Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-04 / 284. szám

1968. DECEMBER 4„ SZERDA

MSI MEGYEI

Emlékkarikák

3

Helytörténet, anno 1919-1921

Hidegek már az őszi esték. Pára nyújtja homályossá a gázlámpák fényét, a kabátgallérok felhajtva védik gazdáikat a borzongató széltől. A kezek ruhazsebekbe menekülnek, kuckóikban tömörödnek ököllé. Jólesik a meleg, mely megcsap a lakásajtóból. Leveszem a szemüvegemet, mert rátelepedett rögvest a párafátyol, s mindent eltakar.

— Kerüljön beljebb! — invitál a szobába a finom arcú asszony. Az asztalon az elkezdett vacsora, ez visszatart. — Nem, már végeztünk, jöjjön csak! — Látom — korántsem végeztek.

öreg bútorok, horpadt meleg terpeszkedik a falak között, minden ódon, minden barátságos, az itt-ott lepergett vakolat is összhangban van a patinás berendezéssel: a felakasztott kardokkal, a szekrény tetején őrködő kancsókkal, vázákkal, az időnként lassan ütő, hosszan csengő zenélő órával.

Hídvégi Lajos 15 éve lakik Cegléden. Tanárember. Harmincöt éve. Történelmi kutatásokat végez harmincnyolc éve. Időben és térben ennyit tud mondani életéről: számokat, többnyire kétjegyűt, öregnek tartja magát, kétjegyűek- ben gondolkozik. Nagyok az időközök, de ő hétmérföldes. léptekkel ugorja át a küszködéseket, a kisebb-nagyobb örömöket, bánatokat. Mosolyog és legyint.

— Tanítani Dorozsmán kezdtem. Tanyán. Akkor még nem volt népiskola, csak sár és csend. A nyarak átható meleget, a telek dermedt fagyokat hoztak. Az évek évszakokban teltek — az élet is.

Elhallgat. Ügy érzi, túl sokat beszélt, nem szabad porcikák- ra bontani az időt, a tömbök nehezebbek. Faggatom. Rágja a szavakat.

— Egyszer az udvarban sétáltam, az iskola egybeépült a csenevész lakással — hát látom, egyik tanítványom amolyan gombfélével játszik, közelebb érek, kiderült: honfoglaláskori ezüst pityke. Fel- küldtem Szegedre, a múzeumba, harmadnap maga az igazgató jött értem. Az igazgató: Móra Ferenc, Európa egyik legszerencsésebb kezű régésze, aki — ha nem is tudatosan — egyes kutatók feltételezései szerint feltárta Attila sírját. Sokáig dolgoztam vele, százszámra találtunk közép- és ókori temetőket. A hun leletanyag nagy részét Mórának köszönhetjük.

Később falukutató lett, egy ideig felhagyott a tanítással. A háború frontra kényszerítette. A könyvespolc vasvázáról rohamsisak lóg, hátulján golyóütötte lyuk: barátját lőtték ki alóla.

— A felszabadulás után hét évig dolgoztam a megyei tanács népművelési osztályán. Sokakkal együtt létrehoztuk a nagymarosi művésztelepet, rekonstruáltuk a szentendreit, szabadiskolákat nyitottunk.

Gondolatban a hétmérföldes csizmába lép, nagyot ugrik előre a biztatóbb jelen felé. „Mór 15 éve itt tanítok Cegléden.” Mintha magyarázna, minden szava oktat, mintha fürtös fejű fiúkat, lányokat tanítana. Felesége mögötte ül, szemüvege mögül büszkén nézi férjét, időnként kisegíti: adatot mond, egy-egy kifelejtett - életmozaikra emlékezteti. Az asztalon régen kihűlt a tea. Az óra nyújtottan hetet üt. Ügy érzem, ebben a lakásban nyáron is a téli esték nyugalma dorombol.

Bevisz a másik szobába. Meglegyint a hideg levegő. Itt nem fűtenek, árthatna a hatalmas, töredezett agyagkorsóknak, melyek a föld mélyéről kerültek a modern, „fűtött” világba. Asztalon fekszenek a kartondobozok, bennük alfabetikus sorrendben, borítékok, abban cédulák — cédulaezrek.

— Csak így tájékozódhatom leleteimben. Körülbelül hatezer ilyen kis cédulám van — mutat fel egyet. — A feljegyzéseim, a tapasztalatok összegezése nagy munka lesz, nekikezdek a nyugdíjba menés után.

Örömmel újságolja, hogy a Kossuth Múzeum ragyogó régészt kapott Topái Judity személyében, s most vele. együtt hódolhat szenvedélyének, a kutatásnak. Rengeteg falut tárt már fel ásatások során: a Gerje-dűlőn, Nyársapáton, Szőkehalmon. Ezek a falvak királyi birtokok voltak, itt nyugalomban éltek. Nem szerepelnek okiratokban, mert nem zavarta pereskedés a települések békéjét. Csak a templomromok bizonyítják: sűrűn lakott volt már az Árpád-korban is a ceglédi járás.

— Az emberek régebben különböző állatoktól származtatták magukat: lótól, rókától, farkastól, sőt jelenleg is egyes afrikai törzsek, a zsiráftól.

Sárgásvörös kődarabot mutat, melyre alig láthatóan vésett formát az emberi kéz.

— Ez egy négyezer éves medveisten. Nem régen azonban találtam egy kis-ázsiai kultuszra emlékeztető, a görögök előtti időben készült groteszk szobrot, ami Magyar- országon az első ilyen természetű emlék. Sajnos, ezt nem tudom megmutatni, a Nemzeti Múzeumnak küldtem el.

Kitartó munlm a kutatás. Amatőrnek nevezi magát Hídvégi Lajos, de már régen nem az. Tudós ember. Mikor Ceglédre került — magyar-történelem diplomával — megkérték, tanítson rajzot is, míg nem jön az új tanár. Azóta 15 év telt el. Csak rajzot tanít. Ügy mondja: „Ez pihentet, sokat segít a régészeti munkában.” Kettőnek él: a tanításnak és a kutatásnak. Egyformán szereti mindkettőt.

— Az Árpád-korban a falu területegység volt, mint ma a hold.

Napokig tudna mesélni, s napokig tudnám hallgatni. Látom azonban arcán a fáradtságot (ma is kint volt az ásatásnál). szabadkozva bocsánatot kérek a megzavart vacsora miatt.

Tamás Ervin

Kaligrafikus betűk, sárgult lapok

Semmi sincs új a nap alatt, hiszen volt már Magyarországon, sőt megyénk elődje, Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén is helytörténeti adatgyűjtés a városokban és falvakban. Mégpedig magától a a kormánytól elrendeltem Persze, éppen ezért másmilyen volt az, mint manapság.

Pest megye levéltárában őrzik Beniczky Ödön m. kir. belügyminiszter sajátkezűleg jegyzett, valamennyi vármegye törvényhatóságához intézett köriratát:

„A minisztertanács — méltányolva annak fontosságát, hogy az elmúlt bolseviki rémuralom (proletár diktatúra) története minden vonatkozásban hiteles adatok alapján írassák meg és annak állampolitikai tanulságai a magyar nemzet consolidatioja és jövőjének biztosítása érdekében értékesítessenek — az 1919 év szeptember hó 18-án tartott ülésében előterjesztésemre ezen rémuralom történetének megírásához szükséges adatgyűjtés megszervezését kormányfeladattá nyilvánította

Ezzel a körmondattal kezdődik a különben rövid életű Friedrich-kormány bel - ügyminiszterének körirata,

Újabb lépések

a tanácsi önállóság növelésére

A művelődésügyi miniszter intézkedései hatásköri módosításokra

A művelődésügyi miniszter rendeletet és utasítást adott ki, amelyekben módosítja egyes művelődésügyi feladatok ellátásának eddigi rendjét, illetőleg egyes* feladatköröket- megállapító korábbi utasításait.

Az egyik miniszteri rendelet az általános iskolai diákotthonok létesítését, megszüntetését (szüneteltetését), átszervezését és felvételi körzetének kijelölését a járási (városi, fővárosi, kerületi) tanács végrehajtó bizottságának feladatává teszi. Egyidejűleg kimondja azt is, hogy diákotthon működésének szüneteltetéséhez és megszüntetéséhez a megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottságának előzetes hozzájárulása szükséges.

A miniszteri utasítás mintsemmilyen méricskélés. Mintha házibulin lennénk, tiszta üres poharakat raktak elénk, és egy üveg konyakot, vagy rumot, vagy éppen, amit kértünk. Az üveg nyakán vékony, kicsi cső, amelyen dúsan, gazdagon folyt az ital a poharakba. Azért a két nő értette a módját és egyáltalán nem voltak szégyenlősek. Számolni is pontosan ilyen úri gra- ciözitással számoltak.

Augusztus 20-át is itt töltöttük, ünnepeltünk. Kinn szomorúan szakadt, bánatunkban bevásároltunk a közeli boltban néhány üveg vörösbort. Könnyen tehettük, ez a fajta nagyon olcsó Franciaországban. Akkor még nem sejtettük, később kiderült, ebből komoly harag támadt.

Az üvegeket este a vacsoránál az ebédlő asztalára raktuk. A második fordulóban már szemlátomást kisebb adag csirkéket kaptunk. És a felszolgálók arcát még ilyennek eladdig nem láttuk. Nekünk azért jókedvünk volt, ezt ott Páraméban sem ronthatta el semmi és senki. Bevonultunk a mi kis bárunkba, odamentem a lemezjátszóhoz megfogtam és feltettem egy lemezt. A készüléket bekapcsoltam és akkor valaki hátulról a kezemre csapott, hátrafordulok, a leányzó volt. Arca torz, nyelve pereg, szeme meredten bámulja a készüléket, a piköp eltörött. (Jár sír, és megállapítja, hogy k kárt, természetesen, én okoztam.

Nagyon jóízanul, nagyon

megfontoltan, köténye zsebéből papírt-ceruzát vesz elő, és felírja a számot:

„Húsz frank”.

Hál’ istennek, külföldön mi magyarok, újságírók is szolidárisak vagyunk, öt perc alatt összeszedjük a pénzt. A lány arca kissé felderül. Zavartalanul felülünk a bárszékekre, rendelünk, s akkor a mama is bejön boldogan mosolyogva és kérdezi, ki kér még sült csirkét.

Iszogatunk, nótázgatunk, sült csirkét majszolunk, kibékültek velünk és mi kibékültünk a világgal. Akkor betéved egy fiatal spanyol, haja és a bajsza szőke, el sem akarjuk hinni, hogy madridi. Közénk ül, kézzel-lábbal magyaráz, Puskásról, a magyar futballról, és ki tudja, még miről. Közben azt is bejelenti, hogy a minisztériumban dolgozik, egyébként mérnök.

Magyarul válaszoltam, nem értette, ekkor oroszra fordítottam a szót, hiszen ő is természetesnek tartotta, hogy hozzánk spanyolul szóljon és mi azt meg is értsük.

Gyakran emeltük a poharakat, összebarátkoztunk, ekkor osztrigát rendelt. A pen- ziós mama és kisleánya kivirult. Hozták a kért ínyencséget azonnal. Kissé idegenkedve néztük a nagy tányér osztrigát, igen fura jószágnak tűntek. A spanyol jókat röhögött és noszogatott: fogyasz- szuk.

A legszimplább vicc jutott az eszembe. Kihoztam a szobánkból egy hazai, szépen fejlett cseresznyepaprikát és kezemmel, lábammal lemutogattam a dolgot.

— Duel! Párbaj! Semleges pályán, itt Frank-honban. Én kihörpintem a kagylóból az osztrigát. Hazám, a Magyar Népköztársaság nevében, és te megeszed ezt a pici kis paprikát, Hispánia képviseletében. És fogyasztjuk mindezt népeink barátságára. Ügy leend.

Én kezdtem. Valami kapis- kált az agyamban, hogy ehhez citrom is kéne, de nem volt kéznél. Késsel szétnyitottam, kihörpintettem, mondhatom, az osztriga borzalmas csúf dolog. Egy deci konyakot ittam rá, így sem volt könnyű.

A spanyol is térdrebukott a csatamezőn, cudarul csuklóit, azért barátságos arcot igyekezett vágni. Kezet szorítottunk, megbocsátva egymás bűneit.

Az osztrigáról még csak annyit, hogy igen büszke voltam egész idő alatt Francia- országban: a delicatesse üzletek kirakataiban a magyar csigát drágábban hirdették, mint a francia osztrigát.

Most jut eszembe, hogy véglegesen, a miskolci főszerkesztő békítette ki a penzió- sékat néhány magyar csecsebecsével. Szegényt, idén éppen augusztus 20-a táján temettük. És a temetésén is szakadt az eső.

(suha)

(Folytatjuk)

egy 50 olyan intézkedést tartalmaz, amely nagymértékben meggyorsítja az ügyintézést, mivel több területen növeli az intézmények vezetőinek hatáskörét. így az illetékesek közvetlenül ott intézkedhetnek, ahol az érdekeltek laknak, dolgoznak. Egy további, most hatályba lépett utasítás a megyei, megyei jogú városi, járási és járási jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságai művelődés- ügyi szakigazgatási szerveinek feladataival, hatáskörével és szervezeti felépítésük elveivel foglalkozik.

Hasznos

tapasztalatcsere

A Művelődésügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Népművelési Intézet megbízásából hasznos tapasztalatcserét rendezett tegnap a Pest megyei Népművelési Tanácsadó, a filmtárak vezetői, valamint az agrárszakreferensek részére. A munkaértekezleten, amely a mezőgazdasági ismeretterjesztő filmekkel foglalkozott, hét megye — Komárom, Nógrád, Fejér, Szolnok, Bács, Heves és Pest — szakemberei vettek részt. A tanácskozáson Pálffi Józsefné, a Művelődésügyi Minisztérium köz- művelődési főosztályának főelőadója, valamint Tóth Lászlódé, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tájékoztatási osztályának főelőadója tartott referátumot. Ezt követően két most elkészült és jövőre bemutatásra kerülő mezőgazdasági ismeretterjesztő film vetítésére került sor. A tanácskozás hasznos tapasztalatcserével fejeződött be.

amely országos, megyei, járási, városi és községi adatgyűjtő bizottságok alakítását rendeli el. Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye rendes évne- gyedes bizottsági ülése azonban csak 1920. június 16- án küld ki ilyen bizottságot. A járásokban, városokban csupán ezután alakulnak meg.

Nem óhajtanak részt venni...

— Megállapítható az iratokból, hogy az adatgyűjtés nagyon vontatottan indult meg — ezt közli velünk dr. Lakatos Ernő, a megyei levéltár igazgatója és felmutat egy iratot: Újpest — akkor a megyéhez tartozó rendezett tanácsú város — polgármestere 1921. január 4-én jelenti, hogy „az adatgyűjtésre eddig felkért egyének nagy része nem óhajt részt venni ebben a munkában”,

— Másik irat: a váci járás főszolgabírója pedig 1921. január 7-én az alispán többszörös sürgetésére jelenti, hogy „olyan gazdászt, tanítót, lelkészt, aki a saját ügykörébe vonatkozó történetét ez időnek megírni hajlandó lett volna, járásunk területén nem találtam”.

Eltöprengtünk ketten egy darabig a két jelentésen. Ugyan miér nem akadt helyi adatgyűjtő? Azt természetesen fel sem tételezzük, mintna például a váci járás területén valamennyi gazdász, tanító és lelkész kommunista, vagy akárcsak szimpatizáns lett volna. Sok mindenféle motívuma lehet vonakodásuknak. Többek között talán a középosztály rétegeiben is sokaknál megnyilvánuló viszolygás a fehér terror tom- bolásával szemben. Meg aztán Horthy személyét sem övezte általános rokonszenv, különösen a királyhű polgári elemek részéről nem. Persze mindez csak találgatás. Átlapozva néhány gyűjteményt, más magyarázat sokkal kézenfekvőbb.

— Magától értetődik — beszél tovább a levéltári igazgató — azért több helyen is volt valami adatgyűjtés. Ezeket a jelentéseket a „Tanácsköztársaság történelmi adatai” címen helyezték el a levéltárakban. Számos ilyen jelentés azonban elmerült az irattárak mélyén. A mienkben is. Most viszont, hogy a Tanácsköztársaság 50 éves évfordulója közeleg, a kutatások során ezek is sorra előkerülnek és gyarapszanak ezáltal az eddig ismertek. Valamennyi feldolgozása folyamatban van.

Helyi Anonymusok

Amíg a levéltár tudományos munkatársai tüzetesen át nem vizsgálják ezeket az iratokat, részletes ismertetésüktől eltekintünk. Egyik-másikba bepillantva, meg kell azonban állapítanunk, hogy úgyszólván valamennyit nagyon szép kaligrafikus betűkkel vetették papírra, ami kétségkívül az egykori községi jegyzői avagy ír- noki kar szépírástudományát dicséri. Ugyanakkor a történelmi adatgyűjtés iránti érzékükben szinte kételkedni kell az embernek.

Többnyire másfél, két kézírásos oldalon intézik el a község négyhónapos történetét, és azt is inkább általános, nem ritkán mérges kifakadásokkal fűszerezve, mintsem ténybeli adatokkal. Meglehet, abban

—i^————amaiggi ———

DÍSZES VASKAPUKAT. KERÍTÉSEKET tetszés szerinti kivitelben

A HELYSZÍNEN BEÉPÍTVE HATÁRIDŐRE KÉSZÍTŐNK ócsoi és dabasi (Gyón) részlegeinkben. Ugyanott

OlAJKALYHÁK

garanciális és azon túli javítását vállaljuk.

Dabasi Járási Javító és Szolgáltató KTS2

Dabas IIL Kossuth L u. 4.

Telefon: 202

rejlik a feltűnő tömörség oka, hogy az adatgyűjtők tisztában voltak vele, a „rémuralom" vé-. rés terrorcselekményeinek, gonosztetteinek leírását Várják tőlük, de ilyenek hiányában is kénytelenek voltak a szigorú utasításnak valahogyan eleget tenni.

Határozott történelmi érzékről talán egyedül a biai főszolgabíró tesz tapúságot, aki jóformán megjegyzés nélkül több egykorú, tanácsi hirdetményt, antialkoholista propagandát tartalmazó plakátot nyújtott át annak idején a bizottságnak.

Nagykőrös város adatait tartalmazó vékony iratköteg kü- lön-külön, de kurtán foglalkozik gazdasági, közoktatási, egészségügyi és egyéb vonatkozású eseményekkel. Valamennyi más-más személy kezétől származik, és egyiket sem írta alá szerzője. Különben is az ellenforradalom eme krónikásai úgyszólván mind egy szálig helyi Anonymusok.

Olvassuk a nagykőrösi adat- gyűjteményben:

„A direktórium tervbe vette az évek óta húzódó városi kórház felállítását. Az árvaház, a Szalay-féle árvaházi iskola és tanítólakás átépítését meg is kezdték óriási költséggel. Amikor azonban néhány hét múlva kiderült, hogy a losonci kórház mérnöke által felsorolt kórházi tárgyakból jóformán semmi sincs, abbahagyták még a vörös uralom bukása előtt.”

Szóval a direktórium kór- házépítésbe fogott. Ez bizony nem éppen a kitűzött célnak megfelelő adat. Amint hogy az sem, amelyet a közigazgatásra vonatkozó jelentésben találunk:

„Ellenforradalmi szervezkedés nem történt. Ennek talán fő olca abban rejlik, hogy Kőrös városában nem volt terror.”

Az iskolában viszont „szörnyű” dolgok történtek:

„Nagy bűne volt a Tanácsköztársaságnak, hogy a tanári tekintélyt aláásta, a fegyelmi ügyek és a tanulók előmenetele elbírálását a tanulók ellenőrzése alá helyezte. A végzett Vlll-osok osztályozásához az igazgató meghívta a bizalmiakat, de azok nem óhajtottak részt venni.”

Ezek után azt várná az ember, hogy a komműn után az igazgatót, mivel hogy a tanári tekintélyt olyannyira sértő módon diákokkal együtt akart osztályozni, felelősségre vonták. Ehelyett az iskolai diák- szervezet elnökét, Szilágyi Dezső VII. osztályos gimnazistát a kultuszminiszter az ország összes iskoláiból kizárta.

„Kevés kivétellel“

Dunaharasztin forradalmi törvényszék alakult:

„összes bűne a forradalmi törvényszéknek, hogy a kék- és ezüstpénzt karhatalommal hajtotta fel."

Borzalmas! Aki ezt az írásba foglalt adatot szolgáltatta, érte aligha kapott akár kék, akár ezüstmedáliát.

Még valamit a dunaharaszti adatgy ű j teméhyből:

„Március ,24-én délután a templom előtt nagygyűlés tartatott, amelyen főként a dologkerülő és szélsőséges hajld- mú felelőtlen egyének jelentek meg — kevés kivétellel.”

Hm. Kikre vonatkozhat a „kevés kivétellel” kitétel ? Egyes megjelenteket nyilvánvalóan ezzel akar védelembe venni az adatgyűjtő. Csak nem saját magát? Mint a kor élő tanúja, erősen gyanítom, nagyon is valószínű ez a feltevés, mert akkoriban sok népgyűlésen, ha kényszeredetten, esetleg félve és majdnem mindig hívatlanul, de mégis ott volt a jegyző, gyakran nem is csupán a hallgatóság soraiban. Néhol még az emelvényre is felment, sét a felszólalástól sem tartózkodott. Azután ezért némelyik fegyelmit kapott. Ilyen eljárás még főszolgabírók ellen is indult, de erről majd más alkalommal.

Szokoly Endre