Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-25 / 46. szám

Fórumon a Fórum 1969. FEBRUAR 25.. KEDD SZÁRNYAS LELKEK ____________:v f(írtai* A Pest megyei Fórum aján­lott témái is szerepelnek a csütörtökön kezdődő és három napig tartó országos ifjúsági kulturális fórum tanácskozá­sán. Az üléssorozaton, amely szombatig tart, részt vesznek a Pest megyei KISZ-aktívák, valamint a megye népműve­lőinek népes serege. Magyar artisták Dél-Amerikában ötventagú magyar artista- csoport indul ma Dél-Ameri- kába. A porond magyar mű­vészei első ízben szerepel­nek ezen a kontinensen: már­cius 5-én mutatkoznak be Buenos Airesben, Ma itt, holnap ott... Családi hagyomány Miért nyugdíjban? A nedves, hideg estében a szél vidáman görgeti Vác fö­lött a rongyolt szélű felhőket. Reggel óta egyfolytában esik. Latyak, sár, víz — mindenütt. Az alacsony felvonulási épüle­tek úgy hallgatnak, mint ko­mor komondorok. Körülöttük szürke, tömör betoncsönd. Munkásszállás, a DCM árnyé­kában, a „C" telep. Savanyú szag terjeng a le­vegőben. A szobákban három vagy öt vaságy, harminc centi­méter széles és 45 centi mély vasszekrénykék, vasasztal, vas­székek. A vaskályhák okádják a meleget. A fal fehér arcá­ról csorog a veríték, a lakók arcáról a munka olajcsöppje. Olyan emberek élnek itt, akik váltakozó munkahelyekre kö­töttek szerződést. Kubikosok és gépszerelők. Ma itt, holnap ott, holnapután?... ki tudja? De mindig távol az otthontól, a családtól, pedig hazavágyó lelkek. Testük itt feszül a mindennapi munkában, de gondolatuk távc.lra mosolyog. Péntek este hazautaznak, va­sárnap éjjel vissza, fáradtab­bak hétfőn, mint voltak pén­teken. MŰEMLÉKREJTVÉNY (3. Képünk az acsai volt Prónay-kastély kertjében levő udvari kutat ábrázolja. Milyen stílusban épült a kút? Esik. A DCM kéményei ma­gasan a táj fölé emelkednek. Az országúton csillog a víz, amit a vadul robogó cementes­autók porlasztanak szikrázva szét. Az autókaravánoknak se vége, se hossza. Ázott embe­rek mennek az út szélén, köz­tük egy asszony. Nagy hócipője tocsog a vízben, kezében degeszre tömött tás­ka. Wolkóber Margit nyugal­mazott tanárnő a ,.C” telep fe­lé igyekszik. Heti hatvan órát fordít népművelő munkára. A telep mozitermében las­san összegyűlik a hallgatóság: olyan munkások, akik a mun­kásszállás világában is keres­nek valami többet, valami mást — a tudást. — Nagy gyerekek ezek — mondja Margit néni —, kézen­fogva kell vezetni őket. Margit nénin kívül még öten vállalkoztak erre. Régi peda­gógusok: Mjazovszky Kár oly - né, Varga Erzsébet, Suba Vil­mos, Zsebesi István és Galam­bof£mr­A lelkes népművelő csoport 1968 óta fáklyavivőként járja a „C” telepet, a Rádi és Dam­janich utcai férfi- és a Zrínyi utcai női szállást. Tíz év alatt pedig 897 felnőttet vittek vé­gig a dolgozók esti általános iskoláján. S mindennek motor­ja a közismert, s mindenki ál­tal szeretett, tisztelt Margit néni: Wolkóber Margit nyug­díjas tanárnő. Honnan a kitar­tás, az erő, az akarat mindeh­hez? Családi hagyomány. Wolkóber János, Margit néni édesapja 1918-tól haláláig egyfolytában Vácott tanított, a siketnémák intézetében, és számos más iskolában pedig éneket és ze­nét. Aztán ő is csatasorba állt: az iskolán kívüli művelődés katonája lett. Hat gyermeke közül kettő ma is pedagógus, és egyik unokája idén kezdett Vácott tanítani. Wolkóber Já­nos nyugtalan, mindig kereső ember volt. Mondanivalóját a legszívesebben hegedűjén fo­galmazta meg. Gárdonyi Géza 1917. augusztus 4-én így írt neki: „Tisztelt Kollégám! Ab­ban az egyben nem csalódott, hogy én megértem: mi az, amikor valaki szárnyas lélek­nek érzi magát és nem bonta- kozhatik ki a köznapi kötelé­kekből ... Meleg kézszorítás­sal Gárdonyi.” Az „Uránia” iskolán kívüli népművelő és ismeretterjesztő előadások népszerűek voltak a városban, és ezt mi sem bizo­nyítja jobban, mint a felsza­badulás utáni feléledése. Az előadásokat a mai gépipari technikum helyén álló városi mozi helyiségében telt házak előtt tartották meg. Az elő­adások színvonalát az előadók fémjelezték: Tihanyi Ernő váci író, Andor Károly, Zsembai Ferenc, Wolkóber János taná­rok, dr. Séda Alajos sebész, hogy csak egy párat említ­sünk. A régi előadók egy része már nem él. A Wol- kóber-család 1957. december 19-én, délután 16 órakor a rá­dió mellett ült, A Petőfi hul­lámhosszán felcsendült Wol- kóber János egyik, Petőfi ver­sére írt dala: Rég elhúzták az esteli harangszót... A nyug­talan ember, a váci népműve­lés egyik úttörője akkor már megnyugodott, halott volt. De a lánya, Margit néni tovább­viszi a fáklyát. Csak egy ért­hetetlen a számára, és szá­momra is: a nyugdíjaztatása. Pedig pedagógushiány van. A deákvári autóbusz este fél tízkor áll meg a Bacsó Béla út sarkán. A nagy hócipők to­csogva tapossák a vizet. Mar­git néni hazaérkezett. A ház tömör, nehéz falú, mégis sok helyen omlik. Re­noválni kellene... Karácsonyi István Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a rejtvények megfejtését egyszerre, mind a 30 rejtvénj’kép közlése után küldjék he a szer­kesztőségünkbe, zárt borítékban, amelyre írják rá: „Műemlék­rejtvény”. A borítékra 1 forintos bélyeget kell ragasztani. Mivel április 4-e és húsvét miatt négynapos munkaszünet lesz, az ere­deti kiírástól eltérően, a megfejtést április 4-ig kell bekülde- nlük, a győztesek névsorát pedig április 13-1, vasárnapi számunk­ban közöljük. tatás nem neki szól, .miután ő László és nincs szerencséje pertuban lenni e bájos ifjú hajadonnal. Egy hatalmas gyomorszájas után Kovács lefeküdt a föld­re. Ellenfele a mellére térdelt és megszólalt: — Ne izgulj Jutka! Gyenge kis biciklista ez. Most jó ideig nem mozdul Amíg én elbe­szélgetek vele, te szaladj és értesítsd a rendőrséget... — Micsodát? — eszmélt Ko­vács. — Jól hallottad kisapám. Talán még valami jutalom is leesik, amiért ártalmatlanná tettem a szatírt. — Ártalmatlanná tette maga a jó... — kezdte Kovács, aztán eszébe jutott az oktatás: a jó rendőr semmilyen körülmé­nyek között sem veszítheti el a fejét, még akkor sem, ha ez a fej, félig szét van verve. — Idefigyeljen fiatalember — folytatta nyugodtabban —, a belső zsebemben a rendőr­ségi igazolványom. Ezúttal mindketten tévedtünk. Én ugyanis magát hittem a sza- tímak... — A Sanyit? — álmélkodott a lány. — Aztán miért? — Mert hátulról támadta meg magát... — Mindig így szók — kun­cogott a lány. — Itt volt ran­devúnk, aztán biztos rám akart ijeszteni. A férfinek eközben öngyúj­tója lángjánál megmutatta az igazolványt. — Elnézést — felelt a fiú és feltápászkodott. — Nem történt semmi — nyögött egyet Kovács és némi vért, valamint egy fél marék tavalyi falevelet köpött ki. — Nagyon sajnálom — adta vissza az igazolványát a fiú. — Egyébként Bárány György vagyok. Egyetemi hallgató. — örvendek — mondta nem nagy meggyőződéssel Kovács. — Jujj, de jópofa. A lá­nyok megpukkadnak az irigy­ségtől, ha elmesélem nekik — örvendezett. — De te nem meséled! — mondta a fiú, aki kitalálhatta Kovács gondolatait. — Pedig olyan aranyosak voltatok — bájolgott ez a Jut­ka nevezetű liba és Kovács a fiúra pillantva kiolvasta a szeméből, hogy ebből sem lesz házasság. Kovács hadnagy pedig elin­dult hazafelé. Vadonatúj ru­hájában végzetesen hasonlított egy betörőre. Azon izgult, hogy hazáig nehogy ismerőssel ta­lálkozzon. Lélekben már fel­készült. hogy az anyja egész este sopánkodik: „Látod kis­fiam, miért nem hallgattál rám? Ha papnak mégy, aho­gyan szegény apáddal tervez­tük, akkor most nyugodtan aludhatnál a parókián. De ha nem akartad, legalább lettél volna postás, mint szegény, is­tenben megboldogult apád. Az is csak egyenruha ...” (Folytatjuk.) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Kodály: Szimfónia. 8.50: Egy nap, három világrészben. Dr. Szenaerjei Ákos főigazgató írása. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyer- mekrátíió műsora. 9.43: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. 10.10: „Hóámezőmagyarország’\ — Ga* lyasi Miklós múzeumigazgató elő­adásában. 10.40: Erika Köth és Rudolf Schock énekel. 11.00: Is­kolarádió. 1. Osztályfőnöki óra az 5. osztályosoknak. 2. Történelem az I. gimnazistáknak. 11.35: Kerin­gő, ländler, mazurka zongorára. 12.15: Verbunkosok, népdalok. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: A denevérek tótágast alusznak. Ludmila Marjanska lengyel költő­nő versei. 13.20: Muszorgszkij: IIo- vanscsina — V. felvonás. 13.48: Bili Ramsey énekel. 14.07: Pipacsok a tengeren. Móricz Zsigmond regé­nyét rádióra alkalmazta és ren­dezte: Gál István (ism.). 15.15: Két szimfónia. 15.57: Ivan della Mea dalaiból. Előadja: Paolo Ciarchi együttese. 16.05: Rádióiskola. 1. A közgazdasági gondolkodás tör­ténetéből. 2. A hangszeres műfa­jok múltjából. 3. Miért szép? Ap- rily Lajos: Vallomás c. verséről beszél Rónay György. 17.05: Tal­lózás a világsajtóban. 17.20: Leme­zek közt válogatva. Zsoldos Péter műsora. 17.56: Melis György nótá­kat énekel. 18.13: Kinek a szám­lájára? Vezetők fizetése és jutal­mazása. 18.28: Könnyűzenei hír­adó. 19.30: A Szabó család. 20.00: Ruggiero Ricci hegedül. 20.23: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 21.00: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradója. 22.20: Üj lemezeinkből. Sándor György Bartók-műveket zongorá­zik. 22.51: Meditáció. 23.01: Tánc­zene. 23.35: Ritkán hallott operák­ból. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: André Chénier. Részletek Giordano operájából. 10.40: Az a bizonyos narancshéj. Irodalmi ösz- szeállítás (ism.). 11.42: Könnyűze­ne Behár György műveiből. 12.15: Zenekari muzsika. 13.19: Házunk tája. A Fadurádió műsora. 13.39: A Vasas Központi Művészegyüttes énekkara énekel. 14.08: Talán a csillagok. Részletek Kemény—Száz operettjéből. 14.29: Ruggiero Ricci hegedül, zongorán kísér Ernest Lush. 14.45: Égre vert csillag. Má­tyás Ferenc új verseskötetét be­mutatja Dorogi Zsigmond. 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Ifjúsági krónika. 16.05: Az Alekszandrov- együttes énekel. 16.18: Körösi Ma­rianne énekel, Tarjáni Tóth Ida cimbalmozik. 16.32: Gounod: Faust — balettzene. 16.50: Életünk a sta­tisztika tükrében. Szilágyi János riportja. 17.00: Csúcsforgalom (élő). Riporter Petress Ist­ván. 18.10: A Magyar Rá­dió országos hegedűversenye (élő). Válogató — I. rész. Közben: kb. 18.55: Szegény bolond. Nguyen Cong Koan vietnami író szatírája. Kb. 19.15: A hegedűverseny válo­gatójának folytatása. 20.30: Üj könyvek (ism.). 20.33: A veszélyes segítőtárs. Kérdőjelek a sugárbio­lógiában. Dr. Simon József műso­ra. 20.58: Schubert: Miriam dia­daléneke. 21.18: Tánczene. 21.53: Kadosa Pál: IV. szimfónia. 22.20: Túró József népi zenekara játszik. URH 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: Kursz Russzkovo Jazüka. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 39. lecke. 19.10: Szabó Ferenc szerzői estje a szegedi Tisza Szálló nagy­termében. 20.39: Barokk áriák. 21.12: A dzsessz kedvelőinek. 21.27: Hangfelvételek — felsőfokon. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv (ált. isk. VI. oszt.). A tél. 9.00: Kör­nyezetismeret (ált. isk. III. oszt.), óvjuk egészségünket. 11.05: Tör­ténelem (ált. isk. VI. oszt.). Urak bosszúja. (Dózsa György.) 13.10: Orosz nyelv (ism.). 15.50: Törté­nelem (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Remekművek titkai. VIII. A Le Nain fivérek műhelyében. 18.30: Rcklámműsor. 18.35: írók, köny­vek, krtikusok. 18.45: Kelet-Afrika közelről. III. A humanizmus Zam­biában és az angolok. 19.05: Esti mese. 19.15: Nótaszó. 19.35: Né­gyen négyszemközt. .. Riport­film. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A Stúdió Unó könyvtára. Dr. Jekyll és Mr. Hyde (16 éven felülieknek!) Olasz zenés film. 21.20: Tv-híradó — 2. kiadás. 21.30: Fáklya. A Te­levízió magyar irodalmi folyóirata. .*► HÍREK + HÍREK + HÍREK+H1REK -j-HIRE( L+ HÍREK+HÍREK-f HÍREK4 HÍREK 4 H be K+HÍREK+HÍREK 4- HÍREK4 HÍREK 4­1969. február 25, kedd, Géza napja. A nap kél: 6.34, nyugszik: 17.22 órakor. A hold nyugszik: 2.41, kél: 10.15 órakor. — Jogaink és kötél esssé- geink a társadalmi együtt­élésben címmel filmvetítés­sel színesített előadást tartot­tak hétfőn a tápiószecsői mű­velődési házban a község ci­gány lakossága részére. A kubous atyja 5 EVE, 1964.- február 25-én halt meg Alexander Archipenko, ukrán származású világhírű szobrász, grafikus, iparművész, művészet- történész. Kijevi és moszkvai ta­nulmányok után 1908-ban Párizs­ba ment, ahol a kubizmus egyik kialakítója és teoretikusa. O használta először a kubista stí­luselemeket a plasztikában. Szél­sőséges egyszerűsítéseket alkal­mazott, a figurákat homorú- domború formákba stilizálta. Ex­presszionista szobraival 1912-ben, egy berlini avantgardista kiállí­táson tűnt fel. — Megyei tanácstag foga­dóórája. Gönczöl Gyuláné ma délelőtt 9 órától a csomá- di tanácsházán fogadóórát tart. — Művészeti szemle Bu­dakeszin. A budai járásban is készülnek a tanácsköztár­sasági művészeti szemle me­gyei bemutatójára. Vasárnap délután Budakeszin a perbá­li, a zsásibéki. a budaörsi és a helyi együttes mutatta be tudását. — Vágányfelújítás. Ma reg­gel 8 órától 13.30-ig vágány­felújítási munkálatok miatt a 41-es jelzésű villamosok részben a Móricz Zsigmond körtér—Budafok, forgalmi­telep, részben Budafok elága­zás—Budaörs között közle­kednek. — Nevelhetőség és nevel- hetetlenség címmel ma dél­után 18 órakor Érden, a III- as számú Általános Iskolában Kasza Márton tart előadást. — „Hálókocsi”-tűz Nagy­kőrösön. Vasárnapra virradó éjjel Nagykőrösön, a Zsíros­dűlő 4. szám alatt, a 21-es sz. AKÖV üzemegységében kigyulladt egy irodának át­alakított hálókocsi belső be­rendezése. A tüzet a helyi önkéntesek oltották el, az anyagi kár 40—50 ezer forint, a megmentett érték 50 ezer forint. Keletkezési ok kivizs­gálás alatt. — Agrárszakemberek talál­kozója Vácott. Szerdán dél­után Vácott, a mezőgazdasá­gi könyvhónap alkalmából Mészáros István tart előadást agrárszakemberek előtt „Mű­szaki fejlesztés a mezőgaz­daságban” címmel. — A Magyar Eszperantó Szövetség vasárnap tartotta közgyűlését. A szövetség fő­titkára ismét Berceli Béla lett. — A gödöllői HÉV-állomá- sok és megállók irodáit, va­lamint váróhelyiségeit újjá­varázsolta, kifestette a cin- kotai pályamesteri szakasz. — Ki mit tud a Szovjet­unióról, illetve Magyaror­szágról? — címmel vetélke­dőt rendeznek a közeli na­pokban az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium 1/C. osz­tályának és az egyik szovjet alakulat katonáinak 10—10 fős csapatai között. A vetél­kedőn az aszódi diákok orosz nyelven vesznek részt. Tv-figyelő Nehéz kö.inyűségek A hét első adásnapján magyar képernyőre látogatott bvédorszag — négy órába sűrítve. Az egy hó­nappal ezelőtti lengyel-est után a Svéd Televízió műsora bebizonyí­totta — várakozásunk nem volt hiábavaló: érdekes kisfiimeket, művészi monodrámát és a hét kétségkívül legjobb filmjét, Alf Sjöberg rendezésében „A bíró”-t, láthattuk. Kevésbé volt sikeres egy másik bemutatkozás, a Show-hivatal kis- unokájáé: a könnyűzenét kedve­lők klubjának első adása. Az el­hangzott számok jók voltak, annál kevésbé a riporter és a közhely kérdései. Jó lenne, ha végre egy új, modern (!) show-műsort ké­szítene a televízió s nem folyton „látókör-szélesítésen” törné a fe­jét. Gianni Morandi filmje ha­sonló volt az eddigi olasz énekes­filmekhez : szirupos történet, szép dallamok, gyönyörű olasz nyár, ami másnapra átcsapott a télbe, és színészek, énekesek, tán­cosok állították: ők a jég hátán is megélnek. Bár a jég csúszós volt, mi ezt elhisszük nekik, mert az ősrégi kabarétréi'ák s a gyen­gécske táncdalok a szárazföldön senkinek sem kellenek. A szombati tv-játék érdekessége volt, hogy nehezen lehetett meg­érteni, így azonban nem vígjáték­nak — inkább találóskérdésnek hatott. A tv-játéktól elfáradt az ember, de azért várakozással né­zett a nagy vihart kavart Agnes Warda film elé. Az éjszakai elő­adásban vetített Cleo 5-től 7-ig az új hullám modorában készült, s mint ilyen, nehéz volt hősnőjének komplexumai között eligazodni, de akinek sikerült, az, ha nem is szórakozott — megfeszített aggyal dolgozott —, filmélménnyel gazda­godva térhetett nyugovóra. A vasárnap a pihenés napja. Ezt a televízió is tudta, ezért egy szuperkönnyű filmmel hozakodott elő, a Kokott RT című olasz régi­séggel, mely már olyan könnyű volt, hogy legalább annyira fá­rasztott, mint a Cleo 5-től 7-ig. Azzal a különbséggel, hogy az előbbi nem volt filmélmény. T. E. Postabontás Nyugtalan beteg Baleset .miatt betegállo­mányba kényszerültem. Ne­gyedik hónapja munkaképte­lenül bosszankodom a szek­szárdi SZTK ügyintézésén. Munkaviszonyom oda köt. Rendszertelenül és kevesebb pénzt kapok, mint amennyi nekem járna. Voltam benn náluk személyesen is, és pa­naszt tettem. Megígérték, hogy hamarosan megkapom a kü- lönbözetet, de eddig, sajnos, mindennap hiába vártam a postást. Tarthatatlan helyze­temben kérem újságom segít­ségét. Vellai János Dabas, Betonút 4. Társadalombiztosítási igaz­gatóság, Szekszárd, szolgálta­tási osztályvezető: A panaszos jelenlegi mun­kahelyén csak 1968. június el­seje óta dolgozik. Mivel be­tegsége meghaladta a 15 na­pot, az előző munkahelyről is kellett fizetési kimutatást kér­nünk. Sajnos, 1968. május el­sejétől 1968. június elsejéig (egyetlen hónap alatt) ügyfe­lünk két vállalatnál is dolgo­zott. A Vörös Csillag Traktor­gyár és a Nehézipari Építő Vállalat — sürgetés után is — késve küldte meg az igazolá­sokat. így a betegség első idő­szaka alatt, természetesen, csak táppénzelőleget folyósít­hattunk. Életveszély Január eleje óta széngáz szivárog a lakásomba. Ez nem­csak büdös, de életveszélyes is. Még január 10-én ajánlott levélben kértem, sürgősen se­gítsenek életveszélyes helyze­temen, de a mai napig nem történt semmi. A Váci Ké­ményseprő Vállalat szintén je­lentést írt később, javaslatot tett a szivárgás megszüntető-1 sére; új kéményt kell építeni. Egyszer már mérgezést kap­tunk, de időben felébredtünk. Azóta a legnagyobb hideg elle­nére, csak nyitott ablaknál alhatunk. Egyébként olajkály­hával fűtök. Még egyszer ké­rem. sürgősen intézkedjenek az illetékesek. Mérő Endre Vác, Eötvös u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents