Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-14 / 108. szám

went túrion 1969. MÁJUS 14.. SZERDA 2500 percenként A Magyar Dohányipar egri üzemében új filterfelrakó­gépet helyeztek üzembe, amely percenként 2500 db cigarettát gyárt. Az ország leg­modernebb gépén rövidesen új fajta natúr cigaretta készíté­sét kezdik meg. Ipari tanulókat FELVESZÜNK a bádoqos, az ács és a kőműves szakmában. FELTÉTELEK: általános Iskolai végzettség és a 14. életév (az ács szak­mában a 15. év) betöltése. A Jelentkezéshez szükséges az Iskolai Jelentkezést lap és a születési anyakönyvi kivonat. Szállást, munkaruhát szer­számot és teljes ellátást díj­talanul adunk. A tanulmányt eredménytől függő ösztöndíjat fizetünk. JELENTKEZÉS A „Prosperitás" Ktsz munkaügyi osztályán. Bp. IX.. Viola u. 45. Nagyszénást Iára Majális Eltűntek a papirnyilak — Késő estig mulatság Ipari tanulónak ielvesxünk 14—16 éves, általános iskolát végzett fiatalokat az alábbi szakmákra: kőműves, épületburkoló, épületlakatos, épületasztalos. műköves, vasbetonszerelő, ács-állványozó, bádogos. tetőfedő és szigetelő Tanulószállást, teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot és ösztöndíjat adunk. Jelentkezés írásban vagy személyesen a PESI MEGYEI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATNÁL Budapest XXI. (Csepel), Kiss János altábornagy u. IV—21. hE3 \ Beton- és Vasbetonipari Művek idén ismét kiállít - d Budapesti Nemzetközi Vásáron! A Müvek 10 ezer dolgozója az állami és magánépítkezők részére több mint ezer fajta korszerű vasbeton előregyártott szerkezeti elemet készít, mozaiklapokat, ipari és mezőgazdasági vázszerkezeteket és a lakosság építkezéseinél ma már ugyancsak nélkülözhetetlen termékeket, amelyek alapjai a gyors, minőségi építkezésnek. KEDVES VÁSÁRLÓNK! Már most jegyezze elő, hogy megtekinti a Művek kiállítási területét a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a tóparton a Washington szobor előtt. A Budapesti Nemzetközi Vásár előtt és után is készségesen ad felvilágosítást a termékekről a Beton- és Vasbetonipari Müvek Vezérigazgatóságának Vevőszolgálata (Bpest XI., Budafoki út 209-215. Tel.: 253—810) Induláskor a hat és fél kilo­méteres úton még 1500 papír- nyíl jelezte, hogy melyik úton menjenek a budai járás KISZ- esei Nagyszénásra. Alig egy órával később a fiatalok már csak a térkép után tájékozód­hattak, ment az átjelzéseket vagy leszedték, vagy elfordí­tották. így na’gyon sok csapat eltévedt, és sokan lépték túl jelentősen az egy óra negyven perces keretidőt. Ettől eltekintve kitűnően si­került a Budai Járási KISZ Bizottság túraversenye, ame­lyet vasárnap rendeztek: 9 órakor indult az első csapat Solymárról, és fél egykor ért célba a nagyszénási turista­háznál az utolsó. Itt kitűnő ebéd várta a versenyzőket, s ez az ebéd nemcsak jó, hanem olcsó is: mindössze 3 forint volt. Három győztest avattak: a lányok versenyét a budajenői területi KISZ-szervezet nyer­te, a fiúknál a törökbálinti Orvosi Műszer Ktsz bizonyult a legjobbnak, és a vegyes csa­patok versenyében a zsámbéki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum csoportja lett az első. A verseny értékelésénél nemcsak az időt figyelték, ha­nem az útközben kapott fel­adatok megoldását is. öt állo­más volt, az elsőnél kispuská­val kellett célba lőni, a má­sodiknál gránáthajítás volt a feladat, és a másik három álr lomáson a KISZ-esék tudását tették próbára: a KIMSZ-szel és Tanácsköztársasággal kap­csolatos kérdésekre válaszol­tak. A 200 fiatal délután majá­lison vett részt; itt a buda­örsi fiatalok zenekara szolgál­tatta a zenét — először a sza­badban, majd később a turis­taházban húzták a talpalá- valót. A Budai Járási KISZ Bizottság rendezvényének si­kerét bizonyítja az is, hogy sokan csak sötétedés után in­dultak hazafelé. M. S. Motel Vénusz A római-parti kétholdas ős­parkban, a kemping mellett, rekordidő alatt, a műszaki tervezéssel együtt mindössze 13 hónap alatt felépült a Mo­tel Vénusz, az idényszálló autós motel. A fővárost fel­kereső külföldieknek — tavaly 2,3 millió külföldi vendég volt — több mint 50 százaléka ugyanis saját gépkocsiján ér­kezett Magyarországra. Ezért a Budapesti Idegenforgalmi Igazgatóság máris újabb há­rom szálloda építését irányoz­ta elő. DEREG'AN GABOR. VIZSGA UTÁN nopi előveszi a tangóhar­* monikát, a vállaira akasztja és nyekergeti. Gya­korol, estére. Rossz, kék mele­gítő van rajta és lila bokafix. Lila ... mert Popi mindig sze­rette a különleges ruhane­műket. Gyakran meglepte magát — s ezzel az egész társaságot — valami csodabo­gárral. Egyszer ezüst-műszá- las nyakkendőt vett, ennek olyan sikere volt. hogy még a szomszéd épületből is átjöttek, megcsodálni ... Most erről elfeledkezhetett, a lila fixről nem! A harmonikázás és a be­öltözés nála a legnagyobb öröm jele. S ma erre minden oka megvan. Óriás csecsemő­nél, a rettegettnél proletár- ötösre vizsgázott... Bronchus az emeleten al­szik. Hasra feküdt, arcát a fal felé fordította, hogy ne bánt­sa szemét a fény, jobb kezét lelógatja, mintha valami fon­tosat mutatna a földön ezek­nek a hülyéknek, őskori szür­ke nadrágját kivonta már a forgalomból, újabban — most is — a számára szent műve­letnél, az alvásnál hasznosítja. Csalsz az ágyán kuporog ga­tyában és a lábujjait piszkálja. Kb. negyedórája végzi ezt, rendíthetetlen kitartással. Csalsz két dologra büszke, s teljes joggal: ötünk közül ne­ki van a legnagyobb türelme minden efféle apró, úgymond piszlicsáré ügyhöz, s az ő lá­ba a legbüdösebb. Én az emeleten ülök, Bron- chussal átellenben. Nézek. Ló­gatom a lábam a föld közép­pontja felé. Nem gondolok semmire, kikapcsoltam ma­gam, mint egy ventillátort. Néha mégis a déli vizsgára gondolok, sikerült, de jobb azt hagyni békében... Jocót várjuk. A nap utolsó sugarait dobja a szobába. Jocó azt mondta: srácok, ma mula­tunk! Ha átmegyek, fizetek! Ha kinyomnak, akkor nem bá­nom, a vendégetek leszek. Po­fátlan. Azért kezet fogtunk. Aztán Bronchus tüntetőén ke­zet mosott. Cinikus. Jocó a névsor végén van. Mi mindnyájan átmentünk. Még jeles is akadt köztünk, Csalsz. Igaz, nem akarta szegény, nem tehet róla. Megbocsátottuk ne­ki. A földön porlepte fekete cipők. A székek ülőkéjén kopogósra száradt zoknik, a karfákon hevenyészve összefo­gott sötétkék nadrágok, kabá­tok, vizsgaverejtékes fehér in­gek. Az asztalon zsírpapírokon szalámi- és kenyérhéjak, száraz kenyér, hatalmas zöld kerámia hamutartó, tele csik­kel. Az ablak között szalonna olvad. Egy cipősdobozban. Az efféle olvadós, romlandó árukat az ablakban tartjuk. A fűtőtestek melege oda is bebú­jik, mégis ott van a leghű­vösebb. Voltak kezdetben az ablakon kívül, a virágtartó rácsban is, de sürgősen be kel­lett vegyük, mert a galambok megcsípkedték és lepiszkítot­MECNYÍLT R Vas- és Edénybolt Vállalat VEVŐSZOLGÁLATA yr^A/T\A/T\A/*\A/T\A/V\A. Készséggel állunk t. vásárlóink rendelkezésére szaktanáccsal, útbaigazítással. VII., Rákóczi út 24. sz. alatt Telefon: 224-415 NYITVA: hétköznap: 10-től 18 óráig, szombaton: 10-től 15 óráig. ták. Lusták vagyunk becsoma­golni. A lábamnál, a festetlen bá­dog éjjeliszekrényen a rádiónk van. Nagy, régi fadoboz. Most hallgat. Most Popi muzsikál, de hogy! Egyébként, ha be­kapcsoljuk, sem szól mindig. Valami baja van, oldalba kell rúgni. Akkor megszólal. Ezzel a művelettel engem bíztak meg a többiek. Ha fekszem az eme­leten, akkor csak a tetejére csapok, ha ülök, mint most is, belerúgok. Tánczenét szok­tunk hallgatni rajta, meg a híreket. Most hallgat Popi nyekereg. Bronchus álmában a fogait csattogtatja. Csalsz abbahagyta lábujjai­nak piszkálását. A szekrény­ben van, derékig. Csak a fe­neke látszik ki, bele kéne rúg­ni. Tudom, mit keres. Most körömpattogta tás következik! V agy három hete felfede­’ zett az egyik vasboltban egy elmés körömvágó szerke­zetet. Megvette. Nagyon sze­reti. Mi is. Vigyáz rá. Eldugja előlünk á szekrényébe, titkos helyre. Ha nincs itthon, kike­ressük és használjuk. Élvezi, hogy túljárt az eszünkön. Jó pofa. Pattogtat. Most fél óráiig egyebet sem fog csinálni. — Az enyémről nem vágnád le? Tömören válaszol: — Hülye! Nem is lenne, mit. Mi már az este elintéztük. A vizsga előtti izgalom adta a kezünk­be, fürdés után. Amíg ő cél­talanul csatangolt az utcákon. Meg sakkoztunk is. Már nem tudtunk tanulni. Popi lekászálódik az ágyról, nyög a harmonika. Felgyújtja a villanyt. Vágok rajta egyet: — Nem látod, ugye, a bil­lentyűket. Igazad is van. Nem ugrik. — Csalsz szemeire vigyázok. Már annyira közel hajolt a lábujjához, félek, kiveri vele a szemét. — Kösz. öregem — bólint a legnagyobb komolysággal Csalsz. Jocó törüli az ajtó előtt a lábát. Popi belenyúl tíz ujjal a billentyűkbe, tusst húz. Bronchus felébredt. Nem moz­dul, tetteti az alvást. Mindig így szokta, tudjuk, hogy fel­ébredt. — Szevasztok — mondja Jocó, komoly az arca. Behe­lyezi óvatosan valódi nyúlszőr- kalapját a szekrénybe, váll­fára akasztja a felöltőjét és kinéz az ablakon. Halálos csend van a szobá­ban. Aztán rajzlapot keres a fiókjából, valamit ráír, a sze­métkosarat az ágy végéhez ál­lítja és ráteszi a lapot: RÉSZVÉTET KÉREM IDE DOBNI Grimaszt vágok. Szegény Jo­có. Csalsz bambán bámul. Bronchus nem bír a kíváncsi­ságával, felül, és — míg a lap­ra les — ennyit mond: — Tőletek nem lehet öt per­cig nyugodtan aludni. — Tud­juk, ébredés után mindig ezt mondja. Aztán hunyorogva a vetkőző fiúra néz. — Mi van. Jocó? Popi moll-hangnemben ját­szik. — Kirúgtak. Uvé — mondja Jocó, s nem néz ránk. M ozdulatlanok vagyunk, csendben. Szüleiről, ott­honi helyzetéről keveset be­szélt, tudjuk, öregek, nyugdí­jasok, falun. Szegény Jocó. Csalsz teljesen indokolatla­nul felordít. Hangosan ordít, röhög, leugrik az ágyáról, oda­rohan Jocóhoz, hátba veregeti. — Jocókám, azért ne kese­redj el! Ne törődj vele, ilyen mással is megesik. A fiú kényszeredetten elmo­solyodik. inkább sírna. — Még ha közületek is pro­longáltak volna valakit, mind­járt más lenne. Megkönnyebbülünk. Hála az égnek, a humorát nem veszí­tette el, mégsem elveszett em­ber. Bronchus sajnálkozó arcot vág, igen-igen sajnálkozót. az­tán már nem bírja visszafojta­ni, elröhögi magát. — Hát.bizony... bi­zony ... Pulóver repül a fejéhez. Jo­có dobta. Aztán megy maga is, lengemagyarban, Bronchus- nak. Nevet. — Kiröhögsz, mi, vén öreg Bronchus?! Mindnyájan nevetünk. Jocó húzza le Bronchust a lábánál fogva az emeletről, Bronchus be van tojva, hogy leesik, aszt­másán nevet. Popi tanácsot ad Jocónak: — Fogsz majd az egyetemen egy lányt, egy sorstársat, és egy meghitt sarokban átveszi­tek együtt... Tetszik a saját ötlete, patto­gó indulót játszik. Csalsz a szekrényében van, derékig. Ez­úttal a sportszatyrát húzza elő. Strapabíró szatyor, az egész szoba ezt használja. Bronchus a lényegre tér: — Gyere, Jocó, elmegyünk mi ketten. Ezekre úgyse lehet számítani — és megvetően ránk mutat. Hát énrám tényleg nem lehet számítani, az biztos. Hogy én innen a magasból leszálljak, zoknit húzzak, másik nadrá­got, inget,, hogy én kimenjek a hidegbe! Azt nem. Magamban csodálom Bronchust, hogy ön­ként jelentkezett. Még akkor is, ha... Mert a fuvarozók természe­tesen az áruból mintát vesz­nek. Kóstolót. Többet-keveseb- bet ebből is, abból is, és mire hazaérnek, rendszerint az ő hangulatukkal már nincs baj. — Persze, üvegekért megint én mászkáljak — mondja Csalsz, és már indul is, neki a szobáknak. Ezt is kitűnően ér­ti, addig ugyan ő vissza nem jön, amíg elegendő üveget ösz- sze nem szedett. J ocó átöltözik, becsomagol­ja magát melegen, Bron­chus is kabátban, leülnek, és várnak. Megjön Csalsz, zörög a sportszatyor. A csomagolás megint aprólékos művelet Szalvétákat és svájcisapkákat töm az üvegek közé, a tetejük­re frottír törülközőt, mert ha a portánál csak egy koccanás is hallatszik, lebuktunk. Elmennek. Elővesszük a fogmosó poha­rat, s megyünk a mosdóba. A poharát Csalsz nem dugja el, ezt nem félti tőlük, a fogkré­met annál inkább. Az fogyó­eszköz, rendszerint valamelyi­künknek hiányzik. Barna za­kója bal zsebe, ez a feltérké­pezett helye, Most erre nincs szükségünk. Most csak a po­harainkat mossuk. Bronchusék bort hoznak, illik tiszta pohár­ral fogadni. Két forint egy üvegpohár, vehetnénk. Nem veszünk. Fogadalom. Csalsz megéhezik. Popi kész­séges: — Egyél, édes öregem, ott van az ablakban. Csalsz fintorog. — Otthon úgy, de úgy sze­rettem a szalonnát, sose hit­tem volna, hogy így meg lehet utálni. Azért nekilát. Más nincs itt­hon. Nehezen csúszik a falat. Fél óra múlva megjönnek a legények. Bronchus nevetését már a folyosó végéről halljuk. Ég az arcuk. Látszik, fórban vannak. De behozzuk őket. Míg mossák a poharukat, megkós­toljuk a nedűt. Jó. Vörös, Négy és fél liter. Illetve, most már csak négy. Megtudjuk, min nevetett Bronchus. Jocó nekünk is el­meséli. Csillog a szeme, az asz­talon ÜL Csalsz mellette fala­tozik. Arisztid jelentkezik ha­jóskapitánynak. Megkérdezik tőle: úszni tud? Miért — kérdi —, hajó nincs!? Vigyorgok. Szellemes. Popi dől a nevetéstől. Bronchus is nevet. Neki tízszer is el lehet egy viccet mesélni, hálás pub­likum. Csalsz faarccal gyűri a szalonnát, nem érti. 1^ occintunk. Nem koccan- 11 nak a poharak, műanyag­ból vannak. Csalsz az utolsó kortytól meg akar fulladni. Most értette meg. Röhög. Han­gosan. Hosszú percek. Várunk. Majd csak abbahagyja. Türel­mesek vagyunk. Nem aggó­dunk érte. Csak végig kell nyu­godtan várni, amíg kiröhögi magát. Ismerjük egymást.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents