Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-28 / 49. szám

Apollo 9 Az eredeti tervek szerint a floridai Cape Kennedy állo­másról péntek reggel, magyar idő szerint a délutáni órákban indítják tíznapos Föld-kerülő útjára az Apollo 9. amerikai űrhajót. A három űrhajós, McDivitt, Scott és Schweickart azonban a hét közepén erős megfázással küszködött és to­rokfájásra is panaszkodott. Az űrhajózási hivatal orvosai csak csütörtökön — magyar idő szerint pénteken hajnalban — döntenek arról, engedélye- zik-e ilyen körülmények kö­zött a rajtot, vagy egy-két nappal későbbre halasztják azt Az Apollo 9. útját az űrha­józási hivatal a Holdra szál­lás főpróbájának tekinti, mert ezen az úton, egyelőre Föld körüli pályán próbálják ki az úgynevezett Lunar Module-t (a teknőcöt), az űrhajónak azt az egységét, amely a későbbiek­ben leszáll a Hold felszínére. A Lunar Module az űrhajó (Folytatás a 2. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIII. ÉVFOLYAM, 49. SZÄM ÁRA 70 FILLÉR 1969. FEBRUAR 28., PÉNTEK Kádár János beszéde a €yór-Sopron megyei Pártbizottság és megyei tanács együttes ülésén A Győr-Sopron megyei Párt- bizottság és megyei tanács együttes ülést tartott csütörtö­kön abból az alkalomból, hogy a megyében 10 évvel ezelőtt Emberek és szivattyúk • Tárnoki szerencse • Rőzsegát • Kiöntött a Gerje A hó olvad, az eső esik. Az ember vívja a harcot a víz­zel, segítséget hív, gépeket, eltűnnek a munkában a nap­szakok, mégis: a víz ellen most nehéz a kétvállas győzelem. Tárnokon a belvíz okozta súlyos helyzetben csütörtö­kön szerencsés fordulat állt be. A Benta-patak vízállása 1,3 méter alá süllyedt, s ennek köszönhető, hogy a községben a víz által körülzárt 30—40 háznál nem kellett megkez­deni a kilakoltatásokat. A helybeli Lenin Tsz 3 zetorja azonban éjjel-nappal homok­zsákokkal megrakodva ké­szültségben áll, hogy szük­ség esetén segítsen. Fenti képünk az állomástól a Tár­nokliget felé vezető úton ké­szült, melynek mindkét ol­dalán hömpölyög az ár. A vízügyi dolgozók rőzsegáta- kat emelnek az átzúduló víz útjába. Ezen az útszakaszon természetesen a közúti for­galom már napok óta szüne­tel. — Sok helyről érkeztek újabb panaszok. A gyáli bel­vízrendszer csatornái telí­tődtek. Monoron a Gombai út felől betört a víz, amit sikerült most elvezetni egy mélyedésbe, de újabb betö­rés várható. Gyomron 6 ház veszélyben és a 31-es bekötő­(Folytatás a 2. oldalon) fejeződött be a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az együttes ülésen felszólalt Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára. Nem túlzás, ha azt mond­juk, hogy a mezőgazdaság szo­cialista átszervezése, az a tény, hogy parasztságunk szo­cialista útra lépett, történelmi jelentőségű esemény — mon­dotta többek között Kádár Já­nos. — A mezőgazdaság szo­cialista átszervezése a mun­kás-paraszt szövetség nagy győzelme. Ez a szövetség nem új keletű, a nép szabadságá­ért, a teljes társadalmi, poli­tikai, gazdasági felszabadulá­sért vívott sok évtizedes harc­ban kovácsolódott ki, és szo­rosan összefonódott történel­münk előző sorsfordulóival. A Horthy-fasizmus negyedszá­zados korszakában a fasizmus elleni harc jelentette egyik legfőbb tartalmát és célját ennek a szövetségnek. A harcnak osztályalapja volt. Élére á munkásosztály állt, amely hű szövetségesre talált a legöntudatosabb pa­raszti tömegekben. Népünknek — mint sok más népnek — a Szovjetunió, a vi­lág első munkás—paraszt álla­ma, saját honvédő háborúját folytatva nyújtott segítséget, hogy megszabaduljon a fasisz­ta „középkortól’’. A szovjet hadsereg nagy áldozatok árán kiverte Magyarországról a né­met fasiszta megszállókat, s így elhárult nemzetünk vég­pusztulásának veszélye, sza­bad lett a magyar nép, új le­hetőség, új élet reménye tűnt fel a láthatáron. A felszabadulást követően — amikor az ország a szó szo­ros értelmében romokban he­vert — azonnal munkához lát­tak a kommunisták, népünk demokrata, haladó emberei, a hazafiak, akik megértették, hogy a történelem új lehető­ségeket adott számunkra, hogy új és szabad országot teremt­hessünk magunknak. Ennek a tömörülésnek is a munkás- osztály és a parasztság szo­ros összefogása és szövetsége volt az alapja. Bár ekkor komoly hibák is (Folytatás a 2. oldalon) Kiállítás a DKV-nál Szállítópartnerek tájékoztatója B. K Puskin látogatása az olajvárosban tablók előtt. Jobbról Borisz Konsztantinovics Puskin, mellette Péczeli Bella, a DKV .főmérnöke. Még a tájékozatlan látogató is megérezte, hogy ünnepélyes percek következnek. A ven­déglátók nagyon is jól tudták, hogy ezen a napon — közös kívánságra — jelentős baráti­szakmai esemény részesei lesz­nek. Nemsokára meg is érke­zett a Szovjetunió budapesti nagykövetségének kereskedel­mi képviselője, Borisz Konsz­Száz kilométerrel, új vonalakon Harmadik vágány Vácig - Nyártól gyorsabb járatok - Napirenden Dunakeszi Zsuzsa, Gabriella, Beatrice Magyar idő szerin ma hajnalban dől el Colorado Springs ben a női műkorcsc lyázó világbajnok ság. A kötelező gya korlatok után A1 mássy Zsuzsa (3) Gabriella Seyfert (2) és Beatrice Schubr. (1) álltak az élen. A nagy ellenfelek igar barátnők — ezt bi­zonyítja verseny előtti közős sétájiil alkalmából készül, felvételünk is. tantinovics Puskin. Péczeli Béla, a Dunai Kőolajipari Vál­lalat főmérnöke, s a vállalat több vezető munkatársa fo­gadta. Az irodaépület csarnokában kiállítást rendeztek azokból a szakmai nyomtatványokból, prospektusokból, amelyek ké­miával és a finomítással fog­lalkoznak. Célja, hogy tájé­koztassa az olajváros szakem­bereit. A DKV tudvalévőén a szovjet kereskedelem egyik legjobb partnere. Az olajváros berendezéseinek túlnyomó (Folytatás a 2. oldalon) Az MSZMP Dahasi Járási Bizottságának üléséről Tegnap délelőtt ülést tartott a Magyar Szocialista Munkás­párt Dabasi Járási Bizottsága. A pártbizottsági ülés napi­rendjén két szóbeli jelentés szerepelt: A párt szövetségi politikájának érvényesülése a dabasi járásban, illetve az egyházpolitikai munka idő­szerű kérdései. Az ülésen részt vett és felszólalt Barin- kay Oszkárné, az MSZMP Best megyei Bizottságának titkára. Tegnap részben a ceglédi villamosításról, részben a bu- dapest—szobi vonal korszerű­sítéséről számoltunk be. Ez utóbbi villamosítása 1971-re várható, de az ehhez szüksé­ges vágányépítési munkálato­kat már korábban elkezdték. Mi a helyzet ma, erre ad vá­laszt Szendrei Sándor, a MÁV műszaki ellenőre. — A dunakeszi állomás átépítésénél tartunk. Aluljárót készítünk s a pálya­testet modernizáljuk. Nagysza­bású akciókat előreláthatólag március 5-től bonyolítunk, amikor a gyors vágányépítés érdekében természetesen vá­gányzárat kell létrehozni Bu­(Folytatás a 2. oldalon) MADJENE Romheadőlt város Heves földrengés pusztított az Indonéziához tartozó Ce- lebesz szigeten. A földmozgás Madjene várost teljesen rom- badöntötte. A két Kennedy-per A Robert Kennedy szenátor meggyilkolásával vádolt Sir- han B. Sirhan elleni Los An­geles-! bűnvádi eljárás kilenc- napi tárgyalás és 56 tanú meg­hallgatása után véget ért. Most a védelmen a sor, Borult, párás, helyenként ködös idő, sok helyen további esővel, havas esővel, havazás­sal. Mérsékelt északi, észak­keleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges válto­zás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Asszony számadó - titkos szavazással Tamás Jánosné személyében asszony számadót választot­tak a balatonkenesei Egyetértés Tsz vilonyai juhászatának dol­gozói. A választás titkos szavazással történt. A vezetőség véle­ménye szerint a juhászoktól asszony még sose kapott nagyobb elismerést. Az 53 éves asszony, akinek apja pásztor volt és a férje is juhász, nagy szakmai tekintélyének köszönheti meg­választását. OCSA HAT ARAB AN, A RÁKÓCZI TSZCS JUHASZ A JÁRT AT JA AZ ÁLLATOKAT, HOGY FELTÖRJÉK A SZÁNTÓFÖLDET. MÉG MOST IS BORITO JÉGRÉTEGET. ÍGY BIZTOSÍTJÁK AZ ŐSZI VETÉS „KILÉGZÉSÉT”. hsgy Sirhant megmentse a gázkamrától. A háromtagú védelem vezető­je, Grant Cooper, a tárgyalás elnapolását kérte jövő hétfőig; a bíróság azonban csak pénte­kig adott halasztást. Mint ismeretes, a védelem arra épít, hogy Sirhan elme­állapota és szellemi fejlettsége nem engedi meg, hogy a me­rénylet előre kitervelt voltát komolyan vegyék. Nagyban ártott azonban a védelem ter­veinek az, hogy szerdán Wil­liam Jordan, a Los Angeles-i rendőrség 15 éves tapasztalat­tal rendelkező tisztje kije'en­terte, hogy amikor közvetle­nül a merénylet elkövetése után kihallgatta Sirhant, úgy találta; „A vádlott rendkívül intelligens ember, aki nagyon jól kifejezi magát és minden­képpen művelt ember benyo­mását kelti”. A Kennedy elnök ellen el­követett merényletben való részvétellel vádolt Clay Shaw várhatóan csütörtökön — ma­gyar idő szerint péntek haj­nalban — mondja el védőbe- szédét New Orleans-ban; A tárgyalás szerdai napjá­nak egyetlen említésre méltó eseménye az volt, hogy egy ta­núként megidézett újságíró ki­jelentette: a vád koronatanúja. Perry Russo bizalmasan közölte vele: kétségei vannak afelől, való­ban Shaw volt-e az, akinek Kennedy elnök meggyilkolá­sára vonatkozó terveit kihall­gatta.

Next

/
Thumbnails
Contents