Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-14 / 108. szám

1969. MÁJUS 14., SZERDA "Sffiriap „Előfizetéses“ lottó-pályázat A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a júniusi, a jú­liusi és az augusztusi előfi­zetéses lottószelvények vá­sárlói részére pályázatot hir­det. A beküldött pályázatok ' között értékes nyeremény­tárgyakat, főnyereményként személygépkocsit sorsolnak ki. Helyreállítják Ráckevén a kereskedőházat Korszerű, tizennyolc lakásos épület készült el Ráckevén, az István téren. A lakóházat már birtokukba vették új tulajdo­nosaik. A tervek szerint a ké­sőbbiek során hasonló lakó­épületeket emelnek az egyre szépülő központban. Csaknem hárommillió forin­§ Tíz nap rendeletéiből A Magyar Közlöny május 8-i számában megjelent az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter 8/1969. (V. 8.) ÉVM. sz. rendelete, a műem­lékvédelemről szóló korábbi rendelkezés módosításáról. Különösképpen jelentős eb­ben az, hogy a műemléki na- tóság hozzájárulása szük­séges a műemléki érdeket érintő terület-felhasználás­hoz, telekalakításhoz, kisajá­tításhoz, közületi elhelye­zéshez, az állami tulajdon­ban álló védett építmény kezelőinek kijelöléséhez, a fák kivágásához, minden építési, bontási munkához. Ugyanott olvashatjuk az állami gazdaságok dolgozói­nak kedvezményes lakóház építéséről szóló (9/1969. (V. 8.) MÉM—PM—ÉVM számú együttes rendeletet, amely módosította a két évvel ez­előtt megjelent együttes ren­delkezést. Módosítás szerint a kedvezményes építési köl­csön céljára felhasználható összeget 60 százalékban az OTP, az általános lakásépí­tési kölcsönakciójának kere­téből, 40 százalékban pedig vállalati forrásokból kell biz­tosítani. Vállalati forrásként a nyereségből képzett fej­lesztési alap legfeljebb 10 százalékban használható fel. Ugyanitt olvashatjuk a 14/ 1969. (V. 8.) PM számú ren­deletet, az útlevél illetékére vonatkozó jogszabályok mó­dosításáról. Ebből megem­lítjük, hogy csoportos uta­zás esetén személyenként vállalatok (szövetkezetek, tár­sadalmi szervezetek, állami szervek) 5 főt meghaladó résztvevővel, legfeljebb 5 napi kinttartózkodásra szervezett utazásoknál Ausztriába, Ju­goszláviába 300,— Ft szemé­lyenként, legfeljebb 7 napi kinttartózkodásra szervezett utazásoknál Olaszországba 500,— Ft az illeték. A Tanácsok Közlönye má­jus 9-i számából megtud­juk, hogy 1969. május 10-től belföldi gyártmányú elekt­romos háztartási hűtőszek­rényeket a pénzintézetek az általános feltételekkel hite­lezik. Ugyanitt az országos és ha­vi vásárok jegyzékét is meg­találjuk. E szerint Monoron május 18-án, vasárnap, Abonyban és Vácott május 25-én, vasárnap, Aszódon május 30-án lesz országos vásár. A Pénzügyi Értesítő 16. számából értesültünk, hogy megyénkben K. Tóth László szakkezelő (Törtei, postahiva­tal) a Munka Érdemrend bronz fokozatát, Fehérvári János főfelügyelő (Cegléd I. postahivatal) a Közbizton­sági Érem arany fokozata ki­tüntetést kapta, míg Baráth Kálmán vezető főellenőr (Pécel, postahivatal) a posta kiváló dolgozója lett. Ezúttal gratulálunk nekik. tos beruházással egyébként itt épül a környék legkorszerűbb­nek ígérkező ABC áruháza is. És ugyanitt hozzák rendbe a szerb kereskedőház néven köz­ismert építészeti érdekességet. A XV. századi épület kivite­lezési tervei is elkészültek. Felújítása után vendéglátó egységek kapnak helyet ben­ne. r r NÓGRÁDI SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága levélben köszöntötte Nógrádi Sándort, a Központi Bizottság tagját, a párt és a munkás- mozgalom régi harcosát 75. születésnapja alkalmából. A levelet és a Központi Bizott­ság ajándékát Kádár János, a Központi Bizottság első titká­ra adta át. Jelen volt Biszku Béla és Nyers Rezső, a Köz­ponti Bizottság titkárai. TUDÓSÍTÓ VERSENY A BAJUSZ Tudósítóversenyünk értékelése tíznaponként történik és.min­den dekácgyőztes háromszáz forint jutalomban részesül. Havonta egyszer, a hó végén pedig 200 forintos vigaszdíjban részesítjük azt a versenyzőnket, ki a hó mindhárom dekádjában küldött be használható tudósítást, de a sors szeszélye nem juttatta dekád- győzelemhez. Élesszemű olvasóink, tudósítóink vegyék észre, mi környeze­tükben, falujukban, városukban, otthonuk táján és munkahelyü­kön történik és történni fog, s írják meg tudósítóversenyünkre. Frisseség, gyorsaság, ötletesség: a tudósítóversenyben ez dönt. A Pest megyei Hírlapban olvastam: ismét divat a ma­gyaros és törökös bajusz. De a bajuszkedvelők miképp ápol­Festményreprodukciók A Képzőművé­szeti Alap Kiadó- vállalat gondozá­sában 18 darabból álló festmény- reprodukció-so- rozat jelent meg — képes levelező­lapon. A lapokat a postahivatalok, trafikok, papírbol­tok, múzemok árusítják. A képeslapokat sorszámmal látták el, hogy ezzel is megkönnyítsék a gyűjtők dolgát. A képen Raffaello alkotása. AZ AUTOSZAKERTO Több mint két éve szokat­lan levelek érkeznek az Örké­nyi postára. Neves, külföldi autógyárak levelei ezek. Az ismeretlen azt hihetné, hogy Szeibert János harmadéves szerszámkészítő ipari tanuló — a címzett — legalábbis autókereskedő. — Nem — mondja nevetve. — Két éve gyűjtöm az autó­prospektusokat és a kis model­leket, a mach boxokat. Az előb­bit levelezés útján, az autó­gyárakból, az utóbbit Pesten szerzem be. A DUNAKESZI HÁZGYÁRBA felveszünk lakatos, kőműves, burkoló, festő-mózoló, bádogos, cső-, vasbeton-, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi, női betanított és segédmunkásokat. Segédmunkásokat különböző házgyári szakmákra betanítunk. KIEMELT BÉREZÉS 44 ÓRÁS MUNKAHÉT minden második szombat szabad. Ütiköltséghozzájárulást fizetünk, vidékiek részére szállást adunk. írásbeli jelentkezéseket is elfogadunk. 43. sz. AÉV Dunakeszi Házgyár, Dunakeszi. Szekrényében 43 típus rész­letes leírása — féltve őrzött kincs. A Volvo, a Moszkvics, a Citroen adatai. Az autómo- dellekből 28 darabot vásárolt eddig . .. — A leveleket én fogalma­zom szótár segítségével, majd ellenőriztetem. Havonta egy­két levelet írok... És várom a választ. Nagyon ... Bal Miklós tudósító ják bajuszukat? Tizenkét éve nem lehet Gáspár-féle bajusz­kötőt és Gáspár-féle bajusz­pedrőt kapni. Pedig a gondo­zatlan bajusz nem gyönyörű­ség. Az illatszergyárak valahogy elfelejtkeztek a bajuszos fér­fiakról. A maszek kisiparos, Gáspár József örökébe senki sem kíván úgylátszik lépni s így hiánycikk lett a bajuszkö­tő, bajuszpedrő és a bajusz­fixáló szer. Pedig a bajusz nemhogy kiment volna a di­vatból, ellenkezőleg, újból di­vatba jött. E hiánycikk sürgős pótlását kéri a csapzott bajuszú fér­fiak nevében Albertirsáról egy fehér bajuszos magyar: Virág Mihály Szabálytalanul kanyarodott Kiskunlacháza , közelében szabálytalanul kanyarodott teherautójával Fercsek Lajos 52 éves gépkocsivezető, s ösz- szeütközött egy — ugyan­csak figyelmetlenül vezető — motorossal. Hajdú János Károly 32 éves kunszent- miklósi tanár, a motor veze­tője, sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. Ittas embert gázolt a vonat Az érdi vasútállomás köze­lében tiltott helyen és itta­san akart átmenni a síne­ken Gárgyán Miklós 25 éves gépkezelő, s egy vonat elgá­zolta. A figyelmetlen ember sérüléseibe a helyszínen be­lehalt. — ítéletet hirdettek Szek­szárdon a szakcsi tsz-elnök és kilenc társa panamaügyé­ben. A volt tsz-elnököt 12 évi szabadságvesztésre ítélte a bíróság. ILfA, 1969. május 14., szer- da, Bonifác napja. A nap kél: 4.09 nyugszik: 19.13 órakor. A hold kél: 2.59, nyugszik: 17.33 órakor. Kevés nappali felhőképző­dés, eső nélkül. Napközben kissé megélénküld déli, dél­nyugatira forduló szél. Me­leg idő. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 26—31 fok között. — A magyar—csehszlovák tapasztalatcsere-program ke­retében csehszlovák pénz­ügyi delegáció tartózkodik Budapesten Ing. Karol Mar­tinka szlovák pénzügymi­niszter vezetésével. A dele­gációt fogadta Vályi Péter pénzügyminiszter is. — Befejezte chilei látoga­tását dr. Bognár József pro­fesszor, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének elnöke. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái és beszámolói. La­czi Károly ma délelőtt 9 órá­tól Dabason fogadóórát, Bánhegyi Bernát 15 órától Tökölön beszámolót tart. Hol­nap Szabó Benjáminná Új­szilváson és TápiószőLlősön, Ribacz József Abonyban, dr. Ikvai Nándor Cegléden fo­gadóórát, Bánhegyi Bernát Halásztelken beszámolót tart — Székely Bertalan szüle­tésének 134. évfordulóján, vasárnap Szádén emlékün­nepséget tartottak. Az ünne­pi beszédet Sárkány Loránd, Székely Bertalan-díjas festő­művész tartotta, majd kul­túrműsor következett. — Az Állami Déryné Szín­ház társulata háromnapos vendégszereplésre Jugoszlá­viába utazott. Az együttes Eszéken és több más város­ban bemutatja a Csongor és Tündét. A Déryné Színház immár két éven belül ötöd­ször szerepel Jugoszláviában. — Kisköre és Tiszán ána községek határában meg­kezdték a jászsági főcsator­na Heves megyei szakaszá­nak építését. — A karcagi Lód! József nyerte az ifjú állattenyész­tők országos versenyét Hód­mezővásárhelyen. Ötven éve történi 1919. április- 14-én Nagykőrös Város Direktóriuma átadja a Nagykőrösön állomásozó ten­gerész dandárparancsnokságnak a katonailag kiképzett és nél­külözhető munkások névjegy­zékét. A Vármegyei Direktórium valamennyi járási direktórium­mal közli alábbi rendeletét: „Tudomás és további értesítés végett közlöm, hogy a Forra­dalmi Kormányzótanács IV. számú rendelete szerint, a ma- gyorországi tanácsköztársaság­ban a nemesség, rangok és cí­mek eltöröltetnek. Nincsenek továbbá oly címek sem, ame­lyek csupán hivatali rangvi­szonyt fejeznek ki. A jövőben tehát minden bel- és külföldi állam részéről nyert nemesi előnév, vagy cím, továbbá más címbeli kitüntetés, rang, rend­vagy érdemjel, vagy díszjel­vény használata, viselése mel­lőzendő.** Budakalász község Munkás- tanácsa átvette a Mezőgazda- sági Szeszgyár 50 hold kiter­jedésű mezőgazdasági ingatla­nát, felesbérletek alapján tör­ténő megművelésre. A terüle­tet 50 egyenlő részre elosztva, a teljesen szegény földműve­sek között kiosztották. — Dr. Sághy Vilmosnak, a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter első helyette­sének vezetésével magyar küldöttség utazott az NDK- ba, a KGST élelmiszeripari állandó bizottságának 11. potsdami ülésére. Szöveg nélkül. Kertész László rajza P OSTABONTÁS A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Könnyűzenei híradó. 8.45: Liszt-zongoraművek. 9.10: Pontos másolat. Elbeszélés. 9.28: Népi­zene. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Szabó csa­lád. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népizene. 14.00: Járdányi Pál: Fan­tázia és változatok egy magyar népdalra. 14.14: Könnyűzene Moszkvából. 14.29: Verdi: Trubadúr. (Részletek). 15.10: Kóruspódium. 15.20: Zenés album. 16.05: Offen­bach: A szép Heléna. 16.33: A tör­ténelem tanúi. 17.20: Elisabeth Schwarzkopf és Dietrich Fischer- Dieskau énekel. 17.45: A francia politika és a forradalmi Ma­gyarország. 18.00: Mérkőzések percről percre. 19.25: Népdalcso­kor. 20.00: Lemezmúzeum. 20.20: Gondolat. 21.03: A Fáy-együttes játszik. 21.15: Hallgassuk együtt! 22.20: Tánczene. 22.40: A hazai tár­sadalomkutatás tapasztalataiból. 23.00: Zenekari muzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Perfolesi: A zenemester. 8.45: A vietnami tárgyalások egy éve. 9.00—10.00: Ezeregy [délelőtt. 10.00— 12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Zenekari muzsika. 13.04: Pontosan emlékszem. ín. rész. 14.00— 18.00: Kettőtől hatig. 14.14: Schubert: öt menüett vonószene­karra. 14.35: Csehszlovák fúvós­zene. 14.47: A brilliánsgyürü. 14.59: Gázpalack protekcióval Mivel nem ez az első eset az > hagyhatom szó nélkül. A na- erdi gázcseretelepen, nem I pókban történt: • Kevés palack van a raktár­ban, és a sorbanállók zúgolód­nak. Joggal. Éppen én követ­keznék, már nyújtom is a pénzt, de egy jóval utánam következő nyúl a gázért És csodák csodája; meg is kapja. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert az utolsó palack volt. Mondanom sem kell, hogy méltatlankodtam: miféle brutális, sportszerűtlen vál­tozata ez a protekciónak? Mert hallottunk már olyat, hogy benn a raktárban félre­teszik, és a protekciós egy csendes órában érte megy — de ezt a bántó módszert eddig még nem alkalmazták. Hadd kérdezzük meg az il­letékeseket, miért nincs Érden gáz? És miért engedhet meg magának egy telepvezető ilyen kijelentést: — A palackkal szabadon rendelkezem, annak adom, akinek akarom ...? Téri András tudósító Mai témák — mai dalok. 15.15: Mozart basszus-áriák. 15.33: Ked­velt régi melódiák. 16.20: Kovács István táncdalaiból. 16.33: Hang verseny a stúdióban. 16.53: Mér kőzések percről percre. 17.50: Al­földi képek. 18.10: Utak, terek, emberek... H. rész. 18.54: Rit­musturmix. 19.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 21.08: Az Alba Regia napokon. 21.28: Nóták, csárdások. 22.12: Szuperpempő. 22.40: Hangle­mezgyűjtők húszperce. 23.10: Rész letek Kacsóh daljátékaiból. URH 18.10: Tánczenei koktél. Orosz nyelvtanfolyam. 60. 19.10: Századunk zenéjéből. A dzsessz kedvelőinek. _____ A riadne Naxos szigetén. 21.20: Me­sél a magnetofonszalag. 21.58: Ro­mantikus zongoramuzsika. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Két nézőpont — egy kérdés. Vitaműsor. 18.30: Reklámmüsor. 18.40: Radnóti Mik- lós-emlékműsor. 19.10: Esti me­se. 13.20: Újra a tejről. Riport­film. 19.40: Nótaszó. 20.00: Tv-hír- adó. 20.20: Mr. McGill. A három szempillantás. Magyarul beszélő angol film. 21.10: Egy hanglemez Európának. Az Eurovízió műsora. 21.40: Tudósklub. Műszaki haladás és kutatás. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 18.55: lecke. 20.03: 20.31:

Next

/
Thumbnails
Contents