Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

1969. MÁJUS 4., VASÁRNAP ‘“ZJürlap A rablógyilkos nyomában Éjszakai telex Bravúros nyomozás Vidéki betegek veszik igénybe a fővárosi kórházi ágyak csaknem 30 százalékát Éjfél után, előbb szaggatot­tan, egyet-kettőt kopogott, majd folyamatosan zakatolná kezdett a géptávíró. A kapitányság egyik szobá­jában rendőrtiszt hajol érdek­lődve a váratlanul működésbe lépő készülék fölé. A gépből széles fehér papírcsík bújik elő, rajta egymásután jelennek meg a fekete apróbetűs sorok... A Csongrád megyei Rendőr­főkapitányság közleménye... Országos körözés A. Ferenc fiatalkorú tatabányai lakos el­len ... A tiszt cigarettára gyújt. Vajon mit követett el ez a gyerek? Sort vált a gép, ösz- szeáll a következő szó... A cigarettáról a padlóra hull a , hamu ... A bűntett: rablógyil­kosság. A rendőr szinte kiszakítja a lapot a telexből... Gyilkosság — pénzért Április 24. csütörtök. A. Fe­renc reggel bemegy munkahe­lyére, a tatabányai bánya­üzembe. Utoljára, mert nem szándékozik tovább ott dol­gozni. Elintézi kilépését, fel­vesz néhány száz forintot. Április 25. péntek. A. Ferenc leutazik Csongrád megyébe, a Szeged környéki Balástyára. A községet jól ismeri, nem is oly rég itt lakott szüleivel, amíg nevelőotthonba nem ke­rült. Édesanyja azóta, ideigle­nesen, másik megyébe költö­zött. De Balástyán ma is több rokona él. A. Ferenc felkeresi bátyját, sógornőjét. Pénzt kér, de nem kap. Megpróbálkozik volt szállásadónőjüknél, a 64 éves Vincze Mihálynénál is. Sikertelenül. A. Ferenc elmegy a kocsmába és iszik. Az előző nap felvett százasokból alig maradt pár forintja. Déli 12 óra előtt újra felkeréíi Vincze Mihálynét. Az öregasszony most sem hajlandó kölcsönadni. Pillana­tok alatt zajlik minden. Vin- czéné háttal áll A. Ferencnek. A fiú baltát kap kezébe. Ke- i ményen megmarkolja és az | asszony fejére sújt. Vinczéné ’ összeroskad. Kezét könyörögve ! nyújtja a magasba. Akkor éri | a második csapás... A. Ferenc i a konyhaszekrényhez lép és beletúr a házikasszába ... A legelső autóbusszal Buda­pestre érkezik. Egy ideig csa­varog a városban, majd vonat­ra ül és Tatabányára utazik. Nem tartózkodik sokáig itt, visszatér Pestre. Este újra vo­natra száll. A vácira. A vona­ton elalszik. Leszáll egy állo­máson, Veresegyházig vonato­zik vissza. Onnan gyalog indul egy község felé ... Ebben az időben már az or­szág valamennyi rendőrkapi­tányságán ontották a telexek az A. Ferenc ellen tkiadott kö­A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége heti 42, illetve 44 órás munkaidőre FELVÉTELRE KERES lakatosokat, betanított munkásokat, férfi és női segédmunkásokat. • JELENTKEZNI LEHET: MHD VÁCI GYÁREGYSÉG Személyzeti osztályán, Vác, Derecskéi dűlő rözést. Személyi igazolványát ugyanis megtalálták a gyilkos­ság helyszínén. Telefon Szád áról Április 26. szombat. A körö­zési közlemény feltüntetett néhány helyet, ahol a rabló- gyilkos felbukkanhat. A Gö­döllői Rendőrkapitányság nyomozói azonnal munkához látnak, várható ugyanis, hogy A. Ferenc ebben a járásban fog megjelenni. Bravúros gyor­sasággal, néhány órán belül több olyan helyet is felderíte­nek, ahol számítani lehet a bű­nöző feltűnésére. A nyomo­zásba bevonják a lakosságot is. Délutánra egy tsz-elnök se­gítségével, Szadán egy szántó­földön, munka közben talál­nak rá. A. Ferenc nevelőapjá­ra, s így jutnak el a fiatalem­ber édesanyjához is. A szülők^ kel csak a legszükségesebbet’ közlik: A. Ferenc súlyos bűn­cselekményt követett el, az ő érdekük is, hogy mihamarabb a rendőrségre kerüljön. A nyo­mozók ekkor tudják meg: a fiú hét elején itt járt, s szom­batra ígérte visszaérkezését. Majd nemsokára táviratot küldött a szomszéd kislány­nak: „Szombaton jövök, sze­retlek. Feri.” Az ügyeletes tiszt, Danes Antal rendőr őrnagy jó néhány kört megtett már szobájában. A hamutartóban kis domb: tucatnyi cigarettacsikk, ki­égett gyufaszál. Az épület előtt néha egy-egy HÉV-sze­relvény csattog a síneken... öt óra. A szoba csendjébe szinte beleharsog a telefon. Végre! A vonal'túlsói,, végéről, rövid mondat hangzik: — A személy megérkezett... Rövid megbeszélés, a rend­Bogláron a foltos bőrű pla­tánfák alatt vezető úton na­gyon izgatott lesz, érzem keze nyirkosabb, tekintete ijedten röpdös a pirostetejű villák kö­zött. — Te, mit szól anyád, hogy velem állítasz be? — Semmit. Mit szólna? Bol­dog lesz, ha megismerhet. — És, mit mondasz neki, ki vagyok én? — Ismerősöm. Kolléganőm. Egy segédkopogtató — mon­dom tréfásan, de erre még jobban megrémül. — Ezt nem hiszi el. — Nem is akarom, hogy el­higgye. Különben is egy anya szemét nem lehet bekötni. Mindent észre vesz. — Igen, és ez most nekem olyan furcsa. Engem még így nem mutattak be soha egy mamának. Anyám, miután megöleljük egymást, jobbról-balról meg­csókolja Évát és egy kicsit el­tartja magától. — Nagyon csinos vagy. Hogy hívnak? — könnyű mosollyal nézi a nőt. Éva elrebegi az anyakönyvi adatait. — Szép neved van — mondja anyám, és karonfogja Évát. Bevezet bennünket a szobába. — Apádnak dolga van — jegyzi meg, de mindjárt itt lesz. Mesélnem kell neki min­denről, aprólékosan. Közben ki-ki fut a konyhába, meg­nézni az ebédet. Ilyenkor Évával egymásra pillantunk, nem követtünk-e el eddig va­lami hibát. Tíz perc múlva kocog be apám, egyik kezével nyakamat tapogatja, s úgy csókol meg. A testsúlyom miatt aggodalmaskodik. — Eszel te egyáltalán? — őrök félmondatokból is értik egymást. Az akciót Bódis Jó­zsef alhadnagy ., vezeti majd. Szada. A csoporthoz a helyi körzeti megbízott is csatlako­zik. „Blokkolják” az udvart. A ház legutolsó helyisége szűk konyha. A szőke fiú az ágyon ül. Mire felnéz, már minden­honnan körbefogták. — A... Ferenc? — Igen . .. — Nyújtsa a kezét! A fiú feláll. Szótlanul tartja előre kezeit a bilinos kapcsá­ba. Ujján megcsillan egy ha­lálfejes gyűrű. „Életért életet..." Az. ágyon most napilapok hevernek. Mindegyik ugyan­azon rendőrségi hírnél^ ki­hajtva. Az asszony pergő be­szédű, csak néha csuklik el a sírástól a hangja. — Olyan aranyos, jó lélek volt a fiam, sose káromko­dott ... — mondja. — A nyolc közül ő a legkisebb gyerek. 13 éves korában nevelőotthonba kellett adni. Hazulról vitt el pénzt aztán a' szomszédi ói, meg a sógortól lopott. Könyö­rögtem akkor a rendőröknek, ne vigyék el, mellettem nem lesz rossz ember belőle... Amikor ide jöttek a rend­őrök, arra gondoltam, valami verekedésbe keveredett, és vé­letlenül úgy ütött le egy em­bert, hogy meghalt._ Hogy vártam szombaton, túrós süte­ményt, kocsonyát, káposztát, meg pörköltet főztem neki. Azt hittem, meghalok, mikor megláttam, ahogy kinyitja a kaput. Mosolygott. Megcsó­kolt ... — Milyen ítéletet vár? — Milyet, milyet?! — kér­dez vissza az asszony. — Mit mondjak? Én talán javítóinté­zetbe adnám. De hát... Életet életért, nem igaz? Hadd ta­nuljanak a többiek! Elvégre hova lyukad ki a világ, ha már ilyen gyerek is gyilkol?!... A fehérre meszelt falon sző­ke hajú, vidám arcú fiú fény­képe, díszes foglalatban. Min­denkire rámosolyog a képről, aki nézi. A fiú júniusban lesz 16 éves. kérdezi és közben fél szem­mel Évára sandít. — Ajaj, apám, olyan étvá­gyam van, mint egy farkas­nak. Később félrehív, mert ka­pott egy új csehszlovák racs- nit a horgászbotjára, mit szó­lok hozzá. — Nem arra va­gyok kíváncsi, hanem, hogy ki ez a nő — rántja meg a kabátom szárát kint a veran­dán. — Egy ismerősöm — mon­dom játékosan. — Egy ismerőst nem hoz haza fiam az ember a család­jához — sötétedik el az arca. — El akarod venni feleségül? — ugrik rám a szeme. — Elveszem — mondom boldogan és felszabadultan, holott ez nem volt a prog­ramban. — Csak hát én azt nem en­gedem meg — válaszolja mo­solyogva, de már fagyosab­ban. — Megmondod neki, te még nem házasodhatsz. Ta­nulnod kell, összeszedni ma­gad anyagilag és a többi. — Én nem is gondoltam határozottan házasságra — vé­dekezem. Az utolsó szavakra anyám is kijön a konyhából. Ö foly­tatja tovább: — Fiam, lásd be, igazunk van. Éva nagyon szép, nagyon kedves lány, de nincs értelme komoly viszonyt kezdeni vele. Te nem házasodhatsz a leve­gőbe ... Persze — bólogat sza­vaihoz a nagyobb nyomaték kévéért — a fiatalok manap­ság könnyen nősülnek. Aztán jön a gyerek. (A gyerek egyáltalán nem volt szándékomban.) — A fiatalok gyorsan elvál­nak — halmozza anyám a fe­lelőtlenségeimet —, áztán jön Tejbárok a Dunakanyarban Az ország egyik legkedvel­tebb kirándulóhelyén, a Du­nakanyarban valamennyi ét­terem, presszó és vendéglő „kicsinosodoti”, s gondosan felkészült a szezonra. A ked­velt táj új színfoltja lesz a Vácott megnyüó Barokk presszó, valamint a magyaros étteremmé átalakított Kőkapu, a látogatottabb kirándulóhe­lyeken tejbár nyílik. A ven­déglátóhelyek száma a Szent­endrén megnyíló, 300 személyt kiszolgáló étteremmel bővül. az újabb asszony... És fiam, ha lenne legalább egy tisz­tességes állásod. És ha komo­lyabb lennél! Kitől örökölhet­ted ezt a könnyelműséget?... Nem is tudom, most például, mi vagy?! És meg akarsz nő­sülni. — De én nem akarok meg­nősülni — mondom mérge­sebben. — Hát akkor mit akarsz ez­zel a lánnyal?... Anyám tíl- tón emeli fel újját. — Nem engedem elrontani. Vedd tu­domásul, már ma éjjel külön fogtok aludni!... Punktum! — Hehe ... mit fogunk mi csinálni?... — Külön fogtok aludni. Jól hallod és ne játszd nekem a kis ártatlant. Ismerlek, sajnos. És én majd beszélek Évával komolyan. Nevessek, vagy kezdjek el kiabálni?... Magam sem tu­dom. Inkább nevetek, erre hajlamosabb vagyok. Közelebb lépek anyámhoz. — Évával én .. még.. nem.. voltam ... — tagolom a szavakat lassan, hogy hamarabb a fülébe búj­janak. — Ne nézz olyan hitet­lenkedve. — Még szép — mondja el- hülve anyám. — Szamár vagy — suttogja apám maga elé, de én meg­hallom, mert most úgy mo­zognak a füleim minden zaj­ra, mint szegény Horváth né­ninek. Boldogan vigyorgok az öregemre. Mégis csak klassz ember. — Pista, maga ne heccel je ezt a gyereket! — ugrik feléje anyám, mint egy vadmacska. — Én csak annak a szegény lánynak a javát akarom, ha már a fiam nem engedi, hogy az ő érdekét szolgáljam — mondja anyám rendkívüli méltósággal. A főváros egészségügyi helyzetét ismertették szomba­ton a Városházán, a kerületi tanácselnökök értekezletén. Hantos János, a végrehajtó bi­zottság elnökhelyettese beve­zetőjében rámutatott: Budapest és Pest megye együttesen mintegy 3 mil­lió lakosának egészségügyi ellátása egységes felada­tot jelent, s ez jórészt a fővárosban működő Divida ez impera. Oszd meg és uralkodj rajta — tartották a rómaiak. A szülőket meg­osztottam, veszekedjenek most már ők ketten. De nem ez tör­ténik, hanem éppen a fordí­tottja, anyám a szavak olyan bőségét ontja egy-két perc alatt apámra, hogy kénytelen takarodót fújni. Bevonulunk a szobába. Éva benyúl a tás­kájába és nagy doboz, drága desszertet ad anyámnak. (Miért most jutott eszébe, ez éppen nem a megfelelő pillanat.) Anyám hálásan és túl ud­variasan köszöni, majd meg­jegyzi, nem szereti az édes­ségeket. „Mindig eloszto­gatom, ha kapok” — te­szi hozzá kedvesen. (Még ő nem tudja, kitől örököltem a képességeimet! Hallatlan!) Ud­variasan cseveg Évával, az­tán kiküld bennünket a Bala- ton-partra sétálni. Ebédig van még egy jó óránk. — Délután majd kimehettek a strandra — kiáltja utánunk. — Most már nem érdemes le­vetkőzni. Sétáljatok csak ad­dig. Tudom, most majd rólunk beszélgetnek. (Szegény apám.) A vízparton megyünk a móló felé. A hajóállomás mögött fehér betonsziget nyúlik a vízbe, s a kövekre tesszük lá­bunkat. A Balaton tükörsima, a zöld mohás kövek között csaknem forró a vize. A piros­hasú bólyák előtt csónakok úsznak, a strandon vidám em­bersereg. Nincs valami jó han­gulatom, nem így képzeltem ezt a kirándulást. — Én — mondja Éva vádló szemmel. — Én ... én ... min­dent hallottam. Amit anyá- dékkal beszélgettetek. — No és? — nagyot nyelek s várakozóan hallgatok. — Tudom már, nem lehetek a feleséged ... Soha ... So­ha ...! — Éva szeméből elő­ször a düh kékes szikrái pat­togtak elő, aztán meg kövér könnycseppek pottyannak le arcára. Húsz csepp lefekvés előtt — gondolom hülyén és egészségügyi intézmények­re hárul. A budapesti kórházi ágyak csaknem 30 százalékát vidéki betegek veszik igénybe. A la­kosság számának növekedése mellett növeli az egészségügyi intézmények zsúfoltságát az is, hogy Budapesten az országos átlagnál lényegesen magasabb az öregkorúak aránya. Például jelenleg 60 évnél idősebb a fő­város népességének egyhatoda, s ez az arány 1980-ra várha­tóan egyötödre emelkedik. Gondokat okoz a főváros egészségügyi hálózatának el­avultsága is. Mindezek figyelembevételé­vel alakították ki az elképze­léseket a főváros egészség­ügyének javítására. A járó­beteg-ellátásban például arra törekszenek, hogy a körzeti orvosi munkahelyen biztosít­sák a kislaboratóriumi és az EKG-vizsgálatok elvégzését asszisztensek segítségével. A rendelőintézeti ellátásban fon­tos feladat a szakorvosi inté­zetek hálózatának kiépítése, ami 1970—71-re fejeződik be. A következő években a lakó­telepi építkezéseiknél napi­rendre kerül a meglevő ren­delőintézetek bővítése, esetleg új intézmények létesítése és a már most is zsúfolt rendelők korszerűsítése. A kórházi ellátás fejleszté­sére 1980-ig a lakosság számá­nak emelkedésével ará­nyosan — mintegy 1800 új kórházi ágy létesítését tervezik, a harmadik ötéves tervidő­szakra előirányzott 1100 ágyon kívül a kórházak jelenlegi zsúfoltságának megszüntetésé­hez összesen mintegy 6500 ágynak megfelelő kórtermi alapterület építéséről kell gon­doskodni, ebből 3500 ágy jut a tanácsi kórházakra. Arra tö­rekszenek,, hogy. minden veze­tő kórháznak 2Ö0 ágyas, a ki­sebb kórházaknak 100—150 ágyas utókezelő osztálya le­gyen. legszívesebben én is sírva fa­kadnék, hogy miért nem tu­dok jobban ellágyulni. Azért furcsa szorítást érzek a tor­komban és gyorsabban dobog a szívem is. (Na végre.) Elha­tározom, próbára teszem a nőt. — És ha nem vehetlek el feleségül, akkor is szeretsz? ... — Várunk, amíg kell — sut­togja Éva. — Jó?... — Várunk egy életen át — húzom ki magam és kibonta­kozom az ölelésből. Pardon. Egy-két évig kéz a kézben, szem a szemben, nem várok, határoztam el, még ré­gebben. Most meg egy életre akarom elkötelezni magam ? Nem jellemes dolog. Vigyáz­zunk, ne mondjak ostobaságo­kat. Én előleget kérek. Úgyis abból éltem két hónapig. — Rövidesen bekerülök a szerkesztőségbe — magyará­zom Évának — és akkor el­veszlek. Lesz egy szép kis la­kásunk (hogy honnan még én sem tudom), berendezzük... — Veszek neked egy szép íróasztalt — mondja derülten Éva —, már ki is néztem egy bútorboltban. Ott fogod alkot­ni a műveket. Ejha! A nők úgy látszik mindig előttünk járnak egy lé­péssel. De hallgassuk végig, nem szabad semmit elárulni. — De te nem írsz, csak ko­pogtatsz, meg egyéb csacsisá- got csinálsz —, jön a pálfor- dulás mérges szemrehányások formájában. — Nem élsz a tehetségeddel. Nem jársz be a szerkesztőségbe eleget. Elve­szem az idődet, nem tudsz ír­ni. Pénz nélkül pedig lakás sem lesz, házasság sem. Miből fogunk megélni? — Paprikáskrumplit eszünk — jegyzem meg ravaszul. — No... nem! — Éva rázza a fejét. A paprikáskrumpli nem ro­konszenves a nőknek. De mást egyelőre és nem tudok ígérni. Majd ha már befutott pasas leszek. .. .Akkor ... De melyik nő veszi ezt be? ... (Folytatjuk.) Kzitnyai Jenő Made in Poniáz Tollak, irodagépek F.ddig minden évben megkétsze­rezte termelését a & budapesti írószer- >:| készítő Ktsz. Ki­váló eredményei­nek köszönhető, hogy az idén ki­lencedszer kapott kitüntetést. Ápri­lis 30-án, a Béke Szállóban rende­zett ünnepségen vették át a „Ki­váló kisipari szö­vetkezet” okleve­let. 39-en kaptak sP* ekkor „kiváló dolgozó” jelvényt és oklevelet, köz­tük a ktsz pomázi részlegének dol­gozói. Pomázon meg­kezdték a négy­színű golyóstollak gyártását. Két hé­ten belül indul az új szerelőszalag, amelyen kis iroda­gépeket állítanak össze. A ktsz ugyanis licenc­szerződést . kötött- az osztrák Sax céggel, tűző és lyukasztógépek gyártására. Ezek­nek jelentős része exportra megy. Továbbra is nagy mennyiségben gyártják a „ha­gyományos” cik­keket, a töltőtől­lakat és irónokat. Az új típusú tol­lak rugós szerke­zetének összeállí­tása — mint lát­ható —, gondos munkát igényel. X. DÉNíES \él asm Idnapoh kinn. r—i ...... v: 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents