Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-23 / 301. szám

I

1968. DECEMBER 23., HÉTFŐ

rEsi

UEGYEi

jtMMga

3

Eredményes gazdálkodás - nagyobb

személyi jövedelem

Az 1968-a,s év az új gazdasági irányítási rendszer első éve. A vállalatoknak sok új gondolattal, szemlélettel kellett megismerkedniük. Nem volt mindenütt zavartalan az átállás a szoros tervgazdálkodásról a lazább, több lehetőséget nyújtó új rendszerre. Annál örvendetesebb, hogy megyénkben a tanácsi vállalatok jól felkészültek arra, hogy gazdaságosan használják ki a nagyobb önállóságot és a több kezdeményezőkészséget megkívánó új gazdasági mechanizmust.

A tanácsi vállalatok első három negyedévének eddigi nyeresége eléri a 273 millió forintot. Ez a tekintélyes summa biztosítja, hogy a részesedési alapra mintegy 40 millió, a fejlesztési alapra pedig 60 millió forintot költhetnek el.

Az első három negyedév eredményes vállalati gazdálkodása következtében a dolgozók személyi jövedelme az előző évhez viszonyítva, mintegy 8 százalékkal emelkedik.

„Pestvidéki"

karácsony

(Tudósítónktól.)

Gépkocsi gördült ki a Pestvidéki Gépgyár udvaráról, kis csomagokkal pakolva. Hosszú útra indult; sorban felkereste a gyár nyugdíjasait. A szeretet ünnepén a gyár pártbizottsága, szakszervezete és vállalatvezetösége nem felejtkezett el régi munkásairól, dolgozóiról, akiket ma is a gyárhoz tartozóknak tekint.

> B. P.

Szőnyegjavító - tisztító

A kiskunlacházi Kisduna- menti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet szőnyegjavító és tisztító üzemet létesített a fővárosban. Hogy milyen mértékben hézagpótló ez a vállalkozás, azt a hat és fél hónap alatt lebonyolított 1 millió 100 ezer forintos forgalom bizonyítja. Más lakás- karbantartó szolgáltatásokra is vállalkoznak, az ablaktisztítástól a légszigetelésig.

A Monori Állami Gazdaság csévharaszti telepén 28 millió forintos beruházással sertésnevelő és hizlaló épül. Az építkezést 67 augusztusában kezdték és jövő decemberben fejezik be. A telep 10 tenyésztőépületből, három hizlalóból, szociális létesítményekből és külön törpe vízműből fog állni.

Foto: Péterffy

Nyáregyháza, 1968

NEHÉZ KÜLDETÉS

— Kicsit eltemetve érezzük magunkat Mennék az első adandó alkalommal. Csakhogy ez az alkalom egyre késik. Demjén András, a nyáregyházi posta vezetője tö- rülgeti homlokáról az izzadtságot. Tisztesség ne essék szólván, látszik rajta az ülőmunka, de nem ez zavarja. Kint foga van az időnek, a kis helyiséget azonban katlanná fűti a vaskályha. — Már tíz éve vagyok itt, az isten háta mögött. Nincs semmi, nem járunk össze senkivel. Unalmas. Minek tagadnám?

Felesége idevaló, a tanács szolgálati lakást adott nekik.

Az állatorvos, dr. Dudás Jenő már nem ilyen mogorva, készségesen válaszai, mesél. Szálas, jó kedélyű. Bőrkabát és hosszú szárú csizma a harci öltözete. Motorját mindenki ismeri a faluban, őt magát

Hosszú, szürke sáv az út.

Fokozatosan korszerűsítik a megye közvilágítását

Vidéki utunkról késő este indultunk haza. Gondolatainkból a gépkocsi vezetője riasztott fel: szidta a közvilágítást. Elavultnak minősítette: fény- pacni, sötétség, fénypacni, sötétség. Márpedig... igen, sok minden függ a közvilágítástól. Elsősorban a települések lakóinak vagyon- és élet- biztonsága. Másrészt növeli a követelményeket a megye speciális helyzete. Szíve, a főváros, egyúttal az ország szíve is. Testét keresztül-kasul hálózzák a nagy forgalmú főközlekedési utak, melyek mind e szív felé, a centrum felé tartanak. Nem ..is beszélve a minfbgy 3800*kilorW0te'rt kitevő tanácsi úthálózatról!» .

Ahol már jó

A megyei tanács tervosztályán igazat adtak a gépkocsivezetőnknek. „Elavult” jelzőjét sem cáfolták. Valóban, kevés a korszerű közvilágítási lámpa, az utak megvilágítása az egyre növekvő forgalomnak nem felel meg.

Az okát is megmagyarázták. A közvilágítás fejlesztése — központi keret éveken át nem lévén rá — a helyi tanácsok gondja volt. Következésképp egyelőre csak a városok és a nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkező települések főútvonalain és centrumaiban vált korszerűvé a közvilágítás.

A főközlekedési útvonalak gazdája, a KPM, mely a fejlődés kívánalmai szerint, folyamatosan átépíti az országos főközlekedési utakat, munkája befejeztével csak az eredeti, vagy ahogyan szaknyelven mondják, a régi állagnak megfelelő közvilágítást köteles visszaállítani. Nyilvánvaló azonban, hogy egy-egy útvonal korszerűsítésével a közvilágítás korszerűsítését sem mellőzhetik. A közvilágítási hálózat átépítése viszont a tanácsok feladata.

Új lehetőségekkel

Részben a területileg illetékes áramszolgáltató vállalatok se^fSS|ével' az- -íitóblSü étfékben..» megye legfontosabb területein javulást tudott elérni a rriégyéí tanács. Egymillió forintos költséggel kielégítővé vált például a 3-as főközlekedési út aszódi átkelési szakaszának közvilágítása. Szentendre, Vác, Nagykőrös és Cegléd közvetlen központjainak városias közvilágítását nagyrészt saját erőforrásból teremtették meg.

Ez év eleje óta fejlesztési alapjából a megyei tanács segítséget adhat az alsófokú tanácsoknak. A régi balatoni műút érdi átkelési szakaszának közvilágítása már a megyei tanács kétmillió forintos támogatásával korszerűsödött. (A költség fennmaradt részét a KPM és az Elektoroms Művek vállalta.) A Dunakanyar jobb oldalán haladó 11-es főKülföldi kavicsok

Több mint egy hónapig „utaztam”, most a végéhez értem. Jólesett. végigjárni ismét ezt az utat, melyet a valóságban Pasewalktól Párizsig 24 év alatt tettem meg. Jólesett, még akkor is, ha némelyik eseményre borzadva gondoltam vissza. Nem új, mégis leirom, mert kacérkodik velem a gondolat és nem tudok ellenállni a csábításnak: micsoda különbség ma elmenni oda, ahol 24 évvel ezelőtt 21 évesen szenvedett az ember. Mondják, a bűnöző lélektana, hogy a tett színhelyére visz- szajár. Úgy látszik, az áldozat lélektana is hasonló. Huszonnégy évvel ezelőtt szenvedtem sokezred magammal Stettinben, Pasewalkban,

Güstrowban, Kiéiben, Wup- pertálban, Kölnben, Regens- burgban és számtalan más német városban. Az utóbbi 5_10 évben elmentem mindenhová még egyszer, mint civil, mint szabad polgár, mint külföldi látogató. Nagy élmény volt, nem tudtam szenvtelen érdeklődő lenni, a szivem ezekben a városokban egy kissé hevesebben dobogott.

Güstrowban megsirattam Burizst, századunk borbélyát, aki itt halt meg. Pasewalkban megkeresten azt a házat, amelynek „élveztük” vendégszeretetét. A kaszárnya is megvan, oda nem mentem be. Kívülről bámultam falait.

Tulajdonképpen az egy hónapig tartó „utazásaim” alkalmával nem vittem el a tisztelt olvasót mindenhová, ahol valaha jártam. Nem írtam minden országról, illetve városról. Ennek több oka is volt, talán a legfontosabb: nem minden városnak volt számomra meséje, karaktere. Egyébként sok városban történt velem, velünk olyasmi, amely azonos, vagy hasonló volt. Ezekből csak egybe, a legfontosabb városba „tértem” vissza.

Azért most, hogy lassan „hazatérek”, érzem: Hamburgot, a lübecki menetelést és a hadifogságot talán még egyszer végig kellett volna „járnom”. De elfáradtam, már nem futotta erőmből. Talán majd egyszer, talán ezek is megérnek egy kis írást, néhány dolgozatot.

Igaz is, egy dologgal még tartozom: Güstrow után elindultunk gyalog észak felé. Csak mentünk-mentünk és úgy gyalogosan az országúton az egész század fogságba esett, tisztestül, konyhástul. Talán semmi közöm hozzá, semmiképpen sem sorolhatom az erényeim közé, mégis nagyon örülök neki: elmúlt a háború és a mi századunk egyszer sem lőtt.

Ha azt írom: levegő, ehhez nem kell magyarázat, mert a levegő az levegő. És ha azt írom, napfény, ehhez sem kell semmit hozzátennem, és ha azt mondom, hadifogság, akkor ezt is érti mindenki, jelzők nélkül is.

Ma, amikor e befejező sorokat írom, 1968. december 22-e van, néhány nap és itt a karácsony.

A hadifogságból megszöktünk és 1945. december 22-én itthon voltunk, Magyarországon, a mieink között. Nagyon szegény, de nagyon boldog karácsonyunk volt. Anyám nagyszerűen tudta elkészíteni a ló- fasírozottat és finom krumpli- gancát főzött hozzá. Szégyell- | tem is magam, mert könnyes volt a szemem, pedig nagyon szerettem volna tekintélyes, katonaviselt férfiúnak látszani...

(suha)

(Vége)

közlekedési út korábban ren dezett szakaszain túl, Budakalász és Dunabogdány közvilágításának korszerűsítése most folyik, a Budakalász—Dobo gókő közötti 111-es út átépítése és közvilágításának korszerűsítése pedig már befejeződött. Még ebben az évben elkezdődik a vecsési átkelési szakasz átépítése. E munkát a megyei tanács hasonlóképpen jelentős összeggel támogatja.

A városközpont kialakítása, illetve a Mátra—Bükk felé irányuló gépjárműforgalom rohamos növekedése szükségessé tette Gödöllő közvilágításának követelmények szerinti megjávítását is. A megyei tanács félmillió forinttal járult hozzá e feladat megöl dúsához, azt a törekvést pedig, hogy több fény jusson néhány rosszul megvilágított utcába, 169 ezer forinttal támogatta. .

Tervek és forintok

A jövő évi tervek felől is érdeklődtünk. Így tudtuk meg, hogy sor kerül a Pilisvörösvár —tatabányai út közvilágításának korszerűsítésére, s hasonlóképp a Dunakanyar felien dűlő üdülőforgalmát szolgálja majd a Pilisszentkereszt—Dobogókő közötti útszakasz köz- világításának fejlesztése.

A Dunakanyar bal oldalán, a Vác irányába futó 2-es számú főközlekedési úton, kiváltképp a dunakeszi átkelőszakasznál, rekonstrukciós gondok nehezítik a nagyobb teljesítményű lámpatestek felszerelését. Ennek ellenére, a következő évben, minden bizonnyal ezen az útszakaszon is megkezdik a szükséges változtatásokat. Nagykáta központi területének közvilágítására körülbelül félmillió forintot fordít a megyei tanács

1969- ben. Az egyéb településeken a hálózatfejlesztéssel lépést tartva sűrítik a lámpatesteket, illetve megszüntetik a régi hálózat hiányait.

A korszerűsítés során egyébként mindenkor az érvényben levő NIMSZ-szab- ványnak megfelelő fényerősség, lámpafej távolság és magasság az irányadó. A megfelelő formájú világítótestek beszerzése azonban igen sok nehézséggel jár.

Bíztató ígéret

Annak ellenére, hogy megyei fejlesztési juttatásként az idén majdnem három millió forintot fordítottak a köz- világítás céljaira, az elkövetkező években csak az útkorszerűsítéssel összefüggően közvilágítás-fejlesztési igények kielégítése meghaladja a tízmillió forintot. A megyei tanács mégis arra számít, hogy

1970- re a helyi átkelőforgalom mindama veszélyét, melyet a közvilágítás elégtelensége idézhet elő, sikerül elhárítani. Polgár István

mindenki előre köszönti. — Szeretem a foglalkozásomat, jól megvagyok itt. Megszoktam, megszerettem a falut, az ittenieket Mi is szolgálati lakást kaptunk a feleségemmel, nemrég született a kislányunk. Örülök, ha segíthetek. Nagyon sok volt a tbc-s marha, ma egy sincs. S úgy érzem, ez nemcsak az orvosi munka eredménye. A szép az, hogy egyszerre gyógyítok, és magyarázok, úgy szokták mondani, felvilágosítok, és ennek vannak meg az Igazi eredményei. S jó az, hogy annak ellenére, hogy nem idevaló vagyok, bíznak bennem.

— Unalmas lenne itt az élet? Van egy nagyon szép művelődési ház, mozival, könyvtárral, havonta egyszer lejön a Déryné Színház is. Van tv-nk, rádiónk, nem tudom mi kell egyéb. Jól megy a munka, s van egy-két barátunk; főleg tanárok. A feleségem itt tanít az iskolában.

Horsik József vb-elnök itt született, itt is lakik. Nagyon jól ismeri a község gondjait, s természetesen mindenkit, aki itt él, dolgozik. .

— Azt nem állítom, hogy Nyáregyháza ideális környezet ambiciózus fiatal értelmiségiek számára. Sok minden hiányzik innen, amire igényük lenne. Sajnos, elég körülményes és hosszadalmas a közlekedés Pestre. Sokan mégis ezt választják pedagógusaink közül. Részben, mert nem akarják Pestet otthagyni, részben, mert még nem tudtunk kellő számú szolgálati lakást biztosítani. Jövőre ugyan két új szolgálati lakást építünk, kétszázezer forintért, de ez még mindig nem elég. Arról nem beszélve, hogy iskoláink nagyon rosszul felszereltek, korszerűtlenek. Azok a pedagógusok, akik nagy tervekkel, sok energiával és illúzióval jönnek ide, nem azt találják, amit elképzeltek, a munka nagyon nehéz.

Mit mond erről a Maszer- házaspár? Fiatal tanárok mind a ketten, s ők itt is laknak. A szemüveges és nagyon világos beszédű, értelmes „Júlia néni”, a feleség, már tizenegyedik éve itt él. Gyakorlóévesként került ide, itt ismerte meg a férjét. Most már ide köti a családja. Pesti, s ezért eleinte nagyon nehéz volt. Annál is inkább, mert albérletben lakott harmadmagával. Most múlt két éve, hogy pedagó- guskölcsönből lakást tudtak építeni.

— Hát, hogy nehéz? Az bizony. Ez az iskola nagyon kicsi, és rosszul felszerelt. Sok a veszélyeztetett gyerek, nagyon nehezen boldogulunk velük. A szülők egy része iszik, napközben nincsenek otthon, a gyerekek felügyelet nélkül maradnak. Az itt lakók 70 százaléka bejáró dolgozóÖ az iskola ifjúsági felelőse is, aggodalma őszinte, nem önzésből fakad, nem a többletmunkát sajnálja.

— De talán ezért is maradtam meg itt. Nagyobb öröm, és igazabb siker, ha itt megtanítok valamit, ha látom, hogy ezek a gyerekek megértették, amit mondani akarok. Ha látom, hogy nyílik az értelmük egy kicsit. Társaság? Nemigen jut rá idő. Itt mások az emberek, nem igénylik az összejárást, a beszélgetést. Elfoglalja őket a munka, az utazgatás, estére már csak a fáradtság marad. Nekünk különösen. Hiszen az alapvető szemléltető eszközöket is jóformán magunk készítjük. Arról nem beszélve, hogv ki sem látszunk az óravázlat-készítés irdatlan papír- és energiamennyiséget követelő adminisztrációja alól.

— így igaz, veszi át a szót Liber Ilona, aki annyira fiatal, hogy külseje után még maga is beülhetne a padba.

— A második évemet kezdtem itt, magyar—történelem— orosz szakot végeztem Szegeden. Pestről járok ki. Mondhatom, nem leányálom. Jól esetben is — a várakozásokkal együtt — másfél óra út.

— A tanácson arról panaszkodtak, félig-meddig méltányolva erőfeszítéseiket, mégis zokonvéve egyet-mást, hogy a pedagógusokra az ingázás miatt nem lehet számítani, ami a népművelési munkát illeti.

— Én nem tudom, ki mondta ezt, de annyi tény, hogy a november 7-i ünnepségtől kezdve a kultúrházi rendezvényekig mindent mi csinálunk. Nemegyszer az utolsó busszal megyek el, és késő este érek haza.

— Még fiatal, de én meg- penészedek itt — mondja Summer Margit, a gyógyszerésznő, mikor említem, miről beszélt a tanárnő. — Nem tudnám itt leélni az életemet. Így megvan az a kevés vigaszom, hogy szombaton fölmegyek Pestre és csak hétfő hajnalban jövök vissza. Ezek amolyan levegővételek. Enél- kül megfulladnék.

— Miért? Mi nincs rendben?

— Itt csak egyetlen szórakozás van, és az az, hogy egymást szapulják. Mindenki tud valami rosszat a másikról, s nem mulasztja el elmondani mindenütt. Ügy, hogy lehetőleg sokan hallják. Egyébként is, hová menjen itt az ember. Minden este egyedül, ebben a lyukban — a gyógyszertár szolgálati helyisége. — Persze olvasok, tanulok, ebben a szakmában másként nem létezhet az ember.

Fülöp Zoltán, az iskola igazgatója, de egyúttal a művelődési házé is. Könyvtárvezető. Mindhárom minőségben tisztelik, szeretik. Huszonnyolc éve tanít, tizenhét éve igazgató.

— Nagyot változott a világ ennyi idő alatt. Aki most kerül ide, hajlamos arra, hogy csak a hiányosságokat lássa. De én tudom, mi volt és mi van. 1956-ban épült meg a művelődési ház, könyvtárköz- pontú. Félezren felül van a taglétszám, ebből kétszázötven gyerek... Ez háromezerkétszáz lakos mellett elég szép szám, r.em? Sajnos egy alapvető baj van, nagyon kevés a helyünk. Kicsik az iskolák.

Elvágyik innét dr. Majoros Viktor szülész-nőgyógyász is, a község orvosa. Túlságosan nagy kiterjedésű a község, meglehetősen sok tanyával... Az itt lakók között szép számmal vannak elmaradott gondolkodásúak, babonáknak, hódolnak, sokan a felnőttek közül még nem jártak Pilisnél messzebb.

— Volt olyan eset is —, mondja Fülöp Zoltán —, hogy egy gyermek megijedt és sírni kezdett az iskolai kirándulás alkalmával; mikor meglátta a vonatot...

— A tsz is gyenge, nehezen kap lábra, a fiatalok, aki csak teheti, elmennek innen lakni is, de dolgozni mindenképpen —, cseng a főiembe Horsik vb- elnök mondata.

Ilyen körülmények között valóban nem könnyű az értelmiségieknek. Nagyobb a felelősség, több a munka. De talán éppen ezért, jobban össze kellene fogniuk. Nem egymástól elszigetelve, elégedetlen- kedve vagy elégedetten — dolgozni, hanem együttes erővel lendületet, mozgást vinni a falu életébe.

— Lehetne itt életet teremteni —, jut eszembe az állatorvos kijelentése. Lehetne. De akiker elsősorban múlik, még a .úsebb hányadukban érezték meg — küldetésüket!

V. V.