Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-19 / 220. szám
1968. SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK mi «KHI Wtfrizm 3 Egyre veszélyesebb Újabb öt lakás elveszett? Fél évvel ezelőtt, március 10-i számunkban adtuk le az első vészjelet. Megállítani a veszélyes folyamatot — irtuk, már a címben is kifejezve, milyen tendenciával került papírra a riport és a publicisztika elemeit elegyítő, aggodalom szülte cikk, s mint hírlett, annak idején élénk visszhangot, vitát váltott ki nemcsak Százhalombattán, de a megye politikai és közigazgatási berkeiben is. Visszapillantás A Dunai Kőolajipari Vállalat készenléti lakótelepet létesített, szép, korszerű lakásokat építtetett a termelésben fontos szerepet betöltő dolgozóinak, hogy azok minél nagyobb százaléka a gyár közelében telepedjék le, s mintegy bázisát adja a nélkülözhetetlen törzsgárdának. Az elképzelés jól bevált. A fé- szekrakók száma évről évre növekedett, az idén már a háromszázat is meghaladta. S ekkor indult meg az a veszélyes folyamat, mely megkongatta a vészharangot: egyszerre öt dolgozó is bejelentette, hogy megválik a vállalattól, de továbbra is a lakótelepen marad. Közülük négyen, Aschen- renner László hegesztő, Káplár László betanított munkás, Lantos Gyula szivattyúkezelő és Metlesits József fizikai állományú művezető, élve a módosított Munka Törvénykönyve lehetőségeivel, végre is hajtották elhatározásukat. Tartani lehetett attól, hogy példájukat mások is követik. A vállalat vezetősége ezért a megyei főügyészségtől olyan rendelkezést kért, melynek alapján kötelezhessék az odébbállókat a készenléti lakótelep elhagyására, vagy legalábbis arra, hogy vásárolják meg az általuk birtokolt lakást. A vezetőség törekvését a dolgozók zöme és lapunk is támogatta. Fél év múltán, most azért látogattunk el Százhalombattára, hogy megtudjuk, történt-e időközben valami kedvező változás. Egy lépést sem — Nem, nem történt — hallottuk a keserű választ, és a gondterhelt tekintetekből arra következtettünk, hogy a helyzet legutóbbi ottjártunk óta csak rosszabbodott. Valóban, ifjabb öt olyan dolgozó hagyta el háládatlanul a vállalatot, aki előzetesen a lakótelepre" fészkelte be magát: Fekete Ferenc szivattyúkezelő, Kázmér János villany- szerelő, Korsós Ferenc műszakvezető szivattyús, Monori Imre géplakatos és Palkó József kovács. Több fizetést ígértek nekik másutt, hát nem sokat teketóriáztak, elvégre, ezt biztosra vették, nincs semmi vesztenivalójuk. • — Igaz, a Pest megyei Főügyészség olyan álláspontot foglalt el, s ezt 1968. március 20-án kelt átiratában tudomásukra is adta — mondta dr. Müller János jogtanácsos —, hogy azok az eltávozott dolgozók, akiknek munkakönyvébe a „Kilépett” bejegyzés kerül, úgy tekintendők, mintha fegyelmi úton szüntették volna meg munkaviszonyukat, s ezek szükséglakásba is kitelepíthetek, a bökkenő csak az, hogy a Százhalombattai Községi Tanácsnak nincs szükséglakása. Még Metlesits József dolgában sem tudunk előbbre lépni, pedig őt kettős jogcím alapján kényszer! thetnék a lakás elhagyására. Nemcsak hogy kilépett, de a vele kötött szerződésünk jis lejárt. Április 30-án kellett volna kiköltöznie. A Pest megyei Tanács igazgatási osztálya május 30-án utasította Ferenczi Illés tanácselnököt, telepítse szükséglakásba Metlesitséket, no, de ha nincs szükséglakás ... így hát még a „kilépett”-ekkel sem boldogulunk, holott a háromnégy „Munkaviszonya megszűnt” bejegyzéssel távozó által elfoglalt lakásra is szükségünk lenne. Országos rendelkezést Kétségtelen, csak jogszabály útján lehetne megszüntetni az ijzmár egyre veszélyesebbé váló folyamatot. Olyan rendelkezésre lenne szükség, amely va- í lami hátránnyal sújtaná a spekulánsokat. Azokat, akik hűségígéretekkel kikönyörgik maguknak a vállalati lakást, s miután birtokon belül vannak, a markukba nevetve — elhúzzák a csíkot, ahogy mondani szokás. — Ha mást nem, legalább magasabb lakbér fizetésére kötelezzék őket — jegyezte meg a jogtanácsos. Ügy látszik, a munkaügyi és a lakásügyi szabályok még nem összehangoltak. Az új Munka Törvénykönyve súlyos gondokat okoz a lakóteleppel rendelkező vállalatoknak. Igaz, nem sok van ilyen az országban, de van. Gondolni kellett volna, gondolni kellene rájuk. Ha korlátozó rendelkezések lennének, jobban meggondolnák az emberek, szedjék-e a sátorfáj ukat. Hangsúlyozzuk: most kizárólag azokról van szó, akik vállalati lakással rendelkeznek. A SZOT-nak, véleményünk szerint, e kérdéssel feltétlenül sürgősen foglalkoznia kellene. — Ez a lakótelep nem azért épült, hogy megoldja a környék szociális problémáit — jelentette ki Rács Zoltán, a pártszervezetek csúcstitkára —, hanem azért, hogy a vállalat legszükségesebb szakembereinek lakást biztosítson. Meg kell tehát találni azt a törvényes módot, amellyel kötelezni lehet az eltávozókat, hogy visszaadják azt, amit jogtalanul bitorolnak. Országos rendeletnek kell születnie. Ha nem tudunk rendet teremteni, oda jutunk, ahova más vállalatok, ahova a Csepel Autógyár például, hogy lesznek ugyan szolgálati lakásaink, de nem a mi dolgozóink lakják majd azokat. Ha továbbra is engedékenyeknek bizonyulunk, felvetődik a kérdés, szükség volt-e egyáltalán a lakótelepre? Vegyék figyelembe, hogy munkaerőszegény helyen épült ez a vállalat. A bérek is javulnak Persze, szólnunk kell arról is, hogy az olajiparban a bérek alacsonyabbak, mint más iparágakban, mint például a villamos iparban, a vegyiparban vagy a Kohó- és Gépipari Minisztérium vállalatainál. Százhalombattán a vezetők is úgy érzik, hogy az olajipar egyelőre nem élvez kellő megbecsülést, mert bérezése nincs arányban az országban elfoglalt gazdasági helyzetével. — Nem tudunk különösen kiemelkedő bért adni senkinek — ismerte el Rácz Zoltán —, hisz a bérszínvonal, az átlagbér is köt bennünket, s ahhoz, hogy a béreket emelni tudjuk, manipulációkhoz kell folyamodnunk. Alacsonyabb bérű dolgozókat* kell felvennünk, akikre egyébként nem is lenne túlságosan szükségünk, csak azért, hogy a törzsgárdisták fizetését az átlagbér-színvonalon belül megjavíthassuk. Lakást előbb tudunk adni, mint magasabb bért, s úgy gondoljuk, az sem megvetendő. De, mint hallottuk, a dolgozók hamarosan 250 ezer forintos béremelésben is részesülnek. • Szeptember elsejével ugyanis megszűnt a nem serkentő és kellően meg nem becsült prémium: a 10 százalékos fizikai kategóriában levők prémiumát alapbéresítették, vagyis az alapbérhez csatolták. S még egy jó hír. Minthogy az eddig meglevő mozgóbérrel az egyes bérgazdálkodási egységek nem éltek, azt év végére gyűjtögették, a vállalat vezetősége ezentúl kötelezi majd az illetékeseket mozgóbérük kifizetésére, hogy bizonyos célfeladatok elérése éllenében, arányos időben, arányos ősz- szeg kerüljön a dolgozók zsebébe. Hát ez sem megvetendő. A vállalat, saját hatáskörén belül, amit megtehet, megtesz. S várja, hogy a felső fórumok is intézkedjenek. Polgár István Szentendrei napok Találkozó után - kétnapos konferencia A vidám és sikeres nyugdíjasok — nyugdíjas színészek találkozója után ismét a komoly műfajé a szó. Kétnapos helytörténeti konferencia kezdődik ma a József Attila Művelődési Otthonban. A program igen változatos: érdekesebbnél érdekesebb előadások, vetítés és városnézés. Holnap újabb előadások majd a konferencia vitával zárul. üttörovasutas-tanfolyam A MÁV Széchenyi-hegyi Űttörővasút felvételt hirdet a szeptember 23-án kezdődő út- törővasutas-tanfolyamra. Jelentkezhetnek budapesti és főváros környéki úttörők, akik az általános iskola IV., V., VI. osztályos tanulói, tanulmányi szempontból úttörővasutas szolgálatra alkalmasak és az iskola úttörőcsapata javasolja őket erre a feladatra. A felvétel ideje és helye: szeptember 22-én délelőtt 9-től 12 óráig, az Űttörővasút hűvösvölgyi állomása. Segélytelefon Segélykérő telefont szerelnek a napokban Újlengyel község külterületén, a Körösi úton; az egyik gazda házába. Ezzel hatszáz ember kerül közelebb a faluhoz, ha valamire szüksége van. A hívás napközben Újlengyelbe, éjjel pedig a dabasi postára fut be. A tanács társadalmi munkával járul hozzá az új létesítményhez, a posta adja a felszerelést és a szakembereket. Tornácos üzletház Átadták rendeltetésének Pest megye első, úgynevezett tornácos üzletházát Erdőkertesen. Az új típusú üzletet — amely tornácos előterével megvédi a várakozókat az eső ellen — a községi tanáccsal karöltve a helybeli fogyasztási szövetkezet építtette. Nemcsak élelmiszer, de különböző háztartási és iparcikkeket is árusít az új létesítmény. Forgalma máris akkora, hogy szerény becslések szerint is eléri a havi félmilliót. NAGY IDŐK NAGY FIA Nagy idők nagy fia volt, élete örök példázat, tetteit nem hervasztja el az idő. Az 1919- es vörös forradalmi hadsereg megszervezése, újszerű taktikájának kidolgozása, stratégiai céljainak megvalósítása mindörökre beírta nevét nemcsak a magyar forradalmi munkás- mozgalom történetébe, hanem a dolgozó milliók szabadságáért, testvériségéért, emberi méltóságáért folyó nemzetközi küzdelmek évkönyveibe is. Már életében a forradalom katonájának nevezte öt a magyar proletariátus, és amikor a magyar nép végleg felszabadult 1945-ben, megkapta nemzetétől a legszebb, legmagasabb rangot, amit katonaember elérhet: munkásgenerális lett. A Honvédségi Közlöny 1945. szeptember 17-i számában ezt a tényt a következő sorok dokumentálják: „Az Ideiglenes Nemzet- gyűlés Elnöksége a miniszter- elnök, a honvédelmi miniszter, a honvéd vezérkar főnöke és a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkárának együttes előterjesztésére néhai Stromfeld Aurél volt vezérkari ezredest, az ezredesi rendfokozatba való visszahelyezése mellett 1945. május elsejével vezér- ezredessé előléptette.” A nagy idők nagy fia, aki egykoron a K. u. K. hadsereg ezredese volt — a munkásosztálytól kapta meg a tábornokok jelvényét, a tölgyfalombot és a szívek háláját. Van abban valami rendkívüli módon felemelő, hogy ez a nemzet, fel- szabadulásának első hónapjaiban, milliós és súlyos gondjai közepette, romokkal, nyomorúsággal, betegséggel és ellenforradalmárokkal küszködve sem feledkezett meg dicsőséges elö- harcosáról. Életpályájának íve maga is egyetlen nagy tanulság. Anyagi gondokkal küszködő értelmiségi család fiaként született. Elvégezte a Ludovika Akadémiát, a bécsi legmagasabb katonai iskolát, a Kriegsschulet, vezérkari százados lett. Szorgalma, tudása, kitűnő katonai erényei egyre feljebb vitték és az első világháborúban, mint ezredes, a 26-ik - hadtest hadműveleti főnöke lett. Erélyes parancsnok volt, igazságos elöljáró, melegszívű ember. A világháború szörnyűségei döbbentették rá a militarizmus gyalázatára. A munkásosztály erejétől várta az utolsó győztes háborút, amely meghozza az örök békét az emberiségnek. Károlyi idején ezért vállalta, hogy új típusú tiszteket nevel a magyar köztársaságnak. Már nyugdíjban volt, amikor elérkeztek a március 21-e utáni viharos napok. Ekkor vállalta a Vörös Hadsereg vezérkari főnöki tisztét, s olyan munkatársakkal, mint amilyen Landler volt és Pogány — a diadalok egész sorát aratta. Hadászati művészetét még a francia katonai akadémián is tanították később. Ennek lényege a szakítás a lövészárokharccal és az, hogy kis erők mozgékony összpontosításával súlyos csapást mért az ellenségre. A fehérterror perbe fogta, 3 évre elítélte, minden katonai érdemétől megfosztotta. Ö maga sohasem kért kegyelmet, a fehérhatalom mégis kénytelen volt büntetése lejárta előtt szabadon engedni. Stromfeld 1923- tól az illegális kommunista párttal tartott kapcsolatot. 1924- ben ismét perbe fogták, de hathónapi vizsgálati fogság után — bizonyítékok hiányában — felmentették. 1925-től haláláig a kommunista párt tagja volt. Az élet nagy igazságait kereső Stromfeld páratlan humanizmusát egyesítette a tiszta hazafisággal, emberszerete- tét a társadalmi haladás harci feladatainak vállalásával. Csodálatos életút volt ez, amelynek belső törvényszerűségét Marx így fejezte ki: „Az eszmék, amelyek legyőzik értelmünket, amelyek meghódítják érzelmünket, amelyekhez értelmünk odakovácsolja lelkiismeretünket, oly láncok, amelyektől szívszakadás nélkül nincs menekvés, oly démonok ezek, amelyeket az ember csak úgy győzhet le, ha meghódol nekik”. F. M. Diagnózisok 1957 SZEPTEMBER, VASÁRNAP ESTE Ülök, bámulom a semmit, fáradt vagyok, a kezem képtelen vagyok felememi, pedig hetek óta már egy szalmaszálat sem tettem keresztbe. Körülöttem síri csend, kicsiny családom megfélemlítve. A nagyobbik fiam kezében partvis, ha összehúzom a szemöldököm, a partvis nyelével ménkű nagyokat ver a meny- nyezetre. Felettem egy baráti család lakik, van azonban két zabolátlan csikójuk, akik fütyülnek rám. Belül érzem, tudom, hogy a fiam is velük szolidáris, de tőlem fél. Napok múltán nagynehezen elvonszolom magam az ideggyógyászhoz. — Nos, mi a panasza, fiam? — Doktor úr, egy dalos madárka csicsereg a szívemben — és aztán mondom, mondom kérés és kérdés nélkül is a szimptomákat, a semmi- benézést, mindent. — Aztán hatásosan befejezvén elbeszélésemet, hozzáteszem még: — Olyan depresszió féle ez, főorvos úr kérem — mert közben eszembe jutott, hogy biztos, ami biztos, nevezzük csak főorvosnak az öreget. Az orvos két pamacsszemöldökét a homlokára futtatja és azt mondja: — Jól van fiam, jól van — és egy kalapáccsal térden vág, majd kirúgom a szemét. Felállít, be kell hunynom a szemet, karomat előre és közben ezt hallom: — Már egy fél éve, hogy itt vagyok N.-ben és még mindig nincs lakásom. Én itt, a család ott, képzelheti, milyen idegállapot, feszültség, nem tudna segíteni? Magáról az hírlik, hogy komoly potentát itt a városban ... Azután; „Andaxin, tipoflen, hibernál, nyugalom ...” — mormogja és a kezembe nyomja a receptet. — Két hét múlva szeretném újra látni, ne felejtse: nyugalom! És ha tudna valamit... A nyomorúság vámszedője — gondolom a lépcsőházban. Arra épít, hogy beteg vagyok, féltem az életem. A kis rafinált. Potentát vagyok! Kisvárosban élünk, én viszont azt tudom róla, hogy odaát Gyarmatiban 56-ban elfelejtette, hogy ideggyógyász és beállt az őrültek közé. Határozottan skizofrén eset. „Egy kis idegkimerültség” — mondotta ő — neuraszténiás alkat •— tette még hozzá. „Tág lelkiismeret, tudatkettéha- sadás, mindenképpen skizofrén alkat — állapítottam meg a kapuban és odahaza úgy éreztem, hogy már meggyógyultam. 1967 SZEPTEMBER, VASÁRNAP REGGEL Rohangálok a szobában le, s fel. A rádió halkan szól, Kazal azt énekli, hogy „Oly jó ez a vasárnap” és nekem erről a másik giccs, a „Szomorú vasárnap” jut az eszembe. A feleségem, ártatlan lélek, azt kérdezi, hogy mit rohangálok, egy szál alsónadrágban, mint az őrült. Apropo! Őrült! Három altatóval a véremben, agyamban, éjjel kettőkor még olvastam és most fél nyolc van. Neuraszténiás alkat! Hétfőn elmegyek az orvoshoz. Kicsit, úgy egy másfél órányit várnom kell, kiszól az ideggyógyász és azt mondja, ne tessék idegeskedni. Végre bemegyek. — Doktor úr. hónapok óta nem tudok aludni és szorongok, szorongok, pedig tiszta a lelkiismeretem. Dolgoztam is már valamit ebben az életben, éppen tegnap kaptam meg 25 éves munkám után a jubileumi pénzt. De álmomban egy tündér... És varázs volt a kút- ban... — Mindenki szorong a mai világban, ez kortünet. Nem olvasta véletlenül Selye Jánostól: „Életünk és a'stresz”-t? No látja. És mit mond, hogy nem tud aludni? De hát miért nem tud aludni? — Főorvos úr kérem, be kell vallanom őszintén, én azért jöttem önhöz, mert én azt hittem, hogy azt ön fogja megmondani nekem, miért is nem tudok aludni... „Trioxazin, Rausedil... és lelki jóga. Tudja, hogyan kell csinálni?! Hanyatt fekszik a rekatnién, behunyja a szemét, s azt mondja magának, el vagyok ernyedve. Amikor sikerült, akkor azt mondja, nehéz a jobb kezem, aztán a bal lábam ... És ha az irodájában ideges, vagy éppen ott szorong, akkor söpörjön le minden,t az íróasztaláról, feküdjön föl rá, tegyen két könyvet a nyakszirtje alá és kezdje el: el vagyok ernyedve. De tudja, azt most sem értem, hogy miért nem tud maga aludni? És hogy mitől szorong? Igaz, neuraszténiás alkat... Ismét a lépcsőházban. Én is összehozom a magam kis diagnózisát „Szenilis alkat.” 1968 SZEPTEMBER, VASÁRNAP DÉLUTÁN — Halló, doktor úr! Igen? Jónapot kívánok, ne haragudjék, hogy éppen ma, vasárnap zavarom. De hát ért engem, úgye? Egyedül vagyok, az egész család a Balatonnál, Igen, utószezon. — Nem haragszom, jöjjön el öregem, eldumálgatunk egy keveset, nálam sincs itthon senki, az én családom a Mátrában kúrálgatja magát. Nézem a meccset, jöjjön, nézzük együtt — Rohanok! És tényleg rohanok, föl a hatodik emeletre, mert azt el is felejtettem neki megmondani a telefonba, hogy a liftet szívből Utálom. Kézfogás és már ülünk is a képernyő elé. Az orvos a homlokára csap, bedugja a konnektort, főzi a feketét, hozza a konyakot. A meccs izgalmas és jó. Szótlanul izgulunk és szürcsöljük a feketét, isszuk a konyakot Én a Vasasnak szurkolok, az orvos azt mondja biztos hivatalból, mert állami ember vagyok, de ő szívből Vasas-szurkoló, mert ő „maszek”, egyébként is a háború előtt is a Vasasnak szorított. Vége a meccsnek, beszélgetünk. — Egy kis kényszer neurózis — mondja nevetve, és hozzáteszi: — Minden normális embernek van egy kis ilyenje. Ki a természetbe, de gyalog. És ha úgy érzi, hogy ordítania kell, ordítson! Felemii a poharát: — Szervusz! Tehát értettél? Ordíts kérlek! És járj az uszodába, és mindent csinálj, ami emberi, nálam ez a kúra tökéletesen bevált. Csak ha a Vasas kikap, akkor eszem a Seduxent, viszont akkor konyak nincs! Nem tudsz aludni? őrülj neki! Kétszer annyi könyvet olvashatsz, mint más és éjszaka tisztábbak az ember gondolatai. Csak az a baj, hogy itt alattam lakik egy őrült, és állandóan felkopog, ha éjszaka sétálok a szobámban. — Tudod mit — mondta zóul —, ha nem tudsz aludni, nálj nekem és lemegyünk az utcára. Hirtelen belémkarolt: — Gyere, máris mehetünk. Egy óra húsz perc alatt az . EMKÉ-hez, megittunk egy feketét, beszéltünk egy keveset a nőkről is, és aztán ismét megtettük az egy óra húszat visszafelé. Lefeküdtem, és hanyatt fekve a következő diagnózist állapítottam meg: kellemes, holondos fickó, szó nélkül is érteni fogjuk egymást. (suha) búcsútelefoegyütt értünk
