Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
1968. DECEMBER 24., KEDD PEST HEGYEI '^Míriap algakísérletek A Mosonmagyaróvári Ag- rarÍBdományi Főiskolán három éve folytatnak sikeres algatenyésztési kísérleteket, elsősorban a fehér je-takarmánybázis növelése érdekében. Az algaliszttel etetett csirkék húsának minősége, íze kitűnő. Az eredmények alapján a kutatók újabb kísérletekbe fogtak. Közismert, hogy az élel- r miszeripari üzemek szennyvize gyakran súlyos károkat okoz a folyóvizek élővilágában. Ugyanakkor a szennyvizek sok olyan anyagot tartalmaznak, amelyeket az algák jól hasznosíthatnak, ezért célul tűzték, hogy algatenyészetek segítségével próbálják tisztítani a szennyvizeket. Minthogy a szeszgyári szennyvíz a legnehezebben algásítha- tó, ezért a Győri Szerszámgyár szennyvizével folytatnak kísérleteket. Ha a módszer beválik, úgy egyrészt nagy meny- nyiségű fehérjetápanyagot nyerhetnek, másrészt az algatenyészetek révén annyit javíthatnak a szennyvíz minőségén, hogy a továbbiakban ipari vízként használhatják fel. Marina és Auróra Az év végére két új balatoni szálló — a balatonfüredi Marina és a balatonalmádi Aurora — került tető alá. Az előbbi 11 szintes, 865 ágyas, az utóbbi 13 szintes, 480 ágyas. A tervek szerint az új szállodák a jövő szezonban már a vendégek rendelkezésére állnak. Az út. A modern ipar, a tudományos-technikai forradalom a szakszótárak és szakkönyveik mélyéről , a napilapok hasábjaira, s ami még több, a napi gyakorlat középpontjába helyezte át az árutermelés legfontosabb fogalmát, a termelékenységet. Gazdasági rendszerek fejlettségének mércéje, a haladás bizonyítványa, hosszú távon pedig a két rendszer versenyfutásának elődöntője — ez, s még sok minden más ez a bonyolult, összetett fogalom. Mérce hazai gazdaságunkban is, régóta az, s ma — népgazdasági tervekben épp úgy, mint az üzemek műszaki fejlesztési elképzeléseiben — döntő helyet foglal el. Magyarország a gazdálkodási mutatóitat tekintve az európai országok között a 12—15. helyet foglalja el, a termelékenységi eredményeket, fejlődést alapul véve azonban már a 17—19. helyre szorul. A termelékenység viszonylag lassú növekedése a népgazdaság fejlődésének döntő befolyásoló ja; gyorsabb növekedéssel ' tehát egész fejlődésünk ritmusa lenne szaporább. A párt Központi Bizottságának négy évvel ezelőtti ülése mutatott rá első ízben arra, hogy a teljes termelés növekedésének és a termelékenység emelkedésének trendvonala egyre határozottabban elválik egymástól, azaz: az MŰSZERES LÉLEKTAN A modern lélektani kutatás egyre több precíziós mérőműszert használ a tudományos és a gyakorlati vizsgálatoknál. Képünkön egy ilyen hazai készüléket láthatunk, amelyet sikerrel alkalmaztak lélektani kutatásokkal foglakozó intézeteknél. A gyakorlatban pályaalkalmassági vizsgálatokra, továbbá a környezet okozta előnyös vagy hátrányos hatások kiderítésére használják. Eg> ló =egy személygépkocsi Terehegyi „lótanoda" A Siklós környéki lótenyésztés, amelynek századokon át nagy híre volt, ismét fellendült. Á siklósi Magyar— Bolgár Testvériség Tsz terehegyi üzemegységében lótenyésztő telepet • alakítottak ki, ez lesz egyúttal Baranya megye első szövetkezeti „lótanodája”. Jelenleg 40 törzskönyvezett kancái tartanak tenyésztésben, 6 céljuk, hogy a törzstenyészetet tovább növeljék: 100 kanca alól évente 70 csikót kívánnak felnevelni. Máris épül a kétosztályos „lóiskola” hatalmas gyakorlópályája. Az egyik osztályba sportcélokra nevelt melegvérű csikók járnak majd, a másikban pedig a zömök, izmos, hidegvérű csikók tanulják a kocsihúzás mesterfogásait. 1970- től a terehegyi tanoda rendszeresen bocsát ki „iskolázott” csikókat. Jól jövedelmező üzemágnak ígérkezik a lótenyésztés, mivel egy-egy betanított ló értéke megfelel egy-egy személygépkocsi árának: a tenyésztésre is alkalmas melegvérű csikók átlagosan 80, a hidegvérűek pedig 60 ezer forintért kelnek el. alapirányzatokban kimutathatók a sűrűsödő ellentmondások. A párt IX. kongresz- szusa megkülönböztetett hangsúllyal foglalkozott a termelékenység. alakulásával, s megállapította, hogy további haladásunk záloga az arányok megváltoztatása, .a létszámnöveléssel elért termelésnövekedéssel szemben a termelékenység emelkedésével elért hányadnak kell bővülnie. I. Az 1950—1965 közötti évek átlagában az európai szocialista országokban egyszázalékos termelésnövekedésre a termelékenységemelkedés- ből Bulgáriában 0,49, Csehszlovákiában 0,71, Jugoszláviában 0,40, Lengyelországban 0,63, Magyarországon 0,52, a Német Demokratikus Köztársaságban 0,83, Romániában 0,65, a Szovjetunióban 0,60 százalék jutott. Annak ellenére, hogy a termelékenység abszolút növekedését tekintve a szocialista országok megelőzik a fejlett tőikés országokat, a termelékenység relatív emelkedését nézve utóbbiak foglalnak el előkelőbb helyet. Az Európai Gazdasági Közösség országaiban — az 1958—1964. évek átlagában — az egyszázalékos termelésnövekedésre jutó termelékenységemelke- dés 0,88 százalék, az USA- ban pedig 0,92 százalék volt. Az a kedvezőtlen tendencia, mely ■ a termelésnövekedés és a termelékenység- emelkedés közötti távolságot növelte, az utóbbi években lelassult, de egészében még nem szűnt meg. Igen érdekes összehasonlításra ad alkálimat, ha 1950-et alapnak véve, az európai szocialista országok megtett útját ösz- szevetjük, az 1966-os szint alapján. Az ipari A munka- teljes termelétermelés kenység i n. d. e x e Bulgária 774 275 Csehszlovákia 390 267 Jugoszlávia 451 195 Lengyelország 545 295 Magyarország 412 217 NDK 416 337 Románia 723 372 Szovjetunió 497 270 Első áttekintésre is megállapítható, hogy a termelékenység gyorsabb növelése, a relatív emelkedés fokozott ütemének elérése nem sajátos magyar gond, hanem — természetesen eltérő mértékben — gondja valamennyi európai szocialista országnak is. H. Ha most szűkítjük a kört, s csakis hazai viszonyaink között vizsgáljuk az egy foglalkoztatottra jutó termelés növekedését, akkor megállapíthatjuk, hogy a hatvanas évek elejének „hullámvölgyén” már túl vagyunk. 1961-ben — mindig az előző évhez mérten — hétszázalékos, 1962-ben ötszázalékos volt az emelkedés. 1963-ban ez három százalékra esett vissza, 1964-ben öt, 1965- ben ismét csak négy százalék volt. 1966-ban és 1967-ben egyaránt hat százalékot tett ki az egy foglalkoztatottra jutó termelés növekedése a szocialista iparban. Az emelkedő irányzat tehát kimutatható, s nem is arról van szó, hogy ilyen irányú fejlődésünk még mindig stagnál, hanem arról, hogy a kívántnál és szükségesnél lassúbb az elért emelkedési ütem. Az. iparágakat, tekintve a műszeriparban és a vegyiparban volt a leggyorsabb az egy foglalkoztatottra jutó teljes termelés növekedése, a harmadik helyet pedig a híradás- cs vákuumtechnikai ipar foglalja el. A legszerényebb eredményeket a bőr-, szőrme- és cipőiparban, a bányászatban és a textilruházati iparban érték el. Az országos kört most már Pest megyére, áttekintésünk végcéljára szűkítve, lényegében hasonló fejlődési irányzatot állapíthatunk meg. Az 1963- as „mélyponthoz” mérten 1964- ben az egy foglalkoztatottra jutó termelés jelentős mértékben, 11,6 százalékkal emelkedett, a következő esztendőkben azonban — némileg ellentétben az. országos irányzattal — már jóval mérsékeltebb volt a fejlődés, s 1967-ben az 1964. évi szintét 16,3 százalékkal haladta meg. A következtetésekkel természetesen Igen óvatosan lehet csak bánni. Pest megyében nagy ipari beruházások, rekonstrukciók és bővítések sora valósul meg, s ezek egy része — nem is jelentéktelen része — átmenetileg kedvezőtlenné teszi a mérleget, r o n t- j a relatíve a termelékenységi mutatókat, ám a későbbi években azután bőségesen kell, hogy kárpótlást adjon ezért. Azok az átmeneti eredmény- romlások például, melyek a Forte Fotokémiai Iparnál, az Országos Gumiipari Vállalat Palma gyára váci gyárrészlegénél, s más hasonló, nagy mértékű bővítéseket, rekonstrukciót végrehajtó üzemeknél bekövetkeztek, egészen másként bírálhatók csak el, mint az egy főre jutó termelés csökkenésében ilyen okokra nem hivatkozható Pest megyei (tanácsi) Építőipari Vállalatnál, a Pest megyei Építőanyagipari Vállalatnál, s több, főként ^zolgálitatás jellegű tevékenységet végző vállalatnak Ugyanakkor arra is van példa, hogy a rekonstrukcióval, üzembővítéssel egy időben is képesek voltaik javítani eredményeiket néhány helyen, így elsősorban a Nagykőrösi Koúzervgyárban, de másutt is, mint a Ceglédi Cipőipari Vállalatnál, a Mechanikai Művekben. hl * A gazdaságirányítás rendszere a nyereség, mint' legfőbb mérce kiemelésével nem tolta hátrább a termelékenység növelésének rendkívül fontos feladatát, sőt — elvben — éppen összekapcsolta a kettőt, a helyes nye> reségszemlélet hangsúlyozásával. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a termelőüzemek egy részében — sajnos, nem lebecsülendő hányadában — háttérbe szorult a termelékenység emelésének átfogó feladata. Elsősorban üzleti ' és árkérdések „forgatásával” igyekeznek megszerezni a nagyobb nyereséget, s a termelékenység emelkedésénél elsősorban a normakarbantartást részesítik előnyben, az átfogó műszaki fejlesztés helyett. Veszélyes, sok-sok későbbi buktatót és bajt időzített bombaként elrejtő folyamattá dagadhat ez, ha az üzemekben éppúgy, mint az irányító szervezeteknél, nem emelnek időben gátat eléje. A riadófúvás- ról, ahogyan a megye gazdasági életének egyik irányítója megfogalmazta, szó sincsen, de arról igen, hogy a helyére kell kerülnie mindennek, a nyereségnek, a termelékenységemelkedésnek is. Ez utóbbi helye pedig a feladatok, teendők között nem a második sorban van, hanem az első sorban állók között is az élen. Az igazi nyereség-termelés, legalábbis hosszú távon nem a kereskedelmi vagy áruforgalmi osztályokon dől el — mondotta a Nagykőrösi konzervgyár párt-végrehajtóbi- zottságának, titkára, akivel, sokan mások mellett, e témáról beszéltem —, hanem a termelőüzemekben, s azon, miként tudunk termelékenyebben, olcsóbban előállítani korszerű árút. Ez az az út, amelyen járnunk kell — folytatta —, ezt azonban még sokat és sokaknak kell magyaráznunk. Tegyük hozzá: nemcsak és elsősorban nem a munkásoknak kell magyarázni ezt! Mészáros Ottó —-Mi végre élünk e Főidőn? M indennek megvan a maga ideje, és az idő méhéből csak az születik meg, ariii már megérett... Miért idézem Thomas Münzert, a német parasztháború legendás vezérét? A húszadik században immár a hatvannyolcadik karácsony köszöntött ránk. Csendesen, észrevétlenül átléptünk e század utolsó harmadába. Tudjuk-e, mit szül számunkra az idő? Mi végre élünk e Földön? — legalább ezt, ennyit megtudtunk-e rohanó századunk első kétharmadában. Kétharmada egy évszázadnak. Nagy idő. Akkor is nagy, ha évtizedei alatt a történelem mozdulatlan marad, s a világ sorsa keveset változik. De különösen nagy idő e majdnem hetven év, ha keretei között szilajon, világfor- máló nyugtalansággal vajúdnak az évtizedek, ha kitörnek a história kráterei, ha az emberi sorsot történelmi földrengések dúlják. Az ilyen évtizedek próbára teszik az embereket, népeket, eszméket. Ember — állod-e a próbát? Az elmúlt hatvannyolc évből tíz világháborús karácsonyt hozott. A történészek jobban tudják, de kétlem, hogy egy olyan év is lett volna, amikor a földgolyó valamely pontján nem dörögtek a háború fegyverei. Nem nehéz a tegnapra, vagy a mára sem példákat sorolni. A karácsony, a nyugalom és a békesség ünnepe. Es a szereteté. Ezen az estén megáll az élet rohanása. A fenyő- illatos szobákban az ajándékosztás kedves percei után nyugalmas, elégedett örömmel mondják egymásnak az cun berek: újra megértünk egy karácsonyt. Ennyi volna az egész? Valóban már azért is köszönet jár az istennek, fá- tumna’i, sorsnak, mert újra megértünk egy évet? Nem hiszem, hogy csak ennyi volna az élet értelme. Bennünket, a huszadik század embereit már nem csupán a puszta vegetáció törvényei éltetnek a Földön. Ha így volna, mit sem klönböznénk az őskor embereitől. Mert a karácsony, a téli napforduló idején, eredetileg a napisten születése napján, ennyit már ők is éreztek. Egy kicsit többet is. Amikor véget ér a nappalok fogyása és áz éjszakák növekedése, amikor újra gyarapodni kezd a fény, az őskor emberei megint remélni kezdtek. Űj változásokat vártak —, ha talán még meg sem tudták fogalmazni. Vártak és vágytak valamire. Több szeretetre, boldogságra T-, mint amennyiben az élet eddig részesítette őket. És mire vár a huszadik század embere? Mindenképpen többre, mint hálát adni: megint megértük a karácsonyt, s közben nem a mi földünkön zúgott végig a háború vihara. nem a mi házunkat pusztította el a légitámadás. Az ember a boldogságra vár. De milyen áron szerezheti meg? Mégis igaz volna á költő szava? „A boldogságnak szabott ára a vér, a bunkóval repesztett koponya vérrögkoszorúja, rózsakoszorúja, a boltulinus toxin 0,12 mikrogrammja egy gáztámadás felhőjében, mennyei felhőjében, mert csak az boldog, aki hadat visel”. Óh, milyen könnyen visel hadat ember az ember ellen. Káin megölte Ábelt. Elég volt annyi a gyilkoláshoz, hogy egyikük füstje egyenesen szállt, a másiké görbén. És nem volt ember, aki megkérdezze: miért szebb, vagy jobb az egyenes füst a görbénél? Mily sokan vannak emberek ma is, akik a maguknál kicsivel jobbat, szebbet, bölcsebbet, vagy csak éppen szerencsésebbet olyan nagyon irigy Uk. így van ez a nemzetekkel is. Közismert idézet egy nyugati történésztől: Az emberiség eddigi történelme folyamán 14 513 háború zajlott le, s a veszteség több mint a világon ma élő egész emberiség lélekszáma. Voltaképpen egy ember nem sok karácsonyt ér meg. Mire felcseperedik, s túllát a csiliagszóró igéző fényein, máris elszaladt két évtized. S mire a múlandóság törvényével viaskodva lassan, bölcsen megnyugszik, el is telt élete java. Ami marad még — jóformán már csak összegezésre elég. Az alkotó évek karácsonyainál ritkán állunk meg — inkább öregedő fejjel, utólag tűnődünk mindazon, amit még adhatott volna az élet. Nem valami nosztalgikus hangulat mondatja mindezt csupán a húszadik század e csendes évfordulója döbbent meg, s késztet ilyen kérdések feltevésére. A húszadik század nem sok időt hagyott az embernek a meditálásra. Ezért még a kérdés is ritkán fogalmazódik meg: mivégre élünk e Földön? Pedig ez a század a méhében hordozza a választ is. Ebben a században lép felnőtt korába az ember, abba a korba, amikor léte már nem puszta hálaistenkedő vegetáció, hanem tudatos emberi élet. Az idő méhéből csak az születik meg, ami már megérett. Mit érlelt az első hét évtized? Az ember repülni kezdett, majd bolygónkat is elhagyta. Uralja a villámot és a tengereket, leigázza a természetet. És mit hozhat a század utolsó harmada? Ötven éve hangzott el az ágyúszó, ami jelezte az új kor közeledtét. Azt a kort, amelyben az ember legyőzi önmagát is. A lelkében még rejtőző állati ösztönöket, amelyek a repülést azért tartják jónak, mert magasból könnyebb a halált osztani; az atomok felfedezését a pusztítás nagyüzemesí- téséért üdvözlik; az előállított új anyagokkal csak ölni akarnak a távoli csillagok felfedezése révén pedig földi- uralmukat biztosítani. Eldördült egy ágyú. Furcsa módon, egy hadiszerszám jelezte annak a kornak a kezdetét, amelyben nem lesznek többé háborúk. Üj világot érlelt meg méhében az idő. Ez a világ már nem engedi meg, hogy a füst iránya szerint öljék, gyilkolják egymást az emberek. Mert a felnőtt emberiségnek már más gondjai vannak. Az ENSZ adatai szerint a Föld több mint hárommilliárd lakosának kétharmada rosszul táplált — közülük kerek egymilliárd pedig kimondottan éhezik. Az évszázad végére hatmilliárd ember kenyeréről kell gondoskodni a Földön. A kezünkben van minden anyagi eszköz, ismerjük a tudományos és technikai feltételeit annak, hogy nem hatmilliárd embernek, de többszörösének is nyugodt, szép életet, az anyagi javak bőségét tudjuk megteremteni. A felnőtté váló ember első nagy vizsgája — érettségi próbatétele — ez lesz: Továbbra is holtakkal teli tömegsírokat rajzolunk a térképen a városok mellé, vagy új folyókat, csatornákat, szántóföldeket és erdőket. De hisz ez olyan alternatíva, amely ki is zárja a választást. Ha nem az utóbbit választjuk, az sem marad, aki a hullahegyeket felrajzolja a térképre. És térkép sem marad. Semmi nem marad. A döntés korát éljük. Az idő méhében megérlelődött új világ teremtése folyik. Korunk durva és förtelmes, jövőnk siralmas, ha arra gondolunk, hogyan akarják még ma is tömeggyilkos háborúkra pazarolni az emberiség teremtő erőit. De szép és nagyszerű ez a kor, ha pillantásunkat a világnak arra a részére vetjük, ahol az emberi erő már szabadon bontakozik és az emberek boldogságát szolgálja, ahol már tudják az emberek, mi végre élünk a Földön. Varga József t * »
