Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-26 / 277. szám
1968. NOVEMBER 26., KEDD Tízmilliós kereset Kedvezően hatnak az új felvásárlási árak Tapasztalatok a dabasi járásban Az értelmiség gondja, helye, felelőssége Emlékezzenek csak vissza, a gazdákkal együtt ezen a nyáron hányszor panaszoltuk, hogy milyen gonosz mostoha az időjárás. Mezőgazdaságunkat olyan aszály sújtotta, amilyenre már rég nem volt példa. Kútbaesett sok szép vágyálom, akarom mondani termelési terv... Nos, egy ilyen gazdasági év vége felé igazán indokolt egy kis előzetes számvetés, hogy végül is lássuk, mire számíthatnak a gazdák. A jelen esetben az Egyesült Du- namenti Tsz mintegy félezer tagjának várható jövedelméről, az év gondjairól, bajairól — de hál’ isten van ilyen is — sikereiről — számol be Lengyel György főkönyvelő. — Termékeinket kétféleképpen adtuk el. A zömét az államnak, pontosabban az állami vállalatoknak, s csak a kisebb részt értékesítettük szabadpiacon. Ebben az évben már az új felvásárlási árakkal számolhattunk, s ez sokat segített rajtunk is. Megnőtt a termelési kedv, ám valljuk be, nagyobb örömmel kötünk szerződéseket is a jövőben. Mert érdemes. A gabona beütött. A három és fél ezer holdas gazdaság terményei közül vitathatatlanul a gabona sikerült a legjobban: elérte a tervezett színvonalat. Mintegy kétmillió forintos bevételre tettek szert. Ám az államnak adott kenyérgabona után még takarmányjuttatás és adókedvezmény is jár. A kertészetből vitték a másik két szerződött terméket, a paradicsomot és a kicsépelt zöldborsót. A Dunakeszi Konzervgyár vette át mindkettőt, ám ezekkel már kevesebb a dicsekedni való. A paradicsomot homokverés érte. Negyven százalékkal termett kevesebb, mint amennyit vártak. A hozzávetőlegesen 130 vagonnyi helyett alig kilencven vagonra valót adhattak át Kár érte a zöldborsót: erre is ráfizettek., Szerencse a szerencsétlenségben, hogy e termékeknél is érződött már az új fel- vásárlási ár jótékony hatása. A másik pedig, hogy a' gyár kitűnő takarmánynak valót juttatott vissza a tsz-nek, s talán, hogy nálunk is kék az ég. Persze az ember a hús tenger vizében nagyon jól érzi magát, itt nem kell beszélned és mást hallgatnod. De az emberek között maradhat csukva a füled és a szád. Még az előbbi sem pontosan úgy igaz! Hát van olyan ember, aki a Lidón hasraesik az emberek szépségétől, s nem < kíváncsi, hogy ki azok? Van ember, aki a dúsan termő szőlők láttán nem kíváncsi, hogy azt kik eszik meg? Van ember, aki a roskadozó kirakatok előtt nem áll meg, s legalább harmadszorra, nem gondol arra, hogy ezeket vajon kik veszik meg? Hát csak a szín, a pompa, a technika minden? S azt kutyába se vegyük, hogy még a levegőt is pénzért árulják? Nincs a világnak olyan szigete, ahol az emberiség jobbik fele. de akárcsak a mimóza széplelkek is elbújhatnának a gonosz elől. A kapitalizmus nem képes átugorni saját árnyékát, s alkonyaikor minden árnyék hosszúra nyúlik. Ezért hát nem mi tehetünk róla, hogy Firenzében időnket meg kellett osztani a város szépsége és az e szépségre vetődő árnyék vizsgálata között. Egy nő, aki elhagyja hitét egy kis vacak Másért, és az egyház „hű leánya” lesz. Egy nő, akinek hajdnem egész itthon maradt családját kiirtotta a fasizmus — s Mussoliniról szépeket mond. Egy nő, kinek életét megmentették a szovjet katoígy mégiscsak megérte szerződést kötni. Csak megtermelni... Kereken ötmillió forintos termelési értéket ért el az állattenyésztés. Az idén 150 hízómarhát és 900 sertést adtak át az Állatforgalminak. De kitett magáért a juhászat is, mert 300 szép bárányt vettek meg tőlük, s több ipint 30 mázsa gyapjút. Ugyancsak a felvásárlási árak ösztönző hatására le- szierződték a teljes tejmeny- nyiséget is. Mint Lengyel György mondotta: — Elvünk — s ettől nem tágítunk —, a mi feladatunk megtermelni az árut, s nem feldolgozni. Minden energiánkat erre fordítjuk. S még az idei sanyarú év tapasztalatai is elvünk helyességét igazolják. Pedig még olyan csapás is érte szövetkezetünket, hogy 65 holdas kitűnő öntözéses kertészetet vettek el tőlünk. Kisajátították. Az új kertészet öntözőberendezése késik. De még elkészülte után is évekbe telik, mire a régi talajerejével rendelkezik majd az új terület. Pest helyett vidék. Szabadpiacra csak a zöldségfélék kerültek. A szövetkezet hat — állandó jelleggel működő — bolttal rendelkezik. Nyáron ezekhez társult még három, időszakosan nyitva tartó áruda. Mindössze egy volt a fővárosban, s ezt is megszüntették. Mindenekelőtt a Dunakanyar pillanatnyilag még kifogásolható zöldségellátásán kívánnak javítani. Boltjaikat Dunakeszi és Vác között létesítették, ha újabbat nyitnak, azt is ezen a részen levő községekbe teszik. Esetleg Vácon túl. Teljes áruválasztékot a tsz képtelen nyújtani. Ezért a társ tsz-ekkel kötöttek szerződést. Azok elsősorban gyümölcsöt, burgonyát és takarmányféléket szállítanak a boltoknak. Beszáll a FÜSZÉRT is: előre csomagolt áruival bővíti a választékot. A szabadpiacon együttesen hétmilliónál is több jövedelemhez jutottak, s ezt az ösz- szeget még növeli a bizományba átvett áruk eladásából szár- maró kétmilliós haszon. Szétosztják a tervezettet Most már a két melléküzem- ággal sincs baj, s jövedelmet nák, s most azt hiszi, hogy az amerikai csatahajók és lök- hajtásos repülők, de még inkább az amerikai csokoládé és a rágógumi jelenti a szabadságot. És ez a nő agitál — bocsánat — kér mindenkit, hogy maradjon kinn a „szabad” világban. Egy ország dicső történelme s földrajzi szépsége úgy keveredik a kapitalista mocsokkal, mint tiszta, fiatal vér a gennyel. „S a tátott tőke sárga szája” liheg és fertőz. Nem a mi szemünk az oka, hogy észrevesszük, de a piszok, amely megfertőzi még a táj szépségeit is. Bécs Robog, vágtat az Adria Expressz az Alpokon át. A folyosón állunk és dohányzunk. Harmadik barátunkat egy fiatal férfi ébreszti álmodozásaiból. Felismerik egymást. Hát te... ? Az idegesen, riadtan szétnéz, engem bizalmatlanul vizsgál, Int, hogy menjenek. Ű magja elindul, s mint egér a fal mellett, behúzott nyakkal, hajlott háttal siet a másik kupéba. Minek húzzam? Ismert mese. Fiatal magyar disszidens, valaha tanulmányait Sopronban végezte. Egy éve volt még hátra, itt az osztrák kormány! jóvoltából megszerezte a diplomát. Bécsbe utazik protekcióért. Bányamérnök. Emberek, gondoljunk bele: 26 éves, magyar, bányamérnök, állás nélküli. És mint egy modern, biztosít a dísznövénykertészet, amelynek virágait három saját üzletben árusítják. így végül is... Ám hadd idézzük ismét Lengyel György szavait: — Tízmillió forintot terveztünk munkabérre, ezt az ösz- szeget ki is oszthatjuk majd. A tízmilliót valamivel több mint ötszáz tagunk kapja annak arányában, hogy miképpen vettek részt a közös munkában. Ezen felül van még a természetbeni járandóság. A nehéz év tehát nem is végződik olyan nagyon rosz- szul az Egyesült Dunamenti Tsz tagsága számára. Ám azért bízzunk benne: a következők sokkalta kedvezőbbek lesznek. (szántó) Vácott, a Madách Imre Művelődési Házban vasárnap délelőtt rendezték meg a „Hősi Harcok Emlékei" című pályázat vetélkedővel egybekötött döntőjét. A verseny — amelyet a KISZ Pest megyei Bizottsága és a megyei könyvtár közösen rendezett — három fordulójában mintegy háromszázan vettek részt. A Vácon tartott fordulóra művelt (!?) janicsár, szemben áll hazájával. Fél tőlünk. Magyar kupéban nem tárgyal ismerősével — aki szintén magyar, 26 éves, diplomás — s a tanács osztályvezető-helyettese. Kérte, ne mondja meg szüleinek, hogy nincs állása, s a West Bahnhofnál egy hanglemezt adott át — ezt küldte húgának ajándékba. Bécsben, a Maria-Hilfer Strassén azt mondja nekünk két fiatal nő, hogy menjünk velük. Mindezt tört németséggel, kedvesen és sokat sej tetőén. Megismétlődik a firenzei eset. Harmadszor vagyok Bécsben, s magyarázni próbálom barátomnak, hogy ezek prostituáltak. De végig sem mondhatom, mert nagyvonalú blazírtsággal, magyarul ők segítenek ki — nevén nevezve a gyereket. Hát jutott belőlük ide is, Bécsbe, az utcára. Elmentek Nyugatra, a Kék madár után, s a kapitalizmus szenvtelenül, de hűen önmagához — elosztotta őket. Ezek már nem jutottak el az iskoláig, protekciót sem keresnek. Itt az utcán várják, hogy megsegíti őket jószerencséjük, s néhány részeg férfi náluk keresi az örömöket. A lányok talán 20 évesek lehetnek. Szemtelenek, mert szégyellik, hogy lelepleződtek. Jókat röhögnek, s tűsarkú cipőikben, szép nylon- harisnyás lábukkal faképnél hagynak bennünket, eltűnnek a metropolis fénytengerében. (suha) (Folytatjuk) Jóllehet a kezdeményezés érdeme nem a dabasiak nevéhez fűződik, hiszen manapság egyre több járási párt-végrehajtóbizottság vizsgálja az értelmiség helyzetét, szerepét a szűkebb pátria társadalmi életében, az eredmény mindenképpen értékes, elgondolkoztató. Egy sor olyan problémát tártak fel a dabasi járásban, melyek befolyásolják az értelmiség munkakedvét, életkörülményeit, s melyeknek egy része több figyelmességgel, jó szóval, operatív intézkedéssel is orvosolható. A járásban levő értelmiség nagy részét — ötven százalékát — a pedagógusok alkotják. Már csak számarányukból is követkemár csak huszonnégy versenyző jutott be, a délelőtti selejtezők után tizenketten mehettek tovább. Csömör József, az MSZMP megyei bizottságának képviseletében üdvözölte a megjelenteket, majd Földeák Róbert játékvezető adta fel a kérdéseket. Ha a versenyzők bizonytalankodtak, akkor a közönség soraiból jelentkezhettek a segítők az értékes könyvjutalmak reményében. Különösen az első sorban ülő „kiselejtezettek" buzgólkod- tak. De mások is egész kis könyvtár tulajdonosai lettek a késő déli befejezésig. A közönség szemmel láthatóan jól szórakozott. Néha türelmetlenségükben meg sem várták, míg a versenyzők válaszolnak, a nézőtérről „súgtak". Földeák Róbert azonban ügyesen irányította a kedélyeket és ugyancsak őrködött, hogy a válasz „spontán” legyen. A valóban fogas kérdések megválaszolásának köny- nyítésére Ágh Éva színésznő és a gödöllői járási művelődési ház irodalmi színpada versrészletekkel, illetve dalokkal illusztrálta a megfejtést. A közel kétórás pontozásos küzdelem után végül hatan jutottak el az utolsó fordulóhoz, s itt alakult ki a végső sorrend. A Hazafias Népfront adta az első díjat; utazást a Szovjetunióba, ezt Kastaly Beatrix könyvkötőnő, érdi lakos nyerte. A második díjat, az utazást az NDK-ba a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa adta és Erős Mária ceglédi gimnazista nyerte el. A harmadik díjat — 1500 forintot — a KISZ megyei bizottsága szavazta meg. Ennek Dudás István újszilvási fmsz-tag örült. Juhász Lajos aszódi, Bella Zsuzsa érdi és Faska László domonyi versenyzők a MOKÉP megyei igazgatóságától fél évre érvényes mozibérletet kaptak. A versenyben résztvevőket a MÉSZÖV jutalmazta egy-egy könyvvel. zik, hogy a legtöbb probléma hozzájuk kötődik. Mindenek előtt bérezési panaszaikat, az erkölcsi megbecsülés kérdését, a látókörük bővítéséhez nélkülözött utazási problémáikat említették. Szám szerint ezután a tanácsi közalkalmazottak, majd az agrárszakemberek, s az orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek következnek. Jogászok huszonegyen dolgoznak a járásban, a műszaki értelmiség számát, életkörülményeit viszont nem ismerik. Valahogy kimaradt a felmérésből, s éppen ez a gyengéje a jelentésnek. Amikor az értelmiség politikai hovatartozását vizsgáljuk a járásban, egyben arra is választ kapunk: hol szorít a cipő a pártépítésben? Az élen e tekintetben is a pedagógusok járnak: egynegyedük tagja a pártnak. Az orvosoknak 18 százaléka kommunista, a jogászok között viszont egyetlen egy van! Bizonyára ezzel függ össze, a közéletben, a mozgalmi feladatokban is a pedagógusokra lehet számítani leginkább. Az értelmiség egyéb rétegeihez viszonyítva, közülük kerül ki a legtöbb párttitkár, propagandista, a legtöbb tanács- és vb-tag. (Joggal hangsúlyozta a járási párt-végrehajtóbizott- ság első titkára: ha már a pedagógusok bérezési panaszainak orvoslására nincs lehetőség, legalább az állami ünnepek alkalmából odaítélt kitüntetéseknél, s a pedagógusnapi jutalmazásoknál vegyék jobban figyelembe azokat, akik a legtöbb idejüket, energiájukat áldozták fel a közösségért!) Miközben ezúton is köszönetét mondunk a pedagógusoknak közéleti-mozgalmi tevékenységükért, nem hallgathatjuk el, hogy bizonyos faládátok megoldásához más értelmiségi rétegek segítségére is szeretnénk számítani: a jogászokra, orvosokra, gyógyszerészekre, agrármérnökökre. E rétegek ugyanis passzívabbak. Igaz, hogy a felmérések során sokan elmondották: szívesen vállalnak társadalmi megbízást — ha erre felkérné őket valaki... Az értelmiség élet- és munkakörülményeinek felmérése számos tanulságot ajánl figyelmünkbe. Itt van például a letelepedés kérdése. Főként az orvosokat éri gyakori bírálat, hogy nem akarnak letelepedni munkahelyükön, saját anyagi erejükből nem építenek otthont maguknak, hanem állami lakásra várnak. Érveik között vannak elfogadhatatlanok, vannak vitathatók — például, hogy nem szeretnének ott nyugdíjba menni, ahol dolgoztak, mert akkor továbbra is hívják őket betegekhez —, és van egy figyelemre méltó. Erről ritkán esik szó, pedig más értelmiségi rétegeket is foglalkoztat: aggodalom a gyermekek oktatását, jövőjét illetően. A felmérések alkalmával többen szóvá tették, hogy szívesen letelepednének végleg a járásban, de... a falusi iskolákban hiányosak a nevelés tárgyi-technikai feltételei, a gyermekek jelentős hátrányban vannak a városi, különösen a fővárosi iskolákban tanulókkal szemben. Példaként hozták fel a dabasi gimnáziumot, ahol — még az általános iskolai pedagógusok véleménye szerint is — az oktatás fogyatékosságai erősen éreztették hatásukat az egyetemi felvételeknél ... Ez az aggodalom — mit szépítsük — jogos. Kiváltó okai pedig sürgős orvoslásra szorulnak. A gyermekek oktatása után ejtsünk néhány szót a felnőttek — az értelmiségi foglalkozásúak — továbbképzéséről. Ami a tanácsi közalkalmazottakat illeti, kiderült, amit már gyanítottunk, hogy a tanácsakadémia sokat vesztett korábbi tekintélyéből, s ma már egyre kevesebb rá a jelentkező. Az oka? A tanácsakadémia nem nyújt diplomát, elvégzése még a tanácsapparátuson belül sem jogosít semmire, nem hogy másutt. Csökkenti az érdeklődést iránta az is, hogy amíg korábban az akadémia elvégzése egy év előnyt jelentett az egyetemi felvételeknél, ma már ez a kedvezmény is megszűnt. így aztán a tanácsi köz- alkalmazottak szívesebben szánnak négy esztendőt a gimnáziumi vagy technikumi érettségi bizonyítvány megszerzésére, mint egyet a semmire sem jogosító tanácsakadémia elvégzésére. Vita alakult ki Dabason akörül, hogy elfogadható-e a gimnázium elvégzése vezetői továbbképzésnek. A többség véleménye az volt, hogy ha már középiskola, legalább mező- gazdasági vagy közgazdasági technikum legyen — de ilyenek a járásban nincsenek! Külön kérdésként szerepelt a vitában az értelmiség politikai végzettsége, általában tájékozottsága. Bizony, erről is édemes szót ejteni. Napilapot például a járásbeli értelmiségnek csupán 65 százaléka olvas, szaklapokra, folyóiratokra alig ötven százaléka fizet elő. Semmilyen politikai végzettséggel nem rendelkezik 51 százalék, s ez az arány akkor is nagy, ha tudjuk, hogy főképp az idősebb korosztályról van szó! A felmérésekből kitűnt, hogy az értelmiség a hagyományos pártoktatási formákat a maga számára korszerűtlennek, túlhaladottnak tartja, viszont elismeri a marxista—leninista esti középiskola és egyetem színvonalát, értékét. Sajnos, itt a bejutás lehetősége erősen korlátozott. Meg kellene vizsgálni, hogyan kerülhetnének nagyobb számban értelmiségiek ezekre az iskolákra. Csaknem minden megkérdezett elmondotta véleményét az értelmiség különböző rétegeinek helyzetéről, e rétegek egymáshoz való viszonyáról. Voltak, s nem is kevesen, akik ezt az ellentmondásos viszonyt csupán bérfeszültséggel magyarázták, kizárólag bérkérdésekre szűkítették, megfeledkezve arról, hogy az emberek közötti viszonyt elvek, nagy társadalmi célok is befolyásolják. A különböző rétegek szimpátiáját vagy idegenkedését kétségkívül anyagi kérdések is motiválják. de semmivel sem jobban, mint a származás (még ma is!), az eszmei hovatartozás, a szakmai érdeklődés stb. A rendkívül gondolatgazdag, szerteágazó vitából csupán egy gondolatot még befejezésül: a bírálat jogáról, amelyet né- hányan még ,ma is elvitatnak az értelmiségtől. Akik ezt teszik, nincs igazuk: az értelmiségi sem másodrendű állampolgár, a társadalmi haladás éppúgy szívügye, mint a munkásoknak és a parasztságnak. Bíráló észrevételeit tehát — ha segítő szándékú — meg kell s érdemes is meghallgatni. Talán nem hat álokoskodásnak, ha leírom.: a párt iránti bizalom tűnik ki a bírálatból, az a meggyőződés, hogy érdemes bírálni, mert lesz, van foganatja. El kell gondolkozni az olyan észrevételeken, hogy a vidéki értelmiség — ez esetben a dabasi járási — úgy tapasztalja, nincs egyenrangúság az ipari vállalatok és a mező- gazdasági termelőszövetkezetek között. Meg kell hallgatni őket, amikor konkrét példákkal bizonyítják, hogy lassan halad az államigazgatás egyszerűsítése, vontatott, bürokratikus az ügyintézés, hogy újabb és újabb szervek alakulnak, s olykor nem tudni — minek?! Sokan szóvá tették a rendszerünkkel összeegyeztethetetlen korrupció burjánzását, s keményebb fellépést sürgettek a közerkölcs megsértői ellen. Joguk van a bírálathoz? Feb étlenül. Ezt a jogot bajos lem ne elvitatni attól, aki munkájával naponta bizonyítja, hogy egy úton jár velünk ... Nyíri Éva „Hősi Harcok Emlékei" Fiatalok vetélkedője Vácott Utazás a Szovjetunióba és az NDK-ba — 1500 forint jutalom
