Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-20 / 298. szám

M 1968. DECEMBER 20-, FENTEK Kapcsolás — öt nyelven Karácsonykor és újévkor ugrásszerűen megnövekszik a nemzetközi magán-telefonbe­szélgetések száma. A helyközi távbeszélő igazgatóság a ta­pasztalatok alapján felké­szült a várható forgalom za­vartalan lebonyolítására, s az átlagos beszélgetésszámnak megfelelően bejelentette igé­nyét a tengerentúli beszélge­téseket lebonyolító kicserélő központnak. A hazai nemzetközi köz­pontban az ünnepeken há­romszorosára növelik a létszámot. Negyedmillió mozaiklap Eredményesen működik a zsámbéki fogyasztási szövet­kezet mozaiklapgyártó üzeme. A korábban használt kézi prés helyett elektromos meg­hajtású gépet állítottak be eb­ben az évben, s ily módon négyszeresére emelkedett a termelés. Az üzem ellátja a körzet lakosságát, ezen felül a megye és az ország külön­böző községeiben hozza forga­lomba áruját. A posta azonban a legna­gyobb erőfeszítések árán sem képes az igények sze­rint 17—22 óra között lebo­nyolítani a több ezer nem­zetközi beszélgetést. Ezért is kérik, hogy ne ragaszkod­jék a közönség az esti órák­hoz. A külföldre szóló ka­rácsonyi és újévi telefon- beszélgetések, mind az eu­rópaiak, mind a tengeren­túliak már most megrendel­hetők. Még egy figyelmeztetés. Az idén kezdte meg működé­sét a Budapesti Félauto­mata Nemzetközi Telefonköz­pont, amely lehetővé teszi, hogy a csehszlovák, a len­gyel, a szovjet, az NDK, az osztrák, a francia és az NSZK telefonközpontból közvetle­nül tárcsázhassák a buda­pesti előfizetőket. Előfordul tehát, hogy nem magyar nyelven érkezik a hívás. Kérik az érdekelteket, hogy ne tegyék le a hallgatót, ak­kor sem, ha nem tudnak szót érteni a külföldi köz­pont kezelőjével, mert an­nak jelzésére a budapesti kolléga segít a kapcsolás lét­rehozásában. t Presszóban szemelte ki áldozatait a kistarcsai rabló Rablás és egyéb bűncselek­mények miatt bűnvádi eljá­rást indított a rendőrség a foglalkozás nélküli Szirony Béla ellen. A büntetett előéletű 30 éves férfi egyik este betért a kis­tarcsai eszpresszóba. Itt fi­gyelt fel Nagy István 50 éves segédmunkásra, illetve arra a néhány papírpénzre, amit ke­zében látott. Szirony döntött: megszerzi a pénzt a segéd­munkástól. Amikor Nagy tá­vozott a presszóból, követte, majd megelőzte, s a HÉV-ál- lomással szemben elrejtőzött egy sötét utcában. Amint Nagy odaért, ökölcsapással le­terítette áldozatát, majd a földre zuhant embernek kifor­gatta zsebeit, s elvitte összes pénzét — 60 forintot. Másik alkalommal, ugyan­abban a presszóban a 26 éves Zámba Istvánt szemelte ki, akinél nagyobb összeget sej­tett. Zámbát is a sötét utcá­ban várta meg és ütötte le. Áldozatánál azonban egy fil­lért sem talált. A kistarcsai rablót előzetes letartóztatásba vette a rendőr­ség. indiai és kelet-afrikai zoáönit Dr. Szederjei Ákos, a Fővá­rosi Állat- és Növény kert fő­igazgatója több hetes indiai és kelet-afrikai útra indult. Ta- nulmányútján kapcsolatokat teremt a két világrész állat­kertjeivel, így például Tanzá­nia első, Arushában levő zoo- jával. Egyúttal megbeszélést folytat az 1971-ben hazánkban megrendezésre kerülő első va­dászati világkiállítás afrikai anyagának trófeabírálatáról. Ünnepi halászat (Kertész László rajza) mainas 1968. december 20., péntek, Teofil napja. A nap kél: 7.29, nyugszik: 15.54 órakor. A hold kél: 8.44, nyugszik: 16.12 órakor. Változóan felhős, párás, kö­dös idő, néhány helyen köd- szitálás, kisebb eső. Mérsékelt, változó irányú szél. A legma­gasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken nulla, máshol plusz öt fok közelében. — Váratlanul elhunyt 68 éves korában Pintér István, a Pest megyei Testnevelési és Sportszövetség pénztárosa. Temetése ma délelőtt fél 12- kor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. — Abony határában Her­báy Sándor 23 éves gépko­csivezető, .mezőtúri lakos, te­hergépkocsival szabálytalan előzés következtében össze­ütközött egy vele szembe jö­vő autóbusszal. Herbáy, va­lamint utasa, Nagy István 24 éves rakodómunkás, súlyos, az autóbusz vezetője és öt utasa könnyebb sérülést szenvedett. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái. Moór Nándor ma délelőtt 8 órától 13 óráig Ve- csésen, a Zöld Mező Tsz-ben, dr. Ikvai Nándor 10 órától 13 óráig Cegléden, a Petőfi Tsz-ben, holnap dr. Sántha Anna Nyársapáton, Krizsán Ferenc Mogyoródon, Gárdo­nyi Géza Foton tart fogadó­órát. — A Hungária beategyüt­tes ma este 7 órakor Szent­endrén, a városi tanács dísz­termében tart hangversenyt. — Tájékoztató a december 24-i esti forgalomról. A Bu­dapesti Közlekedési Vállalat közli, hogy december 24-én este az autóbuszok, trolibu­szok, villamosok és BHÉV- vonatok utolsó járatai, ame­lyek vonalaikon még végig­haladnak, 19 órakor indulnak végállomásukról. December 24-én 19 órától 25-én üzem­kezdetig a szokásos éjszakai villamosjáratok közlekednek. — Főt község tanácsának végrehajtó bizottsága ma dél­előtt 9 órakor a Gyermekvá­ros mozitermében tartja ülé­sét. — A Nyugati pályaudvar nagycsarnokában kiállítás nyílt az APN szovjet hír- ügynökség fotóriportereinek képeiből. — A szentendrei művelő­dési házban ma délután 18 órakor a helytörténeti klub vitaestjére kerül sor Ráby Mátyás problémaköréről. — Nyugdíjastalálkozót tart ma délután 15 órakor a Pest megyei Vegyi és Kéz­műipari Vállalat Budán, az Európa Étteremben. — A Pest megyei gyer­mekvédelmi hetek során ma Budakeszin pedagógusta­nácskozásra, Kistarcsán, a fésűsfonó gyárban ankétre kerül sor. — Az Országos Népműve­lési Tanács csütörtökön ülést tartott, amelyen megvitatta a tömegrendezvények jövő évi megyei terveit, és állást fog­lalt összehangolásukra. — A XVII. századból való, hazánkban egyedülálló kis fatemplom, a mándoki gö­rögkatolikus i templom a szentendrei szabadtéri mú­zeum kezelésébe kerül. APRÓHIRDETÉSEK l POSTABONTÁS Heti témánk: a tsz-tervezési rendszer (2 ) Mennyit fejlődtek közös gazdaságaink? Ennek az izgalmas kérdés­nek a megvilágítására a me­gyei tanácsnál Deák György közgazdászt kértük fel: — Három mutatót ismerte­tek, mégpedig először a hal­mozott termelési értéket. Me­gyénk termelőszövetkezetei­nek halmozott termelési érté­ke 1962-ben 1,5 milliárd forint volt, 1967-ben pedig már 2,9 miliárd forint. A szövetkezeti bruttó jövedelem 1962-ben 552 millió, 1967-ben pedig 1367 millió forint. A szövetkezeti tagok részesedése a követke­zőképpen alakult: Míg 1962- ben 404 millió forint volt, ad­dig 1967-re elérte a 672 millió forintot. — Milyen eredményt érnek el a közös gazdaságok 1968- ban? A választ Békési Sándor, a Pest megyei Tanács VB. me­zőgazdasági és élelmezési osz­tályának közgazdasági cso­portvezetője adta meg: — 1968-ban súlyos aszály- lyal kellett mezőgazdaságunk­nak megküzdenie Később bi­zonyos állategészségügyi orob­PESl MEGYEI HÍRLAP a Magva: Szocialista Munkáspárt Pest meeyei Bitottsága es a Pest megyei Tanács lapja. Föszerkesrtö: SUBA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Srerkeso ieg: Budapest, VII,.. Somogyi Béla u. fi. II. em. Kiadóhivatal; Budapest, vili.. Btaha Lujza tér 3. Egész nap nivnató a «ponti telefon: 143 — lüü. 142—220. Gépíró szoba to orátój m óráig 140—443 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131 —248.-gyeb számok: 141-4B2. 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest INDEX: 25 064 Terjeszt; a Alagvai Posta Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V . lózset nádor tér I sz.i Előfizetési 1i( I hónapra 17 (onnt. lémák is adódtak és okoztak milliós károkat. Ha ez a két természeti csapás megyénkben egyéni gazdaságokat ér, kihe- verhetetlen gondokat, súlyos tragédiákat okozott volna. A közös gazdaságok nagy fölé­nyét mutatja az előrelátható eredmény: megyénk tsz-eiben a halmozatlan termelési érték mintegy 18 százalékos emel­kedésével számolhatunk. A tsz-ek bruttó jövedelme kb. 8 százalékkal fog emelkelni, a személyes jövedelem pedig 13 százalékos emelkedést mutat. Ezek az eredmények egyes vonatkozásban jobbak, mint az országos eredmények, de ebben Pest megye kedvezőbb adottságaira kell hivatkoz­nunk. Miért lényegesek számunk­ra a tsz-ek eredményei, ha a tervezési rendszert vizsgál­juk? Azért, mert ezekből számszakilag is meggyőződhet bárki arról, hogy a kötetlen tervezésre való áttérésnek va­lóban megteremtődtek az alapjai. Nyilvánvaló dolog, hogy az egész ország, az egész népgazdaság hasonló fejlődé­se nélkül lehetetlen lett volna egy új rendszerre áttérni, de az is bizonyos, hogy Pest me­gye mezőgazdaságának fejlett­sége is hozzájárult a korábbi megkötöttségek feloldásának lehetőségéhez. Az idő eljött, cselekedni kellett. — Lényegében véve ma, az új gazdaságirányítási rend­szer keretén belül milyen mértékben befolyásolják a tsz-ek tervezését a tanácsok? Békési Sándor szerint az egyetlen megkötést ma már csak a kenyérgabona vetéste­rületénél alkalmazzák, de itt is egy olyan változással: irányszámot közölnek a járási tanácsok a tsz-ékkel A tsz-ek egyáltalán nem tiltakoznak a kenyérgabona termesztése el­len. mart a kenyérgabona ter­mesztése klflzefődő vállalko­zás. (Bállá István a Vecsési Állami Gazdaság igazgatóhe­lyettese például, amikor a leg­jövedelmezőbb termékről kér­deztük, azt válaszolta: a slá­ger a búza, mert a földmun­ka, a vetés, a betakarítás komplexen gépesített és ha holdankinti átlagban a 19 má­zsát el tudják érni, egy holdon 1600—1700 forint tiszta hasz­nuk van. Ez a véleménye Ja- kus Lászlónak, a püspökhat­vani Üj Barázda Tsz elnöké­nek, Sápi Imrének, a váci Kossuth Tsz elnökének is a kedvező gabonatermelésről, aminek természetesen az 1967 őszén megváltoztatott felvá­sárlási ár az oka.) A tanácsok tehát a kenyér- gabonán kívül egyáltalán nem avatkoznak a tsz-ek termelési szerkezetének kialakításába, sőt az értékesítésbe sem. A tsz-ek 1967—68-tól önnállóan szabják meg, mit, hol, miért termelnek. —sz. d.— hával adtak egy használati utasítást, egy garancialevelet és egy felmagasztaló műbi­zonylatot. Az első fűtés alkalmával több helyen lepattogott a zo­mánc. A nagyobb baj ott kez­dődik, hogy a kályha a meg­határozott maximálisnál is többet fogyaszt, de nem mele­gíti fel a szobát. Az égőtér fe­delén levő öntvényhiba miatt képződő olajszagtól a levegő elviselhetetlen. A váci szervizt telefonon kértem, jöjjenek ki. Közölték velem, hogy írjak a szekszárdi gyártó vállalatnak, hívjam ki őket, és szidták a kályhát, mint az egyik leg­rosszabb konstrukciót. A Szekszárdi Vasipari Vál­lalat prospektusában ígéri is, hogy nyolc napon belül, hely­színen orvosolja a panaszt. Első levelemre nem jött vá­lasz, de a másodikra közölték, hogy kérésünket a 882-es szá­mon előjegyezték, várjuk meg, amíg sorra kerülünk. Most melegítőben ülök az állítólagos 4 ezer kalóriás kályhám mellett, 14—15 fokos szobában és türelmetlenül vá­rok a 882-es sorszámmal. Vagy mást is tehetnék? Krebsz Ferenc Zebegény, Árpád u. 11. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: KocLáiy: Epigrammák. 8.37: Neöunlsvirág. Részietek Hervé ope­rettjéből. 9.0J: Ferenczy G.yöagy zongorázik. iO.10: Kösd föl Ur^e kodmönkédet. 10.30: Édes anya­nyelvűnk. 10.35: Berlioz operaiból. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: ls- kolaráciio. 11.35: Népi zene. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.21: Két szvit. 13.59: Mária főhadnagy. Részletek. 14.19: Farkas Ferenc: Régi magyar táncok. 14.30: Zsi­bongó. 13.15: Üzenetek. 16.48: Bundschuh István ckerázik. 17.15: Antonio Janigro vezényel. 17.37: Nyitott stúdió. 18.00: Üj zenei Új­ság. 18.40: Domahidi László énekel. 19.30: Húsz év és 70 perc. Zenés beszélgetés Zsoldos Imrével. 20.40: Vitairat Vietnamról. Peter Weiss drámájának ráüióváltozata. 22.15: 5000 mérföld az amerikai Délen. IV. 22.25: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 2?.42: Magyarcr- szág felfedezése. 23.02: XX. száza­di versenyművek. 0.10: Dalol a ta­vasz. Részletek. PETŐFI RADIO 10.00: Házasodj Ausztria. Zenés játék. 12.50: Angyal Bandi — nép­daljáték. 13.27: Egyszerű dal. Ver­sek. 14.08: Kubai ineiodiáK. 14.25: Beiyegg^ujtok ofcper*.e. 14.50: Pro- kofjev: Raneó és Juiia — III. szvit. 14.50: Utazas. Karcolat. 15.00: Fenntartott hely. 15.40: Fúvószene 15.50: Humperdinck: Jancsi és Ju­liska — jelenet a 3-ik képből. 16.05: Künneke: Táncszvit. 16.40: Liszt­dalok. 16.50: Magánvéleményem kózügyekben. 17.00: Ötórai tea. 18.10: Színes népi muzsika. 18.35: Államelnök kerestetik ... 18.50: Rosisini-ciklus. Teli Vilmos. Négy- felvonásos opera. 21.27: Láttuk, hallottuk. 22.25: Szép magyar vers. URH ] 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. 19.35: Kapcsol­juk az Országos Filharmónia ka­maratermét. 20.20: Külföldi tudóso­ké a szó. 20.35: Szép Ernő versei- I bői. 21.15: Operaáriák. 21.47: A 1 dzsessz kedvelőinek. 22.C0: Zene- ( kari muzsika. TELEVÍZIÓ 8.25: Iskola-tv. Angol nyelv (kö- zépisk. Ill—IV. oszt.). 11.05: Fizika (ált. isk. VIII. oszt.). 15.50: Fizika (ism.). 17.15: Pedagógusok fóruma. , 17.55: Reklámműsor. Hízott sertés eladó. Nagykőrös, IV., Bocs­kay utca 13. _________ S zemélygépkocsi, Sko­da Octávia vizsgázott, jó állapotban eladó. — .,76 724” jeligére a nagykőrösi hirdetőbe. A VCST Gödöllői Gyáregysége felvételre keres: orosz—német tolmácsot, nagy gyakorlattal rendelkezd techni­kusi vagy mérnöki végzettségű technológusokat, valamint részletszerkesztőket és rendészeket. TOVÁBBÁ KERESÜNK MÉG: esztergályos, lakatos, hegesztő, marós. villanyszerelő szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat (férfi) és segédmunkásokat. Jelentkezni lehel a gyáregység személyzeti főosztályán. A MÁV Hídépítési Fő­nökség, Bpest XIV., Mexikói út 71. sz. fel­vételre keres: gőz- és Diesel-mozdonyvezetői vizsgával rendelkező dolgozókat, vasúti jár- műves darukezelői be­osztásba, lehetőleg da­rukezelővizsgával. Ál­landó nappali szolgá­lat és minden héten szabad szombat. Ezen­kívül: ács, lakatos és építőipari betanított munkásokat is felve­szünk. ötnapos mun­kahét, bérezés teljesít­mény szerint. Változó munkahelyeken idénypótlékot, külön­élés! pótlékot fizetünk, munkásszállást bizto­sítunk. MÁV utazási kedvezményt a csa­ládtagoknak is adunk. Jelentkezés személye­sen vagy levél útján a fenti címen. Azonnali belépéssel felveszünk esztergá­lyos szakmunkásokat, valamint férfi segéd­munkásokat. 14—18 év közötti fiatalokat kise­gítő munkakörbe, mii szaki raizoU'kat. éiie- liőrt és portást. Bére­zés megegyezés sze­rint. Jelemk°'ni lehe1 az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat (volt Kocsigyár) mun­kaügyi osztályán, — Szentendre. Eötvös ut­ca t. Moft Lenfonó- és Szövő­ipari Vállalat Buda­kalászi Szövőgyára azonnali belépésre ke­res szövőnőket és 15 éves kortól szövőbe- tanulókat, valamint beiskolázásra ipari tanulókat. — 44 órás munkahét (szabad szombat) mellett ma­gas kereseti lehetősé­get biztosítunk. Ezen­kívül kedvezményes textiljuttatás, útikölt­ségtérítés, nyereség- részesedés növeli a jövedelmet. Jelentke­zés a gyár munka­ügyi osztályán, Buda­kalász, Szentendrei út 1—3. szám. Hízott sertés eladó. — Nagykőrös, Béke u. 50. Tormás. Vincéék. LAMPART Zománcipari Művek Leszabó Gyáregysége felvesz: Budapest xni., Arbóc u. 3. sz. alatti telephelyén 2 MŰSZAKBAN: Férfiakal gépmunkára betanítunk. Nőket ülőmunkára betanítunk. Nőkel kézi és gépi ollósmunkára betanítunk. Excenter présgépekhez beállító lakatost, szerszámkészítő szakmunkást, villanyszerelő szakmunkást, tmk-géplakatost 1 műszakban. Kazánfűtői 3 műszakban. Betanított gépmun­kára progresszív bérezés (1500—2000 Ft/hó). Gyakorlott gépírót. Lemezalakító szerszámok szerkesztésében nagy gyakorlattal rendelkező szerkesztőt. (Legalább 10 éves gyakorlat.) Szerszámkészítő gyakorlattal ren­delkezőket előnv ben részesítjük .... , eiado. Cegleü Bajcsy-Zsilinszky utca 46. szám. Gyakorlott gyors- és gépírónőt azonnali be­lépésre keres a nagy­kőrösi Petőfi Mg. Tsz. Nagykőrös, Ceglédi út 3. Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Vállalat azonnali belépéssel felvesz Eladó Gaz—51-es te­her- és egy Warszawa személygépkocsi üzemképes állapotban. Megtekinthető: Gyáli Vas és Vegyes Ktsz. Gyál, Szent István u. 51 szám. Velencefürdön víkend- ház eladó. Cápával izemben, kőalapú, tég­lafalú. Ára: 90 000,— Ft. Renosz 1003-as gép­kocsi munkagépnek eladó. Ára: 6000,— Ft. 600-as szalagfűrész munkagépekre is sze­relhető, vasvázas. Ára: 4000,— Ft. Univerzális, 8 kalapácsos daráló, teljesítmény óránként 4 mázsa. Ára: 2000,— Ft. Háromszárnyas garázsajtó. Ára: 1500,— Ft. Cím: Albertirsa, Pefőházi Mihály, Pes­ti út 10. ______________ F igyelem! Megnyílt HorváthnáJ Ivánné trafikboltja, Nagykő­rös, Patay út 10. Ka­rácsonyra vásároljon ajándékot Ilorváthná) Ivánné trafikjából. Eladó beköltözhető ház. Nagykőrös IV.. Tömöri utca 3. Központi telephelyére: gyakorlott szerkesztő mérnököket és technikusokat, műszaki rajzolókat (kezdőket is), esztergályos, marós, mech. műszerész szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, takarítónőket; alagi telephelyére: esztergályos, marós, szerszámkészítő. gyalus, rádióműszerész, mech. műszerész. TMK-géplakatos. TMK-általános lakatos szakmunkásokat. segédmunkásokat takarítónőket Mindkét telephelyei minden második hétét szabad szombat Alagra közlekedés: a vállalat által Derei MAVAUT autóbusz k kai a város leülöm' ző Dontlairól cH­bérlet ára: 35.— Ft JELENTKEZÉS: a vállalat központjában, Budapest VII. kerüle* Gorkij fasor 25—27. Telefon: 427-990. Munkaügyi jsztály. vagy Alag. Repülőtér, munkaügyi csoport Hízott sertés eladó. — Nagykőrös X., Zrínyi l utca 26. Eladó Érd központjá­ban déli fekvésű 293 n.-öl közműves ház- h elvtelek. Érdeklődés Érd II.. Lenin út 75. Családi ház. 200 n.- öles területen eladó. Váchartyán. Halászi Károly út 24. Eladó 70-es Lehel hű­tőszekrény, villanybo­rotva. Nagykőrös VI.. Bolygó utca 3. A 882 -es sorszám H—62-es, hőcsöves szekszár- J di olajkályhát vásároltunk ok- I tóberben. A 2700 Ft-os kály- |

Next

/
Thumbnails
Contents