Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
8 re»* MEcre« 1968 DECEMBER 8.. VASÁRNAP ÉLŐ MÚLT A Himnusz kézirata -Ady fejfája -József Attila Írógépe Irodalmi múzeum a Károlyi palotában A Károlyi-kert öreg vadgesztenyefái talán még látták Vörösmarty Mihályt befordulni abba a kecses barokk palotába, melyben egy jeles magyar literary gentleman, Bártfay László irodalmi szalonja csalogatta együvé a reformkori Pest-Buda íróit, irodalmárait. Aztán megfordult a század, és ugyanez a palota sokszorosan átalakítva és kiegészítve Károlyi Mihálynak szolgált lakásul. Ez a nagy múltú palota ad szállást az első magyar irodalmi múzeumnak, mely Petőfi Sándor nevét viseli. Nemcsak azért, mert ő a határainkon túl is legismertebb / ///////////////////y////////////////////////////////////////////////////////////////////^ ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁS 1 MISKOLCON A miskolci városi galériában immár tizedik alkalommal \ rendezik meg az országos képzőművészeti kiállítást. A művészi \ seregszemlén 230 alkotást mutatnak be. & nagy költőnk, hanem azért is, mert a múzeum gyűjteményének magva a Petőfi Társaság és az 1909- ben létesített Petőfi Ház anyaga. A Petőfi Házban fennállása óta láthatott a magyar közönség Petőfi- és Jó- Jcai-kiállítást. Az ötvenes években a Petőfi—Jókai anyag kiegészült Ady, Móricz és József Attila irodalmi hagyatékával és a Pető/i-kiállítás mellett az ő munkásságukat illusztráló kiállítás is megnyílt. Azóta állandóan gyarapszik a múzeum és ma már mindjobban meggyökerezett a köztudatban, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar irodalom emlékeinek legméltóbb hajléka. A meglevő értékes kéziratkincs napról napra növekszik. Ma már egyre gyakoribb, hogy teljes írói hagyatékokat maguk az írók vagy örököseik juttatnak el a múzeumnak, mert ez az egyedül megnyugtató módja annak, hogy a becses hagyaték ne kallódjon szét. Legutóbb Nagy Lajos és Bálint György hagyatékával gazdagodott a múzeum kéziratgyűjteménye. Mióta az intézmény külföldön is ismertté vált, azóta a világ minden tájáról érkeznek kéziratok, relikviák és egyéb becses dokumentumok a Magyarok Világszövetségén át vagy pedig közvetlenül. De nemcsak külföldön, az országban, a legkisebb faluban is lappanghatnak értékes irodalmi emlékek, amelyeknek a Petőfi Irodalmi Múzeumban a helye. A kéziratokon kívül jelentős írói fényképgyűjteménye is van a múzeumnak. Ide kerülnek mindazok a régi fényképek, melyek tulajdonosaik birtokában csak fakuló családi vagy baráti emléket őriznek, az irodalmi múzeumban azonban a legbecsesebb hagyományok felidézőivé válnak. Nemcsak kézirataikat és fényképeiket, hanem emlékeiket is egyre többen adják át a múzeumnak az elszállt idők tanúi. Üj abban ugyanis lelkes kollektíva gyűjti a Petőfi Irodalmi Múzeumban az irodalmi emlékezéseket, írók, költők, emlékezők hangját rögzítve magnetofonszalagra. Így a modern technika segítségével az irodalomtörténet része lesz az a töméntelen adat és élmény, amely eddig a kortársak emlékezetével a semmibe foszlott. Ha meggondoljuk, mit adnánk ma egy-egy hiteles kortársi emlékezésért Csokonairól vagy Petőfiről; egy magnetofonszalagért, melyről Ady kántáló, rekedt hangja szólna hozzánk, akkor elképzelhetjük, milyen érzéssel hallgatják majd száz év múlva irodalmunk szerelmesei Illyés Gyula, Kassák Lajos vagy Füst Milán hangját, nem is említve Babitsét, Móriczét és Karinthyét, mert ezeket is őrzi az irodalmi múzeum hang- archívuma. Az életre keltett múlt mozgalmas képe fogad bennünket a múzeum kiállítási termeiben, ahol már áll a reformkori kiállítás mely Kölcseytől Aranyig viszi végig a látogatót a magyar irodalom útján. A legközelebbi években megvalósul az az impozáns terv, hogy a múzeum összes termein átfutó egyetlen nagy kiállítás mutassa be az egész magyar irodalom fejlődését a kezdetektől napjainkig. A magyar irodalomtörténetnek egy ilyen átfogó, vizuális bemutatása felbecsülhetetlen szolgálatot tesz az iskolai oktatásnak és a népművelésnek: élő hagyományainkat belopja a nagy tömegek szívébe. A Petőfi Múzeumhoz hasonlóan nagyszabású központi irodalmi múzeum világszerte kevés van. A legtöbb országban csak írói emlékházak őrzik egy-egy nagy író emlékét. Emlékházak Magyarországon is szép számmal vannak: mind a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában. Ilyen többek közt az esztergomi Babits-ház, a kiskőrösi Petőfi-ház, a balatonfüredi Jókat-villa, a tiszacsécsei Mó- ricz-ház, a balatonszárszói József Attila Emlékmúzeum, vagy a budapesti Gát utcában a József Aítila-lakásmúzeum. Az emlékházaknak és a központi kiállításnak más-más a funkciója. Azt a hangulatot, melyet az emlékházak őriznek, a központi kiállítás sohasem tudja felidézni. Csehov moszkvai lakásának névtábláját, vagy Victor Hugo szobájából nyíló kilátást bizony nagyon nehéz, elfelejteni. De aki a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Himnusz kéziratát, Perczel Etelka korabeli képét, az első szabad sajtót, a Pilvax Kávéház közvéleményasztalát, Ady fejfáját, vagy József Attila írógépét látja, azt is óhatatlanul megejti a magyar irodalom géniuszának varázsa. Íme, egy múzeum, mely nem temető, hanem a halott anyag életrekeltője, mely az irodalmi hagyományt élő irodalmunkba és kultúránkba oltja. Vezér Erzsébet SIMON ISTVÁN: Tavaszi szőlővidéken Megálmodnám újra, milyen ka narancsos holdvilág van olvadozón a tengeren éjfélkor Taorminában, (s ég az Etna krátere fenn). És roskadó fenyőiben a Sarkkört a havas tajgán, de szándékom meddő, hiszen a Börcehát löszös partján nem hasonlít rá semmi sem. S hol is van a trópus nesze, mikor éjszaka a dzsungel sűrűjéből az ég fele borzongatóan huhult fel a dobhanggal kevert zene —? Ó, mert sehol a nagyvilág más táján a kikeleté színében nem hasonlít rád, vidékem, ha észak felé repülnek már a vadlibák, s hegyeink zsúpfödeleit bepólyálja még a szürke, de forrósul a szívem, mint kőkorsó, amit a tűzre öcsém tart, ha bort melegít. Mocorognak már a meggyfás kaszálók és karós szőlők, s ameddig párásán ellátsz, éledezik a szülőföld, ez a partos, kicsi Hellász; ahol mégse csak vándornak néznek, és ahol a szélnek, ízét érzem, mint a bornak, s azt is tudom, miért kékebb erretájon a Sándornap; s hogy hang sincs ahhoz hasonló, mikor hallik már a csé-csitt, csivitol a metszőolló — apám nyírja az otelló rőt, tavalyi venyigéit. Egy új fejezet öt hírnöke rSSS/^SSSSS/YSSSSSSSSSSSS/SSSSS/^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSySYSSSS^SSSSSSSSS/^ArSSS/SSSSSS/^SSSSSSSSSSSSSSSSSS/^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSASSSSSSASSSSSSSS/VSSSSSSSSSSSSJ'SSS^SSS/^SSSSSSSSS/ySSSSSSSS zenstein alkotóegyénisége, mű-» vészete kellett. S ez a „több”, mely a Patyomkin páncélost a halhatatlanságba építette, ez hiányzik a Kietlen életből... A mai, világméretű éhség szörnyű problémája továbbra is várja a maga Eizensteinjét. Ugyanez a gondolatsor, hogy más dolog a mű tartalma, s megint más értelme és jelentősége, tehát nagysága, folytatható a harmadik filmről, a nyugatnémet Voker Schlön- dorff Az ifjú Törless című alkotásáról szólván. A l eredeti regény, a magyarul is megjelent Törless iskolaévei írója, az osztrák Robert Musil a hajdani monarchia egyik Keleti csücskébe viszi szereplőit. A w-i inter- nátus lakói kamaszok, s felsőbb osztrák körök gyermekei. Az őket szüleiktől elválasztó távolság, az előttük addig ismeretlen nyomor és életmód, mely az intézet falain, hatalmas parkján túl eléjük tárul, az új benyomások sokasága túl érzékennyé, illetve túl tompává teszi őket. A rideg, klasszikus alapjai ellenére is primitív, dohszagú nevelés nem hívja ki a bennük szuny- nyadó energiákat: azok magukba fordulva, önmagukba döfnek. A fülledt légkör a rossz ösztönöknek kedvez. A főszereplő Törless átéli, amint néhány barátja embertelenül megalázza, megkínozza egy társukat. A nyugatnémet filmalkotók Czinke Ferenc: Betlehem esek. (MTI Foto: Szcbellédy felvétele) filmmel, Nelson Pereira des Santes Kietlen élet című alkotásával. A kérdés, tény, igazság, amely a filmnek — történetén túl — igazi alapja, hogy a jelenleg élő emberiségnek mintegy a fele éhezik vagy alultáplált. Ez az iszonyú társadalmi probléma, tárgyként, elégséges egy döbbenetes, kiváló dokumentumfilm elkészítéséhez. Des Santes azonban művészfilmet készített egy brazil emberpárról, amelyet az éhség faluról falura, birtokról birtokra hajt. Nyomukban a szárazság, előttük a sivatag. És Des Santes igazságáig nem ért fel Des Santes művészi megjelenítő ereje... Erről a forradalmi mondanivalót hordozó, mégis, művészileg erőtlen filmről Eizenstein szovjet rendező Patyomkin páncélosa jut eszembe. Az abban szereplő, ha nem is éhező, de férges húson élő matrózok igazsága is elemi erővel bírt. Ennek az igazságnak megjelenítése, az 1905-ös tengerészlázadásnak hiteles, becsületes filmre vitele még nem tette törvényszerűvé, hogy az alkotás bekerüljön a világ tizenhárom legnagyobbnak tartott filmje közé. ahogy történt. Ehhez Szergej Mihajlovics Ei( KARAI LÁSZLÓ: Bea I Egyedül vagy. Egyedül vagyok. Élünk, akár a tőmondatok. A világ velünk gazdagabb az igazság igazabb velünk és örömünk érleli értelemmé az ösztönöket. Tiszta vagy akár a forrás a fenyvesekben meg a szomjúság amely fölédhaj ölnöm kényszerít. Két szememmel téged nézlek két karommal érted nyúlok két lábammal hozzád igyekszem egy életem van — néked adnám. tán a faluból Falu, a vízből Víz, az erdőből Erdő lesz benne. Mintha már ezeket is a nagy kérdéseket-boncolgató, titkokat-fejtő Máté szemeivel látnánk, akár a cselekmény szándékosan elkülönített strófáit, ahol világ, élet, dolgok új és új jelenségekben mutatkoznak meg a kedves, együgyű főhős előtt, aki nincs tisztában a határokkal, s aki előtt a belső és külső világ, bizony, összefolyik. Máté lánytestvérével él együtt. Nővére törődik vele, feláldozza érte ifjúsága napjait. Amikor a lánynak szerelmese akad, s érzésében kivirulva, természetes önzésében magárahagyja őt, Máté úgy érzi, nincs többé értelme életének. Feleslegessé vált, mert senkihez sem kötődik; meg kell halnia. Látszólag periférikus történet főhős, mégis, a legáltalánosabb emberi értékek. hitek, bizonyságok mellett tesz tanúságot Szinte kimondja: mindenkinek szép joga önmaga lenni — amíg nem árt másoknak. De ezt is: a teljes elszigeteltség feleslegessé teszi az embert. Folytassuk a sort a súlyos, fenyegető társadalmi problémára épített brazil § Filmlevél az új hullámról ^ — ezt a címet akartam adni, ^ de nem tehettem, hiszen az új ^ hullám elnevezést kisajátította ^ magának az ötvenes évek vé- ^ gének, hatvanas évek elejé- ^ nek francia filmművészete. ^ Meg nem is biztos, hogy az ^ új hullám kifejezés illene ide. ^ Mégis, különbözőségük elle- ^ nére is, úgy tűnik, talán a ^ filmművészet egy új fejeze- ^ tébe lesz sorolható ezeknek a ^ filmeknek a többsége, me- ^ lyekről szólni szeretnék. Eze- ^ két az alkotásokat az Egye- ^ térni Színpad „filmtörténeti S vitaestek” egyik előadássoro- S zata, valamint egv másik ^ filmklub jóvoltából láttam. ^ Kapcsolódásuk ebben a fel- ^ tételezett új fejezetben min- ^ dénesetre laza. Nem is lehet i más, hiszen azok között az új S filmek között, melyekről so- ^ kát írnak, a legkülönbözőbb ^ nemzetek filmesei képviselte- $ tik magukat alkotásaikkal. ^ Itt van mindjárt a lengyel ^ rendező, Lenartowicz szép, í meghatóan emberi alkotása, a ^ Máté. Ennél „periférikusabb” $ mesét, figurát! Egy kedves ^ falubolondjáról szól ö Máté. Sg Története kortól, országtól, ^ történelemtől független kör- S nyezetben játszódik. így azId. Szabó István: Marx-portré.
