Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

ms r HEGYEI 1968. NOVEMBER 24., VASÁRNAP • >* MSMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜNNEPI KIESE (Folytatás az 1. oldalról.) • nagy kérdései, a dolgozók alapvető problémái még nem oldódtak meg. A polgári demokratikus for­radalom győzött, a nép köve­teléseit azonban már csak a szocialista forradalom elégít­hette ki. Ehhez pedig olyan politikai vezető erő kellett, amelyben megvan a képesség a munkásosztály és a tömegek harcának vezetésére, amely megmutatja a felszabadulás­hoz vezető utat. Az 1918-as év forradalmi harcaiban érlelő­dött, formálódott a magyar proletariátus új, forradalmi pártja. Formális megalakulási aktusa az 1918. november 24-i budai tanácskozás volt. ötven évvel ezelőtt a ma­gyar munkásosztály, népünk legjobb fiai találtak egymásra a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártjában. Ott voltak a pártalapítók között a balolda­li szociáldemokraták legjobb képviselői, a forradalmi szo­cialisták számos vezetője, kö­zöttük volt Kun Béla, az oroszországi magyar interna­cionalisták legkiemelkedőbb vezetője, a párt első elnöke, Szamuely Tibor, Vántus Ká­roly, Pór Ernő, Jancsik Fe­renc, Münnich Ferenc. Harcos hónapok után, még harcosabb évek Kedves elvtársak! A megfelelő történelmi idő­pontban, Lenin eszméit, a bolsevik párt példáját követ­ve, a magyar munkásmoz­galom legjobb erőiből, a ma­gyar valóság születteként így jött létre 1918 őszén a ma­gyar munkásosztály kommu­nista pártja, a nemzetközi kommunista mozgalom harci osztaga. Azokban az ötven év előtti novemberi napokban sorsdöntő kérdések kerültek a politikai küzdelem előterébe. Ezek: befejeződjék-e a for­radalom, megőrizve a kapita­lista rendet, vagy folytatódjék a harc a kizsákmányoló osz­tályok ellen, a nagybirtokok elkobzásáért, a bankok, a gyárak, a bányák köztulajdon­ba vételéért; be kell-e érni egy polgári köztársasággal, s a nép elégedjen meg a jövő szép ígéreteivel, vagy meg kell teremteni a szocialista Tanácsköztársaságot. A kom­munista párt választ adott a történelmi kérdésre. Megin­dította és kibontakoztatta a harcot a proletár forradalo­mért, a Szovjet-Oroszország- gal szövetséges Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásáért. A párt.megálgkulásgt -lefc vető hónapokban a harc ki­éleződött. A koalíciós polgári- siociáldemokrata kormányzat idején a forradalmi tömegek­kel szemben mind nyíltabb burzsoádiktatúra érvényesült. 1919. februárjában nagyszabá­sú kommunistaellenes provo­kációk zajlottak le, és rend­őri hajsza indult. Üldözték a Iszovjetbarát megnyilvánulá­sokat. A forradalmi folyama­tot azonban már nem voltak képesek feltartóztatni. Négy hónappal a kommu­nista párt megalakulása után eljött 1919. március 21-ének történelmi napja, az a nap, amelyen győzött a proletár­forradalom, kikiáltották a Ma­gyar Tanácsköztársaságot. A történelemben ritkán adódik, hogy egy párt közvetlen for­radalmi célja ilyen rövid idő alatt valóra váljon. Négy hónap múlva megün­nepeljük a Tanácsköztársaság kikiáltásának fél évszázados jubileumát. Méltatni fogjuk létrejöttének, társadalomát­alakító munkájának és forra­dalmi honvédő háborújának, küzdelmének nagy hazai, nemzetközi és történelmi je­lentőségét. . A Magyar Tanácsköztársa­ságot 1919. augusztusában a hazai ellenforradalmáról: által behívott külső imperialista erők, az antantcsapatok fegy­veres beavatkozásával és túl­erejével leverték. Visszaállí­tották a kapitalista-földesúri rendet, s a fehérterror rém­uralmával, negyedszázados kegyetlen elnyomással álltak bosszút, amiért a magyar pro- letáriátus kezébe vette a ha­talmat, segítette a szomszéd országok proletariátusának harcát és megzavarta az im­perialisták szovjetellenes had­járatát. A Tanácsköztársaság­nak még az emlékét is igye­keztek befeketíteni. De a Ma­gyar Tanácsköztársaság a tör­ténelem fényében tisztán áll. Pártunk, munkásosztályunk, népünk büszke lehet első munkás-paraszt államunkra, s arra, hogy ma megvalósul az, amiért elődeimik 50 évvel ez­előtt síkraszálltak. Az első magyar szocialista forradalom tapasztalatai a magyar és a nemzetközi mun­kásosztály maradandó eszmei fegyvereivé váltak. A Magyar Tanácsköztársaság bebizonyí­totta, hogy a proletárforrada­lom, a proletárdiktatúra nem speciálisan „orosz jelenség”, iiar.em követhető és követen­dő példa más országok mun­kássága számára. A magyar, példa már akkor bizonyította, hogy egy ország munkásosz­tályának győzelme csak, a marxista—leninista elmélettel felfegyverzett, az osztállyal, a tömegekkel összeforrott, párt, a forradalmi élcsapat vezeté­sével vívható ki. A proletárdiktatúra bukása után, az ellenforradalom, felül- kerekedésével a munkásság politikai egysége megbomlott. De élt tovább az egység gon­dolata. Évtizedek teltek el ad­dig, amíg a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták a burzsoáziával, a reakcióval, a fasizmussal szemben harcol­va, a jobboldali szociáldemok­raták, a peyeristák bomlasztó tevékenysége ellen küzdve 1948-ban újból egyesítették erőiket, helyreállíthatták a munkásosztály egységét, ismét megteremtették egységes for­radalmi pártját. Ennek kö­szönhető, hogy ma, a marxiz­mus— leninizmus alapján egyesült, egységes párt, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt vezeti népünk harcát és emlé­kezhet meg saját ünnepeként az 1918-as kommunista párt alapításról. ' földön épül a szocialista Ma- i ! gyár ország! A párt soha nem adta fel a | küzdelmet: dacolva minden elnyomással és üldöztetéssel, a legnehezebb időkben, a leg­súlyosabb körülmények között is folytatta harcát. El­mondhatjuk, hogy a párt 50 éves fennállásának egész idő­szaka alatt, az elnyomatás és a szabadság viszonyai között, békében és háborúban, min­dig, mindenhol és minden kö­rülmények között szakadatlan nul harcolt a dolgozók min­dennapi érdekeiért és hirdette a kommunizmus eszméit. A Horthy-korszak 25 évén át a párt illegalitásban dolgo­zott. A munka folytonosságát a párt tagjainak önzetlensé­ge, hősies áldozatkészsége biz­tosította. Az illegális kommunista párt vezette a harcot, szervez­te a proletariátust, a szegény­parasztság, az értelmiség leg- öntudatosabb képviselőit. A húszas évek közepén létre­hozta a legális Magyarországi Szocialista Munkáspártot, a féllegális szakszervezeti ellen­zéket, a szociáldemokrata párt szervezeteiben és főleg a szakszervezetekben dolgozva, a baloldali szociáldemokra­tákkal együtt a tömegsztráj­kok egész sorát szervezte meg. Üj lendületet adott a harc­nak a kommunista Internacio- nálé VII. kongresszusa nyo­mán hazánkban is megerősö­dő murfkásegység, és kibonta­Miartírok és hősök Tisztelt Központi Bizottság! Kedves elvtársak! A Tanácsköztársaság leve­rése után a brutális elnyoiva- tás, a féktelen terror negyed- százados, sötét korszaka nehe­zedett pártunkra, népünkre. Mártírok és hősök sírjai jel­zik pártunk történelmi útját. Sokan estek el, áldozták éle­tüket a kommunizmusért, a nép szabadságáért. 1919-ben Szamuely Tibor, Korvin Ottó, László Jenő, Kerekes Árpád és sokan mások; 1932-ben Sallai Imre és Fürst Sándor. A spa­nyol polgárháborúban sok harcostársával együtt Zalka Máté, Zsinkó Vilmos, és Sebes György esett el. A második világháború éveiben Rózsa Ferenc, Schönherz Zoltán, Ki­lián György, Kulich Gyula, Ságvári Endre, Pataki István és a párt, a haza sok más hű fia halt hősi halált. 1956-ban, amikor ismét fegyvert kellett fogni a mun­káshatalom és a szocializmus védelmében, az elesettek kö­zött Mező Imrét, Kalamár Jó­zsefet, Kállai Évát, Biksza Miklóst, Sziklai Sándort, Asz­talos Jánost veszítettük el. Szomorúan emlékezünk azokra az elvtársainkra — Rajk Lászlóra, Szőnyi Tibor­ra, Szalai Andrásra, Riesz Istvánra, Pálffy Györgyre, Sólyom Lászlóra és másokra — akik életükben az eszme, a munkásosztály hű harcosai voltak és a személyi kultusz­nak estek áldozatul. Jelölt és jeltelen sírok szá­zaiban, ezreiben nyugszanak azok a kommunisták, harcos­társaink, akiknek azért kel­lett meghalniuk, mert haladó eszméket hirdetve küzdöttek a szocializmusért, a munkás- osztály, a nép szabadságáért. Az áldozat nem volt hiábava­ló, mert él a párt, győzött az eszme, győzött a nép: szabad kozó népfrontmozgalom a fa­sizmussal és a háború fenye­gető veszélyével, szemben. Az antifasiszta mozgalom­hoz a forradalmi munkáso­kon, a baloldali elemeken kí­vül a háború időszakában olyan hazafiak is csatla­koztak, akik más világnéze- tűek voltak, de megértették, hogy ha nem cselekszünk, a fasizmus és rabló háborúja pusztulásba sodorja, végve­szélybe dönti nemzetünket. A kommunista párt kezdemé­nyezte, vezette a történelmi emlékbizottságot, az 1942. március 15-i háborúellenes tömegtüntetést, a hazafias erőket összefogó magyar fron­tot, a Gömbös-szobor felrob­bantását, az illegális fegyve­res akciókat, a partizáncso­portok harcait. Az emigráció­ban élő magyar kommunisták a Szovjetunióban a hadsereg soraiban, Európa majd min­den országának ellenállási szervezeteiben, a szovjet, a francia, a belga, a szlovák, a jugoszláv partizánok soraiban küzdöttek a fasiszták ellen, a népek szabadságáért. A második világháború ide­jén is a kommunista párt volt a vezető ereje a nemzet leg­jobbjait átfogó küzdelemnek, amelynek célja a háborúból való kilépés, a független, sza­bad és demokratikus Magyar- ország megteremtése volt. Ezt a harcot népünk saját erejé­vel nem tudta győzelemre vinni. A második győzelem Kedves elvtársak! A magyar népnek a szabad­ságot a Szovjetunió hadse­rege, annak hősi és áldozatos harca hozta el. Megverte és kiűzte hazánkból a végsőkig ellenálló Hitler-fasíszta meg­szállókat és a velük életre-ha­lálra szövetkezett Horthy-fa- siszta magyar reakció erőit. Magyarország felszabadult, visszanyerte szuverenitását, s népünk élőit megnyílt a tár­sadalmi haladás lehetősége. A felszabadulás időpontjá­ban a negyedszázados illegali­tásba kényszerített kommu­nista párt volt az egyetlen szervezett erő, amely azonnal talpraállt, programot adott az ország újjáépítésére és az egész magyar társadalom for­radalmi átalakítására. A kom­munisták vezetésével, a nép áldozatos munkája nyomán eltűntek a háborús romok, s lett magyar újjászületés. A háborús vereség kábula­tából magához tért reakció el­leni további harcot a kommu­nista—szociáldemokrata egy­ségbizottságok, a baloldali blokk, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front kereté­ben tömörült, s a harcban összekovácsolódott »baloldali erők vívták. A reakció elleni, a munkáshatalom kivívásáért folytatott harcban jött létre ismét a magyar munkásosz­tály politikai egysége, forra­dalmi, marxista—leninista pártja. 1948-at joggal nevez­zük a fordulat évének, mert pártunk vezetésével, a mun­kásosztály, a dolgozó tömegek támogatásával másodszor is győzött hazánkban a forra­dalom. Köztulajdonba kerül­tek a döntő termelési eszkö­zök, megkezdődött a szocializ­mus építése. A munkásosztály hatalmá­nak, a népi demokratikus rendszer győzelmének kivívá­sát követő évek a lendületes szocialista építés évei voltak. A munka korszakos eredmé­nyeket hozott. Az. ország ipa­rosodott, lendületesen fejlődő szocialista országgá vált. Eze­ket az eredményeket népünk a párt vezetésével érte el. Ugyanezen idő alatt a párt vezetésében komoly hibák is jelentkeztek, majd hatalma­sodtak el, s növekvő mérték­ben eltorzították szocialista viszonyainkat. Ezek a súlyos hibák 1953-tól nyílt politikai válságot okoztak, s végül is a revizionista áramlat, az osz­tályellenség, a nemzetközi im­perializmus bekapcsolódása és aktív tevékenysége nyomán az 1956 októberi ellenforradalmi felkelésbe torkolltak. Súlyos veszélybe került munkásosztá­lyunk hatalma, rendszerünk, népünk minden szocialista vívmánya. A szocialista társadalom teljes felépítésének, szakaszába léptünk Kedves elvtársak! Az 1956 őszi súlyos helyzet­ben ismét a magyar kommu­nisták, újjászerveződött pár­tunk mutatták meg a kivezető utat. Pártunk gyökeresen sza­kítva az előző vezetés hibái­val, megszüntetve a torzuláso­kat. a munkásosztályra, a népre támaszkodva, a Szovjet­unió segítségével, a szocialista országok, a nemzetközi kom­munista mozgalom támogatá­sát élvezve vezette és vitte győzelemre a harcot. Helyre­állt és megerősödött hazánk­ban a munkásosztály hatalma, a Magyar Népköztársaság tör­vényes, szocialista rendje, és rövid időn belül megteremtő­dött a szocializmus további építésének minden szükséges feltétele. Fejlődésünk immár 12 éve töretlen. Azóta végbement a mezőgazdaság szocialista át-, szervezése, befejeződött a szo­cialista társadalom teljes fel­építésének szakaszába lép­tünk. Ipari termelésünk 1957 óta két és félszeresére növe­kedett; létrejött, megszilár­dult, s termelését — ugyan­csak az 1957. évihez képest — mintegy negyedével növélte a szocialista mezőgazdaság. Nö­vekedett és bővült a magyar tudomány munkájának bázisa és hatékonysága. Fejlődött közoktatásunk minden fokon és területen, mérhető eredmé­nyek vannak a kultúra terü­letén. Növekedett társadal­munk szocialista közgondol­kodása és egysége. Ez kifeje­ződik különösen abban, hogy népünk elfogadta a párt IX. kongresszusának előremutató nagy célkitűzéseit, támogatja azokat és eredményesen dol­gozik valóra váltásukon. Pártunk mindenkor a. hely­zet reális értékelésére törek­szik. Közállapotainkat nem kí­vánjuk idealizálni, mégis, ál­líthatjuk, hogy a párt politi­kája bevált. Állíthatjuk, hogy helyesen döntött sorrendben most már három, a VII., a VIII. és a IX. pártkongresz­szus, amikor pártunk fő irányvonalán nem változta­tott, azt megerősítette. Ez megfelél a tömegek óhajá­nak, mert ha van ma Magyar- országon egy, a nép legszé­lesebb körét átfogó egyete­mes kívánság, az éppen az, hogy a párt haladjon tovább következetesen azon az úton, amelyen az elmúlt évtized­ben járt. S kijelenthetjük, hogy továbbra is azon az úton fog járni! Tizeralkcf év tanulsága Kedves elvtársak! Ma, amikor pártunk 50 év­vel ezelőtti megalapítására em­lékezünk mi, kommunisták, s velünk együtt az egész ország, egyben a történelmi út ta­pasztalatait és tanulságait is összegezzük, ezt is csak teljes nyíltsággal tehetjük. Amikor mai egészséges közállapo­tainkról szólunk, nem tehet­jük meg, hogy ne vessünk legalább egy pillantást a párt, az ország 12 évvel ‘ezelőtti helyzetére: hogy ne mutas­sunk rá világosan arra, mi­lyen úton és módon sikerült gyökeresen megváltoztatni ha­zánkban a helyzetet. Tizenkét évvel ezelőtt pár­tunk sem eszmeileg, sem po­litikailag, sem szervezetileg nem volt egységes és ütőké­pes. A tömegekben nagy volt az eszmei zavar; az ország­ban anarchikus viszonyok uralkodtak. De az országban akkor is százezerszámra vol­tak az eszméhez, a munkás- osztályhoz hű kommunisták, a szocializmushoz, a rendszer­hez hű becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek, akik felismerték a súlyos helyzetet, a párt vezetésével összefog­tak, tömörültek és nekilát­tak a nehéz és nagy felada­tok megoldásához. . A párt nem talált ki elvi­leg semmi újat, egyszerűen visszatért a leninizmus for­rásaihoz és azokból merített. A pártéletben helyreállítot­tuk a lenini normákat, a kol­lektív vezetést, a demokra­tikus centralizmust. A párt és a munkásosztály, a párt és a tömegek között helyre­állítottuk a Leóin ál­tal megkövetelt viszonyt, a kölcsönös bizalmat, -a min­dennapi, eleven kapcsolatokat. Az ideológia, a politika, a gazdaság, a kultúra alapvető kérdéseinek lenini megköze­lítését választotta pártunk. Betartotta azt a szabályt, hogy minden kérdés eldön­téséhez sokoldalú vizsgálat, mérlegelés szükséges. A tö­megek meggyőzéséhez figyel­messég, állhatatosság és vég­telen türelem kell, de ez nem lehet uszálypolitika — mert az elveket illetően alkú nincs. A legjobb politika az elvi po­litika! A párt kétfrontos har­cot hirdetett meg, és folytat mind a mai napig. Egyidejű­leg harcolt a dogmatizmus és a szektarianizmus, az álbalol- daliság, valamint a revizio- nizmus, a jobboldaliság, a re­akciós osztályellenség, az el­lenforradalmi elemek ellen. A harc irányát és súly­pontját mindig a helyzet pon­tos megítélése dönti el. Egy adott időpontban, egy adott pártban és nemzetközileg is, egyszer a jobboldali, máskor a szektás veszély lehet na­gyobb. A párt feladata a hely­zetet felismerni. Tapasztalatunk megerősíti, hogy mindig az az elhajlás válik idővel fő veszéllyé, amelyik ellen nem folyik megalkuvás nélküli harc. Pár­tunknak azt a felismerését is fontosnak tartjuk, hogy sem a dogmatikus, szektás elhaj­lás ellen nem lehet eredmé­nyesen harcolni revizionista pozícióból; sem a revizionista irányzat ellen nem lehet si­kerrel harcolni szektás alap­ról. Tapasztalataink szerint csak a marxista-leninista el­vek talaján lehet eredménye­sen harcolni mindenféle, akár jobb-, akár baloldali elhajlás ellen. Tíz-tizenkét évvel ez­előtt ■ mindkét elhajlással szömben fel kellett vennünk a küzdelmet. Így harcolunk az­óta is, így fogunk harcolni ez­után is. Ezért nevezzük esz­mei harcunkat kétfrontosnak. A szocializmus építésének törvényszerűségei Kedves Elvtársak! A kommunista és munkás­pártok ereje eszméjük igazsá­gában, nemzetközi összefogá­sukban, a proletár internacio­nalizmusban van. Mi az internacionalizmus próbakövének tekintettük mindig, s tekintjük ma is a világ első munkás-paraszt ál­lamához, a szocializmushoz, a kommunizmus úttörőjéhez, a Szovjetunióhoz való viszonyt. Az elmúlt két évtizedben pártunk sokat foglalkozott a szocializmus építésének tör­vényszerűségeivel, azok he­lyes értelmezésével, s alkal­mazásával. A szocalista tár­sadalom felépítése elengedhe­tetlen feltételének tartjuk, s ezért pártunk kötelességének tekintjük, hogy a magyar vi­szonyokra helyesen alkalmaz­zuk a szocializmus építésének általános, közös, nemzetközi törvényszerűségeit. Ugyanígy alapvető követelménynek tartjuk, hogy a szocialista építés általános elveit hazánk történelmi múltjából, orszá­gunk ' adottságaiból fakadó sajátos nemzeti formák és keretek között, s azok figye­lembevételével alkalmazzuk. Ügy ítéljük meg, hogy a szocialista építés általános el­veinek és a nemzeti sajátos­ságoknak szembeállítása anti- marxista. Bármelyik mellőzé­se, elhanyagolása megzavarja és végső fokon lehetetlenné teszi a szocialista társadalom felépítését. A történelmi ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy a nemzeti és nemzetközi érdekeket össze lehet és kell egyeztetni. Semmiféle vélt vagy valóságos nemzeti érde­ket nem lehet a nemzetközi érdek rovására érvényesíteni. Ha a szocialista közösség ál­talános érdekeit megsértjük, annak a nemzeti érdek is csak kárát látja. A továbbiakban a párt első titkára a párt harcának né­hány főbb kérdését s a velük kapcsolatos állásfoglalásait említette meg. Pártunk általános politiká­jának kidolgozásában sokat merítettünk a Szovjetunió Kommunista Pártja történel­mi jelentőségű XX., kongresz- szusának megállapításaiból, amelyek az egyes nagy jelen­tőségű tételeken túlmenően a kommunista világmozgalom minden pártját a marxizmus— leninizmus elméletének önálló alkalmazására, a szocialista gyakorlat fejlesztésére ösztö­nözték és ösztönzik. Ugyancsak jelentős szerepe volt pártunk politikájának ki­alakításában a kommunista és munkáspártok 1957-es és 1960-as értekezletén elfoga­dott megállapításoknak, ame­lyek megfogalmazásában pár­tunk is részt vett. Az utóbbi években széles kö­rű vita alakult ki a pártok kö­zött a kommunista mozgalom és különösen a szocialista tár­sadalom építésének néhány fontos kérdésében. A vitában opportunista, a marxizmus— leninizmussal ellentétes jobb- és „baloldali” nézetek is je­lentkeztek, közöttük több olyan, arriely éppen az 1956- ban Magyarországon fellépett revizionista irányzat állásfog­lalásában nyert megfogalma­zást. Ezeket a nézeteket — különösen a csehszlovák ese­mények kapcsán — újabban is­mét felelevenítették. Szó van ezekben a legkülönbözőbb dol­gokról, elsősorban a párt sze­repéről, a törvényességről, a hatalom megosztásáról, a sza­badságról, a sajtószabadság­ról, a humanizmusról, a de­mokráciáról és sok minden másról: mindezekről szocialis­taellen kommunistaellenes (Folytatás a 3. oldalon) 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents