Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-17 / 111. szám

1969. MÁJUS 17., SZOMBAT MST MEGYE I k/CíHop Kormányhatározat a termelőszövetkezeti balesetelhárítás ellenőrzéséről A forradalmi munkás—pa­raszt kormány határozatot ho­zott a balesetelhárítási szabá­lyok végrehajtásának ellen­őrzéséről a termelőszövetkeze­tekben. A határozat szerint a kor­mány felkéri a Szakszerveze­tek Országos Tanácsát, hogy munkavédelmi felügyelői útján nyújtson rendszeres és haté­kony segítséget a tanácsok végrehajtó bizottságainak a termelőszövetkezetek, halá­szati tsz-ek, továbbá — a kö­zös vállalatok kivételével — a termelőszövetkezeti társulá­sok, valamint az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek balesetelhárítási tevékenysé­gének ellenőrzéséhez. TANTEREMTŐL - A KÖRLETIG (5.) Látogatás a laktanyában Interjúsorozatunkkal, a hon­védelmi nevelés állomásait követve, néhány nap alatt jártuk meg az* az utat, amit a tizen- vagy huszonévesek évek alatt tesznek meg is­kolától a laktanyáig. Itt, a megye egyik laktanyájában beszélgető partnerünk Ko­vács László alezredes. — A tiszt véleménye szerint miért van szük­ség előképzésre, fogal­mazhatnánk így is: a pa­Hogyan látják a városi tanácson ? Ami már egyszerűbb - és ami még egyszerűbb lehetne — Valóban, a közigazgatás és az ügyintézés egyszerűsíté­se szempontjából mindenkép­pen előnyösen hat a kettős irányítás megszüntetése — tér vissza dr. Lakatos József, a Ceglédi Városi Tanács titká­ra arra a beszélgetésre, me­lyet május elsejei számunk­ban dr. Ádám Mihály megyei tanácstitkárral folytattunk. — Korábban a megyei szakigaz­gatási szervek közvetlenül ad­tak utasításokat a városi ta­nács hatósági feladatokat el­látó osztályainak, múlt év ja­nuárjától lényegesen keve­sebb körlevél, utasítás érke­zik, következésképp a helyi jellegű feladatok megoldására az erők jobban, összpontosít­hatok. Jóformán az imént ért vé­get a vb-ülés, s íme, kérésem­re máris egy újabb tanácsko­zás kezdődött el, de ez egé­szen szűk körű: a tanácstitká­ron és az újságírón kívül csak Kutasi Sándpr igazgatási osz­tályvezető még a részvevője. A téma, mely körül már má­sodízben vizsgálódom, szeren­csémre, szíves fogadtatásra talál, hisz a Ceglédi Városi Tanácson körülbelül harminc javaslat született múlt év őszén is, amikor a megyei ta­nács megkérdezte, hol, mi­ként lehetne az úgynevezett államigazgatási eljárást egy­szerűsíteni? Újságíró: — Mindenekelőtt néhány jól bevált változtatás­ról szeretnénk hallani. Kutasi Sándor: — Csökkent hatósági bizonyítványt ké­rők száma. Két éve még 4655, tavaly már csak 1327 bizonyít­ványt adott ki az igazgatási osztály. A termelői igazolvá­nyok, melyekből 1967-ben 1694-et állítottunk ki, teljesen megszűntek. Dr. Lakatos József: — Az­előtt propán-bután gázt csak hatósági kiutalással vásárol­hatott a lakosság;, 412 kiuta­lást készített 1967-ben a ke­reskedelmi csoport. Múlt év kezdete óta a propán-bután gáz szabadon vásárolható. Kutasi Sándor: — Az eltar­tási és életjáradéki szerződé­seket nyilvántartásba kell vennie, és teljesítésüket ellen­őriznie kell az igazgatási osz­tálynak. Ahhoz, hogy ezt meg­tehesse, azelőtt, társadalmi szervek segítségével, a köz­jegyzőnél és az ügyvédi mun­kaközösségeknél kutatott utá­nuk. Tavaly óta a tanácson be nem mutatott szerződések érvénytelenek. Nyilvántartás­ba vételük és ellenőrzésük így zavartalan. Amióta az egysze­rűbb jogi megítélést kívánó birtokháborítás! ügyekben a tanács dönt, a járásbíróság te­temes munka alól mentesült, s a sérelmet szenvedők is job­ban jártak, mert nálunk 15 napon belül meg kell hozni a számukra hatósági segítséget jelentő határozatot. Dr. Lakatos József: — A ta­nácsok előirányzat-módosítási /hatásköre, is bővült. Most, az igény<?kh<& v.; fllfelipazko$óan, ésszerűbben, gazdaságosabban lehet felhasználni a pénzös­szegeket. A költségvetés átcso­portosítással év közben is módosítható. Furcsa és zavaró kötöttség azonban még min­dig a 8000 forintos beszerzési értékhatár. Értelmetlen s ért­hetetlen, kiváltképp,- ha te­kintetbe vesszük, hogy a ta­nács végrehajtó bizottsága és intézményei csaknem 63 mil­lió forintos évi költségvetés­sel gazdálkodnak. Fel kellene oldani e kötöttséget, vagy leg­alább magasabbra emelhetnék az értékhatárt. Újságíró: — Ezzel áttértünk az egyszerűsítés további lehe­tőségeinek keresésére, hol, miként lehetne folytatni azt, ami kedvezően meghozta a kezdeti eredményeket. Dr. Lakatos József: — Főleg az építéshatósági igazgatás sürgeti az ésszerűsítést. Pél­dául a kisebb melléképületek felépítéséhez vagy lebontásá­hoz építéshatósági engedély kell. Leginkább faluhelyen okoz ez nehézséget, főként azért, mert néhány nagyobb Már csak május 20-ig vehet részt IFA-TOTO rejtvénypályázatunkon A VOLAN-ban mellékletként megjelent IFA-TOTO szelvények kaphatók Budapesten az AUTOKER XIII., Gogol u. t3., VI., Népköztársaság útja 14., IX., Ráday u. 31. és V., Vadász u. 2. sz. alatti üzleteiben. VIDÉKEN VALAMENNYI AUTOKER ÜZLETBEN, A BNV TERÜLETÉN, A KIÁLLÍTOTT IFA TEHERGÉPKOCSIK MELLETT, MÁJUS 20-IG. ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK Egyhetes, kétszemélyes utazás az NDK-ba, táskarádió, autórádió stb. A megfejtést csak a BNV területén, az NDK pavilon IFA tehergépkocsijánál elhelyezett IFA-TOTo feliratú urnába lehet bedobni. Nyilvános sorsolás ugyanott május 24-én du. 15 órakor. liJÍÜKER községtől eltekintve, csak a já­rási tanácsnak van I. fokú építéshatósági hatásköre. Je­lenleg tömeges munkát adnak a tanácsnak az I. fokú lakás­ügyi hatósági feladatok. Tavaly, Lengyelországban turistáskodva, egy hazánkból oda származott asszonnyal beszéltem. Felkaptam a fejem, mikor azt hallottam tőle, hogy a fia lakáskönyvet váltott. Nem értettem, hát elmagya­rázta : náluk meghatározzák, ki, melyik évben jut szövetke­zeti lakáshoz. És minden be­sorolt türelmesen vár, lakás­könyvébe szorgosan gyűjtögeti a pénzt. Valami ilyesmit kel­lene nálunk is bevezetni, hogy kategorizálhassuk, megoszt­hassuk az igénylők tömegét. Mi csak az igénylés jogcíme szerint kategorizálunk, de ez nem jelent időbeni megbon­tást. A lakáskönyvhöz hasonló megoldás, persze, tervszerűbb lakásgazdálkodást követelne, és mindéhképpen biztosítani kellene, hogy a megjelölt idő­pontban az igénylők valóban hozzájuthassanak az állami szövetkezeti lakáshoz. Szerin­tem időrendi sorrendbe állít­hatnánk még az állami bér­lakások igénylőit is, például az általuk lakott lakások álla­pota szerint ,vagy más alapon valamiképp. Kutasi Sándor: — Újabban hatáskör-összevonásokkal pró­bálkozunk. A jobb munkael­osztás és az adminisztrátorok ésszerűbb elosztása végett az egészen kis létszámú csoporto­kat egybeolvasztanánk. Dr. Lakatos József: — Több megoldás kínálkozik. A keres­kedelmi csoportot például a mezőgazdasági és élelmezési osztályhoz csatolnánk. Hason­ló elgondolást sugall a gyer­mek- és ifjúságvédelem is. A gyámügyi hatóságnak együtt kell működnie a művelődésügyi osztállyal, már csak azért is, mert túlnyomórészt iskolásko­rúakkal foglalkozik. Jobb len­ne tehát, ha nem az igazgatá­si, hanem a művelődésügyi osztály keretein belül működ­ne. Kutasi Sándor: — Azok a feladatok, amelyekhez társa­dalmi erők bevonása szüksé­ges, feltűnően lassan, nehéz­kesen valósulnak meg. Ezzel kapcsolatos utolsó megjegyzé­sem is: a lakónyilvántartó könyvek vezetése a jelenlegi formájában szükségtelen. A nyilvántartást a társadalmi munkások nem vezetik gondo­san, azok nem tükrözik a tény­leges állapotot. Ez kizárólag városi gond, a községekben ugyanis a lakónyilvántartást a tanácsházán intézik, együtt a be- és kijelentkezésekkel. Visz- sza kellene térnünk a karto­tékrendszerre. A kartotékok felfektetése kívánna csak na­gyobb munkát, utána a taná­cson egy nyugdíjas félállásban könnyen biztosíthatná azt, hogy minden változást nyomon követhessünk. Dr. Lakatos József: — Az egyszerűsítést egyébként nem tekintjük kampányfeladatnak. Munkánk közben újabb és újabb elgondolások születnek. És hogy ne vesszenek el, ar­ról is gondoskodunk. Polgár István rancsot megelőző meg­győzésre? — A katonai előképzés a sorköteles fiataloknak és a velük foglalkozó tiszteknek egyaránt közös érdeke. A fiúknak azért, mert nem teljesen ismeretlen világba csöppennek, a hivatásos ka­tonának azért, mert foko­zottabb szakmai, politikai felkészültséget, érettséget vár­hat el már az újoncoktól is. Számunkra, érthetően, nem mindegy, milyen szemlélet alakul ki a katonaságról. Va­lóban felkészül-e a bevo­nuló a haza fegyveres vé­delmére, vagy — mondjuk — csak azt számolgatja: mennyi pénzt kereshetne a két év alatt civilben. Persze a kényszerítő nevelőmunka is elérhet eredményt, de nem ez a cél. Az egyébként köte­lező katonai szolgálatot is csak hittel, meggyőződéssel lehet eredményesen teljesí­teni. — A katonaság sok te­kintetben a civil élettől eltérő magatartást, más szokások beidegződését követeli. Ezek kialakítá­sát elősegíti-e az előkép­zés? — Az iskola, az MHSZ az alaki kiképzésben a kato­nai formaságok alapvető ele­meivel ismerteti meg a fia­talokat. Ez feltétlenül hasz­nos, ízelítőt ad a laktanya­életből. Alapvető itt a rend, tisztaság, a gondos öltözkö­dés is. Emögött is nevelő célzat rejlik. Nagyon sok fia­talembert ugyanis pontosan a katonai fegyelem szoktat rá például sajátmaga és ru­házatának rendszeres tisztán­tartására. S ami a fiatalem­ber számára a hadseregben írott szabály volt, az később, a civil életben íratlan, de már természetes életrend lesz. — A honvédelem milyen formában tudja közelebb hozni magához a leendő bevonulókat? — Ez már az együttműkö­déstől függ: tartalmas kap­csolat van-e egy-egy alaku­lat és a környékbeli iskolás, MHSZ-klubok között. Lak­tanyánkban rendszeresen fo­gadunk látogatókat, a járás- beli általános és középis­kolás diákoknak bemutatjuk azokat az eszközöket, ame­lyekkel a katonák dolgoznak. Ezenkívül sor került már itt fegyverismereti előadásokra, lövész- és terepügyességi ver­senyre is. Meg kell azért je­gyeznem: a bevonulóknak mindemellett sem könnyű az alkalmazkodás a katonaélet­hez, kell egy-két hónap amíg kialakul a közösségi lég­kör, tartalmat kap egy na­gyon fontos szó: a bajtársias- ság. — Pillantsunk be a lak­tanya életébe, napirend szerint hogyan telik el itt egy nap? — A laktanyában nyolc óra jut pihenésre, a többi szerve­zetten telik el. Reggel 5.30-kor ébresztő, 25 perces torna, mos­dás, reggeli, körlettakarítás, parancskihirdetés. Ezután kezdődnek a tantermekben a 45 perces foglalkozások. Hír­adóalakulat lévén oktatók irá­nyításával a legkorszerűbb híradástechnikai berendezések működését és működtetését sajátítják el a katonák. Ter­mészetesen nemcsak a tanter­mekben, hanem sokszor igen nehéz terepviszonyok között is. Ebéd után a tanult anyag átismétlése, vagy karbantar­tási munka a program. 17—19 óráig sport, vagy kulturális foglalkozás, vacsora után pe­dig jöhet a szabad program. Takarodó 21.30 órakor. Az el­ső két hónapban a fiúk még nem kaphatnak kimaradást, a későbbiekben pedig a hasonló kedvezmények függnek maga­tartásuktól, eredményeiktől. — ösztönzési rendszer a hadseregben? — Igen, méghozzá bevált módszerekkel. A magasabb szint kiképzési eredménye­kért szocialista versenymozga­lom folyik. A rajok, szakaszok, századok kollektív, s az egyes harcosok, tisztesek, tiszthe­lyettesek és tisztek egyéni munkáját egyaránt értékeljük. S ennek alapján érhetnek el különböző megtisztelő címe­ket — kiváló, élenjáró stb. — s az ezzel járó kedvezményeket: anyagi elismerést, jutalomsza- badságot, állandó kimaradást, stb. A kiváló katonákat nép­szerűsítjük, eredményeikről tájékoztatjuk munkahelyeiket, ahonnan azután nem egyszer külön pénzjutalmat is kap­nak, vagy például leszerelés után magasabb órabért. — Milyen lehetőségei van­nak még a laktanyán be­lüli nevelésnek? — A harckiképzéssel párhu­zamosan folyik a politikai képzés. Hetente két alkalom­mal tartunk ilyen jellegű fog­lalkozásokat. A tájékoztatást, nevelést szolgálják a TIT-elő- adássorozatok, amelyeken közérdeklődésre számot tartó témák kerülnek napirendre. — Többször hallottam panaszkodni újoncokat az idősebb katonák bántó kis­királykodása miatt. így van ez? — Nem jellemző, de megtör­ténhet. Mi lehet olykor a ha­talommal való visszaélés oka? Az a katona — mondjuk — tizenhat hónapja még újonc volt s most előfordulhat, hogy nála idősebb, de később bevo­nult fiúknak parancsol. Van, akinél kevés ez az idő arra hogy pedagógiai érzéke, em­berismerete lépést tartson a parancskiadás felelősségével. Természetesen az elöljárók az ilyen túlkapásokat nem tűrik el. — Utolsó, szokásos kér­désünk: régen, ha valaki al­kalmatlan volt katonai szolgálatra, szégyennek szá­mított. Úgy tűnik, ma ez in­kább öröm. Miért? — Régén is egészségi állapo­ta miatt minősítették alkal­matlannak a fiatalembert, s aki alkalmatlan — mondogat­ták az emberek — az betegé Erre ma sem büszke senki, ebből a szempontból sem je­lent tehát örömet, ma az al­kalmatlanság. összehasonlít­hatatlan azonban a mai fiata­lok helyzete az akkori fiata­lokéval, akik közül sokan 25— 30 éves korukig sem számít­hattak biztos megélhetést je­lentő munkára. A hadsereg volt hát létfenntartásuk fix pontja. Ma egy 18—20 éves fia­talember bárhol talál magá­nak jövedelmező munkát, ezért vannak, akik a katonai szol­gálatot kiesett időnek érzik. Tapasztalatom szerint ez a kezdeti idegenkedés azonban itt a laktanyán belül is oldó­dik: ahogy fokozatosan tapasz­talják a fiúk, a hadseregben mennyi többletet kapnak szak­mai tudásuk, műveltségük, ál­talános emberi magatartásuk kialakításában, fejlesztésében. Szitnyai Jenő Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kelemen György­nek, a Dánszentmiklósi Ál­lami Gazdaság igazgatójá­nak — a gazdaságban eltöl­tött húszéves eredményes munkája elismeréseképpen — a Munka Érdemrend arany­fokozatát adományozta. Sárga rózsa - Szentendrén Pénteken befejezték 12 na­pos munkájukat a Hortobá­gyon azok a filmesek, akik Zsurzs Éva rendezésében a tv részére színes filmet készíte­nek Jókai „Sárga rózsa" című regényéből. A filmesek még Szentendrénél készítenek Du- na-parti felvételeket s ezzel befejezik a forgatást. A Hortobágy Balatonja Tízmillió köbméter víz be­fogadására alkalmas, 1400 holdas mesterséges tó ké­szült el Balmazújváros és a Hortobágy határában. A 15 millió forintos költséggel ki­alakított víztároló — a Hor­tobágy Balatonja — az or­szág legnagyobb mesterséges tavai közé tartozik. Tavasszal a vidéken sok kárt okozó belvizeket gyűjtik össze ben­ne, nyáron pedig öntözővíz tárolására szolgál. Prognosztikai pályázat Prognosztikai pályázatot írt ki a Magyar Elektronikai Egyesület. A pályaművekben a különböző elekt­rotechnikai berendezések, elemek, vezetékek, szigetelőanyagok, fényforrások, villamos és Diesel­villamos járművek stb. területén várható fejlődést kell felvázolni, azzal kiegészítve, hogy ebből mi valósítható, vagy valósítandó meg hazánkban. A titkos pályázaton bárki - részt vehet, esetleg több pályahiürikáyal is. A pályaművek beküldési határideje 1969. decem­ber 20. A pályázatra vonatkozó­lag részletes felvilágosítást ad a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (Budapest, V., Szabadság tér 17.). Rántott máj és halászlé Még télen is, de különösen ilyenkor, amikor már renge­tegen kirándulnak a Dunaka­nyarba, a sok forgalmas üdü­lőhely között talán a legfor­galmasabbak közé tartozik Nagymaros. Van, aki innen megy Visegrádra, van, aki Visegrádról jön ide. Egy azon­ban biztos: a kompáMomás melletti étterem, a Maros vendéglő egyikük figyelmét sem kerüli el. Fotóriporte­rünknek szerencséje volt: Kiss Ferenc, az üzlet vezetője el­mondta a rántott máj és a ha­lászlé receptjét, s azóta mór ő is tud ilyet készíteni. Per­sze a mestertől még elma­rad ... Foto: Urbán

Next

/
Thumbnails
Contents