Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
ft! b fi kMívUw 1968. OKTOBER 6.. VASÁRNAP NELSON MARRA: Barátok fala Ma harcba indul toliam verssorok romjai közt (a verseimről szólok), toliam, mely elragadott túl a szavak értelmén, s ott feledkezett, magukra hagyva a városokat, i az utcák szűrt zaját, a fénylő állomásokat. Későre jár, de harcba indulok. Ijeszt a szavak kő-hegye, a gyermekarcok kavics-komolysága. Későre jár és végtelen az éj, egyedül van, ki magában beszél. Én kiáltani akarok: — Kerítsetek falat körém, barátaim, ti élő városok! ' S , ", Uj magyar film: FEJ LÖVÉS A film történetére egy újsághír adott apropót Bacsó Péternek és Zimre Péternek, a forgatókönyv íróinak. Három fiatal elhatározta, hogy öngyilkos lesz, az első el is követte végzetes tettét, a másik kettő viszont elmenekült a helyszínről. Ebből a valóságmagból született a film. Másfél órán át három fiatalt: két fiút és egy lányt látunk a vásznon, többnyire eszeveszett száguldásban, különböző lopott gépkocsikban. A szituáció külsőségei miatt is alkalmas a néző idegeinek feszült állapotban való tartásához, bár később csak az egyre idegesítőbben "jelentkező kérdés marad: miért történt mindez? Kik ezek a fiatalok? Honnan jöttek? Hogyan lettek ilyenné? De a film a válaszokkal adós marad. Híven és pontosan követ egy cselekményvonalat, melyből mikroszkopikus pontossággal kiderül, a „hogyan”, de homályban marad a sokkal lényegesebb „miért". így válik egy rendkívül izgalmas indítású film, egy bűntény kronologikus leírásává. Figurái látszólag hitelesek, különösen, ha a külsőségeket tekintjük. Csakhogy a hosszú haj és a mai divatos életvitel felszíne mögött nincs semmi. A három főszereplőnek semmilyen kapcsolata nincs az élettel. Egyetlen, ami kiderül — a sokat csépelt közhely —, hogy a mai fiatalok zátonyra fu-, tásában sok szerep jut a j közönyös, a fiatalság prob- i lémáit nem értő szülők-! nek is. A legsematiku- i sabb ez, az öngyilkos fiú\ apjánál aki miután fia egy j újabb bűnügybe keveredett,; nem áll fel a televízió elől j és ki sem jön, hogy fiától i tettét számonkérje. A néző — és ez az ügyes i rendezés érdeme — azt is hi- i heti, hogy a valóságot látja, | holott egy spekulatív képlet végeredményét kapja csupán. B acsó Péter — a mai divatnak megfelelően — „civilekkel” kísérletezett. A filmen — Kovács Kati kivételével — főként idegen arcokat látunk. Választása — különösen a két fiú esetében — általában szerencsés. Legkevésbé sikeres azonban a női főszereplő — Kovács Kati — alakjában. A népszerű slágerénekes divatos filmszínésznő lett. Három film főszerepében láthattuk eddig és a harmadik után már bántóan feltűnő, hogy minden esetben pontosan az a figura, azonos gesztusokkal — illetve gesztusnélküliséggel — jelenik meg a vásznon. Ugyanígy visszafelé sül el, a filmekből már jól ismert helyzetek ismétlése. Ezek nemcsak azért veszélyesek, mert a nézőben önkéntelenül is felötlik: vajon hol és mikor láttam ezt a jelenetet, hanem azért is, mert keresettségével lesz sematikus. Mindig izgalmas és hálás vállalkozás a fiatalság morális problémáival foglalkozni. A siker sem lehet kétséges, még akkor sem, ha a vállalkozás megreked a felszínes tények illusztrálásánál, mint a Fejlövés esetében. A hibás rendezői koncepcióhoz alkalmazkodva bár, de mégis magas szinten Zsombolyai János bravúros operatőri munkája az, amit maradéktalanul lehet dicsérni ebben a filmben. Ö. F. r j Sárgult levelekből ... errefelé most vígan vagyunk anyám. Egy kis tündérország föld alatti tanyám. Egyetlen fiára ne legyen hát gondja. A magyar katonát nem fogja a golyó: (őrmesterünk mondja) .. .az ellenséget félig már megvertük ... (az őrmesterünket délelőtt temettük) ... csapataink fényes győzelmet arattak... (ezredünkből többen életben maradtak) ... errefelé most sok szép nóta járja, hogy: „Nincsen párja sohasem volt párja ...” hogy: „Vihar a levelét ide-oda fújja.. Es ...azt is daloljuk: .......hazamegyünk újra...” E s, hogy: „Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek ., (már tudom, hogy mit teszek) Ezerkilencszáztizennyolcat írtak Őszirózsák nyíltak... Garaguly Ferenc Megtérülne DARVAS JÖZSEF a szeptemberi Kortársban Penészlek (Szabolcs megyei község) elmaradottságáról ír. Illetve Végh Antal igazát boncolgatja, s azt, hogyan lehetne ott ablakot tárni a világra, ahol csak vakablakok vannak. Ebben az írásban nem is a falu közeledését a városhoz, hanem a falu közeledését a faluhoz igényli az író, mert Penészleken még ott sem tartanak. Van még Penészleken kívül sok ilyen falu? Ha nem is ilyen, de elmaradott sok van. Az író nem is azért kiált segítségért, mert valahol nagy a maradiság, hogy a kultúra, az egészségügy alapvető dolgai sem honosodtak meg, hanem azért kiált, mert nincs is igény arra, hogy valami változzék. S akik segíthetnének, azok is tehetetlenek, vagy megelégednek apró foltozgatásokkal. Érdekes írás Darvas Józsefé. Szerintem igazabb, mint Végh Antalé. Egyetlen dologban nem értek egyet teljesen Darvas, Józseffel — a megoldás módjával. Tanítók missziójáról beszél, az öntudatosságról, a pedagógusképzés hibáiról, az elhivatottságról. Igaz, igaz. De ahogy a mát ismerjük, ez csak távoli megoldást ígér. Annyiszor, de annyiszor hirdettük: tárt karokkal várja tanítóit a falu. Másra lenne szükség. Másra is. AKÁRHOGY HESSEGE- TEM, mindig újra a termelő- szövetkezetek megszilárdítása jut eszembe. Meg lehetett volna várni, amíg felnő, kiokosodik a helyi vezetőgárda a tsz- átszervezés után? Meg lehetett volna várni, hogy a tapasztalt, földet értő gazdák a vezetés tudományát is máról holnapra megtanulják? Vagy akik tízhúsz holdak termésének sorsát oly ügyesen intézték, hirtelen ezer holdakban számoljanak? Meg lehetett volna várni, de drága tanulópénz lett volna. Meggondoltan tette a párt, illetve a kormány, hogy mozgalmat indított: segítsen a város a falunak. Nem mindenki váltotta be a hozzá fűzött reményt. Volt, aki megszökött, volt, aki eltolta a dolgot és volt, aki győzött: gyökeret eresztett. Ezek voltak többen. Mára már fogalommá vált a 3004-es rendelet összes pervariációjával. Bárki agyában fogamzott meg először — okos ember volt: keressen többet, aki falura megy! Megérdemli, ha három esztendő alatt megtanítja nagyüzemi módon termelni, élni a termelőszövetkezeti tagságot. Itt is voltak, akik csak nyerészkedni akartak, teleszedni a városi tarisznyát minden jóval, és semmit sem adni cserébe a falunak. Voltak és elhullottak, helyenként keserűséget, szegénységet hagyva maguk után. De nem ezek voltak többségben. A java helytállt és autóstul, új bútorostul ott maradt falun. Odanött családostul. Egyik-másik országgyűlési képviselő lett, kormánykitüntetést hord a mellén. A 3004-ES RENDELET NÉLKÜL IS sokan 'gtettél volna, de így, a háromezernégyessel. többen. És megérte Sok hitetlen Tamás vallott« be később: nem remélte, hogy a termelőszövetkezetek zörne j megszilárduljon, hogy ilyen: hamar és ilyen életképesen. : Hogyan jön Darvas cikke a termelőszövetkezetek megszilárdításához? Penészlek, egy elmaradott falu — az ország megerősödött gazdaságaihoz? Szerintem összeférnek. Sok falusi iskola küzd gondokkal, sok tanítói állás üres. Sőt, alig van hely, ahol minden tanítói állást betöltötték. Vagy ahol ne egy esztendei, ideiglenes megoldásnak tekintené a pedagógus a falusi tanítóskodást. A bejárókról ne is szóljak! Akiknek nemcsak a gyerekeket, hanem a családokat, az egész falut ismerniük kellene, ehelyett rohannak a vonathoz, a buszhoz, olykor kurtítva a tanórákon — menekülnek vissza a városba. És még csak el sem lehet mindig ítélni őket. Az iskolák képtelenek betölteni az állásokat, hiába pályázat, minden, nincs jelentkező. Különösen nincs a fővárostól távoli megyékben. Pedig művelt diákokra, felnőttekre lenne szükség. Olyanokra, akik falun maradnak és a kultúr- forradalom tehetetlen szemlélői helyett aktív részvevői lesznek. Elhatároztuk: átalakítjuk a ^ falut! Kikkel, hogyan? Elég-e csak a nagyüzemek kialakítása, a több áru, a több pénz? Nem mindegy az, mire váltódik át a több pénz. Nem mindegy, hogy az iskolából kinövők milyen felké-j szülten állnak munkába. Nem Penészlek szélsőséges példájára gondolok, hanem azokra a falvakra is, ahol há- romszornál többször fürödtek j a gyerekek fürdőkádban, ahol! az orvos nem talál az elmúlt évekhez képest több tbc-s gyereket, mégis kultúrában, j egészségügyben sok ezer kilo-\ méteres a távolság a főváros- tói, pedig a térkép gyakran csak harminc-hatvan kilométert mutat... Igaz, voltak már kísérleteink arra, hogy a pedagógusok letelepedjenek falun (például lakásépítési kedvezmény, illetményföld, fizetésrendezás), de csak kísérleteink. Mert az eredmény ismert. Még több kedvezmény kellene a városi pedagógusoknak: menjenek le falura, olykor a tanyákra, szükség van rájuk. A gyerekek oktatásáért, a falu neveléséért — az egész kultúrfor- radalomért, hogy ami megkezdődött a termelőszövetkezetek szervezésével, megszilárdításával — beteljesedjék. PEDAGÓGUS 3004-ES RENDELETRE GONDOLOK. Honnan vegyük a pénzt? Könnyű tanácsot adni? Értem én. De azt, hogy ez a befektetés is megtérülne, nem kétlem. Nem olyan gyorsan, mint a 3004-es tsz-elnököké, agronómusoké, talán hosszabb ideig is lenne rá szükség, később lehetne megszüntetni, mint a 3004-est, de megtérülne. Anyagiakban, erkölcsiekben. A falusi ifjú nemzedék nem lenne hálátlan. Fizetne értelemmel, tudással, az új iránti fogékonyságával. Ezt a „Pedagógus 3004-es”-t kapcsolnám össze a pedagógus elhivatottság-érzetével, misz- szionárius feladatával. Sági Ágnes Nem nevetnek Piámén A mesterség szeretete, úgy látszik, apáról gyerekre öröklődött családjukban. Vasutas édesapjuk kicsikorukban térképet, menetrendet rakott az ebédlőasztalra, s kikérdezte őket: Honnan, milyen szerelvénnyel, mikor lehet elindulni Miskolcra? Hát Kaposvárra? És Tótkomlósra? Hol kell át- szállni? Mikor kapnak csatlakozást? Hány órára érkeznek meg? Ha meg utaztak valahová, egy órával a vonat indulása előtt kinn volt a család a pályaudvaron, s megkeresték a szerelvényen a legjobb, huzattól, ajtócsapkodás zajától leginkább védett helyet. Tavaly külföldön, Nyugaton járt, turistaként, az édesapjuk. A látott nagyvárosokról keveset mondott, de a megnézett állomásokról, vonatokról, vasúti berendezésekről mindent tudott. Csak a közlekedési múzeumba nem tudta még elvinni gyermekeit, pedig ott any- nyi .mindent láthatnának:, híres egykori mozdonyok makettjét, korabeli egyenruhákat ábrázoló metszeteket, amelyeken a vasúti tisztek még kardot viselnek... Noha gyerekei messzire távolodtak a vasutaspályától, — fia szőlész-borász, lánya pedig tanárnő — a mesterség, a hivatás szeretetében nem estek messze a fájuktól. Foglalkozásuk miatt, munkájuk után mindketten habozás nélkül, örömmel költöztek el vidékre a szülői házból, a budai lakásból. Milyen jó érzés, amikor ilyen szép összhangban van a hivatás, a személyiség és a tárgyi környezet! — ez jut először az eszembe, amikor belépek Balázs Judit szentendrei általános iskolai tanárnő körülbelül kétszer háromméteres albérletébe. Egynémely látogatásaim művelődésiház- igazgatók, pedagógusok otthonában, csalódottságaim, melyek a porcelánok, lámpák, miegyebek láttán forrásuknál, az érdeklődésnél apasztották el kérdéseimet, megtanítottak arra, hogy külön becsüljem az ilyen összhangot. Itt sajátke- zűleg meszelt fehér falat, azon két jó képet, s ugyanannyi kovácsoltvasból való részletet valami régi kapuból, egy szép szőttes szőnyeget, egy . rongyszőnyeget, néhány egyszerű, világos, új bútort és elég sok képzőművészeti albumot látok, meg egy pár lángoló színű, mázas népi korsót. Szemben velem, egy széken ül Balázs Judit: szép, magas növésű, rövid hajú lány. Oly sokszor hallott — szellemi, emberi magányosságra, bürokratikus pedagógiai taposómalomra hivatkozó — vidéki tanárnői, tanítónői sirámoknak eleven cáfolata. í.iagyar, orosz és rajztagozaton szerezte főiskolai diplomáját. A kereslet—kínálatnak megfelelően, jelenleg rajzot és — testnevelést tanít a szentendrei, Lenin úti általános iskolában. Ezt így is nevezik: izbégi általános iskola, a városszéli kerületről, mely valaha különálló falu volt. Alig pár éve, hogy itt tanít, de diákjaival együtt már az iskola falain kívül is sokat hallatott magáról. Tavaly három tanítványát díjazták a megyei, egyet pedig az országos gyermek- és kamaszrajzversenyen. Növendékei kétszer szerepeltek a szentendrei művelődési házban gyermekrajzkiállításon — az ottani második tárlat iskolájuk önálló bemutatója volt. „Rongy és papír collage, az izbégi általános iskols gyermekraj-kiállítása” — ei állt elegáns meghívóikon, t Weöres Sándor-idézet alatt Ugyanezzel az anyaggal később a visegrádi irodalmi eszpresszóban is bemutatkoztak. Ha két szóval kellene jellemeznem Balázs Juditot, ezl mondanám: akar valamit Vagy azt, hogy csinál valamit — s hozzátenném: amiben érdemes hinni. A megszokottó: eltérően, más, új módon foglalkozik a gyerekekkel rajzóráin. Eredményeit magán, e diákjain kívül a kezdeményezését felkaroló iskolájának kollégáinak köszönheti, s méf néhány szentendrei festőnél is, kik segítették kiállítása vinni az izbégi gyermekrajzokat. Mert a magárahagyatott- ság is kevésbé fenyegeti azt aki akar valamit... Különben rendkívül tudatos előre tervező ember. Évek ót. tudta, mit akar, de azt is, hogj azt talán nem csinálhatná mej mindenhol. Ezért korán, més szegedi főiskolás korában elkezdte ostromolni a Szentendrei Városi Tanácsot, hogy ide kerülhessen. Kész volt harcolni, kérni, kilincselni, hivatalokat járni a vágyaiért — jó: tette. Így aztán Szentendrére hívták meg — s jól tették. Az izbégi iskola munkás és paraszt származású, gyakran sok gyerekes famíliákból, magyar vagy szerb, szlovák, német nemzetiségű, vagy szabolcsi, nógrádi családokból jött, nem ritkán szegénysorsú gyerekeire ráillik ez a kifejezés: némiképp hátrányosan indulnak. írjuk le nyugodtan azt is, nincs rajta szé- gyellnivaló, hogy az iskola a többi környékbeli között a klasszikus tantárgyakat nézve nem a legjobb helyen szerepel. De pedagógusgárdáját éppen az dicséri, hogy felismerték: ha a hagyományos tárgyaknál nem is sikerül máról holnapra elérniük más iskolákat, egyéb tekintetben tán sokkal könnyebben vehetik az akadályokat. Az itteni színes, népszerű úttörőélet, a maguk által rendben- tartott, virágos iskolaudvar, a régi iskolaépületet az újjal összekötő, a gyerekek politechnikai tehetségét dicsérő domboldali betonlépcső, mind azt bizonyítja, hogy az izbégi tanárok tanítók megértették a modern pedagógia nemcsak nyelvi-logikai ismeretek közvetítéséből, s főkánt nemcsak magoltatásból áll, hanem a játékos alkotótevékenység megkedveltetéséből, az anyaggal, a formákkal való bánnitudás felébresztéséből is. Rávezetni a gyerekeket a számukra legalkalmasabb kifejezési területekre, ez is feladatuk. S ebben a pedagógiai felfogásban a politechnika mellett új szerepet kap a zene, a rajz, a játék. Nézem az izbégi iskolásak — most már híres — papír- és rongyragasztásait, a teddiber- szakállas Barcsay bácsit, a savanyú arcú Arisztokratát, a Hivatalnokot négyszegletes szemüvegével, és a többi, képzeletszülte képet, melyekhez a képzelet szült újabb mesét. S eszembe jutnak egykori játékaim, színes ceruzák kihegyezett, becsben tartott csonkjai, kréták, gombfestékek, délutáni rajzolások, melyek erre a felkiáltásra késztették nagyanyámat: „LeHALLGATJAK A NAGYVILÁGOT (Mulsalov rajza.)
