Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-23 / 116. szám

Holnap: OPERAEST A Kossuth Művelődési Köz­pontban május 24-én este fél 8 órai kezdettel operaestet ren­dez a Kisipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttese, j Műsorát az operairodalom i klasszikusainak műveiből vá- I lógatták össze. Hallhatjuk j Mozart, Verdi, Bizet, Mu- \ szorgszkij, Gounod és Puccini legszebb operáinak áriáit. Az esten a BM Tűzrendészet szimfonikus zenekarát Szabó Tibor és Várkonyi Sándor ve­zényli. Június 14-én a szegedi Nem­zeti Színház operatársulata látogat városunkba. Este fél 8-kor mutatják be Verdi: Ri- goletto című operáját. PEST MESYEI HÍRLAP kííiHmkiabíu Több a tsz-tag A Cegléden működő hat ter­melőszövetkezetben tavaly óta gyarapodott a tagság létszá­ma, 2142-ről 2208 főre emelke­dett. Ez elsősorban a MÉM egyik, 1968-as rendeletének köszönhető, amely az alkalma­zottak munkabérét szabályoz­ta, és emiatt sokan beléptek közülük a tagok sorába. XIII. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM 1969. MÁJUS 23., PÉNTEK Jó munkáért elismerést kapott a lövészklub Vasárnapi szórakozásuk: a sport Az Utépítőgép Javító és Gyártó Vállalat pártszervezete nemrég foglalkozott a válla­lat lövészklubjának munkájá­val és a lőtér felújításénak le­hetőségeivel. Gál Márton párt­titkár elmondta, hogy a követ­kező hónapokban 20—25 ezer Az új boltban Vegyszer mellé SZAKTANÁCSOT IS ADNAK ' Közismert, hogy csak kor­szerű növényvédelemmel le­het eredményesen szőlőt és gyümölcsöt termeszteni. A ceglédi ÁFÉSZ nem­rég új növényvédőszert áru­sító boltot nyitott a Hollós ut­cában. A bolt reggel 7-kor nyit és délután 2 óráig fo­gad vásárlókat. Ellátásáról Halasi János, a szövetkezet áruforgalmi vezetője adott tájékoztatót. Mindazoknak a rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédaink­nak ezúton mondunk hálás kö­szönetét, akik szeretett jő fele­ségem, édesanyánk, nagyanyánk és testvérem: id. Koczka Fe- rencné szül. Gál Mária temeté­sén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sír­jára koszorút, virágot helyeztek. Id. Koczka Ferenc és a gyászoló család. Ezúton keresem kedves, volt osztálytársaimat, akik 1953/54- ben Sárkány Józsefné tanárnő osztályfőnöksége alatt végezték el "ltalános iskolai tanulmányai­kat, hogy az‘iskola 100 éves ju­bileumi ünnepségére rendezett találkozón, 1969. június 7-én, de. 9 órakor jelenjenek meg az is­kolában. Kárpáti Lászlóné, Szu- nyogh Hona, Cegléd II., Szőlő u. 36. — A rövidesen megkezdődő szőlőpermetezéshez ötféle, kipróbált gombaölőszert áru­sítunk. A moly ellen három­féle hatásos szerünk van. A gyümölcsfák rovar- és gom­bakártevői ellen szintén ki­tűnő hazai és külföldi sze­reket hozattunk. — Szaküzletünkben biztos szer kapható a férges kertek talajfertőtlenítésére. A bur­gonyabogár ellen — semmi­féle mellékízt nem adó — porzó és permetező szert áru­sítunk. — A szaküzletet elláttuk rafiával és kötözöspárgával is. Az érdeklődőknek szakta­nácsot is adnak ebben a bolt­ban, s használati utasítást az itt vásárolt növényvédősze­rekhez. ___________ K. L. Gáz a városházán A városházán a közeljövő­ben megjelennek a gázszere­lők. A régi építésű, magas irodahelyiségeket nehezen tud­ták fűteni. A gáz bevezetése megoldja ezt a sok évtizedes gondot. forintot költenek a korszerűt­len lőtér felújítására. A válla­lat KISZ- és szakszervezete anyagi segítségével, a fiatalok jelenít ős társadalmi munkájá­val kulturáltabb körülménye­ket teremtenek a lőpályán. A Kiállásokat tetővel lát­ják el, a biztonságos lő- gyakorlatok érdekében go­lyófogót építenek. Sok segítséget ad ehhez a Bács megyei Építőipari Válla­lat, amelytől kellő mennyiségű selejtes panelt kapnak a golyó­fogó megépítéséhez. A 16 aktív versenyző kis- és légpuskáikkal tart edzéseket, hetenként háromszor. Ezenkí­vül szinte minden vasárnap versenyen vesznek részt, vagy maguk rendeznek versenyt A klub és vezetője, Zsigmond Jó­zsef jó munkájáért nemrég kapott elismerő oklevelet. A vállalat pártszervezete szintéin elismerte a lövészklub eddigi munkáját. Most, hogy a haza­fias és honvédelmi nevelés ér­dekében a társadalmi' és tö­megszervezetek az eddiginél nagyobb segítséget adnak, az a célja, hogy minél több fiatallal megismertessék a lőfegyverek szerkezetét, használatát hogy mind többen szeressék meg a lövészetet, mint sportot. A vállalat párt- szervezete, az MHSZ helyi szervével karöltve, ehhez min­den segítséget megad. (sz—ó) Kislány zongoránál Ismeretterjesztés Tanyai előadások Tizenhatezer hallgató — Csereelőadók A népművelés szerteágazó feladatai között talán a legfon­tosabb a korszerű ismeretterjesztés. Azokra a tanyákra, tanya- központokra, ahol nincs villany, az újságon és tranzisztoros rádiókon kívül csak a művelődési autó juthat el. A Bács me­gyei TIT és a ceglédi járás művelődési autója segítségével ősztől tavaszig 98 előadást tartottak járásunkban. Az előadá­sok nagy részét filmvetítéssel tették érdekessé, de több tanya­központi aggregátor hiányában erre sincs lehetőség. A nehézségek ellenére to­vább javult a járásban az is­meretterjesztő munka. Ti­zenegy településen összesen 21 szülők akadémiáját, 6—6 ifjúsági és mezőgazdasági akadémiát, 9 szülők iskoláját, 3 tsz nők akadémiáját, 2 mun­kásakadémiát szerveztek a kultúra munkásai. Ezeken kí­vül hat helyen rendszeres TIT-előadásokat tartottak. A hallgatók száma gyakran el­érte az 50 főt. Az őszi-téli is­meretterjesztési feladatok el­végzése után megállapíthat­juk, hogy a sorozatok közül a legsikeresebb a szülők akadémiája volt. Ez azért örvendetes, mert az is­kolapadokban ott találhat­tuk a lakosság valamennyi rétegét, mezőgazdasági dol­gozókat, alkalmazottakat, és a falusi értelmiséget egy­aránt. Sikeresen szolgálta a pedagógiai ismeretek bővíté­sét, de a szülők világnézeté­nek formálását is. A legered­ményesebben a törteli szü­lők akadémiája működött. Abonyban, Alberirsán, Ceg- lédbercelen, Jászkarajenön, Kocséron és Törteién ifjúsági akadémiát szerveztek a fiatalok részé­re. A katonai szolgálat meg­felelő előkészítése érdekében a változatos témák mellett volt 1—1 honvédelmi előadás Is. Nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek érdeklődését is le­kötötték a járás területén megrendezett író—olvasó ta­lálkozók. Abonyban Soós Zoltán, Csemőben Szabó Pál és Czine Mihály, Dánszent- mildóson Ladányi Mihály, Jászkarajenőn Baranyi Ferenc találkozott az olvasókkal. Ko­cséron, Törteién sikeres iro­dalmi összeállítások kerül­tek a falusi közönség elé. Ezek szervezésében, megren­dezésében nagy segítséget ad­tak a Hazafias Népfront köz­ség) bizottságai. A Dél-Pest megyei tájcentrikus népművelés kialakítása érdekében a já­rási művelődésügyi osztály segítségével megkezdték a nagykőrösi járással az elő­adók cseréjét. Jászkarajenőn nagykőrösi pszichológus és jogász tartott előadást. A népművelés költségeinek fedezése érdekében nagysze­rű tettel könnyített a gon­dokon az abonyi és a ceg- lédberceli szakmaközi bizott­ság. Az ő anyagi segítségük­kel. jött létre a két község­ben a munkásakadémia. Az, hogy csökkent a tsz- akadémiák száma, nem első­sorban népművelők hibája. Sőt. talán nem is hiba. A ter­melőszövetkezetek ugyanis egyre több egyetemet vég­zett mérnököt, közgazdászt alkalmaznak, akik maguk is elvégzik az ismeretterjesztő munkát így is szerveztek 17 növényvédelmi előadást. A ceglédi járás elmúlt is­meretterjesztési évadjának 407 előadása, közel 16 ezer hallgatója arról győz meg bennünket, hogy a népműve­lők sokat tesznek a tudatfor­málás. az önművelési igény felkeltése, az általános mű­veltség emelése érdekében. Ha a jövőben kidolgozzák az újabb formák adta lehetősé­geket (vita, konzultáció), ha még több filmet, tapasztalat- cserét, kiállítást terveznek a programba, ez a munka az ed­digieknél is hatékonyabb le­het. Szabó Alfréd CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A BNV-n mutatták be Díjazták a barkácskészletet Az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat ceglédi alközpontja felvételre keres lakatos és hegesztő szakmunkásokat, valamint segéd­munkásokat. Jelentkezni lehet: Cegléd, Pesti u. 76. sz. 150 n.-öl porta sürgő­sen eladó. Cegléd, Ka­zinczy u. 39. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd, II. kér., Árok u 20. sz. Nyársapát, Cseniő dűlő 43. szám alatt 800 n.-öl szőlő, épülettel együtt eladó. Érdeklődni le­het ugyanott. Andó Istvánnál. Eladó 300 n.-öí porta építési engedéllyel. Hold utcában. Érdek­lődni lehet Széchenyi út 14/c. Halmi Pál. _ X. kér., Irinyi utca 20. számú ház beköltöz­hetően eladó. ___ F ajtiszta naposcsibe megrendelhető, Ceg­léd, Beloiannisz utca 34. szám Kisgyermek gondozá­sát otthonában válla­lom. Cím a Ceglédi Nyomdában Garanciális MAMBÓ- rádió eladó. Cegléd, Tél utca 1/b. Bérfűrészelést válla­lok. Hívásra házhoz megyek. Reggel Lajos, Cegléd, Bede, Törteli ti. 9. / Jó állapotban levő gu­mikerekű kocsi eladó. Cegléd, III kér., Deák tér 3/c szám alatt. Eladó 3 szoba össz­komfortos lakás, OTP- átvállalással. Cegléd, Városi kertészeti sor­ház 6. szám. __________ K észpénzfizetés elle­nében társasházban két és fél szobás la­kást keresek megvé­telre. — Válaszokat „Földszint előnyben” jeligére kérem ceglédi hirdetőbe. Postafiók 86._______________ E ladó vagy nagyob­bért ráfizetéssel el­cserélném beköltöz­hetően kis házamat a központban, VIII., Ha­jó u. 1/b.__________ P edálos SIMSON el­adó, Csemő Bállá dű­lő 146. szám. Dobos Mihály._______________ K isképernyős ORION tv és háromlapos ma­gyar gáztűzhely eladó. Hajó utca 2. szám alatt.___________________ E ladó 8 darabból álló kombinált bútor* asz­tal, zongora. Cegléd, Jókai u. 10.___________■ C saládi házának üve­gezését soron kívül el­végzi a Ceglédi Járási Építőipari Ktsz. 2 mm üveggel m2/50,90 Ft., 3 mm üveggel m2/70,90 Ft. Továbbá cserép­kályha építését, par­kettcsiszolást is válla­lunk, lakosság és közü- letek részére. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Achim András u. 26., és Cegléd, Körösi út 6. Kisfiámhoz gondozó­nőt keresek egész napra. Címeket a Ceg­lédi Nyomdába kérek. Akácfaoszlopok kerí­téshez, lugashoz és na­gyobb kapuhoz, ászok­nak való, eladó. III. kér., Béke utca 5. alatt. Közgazdasági techni­kumot végzett gyors- és gépíró adminisztrá­torként elhelyezked­ne. „Szorgalmas” jeli­gére a Ceglédi Nyom­dába. Megnyitása óta igen sokan látogatták meg a ceglédi já­rásból is a Budapesti Nemzet­közi Vásárt. A sok más ér­dekesség mellett többen fel­figyeltek azokra a kiállított gépekre is, amelyeken sze­rény tábla hirdette, hogy Cegléden készültek. Mivel itt nem osztogattak reklám­zacskókat és más vásári „em­lékeket”, elsősorban így nem kíváncsiak, hanem az érdekel­tek figyelmét keltették fel a bemutatott ügyes gépek, ar­matúrák. A kiállításon, a BNV ’69 díját kapta a tavaly már be­mutatott, és most kibővített, felújított barkácskészlet, az ÉVIG ceglédi üzemének ké­szítménye, fúró-, illetve uni­verzális kis erőgépe. A Ceglédi Vasipari Ktsz elektromos vezérlőpultja (alsó kép) is sok érdeklődőt vonzott a szakemberek közül. Az ÉVIG VILLAMOS KISGÉPGYÁRA, Cegléd festő szak­munkásokai. Bérezés megállapo­dás alapján Jelentkezni lehet: Cegléd, Külső-Törteli út 12. Munkaügyi osz­tályon. Hangulatos házi ünnepség volt az új ceglédi zeneiskolá­ban: a kis növendékek adtak hangversenyt az iskola hang­versenytermében. A képen: Kiss Gabriella, a Táncsics iskola zenei tagozatának elsős növendéke mutatta be, mit tud. Foto: Ifjú Tóth István Eladó Kenderföld I. dűlőben kétszobás ház, 860 n.-Öl öntözéses ker­tészettel, a középút elején, 320 n.-öl szőlő, felszereléssel. Érdek­lődni: Cegléd, Kender­föld I. dűlő, Bartus Szilárdné. Cegléden vagy Törte­ién házat, vagy ház­részt vennék, 20 ezer készpénzzel és havi ezer forint törlesztés­sel. „Holnap” jeligére leveleket a Ceglédi Nyomdába _ kérek. Azonnal beköltözhető ház eladó, Sugár utca 50/a. szám alatt. Ér- deklődni minden nap. Azonnal beköltözhető ház, 3 szobás, üzlet- és mellékhelyiségek­kel eladó. Tápiószent- márton, Fő út. özv. Mészáros Miklósné, Fő út 5. szám. Eladó a FeLház utca 61. számú, azonnal be­költözhető ház. Idősebb, magányos nőt keresek két gyerme­kem gondozására. Cím: Nagy Ferenc, Cegléd, Posta dűlő 27. A MÉK Járási Kiren­deltség telexgép-kezelő gépírónőt keres azon­nali belépésre. Cegléd, Kossuth Ferenc u. KOSÁRLABDA Ceglédi Kossuth Gimnázium- Nagykátai VM 62:39 NŐI MÉRKŐZÉS Cegléd: Ungureán 14, Füle 27, Velkey 4, Kiss 11, Katona. Csere: Buday 6, Farkas, Sze­kér, Opra, Csicsó, Csizmás, Katona. Meglepetés a ceglédiek nagyarányú győzelme, de tel­jesen megérdemelt. Az idény legjobb’játékát nyújtva bizto­san utasították maguk mögé ellenfelüket. Mindenki meg­tette a magáét, de különösen kiemelkedett Füle játéka. Férfimérkőzés Ceglédi Kossuth Gimnázium —Nagykátai VM 71:52 Cegléd: Túri 10, Velkey 11, Ungureán 18, Udvardi 30, Dávid 2. Csere: Szűcs, Tőkés, Bernáth, Kiss. Színvonalas mérkőzést ho­zott a két csapat találkozója. Végig a ceglédiek irányítot­ták a játékot és megérdemel­ten vágtak vissza a tavaly Nagykátán szenvedett, veresé­gért. A gimnazisták most négy győzelemmel és egy ve­reséggel az élmezőnyben fog­lalnak helyet. Jók: Udvardi, Túri, Velkey. (—reán)

Next

/
Thumbnails
Contents