Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-16 / 269. szám
rr.sT HEGYEI r^£íi4tm 1968. NOVEMBER 16., SZOMBAT Három politikai fogoly szabadonbocsátása Algírban közölték, hogy három politikai foglyot szabadon. bocsátottak. A három politikus: Mohamed Hardi, Ben Bella egykori külügyi tanácsadója, Hocine Zahuane, a népi ellenállási szervezet vezetője és Hadzs Ali, a kommunista párt központi bizottságának titkára jelentős szerepet játszottak az algériai politikai életben 1965 szeptemberében bekövetkezett letartóztatásukig. A vád az volt ellenük, hogy a betiltott népi forradalmi szervezet (ORP) tagjai voltak. A szabadon bocsátott politikusokat kitelepítették a fővárosból. BREMERHAVEN 17 CSONTVÁZ Az első világháborúban elsüllyesztett német tengeralattjárót emeltek ki a Jade folyó torkolatában nyugatnémet tengerészek. Az „U—51”- ben egy még „élő” torpedót találtak, amelynek leszerelése és eltávolítása után hatoltak be a hajótestbe, ahol tizenhét csontvázat találtak. NEW YORK Namerék óvadéka A Nixon megválasztott elnök ellen tervezett merénylet vádjával letartóztatott Namerék ügyében csütörtökön újabb fejlemény történt, amikor egy ismeretlen személy postán elküldte azt a 25 000 dollárnyi óvadékot, amely szükséges ahhoz, hogy Namerék szabadlábon védekezhessenek. Az ügyészség ennek ellenére nem helyezte szabadlábra Namerélcet, mivel az amerikai törvények értelmében erre csak akkor kerülhet sor, ha megállapították az ismeretlen letéteményező kilétét. TASZSZ-cáfolat A TASZSZ-1 felhatalmazták, hogy minden alapot nélkülöző koholmányként kategorikusan megcáfolja azokat a nyugati sajtó jelentéseket, amelyek szerint szovjet haditengerészeti támaszpontot létesítenek Mers El-Kebir-ben és szovjet rakétaberendezések hálózatát építik ki Algériában. A1 Iont i ««agyilét Brüsszelben Willy Brandt nyugatnémet, Michael Stewart brit, Michel Debré francia és Dean Rusk amerikai külügyminiszter tanácskozása Brüsszelben. A Brüsszelben folyó „atlanti r.agyhö.” során az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia, Franciaország és Nyugat-Németország külügyminisztere csütörtökön este megtartotta a hagyományos négyes vacsoráját, s ezen Berlin problémaköréről cserélték ki nézetüket. A rituális vacsorának az adott különleges időszerűséget, hogy nyugati diplomáciai körökben olyan hisztériakcltő jelentéseket „dobtak be a köztudatba”, amelyek szerint az NDK népi kamarája néhány órán belül „a város jogait sértő” intézkedéseket hoz. A vacsora után Willy Brandii nyugatnémet külügyminiszter nem volt hajlandó egyenes választ adni arra a kérdésre, hogy az NSZK kitart-e ama provokatív szándéka mellett, hogy Nyugat- Berlinben rendezi meg a jövőre esedékes elnökválasztást. Nyugati megfigyelők a brüsszeli NATO-tanácskozá- sok eddigi menete alapján úgy jellemzik a helyzetet, hogy az észak-atlanti katonai szövetség miniszterei egyetértenek a paktum megszilárdításának szükségességében. VILÁGSZÉPE Londonban Penelope Plummer 18 éves ausztráliai lányt választották meg a „Világ szépének”. Jobbra tőle Kathleen Winstanley (Nagy-Britannia), a második, balra: Mirey Zamir (Izrael), a harmadik helyezett. A világszépe Sidney környéki farmer lánya, könyvtárosnő. Kék szemű, szőke hajú, 167 centiméter magas és mint ilyenkor közölni szokták: mellbősége 89 centiméter, dereka 58 centiméter és csípője 89 centiméter. Eredményes rágcsáló- és rovarirtást gyakorlott szakemberekkel, import vegyszerekkel és gázokkal, ÁRENGEDMÉNNYEL ÉS JÓTÁLLÁSSAL VÉGZŐNK VÁROSFÖLDI PETŐFI TSZ KÁRTEVŐIRTÓ SZOLGÁLATA KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 32. Telefon: 12—25 A belga fővárosban pénteken megkezdte munkáját a NATO miniszteri tanácsának két napra tervezett ülése. A nyugati katonai tömb 15 országának külügyminiszterein kívül az ülés munkájában részt vesznek a hadügy- és a pénzügyminiszterek is. A tanácskozás egyetlen témája a kelet-európai' szocialista országok Csehszlovákiában fogantosított intézkedései nyomán előállott helyzet. Közben pénteken délben a belga fővárosban befejezte munkáját az Észak-Atlanti Szövetség 15 ország parlamenti képviselőit tömörítő közgyűlésének 14. évi ülésszaka. MA LESZ 35 éve annak, hogy az USA kormánya diplomáciai kapcsolatokat létesített a Szovjetunióval. JORDÁNIA bejelentette az arab országok kuwaiti értekezletén, hogy a júniusi háború miatt gazdasági forrásainak negyven százalékát vesztette el. Vita Bitek beszámolója felett (Folytatás az 1. oldalról) cialistaellenes erőfeszítés és megnyilvánulás előtt” — hangsúlyozta. Említést tett azokról a hibákról, amelyek a sajtóban, a rádióban és a ívben január után jelentkeztek, s amelyeknek legfontosabb ja, hogy nem folyt vita a helytelen, szocialistaellenes nézetekkel. Dubcek a hibáktól és egyoldalúságtól mentes januári út folytatása, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való még szorosabb szövetség mellett tett hitet. A párt első titkára kijelentette, hogy egyelőre nem tartják meg a Cseh Kommunista Párt alakuló kongresszusát és a CSKP soron következő XIV. kongresszusát. Az elnökség és központi bizottság a XIV. kongresszus összehívásáról attól függően dönt majd, hogy a következő évben hogyan alakul az országban a helyzet. A beszámoló feletti vita megkezdődött. Népköztársaság Az 1918-as forradalmi tömeg különböző rétegei október végén és november elején társadalmi hovatartozásuknak és politikai fejlettségüknek megfelelően különféle célokért he- vültek. Egységesen gyűlölték azonban mindazokat, akik a nagynémet orientáció szolgálatában 50 hónapon keresztül szakadatlanul és bűnösen tékozolták a vért. Magyarország népe hallani sem akart többé a nemzetgyilkos Habsburgokról és a történelmi uralkodó osztály hatalmáról. A progresz- szív erők 1918 októberében, még a polgári demokratikus forradalom győzelme előtt, köztársaságot követeltek; s ezt az igényt november 1-től, a Tisza Kálmán téri nagygyűléstől kezdve mind szenvedélyesebben hangoztatták. Károlyi polgári demokratikus kormányára nagy feladatok megoldása várt. Békekötés, a népjogok biztosítása, korszerű szociálpolitika, a gazdasági csőd elhárítása. Mindez a tömegek bizalma és segítő hozzájárulása nélkül nem valósulhatott meg, s a konszolidáció a földkérdés és a nemzetiségi probléma megoldatlansága miatt a bizonytalanság ködébe veszett. Ráadásul a régi rend hívei viszonylag hamar felocsúdtak a ,jsoltk”-ból, s Kunfi már november 3-án ellenforradalmi veszélyről volt kénytelen szólani. Életkérdéssé vált a kormány számára a tömegek bizalmának elnyerése. Ámde a tömeg végképpen le akart számolni a múlttal: 1918. november 1-én, a Tisza Kálmán téri nagygyűlésen ezért követelte a Habsburg-dinasztia trónfosztását és a köztársaság kikiáltását. Határozatilag kimondotta, hogy a munkásság semmiféle királyi hatalmat nem tűr, s hogy „a végsőkig harcolni kész a köztársaságért és mindazok ellen, akik halogatással vagy ingadozással kockára teszik a forradalom e nagy vívmányát. Le a Habsburgokkal! Éljen a köztársaság!” A tömeghangulat roppant nyomására határozta el a kormány, hogy visszaveszi az esküjét a királytól és felesküszik a Nemzeti Tanácsnak. Ez megtörtént, de az államforma kérdésében mind a kormány, mind a Nemzeti Tanács halogatta a döntést. Kijelentették: majd az alkotmányozó nemzetgyűlés, legkésőbb hat hét múlva, határoz — monarchia maradjon-e az ország, vagy átalakuljon köztársasággá? Csakhogy a tömeget ez az ígéret nem nyugtatta meg. Üjabb lökést adott az indulatoknak két hír: 1918. november 9-én megalakult a német köztársaság. november 12-én pedig kikiáltották az osztrák köztársaságot is. Budapest népe dűlőre akarta vinni a problémát s 1918. november 16-án felsorakozott a Parlament’ előtti téren, jussát követelve. Ezen a napon — ugyancsak tömegnyomásra — a régi parlament likvidálta önmagát, a Nemzeti Tanács pedig kibővített ülést tartott. De ekkor már százezres tömeg félelmetes hangja zengett-zúgott az Országház téren: „Köztársaságot!” A magasban pedig repülőgép körözött s a kormány előzetes tudta s engedélye nélkül a forradalmi szocialisták röpcéduláit szórta alá: „Szocialista köztársaságot akarunk!” A Nemzeti Tanács és a kormány ebben a légkörben a háborgó százezrek megnyugtatására a polgári köztársaságot „népköztársaságnak” nevezte el. Tagadhatatlan, hogy ez a politikai húzás egyelőre bevált, a tömeg mámoros lelkesedéssel vette tudomásul a Magyar Népköztársaság kikiáltását. De amikor az egész ország munkásainak és dolgozó parasztjainak összességét képviselő és a progresszív értelmiséget is magában foglaló sokaság szerteoszlott a város különböző negyedeibe, már magával vitte a forradalmi szocialisták röplapját s annak alapvető figyelmeztetését: „. ..g forradalom csak akkor mondható eredményesnek, ha a dolgozó nép uralmával végződik”. Megkezdődött a küzdelem új szakasza, most már köztársasági keretek között, s hamarosan a KMP vezetésével — a munkáshatalomért, nemzeti célokért — internacionalista alapokon... F. M. Külföldi kavicsok í Rozsnyó | Kétszer jártam ebben a kis régi városban. 1941-ben országos síbajnokság volt itt a Pozsárló-hegyen, amely, ha jól emlékszem 1600 méternél valamivel magasabb. A mi csapatunk egy hónapig táborozott egy volt kastélyban, a várostól néhány kilométerre. Megjártuk Volócot, Rahót, Krasznahorka büsike várát — sível. Mi hevesiek, nógrádiak, sőt a borsodiak is, nagyon otthon éreztük magunkat, mert a hegy itt is hegy és itt a városban mindenki éppen olyan csúnyán, palócosan beszólt, akár csak mi, apaam, szamaar, síléc helyett silec. Szóval hazai táj volt, hazai hangokkal. Igaz is, nem afféle civil sportolók voltunk mi. A nagy, nemzeti színű leventemozgalom parancsolt bennünket ide, parancsnokunk is tiszt volt, Faló főhadnagy úr. A szoba- parancsnokok is altisztek voltak. Faló főhadnagy úr volt egyben a síoktatónk is. Ügyetlen, nehéz mozgású, rosszindulatú ember és antitalentum, fogalma sem volt a sízéshez. Minden reggel egy órával hamarább felment a Pozsárló csúcsára, hogy ne lássuk ügyetlenségét. Amikorra mi felértünk, már ott állt és cigarettázott, szívta a jó illatú Memphist. Néhány futó és ugró országos ifjúsági bajnok is volt közöttünk és akkor Faló főhadnagy úr az alaplépésekre, az alapmozgásokra próbált bennünket okítani. Ahogyan okított, tanított bennünket, borzalmas nagyokat zuhant, de mi fapofákat vágtunk, nem röhögtünk. Né- hányan már kopaszak voltunk és ez viszont igen kellemetlen viselet volt harmincfokos hidegben. Faló főhadnagy úr nem engedélyezte a nemzetközileg elismert és bevett gyapjú kötött sísapkát. Bakasapka lötyögött kopaszra nyírt fejünkön, amely alatt a dermesztő jeges szél akadálytalanul, könnyedén cikázott oda-vissza. Az első áldozat, természetesen én voltam. — Mondja csak fiam, igaz, hogy maga a Mátrában nőtt föl? — Alázatosan jelentem főhadnagy úr, én igenis, a Mátrában nőttem föl. — Ide figyeljen... — valami egyéni mozdulatra akart engem megtanítani Faló főhadnagy úr, aki a Mátrában születtem és nőttem föl, s ahogy ilyenkor történni szokott, borzalmas nagyot esett és csúszott lefelé, nem tudom, jiány száz métert a Pozsárló kegyetlenül meredek oldalán. Utánasiklottam, ahogy elértem, fölsegítettem és röhögtem. Szerintem módfelett szemtelenül, annál is inkább, mert nyomban megmutattam neki azt a mozdulatot, amelyet ő akart nekem egy fél perccel azt megelőzően megmutatni. Az öregúr nagyon megüthette magát, dühös volt, ordított és azonnal megparancsolta: bevonulni a kastélyba. A folyosón sorakozót ordított az őrmester — akinek ezt Faló főhadnagy úr súgta a fülébe — borzalmas artikulátlan, rekedt hangon. Vigyázzban álltunk és akkor jött Faló főhadnagy úr, kezében hatalmas ollót tartott. Kétszer végigsétált a sor előtt, aztán előttem megállt, sapkámat leütötte a fejemről és összevissza vagdosta a hajamat. Mindenki röhögött Nem láttam, de éreztem, hogy a fejemen több helyen tonzúrát vágott a főhadnagyi olló és csúnyább vagyok, mint egy ferencrendi szerzetes. Délután gyalog, síléc nélkül beballagtam Rozsnyóra, beültem Hajagos úr borbélyszékébe, aki nagyon jót röhögött, de azért becsülettel, nullásgéppel levágta a hajamat. Később ezt az aktust, húsz fillérért, megszokta, mert Faló főhadnagy úr nem volt elfogult, nemcsak az én dús, göndör hajamat tette tönkre, hanem mindenkiét, aki nála jobban sízett. Ezért szinte naponta jelentkezett csapatunk egy-egy tagja Hajagos úrnál, a borbélynál, s közölte, hogy egyetlen vágya van aznapra: ha lehetne, nyírják kopaszra. Szóval, akinek akkoriban haja volt még két hét után is, az nem nevetett. Akkor sem nevetett, ha a főhadnagy úr ötszáz métert csúszott lefelé a fenekén a hegyoldalon, nem egyszer fejjel a hegy lábának. Faló főhadnagy úrnak állandóan a szerelésével volt baja. Nézte, gyakran megnézte a léc kötését és szidta az iparosokat, vagy ki tudja kit, akik ezt a kötést gyártották. Ha a kötés jó volt, akkor szidta a vaxot, és időnként a síléc kantját, amely nem volt más, mint közönséges acélvasalás. Bizonygatta, mutogatta mindenkinek, főleg őrmestereinek, hogy az acélvasalás nem jó. Rosszul* csavarozták a sílécre. Biztos valamilyen ellenálló, rohadt szociáldemokrata csoport dolgozik ott a gyárban, ahol azt a sílécet gyártották, illetve a szélére acélhuzalokat raktak. Azért Faló főhadnagy úr is ember volt. Egy hét után rádöbbent, hogy mi a fenének jár ő ki arra az 1600 méteres domboldalra. Szóval megúnta a kijárást, s őrmesterére bízott bennünket. Kovács őrmester sem volt nagyobb talentum, mint Faló főhadnagy úr, de legalább őszinte volt és elmondta, hogy ő még életében, ezt megelőzőleg, sohasem kötött sílécét a lábára. Három hétig főhadnagy nélkül síztünk. És akkor eljött a nagy nap. az országos levente síbajnokság napja. Nagyon sok tiszt, sőt piroscsíkos bácsi is eljött Rozsnyóra a Pozsárló lábához, úgymond hadd 1
