Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

1968. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK mi Mccrti üJClrlap > I Á birtok másik fele Két esztendeje, amikor elő­ször találkoztam Koós László­val, leginkább csak a hangját hallottam az öblös kultúr­terem mélyén. Alacsony, zö­mök ember, alakja elveszett a közgyűlés sokaságában. A hangja azonban élt s eljutott mindenhova: arról a nagy változásról tudósított, amely a faluban szinte egyik eszten­dőről a másikra bekövetke­zett. „Ez volt, ez van, embe­rek. Hogy jól van-e így, azt döntsék el maguk." A második találkozásunk­kor rekkenő nyár volt, mégis egyetlen szóra vállalkozott arra, hogy körüljárjuk a „bir­tok egyik felét”, ahogy a ke­repesi Kossuth Termelőszö­vetkezetet nevezte. Kanyargó földutakon, friss tarlókon bukdácsolt a zöld színű te­repjáró. Egy kézzel is bizto­san fogta a volánt, mert a másik kezével kénytelen volt szüntelenül verítékező, poros homlokát törülgetni. A „birtok egyik felét”, a kerepesi határt akkor megis­mertem. A napokban pedig alkalom kínálkozott rá, hogy megtekintsem a „másik fe­léi” is. így kerültem Kistar- csára, az Űj Barázda Ter­melőszövetkezet ezemégyszáz holdas határába. Koós László sokat próbált ember. Huszonhárom eszten­dős korában már az egyik ál­lami gazdaság igazgatója volt. Onnan került később a Gö­döllői Járási Tanács mező- gazdasági osztályának vezető posztjába. Azokban az esztendőkben még más képet mutatott a járás közös gazdaságainak mérlege. A tizenhárom ter­melőszövetkezet közül öt zár­ta az esztendőt mérleghiány­nyal. Köztük a kerepesi is. Megoldás kell, célravezető megoldás. Ez foglalkoztatta. De mi legyen az? És ha meg­találja a módját, ki legyen az, aki végrehajtja? ­A nehéz órákban az ember akaratlanul is végiggondolja az életét, visszapillant a meg­tett útra. Nemcsak azért, hogy erőt merítsen belőle: honnan indult, hová ért ez idő alatt; azért is, hátha meg­oldást, ötletet kínál a vissza­tekintés a tovább követendő útra. így jutott arra az elha­tározásra: mi lenne, ha maga próbálná rendbe tenni az egyik mérleghiányos termelő­szövetkezetet? Merész feladat, napokig gondolkozott a dol­gon. Az is az eszébe jutott, nem is egyszer: miért cserélje fel viszonylag kényelmes, már megszokott hivatali-városi életmódját a bizonytalan ki­menetelű falusival? A siker nemcsak rajta múlik: nagyon sok emberen. Az emberek többségének közös akaratán és erejép. Mi lesz akkor, ha nem sikerül? Ha megbukik? Mi lesz azután? „Visszaké- redzkedjen” a hivatali szék­be? És ha visszavennék, mi­lyen érzésekkel nézne szembe az emberekkel? Nagy nevű — országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes —. de erélytelen elődök he­lyére került. Ráadásul a kere­pesi emberek nehezen fogad­nak be maguk közé idegent. Mindez már a múlt: közel négy esztendő távolából köny- nyebben emlékezik azokra a keserves napokra, hetekre, hó­napokra, amíg sikerült meg­gyökeresednie, amíg a kerepe- siek elfogadták „maguk" közül valónak”. Tavaly már tizen- kilencezer forint volt a tagság átlagjövedelme, az idén pedig már húszezer forinttal számol­nak. — Már otthon éreztem ma­gam Kerepesen, megszoktam, és az emberek is engem, ami­kor hallom, hogy a szomszédos Kistarcsán százöt ember ellen indult bűnvádi eljárás a ter­melőszövetkezetben. Még nem is tudtam pontosan, mi tör­tént, amikor hívattak a járás­hoz: vállalnám-e a kerepesi termelőszövetkezet megtartá­sa mellett a kistarcsai Üj Ba­rázda vezetését? Nem kértek azonnal választ és jómagam sem siettem vele. Egyre csak azt hajtogattam magamban: bolondság befeküdni egy be­tegágyba, ki tudja, milyen szö­vődmények maradtak meg a betegség után? Vártam hát, s mert nem zaklatott a vála­szért senki, gondoltam, már meg is feledkeztek rólam. Így telt el két hónap, amikor újra behívattak a járás vezetői: most már mondjak igent vagy nemet... Elhallgat, feketével kínál a napokban berendezett, barokk bútorú irodában. Kávézás köz­ben egyikünk sem szól. Én a látottakon tűnődöm — az egy­millió forintért épülő, korsze­rű gépjavítóműhelyen, amely­hez már öltöző és zuhanyozó is készül; a kétmillió forint értékű tehénistállón; a jövőre elkészülő tenyészüszőtelepen; az évről évre gyarapodó gép­parkon. — A válaszomat ismeri. Két éve vezetem ezt a gazdaságot is. Nagyon nehéz hónapok vol­tak az elsők. Gyakran éreztem úgy, hogy nem megy tovább, leköszönök. De másnapra min­dig kialudtam a mérgemet. Ha egyszer elvállaltam, nem futhatok meg gyáván. Ez a makacsságom adott mindig új és új erőt. Az első esztendőben ötezer forintot emelkedett az egy tagra jutó jövedelem. Pe­dig amikor idejöttem, száz- ötvenezer forint bankhitelt kellett prolongálnunk, hogy valamennyit azért fizetni tud­junk a tagoknak. Hogyan si­került? A legtöbbször okos szóval. Néha haraggal is. Kez­detben mindenki beleszólt a munkámba. Ez így nem megy, éreztem és mondtam is az embereknek. Döntsük el: a szekér melyik vége elé fogjuk be a lovakat. De ha egyszer befpgtuk, akkor ne akarja többé senki visszafogni a sze­keret. Valahogy így történt. Persze, nem olyan egyszerűen, ahogy elmeséltem. De a rész­letek, két esztendő távolából, AZONNAL FELVESZÜNK KÖZPONTI TELEPHELYÜNKRE: esztergályos, marós, lakatos. ív- és lánqhegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat. mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat. továbbá férfi segédmunkásokat, KÜLSZOLGÁLATOS MUNKAKÖRBE: műszer- és technológiai szerelési munkahelyeinkre (Orosháza, Szeged környéke. Százhalombatta. Szőny) csőszerelő, központi fűtésszerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad. A vidéki munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Segédmunkások részére hegesztőképzés. JELENTKEZÉS A Budapesti Kőolajipari Gépgyár 'unkaügyi osztályán: Uidapest XVIII. Gyömrői út 79 — 83. már nem is lényegesek. Min­dig az eredmény a fontos. Az­zal pedig, úgy gondolom, pilla­natnyilag mindenki elégedett. A tavalyi zárszámadáson már közel tizennyolcezer forint volt az egy tagra jutó átlag- jövedelem. Az idén talán meg­lesz a húsz. — Fiatalodik-e a termelő- szövetkezet? — Sok dicsekednivalónk még nincs — mondja őszin­tén —, de elindultunk már ezen az úton. Ha lassan is, de jönnek vissza a fiatalok. Itt van például Gromolya József traktoros példája. A nagy bi­zonytalanság idején megijedt, elment dolgozni a fésűsfonóba. Nem mondom, becsülettel helytállt ott is, megkeresett havonta ezerkilencszáz-kétezer forintot. Hogy nálunk nagyobb a lehetőség? Belátta, vissza­jött. „Egy televíziókészüléket vesztettem el" ismerte be na­gyon szerényen. „Itt annyival többet kereshettem volna ez idő alatt.” Visszafogadtuk, to­vábbra is jól megállja a he­lyét. De jönnek más fiatalok is. Nemcsak a nagyobb kereset vonzza őket, az egyre kultu­ráltabb munkakörülmények is. Meg az, hogy erősödik a KISZ-szervezet: az eddiginél nagyobb lehetőség van a tanu­lásra, a szórakozásra. Ismerve a fiatalokat, ez sem közömbös dolog. Az aszályos esztendő elle­nére is jó termést takarítottak be az idén. Több kereset, az eddiginél is nagyobb bizton­ság, ez jellemzi ma a kistar­csai Űj Barázda Termelőszö­vetkezetet, a „birtok másik fe­lét”. Prukner Pál távolról, mint egy monumentális absztrakt alkotás — betonból, fémből komponálva, aki ISMERŐS ERREFELÉ, TUDJA, HOGY A VÁCI DCM, AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB ÉPÍTŐANYAG-GYÁRÁNAK MESZUZEME KÉSZÜL. HA MINDEN JÓL MEGY, KARÁCSONYRA MUNKÁBAN TALÁLJUK. EGY VAROS MEMOÁRJA lüsöjf Az első lépés múltba és jövendőbe MÍG MASOK szabad esté­jüket a televízió, a rádió mel­lett vagy baráti körben töltik, nagyon sokan — s nagyon ke­vesek tudtával — régi irato­kat olvasnak figyelmesen és jegyzetelnek. Levéltárak, könyvtárak termeiben, folyo­sóm, s otthon, az összegyűj­tött anyagot rendszerezve ta­lálkozhatunk velük. Nem ál­dozat ez részükről, hiszen sen­ki nem szólította fel őket, hogy csinálják, nem is köteles­ség; ez a hobbyjuk, s valami olyan belső szükség, melyet szavakkal kifejezni alig lehet. Lakóhelyük, városuk törté­netét, „életrajzi adatait” gyűj­tik. Születésétől napjainkig. Szeretik Szentendrét, s a mi­nél többet tudni róla — vágy, tudományos kíváncsiság hajt­ja őket. Maguk is megélték hétköznapjait, ünnepnapjait, sorsfordulóit; az e századiakat. Sokan vannak. Egy-egy téma­körre, égy-egy — számukra különös érdekességet rejtő — korszakára vetették rá magu­kat, sok munkával a rejtély­ből kihámozzák a tényeket, a legendából valóságot teremte­nek. De keveset, s kevesen tudtak róluk. Miért a múlt idő? TÖBBSZÖR IRTUNK a szentendrei napokról, kiemel­ve legfőbb erényét: a biztos kézzel irányított figyelmet, ér­deklődést. Ennek legfőbb bi­zonyítéka, hogy a helytörté­neti ankéton felkeltett érdek­lődés folytatásaként a hely- történeti klub az őszirózsás forradalomra emlékezve meg­tartotta első, ünnepi összejö­vetelét, s hogy — a klu­bon belül — egész éven át — a figyelem középpontjába ke­rült, eddig jobbára csak ma­guknak dolgozó amatőr hely- történészek — nyilvánosságra hozhatják, ismertethetik és vi­tára bocsáthatják eddigi is­mereteiket, kutatásaikat. S hogy mennyire kellett _ nem túlzás — ez a fajta meghitt hangulatú publikáció, azt bi­zonyították ezen az első estén a művelődési ház klubjában összegyűlt diákok és idős em­berek, pedagógusok és művé­szek. A gimnazisták, akik sű­rűn teleírták a magukkal ho­zott füzetet, az idősebbek, akik meghatottan bólogattak Hor­váth Levente előadása alatt, hiszen jó részük maga is ta­núja volt a felidézett félév­százados eseményeknek, is­merte az akkori harcok hőseit, s az oly feledhetetlen epi­zódokat. Bizonyította az Irodalmi Színpad — fiatalokból álló kultúrcsoport — előadása, a múltat idéző verses összeállí­tás, játék. Még, az elhang­zottakról beszélgető, a múlt fonalát továbbgombolyító em­berek, csoportok maradtak kö­rülöttünk az előadás után, mi­kor Medveczky Imrét, a klub titkárát kérdeztem a további tervekről, s jóformán minden­ről, ami ezzel összefügg. — MI ABBAN A SZEREN­CSÉS HELYZETBEN VOL­TUNK, hogy valaminek, ami már van, csak formái kel­lett adnunk. Tehát nem új dolgot csináltunk, csak megmutattuk, ennyink van. vegyétek át, hasznosítsátok fejlesszétek tovább. S mégis, segítettük ezzel, hogy nyilvá­nosságot teremtettünk, való­ban új dolgok születését is. mert „titokban” kutatóink a maguk érdeklődési körének megfelelően munkálkodtak, egyes időszakaszok máig fel­térképezetlenek. S az igény, hogy átfogó egész kerekedjék ki a munkánkból, most új em­bereket is ösztönöz a kutatás­ra. Arról nem beszélve, hogy az anyag rendezettségének, alaposságának színvonala is emelkedik így; közönség elé ahol vitatkoznak az elhang zottakon, nem állnak ki akár­mivel. Túl sok dolgot mondok egyszerre? Lehet. És még Ko­rántsem ért véget a felsorolás mennyire hasznos lesz ez a kezdeményezés, ha nem tarta­na ezért elfogultnak, azt is mondhatnám, felforgató erejű’ Hiszen ezekkel az előadások­kal, segítjük az iskolai honis­mereti klubok munkáját, az évszázados múltra kíváncsi gyerekeket, fiatalokat, a jövő krónikásait. Felforgató, mond­tam az előbb, és nem alapta­lanul, mert itt mindenki ér­dekelve van. Nagyapák és dédapák sorsa fonódott össze a városéval, nemzedékek ha­gyományai öröklődtek a leg- fiatalabbakban is. S az ő fris­sebb szemű, más szempontok, világkép alapján ítélő vélemé­nyük pedig, bennünket segít. — mAr vArtam ezt a KÉRDÉST, megállunk-e ennél a nyilvánosságnál, a 80, 90 fős érdeklődő közönségnél, vagy csak része mindez valami át­fogóbb tervnek? Nagyon örü­lök, hogy ezt a szót használ­hatta, tervnek, és nem kellett ezt kiigazítanom ábrándra! És hogy határozott igennel vála­szolhatok. Mert a most el­hangzott előadás, s a Tanács- köztársaság idejéből össze­gyűjtött anyag, már tavasszal sok olvasóhoz eljut, sokszoro­sított példányokban; legrosz- szabb esetben, azaz, na nein sikerül elég pénzt teremteni a nyomdai költségekre. De ez csak az első lépés. Elhatáro­zott dolog. hofey 1972-re Szentendre rendezett tanácsi jogú várossá nyilvánításának 100. évfordulójára „reprezen­tatív kiállítású könyvet adunk ki, „Szentendre memoárját” Varga Vera ÚJ BOLT A szigetszentmártoni fogyasz­tási szövetkezet eredményesen zárta a nyári kiránduló­idényt. A nyaralók és a hét­végi kirándulók megkedvelték a mártoni Duna-partot, szapo­rodnak a nyaralóházak és a táborozó csoportok is egyre gyakrabban látogatnak el a községbe. A hosszan elnyúló üd-ülőzóna ellátása már kö­rülményes volt az egyetlen csárda konyhájáról, ezért nyi­tott a szövetkezet egy másik centrumban is korszerű kis­vendéglőt, amely pályafutásá­nak első három hónapjában már 200 ezer forint értékű forgalmat bonyolított le. Eredményesen fejeződött be az őszi tollfelvásárlás a kör­zet három községében. Most kezdődik az állatbőrfelvásár- lás szezonja. Üj, élelmiszer és háztartási boltot épített a szö­vetkezet Szigetújfaluban. A munkálatok a befejezéshez közelednek, decemberben megnyílnak. ÖREGEK NAPJA Ezúttal Nagykátán rendez­ték a Magyar—Koreai Barát­ság Tsz-ben a hagyományos eseményt. Az elnök köszöntője nyitotta meg, majd az egres- kátai iskolások mutatták be műsorukat a 90 idős meghí­vott előtt. A nőbizottság aján­dékcsomagokat adott át, majd késő estig poharaztak, nótáz- tak, beszélgettek a jó vacsora után. Természetesen nem ma­radt el a csárdás sem. VISONTA HENGERÓRIÁS Különleges hűtőtorony épí­tését kezdték meg Visontán a Gagarin Hőerőmű kiszolgálá­sára. A felfelé szűkülő formá­jú hengeróriáshoz hasonló nincs még hazánkban. Alap­átmérője 100 méter, amely csúcsban 78 méterre szűkül. Magassága 116 niéter. A Hel­ler—Forgó-féle szabadalom alapján épül. Naptárdömping A szekszárdi - nyomdában — hazánk „naptárgyárában” — 860 000 zsebnaptárt, 150 000 határidőnaplót és 40 000 szí­nes falinaptárt készítenek az új évre. Hetvenezer évkönyvet és 80 000 asztali naptárt is rendeltek a különböző válla­latok, általában reklámcélok­ra. Az utóbbiak 8 nyelven „be­szélnek”. Törkölyből dollár Az. Erdei Melléktermék Vál­lalat nagymarosi szörpüzeme ismét egy érdekes újdonság­gal rukkolt elő. Ez a kis üzem jó néhány ezer forint terven felüli hasznot hoz a népgazdaságnak egyszerű, ám annál elmésebb ötlet alap­ján. Már évek óta foglalkoznak vadkörteszörp készítésével. A kipréselt gyümölcs maradvá­nyát, a mellékterméket azon­ban hulladékként a szemét­be dobták, ez idáig. Az úgy­nevezett törkölyt most jó pénzért eladják a budapesti Óbuda Tsz-nek. amely saját, házi berendezésének segít­ségével feldolgozza. A tör­kölyből különválasztják a rendkívül értékes, s eddig fő­ként importból biztosított vadkörtemagot. Kertészetük­ben aztán vadalanyokat ne­velnek a hazai és a külföldi megrendelők részére. A nagymarosi üzem most fejezte be a vadkörtetörköly préselését, s az előzetes szá­mítások szerint is több mint százezer forintra tehető a ha­szon. amelyet a hatvan nő- '’o’c'ozó az esv hétié tartó há­rom műszak alatt végzett •^"•nkájával elért. Eredményes rágcsáló- és rovarirtást gyakorlott szakemberekkel, import vegyszerekkel és gázokkal, ÁRENGEDMÉNNYEL ÉS JÓTÁLLÁSSAL VÉGZÜNK VÁROSFÖLDI PETŐFI TSZ KÁRTEVŐIRTÓ SZOLGÁLATA KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 32. Telefon: 12—25 i Í i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents