Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-20 / 113. szám
tmn. MA UIS 20., KEDD ?,yftrfcrp 5 Meghalt a legidősebb váci veterán Maróti Lajos a munkásmozgalom legidősebb váci veteránja, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, életének 88. évében, pénteken délelőtt kilenc órakor egy fővárosi kórházban elhunyt. Ágyban fekvő beteg volt március 21-én, amikor az egész ország megemlékezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának fél évszázados jubileumáról. A kórházban értesült arról, hogy az Elnöki Tanács — több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége elismeréséül — a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki a váci kommunisták doyenjét. Fiatal korában, már a század elején csatlakozott a munkásmozgalomhoz. Szegény földmunkáscsalád fiaként, gyermekfejjel munkába állt. Vasmunkás lett, és hamar megtalálta az utat a szervezett munkássághoz. Az őszirózsás forradalom idején Stromfeld Aurél mellett teljesített szolgálatot. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Vácra került. A direktórium tagja lett. 1920 júniusában a Pest vidéki Királyi Törvényszék hatévi fegyházbüntetésre ítélte. Csak a felszabadulás után ismerte meg a szabad életet. Segít a váci pártszervezek megalakításában. Gyűléseken, pártnapokon beszélt, agitált, szervezett. Nyugdíjba vonulása előtt egy ipariskola oktatójaként működött. Még a múlt év őszén is eljárt a területi pártszervezet taggyűléseire. Sokszor felkeresték úttörők, ifjúmunkások, s ő lelkesen beszélt arról, amit átélt, arról, ami ma már történelem. Vác dolgozói megrendültén fogadták a gyászhírt. A párt- bizottság épületén fekete zászló hirdeti a harcos forradalmár elmúlását. Fekete vasárnap Ez Üllőn történt, vasárnap reggel 8 órakor. Nagy Gyula fuvaros lovas fogatával kihajtott a Fő útra — és meglett a baj. A Volga összetört, és Nagy Gyulát, aki az úttestre zuhant, a kórházba szállították. A gépkocsiban ülőknek semmi bajuk nem történt. Tudni illik, hogy mi illik A „Szerkesszen velünk” ötletpályázat jó szolgálatot tett nekünk: olvasóink igényei eljutottak hozzánk és mi most kéréseik teljesítésére új rovatokat indíthatunk. Az illemtan rovat kéthetenként jelentkezik, Fejér István könyve alapján, a társadalmi együttélés alapvető és legkorszerűbb szabályait ismertetjük. Nézzük hát, mit tegyünk, hogy megkönnyítsük együttélésünket, kellemesebbé tegyük magunk és mások perceit. ILLEMTAN A HÁZON BELÜL Az otthon legyen otthon. A lakás szolgáljon bennünket és ne mi a lakást. A tárgyak védelmében ne vállaljunk kellemetlenségeket, ne vet- kőztessük papucsra a vendégeket, ne sopánkodjunk, ha eltörik a hamutálca és a függönyök miatt is kár valakit eltiltani a dohányzástól. Füst nélkül is piszkolódnak. A legtöbb otthonban fiatalok és öregek laknak együtt. Ez már magában rejti a súrlódások lehetőségének széles skáláját. Igen hatásos recept a békés egymás mellett éléshez: ne akarjuk a saját képünkre teremteni közös otthonunkat! Se a fiatalok, se az öregek. Fiatalok: Az udvariasság, az előzékenység, az idősebbekkel szemben otthon is kötelező. Nekik kell széket hozni és sót, paprikát az asztalra, ha azt elfelejtették a terítésnél. Általában gyakran találkoznak az öregek — fiatalok számára — érthetetlen elveivel, ízlésével. Az ellenük való ágálás helyett a megértést ajánjuk, nem mélyíteni, hanem áthidalni kell az életmódbeli távolságokat. öregek: vegyék tudomásul, hogy ha magukat nem is érzik öregnek, gyermekeik szemében mégis azok. Soha ki ne ejtsék a szájukon: „Ezek a mai fiatalok!" Ne háborodjanak fel a fiatalok szokásain, mert azok mások, mint az öregeké. Tessék elhinni, nem biztos, hogy rosszabbak. A házastársak se feledkezzenek meg arról, hogy sok illemszabály otthon is kötelező: a férfiak ne hagyják el az apró lovagi szolgálatokat és a nők is legyenek ápoltak, mint az udvarlás idején. A férj segítsen a háztartásban. Az otthon egyik legfőbb illemszabálya: ne okozzunk munkát a másiknak! Mindenki rakja el a saját holmiját, vesse be az ágyát, mossa ki maga után a kádat stb. Ne veszekedjünk egymással, de ha ez elkerülhetetlen, legalább ne mások, főleg vendégek előtt. A gyerekeket is inkább akkor neveljük, ha magunkban vagyunk. Főleg ne prodUkáltassuk a gyereket a vendég előtt. Tessék elhinni, hogy ez a szülőkön kívül mindenkit untat, még a gyereket is. Az otthon legyen rendes, de a túlzott rend lélektelen- ség, jó, ha látni és érezni, hogy laknak benne. Nem múzeum a lakás, ahol a kiálli- tott tárgyakhoz nyúlni tilos. Kopogtatás nélkül ne menjünk be egymás szobájába és főleg ne turkáljunk más holmija között. Egymás főztjét nem illik kritizálni, de ugyancsak nem illik terített asztalnál olvasni. A családi ünnepekről nagyon nem illik megfeledkezni. Karakül juhászat Csongrádban Csongrádban a szövetkezetek megyei értékesítő központja kiszombori telepén létrehozta a dél-alföld első karakül juhászaiét. Az egyelőre 30 prém- juhból álló törzsállományt néhány év alatt megsokszorozzák. Az értékes juhfajta gyapjúját keleti perzsaszőnyeg-készítő háziipari szövetkezeteknek adják el. Az Elö-Ázsiából származó juhok előnyös tulajdonsága, hogy nagyon igénytelenek és jól bírják a mostoha tartási körülményeket. Ez a Tátra éjjel karambolozott, fél 1-kor. A személygépkocsi Péterire tartott, és egy út szélén álló teherautó alá szaladt. A Tátra tetejét a teherautó teljesen leborotválta, jóformán az egész kocsit összegyűrte. Sajnos, a bennülők mindannyian fejsérüléssel kerültek a kórházba. Foto: Gábor Foto: Gábor tott három kocsit, amelyek nekivágódtak a villany-felsőve- zeték oszlopainak. Néhány tartóoszlop kidőlt, sérülés azonban nem történt, és az anyagi kár sem jelentős. A vasúti közlekedésben kisebb fennakadást okozott ugyan a baleset, de vasárnap délig már mindkét vágányt átadták a forgalomnak. HÍREK + HÍREK+HÍREK + HÍREK + HÍREK K+HÍREK + HÍRE K + HÍRE K + HÍREK + H ML 1969. Május 20, kedd, Bermát napja. A nap kél: 4.01, nyugszik: 19.21 órakor. A hold kél: 6.25, nyugszik: 23.33 órakor. Várható időjárás Túlnyomóan felhős idő, többfelé esővel, egy-két helyen zivatarral. Időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. — Megyei tanácstagok fogadóórái. Dr. Fördős István szerdán Üllőn, Bemáth Jó- zsefné Gödöllőin tart fogadóórát — A szentendrei művelődési ház klubjában tegnap délután ünnepi könyvbarát bizottsági ülést tartottak. — A színjátszás, mint klubtevékenység címmel Földeák Róbert tart előadást pénteken Tápiószecsőn, a művészetkedvelők klubjában. — Furulyaművész a zenekedvelők klubjában. A váci zenekedvelők klubjában ma délután 17 órakor Bige József furulyaművész mutatja be népi hangszerét Ezt követően előadást tartanak a székelyek népszerű fasípjáról, mely két és fél oktáv terjedelmű. • • Ütvén éve történt 1919. május 20-án a Pestszentlőrinci Téglagyár közli, hogy 19 holdas földjét felparcellázták. A Gödöllői Járási Direktórium táviratban értesíti a községi direktóriumokat, hogy szombaton du. 3 órakor járási tanácsülés lesz, amelyen az élelmezési osztályok vezetőinek is meg kell jelenniük. A csörögi major és Sződ-Ri- kospuszta lakosai javasolják, hogy pusztáikat Sződliget-te- leppel együtt Felsőgöd kisközséggel egyesítve nagyközséggé fejlesszék. A Kispesti Járási Direktórium elnöke átírt a Vörös őrség országos parancsnokságának és kérte, hogy a soroksári és a pestszentlőrinci Vörös Őrség megbízhatatlan tagjait mentsék fel a szolgálat alól. A Kispesti Járási Direktórium elnöke javaslatot tett a Belügyi Népbiztosságnak, hogy vizsgálja felül a Ráckevei Munkástanács összetételét, mert nézete szerint ott „megbízhatatlan elemek” intézik a proletárok ügyelt. — Soroksári- Duna-ág értekezlet A ráckevei járási tanácsnál szerdán a vízügyi szervek, államigazgatási hatóságok és a soroksári Duna* ág köziéi 30 horgászegyesületének képviselői gyűlnek ösz- sze, hogy megtárgyalják a Duna-ág fejlesztési feladatait illetve, megpróbálják „összehangolni” a vízjogi és építés- hatósági intézkedéseket. — A zöldségtermesztő szakmunkástanulók országos versenye hétfőn megkezdődött a fertődi mezőgazdasági technikumban, melyen 21 tanintézet 26 tanulója vesz részt SZÉKESFEHÉRVÁR A CEGLÉDIEK KÜLÖNDÍJÁT A GONDA-KRUZA KVARTETT NYERTE Befejeződött a Magyar Rádió III. dzsesszversenye Vasárnap a Stúdió 11 fellépésével, az eredményhirdetéssel, illetve a győztes együttes műsorával befejeződött a Magyar Rádió Székesfehérvárott A rádió és a televízió mai műsora TEKINTSE MEG A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRON A PETŐFI CSARNOKBAN A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár ' £> _ r K IÁLLÍTÁSÁT KOSSUTH RADIO 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. 8.59: Harsan a kürtszó! A gyermekrádió műsora. 9.34: Tánczene. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő járásjelentés. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Muszorgszkij: Borisz Godunov — kocsmajelenet. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Üj Georgikon. A korszerű talajművelésről. 14.01: Hárfástrió. 14.12: Lip- ták Gábor: A nyolcvan zecchino. Rádiójáték. A gyermekrádió műsora. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Mai témák — mai dalok. Csákányi László énekel. 16.13: Mozart: D-dúr „Prágai’* szimfónia. 16.38: Ellenőrző körúton a KÖJAL-lal. Kapusi Rózsa riportja. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: A paksi szövetkezet tambu- razenekara játszik. 17.29: Budapesti Nemzetközi Vásár — 1969. Helyszíni közvetítés. A magyar ipar reprezentásai. 17.54: Könnyűzenei híradó. 18.24: Grieg: A-moll zongoraverseny. 19.00: Esti krónika. 19.25: Szabó család. 19.55: Bronislaw Hubermann hegedül. 20.06: A sztár. Lennie Hayton zenés játékát bemutatja Rátonyi Róbert. 21.00: Hírek. Idő járás jelentés. 21.03: Kilátó. A rádió kulturális világhíradója. 22.00: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. 22.15: Fejlesztési évtized — stagnálással. TI. A Közös Piac és a Fekete Afrika. Lipovecz Iván írása. 22.25: Peter Schreier dalesetje a Zeneakadémia nagytermében. 23.41: Nóták. Közben: 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: A népzene folytatása. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 11.00: Hírek. 11.45: Földindulás. Móricz Zsigmond publicisztikai írásaiból. 12.00: Mexikói dalok. Végh György összeállítása. II. rész. 12.20: Romantikus zongoraművek. 13.00: Hírek. Idő járásjelentés. 13.05: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. 13.20: Händel- művek. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. Pol- beat. A Gerilla-együttes műsorából. 14.09: Kettősök Mozart operái- i adás. ból. 14.30: Hírek. Idő járás jelentés. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Az NDK honvédelmi misztériumának fúvószenekara játszik. 15.30: Hírek. 15.33: Prokofjev: Mese a kővirágról — balettszvit. 15.51: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 16.10: Kutyabarátok ötperce. 16.51: Hangverseny a stúdióban. Koltai Valéria énekel, zongorán kísér Freymann Magda (élő). 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom (élő). Közben: 17.30: Hírek. 18.00: Közvetítés a Vasas—Inter Bratislava KK mérkőzés II. félidejéről. Beszél: Novotny Zoltán. 18.50: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 19.14: Bartók: A fából faragott királyfi —- táncjáték. 19.45: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti krónika. II. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Rossini: Tankréd. Kétfelvonásos opera. 22.13: Budapesti Nemzetközi Vásár — 1969. Hazánk és a nyugat-európai piac. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.10: Tánczene. Haydn: C-dúr oboaverseny. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: Wagner művészi pályája. Kroó György előadása. I. rész. 19.55: Hét vége Csókaréten. Rádiójáték. 20.43: Hírek. 20.46: Kamarazene. 21.20: Részletek az 1968. évi ljubljanai nemzetközi dzsesszfesz- tivál műsorából. I. rész. 22.00: Zenekari muzsika. 23.00: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Számtan-mértan (ált. isk. V. oszt.). 9.00: Környezet- ismeret (ált. isk. II. oszt.). 9.55: Fizika (ált. isk. VI. oszt.). 11.55: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). 13.10: Számtan-mértan (ism.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 16.48: Hírek. 16.55: Vasas—Inter Bratislava Közép-európai Kupa elődöntő labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Fáy utcából. Kb. 17.45: Reklámműsor. 18.50: BNV — 1969. Helyszíni közvetítés a Budapesti Nemzetközi Vásárról. 19.15: Észak-írországi napló. Boldizsár Iván útijegyzete. I. 19.30: Esti mese. 19.40: Ebédszünet. Balogh Mária riportműsora. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Fáklya. A televízió magyar irodalmi folyóirata. II. évf. 2. sz. 21.35: Dzsessz- pódium *69. Woody Herman Big Band. 22.00: Tv-híradó — 2. kimegrendezett III. dzsesszversenye. A Magyar Rádió Zenei Főosztályának nagydíját — az első díjat — Tomsits Rudolf kvartettje kapta. Az Alba Regia első díjat Pege Aladár kvartettje, az Alba Regia második díját Gonda János, Richard Kruza, kvartettje, az Alba Regia harmadik díjat pedig Benkó dixielandja nyerte. Az ŐRI, a Ceglédi Róna Jazz Találkozó Szervező Bizottsága, a Rádió- és Televízió Újság, valamint az Országos Szórakoztatózenei Központ különdíjait a Hot Club együttes a Gonda—Kruza kvartett, valamint Lakatos Géza, Kovács Sándor és Pege Aladár kapták. A hangverseny második részében — Videoton Interjazz Fesztivál műsorában — két külföldi együttes — a Mitsuaki Kanno japán kvintett és a ljubljanai rádió és televízió 18 tagú Big Band együttese — lépett fel. Esőben (Kertész László rajza.) Gyomron vezetői engedély nélkül a járdán hajtott motorjával Baranyi László Imre 18 éves autószerelő, s nekiütközött egy villanyoszlopnak, majd kerítésnek vágódott. A szerencsétlen fiatalember sérüléseibe a helyszínen belehalt. Szerencsés kimenetelű vasúti baleset történt vasárnap hajnalban Túrán. A 481. számú tehervonat egyik vagonja műszaki hiba miatt menet közben kisiklott, s magával rán-