Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-11 / 290. szám

V 1968. DECEMBER 11., SZERDA rK.s» HFCYtt 3 AHOL MÁTYÁS KIRÁLY ÜDÜLT... Emlékek Ráckevén Az ÉDASZ Esztergom, Már­tírok útja 10. alatt található üzletigazgatósága kéri a fo­gyasztókat, hogy az áramki­maradásra érzékenyen reagáló berendezéseik technikai vé­delméről, szükséges változta­tásokról gondoskodjanak. Bő­vebb felvilágosítással szívesen áll rendelkezésre az üzemvi­teli osztály és a fogyasztói csoport. A község őse: Csetelaka. Itt volt a honfoglaló magyarság egyik központi helye, a ki­rálynék kedvenc birtoka. A törökök elől menekülő szer- beknek I. Ulászló engedélyt ad a letelepedésre. Csepel- sziget területét kapják meg 1440-ben. Az okirat október iO-én kelt: „székhelyükké vá­laszthatják Szent Ábrahám egyházának környékét”. A szerbek Kevi városból ér­keztek, ezért aztán Szent Ábrahám egyházának kör­nyéke előbb Kis-Keve, majd Rácz-keve lett. Lakóinak 1487- ben Mátyás szerb templo­mot épített, ők maguk pedig adó- és vámmentességet él­veznek. A XVI. században a vidék kereskedelmi központja, s a töröknek majdnem annyi adót fizet, mint Buda. A XVIII. században békében él­nek itt a' nemzetiségek: a szerbek, a német telepesek és a görögök a református ma­gyarokkal. Lehetőségeit Róc- keve a török kivonulása után elvesztette, a történelem vi­harainak gazdasága sem tu­dott ellenállni. Üjra falu lett. 1872-ben végleg lemond vá­rosi státusáról. Történelme röviden ennyi. A házak, a fák és a Duna többet tudna vallani, de ne­héz őket szóra bírni. A muzeo­lógusok a földet faggatják. A vidék először Anonymus Gesztájában szerepel. Zsolt, Árpád fia itt nősül, s hitvesének nászaján­déka — a Csepel-sziget. Et­től az időtől kezdve renge­teg kedvezményt kap, hiszen a királyok legkedveltebb nya­ralóhelyévé válik. A minden­kori magyar királynő nász­ajándéka így vármegyén kí­vülálló terület, külön vár­ispán vezetése alatt áll. A ki­Gyökérlabirintus a 300 éves „szőlőfa" alatt Pécsett, a Kulich Gyula utca egyik kis házának udvarán áll az ország legöregebb szőlőtőkéje, amely több mint három­száz éve megszakítás nélkül terem. A szakemberek előtt mind ez ideig rejtély volt, honnan sáerzi be táplálékát ez a csodá­latos életerejű „szőlőfa”. A tőke körül ugyanis mindössze egy négyzetméternyi szabad földterület van. Gázvezetéket építő ■munkások fedezték fel a „titkot": rábukkantak a tőke hatal­mas gyökérlabirintusára. Körülbelül 30—35 méter hosszan követték nyomon a szerteágazó gyökereket. A szakemberek megállapították, hogy legalább ezer négyzetméter kiterjedés­ben terül el a szőlő gyökérzete a városrész alatt. Egyébként a gázművek dolgozói, amint megtudták, hogy a híres „szőlőfa” gyökérzetére bukkantak, kíméletesen folytatták a munkát. adta itt elő meglehetősen nagy sikerrel. Korán lefeküdtünk, hajnal­ban érkezik és tíz perc múlva továbbindul a gyots! Nyugta­lanul aludtunk, nehéz álmunk volt, már éreztük az otthon melegét. Mégis nehezen éb­redtünk és ahogy az utcára értünk, azonnal rosszul kezd­tük. Az állomás meglehetősen távol esik a város központjá­tól. Buszra szálltunk, amely akárcsak idehaza, tömve volt munkába indulókkal. És a szőlőt, keverve hatalmas, édes és savanyú almákkal, pillana­tokon belül a földre szórtuk. A nagy tehertől, tolongástól, lyukadt a papírzacskó, po­tyogott a szőlő, gurult az al­ma, derült a közönség. Miért is ne? Miért lenne kevésbé fejlett humorú a bolgár busz utasa a magyar busz utasá­nál? Jól jön hétfőn hajnalban, mijfor az ember elég cvíder, dercés hangulatban ébred és indult munkába, Ruszéban is és Pesten is, egy kis ingyen- cirkusz. Mint tudjuk, a hely­zetkomikum sok millió embert megnevettetet már. Sikerünk természetesen még nagyobb lett, amikor kiderült rólunk, hogy külföldiek va­gyunk. Mert a kalauz igen­csak okított bennünket, mi pedig csak hápogtunk és a gyümölcsöt az istennek sem akartuk felszedni, hiszen mibe is szedtük volna, zacskónk szétszakadt, néhány táskánk tömve volt mindenfélével, amúgy is félig agyontaposták már a gyümölcsöt. Kínt a vámon hamar átes­tünk és az expressz pillana­tok alatt méltóságteljesen be­futott az állomás csarnokába. Helyjegyünk volt, az első osz­tályon minden stimmelt. Fel- cihelődtünk, csomagjainkat szépen, ahogy illik, elhelyez­tük, mert nagyon féltünk már a blamától. Azután jólesően elterültünk a plüssüléseken. Jó volt itt, jó volt, de egy hó­nap után hazamenni sem rossz dolog, mindenütt jó de... Két perc múlva kényszerle­szállást hajtottunk végre, pe­dig az imént csak a vonatra szálltunk, de bárhogy is tör­tént, két perc múlva ismét Ruszéban voltunk. A határ­őrök teljesen szabályosan le­szállítottak bennünket, mert útlevelünkből hiányzott a ro­mán engedély az ország át­utazásához. Szóval nem volt tranzitvízumunk. Ezt még Szófiában kellett volna elin­téznünk, de elfelejtettük. Nem mentség, csupán magyarázat, hogy Szófiába repülővel jöt­tünk, és akkor nem kellett ilyesmivel bajlódni. Mindegy, a szabálytalanságot elkövet­tük és lezserkedésünk árát most fizettük. Szép város Rusze, de mi már nem örültünk annyira. Leszálltunk és fájó tekintettel néztünk a tovainduló nemzet­közi gyors után, amely telje­sen szenvtelen érzelemnélküii- ségével robogott tovább. És mi ott álltunk egy idegen or­szágban, az ígéret földjének kapujában egy huncut vas nélkül, üres zsebbel, zsibbadt szívvel. És Ruszétől Szófia, ahol a pecsétet nyomják a nagykövetségeken az útleve­lekbe, ha jól emlékszem éppen 400 kilométerre van. , Akkor még nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy errefelé sehol sem lehetünk elhagyat­va, egyedül. A városi lap szerkesztősége azonnal kocsit küldött értünk. Bent a szerkesztőségben pá­linkával kínáltak bennünket és német precizitással, szláv melegséggel, tíz perc alatt ki­dolgozták a haditervet. Órá­kat igazítottak, menetrendeket tanulmányoztak; tíz perc múl­va repülővel indul Rusze fu­tárja a fővárosba és húsz le- váért még aznap Szófiában mindent elintéz helyettünk. Másnap hajnalban érkezik vissza a városba a nemzetközi gyorssal. Mi kikapjuk kezéből az útlevelet és a „stafétabot­tal” rohanunk mint az őrült, felszállni ugyanarra a gyorsra, a foglalt helyünkre. Ismerte­tőjel: a futár mindkét kezé­ben útlevéllel integet az em­berek feje fölött, mi pedig meredt szemekkel figyeljük, keressük őt. — Egy napig bírják ki még az ország vendégszeretetét — mondta kedvesen a főszerkesz­tő és egy kollégát mellénk rendelt kísérőnek. Szép nap volt, bár egy kissé szomorú. Hanem szőlőt, almát többé külföldön nem vásároltam. Akkor az egyszer is rossz omen volt. Igaz is: másnap hajnalban minden sikerült, a haditerv­nek megfelelően. (suha) (Folytatjuk) rálynő pedig bőkezűen oszto­gatja birtokát az apácáknak. Csépietek a budaiaké, Dom- söd és környéke a nyulak- szigeti apácáké lesz. A magyarság egyik legna­gyobb hitújítója, Szegedi Kiss István is itt él. Mező Ferenc váltja ki a török fogságból azzal a feltétellel, hogy Rác- kevére jön papnak. Szegedi betartja szavát. Nagy vitázó hírében áll. A monda azt tartja: verhetet­len. Egyszer Itáliából érke­zett ide egy hitvitázó. Az itt élő olaszok olyan lelkese­déssel fogadták, hogy a zsák könyvével együtt vállukra vet­ték, úgy vitték a templom falai közé, hogy szóbirokra keljen Szegedi Kiss István­nal. A vita órákig tartott. A végén az olasz csüggedve vette hátára a zsák könyvet, úgy kullogott ki. Neve: Pan- tanus Serafinus. Ungnád Dávid portai követ is kiköt a szigeten, a bécsiek pedig ide viszik tanulni gyermekeiket a magyar nyelv­re. Aztán elözönli a török az országot A budai pasa fő­bankárját, Mózest Ráckevére küldi: vegyen nyúlbőrt. A végbeliek fülébe jut a pa­rancs. Mózest elfogják. A váltságdíj: 10 ezer arany. Az egri vitézeknek, ha nehezen is, de kifizeti a budai pasa az összeget. Hiába, már akikor is sokat ért egy pénzügyi szakértő... A Savoyai kastély méltán büszkesége a rácke­veieknek. A herceg 85 ezer fo­rintot fizetett érte egy özvegy tábornoknénak. A kastély há­ta mögötti halastóban min­denki horgászhatott, csak egyet nem volt szabad: piszt­rángot. Az épület homlokza­tán hirdették Savoyai Jenő kedvteléseit: Minerva a kul­túrát, Neptunus isten a vizet, a halászatot, Zeusz pedig az erőt. A műemlék rendbehoza­talra vár. Lalinak benne, a halastó iszapos pocsolyává változott, az épület régi szép­sége a múlté. Kopott, de mű­vészete benne rejlik. A Ven­déglátó Ipari Vállalat a ter­vek szerint a későbbiekben lovardát létesít a halastó mel­lett, a kastély egyik részét múzeummá alakítják. Gyála és Simon fa lakosait állandóan noszogatta az ado- nyi pasa. Ráadásul a környék rablói sem igen hagyták nyugodni az embereket. Elle­nük semmit nem tehettek: a pasa hatalmas volt, a rablók fürgék és erősek. Törték a fejüket, hogyan üthetnének egy csapásra két legyet, anél­kül, hogy ők megússzák ütés nélkül. 1700-ban megtalálták a megoldást: elköltöztek. Az új község neve: Maklád. Aztán sokáig nem történt semmi különös. Csak háború, öldöklés, nyomor. Más semmi. 1848. Egy lélegzetvétel. Vere­ség, üldöztetések, vér, utána újra nyomor és csend. Rácke­ve és környéke ugyanolyan, mint az ország bármely pont­ja: a lelkesedést, néma beletö­rődés követi. Világháború. A községekben könnycseppek hullanak. Fiatal fiúk vonatra ülnek, hogy egész idő alatt azon törjék fejüket, haza jut­nak-e még valaha? Üjabb lé­legzetvétel. Iparfüstös levegő­ben kinyújtózkodik az ország. A Tanácsköztársaság idején Ráckevén is üdültetik a mun­kásgyerekeket; a Savoyai kas­télyban. A szobrok alatt, az ódon utcák tövében fürge szemű gyerekek játszanak. Szüleik nem éheznek. Majd az apák vöröskatonák, később meghurcoltak lesznek. Vere­ség. Beletörődés nélkül. Ráckevén született Ács Ká­roly, aki Kecskeméten segíti Petőfit. 1848-ban ő az első, aki megkísérli a partizán hadvise­lést. Gerillacsapatot szervez, azzal támad a németre. Halál­ra ítélik, aztán kegyelmet kap — Josefstadton ül börtönben évekig. A testvéri népek első műfordítóija: szerb és román költők verseit ülteti át magyar nyelvre. A református temető őrzi sírját. Dunavarsány volt kedvenc üdülőhelye Ady Endrének, itt született a „Fekete zongora”. Dunaharasztin élt sokáig Tor- nay József költő, Halásztele­ken Gáspár Simon Antal nép­mesemondó, Taksonyban Rad­nóti Miklós. És persze, Döm- södön Petőfi... Kovács József múzeumigaz­gató: Higgye el, nagyon sok szép régisége van Ráckevének, csak kevesen tudják. A Savo­yai kastélynak például 1936- ban megvették a Nemzeti Színház barokk csillárját. A szerb templom egyedülálló emléke Magyarországnak. A környék iroodalmi nevezetes­ségekben is gazdag. Itt a Duna-part üdülőtelepet is létre lehetne hozni, művé­szeket csábítani Ráckevére, műtermeket adni nekik. Kevés a híre még, ez a baj... Tamás Ervin \ Pestvidéki Gépgyár FELVESZ forgácsoló és lakatos szakmunkásokat. 44 órás munkahét. Munkásszállás van. • MEGKÖZELÍTHETŐ: Csepel, Tanácsház tértől a 38-as autóbusszal a Pestvidéki Gépgyár Szigethalom megállóhelyig • JELENTKEZÉS a Munkaügyi osztályon A MÉM és a TOT vezetőinek tanácskozása A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa székházában dr. Dimény Imre mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­ter, valamint Szabó István TOT-elnök vezetésével meg­beszélést tartottak a két szerv vezetői, több tisztségviselője. A megbeszélésen szóba kerül­tek a zöldség, a gyümölcs és a burgonyaforgalmazás jelen­legi rendszerének problémái, a termelőszövetkezetek és a vállalatok közötti együttmű­ködés, valamint a termelőszö­vetkezeti társulások tapaszta­latai. 12 uj sütőüzem A 850 000 lakosú Pest me­gyében évek óta sok gondot okoz a kenyérellátás: öt váro­sában és 179 községében mindössze 116 sütőüzem és 53 kis sütöde működik. Mivel az üzemek többsége korszerűtlen, nem tudják kielégíteni az igé­nyeket. A sütőipar fejlesztéséről ho­zott kormányhatározat alap­ján Pest megye Tanácsa el­készítette az 1975-ig szóló táv­lati fejlesztési tervet, amely szerint tíz év múlva előrelát­hatólag már egymillió lakos ellátásáról kell gondoskodni, éppen ezért a megyei tanács 12 új sütőüzem építését és 11 üzem korszerűsítését tervezi. Vác és környékének ke­nyérellátása a nemrég fel­épült gyárral — ha azt meg­felelően üzemképessé teszik, — megoldódik. Most készítik a napi 15 tonna kapacitású kenyérgyár terveit, s építését Érden a jövő évben kezdik meg. A ráckevei járásban 1970-ig készül el egy sütő­üzem, s ugyanakkor korszerű­sítik hét község sütödéjét. Az elképzelések szerint a többi új üzemet 1975-ig építik fel. MORFONDÍROZOK Furcsa funkció Tudom, hogy amin most morfondírozok, az ma még ke­vés Pest megyei lakosnak okoz fejfájást, de — jó az isten — idővel egyre többen leszünk. Végtére is, az urbanizálódás folyamata nem kizárólag pesti specialitás, a nagyvárosias la­kótelep-építkezés már a megye városaiban is hódít. Ahol pedig lakótelep van, ott előbb-utóbb házmester is lesz. Bocsánat: házfelügyelő. Evek óta tűnődöm azon, hogy tulajdonképpen mire va­ló a házfelügyelő? Kilenc- emeletes lakóházunk ugyanis olyan szemetes, mintha nem is volna felügyelője. A lépcső­házban hetekig görgeti a szél a tyúktollat, sztaniolpapírt, ci­garettacsikket, autóbuszjegyet, míg valamelyik lakó meg nem unja és egy sarokba söpri. Mire való a házfelügyelő? Kaput nem nyitogat, erre a célra vegyen kapukulcsot a la­kó, persze tőle, s fizessen érte minden hónapban, persze neki. Tetszik érteni? Én fizessek ne­ki azért, hogy éjszakánként nem kell a hosszú gatya fölé felkapott télikabátban, klaffo- gó papucsban vacognia a téli zegernyében. Én fizessek neki azért, hogy amíg magam tíz percig böködök a kulcslyuk mellé a sötétben, azalatt ő pa­radicsomi hurikról álmodhat a meleg ágyban. A szemetet tizenhat éve ma­gam hordom le, mert akárhol laktarn, a házfelügyelő min­denütt fel volt mentve a sze­mét összeszedése alól. De újév előtt bezzeg sosem felej­tett el finoman emlékeztetni, hogy ha legközelebb találko­zunk, szíveskedjek személyét a borravaló fogalmával asszo­ciálni, mert ugyebár, a kuká­sokat „kenni” kell. Életemben először liftes ház­ban lakom, így aztán kiadás­rovatom újabb tétellel gyara­podott. A liftkulcs díja ha­vonként húsz forint. Per ko­poltyú. öttagú család esetében tehát, ha jól számolom, egy százas. Az én esetemben csu­pán hatvan forint. Ennyit kell leszúrnom minden elsején azért, mert magam szolgálom ki magamat. Hatvan forinttal járulok hozzá ahhoz, hogy a házfelügyelő napközben oda mehessen, ahová akar, hiszen van liftkulcsom. Ha látogatóm érkezik, fütyörésszen fel a he­tedik emeletre, ha szerencséje van, meghallom és lemegyek érte, ha nincs, másszon gya­log. A szeméttárolóban elém ug­rik s drámai hangon figyel­meztet, nehogy a kukához csapkodjam a vödröt, mert ér­zékeny a zajokra. Ajtaja előtt elhaladva, utamat állja, gye­rünk a tetőantenna díjával, mert ha rossz is az antenna, fizetni mégis illik. Ha helyet kérek a közös lomtárban a ródlinak, tv-doboznak, szára­zon felszólít, jöjjek máskor, mert odaég a palacsintája. Ha lakbért fizetek, nincs vissza­járó aprója. Nylonfüggönyöm van? Kár, mert szívesen vál­lalja klöplifirhangok spanno- lását, a nylon különben is megbámul a távfűtéstől, jó lesz mielőbb kicserélni, figyel­meztet jóságosán. Az utcán utánam kiált, hogy nincs meg a születési évem a lakónyil­vántartó könyvben, hány éves is vagyok: negyvenöt? Amikor szemlesütve elrebegem, hogy harminchét, megvigasztal: az anyja is mindig többnek lát­szott tízzel a koránál. Ha ven­dégeimmel érkezem, vallatóra fog: nem láttam-e, ki firkálta tele neoprimitív anatómiai ábrákkal a gyermekkocsi- raktár falát? Kérdésemre, merre van a gyermekkocsi­raktár. gúnyosan és sokat sej- tetően elhúzza a száját. Más­nap a gyerekek azt tárgyalják a lépcsőházban, hogy tizenöt éves kamasz fiam mellé bizo­nyára testvérkét hoz a gólya, mert erősen érdeklődöm a gyermekkocsi tárolási lehető­ségei iránt. Tessék mondani: a fentieken kívül mire való a házfelügye­lő? Nyíri Éva / C! 1 r í I A hosszú gumi szállítósza­nzalagnyiizók lá*®t kapcsolják össze. A ü J beiktatandó rész vastagabb a kelleténél, így hát leszednek róla egy-két réteget. Ha a guminyúzók elkészültek, ez a szalag is készen áll a DCM újonnan épülő, s néhány hét múlva próbaüzemét kezdő mészművénél. Foto: Gárdos Január 1-tól Egyperces áramszünet Január 1-től változtat villa­mos elosztóhálózat-rendszerén az Észak-Dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat. Éredklő- désünkre a következő felvilá­gosítást kaptuk: Az új esztendő első napjá­tól ha valahol megszakad az áramszolgáltatás, az 5—35 ki- lowattos hálózatrendszerben, az eddigi három perc helyett egy perc alatt visszakapcsol a berendezés. Ez azért fontos, mert a középfeszültségű és az innen táplálkozó kisfeszültsé­gű fogyasztóknál sok készülék van, amelyet, ilyenkor tana-, esős, sőt* szükséges kikapcsol­ni. Az áramszünet jelentkezé­sét követő egy percén bélül egy kisebb fogyasztóval, mint amilyen a villanykörte, ellen­őrizni kell, visszatért-e a fe­szültség. Ezután lehet a ké­nyesebb, vagy nagyobb fo­gyasztású berendezéseket új­ból üzembe helyezni. Abban az esetben, ha a jelzett rövid megszakítási idő után nem je­lentkezik újból az energia, úgy hosszabb szünettel kell száAiolni, mert valahol komo­lyabb üzemzavar keletkezett.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents