Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-30 / 255. szám
1968. OKTOBER 30., SZERDA .1 ‘“sMEírfap Használják fel a takarmányaként a háztáji és egyéni tehéntartók! Emlékezés ürügyén Két találkozás A szélsőséges időjárású esztendő utolsó negyedében vagyunk. A nyár elején mutatkozó rendkívül aszályos időszak, az állattartók, különösen a szarvasmarhatartók körében sok aggodalomra adott okot. A rétek, legelők, a pillangósok és egyéb takarmánynövények hozama lényegesen alatta maradt a vártnak. Sokan, indokolatlanul, a' szarvasmarha-állomány csökkentésével akarják a gondokat elhárítani. Ez megnyilvánul a fedeztetések számának csökkentésében, a borjúvágás lényeges növekedésében és a nagymérvű hízóalapanyag felkínálásában. Lényegesen nem javult a helyzet az év második felében sem, pedig a nyár végi, őszi csapadékos időjárás elősegítette a másodvetések, rétek, legelők, pillangósok hozamának növekedését. Ezenkívül a kormány nagyarányú abrakvásárlási akcióval sietett az állattartók segítségére. A gazdaságok és az állam erőfeszítései együttesen lehetővé teszik a szarvasmarhaállományban beállt kedvezőtlen helyzet megváltoztatását. Itt az állattartók — különösen a háztáji és egyéni gazdaságok — megértésére van most szükség, mert a tehén- állomány közel fele az ő tulajdonukban van. A lakosság élelmezése és az export szempontjából ennek az állománynak a termelése is nélkülözhetetlen. A közös gazdaságok zöme figyelemre méltóan támogatta „Hiszek az emberben .. mondotta több mint ötven esztendővel ezelőtt Szegeden Móra Ferenc egyik nevezetes beszédében, melyben eltemette a háborút és üdvözölte az idők forradalmas változását. Ezzel a jelmondattal — felújítva az 1918—19-es forradalmak korabeli napjait, az őszirózsás forradalomét és a proletárdiktatúra 133 napjának időszakát — irodalmi műsort állított össze a Pest megyei Könyvtár, mely néhány hét alatt két tucat községbe jut el, a Duna mentétől a Jászságig. A műsor első bemutatója, október 28-án, hétfőn zajlott le, Nagymaroson. A művelődési otthon klubterme zsúfolásig telt meg diákokkal, a maguk fiatalságára emlékező idősebbekkel s még az üdülőkből is sokan jöttek el. Tóbiá? Áron irodalomtörténész szólt az 1918—19-es időszak forradalmi átalakulásáról. Móricz, Krúdy, Tóth Árpád, Juhász Gyula írásai csendültek fel Nagy Mariann, az Irodalmi Színpad és Popp Zoltán, a Déryné Színház művészének előadásában. Mintha filmet néztek volna a jelenlevők: az írók riportszerű feljegyzéseiből újra előtűnt a menekülő cár, a budapesti Lehel téri orosz hadifogoly, a Margitszigetre boldogan beszabadult proletárgyeA HÄZTÄ31 BIZTOSÍTÁS az állam céljait a háztáji állattartásban. Kisebb mértékben ugyan, de találkoztunk olyan jelenségekkel is, hogy kihasználták a pillanatnyi helyzetet és áron alul megvásárolták az eladásra felkínált szarvasmarhákat. Ebben az a veszélyes, hogy a nőivarú állatokat is meghizlalják. Sok tenyésztésre alkalmas üszőt vágnak le s ezzel veszélyeztetik a tehénlétszám további alakulását. A háztáji és egyéni gazdaságok tehéntartóinak nagy segítséget jelent a tehenek elle- téséhez az állam által nyújtott 3 mázsás abrakvásárlási lehetőség. Ebből 2 mázsát akkor vehetnek igénybe, amikor a tehén vemhes lesz, egy mázsát pedig a borjú megszületésekor. Ezzel lényegesen könnyíthetnek abrakellátási gondjaikon. Az importabrak rendelkezésre bocsátásával az állam nagy terhet vállalt magára, a tehéntartók pedig — eddigi tapasztalataink alapján — nem élnek eléggé ezzel a lehetőséggel. A szarvasmarhák kevésbé értékes tömegtakarmányokkal is átteleltethetők, ha megfelelő abrakkiegészítést kapnak. Felkérjük a szarvasmarhatartókat, vegyék igénybe az állam által nyújtott kedvezményeket, s járuljanak hozzá ahhoz, hogy ne csökkenjen sem a szarvasmarha-állomány, sem az árutermelés. Dr. Magas László, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Termelésfejlesztési Főosztályára. 1c vezetőhelyettese rek, a somogyi urasági parádéskocsis, ki csak éppen visz- szaköszönt a grófnak, ezzel a megjegyzéssel: — Haggyon nekem békét az elvtárs-úr! A Pest megyei Könyvtár hasznos kezdeményezése dicséretre méltó. Az összeállítás kitűnő! A „Hiszek az emberben ..irodalmi-zenés műsor következő előadása november 4-én lesz, Pátyon.---------------------- életemben | Oroszokat | először 1945--------------------- telén láttam a budai Várban. Mindenütt füstölgő romok és hullák: magyar, orosz és német katonák holttestei fölött lépegettem, s közben örültem, hogy életben maradtam, s szeretteim közül sem pusztult el senki az apokaliptikus vérfürdőben. A z egyik szovjet katona tágranyílt, hideg, kék, üveggé merevült szemekkel nézett rám. Mintha tőlem kérte volna számon mindazt a borzalmat, amiben része volt. A gyilkos golyó a nyakán hatolt be. Oroszokkal — marcona, félelmetes katonákkal — életemben először 1945-ben a budai Várban találkoztam. Arcuk fekete volt a lőporfüsttől, szemük elszántan villogott. Sok csata volt mögöttük, előttük pedig a megvert hátráló ellenség; a fasiszta hadsereg. Ök voltak a győzők és én ... ? Ki tudhatja azt ma már, hogy akkor azok a katonák mit gondoltak felőlem. Ellenség? Barát? Én sem tudom, csak azt, hogy akkor nagyon féltem. Nácikat már nem láttam sehol. Megadták magukat. A gőgös „Herrenvolk” egyik díszpéldányát, a monoklis Pfeffer Wildebruch tábornokot egy orosz járőr piszkálta elő a csatornából. A „felsőbbrendű ember” a patkányok között akart elbújni. Budapest felszabadult, aztán az ország is. Nem sokkal később a rommá lőtt Reichstag épületén vörös zászlót lobogtatott a szél. A világ fellélegzett. Csodálattal adózott egy nép hősiességének, kitartásának és bátorságának. Egy olyan népet csodáltak, amely nagyon mélyről indult és csak 1917- ben vehette először kezébe saját sorsának irányítását.---------------------- — jókedI Oroszokkal | vű diá---------------------- kokkal — m ásodszor 1966 júliusában a budai Várban találkoztam, arcukra vastagon rakódott le a vakolat- és mészpor, szemük vidáman csillogott. A moszkvai Energetikai Intézet hallgatóinak egy csoportja csákányozta a romos falakat, takarította el a használhatatlan épületmaradványokat. Vezetőjük: Wlagyimir Kobolev aspiráns, hő- fizikus. A Budapesti Műszaki Egyetem a múlt évekhez hasonlóan a nyáron is megrendezte a KISZ-építőtábort, amelyen a magyar fiatalokon kívül a baráti országok egyetemi hallgatóinak egy- egy csoportja is részt vett. így került Vlagyimir Kobolev, vagy ahogy barátai hívták, Vologya, és csoportja a Vár építkezéséhez. A budai Vár utolsó fészke volt Budapesten a fasisztáknak, a háború alatt erősen megrongálódott. Újjáépítése sok-sok évet igényel még. A palotarész, ahol Vologya és brigádja dolgozott, otthona lett a Magyar Nemzeti Galériának és otthona lesz az Országos Széchényi Könyvtárnak. Vologyáék a budai Várban a békét, a jövőt építették, de a kísértő múlt, a háború iszonyatos emléke ott rejtőzött a romok közé szorulva. — Csoportunk majdnem minden tagja gyászol valakit, akik a háború alatt estek el — mondja Vologya. — Édesapám hat testvére itt, a Vár ostrománál vesztette el életét. Iszonyatos dolog a háború!... Vologya derűs, kék szeme most kobaltkéken izzik. Hallgatunk. A csendet, a feszültséget a szomszéd romos teremből átszűrődő énekhang oldja fel. Vologya már mosolyog. — A magyarok szeretik népemet — mondja. — Ezt érzem mindenütt. — Kicsit gondolkodik, majd így folytat já: — Egyszer leigáztuk a magyar szabadságot, egyszer vérünket hullattuk érte. Kérdőn nézek rá. — A cár segítségével, 1849- ben a Habsburg-önkény győzött ... De hdl van már a cár? Azután elbúcsúztam tőle. Még hallottam az éneküket, egy furcsa melódia foszlányai szálltak felém ... SZENTENDRE Már az év elejére elkészül a XL mú'termes lakás Az alapításának 40. évfordulóját ünneplő szentendrei művésztelep az idén rangjához méltó létesítménnyel gazdagodik. A város egyik legszebb részén, a Kálvária téren, hatmillió forintos beruházással 12 műtermes lakás épül. A tervek szerint a lakásokat a jövő év közepe helyett hat hónappal korábban adják át rendeltetésének a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. SZÉKESFEHÉRVÁR Hidroglóbusz-óriás A Fémmunkás Vállalat székesfehérvári telepén felállították az ország első 400 köbméteres hidroglóbuszát. Az óriás víztartály — amely a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában készült — 10 méter átmérőjű, a súlya pedig 70 tonna. A 40 méter magas csillogó „glóbuszt” négy toronydaru emelte a helyére. A hozzá tartozó vízmű naponta 1500 köbméter vizet szolgáltat a gyártelepnek. A kecskeméti üzem, a Bács megyei Vízmű Vállalat megrendelésére, hamarosan 500 köbméteres hidroglóbuszt is készíti 44 PÁLYAMŰ A nyáron tartott „Hősi harcok emlékei” c. KlSZ-pályá- zatra összesen 44 érvényes írásmű érkezett. A KISZ Pest megyei Bizottsága és a megyei könyvtár döntése nyomán e művek szerzői vehetnek részt november 24-én a Vácott rendezendő nyilvános versenyben. A vetélkedőbe bevonják a közönséget is. A vetélkedőn az első díj egy szovjetunióbeli, a második díj egy NDK-beli utazás. A harmadik díj 1500 forintos jutalom. Ezenkívül féléves időtartamú mozibérleteket, több száz forint értékű könyvutalványt osztanak ki a részvevők között. BALATON ÜVEGBEN A Dunakeszi Konzervgyárban múlt héten kezdték meg a Balaton-saláta gyártását. A hétféle fűszerrel ízesített kon- zervből tízvagonnyi készül — nagyrészt exportra. Foto: Gárdos — karácsonyi — NEM KELL A HÍR..! N em tudnám megmondani, hogy miért kellett még nekem kedden este bemenni a szerkesztőségbe. Egész álló nap vidéken szaladgáltunk a cég gépkocsijával, s legfőbb ideje lett volna, hogy hazamenjek. Először talán az is volt a célom, hogy hazatérek, mégis, amikor azt kérdezte tőlem a kocsivezető Budapest határában, hogy most aztán merre...? Ügy tettem, mintha a világon ez volna a legtermészetesebb dolog, s bemondtam: a szerkesztőségbe ... Magamnak persze mentségek kellettek ehhez a lépéshez, s meg is fogalmaztam ezeket a mentségeket... Ott maradt tegnap egy cikkem a gépben, s ha azt most befejezném, akkor holnap...! De ahogy beértem a szobámbá, s megláttam a cikket a gépben, már ekkor világosan tudtam, hogy én ezt ma nem fejezem be. Kollégák, barátok kellettek nekem erre az estére, s gondoltam hozzájuk szegődöm ... Közben olyan meleg van már itt ebben a házban, hogy lassan nem lehet elviselni. Beköszöntöttek az első októberi hűvös idők, s megkezdték a fűtést. A barátok, kollégák persze sehol... Kiálltam hát a szerkesztőség elé, a legpestibb Pesten, a Blaha Lujza téren, hogy a központi fűtés fullasztó melege után, szívjak egy kis őszi, friss levegőt... Csak úgy tétlenül, céltalanul álldogáltam, mikor egyszerre — erről is, arról is — szirénák hangja harsant fel. Most eszméltem csak, hogy mennyien vagyunk itt a téren ... Különben eddig csend volt, az emberek mentek a dolguk után, most meg egyszerre, ahogy megszólaltak a szirénák — s megtört a csend! — megbomlott a mozgásnak ez a békés rendje. Legtöbben futottak az EMKE-aluljáró felé, s ott fönt az aluljáró fölött elsötétült a megállóban a 6-os hármas szerelvénye, amely Budára tart, a Margit-híd felé. Közben a szirénázó autók: a rendőrség, a tűzoltók, a mentők is itt álltak meg... Nem vitás, valaki a 6-os alá került. Már az aluljáró fölötti járdaszigeteken feketéllett a tömeg... A szerkesztőség — vagy mondjam: a szerkesztőségek — háza tetején változatlanul sugározta műsorát a villanyújság, de . erre senki nem figyelt. Mi történt? Valakit elütött a villamos. Most menjek oda, s a hordágyról nézzen rám valaki, esetleg az utolsó pillantását szánva, s pocsékolva rám? Nem, nem megyek oda... Előfordult már velem, hogy elcsúsztam a jégen, s ezt látták többen is... Hiába éreztem valami hihetetlen fájdalmat — hiszen egyszer el is tört a bordám! —, felugrottam ... Nincs megalázóbb, mint a szerencsétlenségemen érzett sajnálkozás, a szerencsétlenségemen kelt kíváncsiság ... Nem — döntöttem —, nem megyek oda ... Aztán valami mégis ott mozog bennem, hogy — tudniilik — oda kell mennem. Hiába ébred bennem még egy érv, hogy hiszen ma éppen, a Gödöllő—Budapest közötti országúton egy szikra híján majdnem hasonló áldozat voltam ... Jöttünk békésen, beszélgetve, amikor egyszer hirtelen lefékezett előttünk egy gépkocsi, s a vezetőnk csak úgy tudta elkerülni az összeütközést, hogy hirtelen elrántotta a kormányt, s előzött ... De mi történik akkor, ha szembe jön valami másik jármű? Az nagyon csúnya lett volna... S kellett volna nekem ott, utána, sajnálkozó avagy éppen kíváncsi néző? Dehát nincsenek, s nem lehetnek itt érvek... Vonz ez az esemény; és el is indulok... Ránéztem az órámra, s megállapítottam, hogy fél nyolc az idő... Elvégre újságíró vagyok...! Még a holnapi számba esetleg befér: „Véres szerencsétlenség a Blaha Lujza téren!” Már a kezemben az igazolványom, s elkészültem, hogy átverekedem magam a hivatalos kordonon ... A tömeg azonban megfékezett Már ott álltam a járdaszigeten; egy ember a tömeg között... A tűzoltók dolgoztak, emelték a harmadik kocsit. A mentő várt. A rendőröké a későbbi szó; ők majd a féktávolsá- got mérik, a vértócsától számítva ... Tehát, ők is vártak ... Egy barátom anyját valamikor — most is jól. emlékszem — elütötte a vonat. Utólag tudtam meg; mélyen meghajolva részvétet kívántam ennek a barátomnak, s nem érdeklődtem a részletek iránt... Most, mit keresek itt? Részleteket akarok, hogy az a szerencsétlen volt-e a hibás, aki fölül éppen most emelik le a 6-os harmadik kocsiját? Persze, van itt nekem megint egy érv... Valaki itt megint elkövetett valami hibát... Talán előbb indították a villamost! Miért indítják előbb? Talán figyelmetlen volt a felszálló, aki most ott fekszik valahol, a tömegtől nem látom jól... Szóval: ne legyünk figyelmetlenek! Ez téma! Eszembe jut az amerikai neves professzor, akitől interjút kértem, hogy milyen eredményeket értek el a rákkutatásban. Kesernyésen nevetett: „Miért fontos ez? Sokkal többen halnak meg közlekedési balesetekben, mint rákban!” Itt, tehát, gyógyítás a figyelmeztetés, hogy vigyázzunk...! Szóval: nekem mégis oda kell menni, át ezen a tömegen, s meg kell kérdeznem, meg kell írnom még a holnapi újságba, hogy mi történt itt... Megint megszorítottam az újságíró- igazolványomat, hogy átverekszem magamat a tömegen, a hivatalos emberekig. Ekkorra azonban, amikor végre elszántam magam, a döntésre, egyszerre oszlani kezdett a tömeg. Az elülsők — akik legkorábban érkeztek, s végignézték a tűzoltók munkáját, majd azt is, ahogyan az áldozatot a hordágyon a mentőautóba tették — megindultak visszafelé, a dolgukra. Csendesen jöttek, különösebb megindultsóg, vagy érzelmi kitörések nélkül. Közben már fel is búgott a mentőautó szirénája, ahogy rohant el a sérülttel. Egy nő haladt el mellettem, mo- lett, erős, aki egyhamar kitört a látványosságra legalkalmasabb pozíciójából. Rikító kabátját, még rikítóbb haját jól láttam a tömeg mögül, hogy ott volt legelői ... — Elnézést! — mondtam neki. — Idős volt? — Igen! — mondta elfoglaltan, mert közben már bizonyára azon törte a fejét, hogy mennyi időt vesztett. — És súlyosnak látszott? — Nem mondhatnám. — Ezzel rohant is el valahová, valamelyik autóbusz, vagy villamos után. Még álltam ott egy kicsit, hagytam, hogy dobáljon a helyszínről távozó tömeg. Közben kigyúltak a veszteglő 6-os fényei, amely alól kiemelték azt a nem is tudom, hogy kicsodát... Ekkor egy tűzoltó került mellém, s csak úgy futtából ezt az embert is megkérdeztem: — Életben maradt? Rám nézett: — Persze — mondta. Aztán egy kicsit elmosolyodott, ahogy jobban belenézett az arcomba. — Nem lesz itt semmi baj... Elindult a 6-os ... Felszakadt a sóhaj; holnapra — hál’istennek! — nem kell a hír... Dékiss János „Hiszek az emberben...“ Irodalmi műsor a forradalom évfordulójára
