Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-20 / 42. szám

1969. FEBRUAR 20.. CSÜTÖRTÖK TEST HI EG VE# K^Civítm 3 Hasznos „kellemetlenkedők' Kötöttárugyári rendészek Megelőzni. Ez a lényeg. Olyan ez, mint — félreértés ne essék, nem nagyképűsköd- ni akarunk —, az orvosi hiva­tás. Ott is jobb megelőzni a bajt, könnyebb, mint a gyó­gyítás. — Nálunk is erről van szó. A szigorúság, az ellenőrzés nem azért van, hogy minél több bűnöst, a más tulajdonára sze­met vető embert lefüleljünk, hanem azért, hogy aki meg­inog, az is, hússzor meggon­dolja, mielőtt bármit elemei. És azért, hogy a gyárban dol­gozók, mindenki érezze, védik őt, s védik a közös tulajdont. Rendészet. Piros tábla, de az ajtó mögött, amelyre ki­függesztették, szerény, mond­hatni, kopár kis iroda húzó­dik Gazdája a papírjai fölé hajló szemüveges asszony, a rendészet vezetője. Kérte, hogy ne nevezzem meg. Az ő feladatköre ereden­dően népszerűtlen. Nincs szükség rá, hogy ezen '• változ­tatni igyekezzünk — ez volt az első mondata, de azért szí­vesen mesél, látszik szereti munkáját. Ezt a népszerűtlen munkát. — Portások, éjjeliőrök, öl­tözőőrök, motozók alkotják a csapatot. Nagyon sok felada­tuk van. Hiszen elég nagy a csábítás, különösen nálunk. A könnyű pamutholmik, tré­ningruhák, s a többi termék örökös csábítója a gyenge jel­lemnek ... Éppen emiatt érdeklődtünk a gyári rend őreitől a Váci Kötöttárugyárban. Hogyan el­lenőriznek itt, ahol a teher­szállítmányok zömét úgyneve­zett ömlesztett áruk (fonal, végszövet) alkotja, ahol a leg­nagyobb jóindulat mellett sem lehet mindent leszámolni, ellenőrizni. S ahol bárki a gyárban előállított készter­méket felveheti, sajátjaként sajátjának mondhatja. Az más kérdés, hogy az „ötlet” nem mindig válik be ... — Fiatal lány kérte felvé­telét ... Még tavaly történt Egy-két hét múlva a portán megkérdezték,, övé-e az a nadrág, amely rajta van? Ter­mészetesen, mondta sértett gúnnyal, már egy éve is van, hogy édesanyja megajándé­kozta vele. Két hét alatt még nem szerzett tudomást róla, hogy a „Helenka’-nadrágot nemrég kezdtük gyártani. Va­donatúj tervezésű holmi volt... Más. A kocsikísérőknek megtetszett a szövet, amelyet az AKÖV-teherautóra raktak. A hivatalból kirendelt árukí­sérő észrevette a külön elhe­lyezett, s saját célra szánt szövetet, azonnal szólt. Meg­próbálták őt is bevonni a „bu­liba”. Hajlott rá. A portások minden esetben megnézik a vezetőfülkét, de itt nem talál­tak semmit. De visszafelé... a vonatnál lerakáskor a vezető­ülés mögé tették a lopott árut, nem számítva arra, hogy az újabb fordulónál újból el­lenőriznek ... A portások a személyi for­galomra is felügyelnek, „ide­geneknek tilos a bemenet”, kivéve persze, ha hivatalosan bejelentettek, várják őket, vagy intézmények, különböző szervek képviselői. Itt nem is fordulhat elő visszaélés, jó- néhány éve nem volt rá pél­da. A gyárból kilépőket is el­lenőrzik, itt is inkább a meg­előzés miatt, visszatartó erőt jelent ez, nem bizalmatlansá­got. Ezzel éppen elég baj van, sokan önérzetbe vágó ügyként fogják fel, sérelmesnek érzik. Pedig éppen az ő védelmüket szolgálja. Éppen úgy, mint a kerékpárok, motorok őrzése, gondos nyilvántartása. Hogy még véletlen csere se fordul­hasson elő, elkerüljék az ilyen jellegű kellemetlensége­ket is. — Egyszóval nem is olyan egyszerű a feladat, mint azt á látszat alapján gondolhatnánk. A társadalmi és a személyi tu­GŐZÖSBŐL - MODELL Érdekes vasúti modell ké­szítését kezdték meg a halász­telki Egyetértés Tsz modelle­zői. Az itt látható mozdony egyike volt a Tanácsköztár­saság idején közlekedő há­rom „vörös mozdonynak” — melyek a krónika szerint a hagyományostól eltérően pi­rosra voltak festve, a forra­dalom színét jelképezve. En­nek, a még ma is működő tör­ténelmi értékű masinának kicsinyített mását fogják el­készíteni a március 21-én megnyíló „Magyar Tanács- köztársaság és a közlekedés” című kiállításra. A modell építését pontos műszaki fel­mérés előzi meg: készül a foto és a rajzvázlat. (Foto: Gárdos) Hogy könnyebb a vásárlónak? Továbbképzés önkiszolgáló boltosoknak Háromnapos szakmai to­vábbképző tanfolyamot ren­dezett a Pest megyei MÉ­SZÖV a szövetkezeti keres­kedelmi osztályvezetők ré­szére. Rendkívül megkönnyíti a vásárlást a bolton belüli áru­elhelyezés, a vásárlás úgyne­vezett technológiai folyama­tának előrelátó megterve­zése. Az önkiszolgáló üzle­tekben a haladás iránya a jobbfelőli útvonal, mert ek­kor esik kézre az áru a ve­vőnek. A megye üzleteiben is gyakori hiba, hogy a pol­cokon még két méter ma­gasságban is van árucikk, holott 1,70 méternél maga­sabbra ésszerűtlen felrakni. A cipőboltokban csak akkor van értelme az önkiválasztás­nak, ha a kirakott cipők párban és nagyság szerint is számozva állnak a vásárló rendelkezésére. lajdont egyaránt védeni kell. Ezért vannak például a női öltözőkben — itt fogasrend­szer van — öltözőőrök. Eddig másodállásban látták el ezt a feladatot, most főfoglalko­zássá tettük. Csomagokat is őriznek, az üzemrészekbe nem lehet felvinni azokat. Részben azért, mert felesleges többlet- munkát adna a portásoknak, hogy ezeket is átnézzék, rész­ben felesleges kellemetlensé­get okozna a tulajdonosnak. — Valóban nem egyszerű, — az éjjeliőröké pedig nem is veszélytelen munka. Az éjszakai ellenőrzés során, az udvar, a gyár egész területe rájuk van bízva. Könnyen érhetné őket „bal­eset”. Szerencsére nálunk erre még nem volt példa. Hát gyor­san lekopogom. Az igazság az, hogy szerencsére sokat meg­értenek már a mi népszerűt­len intézkedéseinkből, törek­véseinkből. Most jobban érzik az emberek, hogy a gyár kára is az ő zsebükre megy. Egyéb­ként is becsületes, jól dolgozó embrekkel van dolgunk, na­gyon kevesen vannak olyanok, akiknél a csábítás erősebbnek bizonyul az emberi tartásnál. Ezt tükrözi az elmúlt évi sta­tisztika is. , Kilenc esetben derítettek fel társadalmi tulajdon elleni vétséget, s csak háromnak tet­tese ismeretlen. Hat esetben tettenérték a tolvajt. Éppen az előbb említett megértés bizo­nyítja, hogy dolgozóink hívták fel a figyelmünket, mikor rendellenességet tapasztaltak. Hozzávetőlegesen 9 ezer 500 forint kár lett volna, de a tet­tesek lefülelése 8100 forintot megmentett. — Jobbára botlásoknak és nem bűnügyeknek nyilvánít­hatók ezek az esetek, kisebb holmik, „véletlenül” a táská­ba került cipzár, ruhada­rabok stb. Nem dicsekvésképp, de 1967-ben még tíz lopás volt, a kár több, mint 12 ezer fo­rint, s az elkövető kilétére csak három alkalommal derült fény. Az összehasonlítás ma­gáért beszél. — Hát igazán nagy sztori­kat nem tudtam mesélni, sze­rencsére. A munkánkat igyek­szünk jól elvégezni, amihez hozzátartozik az én feladatom is, feltérképezni azokat a „rá­zós” pontokat, ahol még szük­ség van megelőző intézkedé­sekre. Felelősség? Persze, hogy az. És hálátlan, mert „jót” nem tehetünk, csak „kellemet­lenkedünk”. V. V. Ötven esztendeje történt A gödöllői határozat ötven esztendeje, 1919. febj ruár 20-án a gödöllői Földosztó Bizottság ülést tartott, s ki­mondta: a koronabirtokot par­cellázni kell, s kiosztani Gö­döllő népének. 1867-ben megható, ünnepség színhelye volt a bécsi Burg: a gáláns magyar urak hűségük jeléül, koronázási ajándékul a királynak ajánlották a Gras- sallcovich hercegek elkótyave­tyélt, bankkézből visszavásá­rolt örökségét. A királyt — Ferenc József­nek hívták. Az örökséget — Gödöllőnek. Őfelsége az ajándékot visz- szaadta a magyar nemzetnek. Magának mindössze a kastélyt és a vadászati jogot kegyeske­dett megtartani. A birtokból, melyet a nem­zetnek ajándékozott, állami uradalom lett. Negyven esztendővel ké­sőbb, 1910-ben, népszámlálást tartottak az országban. Ennek adatai szerint Gödöllő kereső lakosainak száma 3058 főt tett ki; iparból élt 855, földműve­lésből 814 férfi. Az utóbbiak nagy része — 617 fő — telje­sen nincstelen volt: cseléd, napszámos, gazdasági munkás, Az ipar nincstelenjeivel együtt számuk elérte az ezret a köz­ségben. amelybe a testület földműves tagjait és a harctérről haza­tért, vagyontalan katonákat delegálja. Januárban már a vak is lát­ta, hogy a Nemzeti Tanács a kisujját sem mozdítja a sze­gényekért. A Szociáldemokrata Párt gödöllői járási szervezete január 19-i ülésén ezért nép­tanács megalakítását sürgette. Az alakuló ülésre február 2-án került sor, elnöke ' — termé­szetesen — Rózsa István lett. Az országgyűlési képviselőség­ről álmodozó cipészmester programbeszédében így hűtöt- te le a forradalmi reményeket: ........Az osztályharcot és a fe­lekezeti harcot meg fogom szüntetni!” . .. Ezután hosszan, s ékesszólóan papolt osztály­békéről, nemzeti összefogás­ról, melyet — úgymond —ve­zetésével a néptanács hivatott megteremteni. A néptanács tehát éppúgy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mint elődje, a Nemzeti Tanács. De miért is váltotta volna, amikor megal­kuvása olyan forrásból táplál­kozott, mint a Berinkey-kor- mány óvatos, taktikázó oppor­tunizmusa?! Károlyi Mihály példáját — aki tekintettel a forrongó hangulatra, kápol- násnyéki birtokát felosztotta az igénylők között — egyetlen földbirtokos sem követte. S miközben a földreformtör­vény hónapok óta vajúdott, a kormány tűzzel-vassal harcolt az önkényes földfoglalások el­len: katonaságot vezényelt ki a parasztok megfékezésére. Volt, ahdl sikerrel, volt ahol nem. Somogy megyében a ki­vezényelt katonaság a földfog­lalók oldalára állt. Az eset híre futótűzként terjedt, köve­tőktől lehetett tartani. A kor­mány végülis a földreformtör­vény — az úgynevezett XVIII. néptörvéhy — kibocsátására kényszerült. A törvény a földreform cél­jaira a világi nagybirtokoknak csak 500 hold feletti részét akarta Igénybe venni, az egy­házi nagybirtokokból pedig csak a 200 holdon felüli részt. A földeket a földbirtokosok kártalanításával szándékozta szétosztani. A törvény végre­hajtását felülről, az Országos Birtokrendező Tanács útján kívánta megvalósítani. Vajúdtak a hegyek, s kis­egér született! Ám megvalósí­tásra még ez a soványka tör­vény sem került... A' Pest megyei nincstelen parasztok elsősorban a koro­nauradalmakban léptek fel a földosztás igényével. Ügy vél­ték, ha megszűnt a királyság, nincs rá semmi ók, hogy a volt királyi család tagjainak * meghagyják hatalmas birto­kait. A kerepesi földigénylő pa­rasztok február végére a tíz­ezer holdas uradalom nagy részét szétosztották. Egy igénylőre 3 hold jutott, az ura­dalom felszerelésének egy ré­szét pedig az; igénylőkből ala­kult termelőszövetkezet vette át. Február 20-án Gödöllőn is ülést tartott a Földosztó Bi­zottság. Az ülésen Rózsa Ist­ván — ekkor már mint közsé­gi bíró! — fogadta a népmi­nisztérium (a földművelésügyi minisztérium elnevezése a Ma­gyar Köztársaság idején — a szerk.) kiküldötteit: Qsizmadia Sándor és Rácz Gyula állam­titkárokat, akik a neves író, Móricz Zsigmond kíséretében érkeztek. Az ülésen Gödöllő népének kívánságát hét, kü­lönböző foglalkozású helybeli adta elő: Madarász Sámuel földműves. Salkovszky Lajos kőműves, Kiss Illés Áron köz­hivatalnok, Károli Gyula, Ke­resztessé Géza asztalos. Nyíry Lajos, a Gödöllő és Vidéke cí­mű lap szerkesztője, és Fers­ler Kálmán. Az ülésen olyan határozat született, hogy mivel a feloszt­ható szántóterület mindössze 1500 hold, az igénylők száma ped'g legalább ezer, parcelláz­ni kell az urodalom Gödöllő és Máriabei^nvő közötti föld­jeit, s 500—600 négyszögöl es kertekkel fogják az igényeket kielégíteni. így döntött a bizottság — és megint a nép! Az őszirózsás forradalom győzelme országszerte kigyúj­totta a reménység lángját a szegények szívében. Az ezer­éves földéhség táplálékot kö­vetelt: azé legyen a föld, aki megműveli! A türelmét vesz­tett parasztság nem érte be többé ígéretekkel: Hevestől Zaláig, Somogytól Pest me­gyéig gyűrűztek a földfogla.10 mozgalom hullámai. 1918 novemberében Gödöl­lőn is megalakult a Nemzeti Tanács. Elnökévé Rózsa István cipészmestert választották. A lábbelikészítőt politikai ambí­cióján kívül „magas” pártfo­gója juttatta a tanács élére: Csizmadia Sándor, a Magyar- országi Földmunkások Orszá­gos Szövetségének elnöke, a Berinkey-kormány szociálde­mokrata államtitkára. Ö tud­ta, miért teszi... December 16-án a képvise­lőtestületi közgyűlés úgy ha­tározott Gödöllőn, hogy föld­osztó bizottságot hoz létre, A legfestőibb festők sorában Munkácsy Mihályra emlékezünk Százhuszonöt éve, 1844. február 20-án született Mun­kácsy Mihály, minden idők legnépszerűbb, legismertebb magyar festőművésze. Híre az egész világot bejárta hajdan — első sikerét a párizsi Salon aranyérme kiáltotta világgá, késői művei közül többet ran­gos New York-i műgyűjtemé­nyek őriznek —, de amióta a külföld megfeledkezik egykor felkapott nevéről, azóta is, egyfolytában a legtöbbet em­legetett művész Magyarorszá­gon. Az árva asztalosinas, az el­dugott magyar vidéken vélet­lenül felfedezett zseniális asz­talossegéd világhíresség, dús­gazdag európai nagyúr lett — ennek is szól a nem múló csodálat a rendkívüli műve­ken és a rendkívüli talentu­mon kívül. Okkal, mert a kü­lönös életpálya eseményei sor­ra kihatottak a talentumra, sorra felismerhető hatásuk a rendkívüli műveken is. A bé­késcsabai nevelt gyerek, az aradi asztalosműhelyek mun­kása szívta magába azt a ple­bejus azonosulást, amit a düs­seldorfi, párizsi műtermek fia­tal festője fejezett ki lenyűgö­ző művészi erővel népi realis­ta kompozícióin, ásító inaso­kat, siralomházi tragédiát, kö- pülő asszonyt és éjjeli csavar­gókat megjelenítő festmé­nyein. És a kényeztetett mű­vész, magas társaságok és elő­kelő műgyűjtők kedvence vet­te magára a szalonokban azt a szemléletet, amelyet az idős festő fogott formába késői, fáradt képein, hatalmas pom­pával berendezett műtermé­ben. Ne vágjunk a pálya köze_ pébe, időzzünk az évfordulón a korai műveknél, a fiatal és korán érett Munkácsy hatal­mas tehetségéről és nagy eti­kai erőről tanúskodó alkotá­sainál. Az ünnepen főként eze­ket ünnepeljük. Az Ásító inas, sajnos Amerikába származott friss eredetiségét, amely az alig huszonnégy éves magyar festő tehetségéről és embersé­géről egyformán meggyőzte a száz évvel ezelőtti külföldi, meg a mai hazai műbarátot. A Siralomház fekete tragiku­mát, amely 1965-ig szintén Amerikában volt, s amely az­óta a Nemzeti Galériában mu­tatja, milyen erényekre kapta a párizsi aranyérmet magyar festője. A Sötét utca ragyogó színvilágára, korát és stílusát meghaladó szépségére emlé­kezünk ugyancsak 1870-ből, a Poros út sejtelmes színeire és a Kukoricás festőiségére, ame­lyek a legismertebb Munká- csy-alkotások évtársai. Éjjeli csavargók, Búcsúzkodás, Kö- pülő asszony — ez a három mű jelenti az életpályán az 1873-as évszámot, a három kompozíció egyfajta plebejus szemlélete, szeretettel és tra­gikummal megformált kritikai realizmusa. Munkácsy legjobb alkotásaiban a nép festője, az elesettek művésze a magyar piktúra történetében, az el­nyomott országnál is elnyo- mottabb plebejusrétegek szó­szólója. Festményeinek robbanó fekete-fehér feszültsége, lo­bogó foltjainak elevensége, röppenő-lendülő ecsetvonásai — a parázsló pirosak, a bol- dogságos kékek, a tűnődő szürkék szomorúsága — a leg- festőibb festők sorába emelik. Akkor is, annak ellenére is, hogy választott stílusa, a rea­lisztikus alaposságban oldott romantika olykor lefékezi áradó színességét. Azokon a remekeken pedig, ahol a szí­nesség magával sodorja — tobzódó virágcsendéletekben, szép színekben fürdő tájakon — utolérhetetlen erényeket csillogtat. Tény, hogy ezeket az eré­nyeket élete végén műkeres­kedői szempontok, arisztokra­tikusan finomkodó szemlélet, kemény népi drámákat feledő finomkodás bágyasztotta. A rafinált szalonképek, a bravú- roskodó história jelenetek egy önmagát elvesztő művészről beszélnek csupán. De ezek a lassan feledésbe süllyedő Munkácsy-képek a művészet- történetre, a tudományra tar­toznak ma már. A jubileumon a festőnek-embernek friss, az igazán nagy Munkácsy Mi- hályra emlékezünk. zs. a. A Bajcsy-Zsii.uxszky utca 3. szám alatti öreg házacskában idős házaspár morzsolja a na­pokat: Jámbor Sándor veterán, a gödöllői direktórium utolsó élő tagja, és felesége. Jámbor néni mindenre jól emlékszik: — Nem kérdezték a béresek, cselédek, hogy szól a törvény, .mit mond a bizottság: eke alá fogtak annyi földet, amennyit bírtak, aztán művelték! Ma­gam is ismertem egy bérest, Kozáknak hívták, sok gyereke volt, aki munkába vett né­hány holdat az uradalom föld­jéből. Azt hitték, szegények, mostmár övék marad mind­örökké, {ledig már a termést sem ők takarították be! A forradalom elbukott, előjöt­tek az urak, s mindent vissza­vettek. Alii pedig jobb életet akart magának, meg a nép­nek, mint az én uram is, bör­tönbe csukták, fekete listára tették, összetörték testét-lel- két. Jámbor bácsi a pipa mögül helyesel. A hallása is gyenge már, memóriáját is kikezdte a 83 esztendő, de a szíve — az nem felejt. Ma sem hiányzik a taggyűlésekről... A nép tehát nem várt a fel­ső intézkedésekre, szántott, vetett. S a földosztásból — hivatalosan — mi lett? A Tanácsköztársaság meg­alakulásáig — semmi. Már­cius 25-én Mosolygó Antal, a gödöllői járás politikai biztosa leiratot kapott a vármegyétől, hogy a koronabirtokot vegyék leltárba, majd osszák szét Egy hónappal később a köz­ségi direktórium — amelynek elnöke Keresztessy Géza asz­talos lett — elfoglalta a koro­nauradalom erdészeti hivata­lát és intézőségét, s Tóth Ist­ván munkástanácstagot meg­bízta a földek, fogatok, serté­sek és a gazdasági felszerelés felügyeletével. Ezért, valamint más, ma­gántulajdonban levő értékek lefoglalásáért, \ szocializálásá­ért a Pestvidéki Királyi Tör­vényszék a direktórium volt tagjait — köztük Keresztessy Gézát, Tóth Istvánt és Jámbor Sándort — börtönbüntetésre ítélte. A földosztásra pedig még huszonöt évet kellett várniuk a gödöllői nincsteleneknek is... Nyíri Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents