Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-14 / 108. szám
4 “‘‘^Mírtap 1969. MÁJUS 14., SZERDA Ismeretlen jegyárus A felsült fiú Történetek régi SZÚR-okról Június elsején ismét megtelik a Népstadion nézőtere. Ritka eset ez mostanában, de évenként egyszer mindig így van. A hagyományos Színészek—Újságírók Rangadója lesz, ezernyi látványossággal, kacagással és sporttal. A néző számára a SZŰR felüdítö, kellemes szórakozás, a szereplőknek azonban hetekig tartó izgalom. S hogy vidám történetek is adódnak eközben — az csak természetes. Ezekből nyújt át most néhányat az ,,újkori’’ SZÜR-ok egy kezdeményezője, az újságíró-válogatott régi szervezője. Az emberekben bízni kell Tíz évvel ezelőtt, sok esztendős szünet után az Előre Sport utcai pályáján rendeztük meg az 1959. évi SZUR-t, és ezt afféle kísérletnek, ismerkedésnek, baráti találkozásnak szántuk. Nem volt akkor több hónapos előkészítés, előzetes jegyeladás, a lapokban is csak rövid közlemény jelent meg, és úgy számítottuk, hogy a nézők száma a kétezret sem éri el. Egy órával a műsor megkezdése előtt azonban meghökkenve láttuk, hogy a buszokról és a villamosokról özönlik a tömeg és a két jegypénztár előtt százméteres sorok állnak. A főbejáratnál egy kis csoport állt, köztük két ismerős újságíró. Egyikük mellett bájos, fiatal nő — úgy gondoltam, hozzátartozója. — Gyertek már. Mentsetek meg bennünket a botránytól. 'Segítsetek utcai jegyárusítással ... — kérlelem és vonszolom őket az irodába. Mindhárman több száz 5—15 forint értékű jegyet kaptak. És nemsokára megkönnyebbültünk, mert a tumultus csökkenni kezdett. A szünetben hozták a hírt, hogy a három alkalmi jegyárus nagyszerűen dolgozott, a belépőket egy szálig eladták, és a pénzzel pontosan elszámoltak. A mérkőzés után keresem őket, hogy megköszönjem a segítséget — És a feleséged hol van? Legalább egy kézcsókkal szeretném meghálálni a munkáját — fordulok az egyik fiúhoz. — A feleségem? Még tegnapelőtt elutazott az anyósomhoz ... — És az a fiatal nő, aki veletek együtt árusította a jegyeket? — Honnan tudjam, hogy kicsoda? Most láttam életemben először... Atyaúristen! Vadidegen, ismeretlenre bíztunk több száz jegyet... És még a nevét sem kérdeztük meg ... De azért nagyszerű teremtés volt. Fillérig elszámolt. Amikor az esti banketten rendezőtársaimnak elmondtam az esetet, egyikük talán akkor is nyugtatva mondta: Most legalább megtanultad, hinni kell az emberekben ... Az autogram Kőműves, asztalos, ács, festő, villanyszerelő, víz- és fűtésszerelő, tetőfedő, bádogos, parkettás, lakatos szökés betanított munkásokat, kőművesek mellé segédmunkásokat (16 éven felüli fiúkat Is), szállítómunkásokat, gépkocsivezetőket, autószerelőket, raktári segédmunkásokat azonnali belépéssel FELVESZÜNK Munkásszállás díjtalan. Jelentkezni lehet a „Prosperitás“ Ktsz gáról — ismert tagja jóval a mérkőzés előtt kivonult az edzőpályára melegíteni. A kezdeti lagymatag mozgás után egyszerre különös gonddal és erőteljes mozdulatokkal kezdte a derékhajh'tást, csípőfordítást, rugógyakorlatokat, a rövid és gyors vágtákat. A magyarázatra csak később jöttem rá. Barátunk észrevette, hogy két csinos, fiatal lány áll az edzőpálya szélén, kezükben papírlap, és őt nézik. Mind többször pillantott rájuk, és megelégedve tapasztalta, hogy a két leány kedveskedő mosolygással reagál igazán tevékeny mozgására. Egyszerre észreveszi ám, hogy a barna, a csinosabbik, nem feltűnően, csak úgy a csípője mellől, integet neki. Hát igen, erre várt. Még egy derékegyenesítés, simítás a piros-fehér csíkos mez elején, a nadrág oldalán, és indul a lányokhoz. — Kérem, parancsoljanak velem. Mi az óhajuk?... — kérdezte finomkodva. — Autogrammot szeretnénk ... — hangzik kissé bizonytalanul a válasz. — Kérem. Állok rendelkezésükre. Papír, toll... — Itt van, de tessék sietni. Itt megvárjuk ... — Hogyan? — Hát arra szeretnénk kérni, hogy tessék már bemenni a színészek öltözőjébe, az újságíró úrnak biztosan szabad bejárása van oda... Nagyon kérem, ha valaki ismeri ezt a kollégát, óvakodjon attól, hogy kiejtse előtte az autogram szót. A bemelegítés Lelkes játékosokat ne az NB I-ben, hanem a színészek vagy az újságírók csapatában keressünk elsősorban. A nagy mérkőzésre valameny- nyien igaz szívvel készülnek mindig. A negyven játékos közül is legodaadóbb az újságírók egyik tartalékkapusa, aki az edzésekre ritkán juthatott el, de a mérkőzés előtt — mintha pótolni akarná a mulasztást — már órákkal korábban bemelegít. Néhány éve figyeltünk fel erre a Népstadionban. Még 9 óra sem volt, amikor a tartalékkapus megérkezett, éppen csak odaintett és sietős léptekkel haladt tovább a főépülethez. Később valami dolgunk akadt volna vele — ha jól emlékszem, rádióriport —, de sehol sem találtuk, öten ötfelé mentünk keresésére. Az első emelet egyik eldugott folyosója- felől egyszerre furcsa döngést, dobogást és elnyújtott nyögéseket hallok. Mi lehet? — siettem arra riadtan. A tartalékkapus volt. Csak úgy „civilben” dobálta magát jobbra-balra a folyosó cement burkolatán. Még a nyakkendőjét sem vetette le. Bemelegített. Persze nem ez volt az oka, hogy akkor meccs közben, három olyan „leventególt” szedett be, amilyent ritkán láttak futballpályán... Kovács András ÚJ KLUB A kulturális élet családias hajlékát teremtette meg a túrái fogyasztási szövetkezet egy külön épületben — klub formájában. Az otthoniasan berendezett helyiségben egyszerre hetvenen is elférnek s ez alkalmassá teszi a szervezett foglalkozásokra is. A klubhelyiség kialakításában társadalmi munkával vettek részt a boltok dolgozói, így mindössze a felhasznált anyag és a berendezési tárgyak költsége terhelte a kulturális alapot. Méltán lehetnek büszkék a turaiak, hiszen úttörő munkát végeztek. Könyvespolc Füst Milán összes versei Két évvel ezelőtt, 1967-ben halt meg Füst Milán, a XX. század egyik legnagyobb magyar költője, aki egyszemély- ben volt lírikus, író és pedagógus. Drámái, regényei, esztétikai tanulmányai ma már világhírűek, de mégis legmaradandóbbat mint költő alkotott — egész életműve lírájá- ben sűrűsödik. Költői alkotásai, izzásba hozzák a fantáziát és a gondolatot, kényszerítenek, hogy teljes énünkké1 odafigyeljünk és az összpontosított figyelembe teljes énünket éljük — azonosulásra kényszerűsítenek, emlékeket idéznek és vágyakat valami után, ami maga a tömény lét, a boldogság: ahogy létezni még nem adatott meg ember fiának. Az ízléses kötet a Magvető Kiadó munkáját dicséri. — „Nő a közéletben” címmel ankétot tartanak csütörtökön délelőtt a Nagykátai Járási Pártbizottság tanácstermében. A vitaindító előadást Kása Erzsébet szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa tartja. &ZUT& I. DÉNíESC TÓT» álo^ba^etb S^dnapoli mi< ..............&....................I Wi9fTrr.--.-T-------1___ILJmiII1 1111 - JL.. E z az eset már az FTC-pá- lyán történt. Az újságíró-vár lógatott egyik — kissé hiúsámunkaügyl Budapest IX.. osztályán Viola u. 45 22. Napok óta töröm a fejem, mit vegyek Éva születésnapjára, de nem tudom eldönteni. Pedig ma délután át kell adnom az ajándékot, másképpen nagy alkalmat szalasztók el. Az öreg Farkas elhozta fizetésemet, többet kaptam, mint gondoltam. Méregdrága ajándékot veszek. A buszról egyenesen a legforgalmasabb utcába sietek, mert a kirakatoktól várok útbaigazítást. Kétszer végigjárom az utcát, megállók az áruház divatáru-kirakata előtt. Helyben vagyok. Az üvegen túlról gyönyörű kardigánok és pulóverek integetnek felém. Bemegyek. Itt az ősz, pulóvert veszek drága kedvesemnek. Az áruházban nagy a forgalom, a pultok roskadásig szebbnél szebb holmikkal. Közelebb lépek. — Alkalmi vétel — hallom, amint egy elálló fülű lány magyaráz egy testes, barna kalapos nőnek. — Egy hét múlva hírmondó sem lesz belőle. A barna kalapos nő megveszi a szürke kis kardigánt. Nekem is igyekeznem kell, hátha a pulóvereket is elkapkodják. A pult előtt nagy a tömeg, nehezen jutok előrébb. Az eladók is nők itt, az egyik kellemes arcú, fiús frizurával, közvetlen mellette^ a másik, szemüveges, gyűrött arcú. Kis bajusza is van. Az asszonyok a bajuszos elé sodornak. — Pulóvert szeretnék vásárolni — közlöm vele szándékom. — Férfipulóverek a másik osztályon vannak — hadarja, és már nem is foglalkozik velem. — De én női pulóvert szeretnék — jelentem ki határozottan. — Milyen színben? — Narancs ... vagy sárga ... esetleg drapp . bár lehet kávészínű is — mondom neki álmodozva. — Kérem, én nem pakolom le magának az egész üzletet. Tessék eldönteni, milyen színű legyen! Megállapodunk' a narancs- színűben. A számot kérdezi. Nem tudom. A bajuszos méltatlankodik, de a többi nő se- ■, gítségemre siet. Milyen termetű a hölgy? — érdeklődnek. — Magas? Sovány?... Mutatom. Kirajzolom előttük kezemmel Éva alakját. Aztán elöl is hozzáteszem, ami szükséges. A bajuszos nő erre leemel a pultról egy narancs- színű ausztrál pulóvert, de olyan kicsit, mint egy fiúing. — Nem a kislányomnak lesz — mondom az eladónak, mire az asszonyok nevetnek. — Kérem, ez a méret szükséges, ha ön jói mutatta a hölgy alakját. Még egyszer megismétlem az árnyékrajzolást, de most már bővebben. Erre elém tesz egy akkora pulóvert, ketten beleférnénk Évával. Ára négyszázötven forint — Viszontlátásra. — Emelt fejjel vonulok ki az áruházból. Fél óra sem telik el, az ékszerboltban vagyok. Fülbevalókkal kísérletezem, de kiderül, nem is tudom, ki van-e szúrva Éva füle. (Hogy az ember mennyi mindent nem lát meg egy nőn?!) — Tessék talán egy szép karkötőt — biztat udvariasan az ékszerész, és benyúl a páncélszekrénybe. — Kétezer- hétszáz forint. Elegáns, nem feltűnő ékszer. Megfelel önnek?... Mutathatok esetleg egy vastagabbat, négyezerért... Alkalmi vétel. Ezt már valahol hallottam. Mit gondol rólam ez az ember? Bankot raboltam? De az ékszerész jobban megnéz, és jó kereskedőhöz illően, gyorsan helyrehozza tévedését. Elmerül a pult alatt, s egy nagy dobozból kisebb dobozokat szed elő. Egyiket felnyitja. — Nézze meg a kedves vevő ezt a kockákból összerakott karkötőt. Német gyártmány. A megtévesztésig hasonlít az aranyra. Nyugodtan hordható, nem fogja meg a kezet. Kétszázharminc forint ... Kellemes meglepetés lesz. Ugyanez a fazon valódiban ötezerkétszáz. Megveszem. Tokot is kapok hozzá, világoskék színben, belseje fehér. Csodálatosan szép. A virágüzletben egy szál vörös rózsát veszek hozzá és tíz centi aranypertlit. A csemegében egy üveg konyakot blokkoltatok le. Ma felviszem a nőt a lakásomra. De előbb hazarohanok, mert össze kell pofoznom a lakást Is. A párnám alá bevágom a pizsamát és két fél pár harisnyát. Nem is tudom, mit kerestek ezek az ágyon. Néha minden ruhadarabom külön életet él. Na várjatok csak. Egyszer még megrendszabá- lyózlak benneteket. A fotelon is ingek, zsebkendők és egy törülköző hever szemtelenül. Összegöngyölöm és bedobom a csomagot a szekrénybe. A lavórból kiloccsantom a vizet, a fotelt a hangulatlámpa mellé tolom. A holland nőket letörlöm, nagyon porosak már. Fekete cipőmet berúgom az ágyam alá. Tökéletes rend van. Az asztalra teszem a kar- kötős dobozt, félig nyitva s ráfektetem a rózsát. Két poharat kikészítek, közéjük helyezem a konyakos palackot. Remek. Rágyújtok s idegesen szívom a cigarettámat. Mi hiányzik? .. Megvan. Kis papírlapot veszek elő és nyomtatott betűkkel ráírom: „... Drága kedvesemnek 19-ik születésnapjára.” Lekattintom a villanyt, még egyszer ránézek a sezlonra. A rugók ... Mindegy, ez van! Szaladok a mozihoz, mert ott találkozunk. Az előző előadásnak még nincs vége, sokan ácsórognak a bejáratnál. Kezdés előtt két perccel érkezik meg Éva, kipirosodva. Nagyon sietett. Vendégek voltak náBOllBÉLY TIBOR: Éjfél után A város fénye felkacsint az égre, és halványabban ég tovább. A járdaszéli fák két lépést hátra lépnek, megnyitva útját az érkező sötétnek. A szajhaként nyújtózó villamos sínek, ha a villamos rajtuk olykor áthalad, most mint szüzek sikoltanak. Az útközépen serdülő legényke ballag, kalapja hetykén ül fején. Szívében érzi félve ezt a csendet. Fagyott és torz mosoly a szája szegletén. S míg dobhártyát-r.epesztőn fütyül, azt hiszi: — így nincsen egyedül. Keményen koppan a sarka az utca kövén de míg hazáig ér, ugyanúgy fél s fütyül szegény, ahogy húsz év előtt, — s éjfél után, — féltem és fütyültem én. A Nemzeti Színház május 16-án mutatja be Dosztojevszkij: „Félkegyelmű” című drámáját. Rendező: Egri István. Címszereplő: Iglódy István. A képen: Sinkovits Imre, Váradi Hédi és Iglódy. luk, nem tudott elszabadulni előbb. — Csak magamra kaptam valamit — mondja bosszúsan, pedig látom, őrült csinos a nő. — Mit fog ez nekem mondani a házasságban? ... „Nincs egy rongyom, amit felvegyek” ... közben pedig tizenkét ruha lóg a szekrényben. De most hagyjuk a jövőt. Csengetnek. Mozi után a Kertész utca felé megyünk, mert a filmről beszélni kell és olyan mindegy merre járunk még egyet. Érdekes, de egyszerre csak a múzeum parkjában találjuk magunkat. — Ott lakom — mutatok az órásüzletet bújtató házra és halkan röhögcsélek zavaromban. — Ahol az órás van. — Barátságos hely — válaszolja tétován a nő, s közben szaporábban lélegzik. — Gyere — fogom meg a karját, s kicsit meg is szorítom. — Nem vagyunk már gyerekek. — Olyan nyugodt a hangom, mint a Balaton vize, ha nincs vihar. Éva határozatlan mozdulatot tesz a járda felé, aztán gyorsan elindul. No végre! A zárba illesztem a kulcsot, felkattintom a villanyt. Az asztal a szoba közepén áll, rajta az ajándék. — Egy kicsit magadra hagylak — mondom és kimegyek. A folyosón az utazókosár mellett számolok magamban: ... Egy ... kettő ... három ... négy ... öt... hat... hét... nyolc ... visszamehetek. Még be sem csukom hátam mögött az ajtót, már ugrik a nyakamba. Egy percig állunk összeölelkezve. Nagyon meg vagyok hatva. Elhárítom a köszönetét, hálálkodását. Fölényes vagyok. Mi az nekem ...? ... Ajándék? Gyarló semmiség, de ha már szokás ... Kibontakozik a karomból s lázasan forgatja kezében a karkötőt. Tükröt keres. Megtalálja az ajtón, felemeli karkötős kezét, nézegeti, aztán újból a nyakamba ugrik. — Te, ez egy vagyonba kerülhetett — mondja tágult iriszű szemmel. Nem tiltakozom. Inkább a palackot veszem fel és színültig töltöm a poharakat. Boldogan koccintunk. Melegen ereszkedik le bennem a konyak, látom Éva vékony orreimpái is megremegnek, amint az átforrósodott levegőt kifújja. Többször kell töltenem, bár az ivás megkezdése és a feszültséget feloldó hatás között legalább negyed óra telik majd el, ezt az időt kell ügyesen áthidalnom. Most nem szabad bambán bámulnom a nőt, mint Kárász Jahi az „isteni tyúkot”, a sütőben pirosodó pecsenye utáni kendőzetlen vágyakozással. Hidegnek, szellemesnek és nagyvonalúnak kell lennem, mint egy Casanovának. De egy Casanovának biztosan nem izzad így a tenyere, s nem nyeli a minduntalan feltörő nyálát ilyen szaporán, mint én és a szeme sem forog az égen repülőgépet kereső lokátorokhoz hasonlóan. Egy plédet és egy kispárnát kitettem a sezlonra, Évával majd bebújunk a takaró alá. Alapjában véve szégyenlős természetű vagyok, nem szeretem mutogatni magam. De hol vagyunk még ettől? Éva leül a fotelba, jobbra- balra dől, kipróbálja, aztán a kíváncsiság fellobbanó fényével szemében ugrik fel, megnézni a szobámat. A holland menyecskék vasárnapi tisztaságú ruhában, arcukon bájos derűvel néznek le rá. A csöppnyi könyvespolcon nem a betűk, hanem a gömbölyű levélnehezék érdekli, erdészházra hull a hó, ha megrázza az ember. — Ne annyira, te kis őrült! — kiáltok Évára — mert két kézzel cibálja az üveggömböt. — Mindjárt ellepi az erdészházat a hó és megfagynak az erdészek. — Miért ne fagynának meg? — Éva elhatározta magában, gonosz lesz. Ráfújok erre a házra, — mondja hangosan — és elsöpri a hófergeteg. — Felkacag. — Démon vagyok, egy rossz szellem. — A nagyobb nyomaték kedvéért megfogja a kezem és belemé- lyeszti körmeit. Hűha! Én egy Casanovát, ő pedig egy Lukrécia Borgiát játszik és egyre komolyabban is veszi Mi lesz még itt?... (Folytatjuk)
