Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-23 / 116. szám

1969. MÁJUS 23., PENTEK „KÜZDELEM- A VÍZPARTOK Vác előretört - Honti 265 halat fogott A horgászok nagy-dunai in­téző bizottsága a Baross Gá­bor és a Honvéd horgász­egyesület vízterületén rendez­te halfogó versenyét. Az inté­ző bizottsághoz 43 egyesület tartozik — sorukban igen sok Pest megyei — és közülük 37 egyesület képviseltette magát 185 horgásszal. Nemcsak a részvevők száma volt nagy, hanem a nézőké is, mintegy hatszázan figyelték a nem mindennapos küzdelmet. A gramm is számított Reggel 9-től délig tartott a viadal, s minden kifogott halén öt pontot, a halak grammjáért pedig egy pontot kaptak a horgászok. A csapa­tokban négy felnőtt mellett egy ifjúsági versenyző kapott helyet. Meglepetésre a csapatver­senyben az esélyes Alsógöd esak a negyedik helyet sze­rezte meg. Annál jobban ki­tett magáért a Váci Dunai Egyesület, amely a nagy-buda­pestiek mögött ezüstérmet szerzett. rab halat fogott, amelyek összsúlya 2230 gramm volt, te­hát 2 kiló 23 deka. Szentendrei amazon Az ifiknél is csalódást okoz­tak az alsógödiek, ugyanis Görbe Zoltán, a tavalyi intéző bizottsági, illetve országos baj­nok most csak harmadik lett, a váci Török József pedig ötö­dik. Érdekesség, hogy női rész­vevő is akadt, mégpedig a szentendrei Győré Zsófia, aki az ifik mezőnyében 37 induló közül a tizenegyedik helyet szerezte meg. A legjobbakból állították össze az intéző bizottság tizen- ötös keretét, közülük jelölik majd ki az országos viadalon a nagy-dunai színeket képvi­selő együttest. A keretben öt Pest megyei van. Kosaras táblázatok Megyei férfibajnokság 1. Esze T. SE 5 5 — 461:250 10 2. Nagykőrösi G. I 4 4 — 330:156 8 3. Ceglédi G. 4 3 1 325:161 7 4. Nagykátai VM 4 3 1 340:246 7 5. Zsámbéki FTSK 5 2 3 239:297 7 6. Cégi. Mezőg. T. 6 1 5 257:365 7 7. Monori G. 4 2 2 240:270 6 8. Nagykátai G. 4 — 4 243:388 4 9. Nagykór. G. II 4 — 4 154:456 4 Megyei női bajnokság 1. GEAC 7 7 — 422:191 14 2. Nagykor. G. I 6 5 1 301:149 11 3. Váci Sztár. G. 7 4 3 299:229 11 4. Monori SE 5 5 — 381:151 10 5. Nagykátai G. 6. Váci Közg. 6 4 2 301:320 10 Szakközépisk. 5 4 1 210:156 9 7. Ceglédi G. 6 3 3 98:152 9 8. Monori G. 8 1 7 349:427 9 9. Zsámb. FTSK 7 1 6 125:264 8 10. Nagykátai VM 6 2 4 259:388 8 11. Nagykor. G. II 6 1 5 119:337 7 12. Cégi. Mezőg.7T. 7 — 7 90:290 7 G. = Gimnázium T. = Technikum Szobi foci Bernecebaráti—Márianosztra 6:5, Letkés—Szokolya 1:3, Nagymaros —Verőce 2:0, Kóspallag—Perő­csény 3:2, Ipolydamásd—Vámos- mikola 7:0. A járási labdarúgó- bajnokság élcsoportja: 1. Nagy­maros 13, 2. Ipolydamásd 11, 3. Perőcsény 10. Fűzfői meglepetés A kosárlabda férfi NB n Nyu­gati csoportjában, nagy meglepe­tésre, a volt NB I-es Csepel Autó kikapott Fűzfőn. Fűzfő—Csepel Autó 73:58. Ügyességi verseny, KRESZ-vetélkedő Motorosrandevú Verőcén A Magyar Természetbarát Szövetség Motoros Bizottsága a hét végén rendezi Verőcén, az Express Ifjúsági Tábor te­rületén országos motorostalál­kozóját. Az immár harmadíz­ben sorra kerülő eseményt nagy érdeklődés előzi meg. A program szerint az ország távoleső részei­ből már ma befutnak a nyékre rándulnak ki a részt­vevők, majd 18 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, amelyet KRESZ- és műszaki vetélke­dő, valamint tréfás verseny követ. Este 8 órától tábortűz mellett szórakoznak a motoro­sok. Vasárnap reggel 9.30-kor négy kategóriában ügyes­ségi versenyt rendeznek. Az egyéni viadalon Hajós Gyula, a Honvéd horgásza bi­zonyult a legjobbnak, utána a váci Honti Gyula, aki 265 da­Sós Károly labdarúgó szö­vetségi ikapitány a csütörtök délelőtti sajtótájékoztató ke­retében ismertette a csehszlo­vákok elleni VB-selejtezőn pályára lépő magyar váloga­tott összeállítását. Szentmihályi, Káposzta, Mé­szöly, Páncsics, Noskó, Szűcs, Szőke, Albert, Bene, Dunai II. Zámbó. Mint az összeállítás mutatja, négy újonc jut szóhoz: Dunai motorosok, akik az első napon a környé­ken túráznak majd. Szomba­ton délelőtt ugyancsak a kör­11. Antal, Noskó Ernő, Szőke István, Zámbó Sándor. A szabályok szerint a meccs előtt öt cserejátékos nevét kell bejelenteni, akik közül két labdarúgó szerepelhet. Fa­tér, Solymosi, Dunai, HL Göröcs, Fazekas, Farkas és Kozma közül választják ki az ötöt, s a szövetségi kapitány elsősorban Göröcs és Fazekas beállítására gondol. A csehszlovák válogatott ma kora délután érkezik Bu­dapestre. Közben 9—14 óráig az angliai túrán részt vevők motorkerék­párjainak és gépkocsijainak műszaki ellenőrzését tartják, valamint a túrával kapcsola­tos megbeszélést. Délben egy órakor ünnepé­lyes eredményhirdetéssel zárul a motorosok országos találko­zója, amelyet a felsoroltakon kívül még több érdekes prog­ram egészít ki. Arany és bronz A KISZ Kupa országos ser­dülő kötöttfogású birkózóver­senyen két aranyérmet szerez­tek az abonyiak: Sándor és Fekete első lett súlycsoportjá­ban. A csapatversenyben har­madik lett az abonyi gárda. Veszprémben a II. osztályú felnőtt női vidéki tornászbaj­nokságon a Ceglédi Építők együttese harmadik lett Botrány és bosszú? Szerda este a newcastle-i St. James parkban a Newcastle Unit­ed labdarúgócsapata 2:0 (0:0) arányban győzött a Glasgow Han­gers ellen, és az angol együttes lett az U. Dózsa ellenfele a Vá­sárvárosok Kupa május 29-i new- castle-i és június 11-i budapesti döntőjében. Nemcsak a két csapat állt harc­ban egymással, ökölcsatákat viv- tak szurkolóik, s a tömegvereke­dés megfékezésére a rendőrség­nek megerősített osztagok és ku­tyák segítségét is igénybe kellett venni. A walesi Bili Gow bírónak kétszer is félbe kellett szakítania a mérkőzést, mert a szurkolók el- özönlötték a pályát. Két kórházba csaknem 100 sé­rültet szállítottak. Három néző ál­lapota az orvosok közlése szerint elég súlyos. A sérüléseket a repü­lő üvegek okozták. Csütörtökre virradóra Glas- gow-ban, a Rangers stadionjában tűz ütött ki, s bár idejében érkez­tek a tűzoltók, mintegy 250 ülés elpusztult. A glasgow-i rendőrség vizsgálatot indított, mert feltéte­lezések szerint a tüzet — válasz­ként a newcastle-i botrányra — szándékosan idézték elő. NB 1 B-s vendégek Négy újonc a csatasorban MNK-párositás Elkészült a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa 128-as nagy­döntőjének sorsolása. A csapato­kat 16 csoportba osztották. Az el­ső forduló május 28-án, a követ­kező kettő pedig június 4-én, va­lamint június 11-én lesz. A há­rom forduló befejeztével a 16 csoportgyőztes maiad állva, ezek az együttesek kerülnek majd ösz- sze az NB I-esekkel. A 16 alsóbb osztályú együttes és a 16 NB I-es csapat első találkozójára június 18-án kerül sor. A megyei előcsatározások során, mint Ismeretes, a Váci SE (NB III). Üllő (területi), Kiskunlachá- za II. kér. és Dunabogdány (járá­si) harcolta ki az előrelépést. Né­gyük mellé bekapcsolódik két NB Il-es gárdánk is. Az első forduló során két NB I B-s csapat látogat megyénkbe, a Ganz-MAVAG és a BKV Előre, valamint az NB Il-es Dorog és BVSC. V. csoport: Pusztavám—Móri Bányász—Kossuth KFSE. VI. csoport: Dunabogdány—Do­rogi Bányász. VH. csoport: Váci SE—Ganz- MAVAG. IX. csoport: Szolnoki Vegyimű­vek—Ceglédi Vasutas. XIV. csoport: Üllő—BVSC, Kis- kunlacháza II. kér.—BKV Előre. Ebben az öt csoportban érde­keltek a Pest megyeiek. Tavaszi finálé Az asztalitenisz férfi NB ni ta­vaszi utolsó fordulóján csak Du­nakeszi játszott otthon, győzött, s veretlenül zárta az első félévet. A körösiek Orosházán nyertek, s a tavaszi kilenc mérkőzésen ösz- szesen kilenc pontot gyűjtöttek. A váciak a veretlen bajnokjelölt otthonában gyenge teljesítményt nyújtva kikaptak. Végeredmény­ben az ötödik helyen végeztek csoportjukban öt győzelemmel, egy döntetlennek és 72:72-es játsz­maaránnyal. I Nagykőrösi Kinizsi—Orosházi Kinizsi 12:4. Gy: Kőházi, Erdei (4 —4), Nánási T., Pusztai (2—2). Csőszerelő—Váci Kötött 14:2. Gy: Pálfi (2). Dunakeszi Mechanikai Labor— Esztergom 14:2. Egyébként az NB Il-es dunake­szi lányok 8:8-as döntetlent értek el a Siketek otthonában Schwarcz és Venczel győzelmeivel. Az FTC pünkösdi királysága BALLAGOTT A CSEREKAPUS Már beszámoltunk, hogy a kézilabda férfi NB I B előre­hozott mérkőzésén az FTC 27:14 arányban legyőzte az eddig vezető Csömört. Jelen­leg három 10 pontos csapat al­kotja az élbolyt, s jobb gól­arányával a Ferencváros áll az élen. Elsőségük azonban pünkösdi királyságnak ígérke­zik, hiszen Csömörrel egye­temben egy mérkőzéssel töb­bet játszottak, s a papírforma alapján vasárnap a harmadik 10 pontos, a Videoton váltja fel a zöld-fehéreket. De térjünk csak vissza az Üllői úti találkozóra, amelyet mintegy ezer néző tekintett meg. Kreskó és Horváth II bí­ráskodása mellett így kezdtek a csömöriek. Helembai — Littkei, Ba- gyánszki Gy. (6), Sülé (1), Bá­tor szki (3), Halász, Bagyánsz­ki I. (2). Csere: Brieska (1), Bánszki (1). Az első negyedórában a Pest megyeiek gyenge védekezése miatt 6:2-re elhúzott az FTC, ezután a Pest megyeiek szebb- nél-szebb támadásokat vezet­ve kiegyenlítettek, de sajnos Helembai gyenge védése miatt ismét elhúztak a hazaiak. Míg szünet után a csömö­riek többször csak a kapufát találták el, sokkal jobb volt a zöld-fehérek irányzéka, akik góljaik jó részét hétméteresből szerezték. A csömöri cserekapus bal­lagás miatt nem jelenhetett meg a mérkőzésen, amelyet megérdemelten, de túlzott gól- aránnyal nyert az FTC. Saj­nálatos, hogy a két játékvezető ellentétes felfogásban vezette a találkozót. PEST MEGYEI HÍRLAP * Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUBA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest. Vm„ Somogyi Béla u. 8. U. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili. Blaba Lujza tér 3. Egész nap Ulvbatb központi telefon: 343-100. 143-330. Gépíró szobák: 343-100 280. Illetve 343-100.413 Titkárság: 131-348. Egyéb számok: 141-443. 141-358. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp„ V.. József nádor tét t, tz.l. Előfizetési díj t bóoapra 30 forint. A söletnadrágos csömöri Bagyánszki Gyö rgy kapura dob — a többiek csak nézik. , APRÓHIRDETÉSEK A Magyar Gördülőcsapágy Művek Diósgyőri Gyára felvételre keres gépészmérnököket és gépésztechnikusokat, célgép- és szenszám- szerkesztésl, 111. gyár­tástechnológiai mun­kakörbe. Továbbá gyakorlattal rendelke­ző gyors- és gépíró­kat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. Ctm: Dlósd, Gyár u. 2., telefon: 258—880. Megközelíthe­tő a Bp. XI.. Koszto­lányi D. térről induló autóbusszal. Közvetlen járatok ideje: 20 perc. Beton- és Vasbeton­ipari Müvek Szentend­rei Gyára (Szentend­re, Dózsa György út 34.) azonnali belépés­re felvesz takarítónő­ket. Kéthetenként sza­bad szombat. Munkás- szállót és üzemi étke­zést biztosítunk. Fel­vétel személyes je­lentkezés esetén. Azonnali belépéssel felveszünk kovám, lakatos, betanított munkás, valamint férfi segédmunkáso­kat. Kéthetenként szabad szombat, va­lamint természetbeni j uttatást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Erdészeti Fa- és Ve­gyesipari Vállalat (volt Kocsigyár). Szentendre, Eötvös utca 1. szám. Beton- és Vasbeton- ipari Művek váci tele­pe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz tmk villany- szerelőket, lakatosu­kat, autószerelőket és segédmunkásokat. Kéthetenként szabad szombat, munkásszál­lót és üzemi étkezést biztosítunk. Felvétel személyes jelentkezés esetén. __________ P aplankészítésre női munkaerőket betaní­tunk 1200—1300 forin­tos biztosított bérrel Bp. XIII., Fóti út 89. sz. alatt. Ernyőkészí­tésre felveszünk női munkaerőket Bp. VIX., péterfy s. u, 34. sz. alatti üzemünkben, szintén a fenti bizto­sított bérrel. A bizto­sított bér egyhónapi időtartamra vonatko­zik, minden második héten szabad szomba­tos munkaidő. Főv. Ruhaipari Vállalat, Bp. VII., Dob u. 49., mun­kaügyi osztály. _______ E ladó kétszobás nagy­méretű házrész, mel­lékhelyiségekkel, be­költözhető. Érdeklőd­ni : Nagykőrös, Kos­suth Lajos u. 43. 'sz. Eladó 800 n.-öl gyepes házhely. Nagykőrös, Vitéz utcában (Ragő- ház mellett). Érdek­lődni: Pintér tejcsar- nokosnál, Vitéz utca. Eladó beköltözhető ház, két szoba, kony­ha, kamra, mellék­helyiségekkel. Nagy- kőrös, Erkel u. 4. A következő tanévre diáklányoknak szoba kiadó. Nagykőrös VII., Aponyi u. 12.__________ Személygépkocsi, DIE­SEL eladó. Cegléd Vili. kér., Madár utca 4. szám. Megtekinthe­tő mindennap 5—7 éráig. _________________ k eveset használt Pan­nóniát vennék. 1000,— havi részletre. Aján­latokat a nagykőrösi hirdetőbe „Június'’ jeligére. Eladó 2 sodrony, mat­raccal. öt mázsáig mé­rő mázsa, Orion, nagy rádió. Nagykőrös, Pa- tay u. 5.________________ IX. kér. KÖZÉRT Élel­miszer Értékesítő Vál­lalat felvételre keres boltvezetőket. önki- szolgáló boltba pénz­tárosokat. eladókat teljes vagy rövidített munkaidőben és 6 órás munkára fiatal­korú kisegítőket. Felveszünk te'tő szaki párosokat Is. Ér­deklődni lehet: Bp. IX.. Szamuely u. 21.. a munkaügyi cso­portnál. AZONNALI BELÉPÉSSEL adminisztrátort, gyors- és gépírót FELVESZ a Vízkutató és Fúró Vállalat Ceglédi Üzemvezetősége. Cegléd, Rákóczi u. 72. FELVÉTELRE KERESÜNK gyógyszergyártó munkára vegyész- technikusokat, gyógyszer­gyártó szak­munkásokat, segéd­munkásokat, továbbá lakatosokat, csőszerelőket, kőműveseket, hűtőgép- és kompresszor­kezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Ötnapos munkahét. JELENTKEZÉS: Kőbányai Gyógyszer­árugyár Munkaügyi Osz­tály. X., Gyomról út 19. Telefon: 477—330/193. SÖRIPARI VÁLLALAT felvesz női segéd­munkásokat fizikai munkára. 44 órás munkaidő. Pénzben! kereseten felül természetbeni juttatás. Kedvezményes ét­kezést, munkaru­hát, vidéki lakosok részére munkás- szállást biztosí­tunk. Ctiköltség- hozzájárulást térí­tünk. JELENTKEZÉS: Munkaerőgazd ál­kodás Budapest, X., Maglód! út 17. A Híradó­technikai Vállalat Budapest. XI., Daróczi a. 3. sz. kéthetenként szabad szombattal, jó kereseti lehetőséggel, azonnali belépésre felvesz esztergályost, maróst, lakatost, mechanikai — elektromos műszerészt, galvanizáló szak- és betanított munkásokat, műanyagipari szak- és betanított munkásokat szíjgyártót. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. Megközelíthető: Sl-es villamossal, 12-es autóbusszal. Azonnali belépésre FELVESZÜNK VILLANY­SZERELŐKET, BETANITOTT- és SEGÉD­MUNKÁSOKAT, villamos- hálózat­építési munkára. Munkásszállást biztosítunk. Külszolgálat! átalány. 44 órás munkahét, kéthetenként szabad szombat. ÉDASZ Vállalat Esztergomi üzlet­igazgatósága. Esztergom, Mártírok útja 19. Munkaügyi osztály. OBV Mélyfúró Beren­dezések Gyára azon­nali belépéssel felvesz esztergályos, lakatos, szerszámélezőt, minta­asztalos szakmunkáso­kat, férfi és női segéd­munkásokat. Minden második szombat sza­bad, 44 őrás munka­hét. Napi egyszeri ét­kezést és munkásszál­lást biztosítunk. Je­lentkezés : Bp. X., Fertő u. 8. Munkaügyi osztály. Söripari Vállalat AZONNAL ELVESZ érfi segéd­éi betanított munkásokat. 44 órás munkaidő. Pénzbeni kereseten felül természetbeni juttatás. Munkásszállást, kedvezményes étkezést, munkaruhát biztosítunk. Utazási kötség­Uozzá járatást térítünk. MunkábaáUás esetén leiutazási költséget térítünk. JELENTKEZES: Munkaerő­gazdálkodás. Budapest, X., Maglódl út 17. Eladó Pannónia motora kerékpár. Cegléd, Csengeri u. 30., 16 órá­tok _____________________ R ákospalotán, közvet­len 14 és 65 vil­lamosok mellett, két szoba, hallos, komfor­tos és egy szoba, konyhás ház, mind­kettő beköltözhetően, nagy kerttel eladó. Ér­deklődni: 294—646. szá­mon, pénteken, szom­baton, 19 órától 21 óráig._____________ G yón vasútállomástól 2 percre, 1 szoba, konyhás ház, mellék­helyiséggel, 216 n.-öl telekkel bekerítve, ter­mő gyümölcsfákkal, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni XVIII. kér., (Imre). Damjanich u. 78/b„ egész nap. _____________ H ázhely eladó. Érdek­lődni: Nagykörös, Szé­chenyi tér 21/b._______ E ladó, beköltözhető 2 szoba, összkomfortos ház. Nagykőrös, Szol­noki u. 42. sz.________ B eköltözhető húz és világos hálószobabú­tor eladó. Nagykőrös, IV., Csonka u. 4. Eladó Nagykőrös, II. járás, Homolytája dű­lő 19. számú tanya, Fodor Lajos. Érdek­lődni : szombat déltől, vasárnap estig._______ S ződligeten (Duna­kanyarban), beköl­tözhető két szobás, összkomfortos, új, lak­ható, melléképületes ház eladó. Víz benn, fürdőszoba berendez­ve. Sződliget, Ságvárl u. 33.__________________ H armincéves, csinos, molett, kékszemű, vi­déki életet kedvelő, diplomás nő számára, társaság hiányában, ezúton keresünk is­meretséget. Leveleket „Házasság céljából" jeligére a Ceglédi Nyomdába kérünk. Hízók eladók. Lénárt- né, Vác, Zrínyi utca 15, szám alatt. Hízott sertés eladó, 148 —150 kilós. Nagykőrös, Barátszilos dűlő 51. Karai Ferenc.__________ E ladó 1 db MIA-motor, szivattyúval. Megte­kinthető hétköznap, 3-tól, vasárnap egész nap. Nagykőrös, Kos­suth Lajos u. 23. __ H organyzott drót, 50* 50-es, 50 méter eladó, Nagykőrös, Zrínyi u. 102._______ M onori Mezőgazdasá­gi Gépjavító Állomás felvételre keres gép­lakatosokat, kőműve­seket, segédmunkáso­kat és vlzvezetéksze- relőket. Jelentkezés Nyikos István műve­zetőnél ________________ É rettségizett fiatalokat felveszünk geodéziai és fotogrammetriai munkára. A vállalat terepi és irodai gya­korlat után lehetővé teszi a továbbtanulást, felsőfokú technikum­ban, vagy műszaki egyetemen. Érdeklőd­ni : Budapesti Geodé­ziai és Térképészeti Vállalat, Anker-köz I.. I. em. 19. Telefon: 427 —343. __________________ A Gödöllő Városi Ta­nács VB. Építési és Közlekedési Osztálya gyakorlattal rendelke­ző általános mérnö­köt és építésztech­nikust keres. Jelentke­zés igénymegjelölés­sel személyesen, vagy Írásban. Gödöllő, Sza­badság tér 29. sz. alatt. OBV Mélyfúró Beren­dezések Gyára azon­nali belépéssel felvesz anyagraktár területé­re férfi segédmunká­sokat és női segéd­munkásokat. 44 órás munkahét, minden második szombat sza­bad, napi egyszeri ét­kezést és munkásszál­lást biztosítunk! Je­lentkezés: Bp. X, Fertő u. 8., munka­ügyi osztály.

Next

/
Thumbnails
Contents