Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
5 1969. MÁJUS 1- CSÜTÖRTÖK AZ ÖREG LAKATOS Kukoricabetakarító gépek A kertben kapirgál. Kapirgál — a két lépésnyom széles utacskákat gereblyézi —, mert a munka nagyját már régen elvégezte. Ahogy az ablakon át az első napsütés ráköszöntött. Metszett, permetezett, az őszi ásásba elültette, amit kellett. Mindent .maga csinál. Mint egész életében. Hetven esztendős. Tizenöt volt, amikor dolgozni kezdett. A magafajta emberekre szokták mondani, hogy nyitott könyv az életük. Ugyanabból a könyvből azonban mindenki mást és mást olvas. Hetven esztendőből ötven év munka. Lakatosinasként vett először a kezébe szerszámot — „te kölyök, te fiú”, mondták neki akkor —, s öt esztendeje — „Ambrus bácsi” volt már a titulus —tette le. ötven év alatt két helyen dolgozott, de mindkét helyen egy gazdánál. A ma Landler Jenőről elnevezett járműjavítóban s a Nyugati pályaudvaron, azaz a — vasútnál. „Igazából nagy szerencsének számított, hogy anyám a váci püspöki palotában szolgált, A Váci Autójavító- és Fémipari Vállalat SÜRGŐSEN KERES gyakorlattal rendelkező ANYAGBESZERZŐT Bérezés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: Vác, Dózsa György út 53. Telefon: 222. Szakmunkástanulókat SZERZŐDTETÜNK • bádogos, • vízvezetékszerelő, • kőműves, • szobafestő-mázoló, • tetőfedő, • épületlakatos, • épületasztalos, • központifűtés-szerelő szakmában. Vidékiek 'észére tanulóotthoni elhelyezést nem biztosíthatunk. JELENTKEZÉS: Főv. XII. kerületi Ingatlankezelő Vállalat Munkaügyi csoport. Budapest XII., Királyhágó u. 18. fszt. 6. Szabás-varrás tanfolyam kezdődik a MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN (Vác, Lenin út 58. I. em. 12.) 1969. MÁJUS 7-ÉN, szerdán délután négy órakor. Beiratkozási díj: 75 forint. IGAZGATÓSÁG mert onnét kommendáltak be a vasúthoz, valamelyik tisztelendő szánta meg, mert apám alig’ kiment a frontra, elesett.’’ Máté Ambrus született 1899. foglalkozása lakatos, nem tett semmi különöset életében, fölnevelt három gyereket, eltemette az anyját, megúszta a háborút, mert a vasút fölmentette, 1935-ben telket vett Dunakeszin, helyiségenként házat épített rá, gyümölcsfákat ültetett, s mire úgy érezte, hogy neki is van valamije, el is telt az élete. Nem volt hát értelme? „A munkásembernek a kenyérért mindig dolgozni kellett. Mások nagy rocskákkal mérik wz aranyat, nekünk a két kezünk van csak, s ujjunk közül kipereg minden.” Régi, sárga újságlap, a Népszava 1932-es évfolyama. Az aláírás: „Egy vasúti lakatos.” Ö volt. A nevét nem írhatták alá, mert állami — vasúti. Tilos volta szervezkedés, holmi szakszervezetiskedés. Általában tilos volt minden. Csak dolgozni nem. A félárva, papok protezsálta inasból, aki az alázatosságot s a kenyérért való félelmet tanulta — tanulhatta! — meg anyjától, kemény akaratú segéd lett. Rájött, amire abban a világban majd’ mindenkinek rá kellett jönnie. Csak magára számíthat. Amit a két kezével megszerezhet, az az övé. A kemény-keserű segéd azután lassan föloldódott, megismerte a munkásközösség erejét. Egy spicli — „rongy ember volt a szerencsétlen, nyolc kölyke volt, rájuk hivatkozott, pedig a kocsmába ment a judáspénz- zel” — beköpte, megvádolta, miszerint elégedetlenkedik. A többiek mentették meg az elbocsátástól, kiálltak mellette. Most is emlékszik rá. Pontosan. Pedig negyven esztendeje volt. Értelem és érzelem nyomai az életben. Hol futnak párhuzamosan, hol keresztezik egymást, s hol válik el * útjuk? Gondolt-e valaha ilyesmire Máté Ambrus? Nem, nem hiszem. Gürcölt, építeni kezdte a házát, először egy konyha, amiben laktak is, majd egy szoba. Azután megint egy szoba, mert a fölcseperedő gyerekeknek külön hely kellett. Mire készen lett a ház, a háború robajlott az ország s a sorsok fölött. A fronttól megmentette a vasút. De ki mentheti meg a bombáktól? Öt, a munkahelyen vagy idehaza? A gyerekeket? Rettegés s szívszorító hírek. Elesett a fronton, bomba ölte meg... Napi tragédiák. Tegnapi ismerősök, mai halottak. Mindennek nyoma ott van idegeiben, az arcán, ott van, ha fölfedezhetetlenül is. Mert bölcs öreg. Megbocsátó mosollyal néz a világra, s elégedett. „Soha nem akartam többet. Talán azért is, mert nem akarhattam. Mi volt suttyó koromban? Egy jó ruha, egy fényes pár cipő. Többre? Számíthatott volna-e többre a magamfajta? Pedig én szerencsés ember voltam. Vasúti ember! Tudja, milyen nagy dolog volt az akkoriban? Azután mégis, ösztönösen, egy még nagyobbról vall. Szavak nélkül. Kopott, sokszor megfogott dobozt hoz elő. Benne kitüntetés. Élmunkásjel- vény. „1949-ben kaptam.” Csak ennyit mond. De rekedt a hangja. Talán ott, azon az ünnepségen, ahol tapsok közepette átnyújtották a Jelvényt, ahol azt mondták, Máté Ambrus szaktársunk élmunkás lett, érezte meg, hogy más világ ez. És ő is más ember benne. Három fia van. A háromból kettő szintén lakatos. A harmadik? A legkisebb? Széles mosoly ömlik el az arcán. „Ö az én apámra ütött. Kemény ember volt az apám. Sokat akart az élettől. Hát most az unokája tette meg helyette. Mert Laci katonatiszt. Alezredes.” Sorok a könyvek lapjain. Társadalmi mobilitás. A változások a családok generációs hagyományait dúlták fel, évtizedes szokásokat söpörtek félre. A fölemelkedés iránya azok számára, akik évszázadokon át csak lefelé mehettek, egy csapásra nem pusztán lehetőség, i hanem jog lett. Máté Ambrus I nem olvasott, s most már nem i is olvas majd ilyen könyveket. Társadalomtudományok? Szociológia? ö csak, mint annyi más társa, alany ezekben a művekben. Történeti típus, osztálykategória, a tudat mo- dellálásának szükséges, a koronként változó eleme. Alany, Lenne-e nélküle, nélkülük tárgy és állítmány egyetlen mondatban is?! A história mondataiban természetesen. Mert egyéb mondatokban sok szó van, mégis üresen csengenek. A történelemben soha semmi nem volt annyira lényeges, mint az: ki kit győz le. És erre, immár több mint öt évtizede a Máté Ambrusok felelnek. Háza most is összeköti a vasúttal, a fák között a dunakeszi járműjavító hosszan nyúló gyártelepére látni, s hallani a füttyöt, amint a tolató mozdony az iparvágányon görgeti a kocsikat. A vasút! Kenyéradó, s verítékfakasztó, biztonságot nyújtó s szigorú fegyelemmel regulázó. Főnökök, betű szerint, mert a vasútnál ez a titulus. Neki csak hé, te kölyök, hallja-e, Ambrus, Máté szaki, Ambrus bácsi jutott. Mégis, amikor öt esztendeje nyugdíjba ment — „nem küldtek, maradhattam volna még, de jönni akartam, az asszony nem hagyott békit, azt mondta, minek már az egész, ami kell, megvan minden, nem értette ő, hogy az ember kétszer hal meg, s nekem most már csak az van vissza, hogy a temetőbe vigyenek, mert az elsőn már túlestem” —, ügy búcsúztatták, mintha... mintha mi is lett volna? Főintéző? A bumfordi ólomkristály vázát mutatja, melyet búcsúajándéknak kapott Ügy emeli a magasba, mint olimpikonok győzelmük trófeáját Hasonlat? Nem, nem hiszem. ötven esztendeig tartó maratonit futott És célba ért. Nem elsőnek, mert milliók voltak előtte, s nem utolsónak, mert milliók jönnek mögötte. Mészáros Ottó Énekes madár A magyar színpadi irodalom egyik legbecsesebb művét, Tamási Áron: Énekes madár című alkotását tűzte műsorára az Állami Déryné Színház társulata, Kertész László rendezésében. Bemutató: május 2. Lovaspóló a Hortobágyon Június 21—22-én rendezik meg a hortobágyi lovasnapokat, s erre készülve a pusztai lovasok megkezdték lo- vaspólóedzéseiket. A nemzetközi jellegű lovaseseményen ugyanis felújítják a hazánkban régóta szünetelő játékot. Ennek a játéknak lényege, hogy két csapat küzd 4—4 lovassal. Nagy méretű pályán teniszlabdánál nagyobb fagolyót ütnek a játékosok pólóütővel. A lovasjátékosoknak a 7 méter széles kapuba kell juttatniuk a fagolyót. Az idei lovasnapok egyik újdonsága lesz a mérkőzés, amelyen a tervek szerint külföldi lovaspólócsapat ellen küzdenek a Hortobágyi Állami Gazdaság lovasai. A Budapesti Mezőgazda- sági Gépgyár makói üzemében nagy teljesítményű, különleges kukoricabetakarító adapterek sorozatgyártását kezdték meg francia licenc alapján. A francia Braud- cégtől megvásárolt tervek szerint készülő gépeket szovjet Szk—4-es típusú gabonakombájnokra szerelik a vágószerkezet helyére, s így a ember munkáját végzik el naponta. A kukoricaföldön végighaladva, a gép veszteségmentesen letöri a csöveket, majd lemorzsolja és zsákokba vagy pótkocsira ömleszti a terményt. A naponta 400—450 mázsa szemes kukorica letakarításá- ra alkalmas gépekből a terv szerint félezret gyártanak majd évente. kombájnnal „közösen” 40 Vár a kutyáknak Erdligeten, a régi homokbánya mögötti dombok tetején régen tekintélyes romok álltak. Maradványait még néhány évvel ezelőtt is fel lehetett ismerni: kétségkívül épület lehetett. A szájhagyomány szerint ez a környék itt véges-végig Mátyás király területe volt. Nagy vadászkastély állott a dombtetőn, börze- kés vadászok kutyák százait tanították itt a mesterségre, hogyan kell hajtani, és az elejtett zsákmányt megtalálni. Egy-egy jó vadászkutya nagy pénzt ért abban az időben is, ajándékként küldözgették egymásnak a nagy urak. A régiek úgy tartották, ezt a várat alagút kötötte össze Budával, hogy szükség esetén innen hátba támadhassák a törököket. Az alagút nem lehetetlen, mert a táj mészköves talaja tele van fúrva pincékkel, alagutakkal. De hogy a történelem folyamán innen csaptak volna az ellenre, arról nem szól a krónika. Ha leírták, ez a lapja hiányzik. Hátha egyszer megkerül ... Versenyben a rügyfakadással KISOROSZITÓL SZIGETMONOSTORIG MINDENÜTT VERSENYBEN VANNAK A RÜGYFAKA- DÁSSAL A SZENTENDREISZIGET SZŐLŐ- GYÜMÖLCS— FÖLDIEPER TERMESZTŐI. A TAHI KÉK DUNA SZAKSZÖVETKEZET 70 HOLDAS NAGYÜZEMI SZŐLŐÜLTETVÉNYÉN IS SERÉNYEN DOLGOZNAK. Foto: Gábor Portré és bors Harmincnyolc éves, s húsz esztendeje újságíró — legtömörebben így lehetne összefoglalni pályáját. Munkáscsalád gyermeke, édesapja tagja az illegális kommunista pártnak, volt hát honnét örökölnie politikai érdeklődését, világlátását. Érettségi után a debreceni Néplap szerkesztőségében lesz gyakornok, ám élete — hűen követve azoknak az éveknek ellenmondásossá- gát — mégsem kitérők nélkül vezet tovább az újságírópályán. Dolgozott az állami gazdaságok megyei központjában, onnét katonatiszti iskolára kerül, melyet kiváló minősítéssel végez el, s hadnaggyá avatják. Rövid szolgálati idő után sikerül a régi álmot ismét valóra váltani: a Néphadsereg című lap szerkesztőségébe kerül újságírónak. Lapunknak megalakulása, 1957 áprilisa óta munkatársa. Érdeklődése sokrétű, minden foglalkoztatja, ami szép vagy rossz életünkben. Szívesen és sűrűn tesz kirándulásokat a humor országába, mint ezt mostani írása is bizonyítja. MORFONDÍROZOK Kalandozzunk... Bizonyára van abban valami atavizmus — vissza- ütés nomád őseinkre —, hogy mi, magyarok annyira szeretünk utazni. No persze, nem Pályiba, a hat húszassal, hanem külhonba. Útlevéllel, zsebünkben az obiigát 70 pénzmaggal, bőségesen ellátva jótanácsokkal, hogy hol mit lehet olcsón vásárolni, és megrendelésekkel, hogy mit hozzunk ipamnak-napam- nak. Az ember ugyebár esendő, különösen, ha annyi csábításnak van kitéve, mint egy IBUSZ-prospek- tus olvasgatása közben. Szebbnél szebb útvonalak, látnivalók kínálják magukat, s én például, aki mindmáig se tanultam kalandozó eleink csúfos végű szent- galleni kiruccanásából, évről évre mohó kíváncsisággal habzsolom a prospektusokat. Töltse a szilvesztert a lem gyei Tátrában; Különvonat az Erfurti Virágkiállításra; Várja önt Lipcse, a vásárváros; Fehér éjszakák Leningrádban; Visszaadja egészségét Piestany gyógyvize; Menjen (a) Mamaiába; Egy éjszaka az ezer- egy éjszaka városában; Fokföldön egy fokkal jobb, mint másutt; Távoli utakon a Közel-Keleten és így tovább. Az ember ilyenkor ámul, bámul — és számul. Azt számulja, hogy ha zaciba csapja az egész család téli cuccát, meg a grószpapa vi- tézségi kisezüstjét, továbbá nyolc hónapig nem esz, nem isz, nem lak, akkor már csak tízezret kell felvenni az Otépéből, s megvan az útiköltség a Közel- Keletre. (Távol-keleti út esetén zaciba ugrik a Signum laudis is, hadiszalagon kardokkal, és valamivel tovább nem esz, nem isz stb.) Akinek ez a megoldás nem konveniál, az se essen kétségbe, mert van több is. Például: hozzájárulással kilép a munkahelyéről — önkényes kilépőnek nehezebben adnak útlevelet —, és átképezted magát vásározó kisiparosnak. Eleinte a hat húszassal, később kimustrált Tatraplanon, fél év múlva Opel Caravánnal hordja a heti vásárokra a drukkolt fal véd őket, „Nékem ojan asszon kel, ha betegis kejjen fel”, vagy a filmnyomott abroszokat, faliszőnyegeket, melyeken krinolinos várkisasszony a hófehér kastély parkjában piros rózsával eteti a barna őzikéket. Egy év sem kell hozzá, s együtt lesz a dohány a Kanári-szigetekre szóló társasutazásra. Sürgősebb esetben — tegyük fel, hogy április közepe van, s az ember látni szeretné Nagaszakiban a cseresznyevirágzást —, ajánlhatom a házasságszédelgést. Az ember hirdet egy aprót, hogy „Jól szituált belvárosi kisiparos keresi (lelkiekben) gazdag hölgy ismeretségét, házasság céljából. Csekkszámlaszám: 432.756.” A hölgyek elolvassák, aztán ontják a pénzt, az ember csak győzze összeszedni, s irány a felkelő nap országa. Nem rossz módszer a hő- labdalánc sem. Az ember ír egy levelet, lemásolja kétszáz példányban, s szét- küldi a telefonkönyv első lapján talált címekre. A levélben megírja, hogy postafordultával küldjenek a címére tíz forintot, a levelet pedig jutasság el tíztíz ismerőshöz. Kétszázszor tíz az kétezer, kétezerszer tíz forint az húszezer, megy ez kérem, mint az ágyba karikacsapás. Utoljára hagytam a végső variációt, amikor a fizetésből spóroljuk össze az IBUSZ-utat. Ez se rossz. Tudják, milyen jó sort mérnek a sturovói restiben?! Nyíri Éva
