Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-03 / 232. szám

1968. OKTOBER 3. CSÜTÖRTÖK 3 "“^Ciriao Kiosztották a Markusovszky-díjat Az Orvosi Hetilap újraindu­lásának 20. évfordulója alkal­mából a lap szerkesztősége és szerkesztő bizottsága szerdán ünnepi ülést rendezett a Ma­gyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az ünnepi ülésen részt vett Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra, dr. Szabó Zoltán egészség­ügyi miniszter és dr. Rusz- nyák István, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöke is. Az ünnepségen dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára tizenkét személynek, nagyrészt fiatalabb korosz­tályhoz tartozó orvosoknak átnyújtotta a Markusovszky- díjat. Ülést tartott az MSZMP Budapesti Bizottsága Az MSZMP Budapesti Bi­zottsága szerdán ülést tartott, amelyen részt vett és felszó­lalt Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára is. BUDAÖRS Ezer vagon alma fér az új hűtőtárolóba Mint már röviden hírül ad­tuk, szeptember 20-án avatták a Hungarofrucht új hűtőhá­zát Budaörsön. A 14 ezer négyzetméter alapterületű tá­roló, 10 ezer tonna gyümölcs — nevezetesen 1000 vagon al­ma — befogadására alkalmas. Ugyanakkor lehetőséget nyújt a nyári zöldségfélék és gyü­mölcsök elhelyezésére is. Ra­kodója elé egyszerre húsz va­gon állhat, a belső anyagmoz­gatást is teljesen gépesítették, berendezései a legkorszerűb­bek. A csaknem 9000 négyzet- méter hűthető teret külön kis jéggyár egészíti ki. Az előre­gyártott elemekből készült, 150 millió forintos hűtőházat az olasz Frick Europa cég szerelte össze, nem egészen hat hónap alatt. NAGYKOROS Fél évvel hamarabb... Csaknem 40 gyár és üzem építkezését gyorsították meg a 21-es Építőipari Vállalat dolgozói, köztük a Nagykőrö­si Konzervgyár kazánházi ké­ményének, ikermérlegházá- nak és vízhálózatának építé­sét például fél évvel hama­rabb fejezték be. Egy életen át gyűjtötte. Olasz udvar Vácott Román szoknya Bronzcímer a Várból A kisvárosi házak általában zárkózottak. Ablakaikat spa- letta fedi, kapujuk kulcsra jár. Így aztán nem tudni, mit rejt a mélyük. Vácott, a Tímár utca egyik kis háza semmiben sem kü­lönbözik a többitől. Mégis, amikor Komáromi Pál nyug­díjas MÁV-felügyelő bekalau­zolt „birodalmába’’, hirtelen úgy éreztem, Firenzében já­rok. Ott láttam ilyen kis ud­varokat. Mindent elborított a sűrű zöld növényzet, óriási le- ánderek, pálmák kővázában, daturafa hófehér, gyermekfej nagyságú virágokkal. S hogy a kép teljes legyen, lomha, .csíkos macskák napfürdőznek a sárga kockakő vön. Van ott még sziklakért és fügefa, szö- kőkutacska és medence teknő­sökkel. A felfutó lőne alatt fe­hér pad, széttárt karokkal Ne- pomuki Szent János szobra, mellette csavart turbános tö­rök síremlék. Negyven éve elmúlt, amikor az első ritka tárgy megdobogtatta a fiatal vasúti tiszt szívét. Már maga sem tudja, a sok száz darab közül melyik volt az, de azóta szenvedélye: gyűjteni a szépet, a ritkaságot, a különlegest. Mindegyikhez valami emlék fűzi, ha más nem, hogy milyen nehéz volt megszerezni. De volt, amikor a véletlen a ke­zére játszott. A budai Várban a romok között kallódó bronz kapucímer, a lebontott régi ház fantasztikus hajszálrepe­désekkel befutott vörösmár­vány falikútja, régi-régi fegy­verek, amelyek pengéjén vé­sett arab betűk hirdetik jel­mondatukat. Aki keresi a szépet, mindenütt megtalálja — mu­tat körbe. S valóban, a lakás két szobája és az óriási üve­gezett veranda hatásosan, vö­rös-arany színben csak fogla­lata a vitrinekben, tárlókban, szekrényekben őrzött darabok­nak. Bronzkori edények mel­lett nefritből, jádeból faragott kínai szobrocskák, tompán csillogó vörös lakkvázák. Óriási relieffestésű padlóvázák viszik tovább a tekintetet, az akvárium alatti teknőchéjakig. Tengeri kagylók sokasága, sár­garéz hindu kegyszerek és fest­mények a falon. Több közü­lük felbecsült, nyilvántartott darab, a régi olasz városfes­tők egy-egy kis remeke. Arannyal dúsan átszőtt kel­mék a falon, román esküvői szoknya volt valamikor. Har­minc éve díszítik ezt a szobát, de színük, aranyozásuk ma is frissen csillog. Az ablak előtt bűbájos tisztaságú leányarc alabástromból, a „Kedves”. Átdereng rajta a fény, rózsa­színűén homálylik, mintha él­ne. Büszkén mutatja a rokokó bordó-arany női szalonberen­dezést, amelyet Bécs városá­ban, Mária Terézia uralkodása alatt készített remekbe egy mester. A bútor elmúlt két­százötven éves, de még csak karcolás sem esett rajta. — Nagyon nagy pénzt ad­tam érte annak idején — em­lékezik vissza. — Megérte. A feleségem kapta új házas ko­runkban, évfordulóra. Meg­halt már szegény. Most a láT nyomókkal lakom. A vej ena­mel nagyon jól összetartunk. Sokat jár külföldön, s tudja, hogy nagyobb örömet a nép- művészeti ritka daraboknál nem szerezhetne. Így közösen szaporítjuk még ma is a kin­cseket. Lassan már nem talá­lok helyet számukra. Napokig tart, míg egyedül minden da­rabot áttörlök takarításkor. Pedig még a folyosóra is jutott belőlük. Pajzsos nemesi címerek, szerszámok, régi-ré­gi kopogtató és egy rég elhalt jó barát csodálatosan kifejező halotti maszkja vigyázza a kis ház csöndjét. Valahonnan vékonyka nesz kél, erősödik, egy kisbaba sí­rása csendül. — Bocsánat — áll fel a ka­rosszékből. — Tessék várni. Azonnal bemutatom gyűjte­ményem legértékesebb, az egész család számára legked­vesebb darabját. Kisvártatva tárul az ajtó és a nagypapa bemutatja Gabi­kát, néhány hónapos, fekete szemű unokáját. — komáromi — PÉCS- a „Talpalatnyi föld“ A IV. magyar, játékfilm­szemle eseménysorozata októ­ber 7-én, Pécsett a hazai és a külföldi újságírók, filmkri­tikusok részére tartandó saj­tótájékoztatóval, majd ezt kö­vetően a Petőfi moziban a „Talpalatnyi föld” című film díszelőadásával kezdődik. Nem születtem grófnak Az évad negyedik bemuta­tójaként, hamarosan egy zenés vígjátékot indít országos kőr­útjára az Állami Déryné Szín­ház. A „Nem születtem gróf­nak” című darabot Bárány Tamás írta színpadra A fiam nem a lányom című könyvből, amelyhez az ismert szerző­páros, Payer András—S. Nagy István írt zenét, illetve szöve­get. Az előadást Csongrádi Mária rendezte. A bemutató: október 4. Vendégek és vendéglátók a ceglédi szárítóüzem udvarán (Folytatás az 1. oldalról.) tudja becsülni a jót. S a pu- habélű kenyérkóstoló, való­ban mindenkinek ízlik. Sültek ínycsiklandó illata fogad a tsz másik boltjában. Maguk készítik a hurkát, kol­bászt, s elfogy két disznóra való áru is egy nap. A vendé­ceglédi gyümölcs-zöldség- szárító üzemben. Grósz Sándor igazgató kalau­zolt végig, ismertette a már részben megvalósult tervet: az ide beérkező vagonokból szállítósorok viszik a zöldárut a gépekhez, míg a sor végén már a szárított terméket kap­ják. Az idén csak vöröshagy­Mustkóstoló a cegléd—csemői gazdaságban geket köszöntő Skultéti Jó­zsef elnök állítja, hogy szigo­rúan tartják a hazai normá­kat. Azt a tanácsot szívesen fogadja az elnök, hogy ne csak a gazdaság jószágait használják a hazaihoz, hasz­nálhatják a háztájiból vásá- roltakat. Jövőre már így akar­ják. Zöldségbolt, tejüzlet kö­vetkezik ezután. Mind a Dó­zsáé. S mind szépen hoz a konyhára. Fehér Lajos kívánságára rövid időt töltöttünk a F alakit keresek Innen oda, onnan amoda küldenek. Járom Dunaharaszti rende­zett mellékutcáit. Es közben, akarva-akarat- lan, sok mindent észreveszek. A kerítéseken túl a kertek, még ilyenkor, ősszel is, valósággal édenkertek. Gondos, rendszerető emberekre vallanak. S a tisztára seprett, takaros udvarok is. Hanem a házak eleje! A járdát és az úttestet, úgy látszik, senki­földjének tekintik Dunaharasztin. Nem min­denki, de nagyon sokan. A háztartási hulladékot, a törött üvegeket, az udvari söpredéket, a cserép- és vasdara­bokat kiszórják az utcára. Egy tehergépkocsi ott robogott el mellet­tem, kereke alól valami éles tárgy pattanva majdnem az arcomba csapott. A kocsi vagy tizenöt méterrel odább meg is állt. Vezetője átkozódva lengette ökleit a közömbösen álldogáló házak felé. Fél szódás­üveg kapaszkodott a hátsó kerék leeresztett gumijába mint a rák. — A tanács minden évben dózerrel elsi- míttatja az úttesteket, töri magát, hogy a mellékutcáknak is rendes pofájuk legyen, maguk meg ... A továbbiakban nyomdafestéket nem tűrő szavak következtek. Talán még, zakómat megmarkolva, jól meg is rázott volna, ez a méregzsák, ha nem tisztázom sürgősen, hogy én nem ide valósi vagyok. Később, nem kis meglepetésemre, azt kel­lett megállapítanom, hogy ahol járok, sehol sem fedezhetők fel a hanyagság imént em­lített, lábbal is tapintható jelei; a rend, a tisztaság a házak előtt is kifogástalan. Má­Utcák és emberek tyás király utca — olvasom le a fémlapról valamelyik kapu felett. — Kit keres? — lépett ki éppen egy idős férfi, és nagyon szolgálatkésznek mutatko­zott. Ejtettem néhány dicsérő szót. — Hát igen — simította végig a bajszát elégedetten az öreg. — Elsősorban a tanács­tagunk, Bana Sándor érdeme. Meg, ugye, mindnyájunké, akik itt lakunk. Mi, kérem, nem tűrjük, hogy bárki is megfeledkezzék magáról. Rászólunk, összeszedetjük vele, amit kiszór. De ilyesmi ritkán fordul elő. Együtt mentünk a sarokig. Az egyik ház fala mellett ócska lábas hevert. Hogy milyen színű lehetett valamikor, ki tudja, teljesen lekopott róla a zománc. Az alja is hiányzott. Az öreg lehajolt érte és átdobta a kerítésen. Odabent egy kutya dühösen felugatott. Majd, kezében a lábassal, egy termetes asz- szonyság fordult ki szitkozódva a kapun. De amint az öreg szemrehányó pillantásával találkozott a tekintete, nyomban torkán akadtak a loboncos szavak, az arcára mo­solyt erőltetett. — Azok a francos kölykök hurcolták ki — kúrálta mézédes hangsúlyozással. — Majd meglátják, hogy mit kapnak tőlem! Az öreg megértőén bólogatott, aztán, ami­kor ismét megindultunk, sokatmondóan hu­nyorított felém. (polgár) mából 1200 vagonnal tartósí­tanak. Több ötlettel Búcsú a városiaktól. Robo­gunk Cegléd-Csemő felé, az állami gazdasághoz. Vass 1st Sajnos, a rossz idő miatt az idén tönkrement belőle, ki­égett a homokon 600 hold őszi- tavaszi gabona, s ki kelle . szántani 500 hold kukoricái. Az esős ősz, a megkezdődő.! rothadás a termés 25 százalé­kát viszi el. Még jó, hogy idő­ben hozzákezdtek a szürethez: augusztusban. Pergő vita kerekedik ez­után. Az igazgató hiányolja, hogy szőlőt most már csak saját pénzükből telepíthetnek. — Borszőlőt igen, de tele­pítsenek csemegeszőlőt. — Drágább lett a hozzávaló betontám. — Öntsék maguk, úgy ol­csóbb. Látja, Cegléden, a szesz­főzde építkezésénél Grósz Sa­nyi bácsiék még az épületfa­lakat is maguk készítették. A dialógus kimondatlan summája ez: több ötlettel, kezdeménye­zőkészséggel keresni a jö­vedelmezőség útját. Az igazgató másik témára tért: kifogásolta, hogy a bor felvá­sárlási árát területenként szab­ják meg s nem aszerint, hogy ki-ki milyen minőséget szál­lít. Lehet inni rossz hegyi bori és kitűnő homokit. Az ellen­vetés: soha ne várják, hogy olyan értékű lesz a homoki bor, mint mondjuk a Bada­csony vidéki. A hosszúra nyúlt vita végén Fehér Lajos azért megjegyezte: „valamit majd teszünk jövőre. Megjegyeztem magamnak mindent.” A présháznál csorog a must, készül az új bor. Egy kis hely­színi szemle, mustkóstoló, az­tán robog tovább a karaván az abonyi Kossuth Tsz felé. A sürgető lapzárta nem en­gedte meg, hogy velük tart­sunk, ezért hát erről csak eny- nyit. A program lepergett na­gyobbik részéről pedig hadd állapítsa meg az újságíró, hogy Jó illatú a szárított petrezselyem van igazgató fogadja a vendé­geket, s Balta János párttit­kár. A tájékoztató közben kér­dezi meg Fehér Lajos, ráfizet­nek-e még a jószágtartásra? Nem, erről szó sincs. Aztán a jószágok eleségére kerül a sor, s a szó. Szépen megvan itt a lucerna, jól fogja a homokot. az rendkívül érdekes, sokrétű volt s jellemzője a szókimon­dás. Mindenütt elhangzott bú­csúzásnál az őszinte kívánság: „Ne szaladjanak ennyire leg­közelebb, jöjjenek mielőbb is­mét, hosszabb időre.” Tóth György Foto: Gárdos Fehér Fajos látogatása Cegléden és a járásba?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents