Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
1969, ÁPRILIS 27.. VASÁRNAP Az új gazdasági mechanizmus első évének tapasztalatai a megye szocialista iparában Részletek Lendvai Istvánnak, az MSZMP Pest megyei Bizottsága titkárának előadásából1 A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága a közelmúltban tárgyalta meg az új gazdasági mechanizmus első évének tapasztalatait. Mind Lendvai Istvánnak a beszámolója, mind a vitában részt vevő elvtársak hozzászólásai elsősorban a megye szocialista iparának fejlődésével, elért eredményeivel és kisebb hiányosságaival foglalkoztak. Az ülésen kialakult álláspont egyöntetű volt: a fejlődés kétségtelen, az új gazdasági irányítási rendszer első éve pozitív eredménnyel zárult. Az alábbiakban részleteket közlünk Lendvai Istvánnak a pártbizottsági ülésen elhangzott beszámolójából. „Pártunk Központi Bizottsága az 1968-as évet mint az új irányítási rendszer első évét kiemelt jelentőségűnek tekintetté, és nagy figyelemmel kezelte. Az új irányítási rendszer előkészítését széles körű politikai munka, nagy társadalmi összefogás jellemezte, ami a párt politikai életének felélénkülését, az ideológiai és politikai kérdéseik széles körű megvitatását, a párt társadalmi szervező munkájának felfrissülését eredményezte. Ez a folyamat a párttagokban és pártonkívüliekben, a politikai és gazdasági szervezetekben egy újszerű gondolkodásmód megteremtését, a gazdaságpolitikai látásmód ki- szélesítését hozta. Gazdasági téren 1968-ban kettős célt tűztünk magunk elé. O A belső piac egyensúlyának megtartása, az általános gazdasági egyensúly javítása. O Az új gazdaságirányítási rendszer kibontakoztatása. Az alapvető politikai célkitűzésekhez eléggé közel kerültünk. Az új irányítási rendszer értékeléséhez még kevés a tapasztalat, a vállalati döntések népgazdasági hatásai még nem bontakoztak igazán ki, bár az eddigi tapasztalatok nagyobbrészt pozitívak. Ilyenek: A termelés volumenének és szerkezetének a tervcélokkal egyező irányú változása következett be. A piaci verseny egészséges irányú kibontakozása megindult. A gazdálkodás eredményességének javulása észlelhető. A beruházási kezdeményezés élénkülése minden területen jellemző. Az anyagi ösztönzés erősödése és nagyobbrészt jó irányú differenciálódása megkezdődött — bár nem minden zökkenő nélkül.” Ezután Lendvai elvtárs számokkal bizonyította az elért eredményeket. Megállapította, hogy megyénk ipara általában gyorsabban fejlődött az országosnál, de különösen szembetűnő volt a fejlődés a vegyiparban, amely elsősorban a százhalombattai kőolajfinomító termelésfelfutásából adódott Az eredményesen fejlődő vállalatok között említette a többi között a Forté-ét is. Megállapította az előadó, hogy Pest megyében a gépipar fejlődése ellentmondásos, mert egyes gépipari üzemek termelése gyorsan nő, ugyanakkor néhány jelentős üzem termelése stagnált, vagy visszaesett. Dicsérte az építőanyag-ipart, mert az az országos átlagnál jóval gyorsabban fejlődött Pest megyében. Majd így folytatta: „A könnyűipar ágazatában országosan nőtt a termelés, Pest megyében viszont a minisztériumi iparban csökkent. Itt jegyzem meg, hogy ez a csökkenés részben látszólagos, mert a statisztikai módszerünk a munkaigényesség felé való eltolódást nem méri, márpedig a textiliparra erősen jellemzővé vált, hogy a munkaigényesebb, jobb minőséget, magasabb kikészítettségi fokot igénylő termékek gyártása került előtérbe. De ezt figyelem.be véve is legfeljebb stagnált a termelés, ami nem kedvező jelenség. A tanácsi könnyűipar növelte termelését, ami ismét a rugalmasabb piaci gazdálkodással függ össze. Az élelmiszeripar magasan az országos átlag fölött fejlődött, és mind a minisztériumi, mind a tanácsi iparban jelentős felfutást hozott. Ebben kiemelkedő szerepet a hús- és tejipar, valamint a tartósítóipar ért el. A termelés mennyiségi alakulása után tekintsük át röviden a termelés minőségi mutatóit. A nyereség tömege országosan is jóval nagyobb a tervezettnél — ami Pest megyére is jellemző. Pest megyében az önálló vállalatok a termelési értékük 9,8%-át realizálták eredményként — szemben a tervezett 5—6%-os szinttel. Így a 100 Ft állóeszközre jutó nyereség 13,6 Ft, ami magasabb mint az országos átlag. A másik fontos minőségi meghatározója a termelésnek a termelékenység. A megye iparában a termelésfelfutás termelékenységgel fedezett hányada elég alacsony. A termelékenységi szint elmaradásának az oka elsősorban a termelési volumen alakulására, valamint a laza létszámgazdálkodásra vezethető vissza, de sok más tényező is hatott a mutatóra. A termelés lassú emelkedése ellenére is, a nyereség jelentős gyarapodásával a dolgozók jövedelme jelentősen nőtt. A kifizetett évvégi nyereség országosan 4—5 nappal több volt a tavalyinál, ami nálunk is hasonló mértékű növekedést jelent. A közvetett juttatások ennél is gyorsabb ütemű növekedése folytán a munkás és alkalmazotti reáljövedelem 106%-a a tavalyinak. Ez a bérjellegű jövedelmek viszonylagos elmaradását jelenti az összjövedelmek növekedésén belül, ami nem kedvező jelenség. A vállalatok gazdasági tevékenysége és az azt alakító tényezők nem spontán alakultak ki, hanem többségükben tudatosan kimunkált szabályozók eredőiként, amely szabályozók a népgazdasági tervek megvalósulása irányába hatottak. De voltak mellékhatások, nem kellő irányba ható, nem kellő intenzitású szabályozók is, ezért ezek elemzése és értékelése politikai munkánk fontos részét képezi. Az első év tapasztalatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy az új ösztönzők rendszere a termelés növelése irányába hat, de — ami ennél fontosabb — nem bármilyen természetű növekedést, hanem elsősorban a vállalati és lakossági fogyasztás igényeinek megfelelő termelés- növekedést indukál. E z a tény tükröződik a következő körülményekben: a) A termelés leggyorsabban a jelenleg hiányos ellátási szférákat jelentő termékek területén nőtt. így pl.: az energiaipar termelése, a gépipar egyes ágainak termelése (híradástechnikai ipar, műszeripar), a vegyipar termelése (itt is főleg a műanyagipar termelése) és az élelmiszeripar, főleg a tartósítás üteme nőtt gyorsan. b) Ugyanakkor éppen a piac szelektív hatása folytán a drága., vagy nem eléggé korszerű termékek termelése stagnált, vagy visszaesett. Így pl.: a Csepel teherautók, tv-kép- csövek gyártása. c) Bizonyos mértékű stagnálás jellemző a könnyűipari termelés néhány területére. Mivel itt a hazai kereskedelmi készletek korábban történt feltöltődése, a meglevő készletek miatti keresletrugalmatlanság — a nemzetközi piac általános telítettségének jelenségei — és a hazai termelés viszonylag lassú, nehézkes átállási készsége okoz értékesítési gondot. d) A termelés növekedését részben már 1968-ban is elősegítette az újonnan épített üzemek termelésbe lépése, illetve a megkezdődött rekonstrukciók befejezése. Ilyen új üzemterület kezdte meg működését például a százhalombattai nagy beruházások területén, a Mechanikai Művek a Kötöttárugyár új vidéki ipartelepein. Ilyen jellegű változást jelentett a FORTE rekonstrukció, illetve a DCM- ben történt átalakítás következtében megnövekedett üzemi kapacitás is. e) Erősen hatott az ipari termelés alakulására a munkaerőhelyzet, ami itt Budapest környékén különösen nagy gondként jelentkezik. f) A termelési volumen növekedésére negatívan hatottak még azok a körülmények, amik részben a régi mechanizmus hatásának továbbéléséből adódtak, mint például: — az alapanyagellátás nehézségei, — a túlzottan kiszélesedett kooperáció nehézségei, — a vállalat belső mechanizmusának kiépítése miatti belső szervezetlenségek. A fenti körülmények megváltoztatására jó irányú kezdeményezések jelentkeztek 1968-ban. Jellemző volt a belső szervezetlenséget okozó gyártáselőkészítési hibák felszámolása. (ISG.). g) Külön problémákat kell megemlíteni, hogy sem a megye iparának, sem az ország iparának fejlődésével nem tartott lépést a megye építőipari termelésének növekedése. Ez az elmaradás nemcsak az ipar, a mezőgazdasági és egyéb népgazdasági ágak fejlődésére is visszatartó hatással van. Építőiparunk, a korábbi technikai színvonalával, jelentősebb fejlesztést felmutatni nem tud. A létszámmal való bővítés lehetőségei itt is korlátozottak. Kívánatos tehát egy új, korszerű technikát képviselő, de a mai fejlesztési szintekből kiinduló műszaki, technikai fejlesztés elérése az építőipari területén, összegezve megállapítható, hogy az ipar termelése mérsékeltebb ütemben ugyan, mint 1967-ben, de országosan is, és Pest megyében is kielégítő színvonalú növekedést ért el. A növekedés mértékének differenciáltsága az egyes ágazatok, illetve termékek körében alapvetően egészséges irányú eltolódást mutat, mivel a korszerűbb és keresettebb termékek termelési aránya növekedett gyorsabban. Másik fontos következtetés, hogy éleződött a verseny a fogyasztókért, ami visszahat a termékek és a termelés színvonalának alakulására. Ennek a versenynek a hatására, korszerűbb és olcsóbb termékek kerülnek ki vállalatainktól. Például Vácott, az Egyesült Izzóban 1968-ban 16 százalékkal csökkentették a tv-képcső termelői árát és ez idén is további 16 százalékkal csökkent.” Ezután a kereslet és kínálat viszonyának alakulásáról, a termékek realizálásának tapasztalatairól, az export- és importtevékenységünkről beszélt, majd a vállalati munka 1968-ban tapasztalható eredményességéről számolt be. A z ipari vállalatok országosan a terve- zettnél 27 százalékkal nagyob nyereséget értek el. Ugyanez jellemző Pest megye vállalataira is. Megyénkben veszteséges vállalat nincs, de itt figyelembe kell venni az állami szubvenció hatását is. A számítottnál nagyobb nyereség népgazdaságilag nem okoz feszültséget. A megtermelt nyereség közel 2/3-a az állam központi pénzügyi alapjaiban koncentrálódik. A műszaki fejlődés és a termelékenység emelkedése elsősorban a beruházásokkal létrehozható új korszerű technika alkalmazásától függ. A beruházásoknak tehát nagy szerepe van a gazdasági élet fejlődési ütemének meghatározásában. A beruházások iránti érdeklődés a vállalatok részéről határozottan megnőtt. Van egy bizonyos fokú türelmetlenség a fejlesztési alapok szűk volta miatt. Ellentmondás van a vállalatok korszerű technika iránti igénye és a beruházási javak terén meglevő szűkös lehetőségek között. A beruházási piac feszültségei miatt az eszközök szűkösek, a meglevő eszközök felhasználásában az extenziv fejlesztés dominál, ami nagyrészt a régi technika konzerválását segíti. Az új korszerű technika alkalmazását elsősorban a kiemelt, nép- gazdasági nagyberuházások (DKV, DHV, DCM) és a nagy volumenű rekonstrukciók (Forte, Nagykőrösi Konzervgyár) jelentik.” Lendvai elvtárs külön kitért a létszámgazdálkodás tapasztalataira, és megállapította: „A nyereségérdekeltség előtérbe kerülése sok olyan tendenciát vált ki, amelyek a népgazdaság számára, de mindenesetre a vállalat számára a nyereség szempontjából előnyösek, de a termelékenységet átmenetileg rontják. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a vállalaton belül sok olyan tartalék van, amelyet jobban lehetne felhasználni, ha a munka- és üzemszervezés kérdéseire nagyobb súlyt és gondot fektetnének. Az e téren levő tartalékok feltárásáért politikai és gazdasági vezetőinknek nagyobb aktivitást és kezdeményezést kell kifejteni. Törekedni kell minden vezető testületnek arra, hogy a nyereség kérdését hosz- szabb távon vizsgálva, a termelékenység növelésével összekötve, a termelékenységgel megalapozva próbálják biztosítani. Az ehhez szükséges gondolkodásmódot kell minél szélesebb körben elterjeszteni.” Az elosztás és az érdekeltség kérdéséről a többi között a következőket mondotta: „Az új elosztási elvek alkalmazása az egyéni és kollektív érdekeket helyesen kapcsolja össze a népgazdasági érdekkel. Ott, ahol a feszültségek keletkeztek az egyéni és társadalmi érdekek között az elosztási elvek alkalmazásában jelentkező torzulásokat kell feloldani és az ösztönzés helyes rendszerét kiépíteni. Ez a követelmény a vállalaton belüli mechanizmus megteremtését igényli, amiben még keveset léptünk előre. A nyereség évvégi felosztásánál az új mechanizmus egyik céljának, a munka és a felelősség arányában való fokozott differenciálásának irányába keveset léptünk előre. Igaz, hogy a kategóriarendszerek bevezetése látszólag jelentős differenciálást eredményezett, — de ez a differenciálás csak a nyereségrészesedés kifizetésében jutott érvényre, — amíg az éves összkereset tekintetében csupán a Il-es kategóriánál volt bizonyos mértékű jövedelem-növekedés. Tehát a viszonylag szűk jövedelemskála széthúzása nem történt meg. Ugyanakkor a nyereség felosztásánál több olyan körülmény érvényesült, ami rossz politikai hangulatot és hatást váltott ki az emberekből. így pl.: a) Az egyes nyereség kategóriák arányai néhány helyen eltorzultak, mivel az I-es és Il-es kategóriákhoz tartozók számát túlzottan felduzzasztot- ták. b) A nyereség kategóriákon belüli differenciálás csak kevés vállalatnál történt, pedig ahol jól éltek ezzel a lehetőséggel, mint pl. a ráckevei Sütőipari Vállalatnál, ott a dolgozók szemében sokkal igazságosabbnak tűnt ez az elosztási forma. c) Azzal, hogy a vállalatok- a részesedési alapot a nyere- ségfizetésre tartalékolták, a jövedelmek, amelyek korábban több formában, elaprózva jelentkeztek, most koncentráltan kerültek kifizetésre és ezzel jelentős társadalmi, politikai feszültséget teremtettek. d) A kategória határok megállapításánál a skála irreális széthúzásával (80 — 50 — 15), amit az élet nem követett, eleve rossz politikai hatást váltottunk ki. e) A nyereség kategóriáknak a különböző szektorokra való egységes alkalmazása a kis- és a nagyvállalatok közötti különbségeket elmosta és á személyi jövedelmek indokolatlan nivellálását váltotta ki. Mindezek alapján központilag is felülvizsgálatra szorul a nyereségfelosztás szabályozása, de helyileg is jobban kell élni a tényleges differenciálás lehetőségével. Az új gazdasági mechanizmus alapelvét, hogy a nyújtott teljesítmények alapján jobban kell differenciálni a jövedelmet, a helyes elvek gyakorlatában való ésszerű alkalmazásával, és a torzításokból eredő politikai feszültségek feloldásával elő kell segíteni.” B eszélt az előadó a forgalmazás új rendszeréről, elmondotta, hogy a kereskedelmi szervek szerepe növekedett' a lakosság áruellátásában és kezdeményezésüktől, helyes forgalom- és árpolitikájuktól nagymértékben függ az ellátási szintek javítása. Tovább kell csökkenteni a ma még meglevő monopolhelyzetet, bátrabban kell alkalmazni az ipari konkurren- cia, illetve az importverseny eszközeit. Felül kell vizsgálni az állami szubvenció mértékét. Jobban kell szorgalmazni az ellátatlan vagy rosszul ellátott területek hálózatának kiépítését, még központi támogatás igénybevételével is. Az 1969-es év várható változásairól a következők hangzottak el: „A tavalyi év tapasztalatai alapján az új gazdaságirányítási rendszer szabályozó mechanizmusa alkalmasnak bizonyult a gazdasági folyamatok irányítására. 1969-ben mind a központi elhatározások terén, mind a közvetett szabályozás tökéletesítése terén további előrelépéseket kell tenni. Egyik legfontosabb probléma, hogy a beruházási piac meglevő feszültségeit tovább csökkentsük, ami egyik oldalról a termelőeszköz-gyártás és az építőkapacitás erőteljes növelését igényli — a másik oldalról viszont a beruházásra fordítható eszközök korlátozásával, az állami beruházások szigorításával kell a beruházási piac egyensúlyfenntartására törekedni. A vállalatok fejlesztési alapjának terhe úgy fog nőni, hogy a vállalatok beruházásra fordítható eszközei ezzel együtt is kb. 8—9%- kal nagyobbak lesznek, mint 1968-ban. A kereslet és kínálat egyensúlyának fenntartása a fogyasztási cikkek piacán is indokolt. Ezért a fogyasztási szint 5— 6%-os növekedése mellett a kínálatnak ennél gyorsabb ütemű növelésére kell törekedni. Egészében az a törekvés vezeti a párt központi szerveit, hogy a termelésnövekedés mindenképpen a belső arányok fenntartása mellett legyen biztosítható. A népgazdaság 1969. évi fejlődésén belül az ipar mintegy 6%-kal fogja növelni a termelését, az építőipar 6— 7%-os és a mezőgazdaság 2—3%-os növekedésével számolunk. Az export ugyancsak kb. 6%-kal fog nőni. Ez egy szolid, de megalapozott fejlesztési terv, ami azonban hosszabb távon fogja a népgazdaság egyensúlyi fejlődését biztosítani. Ez a gazdasági feltételek további szigorítását, a verseny éleződését jelenti és mind a vezetőktől, mind a dolgozóktól egyaránt átgondolt, megalapozott hosszú távra szóló vállalati politika kialakítását igényli. A pártpolitikai munkáról, a pártszervezetek tevékenységéről az előadó megállapította: „A pártszervezeteinkre az 1968-as évben rendkívül nagy feladatot hárított az a körülmény, hogy az új irányítási rendszer megértetésében a társadalom szinte valamennyi rétegével alapos elvi vitákat, eszmecseréket kellett folytatni. De most, egy év után kimondhatjuk, hogy az új irányítási rendszerre való áttérés politikai feladatát pártszervezeteink, a gazdasági területen dolgozó kommunisták alapvetően jól oldották meg. Ma még ennek a munkának szinte a kezdetén tartunk. Ahogy a gazdasági átalakulás csak elkezdődött úgy, az ezzel kapcsolatos gondolkodás- . mód, módszerbeli átformálódás is a kezdetén tart. A gazdasági élet változásai új követelményekkel jelentkeznek, ennek kielégítéséhez egyre szélesebb ismeretekre, több, megalapozottabb politikai tudásra, elemző közgazdasági látásmódra van szükség. A vezetők gondolkodás- módjának átalakítását nyomon kell, hogy kövesse a dolgozók széles rétegeivel való közös nézőpont kialakítása. E tekintetben különösen sok a tennivalónk, és ezért a gazdasági, politikai kérdésekben rendezett ismertetők, viták körét a jövőben még tovább szélesíteni kell. Külön hangsúlyt kell helyezni azoknak a jelenségeknek az elemzésére, politikai magyarázatára, amelyek pillanatnyilag ellentmondásos helyzeteket teremtenek. A tömegkapcsolatok javítása nemcsak pártszervezeteink közvetlen feladata, de ebben mind nagyobb szerepet kell biztosítani a tömegszervezeteknek és tömegmozgalmaknak is. Ezt a folyamatot a IX. kongresszus határozatainak szellemében kell tovább vinni — fejezte be előadását Lendvai István elvtárs.
