Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
rtai tíEcrBt kJÚvSíIP 1969. MÁJUS 4., VASÁRNAP ! URAI KRÓNIKA 1 | | srsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssss/ssssssss*> sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssA Leányfalui napló HÉTFŐ már késő jég jég tüntető tulipánok tűzpiros tekintetén KEDD a megbosszantott hoppmestereik szemgolyói mint lövedékek éktelen dörgedelem közt koppannak védtelen fejeimen SZERDA szép terebélyes lányok faraként ringatod znak végre az órainga ütemére a béke rámfooruló lányfalusi gesztenyéi CSÜTÖRTÖK lent tömzsi váci börtönőrök fent egy felhő leng tenyérnyi tiszta vatta ó Bejáró asszonyok Nagyhaláról Nővéreim és húgaim arca mint megannyi sorban átlyukasztott hetijegy ne csodáld, ha nem dalolnak: a végtelen hétköznapoknak a vonatfütty a füstös alfa és a fáradt omega. A tahitótfalui hídnál Míg a szígetr e-szaladt templomok ágy nyújtogatják hófehér tornyukat mint Dunába most fulladó gyerek a nyakát e reménytelen tűzben a szelíd hegyei; mint bozontos komondorok lihegve isszák vized: Ö József Attila! Lám a partot a folyó az idővel versenyt mossa — csak végtelen tengerek kegyelme desztillálja tán tbortált álmaink cafatjaival keserített vizedet, jaj, a hídon e perzselő nyárban senki, tisztaság senki más sóvárgó áhítatja nem megy át csak csak szakadt gúnyában nézd Jóska nézd a falu bolondja: a kétségbeesés két keserű tengerszemét Te dödögő feszülő partok a tiszta vatta fenékig felissza közt hidakon átmenő PÉNTEK véreddel és sebem kimossa keverd el! gondos kötéssel átköti a friss levegőt! a tekergő Duna mint túlparton sok patyolat kanyarja füstölgő s míg országcsavargó cementmű nyakamon kék salja termelj széthasadt int világokat a tenger felől visszalnt a végtelen egybekötő cementet: a kanyargó Duna HÉTVÉGÉ történelmi labirintja a műúton e Jóska-sorsú nép lámpák ostora nyakán hajtja legyen hát a nemzetközi turista horda bőgő csordáit minket végre gyötrelmes ezüst selyemhurok hátára vesz helyett: s szelíden termékeny jövendők ringat a folyam ékszere! h ö m P ö 1 y g ő nyugalma Ballada az érdi sorompóknál \ tizenhatodik jaj feltekert belek legördülő redőny két sín az ágydeszka kuporog a görcsös boí vánkusnak ott a talpfa Böfög a jóllakott gép Süket fülbe súg a pap Ego te absolvo, nocsak Mocskos papír a függői' de ki oldoz fel minket? A szokolyai organa Papot únt legények vésték falára vastagon feketén lányok szemérmét csődörök ékét míg zengve búgva vitte a magosba a nép lelkes énekét a szokolyai orgona Aki bennem orgonái tudja csak trágár testemből mégis Az mily igazan tör föl a zsoltár Dunamenti hőerőmű Míg a lágy olajat — mint tejet a gyermek — zümmögve szívja az éhes szivattyú-száj felragyognak az éjszakák a szellem dunai erőművein elkötelezett feszültséggel villants fel tisztességtől fénylő mondatot míg felragyognak a nappalok Ocsa Hétszáz telet dideregtem veled vártemplomod zsoltáros hajóiban, mint test a bőrét, én belülről erezlek, hiszen a rozzant Alszegen kezemből vette fel a végső vacsorát Tréfás Mátyás János; elnéztem, míg homlokán a halál egybeszántja a lélek történelmi parcelláit — láttam görbe Etel néném tiszta mosolyát s Marosi Mátyás egyenes kézfogása tiltja undok dögökkel bárhol paroláznom — Iám, utánam integet még most is Göbölös Boldizsár a munkásvonat füstölőiről hol az ifjúság párosán aszalódik, mint a nyitott kéményeken télen, a kolbász. Budaörsre felköltözött H Tóth Jánomé éneke alkonyaikor Olyanná lettek kemény kebleim, mint oltott mésszel rakott kubikos lapátok, tuskóvá torzult testemet este nem simítja férfikéz, mit mondhattok a magára-hagyottnak? Jaj, a fának, mit vén korában ültetnek által! Gonosz menyemhez miért is jöttem, hol megöregedtem oda vágyok vissza: a karcagi puszta nyúzta uramhoz — az utat vissza faragott fejfa tövéhez jaj, ki mutatja?!
