük le. Az oktató: 14 tanítványom van. Szeretem, ha figyelnek és szeretem látni, hogyan áll a kezükben a kalapács, hogyan fejlődnek. Most Vácott dolgozom. 18 éve vagyok a vállalatnál, hét éve tanítok. Titkok A szakma titkai. Mi isszuk a vizet, használjuk a gázt, dühösek vagyunk, ha nem zár a lefolyó és ha kicsi a láng. Ök megjavítják, mi él- celődtünk, hogy „megvágtak” bennünket. — Nem szeretünk javítani. Inkább ne kapjon az ember borravalót. Más újat csinálni — az mindig élmény. Az építkezésen a víz- és gázvezeték-szerelők kétszer látnak munkáihoz. Először a legelején, másodszor közel az átadás napjához. — Az első fázis — a vezetékek lefektetése. A második — a szakaszelzárók kiépítése. (A csapok az ő nyelvükön szakaszelzárók.) — Melyik a szebb munka? — Az utóbbi. Ott jobban látjuk az eredményt. Meg nem is olyan piszkos. A szerelő sokszor önmagára van utalva. És az a szép. Mert az ember szereti, ha felelősség hárul rá. Mert az ember szereti, ha bíznak benne. A többiek — akikben ő bízik. — Egyikünk sem akart ebben a szakmában elhelyezkedni. így alakult és nem bántuk meg. A keresetünk jó és a szakmát megszereti az ember. A kétkezi munka ma nem divat, de jobban szükség van rá, mint valaha. Hajlltás. Hegesztés. Menetes tömítés. Tokképzés. Műhelytitkok. Hétpecsétesek. De a pecsétek könnyen engednek. Érzéssel, tudással kell közeledni hozzájuk. Tudnivalók Bodó Gyula 10 napos külföldi utat nyert és 700 forintot. Felszabadult. Csak magyarból és történelemből kell vizsgát tennie. Tanára, A TANULÓ Darázs János, megbecsült dolgozó. A szakemberek nem szeretnek tanítani, ö kivétel. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat 70 szerelője foglalkozik vízzel és gázzal. Az ipari tanulók három évig tanulnak, míg elsajátítják az alapfogalmakat. Az első évet tanműhelyben töltik. A második évben a vízzel, a harmadikban a gázzal ismerkednek meg. A vállalatnak köszönettel tartozik Bodó Gyula: A tanultak szerint jöttek a munkák, az elmélettel lépést tarthatott a gyakorlat. Épülő házak megye-ország- szerte. Mi csak gyönyörködünk, ahogy szemünk láttára nő az épület. A csöveket nem látjuk. A csövek a földben futnak. Tamás Ervin Beledi tallérok Beleden, a Berek-dűlőben ezüstkincsre bukkant Nagy István, a helyi termelőszövetkezet tagja. Az ötforintosnál is : . jóval nagyobb ezüs.ttallé-. rokból 328 darabot szedtek össze, amelyeknek súlya meghaladja a két és fél kilogrammot. A tallérokkal együtt napvilágra került egy serleg is. A pénzérmék némelyikén 1682, a serlegen pedig 1660-as dátum olvasható. Az érméket és a serlegeket minden valószínűség szerint az 1683-as török átvonulás idején rejthették el, amikor a törökök utoljára tettek kísérletet Bécs elfoglalására. l. DÉMES él vTinoa pnapoh 17. Behunyom szemem, látom magam előtt karcsú és mégis telt alakját, rezzenő, lágy mellét, homloka fényét, uj- jainak mozgását, amint sötét hajába tűzi a rakoncátlanul kibújó szálakat, életre kel bennem mosolya, minden hízelgő szava. Boldog vagyok, hogy egyáltalán tudok róla, hogy él, és gyötrődöm, mert nincs velem. Leteszem a képet, végigdőlök a rozoga sezlónon, megvillan előttem elvesztésének lehetősége. Egyik szenvedélyrohamot a másik után éleim át, melegség önt el, és hallom, amint halántékomon ver a szivem. Na, még csak ez hiányzott?! Valóban őrülten beleszerettem a nőbe. Tyűha... A torokfájással jártam mindig így, nem akartam elhinni, amíg tükörbe nem néztem tátott szájjal, piros-e a mandulám. Bevettem két vegacillint. Most mit vegyek be ? ... Erre nincs orvosság, egészen hülye vagyok a szerelemtől. De nem hagyom magam. Csak nem fogok fél éjszaka sóhajtozni, mint egy tinó a lucerna után?... Felugróm a sezlón- ról, magamhoz veszem a cigarettám, öngyújtóm, és megyek a Béke bárjába. Emberek közé akarok kerülni, akkor talán elfelejtem Évát, és a fejem is tisztább lesz. Reggel olyan a gyomrom, mintha puncsot főztek volna benne. Azt a két pohár wer- muthot nem lett volna szabad már meginnom. Álmos vagyok, minden erőmre szükségem van, el ne aludjak a mozdonyon. Műszak után két duplát rendelek a büfében. Kárász Jani is lent van, két decit szopogat „tisztán”, s elhűlve nézi a kávéspoharakat. — Teljes absztinencia! — kérkedem. — Ezentúl tej, ka- ralábéfőzelek, expander, joghurt és mezei futás. Szevasz. Először tisztelettel bámul rám, aztán kezét a homlokához ütögeti. Nem hagyom szóhoz jutni, kilépek a büféből, és felkapaszkodom az első buszra. Teljesen rendbe jöttem a kávétól, éberebb vagyok egy eszkimónál, pedig tudvalevő dolog, hogy ha északi fény van, azok keveset alszanak. írni fogok, méghozzá otthon. Minden emberrel történnek jelentéktelen apróságok, amelyekre ügyet sem vet, észre sem veszi, pedig a sok mikro- kozmikus dologból egy kiválik, furcsa láncolt részévé lesz, majd mások beavatkozása következtében nagy üggyé dagad. Olyan ez, mint a lavina, egy kicsiny kő megmozdul a hegy tetején, később falut temet maga alá az omlás. Az én nyugalmam lazuló kövecskéje egy cigányképű, kefehajú, élénk szemű fiatal férfi képében gördült felém a magasfeszültségű vezetéket tartó oszlop mellett, egy tégladarabokkal teleszórt, eléggé magas földhányásról. A férfi megállt előttem, köszöntött, leült, és lehúzta bakancsát, hogy érzékeny lábfejét a kavicsok szúrásától megszabadítsa. — Már kerestelek, öreg fiú, de Farkas azt mondta, csak délután jössz be. Kapóra jöttél! — fűzögette bakancsát Kárász Jani, és elégedetten dörzsölte ahhoz a vashoz hasonló színű kezét, amelyet há- ron hétig az esőn hagytak. — Gyere velem! — Nagyon titokzatos vagy — kaptam el a karját a daru alatt, és Kárász Janit magam felé fordítottam. — Pszt — tette szájára ujjáit —, ez egy bűnügy. Várd ki a végét! — Köszönöm, de nekem elegem *ran a bűnügyekből — tiltakoztam, de Kárász Jani elengedte fül mellett megjegyzésemet, és az egyik csarnok felé vonszolt. Körülnézett, lát-e bennünket valaki, aztán az új csarnokot földdel feltöltő munkások közömbös arcától megnyugodva, normális hangon folytatta: — öregem, itt el van ásva... — Mi van itt elásva? Kárász Jani, eddig én egészséges, józan életű, tökéletes idegrendszerrel rendelkező, ígéretekben gazdag ember vagyok... — Hagyd már a szöveget — kiáltott rám Kárász Jani —, látod a döngölőket? — Bólintottam. Nem vagyok vak — Nos, ide behordanak vagy húsz köbméter földet, és a gépekkel lesulykolják. Erre jön majd a zúzalék, utána a betonpadló. Tehát ezt, amíg élünk, többé fel nem feszíti senki. Biztosabb a temetőnél, mert ott tudomásom szerint harmincévenként eltanácsolják a halottakat a régi sírokból. Ami elmúlt, nem jön vissza ... Miután Kárász Jani bokáját megrúgdostam, hogy ne beszéljen nekem rébuszokban, megkurtította a mondókáját. A sarokba húzott, és bakancsának orrával kikapirgált a földből egy vékonyabb deszkapadlót, majd arrébb lépett, és a kincskeresők buzgalmával további deszkákat, vasat, téglát és egyéb anyagokat huzigált ki a földből. — Olyan, mint egy MÉH-te- lep — mi? — vigyorgott rám. — Mit akarsz ebből kihozni, átkozott? — figyeltem hideg nyugalommal, készen minden tettlegességre. De ő most ügyet sem vetett érzelmeimre, hanem széles kézmozdulatokkal magyarázott. Szerinte az építkezés alatt egy romváros hever, de új anyagokból. A kazánház mellett egy teljesen jó sablonra hajtottak rá teherautóval. A téglát a rakodókról gyorsan ledobálják, ami kettétörik, azt már a kőművesek nem használják. Belekerül a fundamentumba. A sóderhalmok alatt is pallók hevernek. Mit gondolok, mennyi pénzbe van ez? — Örülök, hogy megszállt a társadalmi ihlet — veregettem meg a vállát. A szerkesztőm úgyis folyton hajtogatja, ne csak jókat írjak az építkezésről. Túl szép a menyasszony. Na, legalább most lila pöttyei is lesznek. — To jók a te lila pöttyeidre — szólt póriasán és gorombán Kárász Jani. — Az engem egyáltalán nem érdekel. Kicsit túlköltekeztem magam a tyúk miatt, kell a bigyó, édesapám ! — És hogyan lesz neked ebből pénz? — most már végképp nem értettem a dolgot. — Éppen erre akartalak kérni. Neked jobban fog a ceruzád, mint nekem, hiszen eleget piszmogsz a papírokkal. Segíts nekem, hogy összeírjuk ezeket az anyagokat, ami itt elhever. Aztán én beadom újításnak, hogy ezentúl a brigádok elszámolásánál azt is nézzék meg, ki mennyi anyagot vételezett ki, mennyit épített be, és a többivel számoljon le. Ne félj, ha pénzre megy a játék, mindjárt nem dobálják szanaszét az anyagokat. Látom, az ácsok is, amikor szedik alólunk a zsaluzást, úgy aprítják a deszkákat, mintha aprófának vágnák fel. Na?... Ezért, öregem, legalább ezer forintot kell nekik a markomba nyomni. Apuskám, én egy észkombájn vagyok. Kárász Jani dicsőségének teljében, sugárzó pofával húzta ki magát. — Nem mondasz hülyeséget, ebben van dohány, tényleg — mondtam elismerően, annyira logikusnak látszott a dolog. (A kő a hegy tetején elkezdett mozogni!) (Folytatjuk)
