Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-03 / 232. szám
A 1968. OKTOBER 3. CSÜTÖRTÖK A kiskereskedelem kapcsolatai KÖNYVESPOLC Két kötet krimi Aligha lehetne jellemzőbb illusztrációt találni a kereskedelem megváltozott kapcsolataira, mint a budapesti „kéthetes áruház” történetét. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy néhány hónappal ezelőtt a Női- és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat úgy szabadult meg felhalmozódott raktárkészletétől, hogy az egykori Kilián laktanya egyik szárnyában „új áruházát” nyitott, mindössze néhány hétre. Az irodai alkalmazottaktól a nagykereskedelmi ügyintézőkig mindenki a „pultok” mögé állt és árusította az eredetinél jóval olcsóbb áron forgalomba hozott női ruhákat. Amikor a nagykereskedelmi vállalat illetékeseitől megkérdezték, miért folyamodtak ehhez a megoldáshoz, a többi között azt válaszolták, azért, mert a kiskereskedelem csökkentette megrendelését, nem vette át a ruhákat. Mint köztudott, ez év január 1, az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta megszűntek, illetve az ellátás védelme szempontjából indokoltan a legszűkebb körre korlátozódtak az áruforgalom kényszerpályái. A vállalatok a különféle árukapcsolatok formáit szabadon választhatják meg, következésképpen jelentősen bővült az árubeszerzés forrásainak köre. Megszűnt a rayon-rendszer, a kiskereskedelmi vállalat már nemcsak a „területileg illetékes” nagykereskedelmi vállalattól szerezheti be áruját. Szabadon választhat a nagykereskedelmi, külkereskedelmi és termelő vállalatok között. Természetesen vásárolhat szövetkezetektől is, egy a lényeg: azt a beszerzési forrást válassza, amely számára a legkedvezőbb. Bár az eltelt háromnegyed év tulajdonképpen még nem alkalmas végső konklúziók megállapítására, annyi már is látható, hogy a kiskereskedelem a ruházati cikkekben kerek 80 százalékkal, a vegyes iparcikkekben és az élelmiszercikkekben egyaránt 60—60 százalékkal növelte a nagykereskedelmen kívüli beszerzéseit az elmúlt évekhez képest. Jól mutatja a növekedés mértékét, hogy a ruházati kiskereskedelem teljes beszerzéséből a nagykereskedelmen kívüli beszerzés a tavalyi 12 százalékAZONNAU BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK • villanyszerelő, • hegesztő, • hőszigetelő, • épület-asztalos szakmunkásokat, • kubikosokat, • kubikos brigádokat, • betonozókat, • útépítőket, • csatornaépítőket, • betanított munkásokat és • férfi segédmunkásokat. FIZETÉS: teljesítménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék. Napi háromszori étkezés, szállás, szabad szombat. Jelentkezés személyesen, vagy levélben: DUNAÚJVÁROS, Kenyérgyár út 1. 26. sz. Építőipari V. ról 20 százalékra, a vegyesiparcikkben a tavalyi 4 százalékról 6 százalékra emelkedett. Az olyan kereskedelmi vállalat, mint a Centrum Áruházak, amely sokoldalú üzleti tevékenységet folytat (még saját ipari üzemekkel is rendelkezik), érthetően nagy volumenben köti le a különféle fajta árukat a konfekcióüzemeknél, a kisipari cipészszövetkezeteknél, a kötöttárukat előállító tanácsi vállalatoknál. A Habselyem Kötöttárugyár közvetlenül a Divatáru Kiskereskedelmi Vállalattal létesített kapcsolatot; méghozzá nemcsak a rendelések lebonyolítására, de például közös üzlet fenntartására is. Budapesten a Rákóczi út egyik forgalmas boltjában csak a Habselyem Kötöttáru- gyár termékeit hozzák forgalomba és az árusítás mellett állandóan közvéleménykutatást is végeznek, mind az új, mind a régi árucikkekkel kapcsolatban. Nem vitás, hogy a legtöbb közvetlen kapcsolatot a nagy forgalmú kereskedelmi üzletek, vállalkozások teremtették meg, hiszen ez — elsősorban éppen a nagyságrendek miatt — számukra a legkifizetődőbb. Meg kell azonban azt is említeni, hogy a kiskereskedelem alapvető beszerzési forrása előreláthatólag továbbra is a nagykereskedelem lesz, hiszen a nagykereskedelmi vállalatok rendelkeznek a kiskereskedelem részére szükséges cikkek legnagyobb választékával. Arról nem is beszélve, hogy a termelővállalatok ugyancsak szívesebben szerződnek a nagy mennyiségű árut vásárló nagykereskedelemmel, amely termelésük legnagyobb részét gyakran előre leköti. Mikor igyekezett a kiskereskedelem az eddigi tapasztalatok szerint „kikapcsolni”, megkerülni a nagykereskedelmet? Elsősorban, amikor a nagykereskedelem nem tudta a kívánt mennyiséget, az óhajtott választékot biztosítani. Nyilvánvalóan a fogyasztók érdekében törekedett a kiskereskedelem például arra, hogy korszerű, szintetikus, a legújabb divat- igényeknek megfelelő kötöttáruk, cipők, konfekcionált alsó- és felsőruházati cikkek kerüljenek az üzletekbe. Ugyanez a törekvés másféleképpen mutatkozott meg például a vegyipari cikkeknél, hiszen itt a hiánycikklista megszüntetése, illetve csökkentése, a választék bővítése volt az elsődleges cél. A kiskereskedelem eddig például cipőből 122 százalékkal, konfekcióból 66 százalékkal, fehérneműből 82 százalékkal szerzett be többet,. mint tavaly — a nagykereskedelem kikapcsolásával. De megemlíthetjük, hogy vas- és fémtömegcikkekből 53 százalékkal, üveg- és porcelánfélékből 58 százalékkal, sport- és játékáruból 22 százalékkal, háztartási vegyicikkekből 43 százalékkal több olyan áru került a vásárló elé, amelyet a kereskedelem szövetkezetektől, tanácsi vállalatoktól, vagy közvetlenül az ipari üzemektől vásárolt. Mindez, úgy véljük, jól bizonyítja, hogy mind a kereskedelem, mind az ipar egyre inkább él azokkal az újfajta lehetős égekkel, amelyeket az új gazdasági körülmények kínálnak. Mondani sem kell, hogy a fogyasztók várják és remélik a még jobb folytatást. (h—gy) — Kétfogatú lovas kocsival vágtában kanyorodott Hatalák György 41 éves hajtő, szigethalmi lakos Budapesten, a XIX. kerületben, az Ady Endre utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében. Bakon ülő utasa, Harnos Vince 41 éves segédmunkás a kocsiról leesett és súlyosan megsérült. Könnyű úgy szerzőnek lenni, hogy a szereplők maguk csinálják a történetet, megtűzdelik hajmeresztő, vagy éppen kacagtató fordulatokkal, meglocsolják az izgalommal, s ízesítőül a dráma borsát avagy a komédia szegfűszegét szórják bele. Hát nem vicc, hogy felhívom a börtönigazgatót a telefonon, s utasítóm, engedje ki a barátom a dutyiból? Mire ő — kiengedi... ! Vagy kitalálok egy új, vadonatúj középkori bútorstílust és több millió értékben el is adom ezeket a ma készített antik bútorokat? Igaz, nemcsak ilyen „kedélyes” események fordulnak elő a bűnözők világában. Fegyver dörren, kés villan, s a helyszínen csak az áldozat marad, a tettes már... Hol is jár? Dolgozni kezdenek a nyomozók, s a bűn mindig magában hordja a büntetést; néhány napi elzárást, hosszú évekig tartó börtönt, vagy éppen a kötelet. Ezt a bűnt és a bűnhődést tűzte tollára két jól ismert szerző: Bajomi Lázár Endre Fő a bizalom címmel egy évszázad francia szélhámosságainak krónikáját írta meg, Szabó László pedig Bűnügyi panoptikum címmel a hazai alvilág cselekedeteinek érdekesebb- jeiből válogatott. Két kötet krimi, de a téma szabta határokon belül környezetrajz is. Mert bizonyos bűncselekmények csakis adott társadalmi alakzathoz kapcsolhatók. Horváth Me- nyus és Sugár Vili, a két, tagadhatatlanul dús fantáziájú szélhámos csakis abban a világban lelhette meg éltető elemét, ahol mindennél többet számított a nemesi név, a huszártiszti uniformis. Captain Cap csakis francia polgártársai közéleti csömörére alapozhatta fantasztikus választási programját a század végén. A kitartott férfiak tökéletesen szervezett „geng”- je csakis a harmincas évek Budapestjének világában helyezhető el, s így tovább. A két szerző ugyanis nem találomra emelt ki egy-egy ügyet. Tudatosan keresték a jellemzőt, az egyediben is tipikusát, s így tudtak valóban panoptikumot felállítani. Bajomi panoptikuma — a témához, s a földrajzi helyhez illően — franciásan, könnyed, szellemes, gúnyos fintorok, az ostobák fölötti hahoták légköre tölti meg, a Szabóé pedig a meghök- kentéstől sem riad vissza. A blöffnek beugró francia honatyák, a szittya király tiaráját zseniálisan hamisító aranyműves, Stavisky, a „század szélhámosa”, a különítményes Kmetty őrnagy, az IBUSZ-panamát „fejősre” felhasználó Turchányi tisztelendő, a rászedettek és csalók, gyilkosok és fölbújtók a szereplői a két kötet kriminek. Olyanok, akikről inkább olvas az ember, mintsem találkozzon velük... Mindkét könyvet a Minerva adta ki. Győztesek hangversenye A 10. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny díjkiosztó ünnepség után a győztesek hangversenyt adtak a MÁV Szimfonikusok közreműködésével. Vezényelt: Németh Gyula és Fejér György. Képünkön: Bársony László. Személyes névmások először mindenért lelkesedtem. Tizennyolc éves koromban havat lapátoltam egy télen át. Kellett a pénz, ruhÉjt, meg fényképezőgépet vettem rajta. Vöröslött a kezem, mert kesztyűm kilyukadt. Ahogy markoltam a göcsörtös lapátot, az ujjaim töve felhólyagosodott. Hideg tél volt a tavalyi: megfagyott a gondolat. Éjszaka volt a leghidegebb, de tíz forinttal többet kaptam, mintha délután dolgoztam volna. Tanulni is kellett. Érettségi előtt mindig kell. Sokszor napokig nem aludtam, aztán rámzuhant az álom, és két napig feküdtem egyfolytában. Anyám adott igazolást. Amikor elmeséltem neki a téli pirkadatot, sírt. Pedig ő is elégszer látja — leveleket, meg újságokat hord a faluba kora hajnaltól. Azt mondta, szépen mondom — élvezet hallgatni. Most ősz van: itt ülök a hokkedlin, előttem az asztalon kacskaringós oszlopban párolog a tea. Nemrég kezdődött az egyetem: ösztöndíjas kollégista vagyok, most jöttem haza először Pestről. Itt már hideg a lehelet, ott még melegek az italok. Anyám büszke rám és arra, hogy egyedül tartott el, egyedül — idáig. Ráncos arca símogatásra vár, szeme fejemet cirógatja. Nem simogatom, csak ülök a hokkedlin, kezemet a forró bögrére tapasztom. Morfondírozok, miért átlátszó a legyek szárnya és miért van anyámnál ilyen sok még ősszel is. Ö a sámlin ül, mélyen a szemhatárom alatt. Lusta vagyok lehajolni. Mit mondjak neki? Ct elemit végzett, abba kellett hagynia a jószágok miatt. Én ülök a hokkedlin, én fogom két kezembe a bögrét, én járok egyetemre, ÉN ... ^e"-’ te más vagy. Karcsú vagy, nem, nem neveztelek sohasem nádszálnak, az közhely, egyszerűen karcsú vagy. Szép a szemed. Kitágul a pupillád, felemészt. Fekete hajad keresztezi a vállam; a vállamra ömlik, ha csókollak. Mi volt anyámnál? Sárgultak ott is a fák levelei, cihelődnek a madarak, úgy mint itt, csak egészen kicsiben ... parányiban. Más semmi. Ja, beszélgettünk, persze, hogy beszélgettünk. Hideg ez a telefon. Fekete maskara, diódákkal, egy fehér kiskörű számlappal. Lassan te is csak hat számjegy leszel, amit le kell tárcsáznom mindennap. Hogy te? Te édes vagy. Szeretlek. Minden apró porcikádat. Tanulnom is kéne, de nem, majd holnap, ma elmegyünk valahova. Nem hallom, tessék? Hogy tudsz egy jó helyet? Házibuli? Nagyszerű. Pénzem van. Kaptam anyámtól kétszázat, megtiltotta, hogy most télen lapátoljak. Azt mondta, még majd megszólnák. Pedig sokszor tavaly ezzel az ürüggyel jöttem Pestre, hogy láthassalak. Most már nincs ilyesmire szükség. Tanuljak? A, ma nem, úgyis mindegy hányas rendű vagyok, ösztöndíjat kell kapnom a szociális helyzetem miatt. Akkor hétkor a szokott helyen... te édes, te drága, te aranyos... csókollak ... O — nagydarab, fekete hajú, dro- medárpalánta. Nem az a filozófus termet. Csak izma van, esze kevés. A lábai görbék, az arca tűrhetetlen, a szeme összeszűkül, ha rádnéz, mint a pápuáké. Pofoznivaló. Verjem meg? Minek? A zoknija mindig lecsúszik egészen a bokájáig. Konfekció zakóban jár, háta állandó jelleggel gyűrött, két oldalt slicceit, és ha megy, fityegnek utána a szövetdarabok. Inge elálló nyakú, hosz- szúcsíkos nyakkendőjét háromszögcsomóra köti. Egyszer táncolni is láttam. Akkorát lép, mintha futni akarna. Inni nem iszik, csak málnát, vagy narancslét. Büszke csupán arra lehet, hogy mindennap mos fogat. Semmi másra. Nadrágja kitérdelt, fényes, szára kályhacső szabású. Ezt nevezi ő eleganciának. Még általános iskolában sem néztem így ki. Büszke vagyok arra, hogy a legújabb divat szerint öltözöm. Havonta négyszázból ez nem jönne ki, de csurran-cseppen. A srác árva, azért topis, de miért jár egyetemre, menjen dolgozni, akkor lesz neki is párhuzamnadrágja, enciánpulóvere. Ö, aki elszerette előlem a fekete hajú szirénemet. Az a hálátlan dög, az a jó alakú adminisztrátorlány, aki itt dolgozott az egyetemen, elhagyta magát csábít- tatni. Kettejükből már csak egy egyes szám harmadik személy maradt. Hogy most így egybejöttek, maximum egy többes szám harmadik, de azt azért kivárom. Mi egyetemisták. Az „elit”. Nyakunkba vesszük majd az öregek gondjait, Városokat építünk. Két kézzel mindenki tud. Fejjel kevesebben. Mi mindent megérdemlünk. Azon belül is egy kis csoport — a barátaim. Merem állítani, a legértel- mesebbje. Alapigazságaink vannak. Ilyenek például: a fa azért van, hogy árnyékot adjon az embernek, s az ember azért, hogy a fának legyen kinek árnyékot adnia. Másnak ez egy önmagába visszaforduló hülyeség. Nekünk fogalom. így élünk. E szerint. Mindent a maga rendeltetési helyére. Habzsoljuk az életet. Nem kell állandóan attól félni, hogy az ember elrontja vele a gyomrát. Mert ha erre gondolunk, jönnek a gátlások és a gátlásokból elég volt. Csámcsogni is lehet. És kézzel enni. Ez nem hippi-dilemma, hanem a modern tilos-világ reakciója. Nem szabad? Olyan nincs kicsiben. Csak a nagy „nem szabadokat” tiszteljük. Sokan féltenek, hogy elzüllök. Szó sincs róla, a „dolce vitának” is vannak korlátái. Élni tudni kell. Ügy, mint mi. A barátaim szülei nagy fejek: orvosok, miegymás. Sokat keresnek, sok pénzt kapnak a srácok. Alig furakodhattam közéjük. Most végre itt vagyok. Bor- és rumszag között. Lányok mellett, kiknek arcáról ágySzag lendül. A kollégiumi szobámban ülünk és gint iszunk. Már egészen hozzá szoktam, érzem, ahogy átfúrja a csontjaimat, melegíti a gyomromat, az egész testemet. Beszélgetünk semmiségekről. Emberekről. Elhatározzuk, hogy elkapjuk a dromedárpa- lántát és addig verjük, amig meleg. Régen tervezem. Most került napirendre. Cserében én finanszírozom anyagilag a következő bulit. Régóta nem volt. Mi — egy brancs az egyetemisták között, az elit, elitje. TI' Az ellenségeim. Padban sün- dörgők, a professzor alá széket dugók, könyveket lapozgatok, áltudománytól fertőzöttek, stréberek. Akik, ha lánnyal láttok, nagy tudósán összehúzzátok szemöldökötök, mosolygósra siklik az arcotok, miközben fancsali-irigyen egymásra pislantgattok. Akik szeretnétek valahova tartozni, de látványosan kéritek ki magatoknak az ilyen nemű gyanúsítgatásokat. Akik nagyképűen lépkedtek az egyetem folyosóin és egymást froclizzátok, miközben igyekeztek a magatok fejére csörgősipkát húzni, hogy mások azt higgyék, jó fejek vagytok, nem stréberek. Sznobok, akik a Sartre-darab utolsó felvonásáról a büfébe osontok majonézt szopogatni, „barnára sült” Coca Colával, Remegő agyúak. Féltek, ha gondolkozni kell, csak szorgosan építitek homokbástyáitok, melyet csak nedv köt meg, odabújtok a viták elől, hogy ne lehessen rátok ismerni. Rettegtek a naptól, a széltől, mert zugotok szétporlad, mint a hús-vér ember egykoron. Trágár vagyok, ha az jut eszembe, hogy félévben tiszta jelesen vizsgáztatok. Ők — ketten. A volt szerelmem meg az a tahó. Itt sétálnak az orrom előtt kéz a kézben. A vékony ujjak belekovácsolódnak a hatalmas tenyérbe, engedelmesen, mint régen,' mikor én fogtam... nem csak a gyűrűsujját — finoman, légiesen. Nem marokra. Az ablakomból látom, hogy csókolóznak. Az egyetemen azt rebesgették, hogy ez egy igaz szerelem. Olyan nincs. Hazudnak. Csak az egyik szerethet. Igazán pedig senki. Mindenki eladható. Másért. Átölelik egymást ideig-óráig, aztán a mágnespontok megpörrennek, máshoz tasztíják mind a kettőt. A házasság egy kalap az egészre. Az alól nem lehet, csak: a földre nézni. Ott meg nem történik semmi. Egymás száján sztrájkolnak. Holnap, ha minden jól megy, szétverjük a gyereket. Nem lesz kifogása az ellátás miatt. Most búcsúzkodnak. Itt a kapu alatt, ahova minden szem odalát, legjobban az enyém. Csak egy kicsit jobban ki kell hajolnom az ablakon. így... Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők... ; Sze_ mélyes névmások, melyek átcsapnak egyikből a másikba, összefolynak, mindenfajta katalizátor nélkül. Az életben ritka a katalizátor. A katalizátorok nagy emberek. Személyes névmások, vágyaim bújnak meg mögöttük: ilyen szeretnék lenni: lenéző, ordenáré, brutális fickó. A szüleim élnek, orvosok, mindenem megvan. Havat még nem lapátoltam, senkinek nem vertem szét a fejét, és csak egy lányba vagyok reménytelenül szerelmes, aki fiúval jár. Egyetemre járok, kitűnően végeztem az első félévet. Most fáradt vagyok egy kicsit, kifárasztott az önámítás. Két botom szorosra fogom a kezemben, lábamon megcsikordul a járógép. A könyvtári fotelok kényelmesebbek. B. Tamás Ervin
